 | 
Legfrissebb hozzászólások (84486 - 84495)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | hadd dobjam már fel egy kicsit ezt a topikot, ha lehet itt egyáltalán feldobásról beszélni :)
azt hiszem, sikeresen bejutottam egy olyan spirálba a trippelgetéseim során, aminek a középpontjában a trip mint olyan kozmikus magányossága által a személyemben előhívott iszonyatos szeretethiány áll. és ezzel most nem tudok mit kezdeni.
kezdem azzal, hogy világéletemben egyedül fogyasztottam minden ilyesmit, nem számítva a régi szép időkben gyakori, most már inkább alkalmankénti cimborális füvezést. lsd-t egyetlenegyszer toltunk kettesben, különben egyedül. néha minimálisan zavart, hogy nincs kivel igazán megosztani akkor és ott (akár ha úgy volt, hogy én tépve, mások meg józanul voltak jelen, s én rajtuk moziztam), de amúgy feltaláltam magamat: zenélgettem, filmeket néztem, elmentem kiállításokra stb. szóval alapból nem volt gáz, hogy egyedül vagyok.
aztán történt az a másnaposságra való kemény rárózsázásom, amint a 117. sz. hozzászólásom nem is tud eléggé érzékeltetni. utólag is azt hiszem, akkor abból nőtt ki a para, hogy aludnom kellett volna, de persze azt sem tudtam, hogy kell. :) iszonyatosan kívántam, hogy valaki öleljen át és elbújhassak valamiféle anyaméhben, de természetesen senki, aki józan, nem tudta volna nekem megadni azt a feltétel nélküli szeretetet, ami a lelki tipródásomat biztonságos keretek közé helyezhette volna. hiába hívtam át - abszolúte jobb híján - az exbarátnőmet, majd az ő pánikba esése után az anyámat (mivel tudtam, hogy legalább ebben számíthatok rájuk), nem kaptam tőlük mást, mint hogy ott rángattak meg adták nekem a jobbnál jobb tanácsaikat, amivel csak azt érték el, hogy még kétségbeesettebben nyüszítettem a földön fetrengve (elképesztően szar volt). persze ezért nem hibáztathatom őket. bár könyörögtem, hogy ne csinálják, de hát ki hallgat rám, ha olyan állapotban vagyok, mint akkor. ki hiszi el, hogy tetszik, nem tetszik, akkor is az enyém az irányítás és abban a helyzetben nem lehetnek nálam okosabbak.
ez mind elég kemény volt, de azzal, ahogyan egyik pillanatról a másikra (kb. 6 óra után, kiadós hányás keretében) sikerült újradefiniálnom a valóságot és megkapaszkodni saját tengelyemben (így, ahogy mondom), pozitív kimenetelűként könyveltem el. mindegy, ez talán nem ide tartozik. a lényeg, hogy kb. 1 hónapja trippeztem legközelebb (saját termésű gombával, kipróbálás céljából). kurva jó volt. épp a csúcson voltam és fájt az oldalam a röhögéstől, amikor felhívott a jó édes anyám valami banális hülyeséggel, amire én csak éktelen kacajjal tudtam reagálni. :) no, erre el is kezdett hőbörögni, hogy "kábítószereztél? milyen kábítószert fogyasztottál?" és "rádküldjem a mentőket? rádküldjem a mentőket?" (így, kétszer). ezt sikerült értelmesen kezelnem, mondtam neki, hogy ne aggódjon, meg tán nem ezzel kéne foglalkoznia, meg hogy azzal ne legyen már baja, hogy most épp tök jól érzem magamat.
folyt.köv. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hát könnyű dolguk lett volna a sámánoknak, ha már akkor is ilyet tolnak az orcájukba...Amúgy miért jobboldalt ül, amikor a filmben balkormányos a kocsi?
"I know you are gay." tényleg ezt mondják a csajok?
bocs az offért |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ha indoorba 6 hét virágzás után felvenné a borostyánszínt az aminek csak 10-12 hét után kéne megjelennie, akkor mi lenne?ráadásul még igazi tömör budok nélkül, szinte csak bibeszálak lennének a vadkenderen..vélemények, tanácsok? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Csak kicsit volt keserű, de inkább semmilyen íze sem volt. Meg állagra kő kemény, alig tudtam összeharapni.
Más: Új hozzászólásnál itt fent villog négy szó piros színben és áthúzva. Miért? :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | a jo felni ize jellegzetes, keseru. ha sok van egyutt, altalaban anizs illatu. nem feltetlen, de jellemzoek benne a kis vilagos, homok szeru szemcsek. fo jellemzoje meg a jo felninek a http://www.daath.hu foruman elhangzo "ez kurvajo bazze", "zsir ez a felni", " vegre megint jo tabi" szeru kijelentesek :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Daniferi: Keserű volt amit bevettél? mert a kox az nem keserű egyáltalán. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | jó jó.(nagyapáink se fognak már rajta röhögni) de ki az elvész? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ha feladjuk az erkölcsöt,minden elvész! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | danika: Az egybefolyástól függetlenül fennáll a tolerancia. Szerintem egész egyszerűen arról van szó hogy nem közvetlenül az acid alakítja a kémiát hanem a tudat hogy bevetted, és persze a szokásos legfőbb befolyásoló tényezők (tevékenységiirányultság, közeg, mozgás...stb). A közeg(emeberek, állatok, növények, zene, dekó...stb) ilyen szabadtéri psy-feszteken kifejezetten érdekes lehet. Ozorán is megérkezés után kb alapból lehetett érezni egy kis eltérést a "normális" hétköznapi alapfrekvenciatartománytól.
Végülis ittasan is lehet hangolódni/kapcsolódni, de én sem szeretek mert én is azt tapasztaltam hogy zavaros. Tulajdonképpen ez is azon múlik hogy mennyit iszik az ember. Kis mennyiség oldhatja az ego-t. A nagyobb viszont már inkább előtérbe helyezi éás erőteljesen összezavarja. Ez gondolom gyakorlással kiküszöbölhető, de miért nehezítenénk meg a dolgunkat ha nem muszály :). Esetleg tréningnek jó lehet. Sőt azt hiszem talán Buddhista szerzetesek végeznek is ilyen jellegű gyakorlatokat. Addig isznak egyfolytában hosszú órákon át, míg egyáltalán nem befolyásolja a tudatállapotukat az alkohol. |
| |  |  |  |

|