 | 
Legfrissebb hozzászólások (50926 - 50945)
 |  |  | | | |  |  |  | | Kedves Vash! Végre valaki megint tök jó élménybeszámolót írt, és nagyon vágja, hogy a salvia mire való:))) Köszi, nagyon érdekes volt végigolvasni. Nekem egyelőre nem volt ilyen fajta vizualizációs rész, de az utolsó tripem, pár napja nagyon meredek volt (saját készítésű 2x salvia-levél)
Egyszerűen olyan érzésem volt, mintha mérhetetlen sebességgel zuhannék, és ki vagyok tépve a testemből. Kicsit olyan volt, mintha meghaltam volna, mert fogalmam sem volt, hogy van-e lehetőségem onnan visszatérni. Ami furcsa, hogy ez egyáltalán nem zavart -sőt: örültem neki. És egyszerűen megszűntem létezni, legalábbis úgy, mint individuum. Az "éteri szél", ami kitépett, végleg szétfújta mindazt, amit az egóm generált álruhaként maga köré. Olyan érzés, mintha egy mérhetetlen erejű áradat azonnal elsodorna, és belőled nem marad semmi, de ez valahogy rendkívül mélyen örömteli érzés. Az én megszűnik, helyette csak az Én marad. Ez egy sokkal természetközelibb létállapot. Eltűntem az üres térben, és csak a mérhetetlen csend és nyugalom maradt mindenhol. Olyan érzés volt, mintha igazán önmagamra találnék, bár ez sem jó szó, merthogy ebbe mindenki beletartozik, ha érted, mire gondolok. Csillagok vettek körül. És nem voltam biztos benne, hogy én bármilyen élményt most átélek-e... Egyszerűen csak jött valami. De most már tudom, hogy én éltem át... Bár akkor mégis olyan volt, mintha ez egy mindenkinek szóló üzenet lenne. Semmi más nem volt ott, csak az üres, fekete tér, és elérhetetlen távolságban a csillagok... Ez majdnem egyfajta sötét-univerzum hallucináció, nagyon megrázó élmény volt. Talán kicsit jobban el kéne gondolkodnunk azon, hogy mind egy valaminek a részei vagyunk.
Nehezen tudom szavakba foglalni, de nekem a salviával mindig mérhetetlen kollektivitás-érzetem van. Mintha az egész emberi lét úgy összességében érintene meg, és ez rendkívül titokzatossá teszi. Nem próbáltam még más, hallucinogén hatással is rendelkező pszichedelikumokat, de szerintem nem is fogok, mert ez nagyon sokat ad. Elképesztő, hogy milyen távlatok vannak benne.
Peace |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hát erre most pont nem vágyom. köszönöm az infot. amúgy is még pánikrohamaim vannak, olyan dementor-like, amikor hirtelen prizmássá válik minden gondolatod, nem tudsz egyetlen örömforráshoz sem csatlakozni gondolatilag és még a halál is elfogadható alternatívának tűnik. persze ez csak 1-2 perc volt és igazából GBH utóhatás (rám nagyon furcsán hat). A. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Szia sgtalcsi El lehet szívni, de iszonyat erős keserű füstje van. Nagyon köhögtem tőle, 3 slukkot sikerült nagy nehezen lent tartani. Ennyitől mindössze a kezdeti hatásokat éreztem. (fülzúgás, szétfeszítő érzés a fejben) Lehet hogy vizipipából jobb, majd kipróbálom úgy is ha előkerülnek a magjaim. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 14 óra telt el, még mindig tart a hideg remegés és a meleg érzet váltakozása! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Saját tapasztalat:
19:00 Két üveg sör
19:50 100mg TFMPP
20:10 Erős nevetési kényszer, szomjúságérzet, dohányzás mellőzése, nem esik jól!!
20:15 Nevetési kényszer pillanatok alatt elmúlt,Auditív halucinációk, fülzúgás, bedugult fül, fáradtság és éhség érzet teljes megszünése, tág pupillák
20:25 Csillámzó fények, Hideg remegés, hányinger, tenyér és láb izzadás, láb megszünni nem akaró remegése, 5 cm-es nemiszerv, tán ez a legijesztőbb XD
20:30 Homályos látás, auditív jelenségek nem szünnek, mintha víz alatt hallanám a beszédet, hideg és forróság érzet váltakozik
20:40 Rosszullét, erős pánikszerű halálérzet, iszonyat gyors szívdobogás
22:00 Hirtelen előtörő fáradtság, folyamatos ásítás
Kb. 22:10 Beájulás vagy alvás, nem tudom
02:15 Megébredés, de csak egy pohár víz erejéig
06:00 Ébredés, rossz közérzet,butaság érzet még mindig kissé homályos látás
07:30 Émelység, fél liter tej után vmivel jobb (utálom a tejet)
Soha többet ilyet!!!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Nem volt eddig komolyabb salvia élményem, kb 4-5-ször próbáltam egy barátommal, de csak enyhe, alig érezhető hatásai voltak. Úgy gondoltam kipróbálom egyedül is. Nem vártam tőle sokat, mivel csak néhány szárított levelet szívtam vízipipából. Az első adag elszívása után az állam jobb alsó részében éreztem egy húzóerőt lefelé. Ez néhány perc múlva elmúlt, következett a második adag: újabb két levél. Kb. a felét szívtam el, és jött a meglepetés. Azt hiszem becsuktam a szemeimet. Egy hosszúkás téglalapot láttam magam előtt függőlegesen, kicsit ferdén. A háttér is ugyanolyan mintájú, de más színű volt. Furcsa, szinesztézikus érzés járt át, minden keveredett mindennel, a kezemben maradt az öngyújtó, ez is belekeveredett valahogy az egészbe. Közben teljesen megszűnt a világ, csak ez az érzés maradt. Szó szerint. Aztán a téglalap meghajlott és két dimenziósból három dimenziósba váltott, úgy éreztem hogy teljesen el kell engedem magamat, és rá kell hangolódnom a formák változására. Ez leírhatatlan érzés. Ilyenkor meg vagyok győződve arról, hogy ezért létezek. Olyan, mintha tökéletes egységbe olvadnék az univerzummal. (Ilyet eddig ezen kívűl egyszer tapasztaltam egy nagyon erős hajnalka trip során.) Aztán kezdett visszaszivárogni a tudatomba a "valós" valóság, az hogy én egy ember vagyok a valóság ezen szintjén. Szabadon utazgattam a valóságok között, és amikor eszembe jutott a jelen valóság, nem tudtam eldönteni hogy visszamenjek-e, vagy maradjak és tovább utazgassak. A hajnalkás tripen az utóbbit választottam. Ez jónéhány órányi életreszóló élményt jelentett. Akkor volt valaki mellettem, ez biztonságot adott. Bár nem hiszem hogy ebbe akkor belegondoltam. De most valamiért megijedtem, és tudatosan visszajöttem ebbe a valóságba. Amikor felálltam, és kinyitottam a szememet, még egy ideig bennem maradtak ezek a gondolatok. Ez a valóság olyan szinten kitörlődött a fejemből, hogy néztem egy pár percig, hogy hol vagyok. Olyan érzés volt mintha nem lennék elég bátor ahhoz, hogy elhagyjam ezt a valóságot. De én inkább maradtam. Az az érdekes, hogy bármelyik valóságban vagyok csak arról vehetek tudomást. És ebben a valóságban nem tudom leírni, hogy mi van a másikban. Mert egy másik valóságban olyan dolgok vannak amiket itt egyáltalán nem ismerünk, és ha pont most jöttem vissza onnan, még akkor sem tudom elmondani. Csak annyit tudok, hogy volt valami. Ez az egész salvia-s élmény nem tarthatott tovább néhány percnél. Utána még gondolkoztam egy ideig, és rájöttem egy-két dologra.
Köszönöm, hogy meghallgattatok. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egy itteni korábbi hozzászólást kommentálva: nekem a ~10x szalviakivonat cigarettába tekerve is müködött. 100 mg-ból kb. egy fél/harmad vékony cigarettányi lett, gyorsan elszívva (kb. 1 percen belül) tudta hozni ugyanazt a hatást, mint az ugyanakkora mennyiség pipából (=átkerültem a jövöbe, a tér jobb fele begyürödött, az emberek rajzfilmfigurákká váltak és a zene generálta a vizuálokat, stb.). Azt hiszem, pont akkor nem volt vihargyújtó sem, bár babonából - meg felvágásból ;) - most már mindig azt használok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | raoulduke: Rubber Jonnynak nem ez a története... rohadtul komoly... annyira nem is vicces...inkább elgondolkoztató...
"a déliek a pincében tartják a vérfertőzésből származó gnóm gyereküket" mondták egy filmeben.... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Azt hiszem a mi társadalmunk nem a mértékletes alkohol fogyasztásról híres. Főleg nem az angoloké, az oroszok meg.....megszokták. Az önkontroll az ami igazán hiányzik, nem csak alkoholnál... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | varazssuti én csak a személyes tapasztalatom tudom mondani ehez!
Én máskor náthásan, köhögve felniztem és a hatás ugyanaz volt, sőt amig vitt a szer addig egyszer sem kellett az orrom kifújni és csak nagyon ritkán köhögtem, pedig odabaszós egy party volt!
PEACE |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Húúú Ausztriában betiltották a Spice-t :S:S GRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR Ez szomorú azért,mert ott gyártották és ha ott betiltották akkor hamarosan Magyarországon is kifogynak a készletek,ezeknek itt még tiltani se kell,mert nem is gyártják már többet:( peace
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | üdv! ugyanolyan megfázva labdázni mint egészségesen vagy nem ajánlatos? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Akkor daráljunk le még egyet kis agyacskánk kerekei között,de aztán irány elmarcangolni valami állatot.
Egy ember hívására megjelenik egy ufó http://www.youtube.com/watch?v=wcQtVVpPxjY
híreinket pedig gyurcsány ferenc tetteivel folytatjuk- |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Sőt még hozzá csapódott pár növény trágyaként/növényvédőként való felhasználása is pl a fekete nadálytő Spangla nyomán és még sokan mások.
Útközben be kell gyűjteni pár csokorral, kint beáztatni egy kannába pár napra, és lehet is használni az ingyenes, organikus, cipekedésmentes, több hasznú, tápanyag kiegészítő, gyökér és növekedés serkentő, növényvédő, rovarriasztó szereket.
Jobb úgy kimenni, hogy mellette csinál valami más hasznosat is az ember, és ez még alibi tevékenységnek is kiváló ha megkérdezné valaki mit csinál, vagy hova megy.
Tavasszal csalánt (teának, főzeléknek,lomb trágyának, növényvédőnek, elültetve ültetvény rejtőnek), gyógynövényeket, bodzát... Ősszel csipkebogyót, kökényt, gombát...
Rengeteg dolgot lehet csinálni kint egy-egy ültetvény látogatás mellett, ha valakinek van még ötlete igazán leírhatná.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | mindenki dobhatna egy keveset a kalapba :)
Az anyagi részével még nincs gond, a cikkekkel és a karbantartásban jönne jól help.
Kár hogy sokan nem ismerik még a wiki nyelvet, pedig már most is a Wikipédiával találkozik először az, aki kíváncsi valamire és rákeres a neten.
Ha ott normális korrekt infókat talál például a fűről vagy a drogokról, sokkal tájékozottabb lesz mintha a mai "szakemberek" írásaira hagyatkozna. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Megérdemelné az MTI, hogy tömegesen hívogassák: "Tessék mondani, hol lehet a kannabisznál négyszer erösebb legális drogot kapni?"
Ráférne már egy médiatréning az MTI-re és a Zsaru magazinra is - színvonalon aluli hírforrás mindkettö. |
| |  |  |  |

|