 | 
Legfrissebb hozzászólások (4546 - 4555)
 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
A minap történt velem egy számomra nem mindennapi eset. Történt ugyanis, hogy egy barátommal extasyt vettünk be. Fejenként egyet-egyet. Ő életében először :D . Az elején (kb 30min körül) kellemes boldogság érzések jelentkeztek majd ezt követően az ember "energetizálva" érezte magát és el kezdett föl-alá járkálni. 1óra múlva kedvet kapott egy másodikhoz. Beverte majd nem sok idő elteltével (itt már nem tudom hol jártunk időben) azt vettem észre, hogy ez az ember aki amúgy mindennapos kenderfelhasználó el kezdett összefüggően értelmesen és választékosan beszélni. Ebben az a buli, hogy amúgy egy nagyon jószívű srác ő csak kicsit sötét. Most nem azért én se vagyok okos, de a lényeg hogy az illető kajak meg változott. Nem hittem a fülemnek se a szememnek, hogy ez ugyanaz az ember aki néhány órája érkezett meg. A minőségi javulást ő is észre vette természetesen, és azt állította, hogy a sok fű burkot vont az agya köré és most az eki hatására ez a láthatatlan burok elpárolog. Hihetetlen volt. Mintha a Csúcshatás című filmet néztem volna élőben. Ja és a szomszéd ház falára a félhomályban azt flesselte, hogy búzamezőt lát. Tökéletesen és tisztán leírta amit lát. A föld amire az alap le lett rakva volt az árok, onnan egy felfele egy méteres szürke díszcsík az aszfaltos út !!szegéllyel!! a fölötte lévő narancsszínű fal pedig a végeláthatatlan búzamezők, amibe belelógtak a ruhaszárítóról csipeszek amik a kalászok voltak :D. Durva volt de mégis érdekes. Van aki járt már hasonló módon? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | hagyjad, ilyenekre ott a zacher |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amennyiben nem lenne illegális az eszköz ami "ezt" előhozza, bármikor laboratóriumi / biztonságos kísérleti körülmények között szívesen vállalnám, hogy demonstráljam ezt az egészet, amennyiben ez érdekel valakit, már csak a magam megnyugtatása végett is. De ez hazánkban jelen pillanatban nem megvalósítható. Addig is maradnak a kérdőjelek, meg a visszafogott szerhasználat. A meditáció érdekel és el fogok indulni ezen az úton, de nem lesz egy fáklyás menet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Haha, nem lennék a helyedben :D. Amúgy van ma olyan internetes hírportál, akiknek nyugodt szívvel adnál? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga (sárgászöld) Logó: női alak, torzó Forma: női alak, torzó
7377. hozzászólásban már említett tabiról (másik neve: "próbababa") beküldött kép:

Beszámoló szerint "az van benne, aminek lennie kell". |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez mindig egy dilemma, hogy mit csináljon az ember a gagyi médiával: okosítsa-e, vagy szarja-e le? A 444 már majdnem egy éve akar velem interjút, de gyk. ódzkodom tőlük. Hiába adnék korrekt tájékoztatást valamelyik értelmesebbnek, másnap már úgyis jönne egy "PINA!!! Ezt nézze meg, ölt a drog!!4!!!" című bulvárfosszarság valamelyik másik csökkent IQ-jú firkászgyerektől. Úgyhogy nem tudom, oszt-e, szoroz-e hosszú távon bármi is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Ha jól tudom a házkutatáshoz simán elég a gyanú, szóval kell. És logikusan ne vedd át. És könyörgöm, ne rendeljetek illegálisat a saját nevetekre! Nem, az asszonyéra se! :D"
Hát jó akkor már csak a gyerekek nevére szabad :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Csak úgy adták :D Hát ez már csak ilyen, most néztem végig, sosincsen kedvem mindet végignézni :D |
| |  |  |  |


|