 |
Legfrissebb hozzászólások (13741 - 13750)
 | |  | | | | |  | |  | | | - Ő, barátom Víz, minden élet anyja.
Az éj csendjében a patak csobogása, mint megannyi varázslatos csengettyű zúgott a levegőben, s oly sokáig révedtem különös dallamain, hogy csak Szél barátságos nevetésére tértem magamhoz.
- Az éjszaka rövid mondta, s körülintett a tájon. Most sietnünk kell, de bármikor visszatérhetsz barátaidhoz, ők várnak rád.
Szuszogva lépdeltem Szél után, a meredek domboldalon. Valahol bagoly huhogott a fák között, visszhangját körbe hordta a táj, átható, évezredes kiáltás echójaként, s úgy tűnt megértem a jelentését, de ehhez az értéshez nem társult tudás, csupán valami mindent betöltő csendes nyugalom, hogy nem vagyok idegen itt. Mire felértem a dombtetőre, egészen leizzadtam, s kimerülten hemperedtem a fűbe. Nem messze lángok fénye táncolt az árnyékokon, s Szél vidáman táncolt egy fa alatt. Lágy fuvallat simított végig a dombtetőn, az apró tábortűz lángjai erőre kaptak, s megvilágították a kis ligetet, mely a fa alatt terült el. Odatelepedtem Szél mellé.
- Ő, barátom Tűz, minden élet apja.
Egy kis ágat dobtam a Tűzre, Tűz ropogtatni kezdte, s nemsokára új lángnyelvek törtek az ég felé mely kitisztult felettünk, láthatóvá téve a csillagok pompáját. Palotájából előgurult a hold, s szélesen mosolyogva ezüst fényt öntött a vidékre, csillogó szőnyeget terítve lábam elé. Szél körbetáncolt a dombon, nevetése messzire szállt.
- Ő, barátom a Hold, s gyermekei a Csillagok.
Ámulva néztem ezt az égi tüneményt.
- Üdvözöllek Hold! - kiáltottam, s körbe forogtam - Sziasztok Csillagok!
- Szervusz Földgyermek. mosolygott Hold, s a csillagok felnevettek, édes, visszhangzó kacagással.
- Hát te is beszélsz hozzám?
- Persze mondta Hold mindenkihez beszélek, csak nem mindenki hallgat meg. Tudod Földgyermek, a Földemberek elfelejtettek hallgatni, már kevesen tudják hogyan kell. De nem csak engem nem hallanak, hanem nővéremet sem, a ti édesanyátokat.
- A mi édesanyánk?
Szél lépett mellém.
- Ő, barátom Föld.
Végigsimítottam ujjaimmal a Földön. Éreztem mily termékeny, éreztem az életet amit hordoz, hogy ezt az ajándékot, hogy itt lehetek tőle kaptam.
- Mi a baj az emberekkel? sóhajtottam.
- Süketen élnek, elzárkózva, elbújva arcunk elől. Haha, de hogyan bújhatna el a gyermek a szülei elől? Csak a szoknyánk alatt vannak, s attól félnek megtaláljuk őket, lerántjuk róluk a leplet, s akkor ott lesznek csupaszon, ahogy méhünkből megszülettek. Látod, nincs ebben semmi félelmetes, de aki messzire került fényünktől vakságában bolond dolgokat képzel, s bolond módon cselekszik.
Leheveredtem Tűz mellé. Merengve bámultam a parazsat, s a felszálló kis tűzcsíkokat. Egészen elnehezült a szemhéjam, laposakat pislogtam már.
- Aludj most Földgyermek, te csodálatos. súgta Hold. Álmodban vigyázni fogunk rád
Erős fényre ébredtem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.
- Hasadra süt a nap te széltoló. hallottam anyám hangját, miközben kihúzta a függönyt.
Felültem, megdörzsöltem a szememet, s az ablakhoz rohantam. Világosság borította a tájat, nyoma sem volt a hónak, tavaszias meleg ölelte át az utcát.
Az ajtóhoz sétáltam, de hirtelen eszembe jutott valami, visszaszaladtam az ablakhoz, kitártam szárnyait, s belemosolyogtam a fénybe.
- Üdvözöllek barátom, Nap!
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Fehér,barna foltos,koronás/rolexes lasztiról valamit tudtok ?
Én szerintem ez nem csak egy szilveszteri őrület :) ITT VALAMI MEGINDULT FIATALOK !!! :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nem volt célom senkit megsérteni trágár, személyeskedő, ... hozzászólásaimmal, csupán hagytam hogy fegyelmezetlen elmém tükre legyen fegyelmezetlen érzelmeimnek. Nem érdemes ebbe többet belelátni, állapotokat tükröztek csupán - az én állapotaimat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Szimpatikus" szempontok az intellektus kezeléséhez:
teozofia.hu/Olvas/02_Mi_a_teozofia.html
Amíg az ember nem tapasztalt az intellektuson túli tudatállapotokat, megismerést, tudásforrást, 'aszmita'-nak megfelelően igen erős lehet benne a gondolkodás képességével való önazonosság érzése.
Jól fejezi ezt ki, a "gondolkodom tehát vagyok" szemlélet.
Akik képesek voltak elhagyni ezt a börtönt, egybehangzóan állítják: roppant nehézségekbe ütközik a "kinti" tapasztalatokat az intellektus öntőformáival kiönteni. Talán összefoglalhatjuk ezt úgy: mikor visszatér az ember "börtönébe", ahhoz hasonló, mintha sok megapixeles, sok millió színű képeket kellene 16 színbe pixelenként leírnia. 2/3Dimenziót egy egyenesen egymást követő színfoltokként... Ráadásul a külső megfigyelő egyenként képes figyelembe venni a pixeleket, így mintha sok egymást követő színpötty látványából kellene következtetnie az egészre.
Jó memóriával, képzelőerővel - "lángésszel" - rendelkező emberek talán képesek lehetnek a megfelelő sorrendben a látott színekhez hasonló színek felidézésére, és ebből átfogó képet próbálhatnak kialakítani az egészről, de ez még legjobb esetben is csupán úgy viszonyulhat a leírni szándékozott valósághoz, mint egy "jó" térkép a tájhoz.
Találó hasonlatot hallottam minap a rádióban a fejletlen ember, és az intellektuálisan csiszolódott közötti egyfajta különbségről.
A bunkósbotot hasonlította a töltőtollhoz a szerző.
A fentiek alapján a fejlett intellektus valóban nagy segítség lehet a kutatásban, amennyiben az elme általa több színt, esetleg több elrendezésben képes megjeleníteni. Azonban ne feledjük, az idézett cikkben is említett okok miatt: amennyiben önteltséget, ragaszkodást szül, úgy akadállyá válhat. Mintha a térképhez ragaszkodás rejtené el a táj szépségét.
Arról nem beszélve, hogy az alsóbb vágyak kielégítésének eszközeként azon alsóbb világokhoz láncol minket.
Adott fokozaton talán erre célozhatott a Magasztos, mikor arról beszél Ardzsunának:
"Az embernek emelkednie
kell elméje segítségével,
nem pedig
degradálódnia. Az elme
barátja, vagy ellensége is
lehet a
leigázott léleknek.
6. vers
A legyőzött elme a legjobb
baráttá, a nem
fegyelmezett pedig
a legnagyobb ellenséggé
válik."
Bármilyen tökéletes térképünk van a tájról, az még mindig csak úgy viszonyulhat hozzá, mint árnyék a lényeghez.
Hiába a pallérozott intellektus, ha a tisztátalan, fegyelmezetlen elme torzításai vezetik töltőtollat, az még sokkal veszélyesebb lehet mint a bunkósbot, mert az általa szült káprázat is kifinomultabb, és így nehezebben kezelhető.
Továbbá a tény, hogy Ishvara-pranidhana (bhakti-jóga) haladott gyakorlata szamádhit képes előidézni, azt mutatja, hogy nem tekinthetünk a dhjána-jógi egyik legfőbb fegyverére mint nélkülözhetetlen, végsőkig csiszolandó eszközre.
Szerepe ebből a szempontbol csupán addig tart az egyén fejlődésében, míg teljesen túlemelkedik rajta. Mindemellett az Adeptusok kezében igen erőteljes eszköz lehet, miként annyi példát szolgáltat a történelem, hiszen az átlag ember számára általában ez az egyetlen mód, ahogy mégis valami képet kaphat a finomabb síkok működéseinek törvényszerűségeiről. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szín: -nincs szín-
Logó: -nincs logó-
Forma: -nincs forma-
Visszatér vajon a régi jó öreg MDMA kis hazánkba vagy ez csak ilyen szilveszteri hirtelen felfutás??:)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szín: piros
Logó: csillag
Forma: felezős
Ez végre az igazi!
Fél már adja,1 egész kb 2.5óra.Olyan ahogy a nagy könyvben meg van írva! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A mezőn mostanáig semmi sem történt. A vadászokra még az álom ólomsúlya nehezedik. A hajtók kelletlenül vonulnak, még némák, szikrányi életkedv sincs bennük. Mondhatni senkinek sincs kedve vadászni. Még minden statikus. A táj még merőben növényi, ennélfogva mozgásképtelen. Vannak persze másfajta, kinematikus jellegű mozgások is, ám hiányzik belőlük minden dinamika, ami valamilyen hatékony erőre utalna.
A vadász önmagába húzódik vissza. Az emberek ily órán persze hogy ostobaságokat mondanak, melyek a vadászt arra késztetik, hogy még jobban önmagába zárkózzon. Semmit sem csinál. Semmit sem akar csinálni. A környező tájba való pillanatnyi beleolvadása elzsibbasztotta, szinte megsemmisítette őt. Növénynek, botanikai lénynek érzi magát, s annak adja át magát, ami az állatban szinte növényszerű: a lélegzésnek.
Azonban már jönnek a kutyafalkák... s az egész látóhatár egy pillanat alatt valamilyen különös elektromossággal töltődik fel, mozgásba lendül, s immáron rugalmasan feszül velünk szembe. Hirtelen előtör az orgiasztikus, dionüszoszi elem, ami ott hullámzik és fortyog minden vadászat legmélyén. Dionüszosz a vadászó isten. "Ügyes vadász künegetasz szophosz , így nevezi Euripidész a Bakkhánsnők-ben, s a kar válaszol: "Mert ő nagy vadász." S a vibrálás egyetemessé válik. A dolgok, melyek az imént még tehetetlenül és erejüket vesztve hevertek körülöttünk, élettel telnek meg, gesztikulálnak, hirdetnek, jövendölnek. Már itt van, itt van a kutyafalka; habzó szájak, lihegés, korallpiros fogínyek s a nyugtalan farokcsóválgatás, mellyel a tájat szinte korbácsolják! Nehéz őket féken tartani. Nagyobb kedvük már nem is lehetne a vadászathoz; ez üt ki a szemükön, pofájukon, szőrükön. A felhevült fajkutya agyában szélvészgyors vadak árnyképei suhannak át, melyeket szinte már vad rohanásban lát maga előtt.
Aztán a csend és mozdulatlanság hosszú szünete ereszkedik a tájra. Ezt a nyugalmat azonban a visszatartott mozgás tölti ki, mint ahogyan a kardhüvelyt a benne lévő kard. Távolról hallani a hajtók első kiáltásait. A vadász szeme előtt továbbra is ugyanaz marad minden, ám ennek ellenére úgy tűnik számára és ezt nem is látja, inkább csak érzi hogy valami rejtett forrongás iramlik végig az egész tájon; gyors helyváltoztatások egyik bokorból a másikba, tétova menekülések s az erdő összes apróvadja feszülten figyel, hegyezi a fülét, kémlel. A vadász lelke, anélkül hogy akarná, kiszökik testéből, és valóságos hálóként feszül a vadászmezőre, melyet itt-ott a figyelem karmai szorítanak a földre. Most már ugyanis minden megtörténhet, hiszen mintegy varázsütésre bármelyik pillanatban bármelyik bokorszerű alakzat átalakulhat látható vaddá. |
| | | | |
|
