 |  A Semmi érzeteneutrino, 2003. november 1.   |  |  | | 217. cellux | 2004. augusztus 12. 10:38 |
| |  |  |  | | soon: szerintem a "nem-létező" az egy fogalom (nyelvi jel), a "létező" is egy fogalom (nyelvi jel). a kettő között annyi a különbség, hogy az egyik jelhez tartozik jelölt (minden), a másik jelhez meg nem (semmi).
a kontinuum végtelent nem lehet a racionális számokkal leírni. a görögök is hülyét kaptak, amikor rájöttek, hogy lyukas a számegyenes.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Most már megint van valami. Na ez már elég súlyos menet, bár félelem nincs. Meg elviselhető is, de sokkal jobb volt ez a kb. 1 napnyi semmiérzet. A semmiben bármi lehet, a valamiben meg már csak a valami. Szóval itt a korlátok közötti valamiben már megint küzdeni kellődik. Bár most valahogy egész másképp, mint eddig. Eddig mindig a látszólag külső tényezőkkel ment a küzdés. Most meg, asszem kb. először igazi farkasszem van. Legalábbis a semmi, vagy a nemtudommi, vagy valaki ezzel próbálkozik. Mit mondjak, nem túl rózsás a kép. (Persze mire is volt számítva, ha farkasszem akaródzik?) Szóval ez az önmagamnak nevezett valami, na ez egy elég nagy balfék. Érzi, hogy gáz van, de próbál elbújni, meg titkolózni, mert elég gyáva és még mindig úgy próbál tenni, mintha túlképpen minden oké lenne, és baromi okos lenne, és arra apellál, mint mindig, hogy most is meg lehet oldani kicsi kúrával, kicsi tanulsággal, kicsi csiszolással, nem kell ajtóstúl rontani meg szétzúzni mindent. Mi legyen ezzel a balfékkel? A farkasszembe látszólag belemegy, mikor épp nagyon elkerülhetetlen, de elég nagy pókerarcot vág, így alig lehet vele mit kezdeni. Ráadásul tudja, hogy azért szeretve van, és ezzel is visszaél. Most akkor udvarlás legyen, hátha így előcsalogatódik, vagy keménység? Lökődjön be valami mély szakadékba, hátha akkor kényetelen lesz igazán megmutatni magát, vagy maradjon biztonságban, hátha akkor inkább megnyílik? Egy dolgot mondjuk a javára lehet írni, hogy végül is valamilyen formában azért hajlandó részt venni a dologban, és nem akar már kontrollt. De hogy akkor mit akar éppen? Ja persze, a szokásosat, hogy minden szép legyen, meg jó, csak most úgy véli, a kontrollal nem ment, úgyhogy na jó, váltsunk. Középen meg áll valamiféle kíváncsi játékvezetőféle és így próbálja levezetni ezt a meccset... Na ő az, aki ír ide, meg így tépelődik itten, hogy hogyan is kéne, vannak-e egyáltalán játékszabályok? Aztán van egy olyan is -- nevezzük józanüzemmódnéninek, akit hajt az alapfokú túlélési reakció és mindeközben dolgozik és azt üzeni, hogy nincs klinikai értelemben vett skizó, ezek itten csak metaforák, amivel megpróbálódik kifejeződni, hogy mi folyik, bár szerinte csak felesleges szájtépés, hogy itt ilyen szavak megjelenjenek, főleg amikor alig van fogalma bárkinek bármiről. De őt igazából csak az elemi túlélés érdekli, és bár próbál itten kezet lefogni, nem erőszakos. Bár most már aszondja, letelt az első játékidő, most munka van. Balfék meg lapít, sunyin reménykedik és mivel ehhez nagyon ért, jójcakát kíván mindenkinek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 214. Talamon | 2004. augusztus 11. 22:35 |
| |  |  |  | | "csak a FOGalmakat felejtsd, soha ne fogj meg részt, lásd inkább az egészt.." nem nagy ügy a bármi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egyáltalánnemtommivan... Egy ideje ülök itt és próbálom leírni. De nem tudom. Úgyhogy nem írom le. Csak azt, hogy kívánom bárkinek, és hogy nem félelmetes. Nekem most ez a nemtudommi nemfélelelem. ÍGY. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 211. Bard | 2004. augusztus 11. 14:58 |
| |  |  |  | | Ismeretlentől való félelem.
Meg kell ismerni az állapotot. Minél gyakrabban...
beugratós kérdés: hogyan? :-)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 209. cellux | 2004. augusztus 11. 14:47 |
| |  |  |  | | annak érdemes utánanézni, hogy miért fosunk annyira attól, hogy kiengedjük a kontrollt a kezünkből... és ráérezni arra, lehet-e kontroll nélkül élni...
nem kell térítgetni azokat, akik még soha nem engedték tudatosulni az alapvető bizonytalanságtól való félelmüket... elég, ha mi szembenézünk vele... senkinek se kívánom, elég szar dolog... de érzem, ha sikerül ezzel megküzdeni, az végül NAGYON jó lesz mindenkinek... :-)
|
| |  |  |  |

|