| | Hát, ha létezik önbecsapás és ehhez képest valami "igaz" dolog, ha nem is abszolúte, de legalábbis az illető önbecsapáshoz képest igaz, akkor biztos, hogy ebben a képletben nem a "hit" az igazság, szerintem.
Nem csoda, hogy bizonyos helyzetekben "negatívabb kritikát kap" a kulturálisan megöröklött ilyen vagy olyan hit, mint az, hogy "füvezni kéne", hiszen a füvezés egy élmény. És mint élmény, nyilván igazabb, mint bármilyen hit.
Az, hogy "nem vagyok boldog", vagy hogy ezek és azok az ideák "nem valósulnak meg", vagy hogy "elkeseredett vagyok", ezek is közvetlen tapasztalatok. Igazabbak bárminél. És ha ilyen tapasztalatok érnek, miközben "keresem Istent", akkor nem a tapasztalatimban van a hiba. A tapasztalat közvetlen valóság. Hanem a prodzsektben van a hiba, ami ilyen frusztrációt okoz.
Sokan éppen ezzel magyarázzák a pszichedelikumok társadalmi üldözését. A pszichedelikus élményben elkopik a megörökölt elképzelések, ideológiák és hitek tépőfoga, és megjelenik a közvetlen tapasztalat valósága, ami közvetlen tapasztaltként egy tagadhatatlanul hiteles kritikáját adja a kulturális hiteknek és paradigmáknak.
Énnekem úgy tűnik, hogy a pszichedelikus élményben a hallucinációk, a megvilágosodások, a kitisztultságok és ezerféle módosult tudatállapotok maga az ember és a lét, ahogyan megjelennek a felöltött kulturális illúziók kérge alá kukkantva. Ha megideologizálja az ember, akkor persze lehet belőle akármilyen illúziót és hamisságot képezni, de önmagában nem más, mint a puszta tapasztalati valóság a hétköznapi hitrendszerekkel szemben. Szerintem főleg ezért fontos a pszichedelikus élmény. Mert tapasztalatilag megmutatja, hogy az, amit nap mint nap észre sem vettem, hanem megkérdőjelezetlen alapállásként, kiindulási tudatállapotként megélek, valójában nem abszolút alapvető, hanem képzetes, és nagyrészt kulturálisan meghatározott illúzió. |
| |
