 | 
Legfrissebb hozzászólások (16501 - 16510)
 |  |  | | | |  |  |  | | Szevasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy ti hogy tapasztaltátok. Én már 8 éve füvezek. Első cigimtől számítva úgy egy év alatt jutottam el a mindennapos szívásig. És ekkor már nem adta azt a régi érzést, amit eleinte, hogy ha becsukom a szemem, akkor elkap a testemben viharzó hullám és lebegek, zuhanok, meg jönnek maguktól a váltakozó képek, hangok. Még olyan is volt, hogy csak úgy egyszer csak bevillant egy általam kitalált zene a fejemben, és magától szólt tovább, én meg közben irányítottam. Már az a régi lezsibbad az arcom érzés sincs. Régebben leálltam 3 hónapra, (mert már eléggé függő voltam meg hátha visszajön a régi flash,és papírral sikerült elfelejtenem a régi bogyózásokat, gyakori ivásokat, meg a mindennapos függést a fűtől) de 3 hónap után is ugyanúgy hatott mintha csak pár nap kihagyás lett volna. Pedig jó fű volt. De nem is baj, csak az érdekel, hogy mindegy mennyire erős füvet szívok, ezek a kezdeti hatások már úgysem jönnek vissza? Ha egyszer hozzászokik a szervezete az embernek, akkor már max csak az alaphatás lesz erősebb pár napi leállás után a legerősebb leggyantásabb holland fűtől is?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | http://www.youtube.com/watch?v=Uu2O1t4KP8s
Xhin - Teeth (Surgeon remix)
Ezen mindig elképedek, hogy semmi kiállás, csak egymásnak feszülő és egymás körül tekeredő-csavarodó rétegek, tényleg valami akkora ősenergia munkálkodik itt, amit máshol nem nagyon tapasztaltam még.
Vuk, ez a Santana meg most apukámmal kedvenc felvételünk lett :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Hopax: na igen felismerheted, de akkor már nincs visszaút. Viszont ha valakinek nincs viszonyítása alapja, akkor lehet, hogy le se vágja. Sajnos nem csak az USA-ban fordulhat elő, itt a fórumon írt valaki, hogy ő itthon járt így. 2 barátom pedig egy nyári fesztiválon járt így egy "maja kalendáros" blotterrel. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hehe
Ezek a kínaiak nagyon beakarnak robbanni,illetve manipulálni a piacot,csak nem az új atomerőműre gyűjtögetik a pénzt?LOL |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Awex a bromodragonflyt senki sem használja sokáig lol
aki túléli a nagyon elővigyázatos használat esetében is nagy potenciállal előforduló túladagolást, annak sem hinném, hogy a következő csárdában újra kedve lenne felhajtani egy keveset belőle...
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Vuk.
Az meredek,saját barátnőjét megette,nem tudom hogy lehet idáig elfajulni egy kábítószertől...
BD-hez;Még annyit hozzáfűznék,hogy a rendszeres masszív túladagolás végtag üszkösödéshez vezethet,ugyan úgy mint a krokodilnak nevezett orosz "Ópiát" szertől....de nevezhetjük Heroinpótlónak is... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nekem nagyon régről rémlik, még vesztegettem az időm televízió nézéssel, valami bűnügyi vacak ment, és a srác PCP-n megette(!) a barátnőjét, aztán persze nem emlékezett az egészre... én nem PCP-ztem sohase ahogy ezt a bromodragonfly-t se használtam, biztos nagyon megéhezel tőle... ennek ellentmond az erowid (http://www.erowid.org/chemicals/bromo_dragonfly/bromo_dragonfly_effects.shtml) natural : csökkent étvágy, lehet, hogy ez gonosz, de legalább félelmet keltenek az emberekben a research chemical-ok(ne használd, ha nincs tesztelve, akár megeheted a barátod/barátnőd arcát), persze megint a jó öreg acidon csattan az egész... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tanuláshoz milyen fajtát ajánlanátok a gomoa kínálatából? Olyan kéne ami ébren tart, motivál, de mellette tiszta marad a fej, nem kalandoznak tőle a gondolatok, stb. |
| |  |  |  |

|