 | 
Legfrissebb hozzászólások (49056 - 49075)
 |  |  | | | |  |  |  | | Ez érdekes kérdés lehetne (hogy van e olyan fajta ami genetikailag kevésbé magosodik az itteni változatokkal).
Pl. ha ugyanazon a helyen nő két különböző fajta amik kb egyszerre nyílnak ki és érnek be, de csak az egyik magosodik a másik meg szinte egyáltalán nem, ez már okot adhat ennek a feltételezésre.
Persze több körülmény is közrejátszhat, és én nem tudok olyan kísérletekről amik ezt alátámasztanák. Úgyhogy az is lehet hogy -a kinyíltnak tűnő virágok még nem egészen ivarérettek, -a rövidebb bibeszálak miatt kisebb eséllyel találkoznak pollennel -a tömör virágzat miatt nedvesek maradtak a bibék ha több ilyen hátrányos körülmény is közrejátszik pont abban az időszakban amikor egy nagyobb vadkender pollen a kedvező széljárásnak és száraz időjárásnak köszönhetően arra téved, lehet hogy az egyik növény felmagosodik, a másik meg nem.
Ezek persze csak találgatások, lehet hogy nem így működik az életben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | egy nagyon minöségi goa bulit ajánlanák a figyelmetekbe.Igazábol sehol sincs meghirdetve csak egyetlen egy forumon, hansulyoznám h nem Az a forum, mert ugyebár az is elég elterjedt és populáris lett:) szóval a népszigeten lesz febr 14-én egy különleges, pici, családias buli egy hajon 1999-2005ig fullon progi djktöl 2002-2005ig progi nagy meglepetés lesz, nem tudom h line up ot lehet e irni, de nem tenném inkább :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Ma sikerült végre hozzászólást tennem a forumba, mert eddig nem sikerült helyes kitöltenem a tesztet:) ezt a verset 5 éve irtam, szeretném megsoztani veletek....nagyon tükrözte az akkora életvitelemet és lelkivilágomat
" Olyan ez mint egy elvarázsolt világ Nincsenek gondok és nincsenek hibák Csak egy dolog létezik: a kis VILÁG A kis VILÁG amiben állsz Amitől más emberré válsz Talán jobbá, talán rosszabbá Ebben a világban felhőtlen minden Bizsereg a tested de félelem már nincsen Elmúlt minden veszély Most lebegsz az élet tengerén úgy érzed magad mint egy súlytalan test Énekel a lelked és gyönyörű képeket fest Eléd tárul egy másik dimenzió De nem mersz belépni, mert valami nem jó Félsz hátha nem tudsz kijönni Hisz olyan szép hogy nem tudod elhinni Beszálljak ne szálljak? ezen gondolkodsz Közben egyik válladon megjelenik a gonosz Kísért, csábit és eléd tár egy képet Amit a te lelked elképzelt Meredten állsz és várod a választ De te nem tudod melyik utat válaszd" |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Naphta == foltbenzin (esetleg öngyújtóbenzin, vagy lakkbenzin hígító, vagy petroléter, vagy valami hasonló szénhidrogénelegy, ami nyom nélkül elpárolog szobahőmérsékleten és nincs benne gyűrűs szénhidrogén. Aki most beszól, hogy ez sok minden lehet, annak igaza van.)
Lúg == szilárd (ilyen kristályos, darabos) lefolyótisztító, legalább 70% NaOH tartalommal, a Na, K, Ca, Mg, ... sók nem zavarnak, sőt, gátolják az emulzióképződést. Az alumíniumforgács meg nem oldódik fel, ha az ember gyors.
NaOH STB-hez jó. A/B-hez citromsav (nem sósav) és Na2CO3 (NaHCO3-ból hevítéssel állítható elő) a legjobb. Utóbbi _sokkal_ biztonságosabb módszer (ha fröccsen, vagy törik az üveg, nem rágja le a húsod, szembe fröccsenve nem vakít meg azonnal és véglegesen).
FASA buherátoroknak való, mert kevés róla a doksi, de az aszongya, hogy elég jól műxik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dermesztő: Én hallottam valakiről, aki termesztette már ezt a fajtát Magyarországon és nagyon meg volt vele elégedve. De sajnos olyan kenderről még nem hallottam, ami "genetikailag" nem magosodik. Amíg minden kender egy fajba tartozik, addig mindenki képes felmagosítani bárkit. A megoldás az újabb és újabb fajtacsodák helyett az ésszerű termesztéstechnológiában rejlik (pl.: magmentes makro-, vagy mikroklímájú helyek felderítése). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Persze.
A fűtől az idő lassabban telik számára, ezért tud olyan sokat úszni és megverni mindenkit. Az ilyet főbe kéne kötni. ;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A marketing szövegre nem szoktam adni. Azért gondolkozok ezen a fajtán, mert a "távoli génjeinek" köszönhetően talán nem magosodik túlzottan... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kwazulu "It has been cultivated by the Zulus for several generations when governed by Shaka one of the most significant warriors and farmers in African history. The legend says that this plant was used by the Zulus in warrior rites before the first attack in 1879. Its long lasting and energetic effects gave warriors increased strength to defeat the British army, which was both larger and better armed."
Nekem az ilyesmiről azok a kis egyszínű, műanyag fröccsentett játék katonák jutnak az eszembe, azokba is olyan sok mindent bele lehetett magyarázni. A képzelet formázhatta.
Az Hunok ősi népe, Attila rettegett harcosai is termesztettek ilyesmit a táltosok ősi rítusaihoz, akik segítségével az istenek magasságába emelkedhettek, meg lókantárnak.
Mikor robban már be a magpiacra a híres Hungarian landrace? Persze a nemzetközire, mert a magyaron régóta ott van.
Nem, nem termesztettem ilyet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mi a célod a hallucinogén droghasználattal? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nyilván a házibulis füvezéstől úszik olyan jól, úgyhogy indokolt lenne elvenni az érmeit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A World of Seeds-es Afgan Kush ill. South African Kwazulu fajtákat próbálta már valaki itthon, kültéren? Ha igen, mik a tapasztalatok velük? Üdv! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jaajderossz ez a videó... Ha nem komoly, akkor valami kegyetlen durva, ha meg komoly, akkor valami kegyetlen durva. Na de hadd oldjam a feszült hangulatot egy kicsit:
Balhé és Kuss Las Vegasba utazik. A nagy tömegben valahogy elkeverednek egymás mellől. Kuss keresi a haverját, de sehol nem találja. Egyszer csak odalép hozzá egy rendőr: - Jó estét, igazolja magát! Mi a neve? - Kuss. - Maga mit képzel?! Azt kérdeztem, mi a neve! - Kuss. - Mi van öreg, keresed a balhét? - Igen.
:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ebben a mai csökkentett módos oktatásban nem nagy dolog a 3as átlag, amennyiben középiskoláról beszélünk.
Ha egyetemen/fősulin 3as az átlagod, akkor riszpekt.....de nem kicsi, hanem medium és a high közötti félúton ;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 80mg MDMA + 70mg MDA az nagyon fánn....na az egy jó laszti, kellemes komplett érzés, ez sokaknak jobban bejön, mint a tiszta mdma , csak kár, hogy ilyet manapság nem nagyon gyártanak.
Amúgy látom senki se tanul itt gyógyszerésznek :D
A laktóz, a mikrokristályos cellulóz, meg keményítőkre azért van szükség, az ecstasyban, hogy összeálljon a tabletta.
Ugyanis a tiszta mdma hcl ilyen igazán kristályos motyó, nem úgy mint a kokain hcl, amit össze lehet önmagában is préselni keményre - így szükség van úgynevezett kötőanyagokra.
Ezek egyáltalán nem para dolgok, a gyógyszerek is így készülnek (tabletta prés, kötőanyagokkal).
Az már sokkal érdekesebb kérdés mit keres az MDMA HCL-ben (kristály) NaCl.... meg a bzp tfmpp dxmmel :) mint ahogy írták itt ott mások... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sziaszztokkkk! ilyet se láttam még, h nem kis idő után még én vok kint legutóbbi 'írónak'...De végre van hajnim!!!!!!:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Lenne néhány kérdésem az ayahuasca fogyasztásáról. Azt nagyjából tudom, hogy miből mennyit, hogyan (DMT és MAOi)rutafű esetén (reverzibilis mao gátló) 1-2napos böjt. Viszont a szubjektív élményeket mihez lehetne hasonlítani? LSDztem már, és nagyon nem jött be a gondolataim abszolút koordinálhatatsága. Azóta már fűvel is tapasztaltam ugyanezt, sőt anélkül is, de nem hiszem, hogy obszesszív-kompulzívitás lenne ez, mert a "rögeszmés" gondolataimhoz nem társul kényszeres cselekvés, de nagyon kellemetlen tud lenni néha.
-Az első kérdésem (kérésem): ne beszéljetek le a használatáról azonnal, küszöbdózistól még senki nem halt-őrült meg.
-Mennyire károsodik a használata közben a gondolatkontroll?(dózisfüggő gondolom) -Előfordulhat test elhagyás, fehér fény, találkozás idegen teremtményekkel?(dózisfüggő?) -Előfordulhatnak önelemző gondolatok és ezek koordinálhatóak?(egyénfüggő?)
Köszi előre is aki tud válaszolni a kérdéseimre.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 221: koszi, pont erre voltam kivancsi. szoval nem eri meg vele veszodni; marad a mimosa, pv meg megy disznek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Rtyler a 40mg laktóz minek a 120 mg mdma mellé?Azért hogy nagyobb legyen az utca?Tudom hogy a jó öreg lakival ütik a spét meg a kólát, icát, csak mégis van valami befolyása a dolgokba?Nem csak a haszonszerzés miatt használják? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nyilván elég keményen uszító jellegű a videó, meg tényleg röhejesen manipulatív az előadásmódjuk. De ha a dolognak azt az oldalát vesszük, hogy jelenlegi gazdasági helyzettel itt Magyarországon, szerintem elég kevés ember engedheti meg magának, hogy 20 éves koráig 4 gyereket vállaljon és azoknak biztosítani tudjon normális körülményeket. Innen nézve, nekem teljesen mind egy, hogy milyen színű az a dió, mert felelőtlen szülőktől, rossz anyagi körülmények mellett szerencsétlen gyerek vajon morális értékeket kap?
Lehet nem a legmegfelelőbben fogalmaztam magam, de remélem, azért át tudtam adni nagyjából amit gondolok erről...
Az meg más kérdés, hogy az adatok mennyire hitelesek, de minden estere szerintem modellezés szempontjából egész elképzelhető, vagy legalább is enged következtetni. |
| |  |  |  |


|