 | 
Legfrissebb hozzászólások (56891 - 56900)
 |  |  | | | |  |  |  | | Már 3 éve szerettem volna Szent Iván éjjelén trippelni, de eddig még sose jártam szerencsével. Idén is majdnem kicsúsztam az időből, de az utolsó napokban minden a helyére került: lett gomba is, és lefoglaltam egy faházat is Észak Magyarországon. Aztán az utolsó este felajánlottak egy Balaton felé néző, 2 házból álló, egy hegyoldalnyi erdővel rendelkező nyaralót. Nem részletezném mennyi véletlen (nem hiszek bennük) segített minket, hogy a félelmeim ellenére jóval korábban megérkezek a helyszínre. Így jutott időm egyet úszni/lubickolni a Balatonban a lemenő Nap fényénél. Majd szürkületben sétáltam fel a kísérőmmel a hegyoldalra, rengeteg világító, pirinyó Szent János bogár mellett. Jött a szokásos terepfelmérés, majd kivittünk 2 padot és egy asztalt a ház melletti tisztásra, aztán lassan leoltottuk a lámpákat. Aznap csak 3 narancsot, 2 banánt, és egy kevés krumplit ettem, de a legutolsó étkezés is az éjféli start előtt 4 órával volt. A kísérőm próbálta sugallni, hogy nem biztos, hogy meg kéne mind a 4 gramm gombát ennem, de én hajthatatlan voltam. Az elfogyasztás után már nagyrészt csendben voltunk, valahonnan zene szállt felénk: Beatles meg ilyesmik, időrendi sorrendben. Csukott szemmel vártam , hogy induljon a tripp. Eleinte csak a szokásos minták jelentek meg, majd a tértorzulásai. T+45 perc körül kezdtek átalakulni a minták két Istenné, akik a végtelen térben fekvő asztrál testemet kezdték el enni. Én szemből figyeltem (Ők ennek láthatóan tudatában voltak), ahogy jó nagyokat harapnak ki a törzsemből, és mosolyogva, már-már vigyorogva falatoznak tovább. Nem fájt, de kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, az egész valahogy úgy jött le nekem, mintha ők azért ennének belőlem, mert én is ettem belőlük. A gombázásom által felkínáltam táplálékként önmagamat. Kinyitottam a szememet, mindenből kettőt láttam, a horizontot a csillagok uralták. Ezzel egy időben bukkantak fel, különféle erővonalak a levegőben, amik nyomán megláttam, hogy a kis tisztás, mennyire tele van élettel, sűrűn lakott. Ahonnan hoztuk a padokat, ott különféle árnyak voltak, míg a terasz másik végében egy női sámán alak táncolt. Az erdő szélén lévő növények szellemei is megmutatták magukat, mint valami óriás varánusz nyújtogatták a nyelvüket, még arrébb pedig két csenevész kis árnyék lény játszott labdával, amit több idősebb nézett. A helyzet eléggé kétfelé osztódott: míg a sámán és a növények a trippemből adódó gondolataim energiáját jöttek volna élvezni, és önmaguk számára felhasználni, addig a játszók, és nézőközönségük tudomást sem vettek rólam. Olyan volt az érzésem mintha felkapcsoltam volna egy lámpát, ami megmutatja a más dimenziókban élőket. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szép kis vita. szerintetek ez közelebb visz istenhez? :)
bythe way: véleményem szerint nem lehet "közelebb" kerülni istenhez.
egyrészt: hogy kerülhetnél közelebb valamihez, aminek a része vagy/benne vagy? (elcsépelt nagyon, de van ez a hal a vízben gondolat)
vagy legyünk földhözragadtabbak. tegyük fel, hogy nem vagyunk a része, vagyis van valami távolság. a közelebb/távolabb fogalmak furcsa, világi agyszülemények. az isteni birodalom nem agyszülemény, vagy ha igen, akkor sem az elme által kontrollálható/felfogható/ÉRTELMEZHETŐ tartományba esik. vagyis közeledés nem lehetséges. maximum ugrás van.
olyan, mint ha egy nagy korongon rohangálnánk és a közeledés/távolodás csak ezen a korongon (vagy síkon)értelmezhető. akármerre megyünk, mindig ugyanolyan távolságra maradunk az isteni síktól. azért, mert az értelmünkkel közlekedünk. és csak akkor tudnánk síkot váltani, ha az értelmünket félre tudnánk kicsit rakni. akkor viszont egy pillanat alatt megtörténne a váltás. nincs közeledés. nincs távolodás.
(nincs tudás, nincs nem tudás, nincs szűnte a tudásnak és nincs szűnte a nemtudásnak...
eljött. eljött. végigjött. túljött... köszöntessék a megvilágosodás!)
;)
amúgy a vitátok tök jó. ne haragudjatok, ha belekontárkodtam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A hozzászólás túl hosszú (legfeljebb 4096 karakter).
Óh hogy...
Kb fél órája írtam a reakciót. A böngésző "vissza" parancsára csak egy üres lapot kaptam újból... Remek, na mindegy, este megpróbálom rövidebben összefoglalni, kevesebb idézéssel:)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | olyan talajéletet csinál hogy csodát látsz:) Filléres dolog és nagyon jó. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | (A gondolat klasszikus analógja: "Ha Isten mindenható, akkor tud-e akkora követ teremteni, amit még ö maga sem tud megmozdítani?") |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | EMI, vagy hogy híjják az ilyen effektív mikroorganizmusokat. Valamit olvastam már felőlük, de mire lenne jó ez _nekem_? Talajom pH-ja nagyjából rendben valónak tetszik, tápozni egyelőre organikussal tápozok, kukoricatorzsa meg nincs a földemen amit felétetnék velük... :)
A Lemon Stinky magok meg valahogy kerültek hozzám, én nem jártam utánuk, rá volt írva a zacsira hogy sensi star X chronic, amolyan ajándék-magok ezek.
PuttyPutty |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Weöres Szpirit Sándor! Bejön, kösz toma. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | off vagy akkor tökéletes ha hiba is van benne /off |
| |  |  |  |

|