 | 
Legfrissebb hozzászólások (9976 - 9995)

 |  |  | | | |  |  |  | | Halihóóó!
Érdekelne a véleményetek. Elég furcsa dolog történt. Összejöttünk a barátainkkal páran szilveszter este. Volt ott egy csajszi aki nem rendelkezik szerek terén túl sok tapasztalattal, de végülis úgy döntött, bevesz olyan 70 mg MDMA-t. (65-70 kg lehet) Bizonytalan volt, mert rossz passzban van újabban - vagyis inkább általánosan - de az eddigi tapasztalataim alapján az MDMA pozitív irányba viheti el a dolgokat, mondjuk egy nagy beszélgetés által.
Szóval: Bevette, majd fél óra után mondta hogy érez semmit. Aztán eltelt úgy még 20 perc, mikor az egyik srác felfigyelt rá, hogy nem reagál semmire. Feküdt nyitott szemekkel, nagy pupillákkal és csak nézte a plafont. Azt hittük, meghalt. Ráztuk, szóltunk hozzá. Semmi. Kicsit fellocsoltam, kinyitottuk az ajtót. Erre elkezdett fázni. Felültettük nagy nehezen, de továbbra sem mondott semmit és ez így is maradt majd egy órát. A nagyon durva offline állapot olyan 20 percig tartott. Ezt az törte meg, hogy elkezdett sírni. Ölelgettük, betakartuk, táncolgattunk vele összebújva a konyha közepén, aztán lefeküdt mert nagyon fázott, de itt még mindig nem beszélt. Végül jött egy nagy sírás aztán elkezdett futni. :D Jó, ez a rész már vicces, de előtte nagyon rémisztő volt. Egyébként úgy tűnt, nem emlékszik semmire. Kérdezte is, hogy mi történt.
Szóval Ti tapasztaltatok már ilyen hatásokat MDMA-tól? Vagy itt az okozta a gondot, hogy egy alapból pszichés problémákkal küzdő egyén futott a szerbe? Eddig annyira biztos voltam benne, hogy mdma-tól nem lehet komoly baja senkinek, ha körültekintő a használat, de ez most felborította a dolgokat. Nem tudom, hogy fizikai para is fenn állt-e, vagy totál pszichés alapú az egész, és így - az egyén ismerete mellett - kiszűrhető, hogy kinek nem szabad bevennie ezt vagy más szert.
Érdekelne a véleményetek.
(egyébként nyáron szintén láttam egy ilyen totál offline, nyitott szemes szitut, de azt betudtam a kialvatalanságnak. Azt is nagyon kis dózisú mdma váltotta ki, bár ott előtte 2 napig ment az amfetamin. Szóval ez valami mdma sajátosság lehet? )
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | + "calea zacatechichi" topik |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hahó!
Létrehoztam egy oldalt ahol álmodással, tudatos álmodással illetve álomnövényekkel fogok majd foglalkozni. Amolyan félig weboldal félig blog lesz majd, de még kezdetleges úgyhogy nem osztom még meg...
Arra gondoltam, majd lehet kiraknék egy hivatkozást ami a "Mámoros álmok" nevü topikra mutatna. Gondoltam jobb lenne rákérdezni elöbb... Szóval? Nem lenne gond?
Meg ha esetleg lenne egy olyan rész hogy "hasznos linkek" vagy ilyesmi akkor oda lehet bekerülne a daath.hu is ha nem gond...
Szép napokat, búék! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jó kérdések (tényleg), mindazonáltal felmerül a fogalmak definiálása:
evolúció, differenciált, tudat, faj, periodikus, komplexitás, szükségszerű&elkerülhetetlen
:-)
buék! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pár sor a magányról
van akit megbasz a magány, van aki a magánnyal baszik, ma gány napja lesz, mert magányos, ma vagány napja lesz, mert magányos.. magányába temetkezik, s meghal, magányába temetkezik, s újjáéled, felfogás kérdése, hogy ezt Te hogyan éled_!
Lehetsz önmagad szerelme, vagy épp az, ki szórja saját italába a mérget. De mértékét a magánynak, ne feledd, Te magad méred_!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | tudtok valamit 2C-B és LSD közötti toleranciáról? mennyi időnek kellene eltelnie a kettő között és milyen sorrendben érdemes ..? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga (világossárga) Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: kerek
Olvastam Gén commentjét, kicsit megnyugtatott. Múlthéten kibaszottul befürödtem a kék facebookkal... A srác azt mondta ugyan onnan van ahonnan a srága gránát. Hát nem éppen ugyan azt a hatást adta. A gránát olyan volt mint anno 2002-2003ban. Isteni. Egyszerűen nem lehetett szart kapni, aztán jött 2005-2006 amikor megjelentek az ilyen facebook féle bőrégetős, hányingeres, émelygős szarok, amik miatt abahagytam az ekizést.
Erről a Philipp Pleinröl hol tudok még infot olvasni? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Óóó, pont ezt akartam én is :D |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | "Sajna a valósághoz nem mellékelnek használati utasítást - magadtól kell rájönnöd, hogy mi hogyan müxik :)"
Illetőleg amikor legutóbb valaki hasonlóval próbálkozott, végül egy kereszten lelte halálát... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "...ahogy megtisztítja magát a föld, a döntés a tudatosság és a háborúzós szarakodás közt..."
Felmerül a kérdés, hogy vajon elég differenciált e már a föld bolygó evolúciójának csúcsát (?) képviselő faj tudata ahhoz, hogy belássa: - a globális monopoly bizony zsákutca; vagy a periodikusan ismétlődő "majdnem" kihalások ciklikusan építenek egy/A tudatállapot váltásra alkalmas (globális) komplexitást, mely folyamat bizonyos fokú felépülése szükségszerű és elkerülhetetlen egy szénalapú élet evolúciója során, szerte az univerzumban? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Miért van az, hogy ugyanazon a helyen, ugyanaz a mennyiség, ugyanazon fogyasztási móddal egyik nap úgy elrepíti barátunkat, hogy a teste megszűnik létezni, és órákig tart "helyreállni" annyira intenzív (ilyennek kellene lennie), másik napon ugyanígy egy gomba-vizuálnak sem "csúfolható" hatást ér el vele? "
A válasz a zárójeledben van... |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok
Nem tudom mi történt a peyote-ommal összeaszalódott ma reggelre, olyan mint egy leeresztett lufi. Főleg a közepe a nagy, a kicsit formájukat még tartják, de azok is megpuhultak, ráncosodtak.
Szerintetek kakukk? Vagy van még remény hogy felépül? esetleg tapasztalat valakinek?
A múlt héten adtam neki vizet alulról, és olyan helyen volt ahol kb 5-10 C van, fűtetlen előszobában
Üdv szikra |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egyik sem. Egy bizonyos ponton az útjaink elváltak egymástól. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem kedvez nekik a tel es nincs futes arrafele, vagy csak idohiany? |
| |  |  |  |


|