 | 
Legfrissebb hozzászólások (23201 - 23220)
 |  |  | | | |  |  |  | | ketadream
Ezek még nagyon nyers állapotban vannak, Ellipsis-ben talán a string nem a legjobb választás, és valahogy a hangok sem illenek egymáshoz. Amit létrehozol harmóniát azt hamar szétbombázod egy újabb hanggal és a fülem nem is tudja hirtelen, hogy melyiket kövesse. Low Tempo: gyúrd át a közepén bejövő szintiket, az nagyon nem illik oda, a zene hangulata viszont nem rossz. MTV: az orgona pattogás az elején talán felesleges a kick túl erős, a váltásokat is szebben kellene felvezetni, olyan mintha különböző zenékből vágtad volna össze, annyira más egy-egy része a zenének. Ez fárasztó és egy idő után nincs kedve z embernek jobban odafigyelni rá.
Fel a fejjel és továbbra is zenélj, gyakorolj. (ez itt egy smile, nehogy megbántva érezd magad) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | @ketadream: egyáltalán nem rosszak. :) mondjuk a másodiknál kicsit zavaró, hogy nem igazán bontakozik ki a zenei téma, a kezdő dallam változatlanul végigkíséri az egészet. a harmadiknál pedig vártam valami bedurvulást, valami erőteljes(ebb) dobot, vagy basszust. itt persze nem feltétlenül arra gondolok, hogy szakadjanak szét a hangfalak... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A közelmúltban hazajött egy ismerős hollandiából és véletlen a zsebében maradt egy kis Shiva Shanti. Semmi hasonló kellemetlen élményről nem tudok beszámolni.
Egy-hét éve viszont, amikor először volt "szerencsém" a JWH-hoz, akkor úgy mutatták be, hogy "ezzel ütik a szar füvet", úgyhogy lehet vmi ilyesmit kaphattatok. Külalak 5-ös, tartalom 2-es(ke). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 2:45 és 3:55 között kihagyhattad volna de amúgy nem olyan rossz sőt..!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ez nem feltétlen a ti hibátok! rengeteg féle fű létezik. a két alap komponens ugye cbd és a thc. ezek más-más aránya más-más hatást produkál. a cbd az ami enyhíti a szorongást, és ha kevés van belőle a zöldben, akkor az még a rutinos játékosokat is falnakcsapja. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok !
Valaki találkozott olyan herbal X-el ami zöld színű kicsit nagyobb átmérőjű mint a non herbal bogyesz és valami designer cucc van benne ami állítólag nem tiltólistás. Nem röhögni, én is csak ennyit tudok róla, hatásra kb hasonló a normál x-hez, annyiban más hogy egy kicsit még talán jobban is megteker.
Valaki ? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Félek, hogy én is _fake_ növényt kaptam. Bár úgy néz ki, mintha calea zacatechichi lenne, de illatos és az íze egyáltalán nem rossz (inkább semleges).
Mellesleg nem igazán volt hatása azon kívül, hogy reggel tényleg korán felébredtem. (magamtól! ez nagy szó.) Mondjuk ez attól is lehetett, hogy korábban feküdtem le, mint szoktam.
Másrészt az esetek 90% százalékában vissza tudom idézni az álmaimat, tudatos álmot pedig nem idézett elő. :( |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
Körülbelül két hete szereztem egy salvia palántát, amit azóta is nagy gonddal nevelgetek, kikevertem neki a megfelelő táptalajt, olyan helyre tettem, ahol csak szórt fény éri, még egy házi készítésű üvegházat is emeltem köré.
Eleinte nagyon szépen, szinte látható módon növekedett, új leveleket hozott és a gyors fejlődését látva arra gondoltam, hogy a főszárból visszametszek egy kicsit, hogy a későbbeikben bokrosabb legyen.
Egészen addig nem is volt ebből probléma, amíg el nem utaztam három napra és a szobatársaimra bíztam a növényt. Mire visszatértem az egész kókadozott és a felső része (két mellékszár és a főszár nagy része) teljesen bebarnult-befeketedett és összefonnyadt. A legtöbb levél vége ugyancsak egy kicsit elszáradt. Bár tagadták, de szerintem nem igazán foglalkoztak a locsolással...
Ez egy hete történt és azóta sokat javult az állapota, a megmaradt részei már nem konyulnak le, viszont a barnulás terjed és a növény alsó részén is látható már, ahol a gyökerek kezdődnek...
Szerintetek mit tegyek? Van két teljesen ép mellékszár, ezeket érdemes levágni és kigyökereztetni, vagy várjak még vele, amíg kritikus nem lesz a helyzet? Félek, hogy az egész elhal...
Másik dolog: amikor megkaptam a palántát, akkor 4-5 közepes méretű levelét elhullajtotta. Ezeket kiszárítottam és nemrég pipából elszívtam, de semmilyen hatásuk nem volt. Érdemes kivonattal próbálkozni, vagy esetleg valamilyen pipadohánnyal keverni? (egyébként nem vagyok egy nagy pipás...)
Előre is köszönöm a válaszokat: jampa |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | bocsi, másoltam, most látom az elírásokat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Az igazán jó füvet onnan ismerni meg,hogy bemegy négy ember egy szobába,elszívnak egy grammot azt án az egyikőjük kimegy a szobábo. A másik három meg azon vittkozik, hogy melyikőjük is ment ki?"
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | De megvan az email! Majd írok is!! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: kék Logó: Egyéb Forma: kerek
Kék Harley Davidson. Nagyon jónak mondják, több helyről is hallottam. Valaki találkozott vele? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Andromeda: The page you requested was not found |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: -nincs logó- Forma: kerek
fogalmam sincs mi lehet ez elég durva negyed is elég belőle és szét vág ...1et vettünk haverral amiből eltoltunk felet közösen és megmaradt még fél. Kizártnak tartom h B6 mert a mérete nem akkora de első tippem az volt |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem a lustaság is félelem következménye, félsz hogy kifáradsz, vagy félsz hogy rosszul csinálod, vagy rosszat teszel, mindentől lehet félni, nem megmozdulni a legegyszerűbb, amikor gúzsba köt a félelem. Nálam ilyen a halogatás is (persze magamnak készülődésként adom el..:D), majd ráérünk még... De manapság már próbálok aktivizálódni és ez segíti önbecsülésemen - ha elérek valamit, ezt csak cselekvéssel lehet megvalósítani. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Dávid-csillag Forma: Egyéb
Don Juan:
Igen épp tegnap 2 rózsaszín Dávid csillagosat (felező nélküli). Fél 10 körül bevéve az elsőt. Hatások fél óra után jelentkeztek. Kezdetben émelygős, ásítozós. Kiteljesedésénél óriási pörgetés, zene folyik, szeretett-flash. Rátöltve erős vizuális hatások. Fókuszálni szinte lehetettlen. Meglepően hosszan adja. Alvás könnyű és nagyon fasza. (most meló miatt kelltem). Másnap egyáltalán nincs. Hollandiából kaptam minap. Vannak kint még jó tabik. Csak ajánlani tudom, mert itt érzed az erőt és nem csapod be magad. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | amikor először gondolkoztam a halálon akkor az rémisztett meg, hogy a végén talán majd azt fogom gondolni, hogy elpazaroltam az életem és még most is úgy gondolom hogy az rettenetes lenne.
ugyanakkor képtelen vagyok mozdulni - mi ez? lustaság, kishitűség, félelem? csak én érzem úgy, hogy folyamatosan a felkészülés fázisában vagyunk? mire készülődünk akkor, mikor lépünk már, és hova? |
| |  |  |  |

|