 |
Versfaragásbarka, 2004. szeptember 8.  | |  | | | | 34. LaZa | 2004. december 5. 19:38 |
| |  | |  | | |
***
A beteg kedves
A sötétben ülsz, dohányzol.
Arcodra a holdfény mázol
Vékonyka csík fehérséget,
Régen elmúlt tükörképet.
S emléke omol a csendbe,
Mint egy öreg, beteg lepke
Tündér arcú, porladt álma,
Tüdőbajod betegágya.
Ha mozdul cserepes ajka,
Beteg fény hull a sarokba,
S csontvázad sárgán rebben szét,
Mint olajban vézna festék.
Szemed platán-sárga ború,
Közönyös vagy és iszonyú.
A lélek kilazult benned,
Többé már nincs miért lenned.
Aki még fontosnak talál,
Az is én vagyok... s a Halál.
Ugyan lassan öl tébolyod,
De szeretlek, ezt még tudod.
Ezért a lét küszöbéig
Veled leszek. Még egy hétig,
Egy évig -mindegy-, hisz a percek
Már csak időtlen ezredek.
Így csak ülünk mozdulatlan,
A világ forrongó katlan,
De beteg, foszló szigetünk,
Szótlan, mindig itt lesz nekünk.
De nem tudom, akarsz -e még,
Nem tudom, nem volt már elég,
Nem tudom, bírom -e még,
Nem tudom, maradnál -e elég.
Mert velünk már nem beszélsz,
Köztünk, de már nem velünk élsz.
Csak a hold nyúlhat arcodhoz,
Féltő kezemet eltolod.
S éjszaka, míg nyögve alszom,
Közel hajolsz, nézed arcom,
S álmomba látlak a réten,
Mosolyogsz kis feleségem.
De a nő fejemben -ott benn-
Meghalt tavaly októberben,
Élve csak a test tért haza,
Szeme mélyén lelked nyoma.
Azóta eltűnt életem,
Közönyös, rideg vagy velem,
Vagy éjjel az ablakban állsz,
Egy látomással kiabálsz.
De hiába minden erő,
És hiába minden szép nő,
És hiába múlt el a múlt,
Szeretlek te nyomorult!
*** |
| |  | |  |
| | | | | | 33. ynul | 2004. december 1. 11:23 |
| | | | | | | NEMIDE A VALÓ
mindenki mást lát de legtöbben csak mások mását
s ebben a káoszban
néha úgy érzem hogy míg a
a mennyben ördögök zenélnek az
elektromos lelkeken
közben
itt lenn
az emberi butaság mint testekből kinyúló undorító sáskák
élvezett zabálják néhányak álmát.
szegény mi, te én?
tudatomat szakadékok
törik meg
melyenknek minden oldalán én állok én állok
de hé
helló magam csak magam vagyok ma magamban
agyamban tett vakációk során
hol a megfogható alaktalan alaköt öltve lesz
megfoghatatlan
látom
a
vágyak
érzések
a semmi hullámain szörföznek
nincs semmim amim lehetne
világom amit neked adnék csak érzéseim tükre s benne
néha úgy érzem magam a testemben
mint egy bicigliző medve.
|
| | | | |
| | | | | | 31. Sad | 2004. december 1. 08:46 |
| | | | | | | Furcsa érzés...
Kopár élet sík mezején pengetem lantom húrját,
Álmaimból hangok lesznek, én csak ülök, s nézek ki,
Igen. Ki, üres térbe, fújom magam búját!
Mert Valaki társam jószerepét átvevé nagy Senki.
Valaki volt vala egy sok mindenségem,
Nincsen már itt Ő, letaszítá Senki...
Időt, teret kihasználva Valakit elüldözi.
Bár lenne már itt valaki, Senkin kívül bárki!
Bennem laksz ádz hiba? Nincs kitől halljam,
Csak egy dolog éltet: hogy Magam visszatartsam,
Az véres Vándortól, kiről én már írtam.
Érdemlem-e , vagy sem? Talán már megtettem...
Gondolom én nap mint nap, hogy ez Élet sokrétű,
De velem mindig mindenki olyan kétszínű!
Lényeg az, hogy van hová bújnom,
Nem más Ő, mint kedves, puha-pelyhes Álom.
Te olyan jó vagy! Valós és egyszerű.
Hozzádbújok, s minden oly nyugodt.
Nem úgy, mint ez itt: rosszabb, mint egy halott.
Vagy Te nekem örök reményem,
S lassan lassan második énem.
Bájos szíved szép ködében kapirgálni, keresgélni nem kell!
Pótanyám vagy, s leszel is még,
Fontos, nagy segítség-szükség.
Több vagy, mint képzelet, ERő, mely szép,
Vígasz, élet.
Pénz-csak tudatmódosító.
Célok.-legyenek nemesek!
ELvek.-köszönöm, nem kérek.
Igen, sajnos.Sokaknak csak ez megy...
Sötét szemüvegben láttunk napvilágot,
Agyunk is sötétben él,
Nem lenne már baj bizony,
Ha jönnél már és levennéd!
Budapest, 2004.11.30. |
| | | | |
| | | | | | 29. Sad | 2004. november 30. 11:52 |
| | | | | | | Feketén fénylő fakír vándor
Magányos Vándor ő úttalan utakon,
Rideg, rohadt testét fúrja Ő lyukakon,
Mint féreg Szent Almába,
Fúrja biz az magát fattyú,
Elveikbe csavart múmiákba.
Mi a célja?, Mit tesz EZ velünk?-veletek?,
Kit tudja,...az már régsen-rég nem nevetett.
Kikaparta mosoly gyönyörét az nemesi testnek orcájáról,
Mely egykoron még élők közt, a bíboros táj felett nevelkedett.
S EZ most teli pupillákkal magamögött köddévált,
És csak nevetett...
Amaz meg már bíboros táj alatt...
Tekeredik Idő szárnyán, halandó szíve köré,
A horror hangja, mely torzult, rút és fekete,
S csoffadt lelket alázva hallik:
Az enyém, az ENYÉM!
Hol EZ bitang megfordult, ott életnek hamva nem maradt,
Örök reménybe burkolózva sóhajtunk mi nagyokat.
Felemészt EZ mindent, minden értéket.
Gondolatok, okok, célok, élmények, érvek,
Megzuhanok, ha látom azt, mit tesz EZ veletek.
Szent Zene, Te éltető kristály!
Megszűnsz létezni!Vándor hangja megtalál!
És Te, mesés Művészet?! Múlandó már mosolyod,
Ha közeleg a Vándor, a bolygó többé nem forog.
Versek, Dalok, Képek, Szobrok? Mi lesz velünk nélkülük?
Zsibbasztó, puszta Semmi lila tangervízén hánykódva kapaszkodnék beléjük.
E párákból örök erő kimarva.-diffúzió az űrben:
Letargia, letargia...
De halott agyban örök sivárság és kín és káosz!
"Ó Szent Világosság, Te onnan ki nem varázsolsz!"
Gondolod Te azt és újra és újra és bénító villámok csapdossák gerinced az örök végtelenbe.
S kint pedig fexik holttest mitsem sejtve, elterülve.
Vándor tette ezt velünk, abba nem hagyván,
Eltapos, pusztít, öl, mészárol mogorván.
Emberek! Nem relytély Ő, de NEM IS DERŰ,
Ő az: a borzasztó és a feketén fénylő fakír Halál.
Tetrahídnak:
Tetrahíd! Nem halott ez topic, hiszen él, mert éltetem,
Írj rá bátran, míg van az sok Időböl,
Mert Idő bár végtelen,
De hidd csak el, mint mindenkinek,
Hogy ez Vándor Őneki is gyötrelem.
Budapest, 2004.11.29.
Kritikát!
Sad.. |
| | | | |
| | | | | | 28. noir | 2004. november 6. 23:05 |
| | | | | | | Tavaly nyári ámokfutásom emlékére
amikor puha könnyedséggel
suhantunk a marihuána szárnyain
zöld boros palackot szorongatva
dugókat nyomva
a vészcsengő helyett
amikor belekerültem a zubogó
népvándorló csorda alternatív
nomád tömegében és vándoroltam
velük koncertről koncertre
ölelést, csókokat loptam
buja testű és sör illatú lányok
mosolygós mégis bánatosan
mélységes tekintetéből
amikor vihogva buktam hanyatt
valami fesztiválon
kenderben és borban
forgó szemekkel
amikor csak feküdtem egymagam a halott
éjszaka alatt és csak kiáltottam a neved
de nem hallhattad meg mert
a zaj dugójával védted magad
vad és érzéki vallomásom ellen
amikor babilon sátrában hallgattam zion zenéjét
egy ganja szagú néger társaságában
amikor ordítva rohantam a villámokkal sújtotta
felhő fergeteg után
mikor vonatra szálltam és csak mentem a misztikus szén darabokhoz
mikor cigiért koldultam a tikkasztó nyári napban
mikor füves tasakokat szórtam szét
és üvöltöttem hogy én vagyok
a delírium ura
mikor szeráfok szárnyaiba kapott az esti szél
és aranyló tollal borították be a fekete eget
mikor kórházba dolgoztam és téptem
a szent kígyó jelképe alatt
mikor suhantam fehér egyenruhában és azt hitték, gyógyító vagyok
mikor részegen futottam a klórszagú folyosókon
orvosok és nővérek hadán verekedtem át magam
mikor elsuhantak a fényes csillagok
mikor a kék buszon utaztam és rettegve
húzódtam el a részeg punkoktól
mikor gyulladt ínyemet próbáltam gyógyítani a szent növénnyel
ahogyan viaskodtam magamban a hazug szerelemmel
ahogy megláttam neonfényben áztatott rasztáidat
oh uram
hol voltál akkor
csak siklottam kertek alatt
csak futottam bele a végtelenség ismeretlen karjaiban
mint mikor bort ittam egy sárkupacból készült domb tetején
vagy füvet szívtam egy kilátó árnyékában
vagy mikor átöleltem az ismeretlent a tömegben
és csak nyaltam, csókoltam az akkor még
nem ismert világot.
csak futottam bele a vakvilágba
csak hánytam a sáros földre az unicumot
csak suhantam az intercity-n
lázasan, betegen és drogosnak néztek
csak siklottam át ezen a buja évszakon
hogy megpihenhessek az őszbe tarka leveleket hullató
vénségesen vén fák alatt |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Időmet tengetem itt ebben a székben
gép előtt vigyorgok zöldes füsttől készen.
Nem tudom mit csináljak,
ez a céltalanság borzasztó!
Hamutálban kevés a gyujtani való
így hát célt tűzök magam elé
befele legyen vagy netán kifelé?
Elmém egyhegyűen a feladatra figyel
sodor, nyálaz, letép mert ezt így kell
végre kész a nagyszerű mű
társuljatok hozzám hisz van elég fű! |
| | | | |
|
