 |
Legfrissebb hozzászólások (128291 - 128310)
 | |  | | | | |  | |  | | | mitől van az, hogy néha nem megy el egy-egy beírás?
moderálják? bár, azt nem hinném...
mind1
""kétféle ember van:"
Akkor én a harmadik féle vagyok."
mindkettő (=egyik sem), vagy a mérleg nyelve?
"Asszem, én most egy tudatboncnok vagyok és a szójátékokat, meg a költészetet ki akarom űzni egy időre a világomból. Szeretnék pusztán tudattal eljutni addig, ameddig lehet."
ok, de ne felejts el neki három napi hideg élelmet vinni, mert elég kietlen vidékeken kell átmenni...:)
a keretrendszerekkel kapcsolatban (gondolom mindegyik hit-/vallás-, morális- és törvényekbe fektetett rendszer ilyen), ha nem működik, úgyis meg fog bukni. ha harmonikusan van felépítve, akkor működik...
"sajnos továbbra sem teljesen tiszta, miről van szó"
a két részre, vagy pólusokra osztás érdekességeit próbáltam megfogalmazni. meg a yin és a yang, mint harmonikus egészét, bár erről asszem rengeteget tudnék beszélni...
tényleg, ti hol nézitek a mókát aug. 12-13-án?
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Vannak pillanatok, amikor egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ilyenkor a világunk elfogadhatónak és megmunkálhatónak tűnik. Lépjen fel azonban a legkisebb változás, és a testünk máris kibillent az egyensúlyi állapotból; jelenjen meg egyetlen kellemetlen, nem kívánt gondolat, érzelem vagy más jelenség, és már vissza is húzódtunk abba az állandó belső párbeszéddel kísért mentális fantáziavilágba, ahol a jelen valóságának közvetlen átélése helyett azzal kezdünk foglalkozni, hogyan lehetne, hogyan lehetett volna másképp, mint ahogy valójában van, volt és lesz. Az ilyenkor dédelgetett vágyálmaink a földi, materiális céljainkon túlmenően magukban foglalhatják a spirituális fejlődésünkkel, a megvilágosodásunkkal, a megszabadulásunkkal, a Krisztus-tudatossággal való eggyéválással, a Buddha-természet elérésével kapcsolatos vágyainkat és elképzeléseinket is.
Ha figyelembe vesszük, hogy a testünk az agy, a neuromuszkuláris és az endokrin rendszer révén milyen sokrétű módon képes kiszolgálni, alátámasztani az ilyen irányú álmodozásainkat, nem meglepő, hogy milyen komoly függőség alakult ki bennünk ezen állapotok iránt. Ezek az állapotok azonban, az alkoholhoz, a kábítószerekhez, a kényszeres evéshez, a szerencsejátékokhoz, vagy a fogyasztás és a szórakozás számtalan formájához hasonlóan csak átmeneti megkönnyebbülést nyújtanak, és egy bizonyos ponton túl nem működnek tovább. Kezdetben lehet, hogy valóban átéljük általuk a megszabadulás érzését, de előbb vagy utóbb visszatüremkedik a tudatunkba a valóság magunk mögött hagyott 99.9%-a, és rákényszerít, hogy új stratégiát, egy újabb fegyvert dolgozzunk ki a valóság támadásának elhárítására. Ezt a végtelenségig bonyolódó folyamatot, amely magában foglalja valamennyi "spirituális" gondolatunkat, vágyunkat és elképzelésünket is, a buddhista és a hindu szent iratok szamszárának, zavarodottságnak, a szenvedés óceánjának nevezik.
Függők vagyunk, és az álomállapotok, amelyektől függünk, végső soron csődöt mondtak: ahelyett, hogy segítenének rajtunk, csak egyre több félelmet, ellenérzést, frusztrációt, fájdalmat és elkeseredést plántálnak belénk, amelyek még tovább szítják a szabadulás vágyának tüzét. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Van választásunk?
...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Uh! Ez nagyon tetszett. Azt hiszem egy párszor még el fogom olvasni..... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | AgyMI, udv!
Narcissos, szerintem nem ohtimer, hanem 'nulla_th_timer', gondolom, a forszttajmerhez hasonlo, csak nem elso, hanem nulladik... hoho... or szamting... ;)
maaf, aki Beavis es Butthead
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A zene a frekvenciaspektrum emberi füllel hallható intervallumába eső rezgések modulációja.
Egyetemes nyelv, a földönkívüliek is megértik.
Kíváncsi lennék, mit látnánk, ha feltranszponálnánk mondjuk a Shponglét a látható spektrumba.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Gén: egy keretrendszer érvényességi körének nagysága meghatározza a keretrendszer "objektivitását" (mennyire van közel az abszolúthoz). szerintem a BTK érvényességi köre lényegesen szűkebb, mint az Isten törvényéé, ezért számomra, ha valaki a BTK-t mint abszolútumot, vagy az isteni törvénnyel egy szinten kezeli, az fals. ha be vagyunk zárva abba a világba (és be vagyunk), amelyre a BTK érvényes, akkor nyilván igazodnunk kell (illetve nem kell, de érdemes) a szabályaihoz, viszont az Isten vonatkoztatási rendszerében a BTK nevetségesen kicsi pont (persze tartalmazza azt), és ha valaki Istenben megigazult, akkor a BTK számára szentségtörés (na jó, azért remélem, hogy a világ fraktáltermészete miatt a BTK is tükrözi valahol az isteni törvényt, de élek a gyanúperrel, hogy valami bibi azért mégis belekerült valahol).
giggles: sajnos továbbra sem teljesen tiszta, miről van szó, de a "kétféle ember van" vs. "van ember-nincs ember" részt azt hiszem, megértettem és talán ez volt a lényeg.
Asszem, én most egy tudatboncnok vagyok és a szójátékokat, meg a költészetet ki akarom űzni egy időre a világomból. Szeretnék pusztán tudattal eljutni addig, ameddig lehet.
Szeretnék gondolatilag (is) követhető hidat verni az Egy és a kettőség közé, megspórolva szerencsétlen sorstársaimnak (a többi kockafejűnek) azt a dilemmát, amit a szív megnyitása okoz. Azt szeretném, ha létre tudnánk hozni egy olyan lépcsőt, amelyen lépdelve a kockafejűek is elég közel juthatnak a tűzhöz, annyira, hogy a tűzből áradó meleg magától felbontja a szívükre rakódott jeget.
(na ennyit a költészet száműzéséről :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ...
Amikor azt képzeljük, hogy ténylegesen létezik egy "múlt" nevű hely, olyan problémákat hozunk létre, amelyeknek nincs és nem is lehet megoldásuk, hiszen ezek a problémák egy olyan, a miénktől különálló világhoz kapcsolódnak, ahová hitünk szerint nem juthatunk el. Nem vesszük észre, hogy az egész folyamat egy - az emlékezet játékából fakadó - félreértésen alapul. A múlt pusztán azért tűnik valóságosnak, mert az emlékképeink annyira elhatalmasodnak rajtunk: az egész idegrendszer, az endokrin rendszer, az izmaink, minden részt vesz az emlékezésben (adrenalin termelődik, az izmok összehúzódnak, stb.), annyira, hogy az emlék tényleg valóságosnak tűnik. Ha tényleg hajlandóak vagyunk tudomásul venni a valóságot, azaz hogy az emlékek mindössze a tudatban megjelenő képek, amelyeket testi érzetek is kísérnek, és nincs semmilyen valóságalapjuk, ez a felismerés meg fogja rázni egész valónkat. És arra is rá fogunk ébredni, hogy minden tudati jelenség, amely ezekhez az emlékképekhez kapcsolódik, pusztán szellemi iszapbirkózás olyan dolgokkal, amelyek nem is léteznek. Mindannak, amit ezeknek az emlékképeknek a valóságosságára építünk fel, valójában semmi, de semmi értelme és jelentősége nincs.
Ha ezt tényleg átlátod, akkor egyetlen másodperc törtrésze alatt eléred a megvilágosodást. Az, ami annyi aggodalmat, kínt, fájdalmat, félelmet, bánatot és dühöt okozott neked, nem más, mint egy jelenben átélt emlék, amelynek semmilyen valóságos haszna vagy alapja nincs. Az a kimondatlan hitünk, miszerint az emlékeinkről folytatott állandó gondolkodásnak valamilyen "igen fontos" funkciója van, az igazság fényében szintén szertefoszlik.
Lehet, hogy az eddigiek ellenére továbbra is hiszel ebben. Próbáljuk hát kideríteni, vajon tényleg így van-e. Tedd fel magadnak a kérdést: "Igazából milyen módon szolgál engem az, ha ragaszkodom az emlékképeimhez? Megvéd ez engem valamitől? Segít nekem abban, hogy megszerezzem azokat a dolgokat, amelyekre vágyom? Segít nekem abban, hogy állandó kontroll alatt tartsam a világomat és az adódó szituációkat?"
Gondold végig. Segít? Hol a bizonyíték? Még mélyebbre menve, ismerd fel, hogy nem csak az a "személy", akiről most gondolkodtál, hanem még az a "személy" is, akit védesz, akinek próbálod a gondját viselni (bárhogy képzeld is el "önmagadat") valójában ugyanolyan emlékek, mint az összes többi, és semmi más. Amit annyira védünk, és ami ellen életünk minden pillanatában védekezünk, nem más, mint emlékek halmaza.
Tűnődj el ezen egy kicsit, annyi ideig, amennyi szükséges. Próbáld meg alaposan megérteni, amire rájöttél. Ha így teszel, előbb vagy utóbb rá fogsz jönni, hogy a fentiek ugyanúgy elmondhatók azzal kapcsolatban is, amit "jövőnek" hívunk. A "jövő" ugyanúgy emlék, a jelenben zajló fantázia, amit állandóan alakítunk, és közben azt gondoljuk róla, hogy azonos azzal, ami holnap, jövő héten vagy jövőre történni fog. Ha aggódsz a "jövő" miatt, vagy vágysz rá, tudatosítsd magadban, hogy valójában nem a jövő miatt aggódsz, hanem csak egy emlék miatt, amely az elmédet ebben a pillanatban birtokba kerítette. Amire vágysz, amit meg szeretnél szerezni, annak az elméden kívül nincs szilárd valósága.
Tölts annyi időt ezzel a felismeréssel, amennyi szükséges.
E felismerés olyan erővel rendelkezik, amely képes rá, hogy kiszabadítson a szamszárából, a szenvedés tengeréből. Megmutatja, hogy a szamszára valójában nemlétező, illúzió, és így véget vet a karmádnak is, a létkeréknek, az újjászületések, a tettek és a visszahatások láncolatának.
A tét nagy.
Érdemes hát rászánni az időt a megértésre.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A tudati folyamataink megtévesztenek bennünket.
A filozófiai gondolkodáson keresztül, intellektuálisan beláthatjuk ugyan, hogy az idő nem létezik, az illúzió mégis fogságban tart bennünket.
Hogy lehet ez?
Először is, tisztán kell látnunk, hogy valójában nem értettünk meg semmit.
Ha egyszer igazán megértenénk a valóság természetét, azonnal felszabadulnánk.
Kövessük hát végig együtt, lépésről-lépésre még egyszer, lassan és figyelmesen, miként is vannak a dolgok valójában.
Amikor a "múltunkról" gondolkodunk vagy beszélünk (a romantikus múltról, a szexuális múltról, a pénzügyi múltról, a munkahelyi múltról, előző házasságainkról vagy kapcsolatainkról, politikai és pszichológiai múltunkról, jogi és egészségügyi múltunkról, gyerekorrunkról, serdülőkorunkról, stb.), valójában soha nem a múlt valóságát éljük át, hanem az emlékezetünk működését tapasztaljuk a jelenben. Más szóval, bármennyire hitelesnek és valószerűnek tűnjék is a múltunk, ez a látszólagos hitelesség csak az emlékezetünk trükkjének eredménye. Valójában a múlt nem más, mint az emlékezet működése a mostban. Érdemes pár pillanatot rászánni arra, hogy ez a felismerés tényleg belénk ivódjon, mert nagyon fontos, hogy ezt tisztán lássuk.
Amikor tudatilag, érzelmileg és fizikailag kapcsolatba kerülünk egy személyhez kötődő múltbeli képpel, valójában nem ennek a személynek a múltbeli valóságával lépünk kapcsolatba, hanem az emlékezetünk jelen pillanatbeli tartalmával. Ezt nagyon nehéz belátni, hiszen az illúzió nagyon meggyőző. Az emlékképeink olyan rendszerekbe szerveződnek, amelyek a test és a tudat valamennyi részét ellenőrzésük alá vonják, egyszerre fejtik ki hatásukat minden területen, még a környezetünk észlelésének mikéntjét is képesek befolyásolni.
Ezek az emlékkép-rendszerek egész életünkben állandóan ismételgetik magukat, újra és újra előkerülnek, programoznak bennünket, és védik magukat minden olyan behatással szemben, amely stabilitásukat veszélyeztethetné. Az egyetlen dolog, ami átvághat rajtuk, a végső, kompromisszumoktól mentes elkötelezettség és vágy arra, hogy bármilyen áron is, de kiderítsük az igazságot.
Amikor magunkban elképzeljük az "apánkat", és közben érezzük, hogy dühös, szomorú, elkeseredett, stb., valójában nem az igazi apánkkal foglalkozunk, hanem egy emlékkel, amely erejénél fogva valamennyi tudati funkciónkat egy adott pályára tereli (talán épp azért, mert ez az emlék annyira fájdalmas és annyira zavar bennünket). Az apánk valójában lehet, hogy épp az unokájával játszik, TV-t néz, WC-n ül vagy vasal. Az is lehet, hogy alszik. De mi elhisszük, hogy amit belül látunk, az tényleg az apánk, ráadásul ezzel a belső képpel érzelmi kapcsolatba is kerülünk. Ugyanez igaz bármilyen más személlyel kapcsolatos emlékre is, legyen az valamelyik előző élettársunk, a főnökünk, a régi barátnőnk, a srác a gimiből, vagy bárki más.
...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Giggles: tudnál mondani példát ilyen zenére, és biztos vagy ebben? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | félelmetes elgondolni, hogy amit zenének hallok, csupán a hang rezgése, és ha van egy géped, ami elég széles spektrumon dolgozik, akkor bármilyen hangszert, vagy hangot ki tudsz hozni...
egyébként, szerintem ahhoz elég komoly koncentráció kell, hogy tudattágítók használata közben zenéljen valaki...(magamból kiindulva).
viszont ha ezek használatával a látásmódot elsajátította, akkor némi beleérzéssel józanul is meg tudja írni.
meg ott vannak a zenék, amiket tök józan emberek csinálnak (szóval rásegítő szerek nélkül), és beszakítva mégis bejön. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "az igenetek legyen igen, a nemetek nem, ami a kettő közt van, az ördögtől való"
Jah, vagy csak nem tudtak kvantumokban gondolkozni :)
"Egyébként Gén, amikor te tudománnyal meg BTK érvényességgel, meg ilyenekkel jössz [...]"
Ezek, meg a nyuszi is, éppolyan keretrendszerek, mint a ti Isten-Sátán-szentség stb. dolgaitok. Igen, közös nevező, de a teljesebb lefedéshez minden keretrendszer mentalitásába bele kell tudni folyni (és nem kizárólag gondolati alapú mentalitásról beszélek).
Számomra az a legérdekesebb, hogy tulajdonképpen nem én jövök ezekkel, hanem ti jöttök azzal, hogy én mikkel jövök :) Teljesen ideológiamentesen szoktam megkérdőjelezni a kinyilatkoztatásaitokat. Erre a gondolatlánc továbbvitele lenne a válasz, de helyette roppant érdekes dolgok szoktak történni: érzelmi reakciók, metaugrások, blokkolások stb. Azt hiszem, nem csak a becenevem egy Rorschach-teszt :)
"kétféle ember van:"
Akkor én a harmadik féle vagyok.
"remélem már tudod kezelni ezeket az abszolút nem PC kirohanásaimat"
Persze, mert szeretettel vagyok irántad, Cellux bátyó. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | a yin yang szimbólum zseniális dolog, méltó ábrázolása a tökéletesnek a tökéletlenbenben.
mint amilyen az anima-animus páros, azaz a női tudatalattira a férfi tudatosban, és a férfi tudatalattira a női tudatosban (az archetipikus férfira és nőre is igaz, úgymint tűz és víz elem).
a tudatalatti behelyettesíthető az ösztönössel :)
szóval.
a kétféle **** van tulajdonképpen valaminek a két pólusra bontása. a két pólusnak csak mint viszonyítási alapnak van jelentősége, ha a két végletet egyesíted, megszűnik létezni, mert átalakul egy másik egésszé: a kétféle **** van megfejtése szerintem ebben a tekintetben a tény hogy VAN EMBER, nem az, hogy hányféle :)
szóval, szójáték az egész, így a másik féle szerint egyféle, ami csúnya áltolánosítás.
a kétfélére bontásnál az a kérdés, hogy valamelyik végletben te is benne vagy e?
na, bocs, ha kicsit zavaros vagyok, az előbb elszállt itt egy rakéta, és hát a sugárzás, tudjátok... renélem nem jönnek viking nindzsák űrhajóval. :))))
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ma elmegyek egy időre tenger mélyén halakkal fickándozni, szeretettel fogok rátok gondolni a hullámok közt suhanva egy idegen világban. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Skatalites-en volt valaki? Szerintem ők voltak a legkafább fellépők, a bőgős idős bácsi nem semmi módon be volt lassulva (azt hiszem én is). Még az sem zavart, hogy nyakig ért a sár... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Eddig jó, megvárom giggles mit mond :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | giggles LOL!
czellux: giggles arra gondol zserintem (de javits ki kerlek, ha tevednek :)), hogy a ketfele ember kozul az egyik kategorizal, a masik meg mar rajott, hogy a kategoriaknak semmi ertelme. nincs is jogunk hozza, foleg tekintetbe veve a relativitast. es hozzatennem a hozzaszolasodhoz (a vilagnezeteket illetoen), hogy leteznek olyan emberek is, akik rajottek, hogy semmi sem abszolut, hanem folyamatos valtozasban van, az eletunket iranyito energiak fortyognak, mint a lava...
a jin osszeforr, a tultengo jang szetszakad, atcsap az ellenkezojebe, es mas a helyzet ismet. jo taktika "rugalmasan tartani a lelkunket" (muller peter), hogy "tores" nelkul tudjunk reagalni a hirtelen fordulatokra.
moncsa |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | giggles: ezt most nem értem, de megfigyeltem, hogy általában nem értem, amit beszélsz.
szóval lehet hogy van itt valami fontos, amire rá kéne jönnöm.
hajlandó lennél egy kicsit körülményesebben megfogalmazni, hogy ez most mit jelentett? (persze csak akkor, ha úgy érzed, tényleg tudnék ebből tanulni valamit.)
cell
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Toma: azt akartam kifejezni, hogy amire igazán vágyom, az az önismeret. A tükörben a ruha engem tükröz, utal az igazi valómra (azért olyan, amilyen vagyok, nem pedig másmilyen). Most az akadályoz meg az ilyen ruha felvételében, hogy nem tudom, ki vagyok.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bár én csak vágyakozom, azt azért el tudom képzelni, ahogy a Reaktorral például ezt a hihetetlen komplexitást összekapcsolja valaki a betépett gombcsavargatással.
Lehet csinálni egy szintit, aminek tisztán kitalálod az algoritmusát (befraktálozott nagyon szétrakós), aztán kitalálod azt is, hol lehet variálni rajta, ezeket a variálásokat kivezeted gombokra és utána ezzel live-on szakítasz. Best of both worlds...
Bár lenne bennem elég tűz, hogy meg is tudjam csinálni... :-(
|
| | | | |
|
