 | 
Legfrissebb hozzászólások (44861 - 44870)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | "A tett halála az okoskodás." Madách Imre
Feljöttem a fórumra és ezt látom, azt hiszem ez magáért beszél.
A szolgálat valódi énünk természete, tehát ez lelki szolgálat, nem fizikai. Hogy mi a külömbség?
Tegyük fel van két akvárium. Az egyik a relativ világ, a másik az abszolút. Jelenleg a relatívban cselekszünk. Itt játszuk az Isten szerepet. Megteremtjük magunknak a kavicsokat, növényeket, fiú halat meg lány halat, rákokat, csigákat és élvezettel kóstolgatjuk a külömböző nézőpontokat. Egyszer a fiú hal testébe születünk, máskor meg lány halnak vagy csigának. Az idő miatt, folyton születnek és elhalnak ezek az általunk teremtett testek.
A másik akvárium az abszolút, itt nem telik az anyagi értelemben vett idő. Ebben is van hal meg csiga, de ezek se nem születnek se nem halnak, csak egyszerűen vannak. Mivel ez anyagi testből nem megérthető, Don Juan a megismerhetetlennek nevezi. A lélek mindig itt van, és ennek az örök létnek a forrását szolgája. Aztán úgy gondolja, hogy függetlenül is csinálhat valamit, és elkezd Istent játszani a másik akváriumban.
Valójában a formák csak az abszolútban vannak jelen. Itt csak egy rezgést kap az agy a szemünkből, és ennek a hatására emlékszünk egy bizonyos formára, úgy ahogy azt a szüleink megtanították kiskorunkban. Ezekbe a rezgésekbe avatkoznak bele a halucinogének.
A lényeg, hogy ebben a relatív akváriumban: "isa pur es hommuv vogymuk" :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ha keserű az nem baj, sőt lehet nagyon jó jel is.
Persze, ha ilyen atom intenzív íze van az gyanús. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | kitartásMC: ha túl olcsó az nem jó jel, szabadulni akar tőle. ha túl keserű az se jó, mert nem lenne szabad hogy erős íze legyen, max a tintának. A minta nem jelent semmit lehet pixeles nyomású finom vagy igényesen csomagolt kaki, vagy fordítva, vagy mindkettő. namind1
Kérdeztem gént, hogy a marquis reagens használható erre a célra is, mert színreakciót ad. Azt mondta akkor hogy inkább emberi szinten próbáljak megbizonyosodni az papír megbízhatóságáról. Mi van ha úgy már nem lehet, csak ott és akkor van rá mód? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A pszichedelikumok határozottan közelebb visznek Istenhez. Elhúzzák a függönyt néhány röpke pillanatra az ablak elől. De az ablakot neked kell kinyitnod. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | "Az Atya királysága (Isten) benned és kívüled van."
"Én vagyok a fény, amely mindannyiuk fölött van. Én vagyok a mindenség; a mindenség belőlem jött ki, és a mindenség visszatér hozzám.
Hasíts el egy fát! Én ott vagyok. Emeld föl a követ! És meg fogtok találni engem ott."
Jézus, Tamás Evangélium
"Én vagyok a cél, a fenntartó, az úr, a tanú, a hajlék, a menedék és a legkedvesebb barát. Én vagyok a teremtés és a megsemmisülés, mindennek alapja, a nyugvóhely és az örök mag." Bhagavad Gitá
"Cerug Dorgi és a teremtés
Cerug Dorgit egyszer elhívták egy vallástörténeti konferenciára, aminek az volt a központi témája, hogy Isten miért teremtette az embereket. Rengeteg felszólaló volt, de kevés egyetértés esett. A konferencia vezetője végül Dorgihoz fordult: - És te, barátom, te hogyan vélekedsz erről? Dorgi felsétált az emelvényre, s átölelte a kérdezőt. - Roppant egyszerű kérdés - mosolygott. - Isten azért teremtett minket, hogy végre átölelhesse magát ..."
Sátori Vladimir - Tan-Mesék
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | egy vad kérdés lesz. Isten csak emberi (és delfin*) lelkekre specializálódott vagy ugyan Ő az összes többi nem-földi tudatos létforma Origoja Alfája és Omegája?
*hatalmas riszpektjük van a szememben, mert nem ismerik a kereket a tüzet és az adót. talán egyszer jutalomból lehetek delfin:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hozzászólás szerkesztés? :D Mondjuk olyan korlátozással hogy az utolsót.
Lezajlott a hétvége, nekiállok beszámolóírásnak, úgyis elég sok tapasztalat gyűlt össze =) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Szín: rózsaszín Logó: bikafej Forma: kerek
Felezős kemény szépen nyomott. A mostaniakhoz képest használható, bár sztem elég kevés mdma van benne. Szerintem mcpp is vann benne egy nagyon kevés, meg spuri, meg talán mda vagy vmi hasonló vegyület. De legalább volt hatása, és semmi rosszullét, leszámitva egy kevés hasfájást hidegrázást az elején de nem vészes.
Don_Juan |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Azon gondolkoztam hogy vajon megéltetek e már nagy világmegváltó gondolatokat, dolgokat amit máshogy nem tudnál elképzelni, perspektívákat, érzéseket, célokat? És ha igen van e konkrét dolog amiért folytatjátok az enteogén kísérletezést vagy pedig 'majd jön az magától' elvű a többség? Ha már nem érzitek hogy van tovább akkor miért csináljátok mégis? Vagy mégsem és csupán mint önmagával nyugdíjazott utazóként olvassátok pl ezeket a sorokat is?
Úgy gondolom minden tudásra szomjazó embernél eljön az a pillanat amikor ráeszmél, a tudás mit sem ér önmagában és mások tanítói lesznek. Vajon egy idő után ha növekszik a száma a felvilágosult egyéneknek a világban akik a tudás továbbításában is fontos szerepet játszanak, az milyen következményekkel jár a világ mind fizikai és mind éteri síkján? Lehet hogy a következő lépcsőfokot a létezésben nem az egyén hanem a felvilágosult többség valósítja meg? Ha a világ egy akkor mi miért lennénk különbözőek tőle?
Az a hatás-ellenhatás amit az ember tesz a környezetével, felettébb hasonló az agyi tevékenységekre, ahol 1-1 receptor kikapcsolása, mások bekapcsolásához vezet. Lehet hogy a világ nem más mint az oly sok néven nevezett isten(eink) kollektív tudata, amiben élünk? A mindenhatósága az inteligenciája és kreativitásának széles skálájából ered? Viszont valószínűleg ez a szegény identitás millió és millió részre van szakadva, skizofrén elmével rendelkezik és minden egyes része egy-egy tudat. Lehet csak egy pszihózisban szenvedő zseni agyi aktivitásai vagyunk? |
| |  |  |  |

|