 |
Legfrissebb hozzászólások (44621 - 44630)
 | |  | | | | |  | |  | | | Ja, és kérdésedre válaszolva:
"Van-e olyan, hogy megvilágosodott düh, és ha igen, mi a különbség a nem megvilágosodott változathoz képest?"
-de gondolom az előbbiekből számodra is egyértelműen kiderült, hogy nem létezik "megvilágosodott düh". Ez a kettő valóban kizárja egymást. A düh nem természetes létezési formánk része, csak az egónk "ajándéka". Ez is egy olyan "szerep", amit idővel le kell vetkőznünk magunkról, mert nem a sajátunk. Csak az egónk kreálmánya, de nem a lelkünké. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Az, hogy pl. félelmet érzünk a szélsőséges érzelmeinkkel vagy akár a dualitás elvesztésével kapcsolatban pont azért van, mert az individuális létünk (ego) szempontjából minden esetben hatalmas információveszteség történik a már előbb említett "fal" átlépésekor.
Tulajdonképpen semmi más nem történik ilyenkor, csak egy kis "szűrés". A nem odaillő tartalmak eltávolítása. Ennek persze így kell lennie, hiszen számos tulajdonságunk, amelyeket a dualitás miatt kell átélnünk nem igazi, úgy is mondhatjuk, illúzió, nem a sajátod. Hogy az önzés/harag/gyűlölet/düh, stb. az lenne, ez csak az egód önámítása. Végül is úgy érzem, arra megy ki a játék az ilyesfajta pszichedelikus/spirituális tanulás során, hogy felismerjük, vannak "eredeti" szerepeink (amiket ténylegesen odaátról hoztunk), és vannak"evilági", kreált szerepköreink, amik nem a sajátjaink. Ez utóbbiakat felvesszük egy rövid időre, megtapasztaljuk, majd jobb esetben felismerjük, hogy ez nem is a részünk, és eldobjuk. Ha ezt a lépést önmagunktól tesszük meg, nincs szükség a "fal"-ra...
Peace |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | És hogy a szeretet nem egyeztethető össze a semlegességgel? Ezzel nem értenék egyet. Valójában egyáltalán nem zárják ki egymást, sőt, olyannyira, hogy ugyanaz mindkettő:) Pont ezt nem fogadjuk el. Hogy a szeretet (Isten) = végső semlegesség minden létező iránt (üresség). És hogy miért nem fogadjuk el? Szerintem azért, mert még túl keveset tapasztaltunk ahhoz, hogy belássuk, végső soron minden ugyanaz.
Megpróbálom másképp megvilágítani... Amit mi innen (fizikai létsík) "ürességnek" látunk, az a másik oldalról a teljesség. A lényeg pont a két tudati hely között lévő örök és elválaszthatatlan fal. Ez olyan, mint egy tükör: ha belenézel (trip, halálközeli élmény, regressziós hipnózis, meditáció során pl.) pont önmagad tükörképét látod benne. Az elménk csak ott akad el, hogy nem tudja eldönteni, hogy ez most az "innen visszavert" képed-e önmagadról, vagy pedig az, ami "odaátról" átsejlik a falon keresztül. Jó kérdés...
Az, hogy létezik az elérhető tudatállapotok között ez a fajta fal, természetesen nem véletlen. És itt persze a megszokottakhoz képest nagy mértékben eltérő tudatállapotokra gondolok, nem is elsősorban a "közeliekre". Nálam pl. a salvia szokott ilyen mértékű eltávolodást okozni, és erre szerintem nem mindegyik pszichedelikum képes. A fal szerepe pont az, hogy kikényszerítse belőlünk a felismerést, ugyanis csak ez az információ-szelet jut át rajta a "váltáskor" (gondolok ez alatt arra, hogy pl. halálunkkor az ego kitörlődik emlékünkből). Összességében tehát azt okozza, hogy soha nem láthatod át innen, erről az oldalról a másikat teljes egészében; ez csak onnan visszafelé tekintve igaz. Olyan, mint egy egyik irányba félig áteresztő tükör. És én oda lyukadtam ki, hogy a dualitás tulajdonképpen nem mást, mint ez a "tudati fal"... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szedd le õket róla :) Vízsugár/lemosás is hatékony... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Cellux, megpróbálom körvonalazni a gondolataimat. Egyrészt: a dualitás elvesztésétől nem kell tartanunk, mert halálunk pillanatában úgyis megtörténik/megtörtént már elég sokszor:) Másrészt: a semlegesség = középpont. Ahhoz, hogy megtudd, hol a középpontod (illetve, hogy hol a világ középpontja, úgy értem, mi az, ami a világegyetemet alapvetően meghatározó entitás) tudnod kell, mi van a skála szélén. Ha nem tudod, hol az út széle, honnan tudnád, hogy hol a közepe? A dualitás önmagában nem más, mint ennek a felismerése, és éppen ezért szükségünk van rá. Ugyanakkor nem több, mint egy eszköz. A mi létezési formánknak éppúgy alapvető jellemzője, mint a szolgálat, vagy a folyamatos változás.
S hogy mi az ami normálisnak fogadható el vagy nem normálisnak? Szerintem minden relatív, és hogy ha valamit éppenséggel nem fogadsz el normálisnak, be kell ismerned, mégis hatalmas szerepe volt abban, hogy rájöjj, mi a normális. Éppen ezért nem létezik "céltalan", "eltévelyedett", mert végső soron mindenből információt nyerünk saját létezésünkkel kapcsolatban. Nincs jó és rossz. Csak szükségszerű.
És végső soron nem baj, ha valóban ide lyukad ki az ember, mármint, hogy a semlegesség alapvető jelentőségű létezésünkben, de ahhoz, hogy megtudd, mi az, ami igazán Te vagy, szó szerint mindent meg kell tapasztalnod. Attól meg még elég messze vagyunk mind itt a fizikai létsíkon, az biztos. Nem baj, ha tudjuk, hogy "valamikor majd" ez lesz az út "vége", de nem felejthetjük el, hogy közben mindennek oka van. Többek közt annak is, hogy folyton a szélsőségek közt vergődünk. Mert még nem találtunk rá igazi középpontunkra. Már az is egy jó szint, ha tudatilag felfogjuk, mi láncol minket a dualitásba, azaz a fizikai létsíkba. És kezdem úgy érezni, semmi több, csak bizonyos információknak a hiánya. Tanulás az egész. Az információ az egyetlen dolog, ami képes felülemelkedni az anyagba kristályosodott struktúrákon. Mert az ténylegesen csak az elménkben létezik, tehát anyagtól független. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Igen, de amin fekete foltok vannak és mini rovarok rohangálnak rajta azt nem szívesen szívom el :-D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | nekem ez a kedvenc részem: "but you just crush the time and stretch the space and add the senses and look, look, look, they sang and danced again as I started to understand each little bit more.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "And some peoples reality have become too real, its too dangerous for them to know. "
Na ez vajon mit jelent. Nagyon durván betalált, de mit jelent.
(Én ezért nem merek megvilágosodni, azt hiszem. A pszichedelikus cuccokat úgy kezelem, mint kulcsokat ehhez a világhoz, amit ez a csóka leír, és hálát adok az Istennek, hogy ez az egész ott van a mögött az ajtó mögött, és hogy a trip mindig törvényszerűen véget ér.)
Ja és az is nagyon ismerős, hogy amikor átmész, egyszerre visszaemlékszel mindenre. Meg az is, hogy ugyanabba a világba mész vissza, ahonnan az előző trip végén lejöttél. Hogy hogyan "csomagolódik be" a felejtésbe az egész, és hogyan csomagolódik ki megint a következő alkalommal... Nem csoda, hogy szerettem trippezni. :)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Then I asked them about personal questions about people, about love, about hurt, about them and me, what did it mean, but they crushed it quickly, no, you remember, that doesnt work here, those thoughts cant manifest here, its emotions and they dont work here, thats not what this is for, they exist in the hologram but they cant be thought here."
Aha. I love synchronicity.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Durva, ez a figura nagyon áthozta a dolgot. Borsódzik a hátam, annyira ismerős, de innen nem tudom megragadni.
|
| | | | |
|
