 | 
Legfrissebb hozzászólások (12521 - 12530)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | "vagy te úgy gondolod, hogy egyik alkalommal lsd-zik az "alany" aztán mdma-zik? és milyen problémákra? önismeretre?"
Nem igazán gondoltam végig magamban a kérdést. Amit a írtam, abban két szer külön-külön lehetőségeit találgatom, bár lehet hogy pont valamilyen nem egyidejű kombinációjuk tenné elérhetővé mindkettő leg jótékonyabb oldalát.
Azzal a feltételezéssel élek, hogy ha olyan terápiáról van szó, ami nem önterápia, vagy önkéntes önismereti ösvény, hanem terapeuta által kísért és vezetett folyamat, akkor azokra a szorongásokra, amik a személyiségszerveződés magasabb szintjeiről erednek technikailag könnyebben hozzáférhető segítséget nyújthat az MDMA, mint egyfajta elégséges megoldást a személyiség teljes átformálása nélkül. Aki hajlandó nagyobb kihívással szembenézni, annál az LSD is működhet ilyen céllal, bár drasztikusabb eszköznek tűnik, amivel mélyebb rétegekbe hatolunk miközben jóval felkavaróbb is lehet. Mérsékeltebb esetekben (ahol mondjuk nem hasítással járó, pszichotikus jellegű tünetek jelentik a gondot) az MDMA az egyébként nem pszichedelizáló többség részére a maga korlátai közt praktikusabbnak tűnik. LSD-nél szerintem azért meg van az esélye, hogy egy megoldott problémát egy másik követ és a "minden mélység egy másik mélység felszíne" elv alapján egyik krízisből átlábal a másikba, miközben önismerete esetleg mélyül, de életminősége romlik, mert eredeti céljával szemben egy megszűnt zavaró tényező helyébe egy másmilyet kap.
_______________
"Mindenkiben könnyen kiválthat ellenérzéseket, ha úgy érzi elemezgetik, de amíg ez kulturált keretek között marad, addig az [[ igazi önismeret ]] útján járók nem veszik kioktatásnak, legfeljebb legyintenek, ha úgy vélik nagyon mellé lőtt az illető."
Ez nem úgy értem, hogy ami általam igaznak vélt, hanem az egyén (bármelyikünk) elhatározása és elszántsága a mindenféle forrásból érkező tapasztalatokra való nyitottságra.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Elnézést, ha túl lőttem a célon, senkit sem akartam megbántani! Bár később rájöttem, hogy kicsit provokatívra sikerült.
Csak van amikor olyan fordulatokat vesz egy-egy beszélgetés, ahol mintha kevésbé egymás megértésére törekednénk, mert mindenki telítve van saját magával és meg sem próbál helyet teremteni a másik nézőpontjának. Mintha mindíg meg kéne vívni az igazságért és fontosabb lenne ez a játszma a társalgásban, mint a másik fél szemléletének befogadása és a saját mondandóm befogadhatóbbá formálása. A szellemi pankráció egy annyira nem is ideillő vicc volt, ami rosszul sült el. Ugye milyen könnyű egymást akaratlanul is bántani?... Mégegyszer bocsánat, tényleg nem ez volt a célom.
^^Remélem ez nem tűnik megint ítélkezésnek mások fölött, mert szintén nem annak szántam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Köszi Hopax!
Legeslegjobb! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Nem, N,N-DMT (mimosa extract). SWIM 6. utazáson van túl azóta, de csak kétszer sikerült átlépni a kaput... nyitott szemű tripek, és kétszer jöttek látta "őket" az utolsó 45mg, az már kicsit több volt a soknál. Jó lenne írni róla pár dolgot de nagyon nagyon nehéz, feje tetejére állított mindent egy kicsit. Nem negatív értelemben. De egy lap tripet könnyebb feldolgozni, mert ott tudja az ember, hogy csak beképzeli. Itt meg ott van minden, karnyújtásnyira.. áh. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | | |  |  |  | | | imádom az ilyen kifejezéseket, mint pl "az igazi önismeret" megint ugyanott vagyunk... megint a mi és ki a tuti, megint jön valaki, aki leirja, amit mindenki el tud olvasni és kioktatja a többit, majd gúnyolódik egy videóval a többiek kioktatásán...
szerintem aki sokat tripel, az előbb utóbb látja, hogy evvel mi a gáz...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | vicces a videó, kár, hogy a fele hozzászólást gúnyos becsatlakozássá degradálja. nem lesz senki sem okosabb attól, hogy az okoskodókon nevetgél, vagy okoskodik egyet... gondolom nem nekem szántad, hiszen én adekváte reagálok, indulatok, mások elemezgetése, vagy kivagyiság nélkül.
a magam tapasztalatát már leírtam az önterápiával kapcsolatbanh, volt már szó egyébként a candy flippről is. a minap megkeresett innen valaki, aki ls-vel szeretne kisérletzni, illete ő terápiás célt említett, de mint kiderült a problémája nem olyan jellegű, amin -szerintem - az mdma, de akár a lsd is segithetne. tök mindegy, hogy candy flip vagy nem.
másrészt azt vettem észre több ismerősön, hogy a candy flip térdrekényszerítette őket... :)
vagy te úgy gondolod, hogy egyik alkalommal lsd-zik az "alany" aztán mdma-zik? és milyen problémákra? önismeretre? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Mindenki nagyon érdekes és megfontolandó dolgokat ír, a kölcsönös csipkelődésben mégis olyan hamar elsikkad a lényeg, hogy vagy négyet vissza kell lapozni, hogy kiderüljön eredetileg mi volt a kérdés felvetés. Senki sem lát bele a másik fejébe és mégis hasznos lehet ha mások szempontjaiból is megvizsgálhatjuk a saját helyzetünket, oda-vissza természetesen. Hiszen elmélyült önismeretben is lehetnek olyan területek, amiket másokban világosabban látunk, mint saját magunkban. Mindenkiben könnyen kiválthat ellenérzéseket, ha úgy érzi elemezgetik, de amíg ez kulturált keretek között marad, addig az igazi önismeret útján járók nem veszik kioktatásnak, legfeljebb legyintenek, ha úgy vélik nagyon mellé lőtt az illető. Vannak akik meg olykor-olykor végképp nem a témáról beszélnek, csak a vélt, vagy valós tapintatlanságra rátromfolnak egy pársorost :) , nekik küldeném ezt a számot sok szeretettel: http://www.youtube.com/watch?v=b6sk-Fow5WI
A lényegre térve: Nekem úgy tűnt, már az elején mindenki egyetértett abban, hogy az LSD és MDMA eltérő alkalmazhatósága és hatékonysága az egyéni lelki alkatbeli különbségeken túl is valamelyest különbözö terápiás indikációkban kerülhet előtérbe. Hiszen nincs olyan, hogy A Terápia, nyílván meghatározó, hogy kivel és miért tűnik szükségesnek, még ha a kettő szorosan össze is tartozik. Az LSD bizonyára mélyrehatóbb változásokat is elő tud idézni az ember életében, ám ki tagadná, hogy ehhez hosszabb és küzdelmesebb belső utat kell bejárni. Egy pszichedelikus kultúrától különféle okokból távol álló, illetve alacsony énerővel rendelkező embernél el tudom képzelni, hogy az MDMA-val kiegészített terápia könnyebben és gyorsabban csökkentheti a neurotikus szorongást egy elfogadható szintre az LSD-hez képest, amely lehet hogy alaposabb lenne, de az alany jobban megszenvedné az esetleges átmeneti regresszív periódusokat.
Ti mit gondoltok?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ebbe a témakörbe is illik: Új könyv Albert Hofmannról, az LSD felfedezésének 70.évfordulója alkalmából: "Mystic Chemist: The Life of Albert Hofmann and His Discovery of LSD" by Dieter Hagenbach and Lucius Werthmüller Foreword by Stanislav Grof FORTHCOMING ON APRIL 19th, 2013 Launched on the 70th anniversary of LSDs discovery A history of science, consciousness research and psychedelic studies http://www.synergeticpress.com/2013/02/mysticchemist/ |
| |  |  |  |

|