 | 
Legfrissebb hozzászólások (48846 - 48855)
 |  |  | | | |  |  |  | | nem olyan régen usában épp ilyesmi miatt büntettek meg egy nőt. illetve csak közvetetten emiatt. merthogy csúcsidőben főúton valami 40-el hajtott feltartva az egész sort. be volt tépve. megállították, találtak nála cuccot is, megbüntették (mert MM állam volt, tehát nem végezték ki rögtön) és ennyi. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Az a bökkenő, hogy mindenhez f'cking engedély kell. Nem építhetek egy faházat csak úgy az erdőben. Sátorban meg elég kemény lenne élni. Jogilag nem tudom hogy vannak ezek a dolgok. Az igények leminimalizálása is elég kemény falatnak tűnik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok. Naszóval, beáztattam az imént 12 csomag Grínvéjt (21-26 mag/csomag) citromlébe. Aztán utánaolvastam alább, és látom, hogy nem citromlébe, hanem citromleves vízbe kell :D Úgyhogy szépen leöntöttem a nagy részét, és így kb. két deci löttynek az alján csücsülnek a drágáim. Egy ujjnyi citromlé, a többi víz. Előtte azért kicsit megmostam őket a csap alatt egy szűrőben, mert elég mocskosak szoktak lenni. Az igazat megvallva nem bízom benne, hogy így beüt, de már nem tudok mit kitalálni, mert amikor a csomagokat bontogattam, már akkor hányingerem lett. Mondjuk tegyük hozzá, hogy halálmásnapos vagyok. Szóval már rágondolni se szeretek arra, hogy esetleg szétrágjam, mert okádnom kell. Első három-négy alkalommal szétrágtam, elsőknél joghurttal, az utsó szétrágós kalandomnál meg szendvicskrémmel, mert ott felejtettük a Teszkóban a joghurtot, amit vettünk hozzá :D Az volt életem eddigi legdurvább tripje, amihez gondolom nagyban hozzájárult a töménytelen marihuána elszívása. Aztán egyszer barátnőmmel összedaráltunk 8 csomaggal (30-35 mag/csomag), és elfeleztük és bekanalaztuk kólával. Na akkor egy kiskanálnyit kihánytam belőle :D éreztem, hogy már nem kéne letolni az utsó kanállal, de hát nehogymá' az vesszen kárba, aztán végülis csak kihánytam azt a kicsit, mert valahol a gyomorszájam táján meggondolta magát :D Végül is egy nagyon jó trip lett belőle, hatott. Legutóbbi próbálkozásom abból állt, hogy 6 vagy 7 csomagot beáztattam, elfeledkeztem róla és egy fél napig ázott, közben max egy fél órát akartam volna, aztán kinyomkodtam a belsejét, másnapra kiszárítottam, és megettem, vadásszal leöntve. Szinte semmi hatás nem volt, csak a szabadtéri koncerten sírva fakadtam a sok megható zenétől :D (megjegyzem, előtte pár órával szakítottunk barátnőmmel, szóval amúgy is ritkaszar kedvem volt), sok órával később apró fraktálokat láttam csukott szemmel, de a megszokott mély pszichológiai-filozófiai meglátások abban merültek ki, hogy beigazolódott a gyanúm, miszerint már a magevés tudatától is hányingere lehet az embernek. :) Ja.. szóval most megpróbáljuk így citromlével. Itt a fórumon olvastam mindenfélét, hogy ennyi meg annyi ideig kell áztatni, de ahány ember, annyi ötlet. Úgyhogy holnap megiszom jól az egészet, és meglessük mi lesz belőle! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ha elszorul a koszorúér, mehetünk koszorúér'! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | de, és tudom milyen, de ha olyan emberekkel lennék öszezárva akik normálisak, mármint nem baszogatnak mert beszívok, meg nem ilyen begyöpösödött vén öregaszonnyok, akkor minden fain. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | találkozott mostanában valaki szürke vagy rózsaszín mercivel? hány lóerősek? :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem az a sejtésem, hogy akik kommunába vágynak, még soha nem éltek kis faluban, ahol mindenki ismer mindenkit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | #Tester: Egyelőre még under construction. Gén beszélt ügyvéddel, aki még utánajár pár dolognak, aztán véglegesíteni kell az alapító szabályzatot vagy hogy hívják ezt egyháznál, aztán lehet gyűjteni a jelentkezéseket. Olvastam egyébként a hírlevél megjegyzésed és köszi neked is és a többieknek, akik felajánlották a segítségüket, írok mindenképp, ha lesz valami :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deeptrip: egyetértek, szerintem is a reakcióidő lassulása az egyik legnagyobb kockázati forrás, a tudományos vizsgálatok is ezt igazolják. Míg az alkohol hatására az ember hajlamos túl gyorsan és óvatlanul vezetni, addig betépve az ember jóval óvatosabban és körültekintőbben vezet - és ez azt az illúziót keltheti, hogy jobban vezet, mint józanul. De egy balesetközeli helyzetben gyakran életek múlhatnak azon, hogy milyen gyorsan tud reagálni a sofőr egy váratlan helyzetre.
|
| |  |  |  |

|