 | 
Legfrissebb hozzászólások (132786 - 132795)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | tegnap este kipróbáltam lady salviát, gondolom érdekel titeket tehát leírom. a körülmények nem voltak a legjobbak, ugyanis szüleim itthon voltak, ugyhogy volt egy kis para az egészben, ami nincs túl joo hatással az élményre, mivel a salvia 'visszahúzódik' ha nem figyelsz rá. tehát este leültem a szobámban a bongom mellett. össz egy kis gyertya világított, ennek fényében láttam az asztalom, amin ezer dolog volt (szerencsére)(halu :)). megpróbáltam az utasítások szerint szívni, vagyis hirtelen és egyszerre. az első slukk pár másodperc múlva már érezhető volt. hirtelen csöppentem át a Másik világba. nem volt semmi képi halu az elején csak egyszerűen azt éreztem nem otthon vagyok. közben próbálkoztam a további slukkokkal, melyek kevésbé mentek simán, ugyanis az asztalomnál feltűnt egy öreg néni aki mondta hogy épp nagy változások vannak készülőben ebben a világabn, tehát készüljek, mert megyünk el. ebben a pillanatban ment végig egy kis színes játékvonat az azstalom körül, majd eltűnt. én szóltam (hangosan) hogy várjanak meg, mert a másik felem még épp bongozik. nyílvánvalóan két részre bomlottam, az egyik a tudatom volt, a másik a testem, aki begyakorolt mozdulatokkal szívta a pipát. sajnos a vonatot lekéstem :), nem tudtam elmenni velük... az élmény kissé leült, majd elmúlt. lehet hogy azért mert csak az első slukk sikerült rendesen. ahogy a srác mondta akitől vettem, olyan az egész mint egy tölcsér. ha lassan folyatod bele a vizet, akkor nem telik meg soha, de ha hirtelen beleöntöd, akkor jooo. mégegy dolog: lehet hogy allergiás volnék rá :) kurvára leizzadtam, majd elkezdett szúrni a testem minden apró része, plussz viszkettem. hát ennyi. ha az utóbbi tünet másnál is fellépett kérem szóljon. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hurrá ! Ez már így sokkal konkrétabban hangzik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Igen, ez tény, az online petíció eléggé elvetélt ötletnek tűnt már akkor amikor elkészült. De most készülünk egy nyomtatható petícióírással, amely valszeg Péntekre kész lesz. Ebben a hónapban esedékes h két potenciális támogatónkkal beszélni tudunk (tasz, kendermag), és nekik akarjuk odaadni ezt a petíciót ill. a "körlevelet", hogy az ottani szakember át tudják még dolgozni, ill. finomítani, stb rajta. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Király... jönnek fateromék is... : ))) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ez jó, csak nemtom, hogy pl a teljes nevemet írjam, vagy a Veghát. Így elég rizikósnak tűnik nekem. Inkább real petíciót kéne, papíron, mint pl a Tilos frekvenciájára gyűjtött aláírásokat, frankón szem. ig. számokkal ellátva. És úgy, hogy az egész országban körbe menjen, hogy minden boldogan írhassa alá annak láttán, hogy a többi hülye bajtársa is felvállalta. Bocs a leszólást, de sztem egy ilyen onlájn cuccot nem vennének komolyan. Csak ki kéne nyomtatni, vagy ilyesmi, aztán induljon a banzáj ...! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | http://www.petitiononline.com/kender2/petition.html címen egy kiforrottab változattal találkozhattok, ámde ez se végleges. Ha úgy gondoljátok töröljétek ezt a hozzászólást, de csak hogy tiszta legyen: nem reklámból mondom, nem én szerkesztem az oldalt, csak tag vagyok. mkp.rulz.hu oldal a Magyar Kender Szövetség, a mozgalom címszó alatt találhatóak "nagyszabású" terveink. A mozgalom még alakulóban van, de minden véleményt, ötletet nagyon szívesen veszünk, megfogadunk, egyebek. A részletek még alakulóban vannak, csakúgy mint a lehetséges támogatók megkeresése. Kevesen vagyunk még, de lehetünk többen is, ehhez minden segítségre szükségünk van. Pl az oldal szerény taglistáját, levlistáját bővíteni, hiszen több agy többet tud :) Alapvető célkitűzés persze a legalizáció, de jelen körülmények között ez egyelőre lehetetlen. Fogalmazódik egy összefogó petíció, amelyben többek közt szó van arról, hogy miért nincs megkülönböztetve a kender mint lágy drog a többi drogtól hazánkban. Mivel a topic legalize, ezért úgy éreztem a mozgalomnak helye lehet itt, hiszen minden ember számít. Kösz, ha vetted a fáradtságot és elolvastad, remélem a közös érdekhez mihamarabb eljuthatunk... és ha úgy érzed, hogy tudnál segíteni a mozgalom szervezésében, egyebekben, keresd fel az oldalt, vagy a csatiját. Csao |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | hmm... Ez teccik. Vegha megyek veled :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | van nekünk magyar termesztési útmuatónk is, meg itt a fórum is. olvassátok, ne írja mindenki hogy mondjuk el neki. minden le van írva. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nos, remélem nem fog senki sem megkövezni ezért, de nem találtam ennek jobb topicot a fórumban. Mivel nagyjából ez a téma áll legközelebb az emberi testhez, úgy gondoltam egy olyan lehetőségnek, ami a testenkívüli élményt hivatott elősegíteni, talán itt van leginkább jelentősége: http://www.napejhaz.hu/lebegofurdo.html
Én kipróbálom, az tuti... |
| |  |  |  |

|