 | 
Legfrissebb hozzászólások (49886 - 49905)
 |  |  | | | |  |  |  | | Valyon miért sebezhetőbbek az emberek (amikor) a Daathon (vannak)? Fenyeget itt bárkit is valódi baj, vagy veszély? Mi a tétje a vitáknak? Mit lehet veszíteni? 'Csak azt féltem, amit szeretek és csak az ellen vagyok, ami bánt, de mindvégig az mozgat, amivel belső, személyes kapcsolatban vagyok.'
Műbalhé is talán csak azért van néha, mert ami egyrészről el lett mondva, azt fölösleges bizonygatni, pláne fölhánytorgatni a múltat. Az igazság hat, bárhogyan is osztozzanak rajta a beszélgetők. Mert nem a daath.hu köt össze, hanem A dát! (vagy a tiferet:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát, én kb. két éve kezdtem el foglalkozni azzal, hogy mire is képes az ember a megváltozott tudatállapotokban. Mit tud elérni agykontrollal, meditációkkal, stb. Az asztrális projekció eleinte nem is érdekelt, ám tavaly tavasszal ért egy kellemes esemény. Egy kiadós városi sétára indultam egyik barátommal, és mire hazaértem eléggé kifáradtam, úgyhogy ledőltem szunyókálni. Ám hamarosan arra ébredtem, hogy álmodom :) Őrülten furcsa volt, ám ugyanakkor tetszett is, mert az álmom az enyém,tehát azt tehetek, amit akarok. Repülhetek, beszélhetek emberekkel, de nem szabad elfelejteni, hogy ez álom, nem asztrális projekció. Miután elegem volt, próbáltam felkelni, ám nem tudtam. Folyton azt álmodtam, hogy felébredek, de egyszerűen akármit csináltam, nem tudtam felébredni a valódi testemmel. Ez akkor esett le, mikor már a harmadik alkalommal álmodtam azt, hogy felkelek. Az egyik "felkelésemkor" azt álmodtam, hogy öcsém elmegy zenesuliba, a nagyszülők pedig fél 6-kor látogatóba jönnek, de minderről semmit sem tudtam. Aztán eszembe jutott, hogy 1-től 5-ig számolok, és 5-höz érve teljesen éber és friss leszek, felkelek. Majd 5-ig számoltam, és mit ad Isten, felébredetem, a saját testemben (végre). Hamarosan leesett az állam, mert minden úgy történt, mint az álmomban. Öcsém elment zenesuliba, a nagyszülők pedig percre pontosan megérkeztek. Valahogy előrevetítettem a jövőt. Legalábbis szerintem ez történt. Azóta foglalkoztat ez téma. Ilyen irányított álomban azóta már volt részem, de jövő előrevetítés még nem sikerült azóta.
Röviden ennyi :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pont egy bioszost oktatsz ki? :D
az a helyzet a sejtbiológiával meg a molekuláris biológiával hogy tökéletes párhuzamot lehet valóban vonni magasabb szerveződési szintekkel - mint a társadalom.
Namármost, ha végigolvasol egy sejtbiosz könyvet, az is kiderül, hogy bár minden folyamat hatással van egymásra - a tudatosság és a szándékosság nem teljesen feltételezhető - szóval hiába függ össze két dolog, nem "direkt csinálja" hanem így van és kész. egy sejtciklus genetikai kódolása, maga a véghezvitele stb. bár szorosan összefügg egymással, a DNS DNS marad, a fehérje fehérje - és két fehérje vagy egy-egy őket kódoló DNS szakasznak viszonylag kevés köze van egymáshoz, pl. egy egyszerű sejt amiláz enzimjének kódoló génje szoros összefüggésben - akár ún. regulonnal, operonnal stb. - lehet mondjuk a laktóz bontásáért felelős enzimmel - tekintve hogy mindkettő tápanyag. viszont maximum az energiát szolgáltatják és csak ennyiben függ működésük a DNS megkettőződését kódoló génszekvenciákhoz. A nem kódoló régiókról - a DNS "csöveseiről" nem is beszélve, akiknek szintén megvan a maguk feladata, annak ellenére hogy nem csinálnak gyakorlatilag semmit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hali!
Egy kis okosításra lenne szükségem! Nem régen.. szilveszter elotti nap lapoztam 1. Elotte már olvastam ezt a fórumot és pár ismerosömtol is hallottam hogy vigyázni kell vele. Nos megvettem kb 15 perc a hazautam tehát félbe téptem bekaptam és a nyelvemmel bizgeráltam.
Ez volt kb 19:38kor... és elvileg 45 percen belül kéne beindulnia.. 20:50kor nem volt még semmi.. ekkor úgy döntöttem hogy a másik felét is .. azt csak átforgattam a nyelvemmel párszor és lenyeltem egészben.. 30perc múlva kezdodött el a hatása de nekem nemigazán volt olyan érzetem mint ha trip lenne.. csak folyt a kép és néha mosolyogtam. :) másnap 6kor tudtam elaludni tole..
Tehát az lenne a kérdésem hogy egy kezdonek hogyan kéne ehhez hozzá fognia? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | mindenki a maga eszmerendszere helyességét igazolja. egy bonyolult dolgot nem lehet egyszerűen leirni.ami 240 szálon fut legalább, nehéz leirni 17 szálon :) (majd nézz bele egy sejtbiosz könyvbe hogy magyaráznak egy folyamatot) mindamellet az én fikázosomrol szol egy ideje a témakör.melyben kénytelen vagyok védeni.de ha egy beszolásra beszolással reagálok akkor meg az a baj. na csáko. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | igen ö az.kb 50év fölött mindenki szedi. igy elég könnyü keriteni.olcso. komolyzenészek is használják fellépés elött kézremegés ellen.vizsgadrukk ellen is jo.nem nyugtat.de ha adrenalin hullám megy végig rajtad bármilyen oknál fogva akkor a szived szurhat, kalimpál, ritmuszavar csinál, remeg a kezed, ideges vagy felmegy a vérnyomásod.az 50 eseknél alapjáraton van ilyen.cigiseknél szintén.50 mg fölött már vérnyomás csökkentö is. bár erre a célre angiotensin gátlo jobb.szal kombinálni szokták magasvérnyomásra. voltam már szar helyzetben én is.mérni is tudtam mennyire szar a helyzet.ugyhogy leis sápadtam.nem is egyszer volt már szar helyzet. azota mindig van nálam.biztos ami biztos.a legjobb ha elöre veszi be az ember.utolag is be lehet de akkor érdemes szétzuzni a tabit porrá.elkeverni vizzel és ugy le.h gyorsabban szivodjon. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | igen,én is ezt látom.Vártam amíg ezt más is észrevételezi úgy tűnik nekem hogy bele kapsz mindenben,tizénhét vonalon indított támadásod pedig levezeted olyan szerinted helyesnek vélt eszmerendszeren amiben Te lennél a brother. Ez így inkább egy Blogra hasonlít...Offenzíva tudor:) valami rémlik közeli múltból,itt a daathon volt már ilyen.. Te vagy az alteregó? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Vagy például elleshetnéd tomcat 1-2 fortéját ,hogyan gyűjt a "bombagyár közösségtől":D:D:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ha a félmondatok,két mondatok(ami itt a forumon átlagban van) neked a kommukácio aktiv irásbeli kifejezöeszközei akkor neked összefüggéstelen regény kedves retek :) egy két mondatban én beszélgetni szoktam élöben. ezt a témakört nem én nyitottam. de én miattam indult el.jelen pillanatban csak néhány ember ért itt velem egyet némely dolgokban.mig más dolgokban nem. a többiektöl viszont folyamatos támadást kapok.van aki totálisan nem ért velem egyet.van akinek tökmindegy mivan csak támadjon. én viszont nem fogok itt felszolalni többet.legalább is ide.kifejtettem a véleményem böven.nyilván hasonlo emberek hasonloan gondolkodnak.ez a forum egy bizonyos subkultura része.igy a gondolatok melyek részetekröl születnek is hasonloak. de mondom vannak kivételek.
hagyom futni a programot... nyilván a dolgok FELISMERÉSÉHEZ idö kell...járjatok nyitott szemmel.és ha hir értékü valami van nézzétek vissza honapok mulva mi is lett abbol, hogy volt az tényleg.addigra kiderülnek dolgok..
összeesküvéselméletek gyártása némileg paranoiás gondolatokhoz vezet.a paranoia nem betegség.egy tunet.de elvezethet egy olyan pszichozishoz, amitöl már a skizoaffektiv zavarokat egyre nehezebben lehet elhatárolni, igy átsorolásba kerül az addigra már tényleg beteg illetö.amit gyógyszeresen dopamin antagonistákkal kezelnek. az én dopamin szintem a béka segge alatt van.aki ismer tudja miért. üdv.: nic |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | KarelGott: "Lépj túl Makonyon":D:D:D:D:D:D
Direkt leírtam, hogy én nem akartam töröltetni semmit. A hozzászólást amit példaként idéztem azért választottam mert erre pont emlékeztem és nem kellett sokat keresgélni. Ennyire egyszerű.
Metametta: Makony boldog, de ennek semmi köze sem a hozzászólásod törléséhez sem daathhoz, még csak a drogokhoz sem...
Mindenjót! Amúgy már régóta hajlottam a téma lezárására... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én sztem kussolok, mert szinte mindig piával együtt felnizek... nem a szétcsapódás érdekében, csak mire odakerülök mán bé vagyok alapozva:)
hopp, mégsem kussoltam:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | fizurol csak annyit, hogy csinalj gyüjtest a la wikipedia ;) :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gén: te voltál a 666. hozzászóló:))) Elég ördögi... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem van pár óra Cinetrip TV sajna VHS-en. DVD-n is adtak ki dolgokat, érdemes beszerezni http://www.chi-recordings.com/magyar/kiadvanyok_CHIDVD001.htm
vagy Dave Tipper amúgy is remek DVD-én az egyik számhoz csinálták a vizuált http://www.discogs.com/release/144009
Tipper 800 órát töltött a stúdióban azzal, hogy elhelyezte a hangokat az 5.1 térben. Csak ajánlani tudom ;)
Illetve élőben a Rudasban és asszem e héten a Gellértben a fürdős bulikon. Bár újabban csilivili LED falra vetítenek, ami szerintem sokat elvesz a vetítés értékéből, sokkal kevésbé hangulatos olyan cuccon nézni. Nem is lehet úgy "ráutazni", inkább diszkófénynek tűnik.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | foxey: Mit lehet ezen túljátszani? Tegnap azért sértödtek meg rám, mert nem töröltem mások hozzászólásait, ma meg azért, mert töröltem mások hozzászólásait. A legtöbb fórumon tényleg cenzúra van, és az adminisztrátor b*szik szóbaállni a fórumtagokkal, miután kidobta öket a p*csába indoklás nélkül. Lehet, hogy itt is ezt kellett volna bevezetni még 2002-ben, de akkor most nem itt tartanánk. Én meg hát úgyis csak a fizuért, a költségtérítésért meg az évvégi jutalékért csinálom ezt az egészet! ;P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | összefüggéstelen regényt írsz vagy kommunikálsz velünk, nicergoline? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a film hollywood i stilusu. hatásvadász. mér milyen legyen? egy sima dokumentumfilmet a kutya se néz meg. nem hiszem hogy ráflesseltem volna. minden ami ebben van az már régota fujják sokan. 911 mint ujdonság elég furi.ilyen bizonyiték szeru tálalást még nem láttam rola.az h bush kihalgatásárol se video se semmi, és politikus buntársával egyutt (dick cheney) ugy védekezett ahogy akart, esküt nem tett,ez igen érdekes... mint ahogy a szépen elvágott tartopillérei az épületeknek. a 7 es épületröl én sem hallottam.szürik a médiát. látszik az osszeomlás felvételén a hetesen totál egyértelmu berobbantják az épület középsö részét.és befelé dol az egész.tökéletes robbantás.az ikreknél is látszanak azok a pöttyök ahol elöbb robbant a cucc mint kellet.bár sztem ez gáz vagy akármi lehetett még.de ha analitikai mérésekkel beigazolták a robbantoszert akkor egyértelmű. nem állitom hogy az egész világ muködését már most tudják irányitani, de hogy nagyon aktivan el tudják mozgatni az egészen biztos.
ezek valójában MAGÁNBANKOK .melyeket az elsö sikeres vegyipari cégek tulajdonosai hoztak létre.NEM államok hozták létre.és itt jön be az uralkodás! lehet 100 tagu.vagy akármennyi.azon belül pedig a bomlott agyu néhány ember.akik már nem cégek hanem ezen bankok legföbb fejei.
az amiben most vagyunk ez egy mesterséges recesszio.a lehmannal idézték elö.a többit megmentették.amennyire lehetett.de a mi pénzünkbol.mint ahogyan tutifix hogy a lehman pénze megvan.olyan kintlévőségekben(ingatlanra fogják:de vigyázzunk nagyértékü ingatlanok is vannak pont mint az ikertornyok) amiknek valodi milétéröl kilétéröl tulajdonosairol semmit nem tudunk. nekünk azt sugallják a médián keresztül hogy olyanoknak adtak a tözsdevilág fellegvárában pénzeket akiktöl nem tudták visszaszedni. ennyire kontárok nem dolgoznak ott!! velünk ezt etetik meg. valojában vérPROFIk.
a bibliárol régota tudják hogy össze van vágva.de akik csináltak jo indulattal rendelkeztek.nem gondolták hogy hatalom éhség, és politika szövödik majd köré. most viszonz a politika eldobta a keresztány bibliát.mindenki köp utánna. pedig egy egy egy ima soxor kihúzta már az embereket a szarbol.eleve bizonyitottan gyogyito erelyű-erre épül a placebo. a placebo nem csak kamu drog. valodi gyogyulások vannak! ezért kell objektiven tényleg bevizsgálni a gyogyszert.kettös vak vizsgálatokkal.se az orvos se a beteg nem tudja mit kap.ha hisz benne és kisebb volumenű a baj(tehát nem mondjuk rák), akkor javulás van. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ...és fel került a fejre a korona !Ugye tudod hogy maradandót alkottál? Évek múltán is szerverek hada,felhasználók tömkelege fogja eme oldalakat egymásnak posztolni. Köszönjük!:) és tényleg nagy gratu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | megauto: A 7-8 gr jó porból ,narancslével,most írtak grapefruit levet is . Öblögetésre is maradjon a léből,mert nehezen megy le ,de utána nagyon kellemes érzés,zsibbadás,nyugodtabb gondolatok stb. De van itt írva már sok hozzászólás ebben a témában. A kivonatot nem ismerem még. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | meta: no közöny, no öröm !
èn abszolut a fanod vagyok meta, nekem nagyon hiányozna a stilusod a daathrol.
Szerintem tök autentikus vagy, meg vicces.
Ne menj el... mert akkor nem marad más itt csak vegyész, meg összeesküvö.
a cenzor meg szerintem kicsit mar tuljatsza a szerepét, de nem kötelezö daathot olvasni . tudom. |
| |  |  |  |

|