 |
Legfrissebb hozzászólások (114361 - 114370)
 | |  | | | | |  | |  | | | | Több dologra jobban oda tudok figyelni, mint egyre. Szóval ha jó sok szólam van akkor úgymond leterhelődik az elmém annyira, hogy már ne legyen hely másfajta gondolatokra és pont. :) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | Ja az bejön zenét hallgatni, amikor áthallom az egész zenét az összes szólamot. Táncolni minden hangra meg még jobb... :) Mondjuk az iszonyat fárasztó, de bejövős. Mondjuk szerintem is könnyebb a valamire figyelni, mint a semmire szal lehet kiírok valami jó kis ambientet meg hasonlókat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | beszéd?
mit számít, hogy honnan van a jelen
van azt kész...mindig
be kell látni, hogy reménytelen az egész
teljesen reménytelen elérni is bármit, vagy megérteni
a józan ész pont azért józan, hogy ne őrüljön meg a határain túltól:
hogy minden van is meg nincs is, minden határos és határtalan és minden önös és önvalótól mentes, s minden teljesen, totálisan, abszolút mindegy, s a legapróbb rezzenet sem mindegy sohasem
egyszerre
-
csáppal pásztázom a szobát,
a test hátul lüktet, mégis látom magam előtt-
fura köd ül az ágy sarkába
nem kérdezek, nem létezek
valahogy még mindig lélegzek,
fene tudja miért;
kit érdekel, mit képzelgek,
létemben úgyis csak lézengek |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | " amely pusztán azért nem oszlik szét a semmibe, mert oly sokan hisznek benne rendíthetetlenül"
Ez nem egészen így igaz. A függve keletkezés tizenkettes láncolatán mennek körbe körbe, nem mindíg érzékeljük a dolgokat, ezért van látens karma, magok, amik majd az időben kikelnek, ha megteremtődőtt a megfelelő körülmény. Szóval nem egyszerűen a mindenki által "elhitt" dolgok történnek, hanem, a dolgok megnyilvánulásának nem látjuk egyszerre az összes fázisát,
különben ugyanolyan egyszerű lenne valamit megvalósítani tettben és gondolatban, ráadásul rögtön, és végig látnánk, hogy mindez a tudat játéka.
"A buddhisták is tudomásul veszik, hogy a jelenségeknek van "olyanságuk", magától értetődő természetük. Viszont nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy ez az olyanság honnan származik (miért éppen olyanok a dolgok, amilyenek)."
Egyrészt az egyénből, hiszen megállapítja, hogy van olyansága, bár ez nem erre a kérdésre volt válasz. Ha a jelenségek besorolhatók az öt halomba, akkor ez olyan, mint egy RGB paletta, csak öt dologból áll, és nem háromból. Mi hiába nevezzük el pl. a 00 00 FF -et kéknek, és azt mondjuk, hogy márpedig a kékség az olyansága valaminek, ha van a hipotetikus 00 00,0001 FE,FFFFFF szín is az is olyansmi, de nem az. Tehát vagy mi találunk egy másik színt, nevet címkét, amit rátűzhetünk erre, vagy belátjuk, hogy a rendszer analóg, és minden fogalmiság a digitalizálás tévképzetét erősíti, ami előbb-utóbb kiderül, hogy nem helytálló. Szóval amit akartam mondani, hogy az olyansága csak más olyansága mellet értelmezhető, amihez képest ugyanolyan, vagy nem. De mivel minden folyamatosan változik, nincs értelme az olyanságáról beszélni. Persze ez meg mellébeszélés, de akkor is csak úgy lehetne PONTOSAN leírni a világot, hogy a MOST. De mikor lesz legközeleb most, és hogyan tudnánk megragadni, összehasonlítani egy másik mosttal, stb? Szóval szerintem nincs értelme, de lehet, hogy ez csak az én rossz álmom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ahhoz, hogy egy ilyen buddhista-keresztény integratív világfelfogással ne boruljunk meg, két dolog szükséges:
1. tisztán fel kell ismernünk minden jelenség üresség-természetét (ez a halál-aspektus, a sötétség, bölcsesség)
2. nem szabad a nullpontban üldögélő Istent kiherélnünk (ez az élet aspektus, a világosság, szeretet)
amíg ezt a két pólust nem tudjuk egyszerre átélni a tudatban (anélkül, hogy egymásra támadnának), addig gáz van. és minél magasabbra jutottunk, annál nagyobb a gáz (a kibékítetlen ellentétek annál nagyobb szenvedést okoznak).
ha ugyanis (ilyen polarizált tudattal) az élet mellett tesszük le a voksot, akkor ehhez szükségszerűen ki kell majd nevetnünk (mellőznünk kell) a bölcsességet és az értelmet, mert félni fogunk attól, hogy a bölcsesség esetleg mégis bebizonyíthatja az élet illúzió-természetét. ha pedig a bölcsességre törekszünk, akkor könnyen lehet, hogy kinyírjuk az életet, mert félünk attól, hogy a világi jelenségeink meggátolnak bennünket a megvilágosodás elérésében.
(ugyanez a megkülönböztetés az alapja a világ-túlvilág, anyag-szellem, stb. szembeállításnak is. a dualitásokkal működő tudat nem tudja a két szélsőséget egyszerre felfogni, mert a harmadik út híján kialakuló kognitív disszonancia arra készteti, hogy válasszon.)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nomad: "Az, hogy mégis többé-kevésbé következetes események láncolatának tűnik a világ, a nemtudásból fakad, és mi azaz minden lény csináljuk a gondolataink, szavaink és cselekedeteink révén."
Na ezen az egy ponton ütközöm én össze a buddhista tanítással és ezért vagyok keresztény (is).
Ha ugyanis az általunk tapasztalt jelenségvilág a tökéletlen, tudatlanságba merült lények kollektív hallucinációja lenne csupán, amely pusztán azért nem oszlik szét a semmibe, mert oly sokan hisznek benne rendíthetetlenül, akkor nincs kielégítő magyarázat arra, hogy honnan származik a jelenségvilágban tapasztalható rendezettség, sőt, egyáltalán a jelenségvilág valamilyensége.
A buddhisták is tudomásul veszik, hogy a jelenségeknek van "olyanságuk", magától értetődő természetük. Viszont nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy ez az olyanság honnan származik (miért éppen olyanok a dolgok, amilyenek).
Erre a kérdésre sem az evolúció-, sem a teremtéselméletek nem adnak kielégítő választ.
Viszont az a gondolat, hogy a jelenségvilág egy jelenségvilágon "kívül" "tartózkodó" Isten egyetlen és mindent felölelő megnyilvánulása, számomra kielégítően helyre rakja a dolgokat. Tulajdonképpen a buddhizmust egészítem ki egy nullpontban üldögélő, örökkévaló Istennel, akinek a tudata magában foglalja a teljes világot, és a nullponton kívül eső rész ennek a tudatnak a fraktálszerű megnyilvánulása.
(Persze a nullpontban üldögélő Isten tudata magában foglalja e tudat kialakulásának, kivirágzásának, majd elsorvadásának és elpusztulásának archetípusát is. Tehát még önmagát is meghaladja, hogy tényleg semmi fix pont ne maradjon, csak a Semmi, ami aztán tényleg Mindennek az alapja lehet.)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ugyanakkor én úgy képzelem, hogy ha valaki meg is szabadult a jelenségek önlétezésének illúziójától, a jelenségek attól még ott maradnak a tudatban. A világ nem tűnik el attól, hogy az ember elengedi a ragaszkodást. Ami megváltozik, az mindössze a valósághoz való viszony. (Ami persze mindent megváltoztat, de nem a színén, hanem a fonákján.)
Az újjászületést követően elkezdődhet a világ valódi felfedezése: a rendelkezésünkre álló érzékszervekkel, képességekkel kikutatjuk a világ titkait, a jelenségek rendszerét, tanulmányozzuk az illúziót és rájövünk, hogy a világ egy információs kincsestár, vakarjuk a fejünket folyamatosan, hogy vajon honnan jön ez a tengernyi valamilyenség, a dolgok ezerféle rendszere, a hihetetlen, komplex bonyolultság, a magasrendű szerveződés, a mindent átható intelligencia, stb...
Csodálkozunk, csodálkozunk, és közben dicsőítjük a Buddhát, Istent vagy a tudatot, akármit, amire ezt az elképesztő világmindenséget az értelmünkkel visszavezetjük.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A különbség abban van, ahogy a valamihez viszonyulunk. Aki a szamszárában van, az a valamit tapasztalja, és úgy látja, hogy a valami néha teljes súlyával ránehezedik, máskor pedig cirógatja és babusgatja őt. Tehát a szamszárában vándorló tudatban a valóság jó és rossz dolgokra oszlik, a jókra vágyakozunk, a rossztól pedig menekülünk.
Aki a nirvánában van, az is a valamit tapasztalja (pontosan akkor is a valami tapasztalódik a tudatban), de eltűnik a szeretem-nem szeretem kettősség: bármi megengedhető. Mivel a bölcsesség (pradzsnya) tökéletes megvilágításba helyez minden tudatban felmerülő jelenséget és így kétség sem merül fel azok valódi természetét illetően, ezért nincs probléma még azzal sem, ha a test, a lélek vagy a szellem (valamennyien ugyanolyan jelenségek) véget érnek. Ha a tudat eljutott arra a pontra, hogy minden jelenség üres, és véges, akkor nincs többé aggódás és így szenvedés sem. Akár az egész világ, minden istennel és lélekkel együtt elpusztulhat, az sem érinti a tudatot magát (hiszen mindez a tudatban történik).
Ha a tudat önmagára ébred, akkor megszűnik a tudat tárgyaival való azonosulás és a tőlük való függőség.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | De Nomad szerintem a Nirvanat megerteni nem lehet csak elfogadni, hisz eletunk a "valami" tapasztalasan alapszik...
A semmit nem tudjuk tapasztalni |
| | | | |
|
