 | 
Legfrissebb hozzászólások (22286 - 22305)
 |  |  | | | |  |  |  | | Hemplar: A gyökeztetés ideje alatt , szerintem tedd búra alá , akkor jobban fog feszíteni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ma reggel volt életem legintenzívebb tudatos álma. nem tudom pontosan minek köszönhetem, de az álom legelején leesett, hogy álmodom. generáltam magam köré egy kerek placcot, amit tele is gondoltam érdekes emberekkel, akikhez odamentem, kérdeztem tőlük dolgokat (egyértelműen tudva, hogy magamat kérdezem), és remek válaszokat kaptam. kezemmel fantasztikus vizuálokat formáltam, ezeket nézegettem (persze semmire sem fókuszáltam túl sokáig), és gyönyörködtem az élményben. majd elkapott a "teremtés" vágya, és pillanatok alatt felépítettem magamnak egy számítógépekkel és egyéb műszerekkel teli laboratóriumot, ahol el is kezdtem géneket keverni egy új univerzum megalkotásához. közben átgondoltam a dolgot, és ezt inkább hanyagoltam, gondolván ennek még nem jött el az ideje, több álombéli gyakorlat kell. utána az álom próbált felülkerekedni egy szokásos foghullós dologgal, és ezt is sikerült életemben először megszüntetni. belenéztem egy tükörbe is, pontosan úgy néztem ki mint a valóságban. sikerült felhőkarcolokat emelnem, és úgy formálni a környezetet akár az inceptionban. ezt felismerve megpróbáltam a hátakat és az utat is úgy behajtani, mint a filmben, de ez még nem sikerült :) nagyon boldogan ébredtem, nem emlékszem mindenre tisztán, de talán ez nem is baj, tekintve hogy amatőr vagyok még a dologban. de egy biztos: sokkal durvább volt a dolog, mint bármilyen hallucinogén szer... álmodás foreva:D csak be ne tiltsák... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ki lettem javítva csak egy másik szálba. nem 180 fokon kell átsütni a végén az túl sok:P azt egy csirke miatt írtam :P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem adj vizelet mintát. A cipőjükre. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nah de ez nem veszélyes .ha megnézed írtam,h amiko efedrin hcl oldat desztilláltvízben található naoh oldat hozzáadása előtt
1 réteg szervesoldószert ajánlatos már hozzáadni : támogatja a hozamot és megelőzi ,h az efedrint az naoh hozzáadásával (szervesoldószer nélkül) valamilyen toxikus anyaggá alakuljon át.
ha már a kémiánál tartunk és most nem ellenségeskedek.
nemzetközi szinten alkalmazzák modentabik esetében.
sőt kihagytam azt az efedrin hcl oldatot oldószerrel átlehet mosni és utánafriss oldószet lehet újra hozzáadni és utána bázikussá tenni.
naoh oldattal mosni az oldószerfázst amiben a freebase efedrin van,fontos,mert olyan anyagokat mos ki belőle aminek semmi köze az efedrinhez(ez után lehet szaturált sós desztilláltvízes oldatot készíteni és 3x átmosni az oldószerfÁzIST AMIBEN A freebase efedrin vn már és a vízes fázist már szeparáltuk.
igazából én csak jót akartam de megkaptam a magamét mint mindig :-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nah jó jössünk békét mindenki azt gondol amit akar
ennek nincs értelme
minden jót LOL |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tiltsuk be a füves polókaaaaat !! :)
Majdnem elsírtam magam..
"A függőséget okozó szerek bármilyen célú és formában történő reklámozását és népszerűsítését tiltó jogszabályok megalkotása, az internetes tartalmak ez irányú fokozott ellenőrzése. A droghasználatot népszerűsítő felületek figyelése, illetve azok szakmai és jogi eszközökkel való visszaszorítása érdekében internet figyelő szolgálat szervezése szükséges. A világhálón és a kereskedelmi kommunikáció egyéb színterein egyaránt vissza kell szorítani a kábítószer fogyasztást kedvező színben föltüntető tartalmak megjelenését ˇ A kereskedelem, különösen azon árusítóhelyek ellenőrzése, melyek a kábítószer termesztésének és használatának legkülönbözőbb eszközeit árulják. E termékek árusításának, reklámjának visszaszorítása. (Például: kender képével árult üdítőital, csokoládé, pólók, újságok, energiaitalok, stb.)"
Internet figyelő szolgálat ? ? ? Nem is tudom kommentálni |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | igen a majmom többször csinált már ilyet és nem értem még mindig,hogy mi a bajod ...
mondd a hibákat ...
nem írtam olyat ami nem igaz. nem írtam alaptalant .nem írtam valótlan adatokat és nem fordítottam le hivatalos írást.
a szövegben nincs túl forralás,nincs túl melegítés. figyeltem a pszeudoefi hcl formában és bázikus formájában is az olvadáspontra.
nem írtam valótlan adatot a bázikusság során, és a HCL forma kovertálása során.nem vagyk kémikus ez tény,de csináltam már többször és ha megnézed akkor elég részletes,sok dolog van benne ami nem minden a/b-ben van benne.
ha meg nem érdekelt annyira akkor minek kritizálod (végig sem olvastad)
ezt utálom a legjobban
te csináltad már? biztos jó kémikus vagy |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sorry de nem fordítottam le semmit
ok szted egyáltalán nem értek a kémiához. akkor javítsd ki a szövegben a hibákat
nem értem mi a bajod.ha hibát találtál benne akkor írd le mi az
aztán kritizálj. így én is tudok : elolvasok valamit sztem ez nem ért hozzá.mi alapján mondpd ezt.bizonyítsd be. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem inkább azon tűnik ki a magyar mentalitás, hogy azért mert rávilágítok arra hogy mennyire lehetsz jártas a kémiában és még azt is leírom hogy miből gondolom ezt, egyből magadra veszed, jön a szarozás stb.
Azért nem olvasom át mert ez így ebben a formában számomra követhetetlen, és annyira nem érdekel a téma hogy kibogarásszam, viszont így is feltűnt hogy nem értesz a kémiához alap szinten sem, meg az is hogy ez egy angol iromány fordítása saját felfogásban a forrás feltüntetése nélkül.
Ha már úgy is itt van Jimi34536 pont nemrég írta a hasis készítésnél hogy 180 fokon kell kisütni a hasist, pedig ekkora hőmérsékleten a THC már elpárolog, és amúgy a vaporizerek is 180 fok körül működnek. De legalább ő leírta hogy nem igazán ért hozzá, és nem biztos hogy így van. Ez a leírás viszont mintha azt sugallná hogy értesz hozzá és csináltál már ilyet.
Amúgy azért olvastam bele, mert pont úgy nézett ki mint amiket én írtam régebben nitroglicerin meg robbanóanyagok készítéséről, azóta is csak reménykedek hogy nem követte senki. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gyanusított ként vagyok feltüntetve az idézésen, mert vettem egy vadbaromtól és hála a közösségi portáloknak nem volt nehéz kideríteni a nevem.... Na most, ha nem akarok vizeletmintát adni, az nem egyböl bukó? Tudja mindenki mire megy ki a játék... gondolom őkse annyira hülyék mint ahogy a viccekben megismertük őket. :D Mert ha ez tényleg ígyvan, hogy nem vagyok köteles vizelet mintát adni, akkor nem is fogok... Ha előtte jópár napig nem csinálok semmit és csak vért adok, akkor negatív lesz a teszt tutira. Igaz? Hálás köszönet az eddigiekért is!!!!!! |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Jimi34536
komitragédia :-))) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az angol vegyszernevek amiket írtam
toluene,xylene,Methyl ethyl ketone,IPA,NAOH ,ethanol, a kloroformot magyarul írtam.
PH 14 AZ NEM TOM,H A MAXimális bázikus ph. ezt nem tudom
ezenkívíül mi a problémátok? tipikus magyar mentalitás. minden tré amit más ír. nektek semmi se ok. régebben barátságosabb emberek voltak itt
ja és azt írtad tester,hogy látszik mekkora kémikus vok,mert van 1 két gyöngyszem a leírásban. utólag meg írod,h végig se olvastad.
nos mielőtt kritizálsz alaptalanul . nem vagyok nagy kémikus,de ezt az anyagot olyan oldalakról gyűjtötték össze és tapasztalt felhasználok nemzetközi szintén több recept alapján így extraktálják a modern tabletták miatt.
nem én találtam ki.
Pont,h olyan ifnókat tartalmaz amik nagyon fontosak.nem csak 1 sima A/B reakció. hanem a/b step by step
de tudom majd te eldöntöd és megítéled,h xar
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | muhaha :P (amúgy bocs a tragikus jellegét is átérzem, de asszem a komédiát sem lehetne letagadni belőle. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen, az első készítési módszerem ez lenne, van több 10 liter izopropil alkohol, meg hát több kiló jön le a növényekről, azért kérdeztem, hogy megéri-e, mert ha van 5 kiló, akkor abból vmennyi minimálisat csak ki lehet hozni. És az így készült csokit meg még nagy zsírtartalmú teavajban lefőzném, akkor szerintetek nagyobb lenne a koncentráció? :D Szerintem megpróbálom ígyis-úgyis. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nem kéne folyton késznek lenni, és akkor ez nem történik meg |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | lost theoryra enis elneztem volna, faj is a szivem, csakhat ez mar regebben erett, nem erre celoztam volna a hellokitty taborral :)
amugy ha rendesen keszul az ember, akkor nincs problema, a gondok ott kezdodtek, hogy egy darab hosszunadraggal vagtam bele, semmi (valos) infonk nem volt a helyi kozlekedessel kapcsolatban, igy 110 km taxizassal kezdtuk, mikor leszalltunk sebes albanal a vonatrol, esatobbi esatobbi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nembaj. én nem bántam meg döntésemet, maradok a hellokitty-barbie-ken-family, patakparti táboros lost theorynál. már ha ugyanott lesz jövőre... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "transylvaniáról azért furábbakat olvasni, mint óz orráról ever... meg a képek se vonzóak... dekó - a minimál uv-s szívószálas, régifürdőruhás - leszakadva (persze gaia elég dekót kínál végülis ), vécé nem volt (nekem ez sem baj, úgysem mennék be a sok koszos hippi után, hehehe), drága volt,..."
Csatlakoznek az elottem szolokhoz,a helyszin csodalatos volt, dekora nem is lett volna szukseg. Amig a szel elnem fujta, csüngött valami a main folott, az igazat megvallva nem nagyon figyeltem, volt izgalmasabb latnivalo. Wc volt több is, nem toitoi, hanem asott illetve deszkakbol eszkabalt. Persze az erdoben minden kellemesebb. Ami ijeszto volt, az az odajutas es az elso nehany nap, amikor nappal is lattuk a leheletunket, meg persze a hazajutas, ami mindvegig kerdeses volt :)
A lineup sajna teljesen borult, mainstage eleinte nem is volt, en szemely szerint nem sok zeneszt hallottam, aki kifejezetten erdekelt volna. Neha meg dubstep es drrumandbass (!!!) is szolt a mainen, amit nem igazan tudtam hova tenni, de szerencsere volt mivel karpotolniuk, talan Kalumetnek orultem meg leginkabb, mikor furdes kozben/utan elkezdte pakolni a csodáit :) A chillbe folyamatosan vadasztak az artistokat, akinel volt cd es szivesen beallt, az gyakorlatilag kapott lehetoseget.
Mindezek ellenere ket ev mulva kizart, hogy kihagyjam, igyis ebben a fesztivalban latom a legtobb lehetoseget, itt ereztem magam a legjobban.
Keszulni kell, nem az a hellokitty tabor.
https://www.facebook.com/add_email.php#!/photo.php?v=2150602177802 - nemtudom oké-e ez a link, ha nem, akkor bocs :)
|
| |  |  |  |

|