DAATH

Az élet az egymást követő illúziók sora.

Arnold Benett

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


[20250114] Média: Megnyílt a Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
[20250111] Fejlesztés: Daath Keresés megjavítva
Könyv: Ayahuasca – A Lélek Indája


Legfrissebb hozzászólások (112631 - 112680)

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
badcat2004. december 5. 21:48
 
 
jól leoffoltatok, de legalább értelmes gondolatok kedvéért:)

nem fogalmaztam egyértelműen, általánosságban a drogokról beszéltem, pedig valójában elsősorban az amfetamin származékokra gondoltam és még egyre: a fűre, a kis ártatlanra.
nem azt mondom, hogy soha nem élek vele(jó nagyot hazudnék), de biztos vagyok benne, hogy a túlzott fogyasztása érzelmi elbutuláshoz vezet. csak az érintettek maguk sem veszik észre, mivel lassan történik, szinte észrevétlenül és amikor már a tiszta állapotban is természetessé válik a közönyösség, úgy tűnik mintha sosem lett volna másképp. a fű alattomosan hat az érzelmi világra. pusztítja azt. ezt nem a könyvek és a szakértők mondják, ezt látom és sokan megerősítettek ebben.
nem csak magam miatt indítottam a topicot, számtalan történetet hallottam ami emlékeztet a sajátomra. viszont azt látom, hogy sokan úgy gondolják, a kapcsolatok egyébként is jönnek-mennek, kezdődnek és véget érnek, a drognak mindehez semmi köze. szerintem van, legalább is lehet köze.
az én esetemben biztosan. jól ismerem a párom, abban a zűrös időszakban egy másik emberré változott, nem ismertem rá. egyszerűen nem ő volt.
és abban sem vagyok biztos, hogy a pszichedelikumok veszélytelenek ilyen szempontból. más a hatásmechanizmus, de ha minden összekavarodik egy ember agyában, nehéz egyértelműen eldönteni, hogy mi miért felelős és miért nem.

ha tetszik, ha nem, a drogok képesek a személyiséget rossz irányba is befolyásolni. szerintem a pszichedelikumok is. ismerős jelenség a "beragadás a keresésbe" is, nem szükségszerű hogy így legyen, de előfordulhat.
hangsúlyozom, magam is élek tudatmódosító szerekkel, most egészen ritkán, de lehet hogy holnap másképp lesz. ki tudja. a lényeg hogy nem vetem el végletesen.
abban viszont biztos vagyok, hogy soha többé semmi nem tudja elhitetni velem, hogy ez egy illúzióktól mentes világ, minden az, aminek látszik.
a drog sok szarról elhiteti, hogy ez a valóság, és csak azt hozza a felszíre, ami egyébként is bennünk van. a lószart. és ez a legdurvább, hogy nem tudni minek szabad hinni hatás alatt és minek nem. és ott vannak a hosszútávú hatások, amikről meg szintén senki nem szeret tudomást venni, pedig ez is hozzá tartozik a történethez.
mindenesetre nem árt azzal tisztában lenni, hogy akár egy kapcsolat is rámehet.
mindent csak ésszel, srácok!

egyébként, anomia, a happy end nem egyértelmű, csak nem esélytelen.
 

 
 
>>> Szeretet <<<
rumcais2004. december 5. 21:46
 
 
Hát nekem olyan tipikus okoskodásnak tűnt ez amondat, amit általában nem szeretek. Számomra fontos volt, amit mondani próbáltam. Te csak annyit reagáltál rá, durva egy mondatban, hogy kirekesztően viselkedem.
Hát ezt szinte bárkire rámondhatnád ilyen alapon, és ugyanezzel a módszerrel. Ezt vagy butaságnak, vagy agresszivitásnak minősítettem, rosszul is esett ebben a formában. Ez szerintem érthető. Amúgy, aki nem tud olvasni, annak nyilván nem szólt, amit írtam, azt hiszem ez értelemszerű.
És még arra is aránylag kevés esélyem volt, hogy véletlenül egy analfabétához jusson el az üzenetem. Nem egy süketnéma klubban tartottam előadást a zenehallgatás magasztos élményéről.

Amúgy kívácsi vagyok, hogy mit szerettél volna mondani, lehet, hogy paranoiás vagyok, és nekem kéne jóindulatterápia, az is igaz, hogy hirtelen a természetem. Szóval mit szerettél volna mondani?
 

 
 
>>> legalize <<<
wyvern9092004. december 5. 21:35
 
 
Nargile:

Ne haragudj, de nem hiszem, hogy a véleményemet meg tudnák változtatni ezek a kimutatások. Kb. annyira, mint egy MIÉP szórólap vagy egy Fókusz-műsor... (ugyanolyan hitelesnek tartom őket)

Mao:

Okker, akkor tudjuk már, merre megy a vonat. :) Tegyük fel, hogy a masiniszták a coffee-shop nyitogatók, tehát akik legálisan szeretnének értékesíteni. Viszont az a kérdés, hogy kik mozgatják a váltókat, még megválaszolatlan marad.
Nem, a Mercedes szerintem sem állít elő ekit, bár ki tudja. Valószínűbbnek tartom azt a verziót, hogy a tablettákon látható márkák tulajdonosa(i) megegyeztek a tablettákat gyártóv(kk)al erről a reklámozási formáról. Nem hiszem, hogy a tabletták gyártója csak úgy a saját termékére idegen brandet préselne.
 

 
 
>>> legalize <<<
mao2004. december 5. 21:09
 
 
Nem tudjuk merre megy a vonat?! :
mindenki mást akar. a dekriminalizáció azt jelenti, hogy az adott drog (amit dekriminalizálnak) csekély mennyiségének tartásáért, fogyasztásáért, termesztéséért/előállításáért nem szabhatnak ki börtönbüntetést. semmi mást.
A legalizáció értelmében az adott drog kereskedelmi forgalomba kerülhet legálisan és semmilyen büntetést nem szabhatnak ki a legális árusításért, a fogyasztásért, tartásért, termesztésért/előállításért.
Nem gondolom, hogy bárkinek is a kevéssé EU-konform magyar börtönökben a helye, aki fogyaszt, de még a nem túl nagy mennyiségben kereskedőket sem küldeném oda.

Nem gondolom, hogy a pl a Mercedes titokban ecstasyt állít elő. A dealereknek áll legkevésbé érdekében a legalizáció, és szerintem, ha valaki, miután legális lesz, drogot akar előállítani, termeszteni, annak biztos eléggé kivizsgálják a múltját.
Ha jól tudom az ecstasy tablettáko azért van logó, hogy meg lehessen külömböztetni egymástól (mindegyikben más arányokben vannak esetleg külömböző hatóanyagok).
üdv:mao
 

 
 
>>> legalize <<<
Nargile2004. december 5. 21:09
 
 
wyvern909

elég sok elemzés készült mind a kolumbiai, mind az afganisztáni drogtermesztés politikai és katonai vonzatairól. A RAND Corporation, a Human Rights Watch és a Transnational Institute kiadványait ajánlom a leginkább. De persze érdemes elolvasni a hivatalos ENSZ (UNODC) éves jelentéseket is (Global Drug Survey).

anomia

a vita már régen nem a 60-as évek szintjén folyik. A 90-es években egy gyökeresen új irányzat alakult ki, az ún. ártalomcsökkentés, amely nagyon távol áll mind a Tim Leary féle, mind a hivatalos prohibíciós állásponttól. Ez egy pragmatista megközelítés, amely elsősorban abban különbözik az előbbiektől, hogy nem akar moralizáló ítéleteket alkotni a drogokkal és a drogfogyasztással kapcsolatban, hanem közegészségügyi, költséghatékonysági és emberi jogi oldalról közelíti meg a problémát.
 

 
 
>>> legalize <<<
wyvern9092004. december 5. 20:57
 
 
A legalizáció/liberalizáció témakörhöz még egy kicsit. Azért húzkodom a vészféket ezen a vonaton, mert egy csomó kérdés nem tiszta. Szerintem ahhoz, hogy megnyugtatóan állást tudjunk foglalni, tudni kéne egyáltalán merre tart a vonat, ki a masiniszta és hogy kik állítgatják a váltókat...
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
badcat2004. december 5. 20:40
 
 
ezt már szeretem. jó, rágyújtok:)
én is botozom, kicsit, de főleg kézben csavarom. úgy jobban érzem. nagyon szépen lehet vele mozogni és innen meg már csak egy ugrás a hosszúbot. azzal még csak most kezdtem haverkodni, de már érzem hogy jóban leszünk.
viszont a meteort tényleg csak az angyalszárny tudja felülmúlni, de szerintem csak látványosságban. meteorral sokkal több trükköt lehet megcsinálni és dinamikusabbnak érzem a súlya miatt. bár az én láncom extra nehéz, nem ez az általános. de a szárny meg olyan szép!!

ehh, szavak helyett:
http://kep.tar.hu/zsbacsi/images/pic5543557.jpg

http://kep.tar.hu/zsbacsi/images/pic5543541.jpg

 

 
 
>>> Mecha-társadalom <<<
wyvern9092004. december 5. 20:34
 
 
http://index.hu/tech/szoftver/topderek/

Thanx skacok ;)
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
Khameleon2004. december 5. 19:59
 
 
Én et undorítónak tartom, hogy az emberek elítélik a drogosokat... azt se tudják miről bezsélnek, milyenk ők, azok nem biztos hogy rossz emberek, nem más embere, csak néha szeretik magukat jól érezni..annyira rossz ez? Meg a sok hülye...mindneki szétesik a bulin és nem tud magáról... Van erre is szer, de az nem a bulikon honos, ott éppen hogy nagyonis aktív az ember! Csak hogy ezt nem tudják, mert elhiszik azt a sok baromásogt, ami atv-kben me rádiókban szól. Én nem mondom, hogy a drogot úgy kell bemutatni, hogy annak hatására az emebrek megszeressék, és nem is kell isteníteni a médiában, d enem is úgy kéne flefogni, mint az elképzelhető legrosszabbat!Közöbösnek kell lenni, nem tudom ezt miér tnem lehet!A legtöbb ember jobban elítéli a drogo(so)kat, mint a gyilkosokat, bankrablókat és ez felháborító... Na mindegy, én ezt így gondolom!
 

 
 
>>> Versfaragás <<<
LaZa2004. december 5. 19:38
 
 

***

A beteg kedves


A sötétben ülsz, dohányzol.
Arcodra a holdfény mázol
Vékonyka csík fehérséget,
Régen elmúlt tükörképet.

S emléke omol a csendbe,
Mint egy öreg, beteg lepke
Tündér arcú, porladt álma,
Tüdőbajod betegágya.

Ha mozdul cserepes ajka,
Beteg fény hull a sarokba,
S csontvázad sárgán rebben szét,
Mint olajban vézna festék.

Szemed platán-sárga ború,
Közönyös vagy és iszonyú.
A lélek kilazult benned,
Többé már nincs miért lenned.

Aki még fontosnak talál,
Az is én vagyok... s a Halál.
Ugyan lassan öl tébolyod,
De szeretlek, ezt még tudod.

Ezért a lét küszöbéig
Veled leszek. Még egy hétig,
Egy évig -mindegy-, hisz a percek
Már csak időtlen ezredek.

Így csak ülünk mozdulatlan,
A világ forrongó katlan,
De beteg, foszló szigetünk,
Szótlan, mindig itt lesz nekünk.

De nem tudom, akarsz -e még,
Nem tudom, nem volt már elég,
Nem tudom, bírom -e még,
Nem tudom, maradnál -e elég.

Mert velünk már nem beszélsz,
Köztünk, de már nem velünk élsz.
Csak a hold nyúlhat arcodhoz,
Féltő kezemet eltolod.

S éjszaka, míg nyögve alszom,
Közel hajolsz, nézed arcom,
S álmomba látlak a réten,
Mosolyogsz kis feleségem.

De a nő fejemben -ott benn-
Meghalt tavaly októberben,
Élve csak a test tért haza,
Szeme mélyén lelked nyoma.

Azóta eltűnt életem,
Közönyös, rideg vagy velem,
Vagy éjjel az ablakban állsz,
Egy látomással kiabálsz.

De hiába minden erő,
És hiába minden szép nő,
És hiába múlt el a múlt,
Szeretlek te nyomorult!

***
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
LaZa2004. december 5. 19:28
 
 

én ördögbottal játszottam sokáig, még tűz nélkül, de aztán ráéreztem a meteor ízére, onnantól adieu pálca. a meteor közvetlenebb, mert nincs két vezető hozzá, valóban az az érzés fog el néha -amikor a legjobb-, mintha egy-egy testrészem lenne a két láng. a mozgástér is bővebbnek hat, és persze a látvány.. (szintén piromán vagyok, már gyerekkoromban is meggyújtottam mindent, robbanóhabot kevertem, késöbb meg három dezodort szigszalaggal kész tűzágyúvá kombináltam), szóval nagyon magas esztétikai értékkel bír a szememben a tűz, épp ezért egy angyalszárny számomra sokkal szebb tud lenni a lángoló botnál, már csak azért is mert több a tűz. hisz abból sosem elég, lángba a világgal!! :)
még nem játszom rég, csak pár hónapja, és igen meglepő volt az elején, hogy egy nagyon éles és hirtelen átmenet volt -szinte egyik játékról a másikra-, amikor átváltott a technikám a trükkökk 'különálló' gyakorlásától folyamatos játékba. azóta érzem a meteort, olyan mint egy kattanás, mint amikor megtanulsz biciklizni, az út gyaloglás, a cél csak egy lépés.

ma a kedvemért mindenki gyújtson fel valamit! :)
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Siphersh2004. december 5. 19:22
 
 
(És nekem továbbra is az a határozott véleményem, hogy egy rendkívül "költséghatékony" módszer lenne a helyzet kezelhetőbbé tételére, ha az ecstasy forgalmazását a törvényen kívüli világból átemelnénk szabályozott keretek közé, és így azt a végét is meg lehetne ragadni a problémának, amin keresztül jelenleg öngerjesztő módon szalad a szétzüllésbe a helyzet.)
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Siphersh2004. december 5. 19:17
 
 
Ja, meg persze a fórum lényege, hogy a meghatározott témakörön belül szabad társalgás folyik. Ha ez van, hát ez van. A fórumot nem az oldal szerkesztői írják, hanem az olvasói.
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Siphersh2004. december 5. 19:13
 
 
Persze. Az általánosításaid fényében azt mondhatjuk, hogy a céltalan, kiüresedett fiatalok az ecstasyban keresnek pótszert, de nem hiszem, hogy a puszta "útmutatás" megoldást jelentene. Az, hogyegy fiatal tud a tartalmas, teljes élet létezéséről, az önmagában nem javít a helyzetén. Nem hiszem, hogy volna varázsrecept a kulturális kiüresedés kezelésére, és azt hiszem, hogy ezen nem olyan egyszerű tudatos, tervezett módon tenni. Most így hirtelen nem tudok okosabbat mondani, mint amit olyan sokan szajkóznak, hogy több erőforrást kellene fektetni a fiatalokat célzó sportrendezvényekbe és a sportolást propagáló programokba, a kulturális értékek továbbadásába, a családi és iskolai mentálhigiénés helyzet javításába, satöbbi.

Ennél sokkal kisebb jelentőségő téma az, amit a pszichedelikumokkal kapcsolatban mondasz, de szeretném jelezni, hogy abszolút nem értek egyet veled: aki keres, az általában már eleve azért kezd el érdeklődni a pszichedelikumok iránt, mert ő egy kereső ember. Aki nem kereső, azt nem teszi keresővé a pszichedelikum, nagyon sok ilyen ember van, hanem azt mondja, hogy jópofa, de őt ez nem érdekli, és nem foglalkozik vele többet.

Ami meg a fórum és az oldal kontrasztját illeti: én abszolút ellene voltam, hogy helyet adjunk itt az ecstasys témáknak, mert szerintem semmi köze a pszichedelikus drogokhoz, de ecstasy-ügyileg nagyon hiányzik a tájékoztatás Magyarországon, és a tájékozatlanság nagyban növelheti a velejáró veszélyeket és károkat. Ezért van itt szó az ecstasyról, amihez én nem értek, és szakmai értelemben vett okosakat nem tudok mondani róla, az az igazság.
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Siphersh2004. december 5. 18:50
 
 
Ilyesmi soha nem volt jellemző a pszichedelikus drogokra, hanem általában arra használták őket az emberek, hogy tisztába jöjjenek önmagukkal, és jobb emberekké váljanak. Legalábbis az elmúlt évtizedek tapasztalatai ezt mutatják. De nyilván, ezek a nyugati országok tapasztalatai, és nem a legfrissebb korosztályokkal kapcsolatosak. Ha valóban van egy olyan tendencia, amiről beszélsz, akkor azt hiszem, egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy sikerül-e a törvényen kívüli világból a szabályozott és kulturáisan meghatározott keretek közé terelni az ecstasy és a pszichedelikumok fogyasztását, mert úgy látszik, hogy magától csak egyre rosszabb lesz az emberek kapcsolata ezekkel az anyagokkal, ami hosszú távon komoly károkat okozhat személyes és társadalmi szinten.
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Siphersh2004. december 5. 18:30
 
 
Ez érdekes. Lehet, hogy ezek az ismerőseid túl gyakran fogyasztanak pszichedelikus drogokat, és túl alacsony dózisban. Az is lehet, hogy alapból ilyenek. Én valahogy azt feltételezném, hogy a kiüresedett, magukba forduló embereket inkább az alkohol meg az ecstasy fogyasztói között lehet találni, nem azok között, akik pszichedelikus anyagokat fogyasztanak. De mondjuk nem ismerem a tizenéves korosztályt, te tizenéves vagy? Meg mondjuk a party-közösségeket sem ismerem, te ilyen bulizós típus vagy egyébként?
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
badcat2004. december 5. 16:36
 
 
gondoltam, ha már van topic a drogok és a szex viszonyáról, jó lenne ha lenne az érzelmi oldalról is.

elsősorban a párkapcsolatokra gondolok, de érdekelne, kinek milyen tapasztalata van a drogok emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, úgy általában.

meggyőződésem, hogy a kapcsolatom széthullásában szerepe volt a drogoknak. nem állítom hogy kizárólagosan ezen múlt, de hogy katalizátorként hatottak a szerek és a partyk világa, abban 100%ig biztos vagyok.
először érdekes és jó volt, hogy együtt fedeztünk fel valami újat. közelebb kerültük egymáshoz, boldogok voltunk, hogy megtaláltuk a megfelelő közeget(partyk), ahol mindketten egyformán jól érezzük magunkat.
több mint egy évnyi szárnyalás után, amikor legközelebb körülnéztem, azt láttam hogy iszonyú messze sodródtunk egymástól. egy idő után mindketten csak magunkkal voltunk elfoglalva és észre sem vettük, hogy valami elromlott. mire észbe kaptunk, késő volt.
én előbb ébredtem, mint ő, leálltam. próbáltam rá hatni, de hiába. iszonyúan megváltozott, a lehető legrosszabb értelemben.
érzelmileg lenullázódott, és magamon is észrevettem az eltompulást.
a szemem láttára tűnt el az életemből, egy másik drogossal. félig alkoholista lettem, hogy el tudjam viselni.
aztán, talán nem meglepő, hogy pár gombás élmény után, nála is megtörtént az ébredés. újra együtt, és szinte nullára redukáltuk a drogfogyasztásunkat.
csak reménykedni tudok, hogy a károsodás nem lesz maradandó.

ti jöttök.
 

 
 
>>> Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt? <<<
badcat2004. december 5. 15:48
 
 
ja, olvasás közben jutott eszembe, azt hiszem Nomad szavai kapcsán (kés a szívbe, vagy ilyesmi), hogy ma hajnalban álmomban szabályosan, szertartásosan harakirit követtem el. emlékszem a fém érintésére, a fájdalomra, de a legdurvább, hogy kristálytisztán éreztem a kétségbeesett élni akarást abban a pillanatban, amikor felfogtam, mit is tettem.

hogy ébren mi tartott vissza, hát, azt hiszem nagyjából minden.
ha véget vetettem volna az életemnek, talán megszűnt volna a fájdalom, de vele még annyi más is. és emlékeztem, hogy igenis szeretek élni, csak most azt hiszem hogy nem. nem süllyedtem bele az önsajnálatba, hanem úgy döntöttem végigkínlódom a nehéz időszakot és utána jobb lesz majd. kihívásnak tekintettem a túlélést, mint minden mást is, mióta az eszemet tudom.

hogy jónak mondhassuk az életünket, azért tenni is kell, nem is keveset. akarni kell először is.
minden ember egy tükör. az élet maga adott, hogy mi jön ki a két dolog találkozásából, tehát mi tükröződik vissza, az nagyon erősen függ a tükröző felülettől. görbe tükör ugyebár torzít.
lehet viszont csiszolni rajta
 

 
 
>>> Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt? <<<
badcat2004. december 5. 15:31
 
 
végigolvastam a topicot. eleinte minden hozzászólásra reagálni akartam, személyre szólóan, de a végére annyira sok lett, hogy nem tudok.
csak egy pár kérdés maradt: miért van ennyi megkeseredett ember?
miért nem láthatja bárki egyszerűen szépnek az életet? tényleg ilyen fontos kérdés a halál itt és most? nem az életre kellene inkább koncentrálni?
"csak az elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen"
halálvágy?? pfff...
volt, mert elvesztettem akit szeretek. úgy éreztem nem bírom ki a fájdalmat, szerettem volna egy ponttá zsugorodni és eltűnni. most kifejezetten szégyenlem magam miatta.
az élet alapvetően szép. csodálatos jelenség. hogy ki hogyan éli meg, az a hozzáálláson is múlik. persze nem csak azon, de rontani és javítani is lehet a helyzeten. azt látod, amit látni akarsz.
 

 
 
>>> Egyéb bejövős helyek <<<
badcat2004. december 5. 14:42
 
 
ez egy nagyon bejövős hely:

http://goa.hu/galleria/20040806Atomic/thumbnails/salvia/IMG_1072.jpg

salföld, gótikus kolostorrom egy erdő közepén...
gyönyörű hely kirándulni, és itt volt életem egyik legjobb partyja:)
 

 
 
>>> Mecha-társadalom <<<
wyvern9092004. december 5. 14:18
 
 
Melegítsük ezt a topicot is kicsit :)

http://index.hu/tech/szoftver/jeremiah/
Júdás mikor jön? :)

 

 
 
>>> Utóhatások, depresszió <<<
deeptrip2004. december 5. 14:14
 
 
Szerintem az korrekt, hogy van egy inga. Alaphelyzetben van, teneked a szokásos a hangulatod. Jön valamilyen cucc és az inga kimozdul a jókedv irányába, na de ha kimozdult akkor vissza is fog térni és átlép a negatív oldalra is egy ideig. Szerintem ez elfogadható magyarázat lenne.
 

 
 
>>> Hajnalka <<<
deeptrip2004. december 5. 14:11
 
 
Hawaiian baby woodrose.
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
deeptrip2004. december 5. 14:08
 
 
Nekem ördögbotom van, nem tüzes, de azt, hogy betépve jobban megy az nekem is feltűnt. Az elején tényleg nagy az összevisszaság, de hirtelen azt veszed észre, hogy elkezded érezni a mozgást. Nehéz trükkökre egyszercsak rájössz és onnantól mindig meg tudod már csinálni kisebb nagyobb nehézségekkel. Szal szerintem is fontos kellék lehet a zözi, mert segít a belemélyülésben. Bár számomra paradox volt, hogy mivel a zözi dekoncentrál ezért miért megy jól a játék, de amit te írtál, hogy minnél jobban koncentrálsz, annál kevésbé megy az lehet, hogy így van és akkor már összeáll a kép. Köszi!
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
ynul2004. december 5. 13:37
 
 
hát nemtudom hogy pontossan meddig de 3 hét az úgy tűnik minimum hogy addig igen.
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
badcat2004. december 5. 12:44
 
 
jó ez az oldal:)
nem velük játszom, de az egyik leányzó az osztálytársam.

amiért úgy érzem, hogy ennek a topicnak helye van itt:

nálam a játékhoz alapfelszerelés egy jó cigi. lehet persze anélkül is élvezni, főleg tűzzel. az adrenalin önmagában is elég jó anyag:)
de pszichedelikumok hatása alatt a játék is megváltozik.
egy cigi után eleinte kicsit diszharmonikusak a mozdulatok, de 10-15 perc játék után minden a helyére kerül. minnél jobban koncentrálsz, annál biztosabb, hogy elrontod. a zöldség ezt megoldja, elfelejtesz tudatosan koncentrálni, ugyanakkor sokkal kiélezettebbé válik az érzékelés, könnyebben rátalálsz a harmóniára önmagaddal. elkezdesz befelé figyelni, és már nem az a fontos hogy mit is csinálsz éppen, hanem hogy hogyan csinálod. ez az az érzés, amikor a játék "magától megy", te már csak az esztétikával törődsz.
a legtöbb trükkre egyébként ilyenkor jöttem rá.

ennél sokkal intenzívebben lehet ugyanezt az élményt átélni LSD vagy gomba hatása alatt. bizonyos mennyiségig, mert utána... hajjaj...
gombával volt egy súlyos élményem, azt hiszem örök emlék.
hihetetlenül gördülékeny így a játék, már szinte nem is kell tenni semmit, csak ott lenni és élvezni. tökéletesen eggyé váltam a láncokkal. olyan érzés volt, mintha a karjaim meghosszabbításai lennének. a lángok olyan pályát írtak le körülöttem, amilyet csak akartam, mintha a kezemmel rajzoltam volna a levegőbe.
játék közben ráflesseltem a lángokra... nem tudtam egy pár pillanatig, hogy közöm van hozzájuk, csak azt figyeltem, hogy hogyan keringenek körülöttem. mire feleszméltem, már közvetlenül az arcom előtt játszottam.
teljesen olyan élmény volt, mintha csak állnék ott és az akaratommal irányítanám a tüzet.
szerencse, hogy 3-5 prcnél tovább nem ég a lánc, máskülönben a jóég tudja mekkora kattanás lenne és hová vezetne egy ilyen kaland.

nagyokat lehet utazni a plafont bámulva is, de a legjobb flesseket mind tüzezés közben éltem át. néha egy-egy gyújtás után ugrálni meg kiabálni szoktam, mert akkora élmény, hogy képtelenség magamban feldolgozni.
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
katka2004. december 5. 12:26
 
 
bocs.biztos igazatok van nem kötekszek.anyesz irásában látszik h mekkora a média hatalma!
 

 
 
>>> Szeretet <<<
rumcais2004. december 5. 11:56
 
 
Én inkább azoknak a problémáival szeretnék foglalkozni akiknek hozzád hasonló problémáik vannak. Itt vagyok például én is. Mond te, kinek humora és találékonysága talán megélhetését is képes biztosítani, ez a vicc életműved csúcspontja volt netán, vagy már az eléd siető tavaszi fáradtságnak tudható be?
A topichoz hűen, annyit tennék hozzá:
- a megértés egyik legfontosabb feltétele a jóindulat.
- éppen azért fontos ez, mert nincsenek tökéletes metafórák,
de vannak olyanok, amiket mégis előszeretettel használunk,
mert bár nem is lehetnek tökéletesek, hiszen metafórák, de
valami aktuálisan fontosra képesek rávilágítani. (lehet, hogy ez
most nem sikerült :)
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
Zsoca2004. december 5. 11:28
 
 
Akkor mennyi ideig mutatja ki?
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
CandyFlip2004. december 5. 07:56
 
 
http://www.goabolo.hu/
 

 
 
>>> legalize <<<
wyvern9092004. december 4. 23:39
 
 
Siph: "A hatalmon lévők"... a szóösszetétel értelme kicsit megváltozott a hatvanas évek óta sztem. Ma konkrétan ki-mi a gonosz elnyomó hatalom? Talán a gonosz állam bácsi? Vagy a nemzetközi tőke tulajdonosai, akik az állam bácsit és a felelős embereket megvesztegetésekkel, fenyegetésekkel sakkban tartják)?
Az az érzésem, ugyanaz a kör erőlteti ma itt Magyarországon a droglegalizációt, mint amelyik anno az USÁban a hippi mozgalmat higította, majd fizikailag szétverette.

Erről a drogháborúsdiról meg kifejtettem a véleményemet.
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
badcat2004. december 4. 23:23
 
 
naaaaagyon jó:)

sokféle tüzes játék létezik, meteor, angyalszárny, tüzes bot, hosszúbot, és ezeknek mindenféle változatai.
természetesen mindegyikre megvan a veszélytelenebb, nem tüzes változat. először nyilván ezekkel érdemes megismerkedni.
ki kell őket próbálgatni, hátha valamelyik szimpatikus.
nálam a meteor a nyerő, mint legjobb, legváltozatosabb játék, látványosságban(kívülről nézve és belülről is) viszont az angyalszárny.
ha valaki ráharap az ízére, általában előbb utóbb valamilyen szinten mindegyikkel megbarátkozik.
sajnos a hideg nem kedvez túlzottan a játéknak, főleg a tüzesnek, mert nem kifejezetten zárttéri elfoglaltság. érthető okokból:)
tavasztól őszig a tabánt tudom ajánlani, minden szerdán. ott gyűlnek össze budapest pirománjai, kezdőtől a profiig. na és persze szabadtéri partykon:)
ilyenkor télen hiánypótlásként marad a lakás, esetleg partyk, persze tűz nélkül.
én már most küzdök az elvonási tünetekkel...
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
CandyFlip2004. december 4. 22:56
 
 
És te is így pörgeted, meg minden?
Tulajdonképpen már én is gondolkodtam rajta, hogy ki kellene próbálni. Piromániás az vagyok, tehát csak jó lehet. :-)
Én eddig csak lézerrel játszottam, de arra kb mindenkit rá tudok kattintani. Én tekerem mint az állat, ők meg nézik mint gép.
Vajon hol lehet megtanulni, minjárt meg is nézem gugliban! Azért ha van jó tipped akkor ne fogd vissza magad! :-)

CFP
 

 
 
>>> ami biztos <<<
CandyFlip2004. december 4. 22:20
 
 
Betegség, öregség, halál. Ez tuti.
Úgyhogy gyerünk örülni amíg lehet! :-)

CFP
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
CandyFlip2004. december 4. 22:18
 
 
Nem tudom másnak milyen tapasztalatai voltak vele, de nekem az egyik legsúlyosabb élményem az volt, amikor egyszer Kaszásdűlőről hátul Békásmegyerre menet kocsiban szívtunk. Persze óvatosan, apránként, főleg hogy vezettem (ehhez pláne no comment, de nagyon ellenjavallott!). Szóval a benzinkút környékén járhattunk, amikorra már nagyon szénné ütött. Szitu: megyünk a kocsiban, zene ezerrel. A "száguldás" kb 30 km/h. :-)
Én meg igyekszek tudatos maradni és ahogy fordítom a fejemet serceg a fogam alatt az idő. Minden pillanat ízét éreztem. Minden pillanatot külön átéltem, láttam, így olyan volt mintha az idő szuperlassan haladna. Természetesen mozogni csak a környezettel együtt tudtam, tehát szintén lassan, de abszolút ott voltam minden pillanatban. Sercegett a fogam alatt az idő.

Aztán meg volt fű-bélyeg-ilonka kombó egyszobás lakásban haverommal és annak (sztrip)táncos barátnőjével Enigmára. Beválik. :-)

A nagy hanyattfless legyen veletek!

CFP
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
Siphersh2004. december 4. 22:05
 
 
Abszolút el tudom képzelni, miről beszélsz. Ez annyira nagyon gáz dolog. Ilyenkor jön ki, hogy mennyire belemásznak az ember agyába a drogellenes szövegekkel, meg hogy egyáltalán mennyire és milyen mélyen meg vannak félemlítve az emberek.
 

 
 
>>> Új "bódító" hatású növénykék..saját felfedezések,tapasztalatok! <<<
snakee2004. december 4. 21:59
 
 
HAlu!nah ilyen kombót nem hinném h sokan toltak..:)LRdobtam egy kis szerecsendiót,ginszenget,meg 1Ex-et...elején nemigen éreztem semmit x kicsit pörgettet többi meg csak úgy benem volt..és erre rászívtam hajnalba még 1kis N2O-t nah aztán...olyan képi haluk zörejek..néztem a TV-t a hangok teljesen eltorzultak és bele kerültem egy hatalmas fekete térba ahol minden más..amire kicsit lejebb csillapodott a hatása a partronnak tekertem még1et mire újra viszsza a térbe becsukódott a szemem indul az agymozi..láttam 1 négyzetet amiközepétől kifelé szines csikok indulnak és v.mi hangok is jöttek mellette..meg még számos cucc villámló betűk és egyébb vizuálok..:)Még ma este is készek a pupiláim..meg atekintetem..szal nem egy rövid cucc.fura 1 eset volt de tanulság az szerecsen diót többet nee mer kurva szar(az íze hatását szimplán nem vágom)!!!!!!nah csöváz!
 

 
 
>>> Utóhatások, depresszió <<<
Anyesz2004. december 4. 21:42
 
 
Szerintem nem konkrétan az eki hozza rá az emberre a depressziót, még ha úgy is látszik. Annak szar utána, akinek ez egy fontos dolog, központi rész. Régen én is így voltam vele, 3-4 napig hozzám se lehetett szólni, képtelen voltam bármire is figyelni, egyfolytában az volt bennem, hogy p***ába, tépni akarok már! Mikor lesz már szombat?Most meg elmegyek, bulizok egyet, kialszom magam utána, azt el van felejtve.
Vagy mi.
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
Anyesz2004. december 4. 21:24
 
 
Igazából még nem tudom, mit akarok írni, csak érzem, hogy el akarom mondani gondolataimat. Nagyon rossz, hogy sok emberben benne van az, hogy fúúúj, drogos! 2 barátnőm ment bulizni múlt pénteken. "tiszták". Tudták, h én is akarok menni valahova aznap, de nem hívtak magukkal. Elég szarul esett. Azt mondták, hogy azt akarják, h elmenjek, de ígérjem meg, h nem csinálok semmit. Hogy nem akarnak "úgy " látni. Kérdem tőlük, miért, láttatok már úgy? Nem, de nem is akarnak. Hát jó. Egyedül mentem be a városba, véletlenül oda mentem, ahova ők. Tök örültek nekem. Egész végig együtt buliztunk. A buli végefele mondják, hogy na látod, hogy anélkül is milyen jól érezted magad! ...ennyit erről, hogy mennyire látszik rajtam. Utólag aztán megmondtam nekik. Csodálkoztak, azt hitték, minden ember szétesik, meg hogy nincs magánál, ha csinál vmit. Hát én ebből már elég rég (hú, 2 éve) kinőttem.
Egyikük velem akar szilveszterezni.

Anyesz
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
CandyFlip2004. december 4. 21:02
 
 
Index: A Richter Gógyszergyárral egy olyan szorongáscsökkentő szer kifejlesztésén dolgozik, amely az agy által termelt endokannabinoid lebontását végző enzim működését lassítaná.

FT: Ha az agy marihuánáját akarjuk kihasználni, azt kell megoldani, hogy ne tűnjön el olyan gyorsan. ...

Na igen. Jól hangzik. :-)
És hát az "agy marihuánája" csak nem illegális... :-)

CFP
 

 
 
>>> Tűzvarázslat, tűzzsonglőrködés <<<
badcat2004. december 4. 20:47
 
 
hej!
én vagyok itt az egyetlen piromániás??
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
CandyFlip2004. december 4. 20:35
 
 
Még nem olvastam, de:

http://index.hu/tech/tudomany/freund1129/
 

 
 
>>> legalize <<<
Siphersh2004. december 4. 20:33
 
 
"Prohibition is genocide on a global scale that Adolf Hitler would be proud of." - (http://www.napnt.org/2003_08_31_arc.mediareleases.html)

 

 
 
>>> A valóság <<<
CandyFlip2004. december 4. 20:29
 
 
Az 1234567891 prím. Véletlen találtam. :-)
 

 
 
>>> legalize <<<
Siphersh2004. december 4. 20:22
 
 
Szal', Biga, azon a fázison, hogy "...különben tényleg harc lesz", már nagyon régen nagyon alaposan túl vagyunk. Ennél túlabul gyakorlatilag nem is lehetnénk. Talán ha sterilizálnák a drogosokat, hogy ne örökítsék tovább a hibás géneket...

Elég egyoldalú harc, az igaz, de ahol az ország jogi szokásai szerint lehetséges helyben fejbelőni az embereket, ott az van, ahol a kényszerkezelés és a börtön a maximum elképzelhető, ott az van.

Hogy annakidején a hippik virágokat tűzdeltek a rendőrök puskáiba, azt megértem. De miután erre válaszul (ja, hogy nem lőttök vissza, oké, meg van dumálva) totális háborút indítottak a hatalmon lévők, ami évtizedek óta folyik, ezek után is azt mondani, hogy lazuljál haver, nehogy már tényleg harc legyen a dologból, szóval, ez nem egy helyénvaló megjegyzés, szerintem.
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
ynul2004. december 4. 19:37
 
 
de kimutatják!
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
Zsoca2004. december 4. 19:19
 
 
Aha vágom akkor egy hét aztán pisálhatsz bármibe nem mutatják ki, nem?
 

 
 
>>> ---Ketamin--- <<<
Innocence2004. december 4. 16:46
 
 
Zsoca, a ketamint a legritkabb esetben keverik barmivel is, mivel egyresz maga a ketamin roppant olcson beszerezheto (inkabb mast utnek fel vele), masreszt pedig ugyis elnyom minden mast. ez a kevergetes inkabb csak az amfetaminoknal szokas.
 

 
 
>>> Új szintetikus drogok (designer / dizájner drogok, RC, legal highs) <<<
Innocence2004. december 4. 16:41
 
 
 a 2C-I, 2C-T-2 es 2C-T-7 mar droglistas itthon is, az EU-ba senki nem szallit (semmifele fenetilamint, mert nehol van 'analogue act' es paraznak), de itt, az EU vegeben ez ugye nem nagy ervagas.. romaniai postafiok, google, satobbi.. a T-vel csak ovatosan mert van aki *nagyon* rosszul lesz tole, a I az ilyen szempontbol sokkal biztonsagosabb. egyebkent kellemes kiserletezest, paratlanul intenziv elmenyeket kivanok. :)
 

 
 
>>> legalize <<<
wyvern9092004. december 4. 16:06
 
 
No... akkor médiáznék még egy kicsit. Egyelőre nem lehet egyértelmű "médiaképet" összeállítani a drogokkal kapcsolatban, hiszen a közszolgálati médiában általában az elutasító álláspont érződik, ugyanígy a kereskedelmi média hírműsorain is. Viszont a kereskedelmi médiában észre lehet venni a "hivatalostól" eltérő műsorokban és reklámokban drogozással kapcsolatos apróságokat és ráutalásokat (konkrétumot nem tudok mondani, de pl. marihuánalevél-plecsni a nyakban, ganjás fejkendő, póló stb.), amiket persze az ORTT, funkciójának megfelelően próbál kordában tartani - persze nem sok sikerrel.

Az internetes médiát viszont már nem lehet így szankcionálni, itt minden a szerkesztők jóindulatán és önmegtartóztatásán múlik. Szintúgy, ahogy az újságoknál, itt is a beérkező hírek-témák-levelek közül a szerkesztők szájíze szerint kerülnek ki vagy maradnak közletlenül. Ha például egy nap beérkezik mondjuk 6 droggal kapcsolatos hír mondjuk az Origóhoz, és ebből kettőt közöl le, mondjuk egy olyat, hogy "Kanadai kutatók szerint a marihuána fogyasztása öli a ráksejteket" meg egy olyat, hogy "Ecstasy tabletták birtoklása miatt börtönbüntetést kapott egy karakószörcsögi fiatalember", és közletlen marad egy olyan, hogy mondjuk "A Buenos Airesi Egyetem kutatói kiderítették hogy a speed káros az egészségre" - nos akkor mársem beszélhetünk elfogulatlan tájékoztatásról. Ha drogháború valóban létezik, akkor ez így a sajtó virtuális keretein belül zajlik, és ebben valóban a főszerkesztők a legnagyobb hadurak. És ez a kis szösszenet valóban konkrét értelmet nyer: "...a drogokról való ismereteink és képzeteink feletti kontroll gyakran nagyobb hatalmat jelent, mint a fegyverek ereje."
 

Korábbi 10 20 50 100 hozzászólás (összesen: 133707)


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH óvatosságra int a Facebook-csoportban saját névvel megosztott, mások számára is látható információiddal kapcsolatban!