 | 
Legfrissebb hozzászólások (34006 - 34015)

 |  |  | | | |  |  |  | | Az alkohol rossz és tegnap bűnt követtem el, amit nyilvánosan szeretnék meggyónni. Eltörtem egy sörösüveget egy forgalmas utcán, ahol kislányok is járnak, majd bezártam Hopaxot egy telefonfülkébe.
Sajnálom. |
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | Legjobb tudomásom szerint ennek nincs jelentősége. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Bazsi vagyok az egykori Lótusz kezdeményezésből. Akik ismertek talán emlékeztek, hogy régóta szeretnék tenni egy körutat ejrópában és megnézni egy pár olyan működő intencionális közösséget, ahol próbálnak az emberek valamiféle boldogabb, kevésbé elidegenedett, közösségibb létformát megvalósítani. Most végre úgy tűnik minden összejött és el tudok indulni erre az útra, szerényen és nem a világmegváltást keresve, csak némi tapasztalat és új ismeretek, új inspirációk, új kapcsolatok reményében. Azt tervezem, az útról és a közösségekről blogon fogok beszámolni. Ha valakit esetleg érdekelne a dolog, én nagyon szívesen vennék akár több útitársat is. (Akár csak az út egy-egy szakaszára is.) Bringával fogok menni, sátorban alszom majd, ha más szállást nem találok. A közösségek egy részével már felvettem a kapcsolatot, de biztos nem ismerem mindet, úgyhogy, ha esetleg van tippetek, hogy hova lenne érdemes elnézni, esetleg személyesen is ismertek valakit egy-egy ilyen közösségből, vagy más módon van kontaktotok valahol, tudtok valakit akinél meg lehet szállni egy éjszakára, vagy ilyesmi, akkor azzal is nagyon sokat tudnátok segíteni. Köszi!
üdv mindenkinek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hmm. Akkor elvileg működhet a termesztés outdoorban is?:) Most így újra felkeltette az érdeklődésemet, mert lakásban nem lett volna elég helyem. Most viszont ha ez működik, akkor megpróbálom én is kint valahol az erdőben egy párásabb helyen. Várom a tapasztalatokat, kep:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | most délután elolvastam Aldous Huxley-tól az Érzékelés kapui-t és a Menny és pokol-t.
uhhh.... ennyi elég is lesz ajánlónak :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sziasztok!
kérdésem lenne, remélem tud valaki segiteni.
oylan gombát ajánlottak, ami elmondásuk szernt olyan mint a diobél, "gomb szerű" és többet kell belőle enni a hatá elérése érdekében. állitolag nem psilocybin van benne hanem valami rokonvegyülete.
hallot már valaki erről?? megbizhato??? |
| |  |  |  |

|