 |
Legfrissebb hozzászólások (28221 - 28230)
 | |  | | | | |  | |  | | | Az USA ban nagy sláger ez a rivotril, mindenre...
Sajnos nemsokat tudok róla de annyit mondhatok hogy indicana nincs jobb etvagycsinalas teren, ha csak ez lenne a gond akkor ajanlanam.Valoszinuleg sokkal osszetettebb a problema ezert -> Élermódváltas segithetne a legjobban, tudom ezt a legkonnyebb mondani de ez van. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Az áhitat és odaadás az szerintem nem egós dolgok, inkább egó feladósak. A büszkeség tipikusan egós dolog, a másik problémám, amikor beindul a "rögzítő gép", aki mindent le akar jegyzetelni, hogy meglegyen, birtokolhassam és később felhasználhassam. Ez persze már elég ahhoz, hogy ne legyek jelen.
Zenét hallgatni is lehet úgy, hogy minden új hangot felfogsz amikor az megjelenik, egy milkdrop vizualizációt is lehet úgy nézni, hogy bármi ami megjelenik rajta hagyod és befogadod. De lehet úgy is hallgatni zenét, hogy 1-1 hangot kiragadsz vagy, hogy nem élőben hallod mert az agyad egy-egy jó részt próbál még megtartani, visszajátszani pedig az már nincs. Vizualizációnál is lehet egy valamit kiragadni és azt nézni, illetve ha elmúlt akkor még fejben megőrizni. Nekem papíron mindig az van, hogy akkor látom igazán, hogy az a dolog ott előttem élőben változik és folyton változik és ez nekem valamiért furcsa, szokatlan sőt fárasztó is. Jelen lenni nekem sokkal fárasztóbb, mint a memóriámban turkálni, az valahogy kevésbé megterhelő. Ezek alapján nem is csoda, hogy ha elmúlik az LSD hatása akkor már nem is vagyok annyira jelen, hisz engem ez megterhel, az agyam nincs hozzászokva ehhez a folyton változós ütemhez, főleg azért sem mert sokszor én akarom megváltoztatni a dolgokat, leginkább fejben és persze ez igen nagy illúzió. Inkább csak arról szól, hogy nem tudom elfogadni azt ami jött úgy ahogy van és fejben próbálok csiszolni rajta, mintha ez lehetséges lenne. Nagy önámítás, de legalább hallucinogénen látom, hogy van más működési mód is, igaz mint már írtam ez számomra egyelőre még megterhelő és így óhatatlanul taszít valamennyire. Olyan érzés mintha azt mondanák, hogy na most legyél jelen, most akkor innentől nonstop meló van és nincs lazsálás, noha tudom, hogy inkább hagyni kell a dolgokat, mintsem csinálni. Viszont nekem a hagyás is melós, az hogy folyton csinálok ezt-azt sokkal megszokottabb és reálisabb, mint az, hogy csak úgy vagyok és felfogom, ami körülöttem és bennem van. Gondolom ezt az akadályt is a gyakorlással lehet leküzdeni, talán ilyen szempontból nincs kiskapu, kerülőút. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szín: piros
Logó: malom
Forma: kerek
érthető,mert ha magad tapasztaltad úgy más!
email ment,ide nem írhatok beszerzést.
Peace! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szilveszter nálunk is kalaposan telt. Kis családias hangulatú házibuli.
Vidék. 31.-én mentünk le estefele, lepakoltunk, fél 7 kor megettük a csiperkét, fejenként ~1,5grammot. (egyikünk, R, csak egyet)
Kíváncsi lettem volna a gombára, először inkább magában, de a többiek nem akartak várni, úgyhogy 7 kor elszívtunk egy lazítós cigit.
Hát ami ezután következett... Bementem a házba, a többiek még kint maradtak egy kicsit, én pedig elkezdtem a konyhában fel alá járkálni, összedörzsöltem a kezeimet és kántáltam, hogy "fúha, fúha, fúha." (vagy "azt a rohadt", annyira már nem emlékszem) Egy olyan erős energia kezdett áramlani a testemben, hogy ha felugrottam volna talán soha nem esek le. Bejöttek a többiek és elkezdtek rajtam szakadni, én pedig rajtuk, aztán hirtelen elkezdődött (ez már kb T+1,5óra) az össze vissza beszélés. Mindenki elakarta mondani, hogy mit érez, mit tapasztal, és egyszerre egymást túlkiabálva ordítoztak, minimum úgy éreztem magam mint egy 50fős tömegben, pedig csak 4 en voltunk.
Kértem őket, hogy kicsit maradjanak csendbe, mert egyszerűen nem tudok oda figyelni magamra. És akkor bántam meg, hogy elszívtam azt a cigit, rájöttem, hogy az zavart össze teljesen, a gomba hatása olyan lett ettől a cigitől, mint a szappan a vizes kézben, minél inkább szorítottam, annál messzebbre került tőlem.
Tehát az első két, két és fél óra csak úgy elment, bennem pedig csak egy nagy WTF volt. :D
Kezdett lenyugodni a hangulat, zenét hallgattunk, és végre tudtunk normális emberek módjára kommunikálni. Körben ültünk, elkezdtem a tőlem balra ülő emberrel beszélgetni valamiről. Erre a velem szemben ülő azt mondta, hogy igen ez így van és érti, felé fordultam és egy sáv jelent meg kettőnk között ami minden mást kizárt. Mondtam neki még pár dolgot, és erre az arca elbutult, és kérdezte,hogy mi van? Vissza fordultam a tőlem balra ülőhöz, aki megszólalt, na ugy, hogy nem érti, ezt mondom én is, és erre megjelent kettőnk között az a sáv és minden más megszűnt.
Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a sávot, és oda fordultam R hez, kérdeztem hogy van és erre ő ezt válaszolta: Őőő... Ti most láttok engem, én itt vagyok? Eltűntek a sávok, megint mindenki beszélt össze vissza, mintha előbb a gomba segített volna kommunikálni, most meg nem engedte volna, hogy megértsük egymást. Nagyon ingerszegény nekem ez a környezet, üresnek érzem és úgy döntök elmegyek sétálni, N mondja, hogy velem jön.
A többiek azt mondják, hogy maradnak, de ahogy elindulunk jönnek velünk. Ahogy távolodunk a háztól úgy érzem, mintha valami gumiból készült heveder lenne a testemhez kötve, ami egy ideig enged elmenni de aztán visszaránt, vagy mintha a levegőnél valami sokkal sűrűbb dologban mozognék. Egy idő után rájövök, hogy ez a valami, nem más mint a hideg, és sajnálkozva bár, de visszafordulok.
Jön az ötlet, hogy szívjunk el még egy cigit. Eddig a pontig akárhányszor szóba került a gomba, mindig bolond gombának hívtuk sokkal jobban illett az egészre. A cigi után viszont visszamentünk, leültünk és végre kicsit csöndben voltunk, hallgattuk a zenét, és megfigyelhettem, hogyan áramlanak az energiák a testemben, a legtöbb a hasam alsó részében volt, a jobb lábamból pedig éppen kavargott át a balba... R nek elkezdett fájni a feje, mondtam, vegyen be egy algopirint, de nem kért. Mindenképp segíteni akartam neki, és elkezdtem az energiákat irányítani az ujjaim végébe, úgy tartottam a mellkasom előtt a két kezem mintha egy kamehamehára készülnék, az ujjhegyeim egymásra néztek, és éreztem ahogy meggyűlik köztük az energia, amit aztán beleengedtem R fejébe. Hát kívülről biztos röhejesen nézett ki, de fél óra múlva R érezte magát a legjobban.
Aztán éjfélkor pezsgő az erkélyen, kicsit második világháború fíling és 2010el együtt a gomba hatásától is elbúcsúztunk. ;) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Amit írtam tiszta fejjel írtam, még nem próbáltam pszichedelikumokat, de szeretnék. Alapjáraton nyílik meg a tudatom a végtelenbe. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | megin ismételjem? egyenes hát nagy levegő vihargyujto és nem csak izzitod hanem folyamatosan égeted
/ vmelyik admin kirakhatná ezeket a tanácsokat nagybetükkel köszönöm |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Azért az áhítattal is csak csínján :)
Véleményem szerint a jelen pillanat valóságának megismeréséhez az egyik legjobb üzemanyag a humor, a nevetés, a jókedv, a tánc és társai.
Ha jól emlékszem Jeruzsálemben van egy templom ami a feltételezések szerint Jézus születési helyén épült. Karácsonykor két keresztény szekta ott szokott ünnepelni, úgy, hogy egy demarkációs vonallal ketté van osztva a templom, és mind a 2 csapatnak jut pár perc a csendes áhítatra. Ebből aztán később mindig hihetetlen pogózások alakulnak ki, és az est tömegverekedésbe fullad, de én betegre röhögtem magam rajta. Talán jobban járnának, ha inkább vicceket mesélnének egymásnak.
"Csak nem hiszed azt, hogy a csillagok este odafent csak úgy hangulatból világítanak? Hát nem, nem hangulatból, vagy véletlenül világítanak hanem viccből."
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Meg azt, amikor az egóm valahogy elbassza a dolgok áramlását, pl. azzal, hogy büszke leszek magamra, milyen ügyes vagyok"
:)
nekem ez a másik irányba is működött: az áhítat és az odaadás mély átérzése nyitott meg egy nagyon mélyre vezető kaput. ezután vált világossá, miért mondta Jézus, hogy aki nem válik olyanná, mint a kisgyermekek, az nem megy be a mennyek országába.
azóta rosszul érzem magam, amikor azt látom, hogy valaki gúnyt űz a vallásból vagy a spirituális érzésekből, mert az a benyomásom támad, hogy ezzel lerontja mások lelkében a transzcendenssel való kapcsolat lehetőségét.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | 3/3
Ekkor még komoly pszichotikus állapotban voltam. Tudtam, hogyha nem figyelek oda, egy rossz gondolattal, vagy egy rossz csavarodással valamit borzalmasan elállíthatok, rossz kapcsolatot hozok létre, és egy elmebeteg őrült lesz a végeredmény. Azt hiszem, az egész automatikussága és a szeretetre találás determinálta azt, hogy ne ez legyen az utolsó utazásom, és a védőangyalom is éppen műszakban volt. Lefeküdtem, és elemeztem a történteket, majd pár óra múlva kimentem sétálni, ami nagyon jól esett, leszámítva, hogy az emberekben éreztem a végtelen önzést és tudatlanságot.
Még egy fontos felismerést tettem, mégpedig, hogy az Ego, azaz eszköz, amivel navigálunk a világban. Nagyjából úgy tudnám megvilágítani ennek a lényegét, hogy az Ego, azaz iránytű, ami megmutatja a fizikai valóságban lévő dolgok helyét. Körülbelül, mutatja, hogy északon van a szeretet és a tudás, délen pedig utálat és a tudatlanság. Az ember dönti el, hogy merre megy.
Tehát nincsenek eleve jók és eleve rosszak, a döntés a kezünkben van, a jó döntéshez pedig az univerzális Tudás segít hozzá. Minden rossz döntés a tudatlanság következménye.
Természetesen regényes történetet írhatnék arról, hogy milyen volt ebben az állapotban androgünnek lenni, gombafonalnak lenni, milyen érzés, amikor visszakaptam az öntudatomat, és milyen érzés volt, amikor egy gigantikus óriás taposott és préselt a talpa alatt. Azt hiszem, ezek egyéni tapasztalatok, olyan szimbólumrendszerek, amelyek a legközelebb állnak az egyén által megérthetőhöz.
Csoda, hogy ép ésszel megúsztam. Hálát adok a gomba entitásának, amiért beavatott az élet értelmének e sarkalatos szegletébe. Hálát adok, amiért megtanított a tiszteletre és kíméletesen állította a vissza rossz berögződéseket. És természetesen tudom, hogy akármi is jöhet még ezután, de azt hiszem, ez az utazás megtanította meglátni azt a bizonyos helyes ösvényt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | 2/3
Eredeti terv szerint diétát és böjtöt szerettem volna tartani, de beszámíthatatlanságom miatt ez végül nem jött össze. A nagy napon csak reggelit ettem, pár falatot, füvet nem szívtam, ennek, azt hiszem, nagy szerepe volt abban, hogy nem evett meg elevenen a félelem. Szerencsére tiszteletlenségem ellenére is szimpatikus voltam az Entitásnak. Fél nyolcig megettem a magvakat, majd egy fél óra elteltével hozzáláttam befalni a gombát. Joghurttal ettem, mert nem rajongok a gomba ízéért. Hozzátenném, az utolsó három napban már komoly lelki aggodalmak jelentek meg, de leküzdöttem őket. Az evés közben is jött egy, hogy mégsem kellene megenni az összeset, de végül megettem. Az előre beállított playlist szólt, különböző arab chill-out zenék. Kezdett kissé lelassulni az idő, apró vibrációk kezdték beharangozni az utazást. Ekkor kezdett egyre erősebb félelem elurakodni rajtam. Ekkor már kezdtem sejteni, hogy egyáltalán nem állok készen az élményre, sem szellemileg, sem fizikailag, és jött a gondolat, hogy ki kell hánynom a matériát. Nem tettem meg, mert valahol tudtam, hogy akkor ugyanott maradok, ahonnan el akartam indulni. Nagyjából 30-40 perccel a gomba elfogyasztása után lekuporodtam a földre, és keservesen sírni kezdtem. Ekkorra már elvesztettem a logikus gondolkodás képességét. Sírtam a földön, éreztem, hogy tisztulok. A tisztítókúra, amelyet nem végeztem el, automatikusan beindult. Éreztem, ahogy eltávolodok a fizikai valóságtól és egy szellemi valóság felé veszem az irányt.
A sírás elmúltával, amely nagyjából fél óráig tarthatott, elkezdtem csavarodni és átváltozni. Brutálisan intenzíven éltem át, ahogy a különböző berögződött dolgok visszatekerednek az eredeti állapotukba. Gyakorlatilag automatikusan felfedeztem a testemben rejlő ellentmondásokat és zsákutcákat, rossz idegpályákat, és szintén automatikusan elkezdtem visszaállítani őket az eredeti, születés utáni állapotba. Ekkora már csak két számot tartottam meg a playlistben: The Doors: Riders on the Storm és a The End. Elképesztően vitt keresztül a visszacsavarodásokon és töltött fel megfelelő energiákkal. Ez a két zene egyszerűen tökéletesen kiegészítette egymást, az előbbi az eső közeledte és a természet békés növekedése, az utóbbi az öntudatra eszmélés minden kínja és lényege. Mikorra már sok visszacsavarodást véghezvittem a jobb agyféltekéhez (értelem) csatlakozó idegpályákon, akkor a bal féltekére váltottam. Ekkor következett az út nehezebb része. Nem untatnám a kedves olvasóközönséget a részletekkel, a lényeg, hogy a bal agyam a számos visszacsavarodás után nem talált kapcsolatot a világgal, az eredeti valósággal, és amikor erre ráeszméltem, kezdtem azt érezni, hogy most meg fogok őrülni, nincs kiút, az érzelmeim képtelenek visszakapcsolódni a világhoz. Kezdett eluralkodni rajtam a félelem, hogy az életnek semmi értelme, mert érzelmileg végtelenül sivár. Számottevő ideig emésztett ez a gondolat, közben az öngyilkossággal is találkoztam, végül valahogy beugrott édesanyám, és a szeretet. Ekkor értettem meg, az egyetlen dolog, amire az ember (és minden élőlény) rendeltetett, az a szeretet. Ez a felismerés a lelkem középpontjáig hatolt. Amikor ezt sikerült a bal agyféltekémmel tisztába tenni, már csak néhány csavarodás volt hátra, amelyeket rendre meg is tettem. Ránéztem az órára, 23:55-öt mutatott. Még éjfél sem volt, és én már túljutottam az út legnehezebb részén.
|
| | | | |
|
