 | 
Legfrissebb hozzászólások (16471 - 16480)
 |  |  | | | |  |  |  | | Flashbackem nem volt Salviától. Még :XD Lehet, hogy a film tartalmazott olyan momentumot, amit a trip alatt átéltél, csak nem emlékeztél rá a visszajövetelkor és ez is beindíthatta a gépezetet. Talán hagynod kellett volna, hogy kibontakozzon, felvenni a megfigyelő, gondolat és ítélkezés nélküli állapotot. A világ amit Salviánál tapasztaltam, nekem nem volt idegen, sőt tudtam, hogy már jártam ott, mi több mintha oda tartoznék és a földi életem csak egy kiruccanás. Valaki ezt a fórumon úgy fogalmazta meg -nagyon ügyesen-, hogy olyan érzés mint ha csak ebédidőben kiugrottam volna a melóhelyről ebédelni és most visszamennék és a főnök kérdezgetné, hogy hol jártam eddig. Idegennek azért tűnhet, mert elfelejtettük a gyökereinket, a két leszületés közötti köztes lét állapotát. A narrátor lehetett a felsőbb éned is, vagy valamelyik magasabb szintű aspektusod. De lehetett szellemi vezető is. Előző életekben való utazást csak képzett hipnotizőr mellett lehet végezni. A neten olvasható technikák veszélyesek is lehetnek. Mindazonáltal az előző életek feltárása sokkot is okozhat, egy életre lelki tehert nyomhat ránk, hiszen senkinek sem tetszene ha kiderülne miket művelt esetleg, és mit kell fizetnie érte. A regressziós hipnózis lazább fajtájában érzések jönnek, kép nélküli emlékhangulatok, identitásbeli projekciók. A mélyebb szinteken már van képi érzékelés. A legmagasabb szintű és megfelelően kivitelezett utaztatásnál pedig szag és íz érzékelés is van, tapintással, és minden érzékszerv bevonásával. Itt saját halálodat is átélheted újra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Valami gond mégiscsak van ezzel, Gén:-)! Megértem, ha idősek használják, de miért használná, az akinek van lehetősége változtatni életvitelén? Azért sejthető mitől érezzük magunkat jól, és mitől leszünk lehangoltak. Nehezebb naponta sportolni, nem zabálni, inni, nem drogozni, stb, mert tudom, ha valaki egy órát naponta intenzív mozgással (legjobb ha még szereti is adott sportot) tölt, és minden más tekintetben is figyel magára, két-három hét alatt egekben lesz a motivációs szintje. Biztos a mozgásnak is van ilyen értágító, anyagcsere javító agyi hatása... Csak ugye ez már nehezebb dolog, mint bevenni egy tablettát. Tavaly december óta csinálom, nem mondom, hogy fél év alatt egyszer sem estem túlzásokba, de egyszer-kétszer még az is belefér, minden sokkal jobb lett, ajánlom másnak is...:-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tapasztalt már valaki flashbacket szalvia után?
Már pár hónapja, hogy volt egy durva élményem a szalviával és beletellett vagy 1 hónapba, hogy teljesen feldolgozzam az élményt/történteket. Azalatt az egy hónap alatt is voltak esetek, hogy majdnem újra peszippantott, pl. mikor egyszerűen csak a metrón ücsörögtem és töprengtem a tripen.
Már-már azt hittem, hogy kellőképpen feldolgoztam a dolgot (de még most sem vagyok túl rajta), de tegnap megnéztem a Vanília égbolt c. filmet. (Teljesen tiszta voltam, semmit nem toltam már egy jóideje.) Nem tudtam miről szól a film, véletlen egybeesés volt.
Mikor elkezdett "pörögni" a film eseménye, na akkor én is totál szétcsúsztam.
Azonnal visszajött a tripem "hangulata". Felgyorsult a szívverésem, kezdtek elmosódni a tárgyak kontúrjai, nem tudtam megkülönböztetni, hogy a filmből jönnek a hangok vagy én hallom simán őket.
Teljesen "magával ragadott" a történet. Kérdezgettem magam, hogy akkor én is megöltem valakit? Paranoia, összeesküvés... Gyakorlatilag a főhőssel ugyanazt éltük át és teljesen azonosultam vele és azzal ami történt vele.
Mind a ketten egy alternatív valóságba kerültünk bele (én még anno a trip alatt éltem ezt át) és nem tudtuk megmondani, hogy mi a valóság. Most hogy ezt így láttam a filmben azonnal visszaestem ebbe. Pár perc alatt annyira fel lettem zaklatva és bepörgött az agyam, hogy le kellett állítanom a filmet és pánikszerűen mentem ki az erkélyre levegőzni. A legnagyobb félelmem kezdett megint eluralkodni rajtam, kezdtem elveszíteni a valóságot.
Az a legdurvább ezzel az eredeti szalviás trippel kapcsolatban, hogy 'megfelelő környezeti hatásra' úgy tudom feleleveníteni az élményt mintha csak most történne velem és olyan dolgokra fogok emlékezni amiről még azt sem tudtam, hogy megtörtént a trip alatt.
Szerencsére már megedzettek ezek az élmények és sikerült kordában tartani a pánikrohamom. Az elején kicsit elkeseredtem, hogy talán soha nem fogok tudni megszabadulni ettől a hatástól és visszafordíthatatlanul belém égett. Nem tudom hogy reagálnék ha egy trip közben érne egy 'megfelelő hatás' és krülnék vissza abba az állapotba, biztos nem tudnám úgy kezelni a helyzetet mint most.
_Óvatosan a szalviával, óvatosan. Inkább szeret pofonnal tanítani mint szép szóval, és a pofon helye bizony tud sajogni jóideig._
Lábjegyzet azoknak akik nem csak 'betépni' akarnak a pszichedelikumoktól: Még nagyon anno egy komoly HBWR trip során akaszkodtam össze az egómmal. Legalábbis csak azt hittem. Őt hívogattam, de csak az árnyékát mutatta, de nem tudott komolyan benni, nem értette hogy mit akarok én ott. Persze Ő is tudta, hogy ezek után elkerülhetetlen, hogy találkozni fogunk még, csak idő kérdése. Nem nyugtalanította a dolog, mivel az ego az ego. Ő csak akkor üt ha Őt is ütik, üres fenyegetéseken csak nevetni tudna, ha tudna. :) A szalviás élményem során volt mellettem egy narrátor, aki beszélt hozzám és nyugtatgatott, hogy innen nincs visszaút, nyugodjak meg. Én nem tudtam megnyugodni mert tudtam, hogy nem oda tartozom, nem tudom hogy hova, de biztos hogy nem oda. :) De Ő csak mondta-mondta, hogy nyugi... Egy idő után rámhagyta és csak jelen volt. (A bal oldalamon állt végig, nem láttam csak éreztem a jelenlétét.) Eddig azt hittem, hogy az ego beszélt hozzám, de most rájöttem, hogy az bennem volt és az kapálózott belül, hogy térjünk vissza a az idegen világból, a 'halálból'.
Tegnap este futott tovább ez a gondolatmenetem, még a pánik melegében és találtam rá a regressziós hipnózisra meg effélékre. Engem nem különösebben érdekelnek az előző életeim, de érzem, hogy a lelkem idősebb a testemnél.
Valakinek van tapasztalata ezekkel a teknikákkal kapcsolatban (regressziós hipnózis/KIP/NLP... vagy véleménye ezekről amit megosztana? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: bézs Logó: route 66 Forma: negyedelős
nagyon vékony(=lapos), mind2 oldalán peremes egyelőre csak annyit tudok róla mondani, hogy csak az íze miatt letörtem egy nagyon nagyon picit belőle(értsd: még egy negyed SEM), és hazafelé már szinte táncoltam..állítom hogy jobb mint a lacoste
keressétek:)
marty |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | lsa lébe is áztattak papírt felénk. . . |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Vuk.: "amúgy meg ki ne akarna motivációt, életerőt?
Ott a pont. Hiszen ezért kezdte el használni az emberiség a kávét, teát, dohányt, guaranát, bételt, kokát, matét, kóladiót, efedrát, kakaót, khatot, bételt, stb.
"más kérdés, hogy nyilván nem fenntartható egy szer által"
Ezzel kicsit vitatkoznék :) A létfenntartás fokozatos anyagbevitelt igényel, tehát nem létezik "természetes" üzemmód, hanem a pillanatnyi állapotot(=életminöséget) a bevitt anyagok IS jelentösen meghatározzák. Az emberi szervezet többé-kevésbé jól fel tudja dolgozni a bevitt anyagokat (genetikától is függöen), és persze, hogy a túlzott mennyiségek bevitelére nem-kívánt módokon reagál. Aki kitapasztalja a neki személy szerint optimális mennyiségeket, az képes lehet fenntartani az egészséget a szerbevitel mellett is. Pl. sok ember alkoholista, de az alkoholt fogyasztók legnagyobb részének nem okoz problémát a MÉRTÉKLETES fogyasztás, még hosszú távon sem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | H2O: "ahogy itt Gén is tolja"
Mert hogy is tolom? :)
Ha az elvakult prédikálás helyett kicsit visszaolvasnál, akkor észrevennéd, hogy teljesen más témáról moralizálsz, mint amiröl itt szó van. Egy kognitívfunkció-javító szerröl beszélgetünk, ami nem pörget és nem boldogít.
Személy szerint nekem az keltette fel az érdeklödésemet, hogy a Cochrane hatékonynak találta a nicergoline-t, szemben a vinpocetinnal és piracetammal. Mivel a családom 65 éven felüli tagjainak kb. "automatikusan" felírják a Cavintont és a Nootropilt, ezért engedd már meg nekem, hogy "tolhassam" a témát (és nem a cuccot)!
Korábban már azt is megmondtam, hogy "nem garantált, hogy fiatal, ép, egészséges agyra ezek az értágító/keringésjavító szerek normál adagolásban különösen észrevehetöen hatnának". Ez teljesen egybecseng az itt leírt tapasztalattal: "ezt sosem fogja senki úgymond 'érezni' ez nem fű nem speed nem bélyeg, ez más.itt amit észre lehet venni, hogy minden oké." |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | H2O: én nem próbáltam. de ahogy olvasom a hozzászólásokat, arra biztos jó, hogy megmutassa mire vagy(lehetsz?) képes(értsd : később plusz energiát meríts belőle önmagad fejlesztésére) amúgy meg ki ne akarna motivációt, életerőt? más kérdés, hogy nyilván nem fenntartható egy szer által |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én voltam az az illető... Nem tudom mi volt rajta, de biztos nem LSD. Vizuálisan harmatgyenge volt, viszont alig bírtam felkellni a hatás alatt. Aludni nem sűrűn hagyott és még 12-14 óra múlva is érezni lehetett. Az íze hosszabban tartó és keserűbb volt mint az Lsd, de nem gyanakodtam az elején, annyi féle ízt éreztem már blotteren :P Am. az akkori tippem DOM volt, de a fene se tudja, egy csomó hasonló vegyület létezik már és az se egyedi hogy rafér egy bélyegre. http://www.erowid.org/chemicals/dob/dob_dose.shtml |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok Lehet kicsit elvadult ötlettel állok elő, de pont most halottam róla hogy a kukoricákra egyes helyeken zsákot húznak azért hogy ne tudja beporozni a másik. Na most nekem az az ötletem támadt ha kimennék a rétre a vadkenderek közé, és ott pár növényre pl. műanyag zsákot tennék, de úgy hogy az aljánál rongyal vagy ilyesmivel tekerném be (hogy kapjon levegőt); és persze nem az egész növényre gondoltam hanem pl. csak a felső 30 cm-es részére.
Akkor így szerintetek működhetne hogy ne porozza be másik növény?? |
| |  |  |  |

|