DAATH

Nem idővel kell mérni az életet, hanem cselekedettel.

Lucius Annaeus Seneca

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


[20250114] Aláírásgyűjtés: Európai Polgári Kezdeményezés a pszichedelikus terápiákért
[20250114] Média: Megnyílt a Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
[20250111] Fejlesztés: Daath Keresés megjavítva
Felmérés: MOKE országos orvosi kannabisz felmérés
Könyv: Ayahuasca – A Lélek Indája


Legfrissebb hozzászólások (38456 - 38465)

 
 
>>> Kratom (Mitragyna speciosa) <<<
bnth2009. december 20. 13:26
 
 
Sziasztok!

Rendeltem kratomot az egyetlen megbízható helyről, mind a három féléből .

Először a 20 grammos balit főztem ki teának az itt leírtak szerint, de citrom nélkül és grapefruitot sem ettem előtte viszont éhgyomorra próbáltam.
Olyan 12 grammnyi adag lehetett elsőnek amit felhörpintettem olyan délelőtt 11 körül. Lehűtve, mert tényleg jobban iható mint melegen. Öklendezés nélkül sikerült.

Az ágyban feküdve vártam a hatást majd úgy negyed óra múlva jött is. Ellazulás kicsi eufória viszont a zenét nem éreztem jobbnak mint tisztán. Úgy gondoltam hogy fél órával az első után a maradék 8 grammnyit is megiszom. Igazából nem lett erősebb a hatás, talán csak annyi ha felkeltem az ágyból egyből hányingerem lett, de ha visszafeküdtem elmúlt. Így nekem egész napra kitartott a hatás, még este 8 órakor is éreztem

A következő a maeng volt, amiből csak 10 grammot rendeltem, mégis érősebbnek bizonyult a balinál. Ez így van, mert ezt is éhgyomorra próbáltam, viszont tettem a második főzetbe citromot illetve ettem grapefruitot 1 órával az előtt hogy megittam. Én nem éreztem különbséget a kettő közti hatásban csak az erősségében.

Összességében ahogy kezdődik az teljesen jó mert olyan lágyan és könnyedén adja, de a maengnál is úgy fél óra elteltével jött a hányinger és le kellett feküdnöm. Nekem ez nem tetszett. Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, hogy többel próbálkozzak vagy inkább kevesebbel, mert azért nálam jó pár hatás nem jelentkezett, ami igen az is halványan, az itt leírtak szerint azért ennél többre vágytam. Kicsit olyan mintha nem készültem volna fel rá lelkileg, vagy ez hülyeség.

Még van 20 gramm thai, kíváncsi leszek.
 

 
 
>>> Mit egyek? Mit igyak? - MAO-gátlót fogyasztottam! <<<
Én+te+ö=gén2009. december 20. 13:04
 
 
bufo:
"Smokers had significantly lower brain MAO A than nonsmokers in all brain regions examined (average reduction, 28%)"
Fowler JS et al.: Brain monoamine oxidase A inhibition in cigarette smokers.
Proc Natl Acad Sci U S A. 1996 Nov 26;93(24):14065-9.
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8943061

"Recently, positron emission tomography imaging has shown that smokers have a much lower activity of peripheral and brain MAO-A (30%) and -B (40%) isozymes compared to non-smokers."
Herraiz T & Chaparro C.: Human monoamine oxidase is inhibited by tobacco smoke: beta-carboline alkaloids act as potent and reversible inhibitors.
Biochem Biophys Res Commun. 2005 Jan 14;326(2):378-86.
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15582589

"In comparison to nonsmokers, smokers showed a significant overall reduction of [11C]befloxatone binding potential (BP) in cortical areas (average reduction, -60%) and a similar trend in caudate and thalamus (-40%). Our findings confirm a widespread inhibition of cerebral MAO-A in smokers."
Leroy, C et al.: Cerebral Monoamine Oxidase A Inhibition in Tobacco Smokers Confirmed With PET and [11C]Befloxatone
Journal of Clinical Psychopharmacology: February 2009; 29(1):86-88
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19142115

Volt még pár ilyen, az egyik amihez volt PET scan ábra is volt az talán, ami 50-70%-ot írt, de azt most pont nem találtam.
 

 
 
>>> Mit egyek? Mit igyak? - MAO-gátlót fogyasztottam! <<<
bufo2009. december 20. 12:08
 
 
50-60 szazalekkal? ezt honnan szedted? akkor amikor epp dohanyzik az illeto, vagy atlagba? ez erdekes, azt mar eddig is tudtam hogy a dohany mao-gatlo hatasu, de azt nem hogy ilyen mertekben..

fanyuvo!
leirhatnad reszletesebben ezt a dohanykiaztatos orrba felszivos megoldast, es persze a rad gyakorolt hatasait. :)
 

 
 
>>> pszichologia - merre menjen <<<
AcidStonerHippie2009. december 20. 12:06
 
 
Az ejjel egy nagyon beteg kiserletet vegeztem el magamon. Mar majdnem 2 eve tervezem a dolgot, csak eddig vagy nem voltak adottak a korulmenyek, vagy nem volt kedvem hozza. Az volt a lenyeg, hogy vajon elo tudom-e allitani magamon a beparazas erzeset anelkul, hogy valodi okom lenne ra, pusztan azzal, hogy betepve rafokuszolok. Csinaltam egy cigit es neki is fogtam a dolognak de nem ment. Probaltam a rendorpara erzeset elohozni, de nem sikerult, mert annyira keves rendor jar errefele, hogy ez itthon fel sem merul, pedig ment a nyaron az outdoor rendesen... Ok, ha ez nem megy probaljunk meg valami mast. Arra gondoltam, hogy megprobalom megfogni magamban azt a legosibb, legelemibb felelem- erzest, ami mindenkiben benne van. Betettem valami veres-kremes horrort, de inkabb nevetsegesnek tunt, mint borzongatonak. Ok, valamit rosszul csinalok. Csinaltam meg egy cigit es megfogadtam, hogy csak akkor gyujtom meg, mikor tenyleg sikerul talalnom a netten valami igazan borzongatot. Eloszor kell ehhez valo zene. Egybol beugrott az X-aktak zeneje, attol mindig is elkapott valami furcsa borzongas. Ok, google, X-files theme, megvan betesz. Itt mar ereztem, hogy igy mukodni fog a dolog, meggyujtottam a cigit. Aztan valami UFO-s oldalon kotottem ki, ahol valami olyan cikket olvasgattam, hogy az idegenek mindenhol ott vannak, mindig figyelnek stb. Ez eleg is volt, osszejott a borzongas, de talan tul durvan is. Felkapcsoltam a villanyt, na jol kib...am magammal, de nyomaszto egy erzes, ezt akartam, de nem gondoltam, hogy ennire intenziv lesz. Betettem valami pornot, hogy egy kicsit szuntesse meg a...itt mar nyugodtan nevezhetjuk panikolasnak...de nem tudta elterelni a figyelmemet. Mit ba...ak azok ott, mikor mindjart jonnek az idegenek, kiszippantanak az ablakon stb... Mikor felora mulva lefekudtem, meg voltam gyozodve, hogy ez az utolso ejszakam, mindenben UFO-idegen mostivumokat veltem felfedezni, feltem, hogy almomban elrabolnak, visznek, kiserleteket csinalnak rajtam...

Az MDMA-s dolgot en sem hiszem, a fel vilag hulye kene legyen, engem is beleertve. S bar nem allitom, hogy teljesen okes vagyok agyilag [lasd fenti kiserlet], messze nem ugy erzem ugy, hogy az idegpalyaim 10%-at hasznalnam... Szerintem ez sima felretajekoztatas....

Megegyszerilyenbetegdolgotnemcsinalok

 

 
 
>>> Saját készítésű zenék <<<
Insomnia2009. december 20. 11:56
 
 
Befeléfigyelős ambient.

http://data.hu/get/1992531/Entryan-Illusion_or_Reality.mp3.html
 

 
 
>>> "A" pszichedelikus zenék <<<
cli_hlt2009. december 20. 11:40
 
 
Ez nagyon ott van.
 

 
 
>>> a fűről hosszú távon <<<
mulder2009. december 20. 11:22
 
 
marhaj:

nem:)

mégpedig azért nem mert
narancs narancsnak farkasa

le kell őket választani
segítsetek a jótékonykodásban
vegyetek részt
a "Mátrix narancsoknak" című
virtuális körutazáson
és segítsetek nekik felébredni az öntudatlanságból

 

 
 
>>> Mit egyek? Mit igyak? - MAO-gátlót fogyasztottam! <<<
Én+te+ö=gén2009. december 20. 10:20
 
 
fanyűvő:
A nikotin emeli a dopaminszintet. A dopamin egy monoamin, amit a MAO-A és MAO-B enzimek bontanak le. A durva dolog: a dohányfüstben kimutathatók MAO-gátló béta-karbolinok (harman, norharman), így a dohányzóknak 50-60%-kal alacsonyabbak a MAO-A és MAO-B enzimszintjeik a nem-dohányzókhoz képest.

Azt nem lehet tudni, hogy ezek a béta-karbolinok vajon az "eredeti" dohánynövényben milyen arányban fordulnak elö, tehát hogy a dohányipar által használt nemesített fajoknak vajon erösebb MAO-gátló hatása van-e (ezt ugyanúgy lehet nemesítéssel befolyásolni, mint a nikotintartalmat)? Vagy esetleg direkt belekevernek-e béta-karbolinokat a cigarettába a gyártás során (a dohányfüst kb. 4000 különbözö vegyületet tartalmaz, és a cigarettába 599 adalékanyagot lehet engedéllyel hozzátenni).

Ráadásul a kávé és erjesztéssel készült alkoholos italok is tartalmaznak MAO-gátlókat - ezért jutalmaz jobban a cigaretta+kávé, vagy a cigaretta+vörösbor kombó. A nikotin önmagában nem is annyira jutalmazó hatású, a jutalmazásban fontos szerepe van a MAO-gátlásnak is. Pld. állatkísérletekben kimutatták, hogy a MAO-gátlóval elökezelt patkánykák jelentösen többet nyomogatták a "MÉÉÉG!" feliratú nikotinadagoló kart.

A kérdésedre válaszolva: a dohány, mint a nikotin révén (és az esetleg természetes MAO-gátlás révén) dopaminszintemelö növény "illik" az ayahuasca mellé :)
 

 
 
>>> Ayahuasca <<<
bufo2009. december 20. 10:09
 
 
megprobaltam letolteni, de azt irja ki hogy a serult torrent hozzaadasa sikertelen...
:S
 

 
 
>>> Új szintetikus drogok (designer / dizájner drogok, RC, legal highs) <<<
Én+te+ö=gén2009. december 20. 09:27
 
 
moon:
Miért lennének bennük nehézfémek? Ez nem paprikapor, amihez tömegnövelö ólmot lehetne keverni, meg általában nem is házi kutyulmányok. Ezeket az új szintiket általában Indiában/Kínában gyártják "rendes" vegyészek "rendes" laborokban, cégek rendelik meg cégektöl CAS-szám alapján, minöségre 98-99%-os tisztaságúak. Ha van bennük valami más felütés is, azt már késöbb rakják hozzá az elosztóláncban. De igen esélytelen pld., hogy valamilyen nehézfémet bennük "hagytak" (amúgy az alumínium egy könnyüfém), vagy hogy a desztillálás, kristályosítás, szürés stb. után bármi nehezebb/sötétebb benne maradjon.
 

Korábbi 10 20 50 100 hozzászólás (összesen: 133697)


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH óvatosságra int a Facebook-csoportban saját névvel megosztott, mások számára is látható információiddal kapcsolatban!