 | 
Legfrissebb hozzászólások (49906 - 50005)
 |  |  | | | |  |  |  | | Én is ettem december elején egy barnás-sárgás rolexest. Az jó volt... Minden volt benne ami kellett, de az MDMA volt :D Ami meglepett, hogy minden db külön zacsiban volt... Igényes volt a tag akitől kaptam :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én kiszeretném próbálni a kratomot majd egyszer mindenképp, csak most ebbe a válságba nekem az az 1-2 ezer forint is számít. Nemtom, én nem teát akarok belőle fözni, hanem kb kezdésnek egy 7-8 grammot belerakni kb 2dl vmilyen innivalóba, összekutyulni azt meginnni. Szerintetek így működne, vagy jó így? Kezdésnek mennyit ajánlotok a porított formábol, és mennyit a kivonatból? Leveleket hanyagolnám mert nem szeretek főzőcskézni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | álljunk meg egy szóra -ha már nyelvművelő fórumot tarunk hadd idézzem grécsy tanár urat... tehát, ha én indulatból írok, mivel olyan mondanivalót tulajdonítanak nekem amit nem mondtam, az törlendő, ha ezt más teszi indulatból, akkor az elnézhető... most ez az alkalom is: mivel törölte a szerkesztő a hozzászólásomat, ami a mondandómat "anyázásnak" minősítő hozzászóló látás- illetve elme - (tehát elemző- ) képességére vonatkozó kérdés-kijelentés volt, most azt lehet mondani, hogy én bárkit lehülyéztem. másrészt ugyebár törölte a szerkesztő az egyik hozzászólásomat, mert annak formaiságával egy hozzászóló nem értett egyet, s megegyeztek, hogy ez nem méltó a fórum szellemiségéhez, ugyanakkor ugyanez a hozzászólás -talán példastatuálás miatt, vagy ki tudja miért...- az ezt sérelmező neve alatt ott maradt...
nos mindezeket összevetve reagálnék még a verbális terrora, ami leggyakrabban nem az indulatos szavakban keresendő, hanem a másik lény elfojtásán -ami itt velem már többször megesett, hiszen a szót többször megvonták tőlem - valamint egyéb stílusvonásokban, amit jelen helyen nem kívánok tárgyalni, mert unom ezt az egész műsort.
összegezvén úgy hiszem, hogy mivel a stílusom gyakran nem méltó a fórumhoz, sem makony, sem Én+te+ö=gén, sem bárki színvonalához csak öröm és boldogság következmény lehet abból, ha innen távozom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Elkészült a szüret
* 1 Szüret előtt o 1.1 A végső flush o 1.2 Sötét sokk? * 2 A szüret optimális időpontja o 2.1 Az érés folyamata o 2.2 Gyantamirigyek * 3 A kés alatt * 4 Szárítás * 5 A kúra * 6 A minőségre káros hatással lévő tényezők * 7 Tárolás o 7.1 Kisebb mennyiségek o 7.2 A hosszú távú tárolás
http://www.egykalapalatt.info/index.php?title=Sz%C3%BCret |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | retek: Igen, ezek a partyhelyszínes droghasználati határeset-hozzászólások; az ennél még konkrétabbak és a drogbeszerzésesek már régen törölve lettek. De a múltbéli postjaiddal semmi gond nincs - ha lett volna, akkor már kiderült volna. Erre van kitalálva a piros címke lehetösége, hogy az illetö visszajelzést kapjon arról, hogy pontosan mi volt az ami nem illett a fórumra. Nem akkora gond, ha valakinek néha becsúszik egy-egy piros (meg sem jegyzem, hogy kinek mikor) - a lényeg az, hogy ne mutasson következetesen fórumzavaró tendenciát.
KarelGott: "Kommentjeim így visszaolvasva kb 30%-a igen degradáló és bunkó" :) De te legalább belátod! És nálad ez valóban az indulatosság meg a sajátosan ironikus-szarkasztikus humorod számlájára írható. Viszont szerencsére nem látom mögötte azt a trendet, ami szerintem veszélyes lenne: a személyeskedö kötözködést, vagy mások ismételt letámadását, ami az általad felvázolt monitor mögüli lehülyézésekbe torkollna. Lehet, hogy mások verbális megrugdosása is egy feszültségcsökkentö módszer (én ebben sosem hittem), de ennél sokkal jobbnak tartom azt, ha a feszültség okairól beszélni lehet másokkal, és/vagy ha lehetöség van más érdekes dolgokról beszélgetni velük. És alapvetöen a Daath e két utóbbit kívánja és tudja is biztosítani - így mindenki biztonságban érezheti magát.
Az ópiátos-nyugtatós téma most már tényleg lecsengett; az ottani fórumtagokkal jól szót értünk, emailben és MSN-en dumáljuk meg, hogy nekik milyen segítség lenne hasznos. Most már van hová átküldeni a szaktanácsadó addiktológusokat, gyógyszerészeket és kortárs segítöket on-line helpet adni.
Akkor tehát vissza az ólba, báránykák, és csak okosan továbbra is :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | A google-kratom café,már régen felfigyeltem rá,de továbbléptem.Engem is érdekelne ez a főzet,valaki lefordíthatná mit írnak erről a "tapasztaltabbak".A kratomtea készítésnél úgy érzem elpazarlok egy csomó anyagot, jól hangzik ez a kávéfőzős megoldás,szerintem jobban kijönne ami "benne " van! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Így van,Monnyon Le. DE! sem itt sem máshol egy embernek nincs joga lehülyézni a másikat, Szemtől szembe az fair,de egy monitor mögött bepötyögni "hülye vagy"-ez annyira szánalmas Kommentjeim így visszaolvasva kb 30%-a igen degradáló és bunkó,egy kis önreklám...és megint csak DE,akkor sem,és most sem volt szándékos Sokszor indulatból írok,mint rajtam kívül még páran Gén szerintem tökéletesen látja el feladatát,irányvonal adott még ha vannak kisebb nagyobb kanyarok is benne.. Úgy gondolom lépjünk túl ezen a "ópiátos-gyógyszeres" marhaságon és hozadékain,Te pedig Gén tereld vissza báránykákat az ólba,mert sok a farkas a karám körül. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gén, az már tényleg szőrszálhasogatás lenne... Szerintem le lehet nyugodtan hülyézni egy hülyét, a jelenlegi Makony-féle vergődést meg egyszerűen nem értem.
egyébként pl Party ajánló topicból, csak idézek, mert nem kivánok ilyen komment-törléseket: "Közben megtalált a srác is akinek kellett a szalvia palánta." 'Jaja, még a spanglit is feladtam neki a tánctérről. :D" "A legjobb élményem talán az volt amikor egyik éjjel totál befüvezve a zuhanyzók felől visszaindultam a sátoromhoz ami a nagyszínpaddal szembe a shoppok mögött volt.... "
nem konkrétan a postok törlésével van a problémám, hanem azzal hogy ki mit miért mikor engedhet meg magának. nekem is van biztos több olyan múltbéli postom is, amit simán lehetne törölni valamilyen ürüggyel. A fórum épp azért nem lesz tökéletes, mert nem lesznek tökéletes hozzászólások? Ha van ópiátos-gyorsítós fórum is, ami üzemel is, akkor itt minek kell gyakorlatilag mindenbe belekötni, amibe csak bele lehet, csak azért, mert ami gyógyszer topicban ment az legalább olyan durva, mint egy magát orvosisnak tartó emberke nem tudja hogy a a ketamin kombinálása alkohollal erőteljesen nem javallott. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | meta. ennél sokkal intilligensebb vagy,én úgy gondolom.Kár volna néhány hozzászólás miatt,vagy végett bedobni a durcát és sértődötten odébb állni ez a nem az "okos" ember ismérve.Lépj túl Makonyon...de legyen ez a Te döntésed.sértésre sértéssel válaszolni ? Sertések ideje lejárt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nic: "Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább ne olvass"
- Daathfejléc közmondás, talán Kínai:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | metametta: Aki sértöen beszól másoknak, az törlésre kerül. Ezen nincs mit besértödni; az irányelvek ugyanúgy vonatkoznak mindenkire. Eleve rossz jel, ha egy hozzászólás másvalaki elmebeli képességeit fejtegeti - annak eddig még mindig csak félreértés és sértödés lett a vége.
retek: Légy szíves írd be ide a partyhelyszínes droghasználatot stb. tartalmazó hozzászólások témakörét és sorszámát, ha ilyenre akadsz! Mint említettem, még mindig el vagyok maradva párezer hozzászólás átolvasásával. Igazából ezt a folyamatot is automatizálni kellene, hogy egyszerü "lakossági bejelentés alapján" tudják az adminisztrátorok a nem megfelelö tartalmakat törölni.
Amit a DEATH2-röl :) írtál, az pedig valójában egy tényleges lehetöség-terv volt (tehát a Daath fórummotorját egy ópiátos-nyugtatós-gyorsítós másik fórum részére beüzemeltetni máshol). Bár most hogy sikerült saját fórumot nyitniuk, amit atiati aktívan üzemeltet, talán már nincs szükségük a mi szoftverünkre.
Egyébként pedig a fórum sohasem tökéletes, és nem is próbál azzá lenni. Ha törlök valamit, azabaj, ha meg nem törlöm, akkor meg azabaj. Több tucat vélemény konszenzusra hozása eleve megoldhatatlan feladat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Te nagyon ráflesseltél erre a Zeitgeistre, rám is nagy hatással volt a film (mivel elég hatásvadász módon lett megcsinálva, mondhatnám azt is, hogy agymosó), de azt ne felejtsd el, hogy semmi sem tökéletes, amit ember irányít. A természet mindig megtalálja az útját az öntisztitásnak. Ha valami rosszul működik, az összeomlik és a hamvaiból más nő ki.
Amióta világ a világ, emberek uralkodnak emberek felett.
Egyébként a bekattanáshoz nem kellenek drogok. Meg lehet kattani a sarokban térdelve csöndben is. Szerintem ilyen nincs, hogy hajlamosít. Az ember nem képes olyan dolgokra drogok által, amire nélküle ne menne.
Ha jól látom harcban állsz mindennel, ami körülötted van, nem lehetsz túl kiegyensúlyozott.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gén, ez nagyszerű ötlet!
Bár valóban ki kéne próbálni. Nem vagyok benne biztos, hogy a 130-150 fokos gőz (kb. ennyi lehet) nem bontja a mytragynint, speciogynint, stb-t. Elméletileg van benne olyan kötés, ami ilyen hőre már érzékeny lehet.
Arról tudsz valamit, hogy a grapefruitlé mennyiben növeli meg a hatását? Hallottál már erről? Elvileg citokróm-inhibitorokat tartalmaz, ami gátolja a mytragynin lebontását is. Próbálta már valaki?
Egyébként tényleg jópofa lehet ez a kávéfőzős ötlet, tekintve, hogy a kávénak nem is olyan távoli rokona:) És én egyébként is jéggel szoktam inni, úgy nagyon hasonlít egy rosszabb jegeskávéhoz. Színre, állagra és ízre is. De higgyétek el, érdemes jéggel, mert a hidegtől sokkal kevésbé érzed kellemetlennek az ízét.
Axlrose, én már toltam 25g-os főzetet is, éhgyomorra, és semmi negatív tapasztalatom nem volt. Izomrángás meg végképp nem. Sokkal mélyebb élmény, de még mindig kellemes. Szerintem legközelebb ne kombináld depresszánsokkal, mert veszélyes lehet. Stimulánsokkal (a teát kivéve) meg végképp. Tapasztalataim szerint majdnem mindennek felerősíti a hatását, szóval ezzel óvatosan bánj.
Peace: Goloka |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | egyet kell értenem metával. egyébként elég sok ilyen témában felmerülő para van pl - partyt, fesztivált, szórakozóhelyet drogbeszerzési/-használati helyszínként említ
ez már szőrszálhasogatás. törölni max a dokipepe kommentjeivel együtt lehetne, lehetett volna stb. a fórumot nem tökéletesíti, csak elcseszi.
csinálni kéne egy olyat hogy csinálni egy külön szervert, rámásolni a daath rendszerét, törölni az összes topicot, újakat nyitni opiat-függőknek meg olyanoknak akik nem olvasnak/értenek meg anyagismertetőket, fórum irányelveket. és még a fejlécben is a címben is stb.-ben egy 'a' betűt kicserélni DEATH2-re. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | remélem ennek a kedves makony örül, mivel ő is engem emelt ki a sorból, hogy nem pszichedelikus amit csinálok... jó pszichedelikus balfaszkodást mindenkinek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | úgyhogy megkérném a daath szerkesztőjét, hogy majd ha ideje engedi legyen szives törölni az összes hozzászólásomat, mivel semmilyen kapcsolatot nem kivánok fentartani ezután a daath-tal. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hát. úgy tűnik h persona non grata vagyok, nekem bárki úgy értheti a dolgaimat ahogy akarja, és ezt le is irhatja, ha leirom, hogy naj van a szemével v a fejével, akkor törlik. akkor én ide nem irok meghagyom a helyet a skizoid fasiszta felhanggal irogató szétezúzott arcoknak és az ópiátot reklamáló egyebeknek. viszlát daath. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez csak úgy beugrott ma reggel a nagymama konyhai tevékenykedését nézve: Kávéfözöben lefözve (tehát ahol a vízgöz hozza ki a növényböl a hatóanyagot) koncentráltabb kratomlötyit lehet kapni? Ha a teafözés 100 fokon nem vágja szét a molekulát, akkor talán még a göz sem. És akár többször is át lehetne fözni, minden körben az elözö fözet lötyijét visszatöltve? Vagy lekozmálna? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | jelenleg a pénz diktaturáját éljük. és ugy tunik ez idáig az egyetlen melyet sehogysem lehet megingatni. kialakitottak néhány pénzügyi konzorciumot ami látszolag segiteni, és igazgatni probálják a világot.és ez igy is van.de ha a nagyfönökök beteg gondolatokkal rendelkeznek, a hatalmukkal vissza is élhetnek.és örült ámokfutásba kezdhetnek.itt erröl van szó! mostanában pesten hallottam egy ilyen mondatot hogy mentek a tankok jöttek a bankok.. egy bankkal nehezebb elszedni a földed!! mint egy tankkal. de ha egyszer elvették azt te már nem szerzed vissza öcskös!! milyen jok ezek a gyorsan felveheti jelzáloghitelek..tisztára csábito, sokan be is dölnek.és ezek csak kis bankok..a LEHMAN egy óriás volt! nincs recesszio. buga van. ja és nem tekerünk! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Berlint történelmi okokbol áriamentesiteni kell"
Egyszer voltam Berlinben. Az a sok ária meg balkonjelenet tényleg zavaró volt :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | köszi a tippeket srácok, odafigyelek rá, mert annyira nincs sok vermim, h pazaroljak is. Am airborn, ez az egyik lyuk alulra másik felülre nem lehet hülyeség, mert a dobozban párával telített levegő van.így ha felül beáramlik a friss levegő, ez a nehezebb párás, co2-s levegőt ami nehezebb alul kiszoríthatja, egy természeters keringést biztosítva, de ez csak egy tipp, és nem tudom helyettesítheti e legyezgetést... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a totális irányitás a JP MORGAN,ROCKEFELLER,PAUL WARBURG,ROTHSCHILD, családok gyerekeinél keresendö. ezek a csládok hozták létre az FED-et,IMF et, Világbankokat, tökmindegy hogy nevezzük. PÉNZZEL és NÉMI ELMEBETeGSÉGGEL igen nagy és vad dolgokat lehet elérni. persze mindig vannak, lesznek lázadók. de eltünnek :) nem kell velük foglalkozni.pont kiragadjátok öket. a totális diktaturák pedig totálisan jol müködnek. abban a rohadt pillanatban hogy a totalitás meggyengül összeomlik a rendszer. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | az utcai harcok végeredménye kölnben http://kitekinto.hu/europa/2008/01/28/kolni_mecset_felepul_de_kisebb_lesz&s=rss az arab vallásokban pont ez a lényeg:kemény politika huzodik meg mögötte. pontosan ugy ahogy a régi keresztény europában.az egyháznak hatalmas hatalma volt.a film elsö része erröl szol.de nem látom akarodzik leesni..
összeesküvés elméleteket irni nem egyszerű.ez nem egyszerűen arrol szol hogy okolunk valakiket, csak annyi hogy összefüggéseket keresünk a dolgok történéseire.hibás összefüggések tömkelegét is le fogjuk gyártani.ez evidens.de valahol ezekben lesz a helyes kép.a puzzle bonyolult. minden ilyen elméletnél lesz egy két rész ahol támadhato lesz. ez a felülröl felületesennel az a bibi hogy nem élö a beszélgetés.és még a karakterek száma is korlátozott.mindent nem tudok leirni.lehet te pont azt boncolnád tovább amit én nem.mellesleg az elöbb csak felvázoltam egy elméletet.mely nekem ugrott be. az American IG meg létezik.az IG FARBEN létezik.ha kétségbe mered vonni a történelmet az az olvasatlanságodat takarja.igy a buta jelzövel nemigen játszadoznék a helyedben. a keletnémetek a legkevesebb vizet zavarják :)
miután totálisan nem látod a képet, a droggal és egyéb zavarokkal kapcsolatban sem tudsz nyilatkozni, amely itt az elöre kitervelt szándékosság alapján játszik itt szerepet.és itt az egyik srác jol mondta pont paradox modon. hidd el hogyha a a fő pénzügyi erök kitalálnák hogy most ez kell: a MERCK valamelyik nagy gyogyszergyártoval karoltve bizonyiték alapu kutatásokat tenne arrol hogy az extasy fogyasztás mért jo, nem arrol hogy mért rossz!akkor pár év mulva legálisan gyógyszertári MDMA lenne.és az eddigi kutatási adatok egyszerűen figyelmen kivül lennének hagyva.
a fű fogyasztása nem vezet skizofréniához.erröl sok tanulmány van.hajlamosit.erröl a szóról már beszéltem. én már mentesultem ezen lassito terhek alol.mellesleg olyankot olyan informácioáradat párosul, informácio kieséssel hogy mire két szot leirok husz mondat száguld át a sztrádán, igy le se tudnám irni..
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hallott már valaki olyan összeesküvéselméletröl, ami nem igaz? Ergó minden ami összeesküvéselmélet néven fut, az igaz lenne? Ergó ha bármilyen fantáziára-spekulációra rámondom, hogy összeesküvéselmélet, akkor igazzá válik?
Az én világképemben Ockham borotvája érvényesül a szervezödési bonyolultságok tekintetében. A világméretü összeesküvésekre olyan magas fokú irányítás és szervezési bonyolultság lenne szükséges, amihez egy rakás szinte mindenható szuperember kellene. Ilyenek pedig nincsenek. Még a totalitárius diktatúrák sem tudták az eröszakgépezeteikkel elégségesen irányítani a népet. A drogért halálbüntetéssel sújtó országokban is van drogozás, az NDK-ban pedig hiába volt minden ötödik ember Stasi-ügynök, mégis voltak másképpen gondolkozók (angolul: dissident).
Sokkal egyszerübb magyarázat az, hogy minden történésben van egy rakás véletlen egybeesés is, tehát nem kizárólag pontosan irányított manipuláció folyik, söt, ezek befolyásának mértéke erösen megkérdöjelezhetö. Persze, hogy vannak zárt szervezetek (mindig is voltak), de ök sem mindenhatók, és ugyanúgy vannak nekik is ellenérdekü szervezeteik meg belsö harcaik - hiszen ök is emberek.
Leginkább a szervezetlen embercsoportok rendelik alá saját magukat "felsöbb hatalmaknak". De még olyanoknak is, amiknek gyakorlatilag még a létezéséröl sincs közvetlenül tapasztalatuk, viszont képesek bármilyen közvetlenül tapasztalt történés mögé konfabulálni egy-egy hihetö összeesküvéselméletet. Így egymást hitegetik és csak erösítik a gyakorlatilag sokkal gyengébb, vagy akár fiktív hatalmi struktúrák erejét. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Berlini bevándorlóként azt tudom, mondani, hogy a volt NDK elvileg tényleg kezd benáculni , gyakorlatilag engem semmilyen atrocitás nem ért és konkrét dolgokrol nem hallottam. Kicsit talán idegesitö hogy minden héten bedobják a postaládámba a nácipárt (NPD) ujságját. ès tényleg sok a bevandorlo és tényleg templomokat akarnak épiteni, de a vallásszabadsäg mellett a németek elvárják a letelepedöktöl hogy integrálodjanak a német kulturába, társadalomba.
a Zeitgeist meg nagyon hatásos jol felépitett filmecske.Nekem is mindig a klisé füvesek jutnak rola eszembe, akik csak tekerik egymás után a lantokat és allandoan azt hajtogatjak "Mindenki at van verve, nem tutdok semmit, iranyitanak".
Az meg kifejezetten komikus, hogy bevagnak egy ördögi vicsoros grimaszolo képet (fö-gonosz-zsido-satan) rockefellerröl... aztan valami telefonbeszelgetest ideznek, amiben rockefeller bácsi röhög az egész világon és nagyon örül, hogy jol kifundálta a tervét, maradhat Dagobert bácsi az idök végezetéig.Tul hatásvadász... A film elején mintha arrol beszélnének, hogy a jo-rossz ellentét egy belénktáplált illuzio és evvel manipulálnak, aztán a film végére kiderül, hogy vannak a szenvedö ártatlanok(a jok) és vannak a manipulálo gazdag családok(a rosszak).hmmm...
Sok dolog stimmel benne-amit szerintem minden gondolkodo ember eddig is tudott- A Biblia egy allegoria(ezt minden hülye tudja!),A zsido és keresztény vallás nem eredeti hanem összevágott politikai celu produktumok(nem kell nagyon müveltnek lenni, hogy ezt is tudjuk),911 kamu ( ezt mindenki döntse el maga, szerintem is ürügy a háborura),mindenki tudja ,hogy a haboru business...ez se uj. Mindenki at van verve.A median keresztül butitva vagyunk, a media elhallgat bizonyos hireket, bizonyos alakok kontrollálni akarják a teljes társadalmat. JOJOJO alap gondolatok, témák beszélgetésknél.. nem kell tul komolyan venni, inkább élvezd az életet és szeress. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | talan meg pfpp johetett egy helyrol a tfmpp helyett, de annak sincs ilyen hosszu hatasa es a masnapja dxm-masnap szeru, tehat jobban erzed magad mint elozo nap reggel. bar mindenki mas es mas...
vagy persze lehetett patkanymereg vagy kreatinos dob-os sutopor :)
ja es a pcpnek nincs olyan k* budos szaga, mint a tfmpp-nek |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | megint einstein jut eszembe, s most kezdem igazán megérteni, hogy -szabad fordításban- "a dolgokat bonyolítani bármely bolond képes, de az ellenkező irányba menni... ahhoz kell némi bátorság és egy csepp zsenialitás...." merthát nagyra vetíteni, okolni, indokokat idolokat keresni, felelősséget társadalmakra, mémekre, páholyokra hárítani és ezekből különféle összeesküvés-elméleteket írni igazán egyszerű. elég hozzá egy alapjáraton kitűnően működő asszociációs készség, vagy némi jobbfajta fű. na de azt megkeresni, hogy mi az én szerepem mindebben, és ha esetleg valósnak képzelem az összeesküvést, akkor: miért történhet ilyesmi, hiszen ha én tudom, akkor valszeg más is rájön, hiszen a vakság, a lelki szegények kiváltsága, ők meg mint tudjuk boldogak...
más: nicergoline, mintha minden témában valahogy felülről, felül-etesen nyilatkoznál. ez néha borzalmasan lesújtó azonnali véleményekhez vezet részedről, néha pedig őrületes butaságokat mondasz, néha pedig felemelsz olyan dolgokat amiket nem kell.
az arab országok áldottan vallásosak? nem. az iszlám mai formájában sokkal inkább politika, mint vallás. a legtöbb -sok esetben európai hatalmak által kényszeresen létrehozott - arab állam az államiságának kezdeteit éli. sok helyen sokkal erősebb az ősi kultúrák mai napig tartó, gyökerekig hatoló hatása, mint a viszonylag friss iszlámé. az emberek ott is élni akarnak s nem bűnhődni a tengődésben.
gorbacsov csupán egy folyamat eredményeként tehette azt amit -bábként- tett, de ebben 2. jános pálnak volt a legkisebb szerepe.
berlinben szó sincs arról, hogy a "ariamentesiteni" kéne bármit is. ha már itt tarunk, akkor elárulom, hogy berlintől egész picit keletebbre, az "oszik" ahogy a volt nyugatnémetek hívják a volt keletnémeteket, szörnyen fasizálódó társadalomban élnek, nem igazán találsz törököt, vagy egyéb vendégmunkást, viszont hitlerhasonmásból minden korosztályban legalább ötöt. a törökök nem hiszem, hogy a dómnál magasabb dzsámit kívántak emelni, ha meg igen, akkor miért ne akarjanak, építési engedélyt úgysem kapnak rá, mert nincs akkora hely ott a környéken, de mindegy...
végül, amit "melegek", és "drogosok" címkével írsz, az annyira butaság, hogy nem vesézem ki, esetleg gondold át máskor.
üdv. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nem hinnem, hogy pcp volt, annak inkabb ketamin szeru a hatasa, de pszichobb es erosebb. ahogy baratom mondta "lilara festi az eget" :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hm... nem lehet, hogy valamiféle skizofreniform járvány van? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bocsi. Most látom, hogy te koronáról írsz, és nem Rolexről, tehát a tiéd a háromágú verzió lehetett, az ötágú helyett. De ha ötágú volt, akkor tényleg nem értelek. :D Szóval feléd vissza az egész, de azért még így is maradnak sokan, akikről írtam... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bocs, ha szkeptikus vagyok Romulus(5167), de tudod sokan az előtte hasfájós, utána fejfájós, közben zavarodós, mcpp-s bogyókra is azt mondják, hogy kurva jó volt, csak "Egy kicsit fájt tőle a hasam az elején, de irtó nagyot buliztam, 10/9, de csak a hasfájás miatt". Aztán még néha szeretetet is haluznak a dologhoz, vagy egyszerűen mindegy nekik, csak ne legyenek "józanok". Aztán ilyenkor nem tudom, hogy ennyire hülye az egyén, vagy csak a dílerek irogatnak ide, hogy nehogy a nyakukon maradjon a szar. Lehet, hogy a te barna Rolexed jó volt, bár erősen kételkedem benne, de az biztos, hogy én egy jóideig semmiféle Rolex mintázatú tabit nem veszek, főleg nem barnát, és ezt tanácsolom mindenki másnak is, aki nem akar magának egy szar estét. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Megnevezés: Betaloc Zok 50 mg retard tabletta Rendelhetőség: Kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszerkészítmény |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az acc ben acetilcisztein van. csak azért irtam ide hogyha adodik akkor ne csináld ki magad. paracetamol sokmindenben van, dxm es dolgokban is.máshova is irni kéne erröl a lehetöségröl. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sziv megvédésre használjatok betaloc zok ot. egy 50 es tabi fele elég. szelektiv.csak a szivet védi meg a nagy adrenalin löketektöl.ami az eki okoz. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hitler biztos hogy tudta, hogy ha egy német katona halála 20 külföldi katona halálával egyenértékű(ami egy igencsak jo minöségű haderö lett volna) akkor is a világ nyer.egy átlagos német viszont mit tudott csinálni vitték katonának.vagy rendszerellenesség miatt vittek táborba.nem kellenek ide varázslatos dolgok hogy megértsük a dolgokat.olvasni kell tudni.
hogy válaszoljak egyébként arra a kérdésre h miért nem éri meg a diplomás:egyrészt sokkal drágább a képzése.másrészt egy cégben konkrétan a szalag mellet nem a nyakkendös csávok dolgoznak.kétkezi munkások.élö robotok.
a drogokat és egyéb pride.hu magatartásformáit is ezek az erök eröltetik.egy meleg aktiv része a társadalomnak gazdaságilag.DE dolgozik.hasznot hoz. a drogos egész életében ezt kutatja, probálgatja mindaddig amig valamire le nem cseréli ezt szokását.a gazdasági rend megtörése sem egyszerű feladat.de a társadalmi rend az erkölcsi rend megbontása sokkal keményebb munkát kiván maga után.egy eros vallási hittel megáldott országot nem lehet betörni.ilyenek az arab országok.egy teljesen darabjaira szétzullesztett társadalom, nem mond nemet a vadállat UJ dolgokra SEM! a Szovjetunió széteséséhez a glasznoszty, és peresztrojka elinditásához sokat köszönhetünk az elözö pápának.II János Pál nak. aki a kommunista idökben is egységet tudott teremteni az emberek között minden fegyveres határon tul.az uj gondolkodás bevezetéséhez a szovjetek uniojában szükség volt egy kellöen uj vezetöre.ö volt Gorbacsov.aki megtette ezen 2irányzatokkal az embertelen kommunizmus nevű világrend teljes felosztása iránti első lépéseket.
Amsterdamhoz jo utat kivánok! Berlint történelmi okokbol áriamentesiteni kell, igy most már mindenféle vendégmunkás, állando turistája van.Kölnben azért volt az összel utcai harc mert annyi törököt engedtek be vendégmunkás néven hogy jelentös horda él mára németországban belölük.magasannra és nagyobbra akartak épiteni egy iszlám imaházat mint a kölni dom! ami a világörökség részének van nyilvánitva.Ez a Német kersztény kultura totális semmibe vétele, szintén a lezüllesztö politika része. Barcelona,Spanyolország müemlék.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a páholyok létezését teljesen felesleges megkérdöjelezni.magyarországon is vannak.itt néhány páholy vezetö szerepe érdekes.melyeknek közeli értékeik vannak.és érdekeik. az aki azt hiszi hogy a LEHMAN BROTHERS -t be lehetett dönteni az súlyosan téved.de te ezt gondolod.a problémák nem öngerjesztöek. a pénzvilágban, soxor érvényesül a domino elv. csak kezdö lökés kell neki. egy olyan horderelyű vállalat mint ez ami igen RÉGI, képes durva pánikrohamok gerjesztésére.pánikkal egy tözsdét teljesen készre lehet tenni.erre a filmben is utalnak.amugy közgazdasági tény. nincs recesszió most sem.egyszerűen valami most is történik amiröl nem tudhatsz.mint ahogy egyik nap még veszélyesen nem volt gázunk.következő nap mi lettünk a dicső jofejek hogy kisegitjuk szerbiát.neked nem kell tudnod semmit.erre ugyelnek.olvasni kell megtanulnod a sorok között.a LEHMAN pénze az utolso krajcárig megvan.kivettem balzsebemböl .átettem egy uj zsebbe.amit tegnap varratam bele.de ez ugyanaz a nadrág.. majd azt fogom neked mondani hogy kirántottam.. te fizeted a következöt is. A LEHMAN pénzét a világgal fizettették meg.mert annyifelé volt kapcsolata,hirtelen megint mint már párszor a történelemben bankok hada jelentett csödöt.csak kiemelten néhányat mentettek meg.és ehhez a pénzt PONTOSAN UGYANAZ a banda adta! a nyereség hatalmas összeg:megvan a lehman teljes vagyona, más cégekben ami az enyém lacikáé meg pistikéé(de te ezt nem tudod),kinyirtam apro ellenfeleket akiknek a bankja tényleg bedölt, és azért hogy a domino elv ne tegye tönkre 24 orán belül a teljes világgazdaságot hozámjönnek pénzért a politikusok, miután az nagyapám meg pár iparos haverja hoztuk létre az elsö és azota is egyetlen bankot ami pénzeli a világot.ez a FED.aztán létrehoztunk mégegyet mer akkor épp ugy kellet.igy jo nektek mert bármikor vehettek fel tölünk pénz.ez az IMF.de ez ugyanaz a bank.épp most vett országunk fel 20 milliárd eurot.. ennek a pénznek minden része téged és unokáidat, az ö unokáit fogja terhelni.fizethetsz egész életedben,ezért IS drágul minden.(már amugy is tartozol)ja és kamatra adták!szoval..hosszulejáratra...szoval..
paul warburg már nem él. de ugy hogy az American IG is !az övé volt, még azt is el tudom képzelni hogy izraelt is durván és alattomos modon pénzel hoztáklétre.és nem csak háborus áldozatok árán.vétlen zsido emberek árán.Németországot jól átb@sztk Hitlerrel. az IG FARBEN mely ma ujra csak elemeiben létezik, mint a BAYER, vagy a BASF, német gyárait az ameriaki nagybácsi pénzelte hogy felépithessék.történelmi tényként van kezelve, hogy az ameriaki csapatok mely városokat mikor támadhattak, mely ipari létesitményeket kellet hagyniuk müködni.mondom hagyniuk!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | DXM Robitusin a topic címe...tehát dxmről szól elsősorban melyik acc-ben van dxm ?
Nem mindegyik dxm köptetőben van paracetamol...pl a drill szirupban sincs |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nemnem, éppen h nem, ezen énis csodálkozom, de ha nem ismerném, max a müsorábol vágnám le h valami van. ugyan fogyott, vékony, de normális alkata van, nem pattanásosodik az arca a ginátol. se karikás szem se sápadtság:S ha csak ginázik... szerencsés. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gabrielarchangel: Adagolásra nem stimmel a PCP, mivel abból 10 milligramm már erös dózis lenne (és te 100 milligrammot toltál). Hacsak nem volt sokszorosára felütve, ami sosem kizárt. Viszont a PCP extrém ritka szer Magyarországon: 2008. januárban volt egy 0.6 grammos lefoglalás, de elötte 15 évig semmi! Hatásai is eléggé eltéröek az általad leírt tapasztalatoktól, inkább disszociatívnak írják, tehát ébren vagy, de nem vagy képben (a tiedhez hasonló bealvásos beszámolót nem olvastam róla).
Viszont lógok neked egy méllel a bevizsgálással kapcsolatban, úgyhogy holnap majd írok! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | matches: Egészséges fiatal szív kibír néha egy-egy partyt (sportnál ennél sokkal durvább terhelések vannak), de attól még érdemes kerülni a: - túlhevülést (óránként pihenés és fél liter víz) - túladagolást (ha 1 eki nem elég, akkor baj van a minöséggel vagy a toleranciával) - kombókat (alkohol, kávé, kólák, energiaitalok, herbálekik, speed, koksz, piperazinok) - extrém bejuttatási útvonalakat (orrbaszívás, vénábaszúrás, seggbetolás :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem is nagy meglepetes volt amikor Fredi bacsi utan eloszor elaludtam es almodtam.Egy gyonyoru zold novenyzettel benott patakparton alltam,beleugrottam, es usztam a kristalytiszta viz alatt.A patak meglepoen mely ,es kellemes homersekletu volt. Tudtam,hogy minden rendben van es nagyon jol ereztem magam.Amikor felebredtem (keveset,talan 2-3orat aludtam) akkor tudatosult bennem,hogy ez valami teljesen uj,szamomra eddig ismeretlen elmeny volt,a szines es eletszeru alom miatt. Valoszinuleg a kemia lehetett olyan hatassal az agyamra,hogy uj palyak epultek ki es/vagy addig nem hasznalt reszek kapcsolodtak az almodas folyamatahoz (persze ez csak az en megoldasom)?! Nem vagyok depressziora hajlamos,pesszimista beallitottsagu.Tapasztalataim szerint a FF alom teljesen termeszetes,sokan almodnak meg ma is igy.A szines almokon kivul ami a kellemes resze, a hasznos is jelen van,mint leirtam.Az ebredes elotti kepek alapjan nagyon sokszor tudom,hogy kikkel fogok talalkozni az adott napon es a tortenesek is direkt modon lejatszodnak.Amikor pedig megtortenik az nekem nem olyan mint a deja-vu,mert az teljesen mas,egyszeruen tudom,hogy mi fog kovetkezni,de ez csak egy lehetseges jovo.Az ilyen almaimra figyelve elkerultem mar nagyon veszelyes helyzeteket is. A szimbolikus jelentesu rovid almok inkabb elalvaskor,vagy hosszabban az ejszakai elso alom alkalmaval szoktak elofordulni nalam (pl.a jovobeli seb helyen megerint vagy megut valaki...).
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Helló mindenkinek!
Látom, van rá igény, úgyhogy röviden én is megosztanám a kratommal kapcsolatos tapasztalataimat. Előre leszögezem, nem vagyok tapasztalt ilyen téren, füvet is csak próba szinten ismerem, még csak nem is dohányzom, én inkább alkoholpárti vagyok:)
Szóval, elsőre nagyjából 10g-ot küldtem le por formájában, a hatás nagyjából enyhe zsibbadás, jókedv, pici szédülés volt, de semmi extra. A zene valóban jól esett, de egyébként semmi olyan, amire 2-3 sör ne lenne képes.
Másodszorra 15 grammot főztem ki teának, jó 15 percig rotyogott, ezt sok cukorral gyűrtem le (baromi keserű volt így is). Ezúttal sokkal jobban megszédültem, és az előzőek is fokozottabban jelentkeztek, viszont hamar, nagyjából 2 óra után kiállt belőlem az egész.
Felbátorodva az előzőeken, harmadszorra a teljes megmaradt mennyiséget, 17g porított cuccot ittam meg némi őszilével. Na ez már ütősnek bizonyult, nem is akárhogyan. Úgy 10 perc múlva elkezdődött a zsibbadás, de ezúttal sokkal erősebben, a testem kimelegedett, az érzékeim lelassultak. Haverokkal leültünk filmet nézni, mire én bontottam az egészre egy energiaitalt, illetve később sört, szerintem ez nagy hiba volt. Nagyjából a film felénél már teljesen elvesztettem az egyensúlyérzékemet meg egyszerűen alig tudtam fókuszálni a szememmel, és ami a legfurább, rámjött az izomrángás, különösen a karomnál és a nyakamnál. A film végén, mikor felálltam a fotelből, már olyan erősre fokozódott ez a remegés, hogy kezdtem aggódni, hogy nem leszek képes hazamenni, de szerencsére nagyjából fél óra után elkezdett alábbhagyni, végül teljesen elmúlt. Ezt leszámítva viszont végig nagyon jól éreztem magam, teljesen a tudatomnál voltam, sőt, végig nagyon mély gondolatok jártak át, különösen hazaérve, mikor aludni próbáltam (nem igazán sikerült). A hatást még másnap délelőtt is éreztem, igaz jóval enyhébben.
Szóval így összegezve baromi jó dolog ez a kratom, de a dózissal tessék vigyázni, mert higgyétek el, nem kellemes, ha önálló életre kelnek az izmaitok... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Azthiszem Istennek van a leggörbébb kabátja. Ebben teremtette a világot. Végtelen felületről szórta szét azt, ami előtte nem volt (itt). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Annyira be vagyok tépve, hogy az előbb a konyhában a következő beszélgetést folytattam édesanyámmal:
- Anyu, nincs itthon koffeinmentes kávé? - Nincs. - És alkoholmentes sör? - Az sincs. - És nikotinmentes cigaretta? - Az sincs. - Á, akkor megyek aludni.
Jó éjt! :D |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Egyetértek abban, hogy ha volt is céltudatos szándék, hogy a bolygón minden határon átívelő manipulációs hálózatot hozzanak létre egyes érdekcsoportok (ami teljesen elképzelhető), a dolgok mára valóban kicsúsztak a kezük közül. A folyamatok öngerjesztőkké váltak, de kiválthatják az emberiség természetes "szellemi immunreakcióját".
A társadalomból kivonuló kommunák szerepe talán inkább jelképes, jelzés értékű. A jelenleg fennálló rendszer átalakítása lehet, hogy csak valamelyest belülről, résztvevőként történhet meg (fokozatosan, összefogva). Hogy ez utópia-e, vagy sem, azt meg döntse el az idő.
Úgyhiszem, hogy ami rosszul működik, az a 'saját vesztét' magában hordozza, de nem a teljes pusztulást. A másik meg, hogy egy holisztikus evolúcióban nincsen zsákutca, hacsak nem a tapasztalat szükségszerűségét hívjuk annak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | végre találtam valami maradékot arról a műsorról amiről régen kérdeztem itt: CINETRIP (a filmmúzeumon ment éjjelente)
itt a weboldal, és nagyon kevés, de egész jó videókat találhattok rajta: http://www.cinetrip.hu/ alul a harmadik ikonra kattintva kiad pár videót a VJ tornáról.
...aki nem tudná -én nem tudtam :)- VJ=Visual Jockey, a VJ torna pedig egy verseny, amit jó sok ember ismerhet -bár én semmit sem tudok róla- mivel elég nemzetközinek tűnik (egy brazil páros nyerte 2008ban) az a sejtésem másnak ez nem újdonság, én csak most fedeztem fel :) ezek nem a legjobb videók amúgy szerintem, a CTVn mentek jobbak is (legalábbis amik nekem jobban tetszettek :)) de érdemes rápillantani ;)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Köszönöm :) te mennyire vagy belefolyva a témába? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Most, hogy már biztosan megmaradok, utána olvasgattam néhány dolognak a témakörhöz kapcsolódóan és arra a megállapításra jutottam, hogy valószínűleg az általam bepróbált anyag nem TFMpp volt, hanem egy "angyalpornak" nevezett PCP!
Lehet hogy tévedek, de sajnos nem tudom megvizsgáltatni a megmaradt anyagot!
Mindenesetre az általam átélt tünetek és a min mennyiség sztem erre a szerre utal.
Múlt héten megpróbáltam elszívni egy cigit még mindig kevés sikerrel: a felénél el kellett dobnom mert erősen sápadtam! Hát passz, de 12 éve most élek először teljesen józan életet már több mint 3 hete! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Onday
Csodálkozom, hogy a haverod ilyen életmód mellett kell akár egy lánynak is!!!
Mert gondolom ezek már jócskán hagynak maguk után jeleket a kinézetén! Karikás szemek, sápadt arc, feltűnően vékony testalakat stb. Ránézésre atom drogos......... vagy nem? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | matches!!!!!
ÁÁÁÁÁ dehogy is! Kimondottan jótékony hatással van a keringésre!
Persze, hogy vannak, de ez nem hiszem, hogy egyértelműen bizonyított lenne! Minden esetre, ha akár szívrohamot kaphatsz tőle az magáért beszél! Nem igazán szívbarát......... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Wonderstag légyszi küldj egy mailt nekem is! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen, mindenki képes lehet rá. Legalábbis én így hiszem, mert minden ember ugyanolyan aggyal rendelkezik. Lehet, hogy valakinek egyszerűbben, valakinek nehezebben megy. A legfontosabb, hogy tudj hinni abban, hogy sikerülhet. Ez egy agykontrolos dolog, de szerintem nagy az igazságtartalma: a gondolataink befolyásolják életünket.
Szerintem jó kezdés Robert Bruce: Értekezés az asztrálprojekcióról c. irománya. Ha rákeresel google-ban biztos megtalálod. Sok mindent megmagyaráz és elég érzelemdús, és hatásos.
Addigis jó kivetülést :) J. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nicer: Az a baj az összeesküvéselméletekkel, hogy a létező kapitalizmus problémáit olyan csoportok nyakába varrják, akik valójában nem bírnak azzal a szereppel, amit nekik tulajdonítanak, így akik ezeket elhiszik -általában nem különösebben járatosak ezek az emberek a társadalomtudományokban- azok rossz irányban keresik a megoldást. Valójában a kapitalizmus elért egy olyan szintet, amikor már az egyes ember nem rendelkezik a rendszer működése felett hatással. A bankárok sem. http://www.iht.com/articles/2008/10/13/opinion/edooling.php?page=1
Másrészt az összeesküvéselméletek tautológiák általában. A kiindulópontjuk szerint van egy "titkos társaság", "háttérhatalom" vagy valami hasonló szervezet, ami uralja a világot. Ennek a szervezetnek az a célja, hogy megszerezze/fenntartsa a világuralmat. De sehol nincs benne, hogy ez miért érné meg nekik. Arra sem ad magyarázatot, hogy miért éri meg ezen csoportnak többszáz éves terveket eszkábálnia. Meg a múltból kiragadni tényeket és azokból ok-okozati láncolatot gyártani sem tudom, hogy mennyire elfogadható.
Ami meg a melegeket meg a bevándorlókat illeti, hát nem tudom, szerintem csak annyi történt, hogy többen merik vállalni, továbbra sem értem, hogy milyen gazdasági vagy hatalmi érdek fűződne az elszaporodásuk mögött -a meleg szubkultúra gazdaságát leszámítva. Egyébként én személy szerint az EU 3 legjobb városának Amszterdamot, Barcelonát és Berlint tapasztaltam, mind a 3-ra igaz, hogy sok a bevándorló és sok és nyíltan látható meleg él ott. Mégis ezek azok a városok, ahol a szabadság, mint tapasztalat létezik. Az meg egész egyszerűen nem igaz, hogy tudatlanságban akarna bárki minket tartani, hiszen a tanult munkaerő jóval termelékenyebb, ergo gazdaságilag megéri minél több tanult embert "termelni". Egyébként az internet korában jelentősen megnő annak a költsége, hogy tudatlanságban tartsanak bárkit, másrészt a rendszert pusztán az információ nem döntheti meg -illetve szerintem igen, de egész más módon, mint azt te elképzeled. A rendszer önjáróvá vált, nincs rá hatással senki, a kereteket csak rendkívüli események és csoportos, közösségi cselekvés írhatja újra. Ezért az ellenállásnak abból kell kiindulnia, hogy közösségeket hozzon létre, az individuális cselekvés nem képes a rendszeren változtatni. Szerencsére vannak ilyen csoportok és van világméretű ellenállás is. Ezeket kell erősíteni és persze létre kell hozni egy alternatív társadalmat, ahogy a feudalizmusban is megvoltak már a polgári rend csírái... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | De ne tekerd fel maxra vagy jobb ha mikrózod, nekem sütőben max fokozaton szénné égett a vermi! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez nem tudom, hogy (nagyon parányit) jön ahhoz, amit írtam. Azt mondom, hogy abban nincs ráció, hogy azt mondja a big brother, hogy be free meg drogozzatok, mert akkor lesz egy vesztesége, akik elmennek a dzsungelbe neo(!)hippülni és nem adóznak. :) Tudom, hogy jó duma, hogy nincsenek már hippik, de most gyűjtőfogalomként használom a koppenhágiaiaktól a spanyolokon át thaiföldön levőkön mindenkikre, akik mindent csinálnak, csak pénzzel véletlenül sem táplálják a brothert. Arab orvostanhallgatókkal én is nap mint nap találkozom, tény, itt elvannak mint a befőtt és az oktatás is jó viszonylag. De ugyanúgy vannak norvégok meg amerikaiak is. Nem csak a spekulatív árnykormányokban és titkos vezetőkben kell keresni a gáz dolgokat, hanem a rengeteg embertől a rengeteg túltermelésen keresztül akár saját magunkban is. Illetve túlzásba víve elfelejted a múltat. Mindig is ez volt. Háború, kizsákmányolás, éhezés. Jobb a hírközlés, többen vagyunk, több a hülye. Nem állította még ezt meg semmi. Attól, hogy vélt vagy valós szektáknak tudjuk be ezt, nem fogja megváltoztatni. Az sem, hogy szajózzuk, hogy szar minden.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | kedves gén! sajnálom ha megbántottam a barátaidat. de ebben az ügyben ütni fogom a vasat a végtelenségig! mint ahogy mostanában kezdem belátni azt is drog ugyben mért tanitottak a pszichiátereim arra amire. egyelöre még nem áltam át a teljeslistás kábitoszerfogyasztás totális tiltása mellé.de még eljöhet az az idö! már öregszem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Naja, meg azt is szokták mondani, hogy azért akarják legalizálni a füvet, hogy a tőle elbutult tömegek az szdsz-re szavazzanak...
Szóval gondold végig, ha valóban ez az érdeke egy háttérhatalomnak, akkor miért van drogtilalom? Vagy paradox módon épp ezzel akarják ezen szerek elterjedtségét növelni? Milyen trükk! Névleg betiltják, mert akkor többen kipróbálják, de közben a filmekkel és a zsidók által meghatározott popkultúrában meg támogatják, hogy legyen kereslet rá. Milyen trükkös, milyen trükkös. A Jay és néma bob visszavágot is ezért csinálták. Tuti. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | nem nem nem. nincsenek már hippik.az lsd által mélyen átitatott mozgalomnak vége. najo egy kettö :) elvétve.meg lehet öket különböztetni soxor.viselkedésben, de még öltözködésben is vannak jegyei szerintem.de mint mozgalom befuccsolt.eltörölték. drogosok vannak.és igen te mint aki majd egy jo shot tal elintézed majd magad kivonod magad az adózók forgalmábol.kit érdekelsz? egy egész kontinensnyi ember éhezik.majd ha kell talpraállitják. nem kell emberimport.átszerelnek mindent oda.ez a modi. kinában, indiában születésszabályozások vannak.adozol a gyerek mennyisége után.. szoval akár most is indulhatsz. te tudod.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a jólléti államokban tökéletesen látszik. az a kép amit te a vészhelyzetben látsz hogy mindenki fehérbörű orvos , és 20 fehérbol van egy kinai meg egy néger na ez nincs igy. arab és pakisztáni orvosok hada van! ha bemész a sotéra, vagy a dotéra telistele ilyen országbol érkezettekkel.nem azért mert oly gazdagok.bár azok is vannak.turot.itt még mindig olcso az oktatás.és igen jo szinvonalu.(ez némileg meglepö de igy van)a lezüllesztö rendszer ezen országokat nem tudta még szétcincálni.de probálkozik.a tökük kivan iránnal ha észreveszed.mert beszologat.észak korea csinált magának a-bombát. iránnak nem fogják hagyni.ráfogják hogy háborura készül.jeruzsálem ellen.majd nézd meg h ott majd még zür lesz.ez a gázai dolog is.érdekes.. egykét ember miatt százakat irtanak ki.hamasz terrorveszély bla bla. fogy a lőszer apu! az a legdrágább drogféleség.igazi vegyipari kuriozum. hollandiában is extrém magas a szakmát tanulok száma. ki az a hülye aki egész nap sziv, és annyit kell tanulnia h belegebed?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | keta is van meg xanax is. egy kb 6kilós kutyáról beszélünk. milyen adagot próbáljak? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Eszerint a logika szerint egy kiaknázható réteg (komforthippidrogos) elvész pénzszerzés céljából. Ha a be free dolgokat közvetíti a tévé, akkor kidobja magát a társadalomból nem fog adózni, etc. Így nem érné meg a nagy testvérnek :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | filmben tökéletesen elhangzik.a harmadik részben a drog szó is.amikor a csőröl beszél.(a régi tévék katodsugarcsövel mentek, ami nem lapos ugye, a nagyhátu monitorok tvk)
ne legyél képzett.ne tölts be a társadalomban fontos szerepeket.ne akadályozd nálad fontosabbak munkáját.ugysem birsz velük. menj és szorakoztasd magad.kb ez van a filmben.
addig amig a félsivatagban szeded a kaktuszt valoszinuleg nem befolyásolod az eseményeket.a világ jelentosebb fele viszont városokban él.ésha cuccozni kell akkor vagy megveszi, vagy ne menjünk bele.. pénzét elkölti.a pénzból adozott.holnap is kell egy kis izé.pénz nélkül viszont nehéz.mehetsz dolgozni.reggeltöl estig.ja és adózz :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hosszabb utazásra nyugtatni nem nagyon tudod, mert felélénkül, viszont ilyenkor általában altatni (keta+/xanax) szoktak, csak akkor ügyelni kell a megérkezéssel. Bár ha nem eszik előtte, nem nagyon szoktak hányni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Lehet, hogy röhej a farmakologia fanok körében az én javaslatom de vállalom a beégést.
Tegyél a kutyavizbe citromfü,orbáncfü vagy egyébb nyugtatós teát... Kicsit nagyobb dózisba a szokásosnál szerintem remekül beválnak. Nemtudom miért kell rögtön belöni magunkat alprazolammal.(bocs) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A pszichedelikus drogok társadalomba illesztése leginkább a drop out, be free, burn your money vetületű dolgokat hozta be. Akkor ezen része hogyan táplálja a pénzelszívó new ordert? Pl. ha x tagú enteogén szereket használó kommuna kimegy igluba/kunyhóba/jurtába/sivatagba/pénznélküli kommunába/stb lakni. És még a junkiebb hippik nagy része is ezt a formát követi, tehát belőlük sem lehet igen megélni. Szóval engem az a drogfogyasztás beinjektálása része érdekelne, hogy miért érné meg "NEKIK"..
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | EZ A TÉMAKÖR MÁSHONNAN LETT KISZELEKTÁLVA.EDDIG.TÖRTÉNT EGY KIS "GÉN"MANIPULÁCIO. HA ÉN HOZTAM VOLNA LÉTRE A KÖVETKEZÖ LENNE A CIME:
A DROGOK ÉS EGYÉB LEZÜLLESZTÖ MAGATARTÁSFORMÁK TUDATOS BEVEZETÉSE A TÁRSADALOMBA. alcime:"AZ ÚJ VILÁGREND"
szereplök: -bankbirodalmak vezetői -a legnagyobb vegyipari és egyéb vállalatok csúcsvezetői -szabadkőműves páholyok:"titkos társaságok, a legbelsöbb gazdasági elituralkodókból" -néhány paranoiásnak kikiáltott ember akik elméleteket gyártanak(lévén maguk sem tudván semmit) hatalmas gazdasági és egyéb megfontolások alapján létrejött összefonódásokra. -mi mint szenvedő alanyok.akiket háboruba kergettek és csaltak,akik táborokban végeztük,mi akiket fegyverrel dolgoztattak,elvették földjeink beszolgáltatás néven,lerombolták templomaink,akiknek folyamatosan ellopják adónéven a bérünk jelentös részét,eröszakkal dolgoztatva azóta is, mi akiket semmibe vesznek.akikre élő robotként tekintenek.akiknek el kell homályositani a jozanságunk.mert épp egy "újabb" világrendet kísérleteznek rajtunk, a mi életünk árán!
az ügyröl készült egy filmecske.csak egykét problémát érint.az oldal alja felé van hozzá a link. a páholyokról, "secret society" röl a neten irások tömkelege találhato.létezésük elismert.összefonodásaik gazdasági vezetök tevékenységeivel ha nincsenek is tagadva nyiltan, folyamatosan nem kommentálják.. lehet hozzászolni bátran :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | myself:
Ne tápláld magad azzal, hogy rossz korban születtél. Ha csak a Floydra gondolsz, el kell fogadni :) (ill. a maga nemében a 60-70-es években popzene volt valamennyire :). ) Viszont rengeteg jó zenekar van akik nyújtanak nagyon jó space-rock élményt. Tündérground, Hidria SpaceFolk, Ozric Tentacles Elektronikus zenék közül meg jónéhány pszichedelikus chill és trance zene is nagyon komplexen van megírva. Ha eddig csak a Pink Floyd mentén haladtál, érdemes lenne a chill bugyraiban megmártózni, utána jöhet a goa :D (A topic végigolvasásával szerintem baromi nagy mennyiségű baromi jó zenét fedezhetsz fel) http://www.youtube.com/watch?v=j7LyF9sRAD4
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 2446. costa: Azt megnéztem. Nagyon, de nagyon brutál. Sajnos csak 2.0 van itthon, de így is nagyon tetszett. Nagyon bánom, hogy rossz korba születtem. (nem mintha tehetnék ellene valamit) Erre a DVD-re hajlandó vagyok kiadni 2e-t. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | dj30 tribute:
- olyan szesz, amit a buli vége felé, már kínkeservesen iszol meg, és rosszulléthez vezet? - negatív utópia |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én még nem bélyegeztem, csak hajniztam, de nem vettem észre, hogy hatással lenne az álmaimra. Habár igaz, hogy mindig is színes álmaim voltak. Azóta vettem csak észre változást, mióta elkezdtem foglalkozni az asztrális projekcióval, meg a tudatos álmodással. Azóta valahogy jobban emlékszem rájuk, és tisztábbnak tűnnek. Csigabácsi, szerinted miért lehettek az első triped előtt fekete-fehérek az álmaid? Így elsőre valami depressziós/pesszimista világkép társul hozzá az agyamban. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hát ha nagyon hiperaktiv akkor nem biztos h jo a xanax.a felezési ideje is elég rövid.inkább rivotril.de lehet csak jobban felpörgeti. inkább kerdezz meg telefonon egy állatkorházat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hopax: Pld. Svédországban a marginális fenetilaminokat, triptaminokat, piperazinokat és GBL-t rakták ide a szalviával együtt. Finnországban pedig a Cordyceps sinensis és Agni casti fructus vannak a szalvia és gyógyszerhatóanyagok mellett. Lényeg, hogy nem a kábszertörvény mellékletébe rakják ezeket a herka és koksz mellé, hanem egy gyógyszerellenörzö hivatal szerlistájába. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | van egy nagyon hiperaktív kutyusom, és egy hosszabb utazás alkalmára el akarom kicsit pihiztetni, mit gondoltok, mennyi xanax az amitől nem lesz baja, és nyugodtan tud alukálni? vagy esetleg vmi más gyószer? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | tyűűha akkor én ugy érzem ilyen betegségbe szenvedek:S bár annyira nem zavaró csak azok a buborékok néha... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nicergoline: Hát azért nem fogom körömollóval körbevagdosni a hozzászólásaidat, miután ebbe a témakörbe offoltál a zeneajánlótól a hormonokig mindenfélét, már bocsi! :)
Ami többségében pszichostimuláns, az marad itt, ami többségében Zeitgeist, az megy az új topicba. Erröl nincs népszavazás, mivel itt most én adminisztrálok. Inkább örülhetnél, hogy nem ment semmi a kukába. Söt, a meleg barátaimnak még tartoznál egy bocsánatkéréssel, amiért kollektíve lelki ingatagnak stb. tituláltad öket, látatlanban.
Na hajrá az összeesküvéselméletekkel, az tényleg egy hiánypótló témakör! |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | nicsak, van itt egy igazi génmanipulátor :) de akkor legalább ha uj témakört nyitsz akkor ne ebböl vágd ki léci.mert igen furán vannak "odaszelektálva" a dolgok. pakolj vissza mindent a helyére léci.mert igy igen diktatórikusan formálod a dolgokat magad.nem mondom kicsit sok minden idekavarodott. de erröl szerencsére nem csak én tehetek. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | @Csigabacsi: Én egy negyed bélyeggel kezdtem (nem tudom, az mennyire trip, de nagyon kellemes, idegen és mégis ismerős élmény volt) és azt követően gyönyörű, tökéletes 3D, tarka álmok jöttek, olyanok amiknek semmi köze a jelenlegi életemhez, és ez újdonság volt. Teljesen szimbolikusak is voltak közöttük, amiknek a jelentéséről lövésem sincs, pedig addig mindig meg tudtam mondani, hogy mi honnan jött.
Ez a fekete-fehérben álmodás nagyon fura! Másoktól is hallottam, nem tudom mire vélni. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Hello!! Légyszives vki fejtse ki bövebben mi is az a HPPD... kössz |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gén: Miket raktak pl. ilyen gyógynövényes listára? Ez egész jó lenne a jövőben is, bár gondolom labortermékekkel nem ilyen elnézőek, hogy csak "megfigyelés alatt" :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Fú... amiket itt olvasok, főleg THC jóvoltából, az eszementális! Nem sok közöm van a témához, még éretlenebb koromban a sztori magazin rendkívül színvonalas cikkeiben olvastam róla, és akkor valamilyen primitív szinten én is megpróbálkoztam vele, de persze kellő tudás és hit nélkül...
Főleg azért izgat ez a dolog, mert hihetetlenül erős sóvárgás van bennem a repülés iránt, álmaimban sokszor repülök, és rettenetes érzés a gravitáció diktatúrájára ébredni. Szívesen kísérleteznék az AP-vel, csak attól tartok, hogy a belémprogramozott hipermaterialista cinikus felhangok ("Mi ez a newages állatság?! Megőrültél?! Azt hiszed hogy működhet?! Bolond...) elrontják az egészet. Mit lehet ez ellen tenni?
Még egy kérdés: ez bárkinek sikerülhet, ha szorgalmas? Vagy kell rá egyfajta 'hajlam' (ld alvás paralízis, tudatos álom stb.) Mivel érdemes kezdeni, vagy tesztelni a képességeinket? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | - off: háhá :) nálunk a drogvilag.hu-s animációs kisfilmet vetítették anno Geronimóval meg a két macskával, de nem hogy elvette a kedvünket inkább felcsigázott ;) ennyit a hatékony prevencióról
- on |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jo.Zeitgeist. én azt irtam lentebb de lehet már rég az elözö oldalakon van, hogyha csak a negyede igaz már akkor is gáz! a vallástörténeti részbe ne menjünk bele.ami itt a lényeg volt a hatalom éhség bemutatása.911 ugy volt ahogy.mi nem tudjuk.lényeg:a hatalom erelye.a pénzügyi rész:hogyan fonodott össze a szabadköműves páholyok gondolkodása, a pénzen keresztül, a totális világuralomig. itt már régen nem a "skull and bones" rol van szo.azon bush is csak röhögött. Bilderberg csoport.. látszolag nyiltan minden rendben van. a világ legnagyobb vállalatai tartoznak bele melyek egyenként akkora vagy nagyobb profittal dolgoznak mint ami országunk teljes éves gdp je. és mindez határok nélkül. a politikusok csak bábuk.már réges régen azok.mi ebbe a rendszerbe most lépünk ujra vissza.ezért sokkoló.(a fiataloknak persze nem.épp ismerkednek a világgal, és épp igy fogadják el)marx,engels,lenin fegyveres ránktukmálása után...azt sem tudják kik ezek.max halloták már valahol.ennyi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egészen kiskorom óta van egy két-három havonta visszatérő motívum az álmaimban: vagyok valahol emberekkel, általában olyanokkal, akikkel régen sok időt töltöttem, de már azt sem tudom, hogy élnek-e egyáltalán, pl. általános iskolai osztálytársaimmal, és csinálunk valamit. Valami teljesen zavaros, álomba illő zagyvaság történik, és én lépek egyet, és véletlenül elemelkedem a földről pár méter magasba, olyan lassan, mintha a Holdon lennék. Aztán ahogy kapálózva visszaérkezem a földre, lépnék egyet megint, de ahogy leér a lábam akaratlanul ellököm magam még jobban, és egyre magasabbra repülök, és próbálom változtatni az irányt a levegőben, de nem tudom, és csak pattogok így a végtelenségig, egyre magasabbra. Aztán egyszer csak jön egy másik álom vagy felébredek. Igazából még sosem gondolkoztam rajta, hogy mi lehet ez. Most, hogy leírtam, arra gondolok, hogy talán azt az érzést élem át fokozottabban, hogy minden elmúlik, és én meg csak sodródom, és nem tudok tenni ellene semmit, és minél jobban kapálózom, annál messzebbre repülök azoktól a dolgoktól, amikbe görcsösen ragaszkodom, mert abban az illúzióban élek, hogy csak azok jelentik a boldogságot számomra. Jaj de elrugaszkodtam :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jo még leirom az utakat hogy válaszoljak mindenre. utak:minden pszichotrop anyag egyetlen dologra hat, de tipusonként annyiféleképp érhetik ezt el. az érzéseidért a gondolkodásodért felelős hormonrendszereidre hat az agyban.ez az agy több területét érinti.de egységesen kir nek angolul cns nek központi idegrendszernek hivják.ugyanezek az anyagok szabályoznak alapvetö életfunkciokat is.és egyéb mástipusu hormonelválasztásért felelös mirigyeket.(pl savtermelés mirigyei a gyomorban)abban amit már irtam két utrol beszéltem egészpontosan.noradrenalin nal és dopaminnal müködö idegsejt láncokrol, amiket pályáknak nevezünk hivatalosan.ezek testszerte is vannak böségesen.mindenki tudja. ugy gondoltam hogy teljesen evidens amiröl beszélek. abban vannak a fő különbségek,eltérések hogy ezek az anyagok miként érik el hogy a pályán halado akcios potenciál (egyenáramu feszültségváltozás)nagysága erösödik vagy csitul.ez az apro dolog jelentösen befolyásolja az agyban mely pályák fognak egyszerre kisülni melyek sülnek késleltetve.és melyek nem sülnek ki.ezt ugy kell elképzelni mint a hidak feszitö kábeleit melyek kötegekbe vannak rendezve szorosan egymásmellé.egy egy kötegben nagyon sok vékonabb kábel van.egy adott pillanatban a kábelekbe külön külön eletromos áramot vezetnek pesten.de nem mindegyikbe.a hid tuloldalán budán a kötegem el van keresztben metszve.minden kábel a kötegben kis lámpához van kötve.igy láthatok egy alakzatot amit az épp aktuálisan világito lámpák adnak.aztán jött a cukrosbácsi és felment a hidra.mi ezt nem tudjuk de van nála ez meg az.. igy ö is látja az aktuális mintázatot amit a lámpák kirajzolnak.viszont öt nem a cég külte hidrestauráciora.ugyhogy belenyul, mert neki igy tetszik.azt mondja:lekapcsolok 12 lámpát, ami égett,bekapcsolok 6 másikat. mi elözöleg kiegyeztünk a tulpartiakkal hogyha mi kör mintába látjuk a fényeket fellövünk egy jelzörakétát.amit látnak mások messziröl, és ök is munkába kezdenek valami egészen mást.mi nem tudunk a bácsirol.pesten egy kört küldtek ebben a pillanatban épp.mi, budán nem látjuk a kört.nem inditunk rakétát.ezt egy aktuális idöpillanatra irtam fel.ha az idö telését is nézzük a tuloldal mindig kitalál egy mintát.elküldi.(nekünk van egy táblázatunk mikor melyik mintára mit kell csinálnunk)bácsi átdrotozza, vagy egy-kettö felvillanást késleltet.mi akkor sem löhetünk rakétát ha a kört ugy látjuk hogy negyed része felvillan, az egyik pillanatban, háromnegyed része közvetlen ezután.nem kör.és bármit küld a tuloldal mi vagy pont nem azt csináljuk majd ami kell, vagy nem csinálunk semmit.nekünk a táblázat szerint kell eljárnunk.mikor löhetünk rakitát.mikor sikitunk.mikor szirénát kapcsoljuk be.mikor épp mi.. ez egy leegyszerűsitett verzioja idegek jelrendszereinek müködésére,és arra mit csinál a cucc az utakkal :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem tudom mennyire off a Zeitgeistről beszélni.. mindenesetre nekem folyamatosan az az érzésem volt, miközben néztem, hogy "És akkor mi van?? És akkor mivan?!" Kit érdekel, hogy Jézus igazi, vagy kitalált, hogy még hány hasonló istenfia született, meg valakik állítólag (Starchildhoz csatlakozva: ennyi idő távlatából főleg) miket mondtak, meg tudomis én. Szerintem aki a szeretet jegyében él, az nincs átverve! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nic: Én láttam a Zeitgeistet és sok okosság van benne, de a legtöbbje spekuláció szerintem. (Pl az ilyen konkrét idézeteket emberektől én megkérdőjelezem a hitelességet). Az első része (ami neten is fent van) a vallásról szól. Mivel a kereszténység kialakulása több ezer éve volt, ezért senki sem tudja pontosan mi volt mi nem volt, így aztán nem csak a keresztény papok írták át a történelmüket, hanem az őket ellenző összeesküvéselméletet gyártó propagandisták. A film 3. részében szó esik arról, hogy mindenki irányítva van. Ez nagyjából igaz, csak úgylátszik a film mondanivalója nem jutott el hozzád, miszerint, együtt erősebbek vagyunk. Hogy fogadjuk el önmagunkat és egymást is és akkor nem fog rajtunk a rendszer "oszd meg és uralkodj" fegyvere. Pl ha elfogadjuk egymást olyannak, amilyen, nem érezzük majd szükségét fogyókúrákra, vagy szépészeti műtétekre.
Persze mindenki azt hisz, amit akar, csak ne ártsunk a másiknak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nos nem, nem merültünk bele, de nagyvonalakban: "pénz punci szorakozás" leginkább az élet szép oldala, a rossz mint lehetőség fel sem merül :) A hosszutávú lehetséges ártalmakkal nemigazán foglalkozik, mivel "rövidtávon" neki "csak" ezek a problémák voltak, és ő lerendezi ezt magában ennyivel h ennyi a kár amit tesz a szervezetével, és kész. ez belefér a müsor és az euphoria mellett. nem lehet beszélni a fejével. pedig hát ő is látja, h más szerek mennyire leépitenek embereket....egy egész társaság beszélt már vele h ez igy nemjó.... leginkább sztem nem érdekli, mert jol elvan h elginázgat, minden másnap más csajjal van, tulságosan élvezi az életet. amugy 20 év körüli valami délutáni tanfolyamot csinál, mostanában vizsgázik.. nemtudom hogy képzeli el a jövőjét. gina alatt olyan gátlástalanul keresi az áldozatát h elég hacsak rámosolyog egy csaj és már megy is füzni :D ezen visitozunk mindig..:) pedig sirnunk kéne.. visszagondolva a nyárzáró bulimüsorára, mikor 1 hétig készenvolt mindig vmitöl és csak annyit aludt amennyit épp beájult, ahozképest ez már tényleg mérsékelt. bocsi, hosszura sikerült.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | eden log francia scifi jeunet : bunker de la dernière rafale stílusában, vagy a kommerszebbek közül a pi-t mondanám |
| |  |  |  |

|