 | 
Legfrissebb hozzászólások (51536 - 51585)
 |  |  | | | |  |  |  | | erősen elgondolkodtatott az a minap a szájamon kicsúszott megállapításom, hogy kalapék szerves részét képezik az utamnak. amikor végiggondoltam, hogy mit is jelent mindez, egy kicsit beparáztam.
egyrészt, ha most azt mondanák (amit hollandiában mondanak is), hogy nincs többé , akkor kicsit kétségbe esnék ( "de ha ez nincs, akkor mi lesz?", "mit fogok csinálni nélküle?", "hogyan fogok továbbmenni?"), másrészt pótszert keresnék (kézenfekvő lenne pl. néhány szimpi kis kaktusz).
aztán itt van ez is: "úgy érzem, hogy még dolgom van velük." ez lehetne szimplán a függőség igazolása is.
plusz ebben az évben (a korábbi 3-4-hez képest) kb megduplázódott az utazásaim száma, még ha ezek többsége kis dózisú is volt, az elmúlt években használt adagokhoz képest...
szóval nemtom. para van. úgy, hogy közben nem hiányzik, de mégis. az a megnyugtató tudat, hogy megrendelem, felnevelem, megeszem... és hogy folyamatosan mehet a küzdelem odabenet, hogy jó, akkor következő hónapban ekkor és ekkor, de mi lenne, ha inkább akkor és akkor, és mi lenne, ha most mégsem, és ha aztán mégis. stb.
és közben persze olyan is volt, hogy kimaradtam kiránudlásokból, néha egyszerűen gondolni sem tudtam rá, amikor felajánlották, másszor meg az utazás napjára lebetegedtem, és ezért visszaléptem...
kérdések: minden jó úgy, ahogy van? :) vagy kezdhetek aggódni, hogy egy olyan játékba keveredtem, amit már nem uralok? egyáltalán lehet ezt a helyzetet uralni? (vagy van értelme erről beszélni?)
vagy csak egyszerűen hagyjam, hogy végigfussa a maga pályáját és magától vége lesz?
akkor vagyok erős, ha a vágyam ellenére nem utazom, vagy akkor, ha a félelmemet legyőzve nekivágok?
vagy akkor, ha a félelmemet és a vágyamat legyőzve azt mondom, hogy nincs rá a továbbiakban szükségem?
vagy ha a félelmeimnek és a vágyaimnak is engedve addig csinálom, amíg semmi érzelem nem fog hozzákötni és ha akarom elengedem, ha akarom nem? |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | A fotoszintézisnek még úgy nagy betűvel sincs köze a talajból felvett tápanyagokhoz, nem mintha ennek nagy jelentősége lenne most.
A rendelkezésre álló foszfor mennyiségének sem kéne egy növény kivirágzásához vezetni. Van ehhez esetleg valami forrás a saját következtetéseden kívül?
Amúgy meg leülhetsz fiam EGGYES! :)
csak hogy ne alkossunk már ilyen elhamarkodva megállapításokat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Onday: DTD-t ki ne hagyd!! Én biztos h megyek. Már le van beszélve minden. Expót meg még meglátom, hogy hogyan állok majd energiával, meg pénzzel, meg kedvvel Zabiela után. Ha jössz Halasra akkor majd írjál vmit és egyeztetünk aztán ütközhetnénk majd. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ééértem én dzsungel:)) én is pont ezt akartam írni,ez a fórum lényege,a közösséget összehozni mégjobban,egymást tabi és más információkkal segítve,személyes tapasztalatom is az hogy egy közösen bedobott tabi vagy egy elszívott spangli,emlékezetes barátságokat köttetnek:)) peace barátaim |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Verzamelmister ebben teljesen igazad van, h összehozzák az embereket és örök barátságok is születhetnek!
Akár, h is nézzük össze kell tartanunk az életben és a bulikban és itt is, h segítsük egymást, h ne a szart vagy a kamut vegyük/együk! Ezzel el tudjuk érni, h mindenki minnél "több pozitív" és minnél "kevesebb negatív" TRIP-et éljen át! Aki ebbe a közösségbe tartozik tudja, h az esetek 99%-ban barátokra, segítségre talál az élet bármely helyzetében az ebbe a közösségbe tartozó társaitól még, ha életükben először is látják egymást (én így tapasztaltam)!!!
Remélem kivehető, h mire gondoltam :D
PEACE |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jó, persze okoskodhattok, hogy "bulvárhír", meg hasonlók, de annyira egybe vág az én tapasztalataimmal:( Az embereknek legalább a fele annyira hülye, hogy nem szabadna embernek sem nevezni őket:( |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | bámulatos,a tabik összehozzák az egyedeket:)) közös élmények(tabik)=örök barátság. egyre királyabb ez az oldal! u.i: mi miért nem lehetünk barátok?:O :P eace
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | kyra: sz*r a magod, vagy szarul tápoztál (túl sok foszfor) az ak47 és a léda volt, hogy úgy beindulta foszfortól, hogy nem lehetett visszaveggantani...de valszeg, hogy valami fűből bányászott csoffadékkal van dolgod.
a Spangli 16 órában vegel és ÁLLÍTÓLAG nem virágzik be csak incifinci kicsi fini elővirágok (?!) vannak.... de nem ez a megnyúlós téma..tehát 18tól nem tud beindulni, csak ha szar, vagy ha lowryder(de az meg kb azt jelenti hogy SZAR)....mind1....20óra rulez TÉlleg!!!! TUdod milyen fajtájú ?
Szigya: Perlit nem kell , de zene igen ?! Egy kezdőnek nem kell törvényszerűen hülyének is lennie... túllocsolni is nehezebb ha van perlit, mert még talán nem fog megfulladni a gyökér, ha többet nyomatsz balfaszságból és talán még meg is tudod menteni!
tanulságot levonni! húzás vissza termeszteni ! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezek a szarok, ezek a senkik, ezek az állatok, ezekről van szó basszus...
http://index.hu/politika/bulvar/wmarthal11/
"A Wal-Mart Long Island-i üzletében pénteken meghalt a cég egyik alkalmazottja, amikor a nyitásra váró vásárlók betörték az ajtót, és eltaposták a férfit."
"A híradások szerint mintegy kétezren várták az ajtónyitást pénteken. A rendőrség szerint a hátulállók olyan erővel nyomták a várakozók első sorait, hogy a bejárati ajtó kifordult a sarkából, és bedőlt az üzletbe. A betóduló emberek ekkor döntötték le a lábáról, majd több százan meg is tapostak az ideiglenes megbízással alkalmazott eladót."
Javaslom nevezzük át a topicot átlag"emberek"-re |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem ezzel a zenés dologgal már abszolút túlzásba viszitek,annyi energiából amit elvisz a hifitorony a kender hipp-hoppra abból inkább rakjatok be egy lámpát oldalra is(mondjuk egy envirolite-ot),így az oldalágak is jobban fejlődnének,mivel a kender is tartalmaz zöld színtesteket,ami pedig azt jelenti hogy FOTOSZINTETIZÁL és a fény segítségével tudja felvenni a tápanyagokat a talajból!!NEM a zenével!!De persze ez csak egy jótanács! peace |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ment a mail Gabriel. Peace |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Majd dokumentálhatnád az eseményeket, akár az agar készítéstől elkezdve is, pár képpel esetleg.
Volt egyszer egy zsák teszkós laskám de túl sok vizet adtam hozzá és beposhadt :)
Amúgy a zsákokat ki szokták szurkáni, a páratartalmat meg permetezéssel lehet emelgetni ha nincs rá más mód, amennyire én tudom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | krm legyünk barátok no :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tündérground
12-04-2008 20:00 at A Magyar Képzőművészeti Egyetem Gólyabálja Gödörklub http://www.godorklub.hu/, Budapest, Cost: 1200 / 800 ft. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Gólyabálja The Trousers, The Diplomat (Belgium), Beat Dis, Tündérground (Ro)
meg Dec 5 2008 10:00P Jate klub - Szeged Dec 8 2008 10:00P Szenes klub - Pécs |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | tud valakin segiteni h mit csináltam roszzul? vizipipába 1g örölt salvia dinoriumot raktam ér még egy kis epres vizipipa dohány h a lukakon ne menjen le a salvia és szivtam szivtam és semmi különösebb hatást nem éreztem csak azt h kicsit fáradtabb lettem és rosszab let a kedvem más nem igen... tud valakimsegíteni h mit tehet nék h legyen vmi hatása?? UI: ez sima száritott levél volt 1X koncentrátum
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ha magról kezdted akkor lehet hogy van benne egy kis ruderalis vér (honnan van?)
Előfordulhat egyébként hogy elővirágzik, de ez csak egy pár bibét jelent elszórva, főleg a hónaljakban. Ha klónról indult akkor főleg megtörténhet.
Valamilyen sokk hatására is hajlamosak kivirágzani (meleg, fényciklus változás, szárazság stb) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | 1hónapos csemetém elkezdtett virágozni,ugyhogy 18órában kapta a fényt.Nem tudom mire vélni ezt a hirtelen váltopzást. 250 Hps-est kap virágzáshoz való izzóval(vöröses fény),lehet hogy emiatt kezdett bele amint megnött fél méteresre? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a miénk/enyém nem rozsaszin volt ugyh ne kövezz meg ha szar. amit én kajáltam az ien sötét piros volt.
dzsungel lehetek a barátod? :D:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Miért nem oda járok? :D:D:D Viccet félretéve, valószínűleg csak vetítettek. :) Ha meg nem...akkor meg miért nem világosította fel az a bizonyos személy aki adta nekik, hogy azért csak ésszel...annyi esze csak lehetett neki. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Neutroncsillag: Lehet, hogy a tudatalattid érzi zártabbnak/másabbnak a teret általa?Vagy valamiféle "erővel" ruházza fel. Biztosat nem tudok mondani, de elképzelhető hogy társítasz a karikához valamit és ezáltal. Pl.: zárja a teret, érzed magad VALAKInek, esetleg viccesnek tartod, stb.. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Ezek szerint nem csak én gondolom, hogy tudták mi volt az és kamuztak? :)
Egyébként meg még az is lehet, hogy nem tudták. Láttam olyan informatika szakost (egyetem!!!), aki másod évben nem tudta, hogy mi az a ciklus. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ráadásul mezőgazdasági középiskola. ...köleshez hasonló...?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | http://denesotto.hu/termekek#6 A legtöbb bioboltban ill nagyobb áruházakban megtalálható. Én megpróbálkozom majd vele, csak nem lehet az arányokat nagyon elrontani.
Te már termesztettél egyébként fán élő gombát? Úgy döntöttem, h nem veszek csírát hanem termőtestet fogok klónozni (ennek persze vannak hátrányai is, pl nem ismerem a pontos fajtát, így a neki szükséges körülményeket sem), viszont ezzel a sütis módszerrel még mindig vannak kétségeim.. Az a baj h étkezési célra termesztett gombáról lévén szó nagyon keveset hoz ez a módszer. A legjobb lenne zacskóba pakolt táptalajra oltani - ami még menne is - de nem tudom milyen körülmények kellenének a termőre fordításához. Itt van egy link, de pl hogy éred el, h miután leszeded a zacsit a beszőtt táptalajról, az ne száradjon ki? http://www.gombajo.hu/download/Shii_termesztesi_utmutato.pdf
A Lets grow mushrooms videoban pl jol elmagyarázza hogyan csináld meg a zacsit, de h utána kilyukasztja vagy leszedi róla, permetezi vagy beáztatja, arra már nem derül fény.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Székesfehérvár Ady Endre utca 11 Műhely kávézó Korai Öröm koncert ma. aki tud jöjjön |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Taszos füzetről legalább valami pdf van? Azt is lehet terjeszteni, és még környezetbarát is :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A keményítő működne de az adagolással nekem is gondom van. Krumpli keményítőt sem találtam még csak kukoricát.
Ha megnézed az agar recepteket mindegyik kb ugyanakkora százalékban tartalmaz tápanyagokat, ehhez lehetne viszonyítani.
Krumplifőzéssel sem lennének valami pontosak az arányok úgyhogy...
Ahogy Shroomy mondta a 2-3. héten már kéne látni legalább csomókat. Hogy néz ki a süti? bolyhos? bőrősödő? volt hempergetve vermibe vagy ilyesmi? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ugyan nem engem kérdeztél, de sztem várj még vele, be fog indulni. Ha 3 hét után sem történik semmi, esetleg egy dunkolással megpróbálkozhatsz.
Más:
A PDA (Potatoe Dextrose Agar) receptje úgy szól, hogy az agar por illetve a szőlőcukor (dextróz) mellé egy bizonyos mennyiségű krumplinak a lefőzött leve kell. Namost abban a lében keményítő van ha jól tudom. Szerintetek működne ha ezt sima boltban megvásárolható burgonyakeményítővel helyettesíteném? Egyszerűbb lenne, csak nem tudom az adagolást.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tester! Megtudnád mondani nekem hogy maximum mennyi idő alatt válik termővé a pf süti? Ha a körülmények ideálisak, fertőzésnek nyoma sincs de másfél hét alatt semmi lényeges változás nem történt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem teljesen más az élmény, ha egy hullahopp karikában tolom, miért lehet ez? Van valakinek hasonló élménye? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Úgy érzem, meg kell osztanom veletek azt, amit az eddigi salvia-élményeim erősítettek meg bennem, és ami lehetővé tette számomra, hogy felismerjem, mennyire tévúton jártam ezidáig. Nincs szó totálkonverzióról, nem változtam meg, inkább úgy mondanám, felülbíráltam korábbi önmagamat...
Amit a salvia-élmények adtak nekem, azt leginkább a következőképpen tudnám összefoglalni: a legvégső misztikum maga az élet. Úgy értem, mindaz, amit a hétköznapok során teszünk, és az, hogy hogyan boldogulunk a hétköznapok forgatagában, -nos az maga a spiritualitás. Az én szememben legalábbis ez, nem is feltétlenül az, hogy ha valaki ún. pszichedelikus és spirituálisnak mondott dolgokba réved bele, vagy akár egész életét egy kolostorban éli le az igazságot keresve.
És végezetül egy hindu mondást írok ide, ami maximálisan összefoglalja az élményeim mondanivalóját:
"Létezésünk minden pillanata csoda, mely magában hordozza a világegyetem teljes összhangzatát"...
-Peace, love & understanding- |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ti ismeritek Terry Riley-t? Szerintem egészen elképesztő. Totálisan strukturálatlan zenéi vannak, pont olyanok, amikre nem kell/nem lehet odafigyelni, mégis erős hangulatiságot teremt. Szerintem megér egy próbálkozást, bár valóban nem könnyű zene...
Szerintem amúgy az egyik leginkább pszichedelikus zene a Tool. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen, minden bizonnyal igaz, amit cli hlt írt, én is így gondolom. A hatóanyag elégetése elkerülhetetlen, ha már parázsló levéltörmelékről van szó.
Deeptrip, általában nem szoktam számolni, de mivel a legtöbb forrás szerint a Salvinorin-A nagyon rövid távú (pár percig tartó) de erős toleranciát vált ki, ezért lényegében az számít, hogy az alatt az 1-2 perc alatt, amíg még "magadnál vagy" mennyit tudsz leszívni és bent tartani. Így általában nálam 4-5 slukknál tovább nem tart, és olyankor elengedem a pipát, és igyekszem semmi másra nem figyelni, csak arra, hogy mi történik. Nem tudok egyértelmű határvonalat definiálni, mikor kell letenni a pipát, de nálam ez kb. 1-2 percen belül következik be, mondjuk a negyedik-ötödik teljes tüdőre szívott, benntartott slukk után. Ilyenkor már nem érdemes tovább szívni, mert az nem tesz hozzá az élményhez, viszont eltereli a figyelmedet a befelé fordulástól. Aztán lehet, hogy másnál máshogy működik, én az eddigi 5-6 használatom során így tapasztaltam. De ezt a bizonyos határt valóban nehéz elkapni, először nem is tudtam, hogy valójában ez mennyire lényeges momentum a salvia használata során.
Sokan azért ódzkodnak a natúr levél fogyasztásától, és választják helyette a kivonatokat, mert azokkal állítólag egy slukk is elég a teljes hatáshoz, és sokaknak nehéz kontrollálni a füst bent tartását. A vízipipás salviázás során azonban a füst számomra egyáltalán nem irritatív, sokkal inkább kifejezetten kellemes. De kíváncsi lennék, kinek milyen tapasztalatai vannak a kivonatokkal, fogyasztott-e már valaki kivonatot vízipipából, és ha igen, mire számíthat az ember? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: vaskereszt Forma: átlagnál nagyobb
Sztem ez inkább sárgás rózsaszín, nem piros... de egyről beszélünk. Épp a szemébe nézek! :D Holnap után pedig meg is eszem a kis rohadékot :D. Merem remélni, hogy nem hánytatós gyerekek, mert akkor nagyon csúnyákat fogok ide írni az biztos. Bővebb információ vasárnap magasságában, ha vki addig kóstolna, ne röstellje megosztani!
Pííísz!
progi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én komolyzenére gondoltam, a tökéletes hangok és ritmuskapcsolatok miatt, meg persze a reggae is adja magát. Egyébként valahol láttam, hogy külüönböző zenék különbözőképpen hatnak a vízre és mindenre amiben víz van.Ilyen a zöld is.Picit misztikusnak látszik, de miért ne?Valahogy kipróbálom ha lesz összehasonlítási alap a zenés és a nem zenés növény között. Szerintem van benne valami, persze a legegyszerűbb tőből elutasítani mint minden még nem hallott dolgot. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Elég photoshop gyanús de szép munka.
Folytak ilyen kísérletek és valami olyasmi jött ki hogy van olyan zene amit szeretnek van olyan amit nem.
Nemrég volt egy hasonló kísérlet tehenekkel is, a tulajdonos állította hogy ha jól emlékszem a klasszikus zenére 10%-al több tejet adtak, míg a rockra kevesebbet.
Az is bizonyított, hogy azok a növények amikhez beszélnek jobban fejlődnek vagy tovább élnek, ha másért nem akkor a rájuk lélegzett párás, széndioxid dús levegő miatt,
vagy két leszakított levél közül az egyiket naponta megnézték a másikat viszont nem, és a megnézett tovább maradt zöld.
http://www.nemere.hu/n183.htm http://www.stud.u-szeged.hu/Deme.Ferenc/zene.htm http://www.kaposextra.com/old_pdf/8-21/04.pdf
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | elvileg igen de ez olyan jogilag mintha dmt-t szívnál mert része a test anyagcseréjének de kívülről vitted be |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Közgáz új épületbe tudok vinni
|
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | krm, hát nem kicsit komoly fless, és hát meg is kell ezt fizetni, de valamit valamiért :)
Az igaz, h inkább legyen a felni tiszta mdma még, ha kevesebb is benne a hatóanyag mint, h fel legyen mással ütve is! Ha gyenguszabb a felni akkor mellé jöhet a gyors :) Ha meg nagyon semmi hatása akkor jöhet a kristály :P
"másnap még délben is a szobám falára flesselek alvás gyanánt:D" ez nagyon nagy haver :D
PEACE |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: piros Logó: vaskereszt Forma: kerek
Verzamelmister egy kicsit, úgy két árnyalattal sötétebb volt az enyém amit dobtam, de az is ilyen szépen nyomott volt!
A pillreportson azt is írják még, h "Nagyon nehéz eltörni , kalapcsát kell hozzá.", az enyém nem volt ennyire jól préselt, igaz az átlagtól nehezebben tört!
Az 1000%, h friss felni volt, de kevesebb volt benne a hatóanyag mint ebben a 2007-es szériában amit belinkeltél!
PEACE |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Pfff.Ez qrvajó,ez a nap poénja,amúgy tényleg van benne valami:O Én is próbáltam már egyszer,én kemény rock-ot és a metal-t szeretem(AC/DC,Sonata Arctica,Manowar,Metallica,stb.)azt nyomattam nekik egész nap(de amúgyis azt hallgatnék).Hirtelen úgy megnőttek,alíg kaptam a fejemhez,sajnos olyan nagyok lettek,ki kellett mindet vágni még a virágzási szakasz előtt,nem tudtam már őket hová rakni:(Amúgy próbáld ki sztem,de pl.ilyet hogy Madonna SOHA ne rakj be nekik,attól összemennének és nulltermés:( Nah Peace
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem a zene legfeljebb úgy hat, hogy ha neked is tetszik akkor jó kedved lesz és amikor jó kedved van kedvesebb vagy a növényeiddel is:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kösz a kender infot! Tehát sok víz volt baj.Már javul a helyzet, szépen kinőtten a romlott levelek és tűnik el a barnaság.Most nem öntözöm még egy napot.Hát igen túlsokajóból már megint, pedig mégcsak el sem szívtam...A túl sok lámaszeretet a sírba viszi őket. Szerintetek megdobná a növekedést egy kis zene?Próbálta már valaki?Úgy gondoltam, hogy berakok egy magnót ami a világos szakaszban végig szólna.Mert valahol olvastam, hogy zene hat a növényekre is, persze nem mindegy, hogy milyen.Egy próbát megér, mert szinte biztosan használ többet vagy kevesebbet.Például ha valaki nagyban termeszt akkor megérné betenni valami zenelejátszót, hogy pár százalékkal nagyobb legyen a termés. |
| |  |  |  |

|