



Kategória:
Gyakorlat 
Létrehozó:
Siphersh 
Létrehozás ideje:
2004. július 7. 
Utolsó hozzászólás:
2023. május 23. |
|  |


Érdeklődés:
4799250 letöltés 8019 hozzászólás |
|  |



|

 |  Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ)Siphersh, 2004. július 7.  |  |  | | 8011. | 2023. május 11. 02:18 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (világoszöld) Logó: koponya Forma: koponya
Üdv! Ma találkoztam ezzel a tabival. Negyeddel kezdtem az egy nagyon picit csavart de közel se volt elég. Szépen lassan adagonként 1,5 tablettat vettem be. Kellemes élmény (jelenleg is a hatása alatt vagyok úgy írok). Nem tudom hány mg-os lehet, de ha nem is negyedelős, azért szerintem érdemes felezni. Veszélyesnek nem mondanám mert összesen 3at vettem be (szépen lassan, több óra alatt) Egy közepes tablettának mondanám így saccra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8010. | 2023. március 7. 06:18 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: koponya (Punisher) Forma: ötszög
Sziasztok!
Alapvetően néha speedet szoktam fogyasztani, de úgy gondoltam hogy kipróbálom az ekit. Elsőnek bevettem egy negyedet vártam egy órát és semmilyen hatása nem volt. Ezután, bevettem a második negyedet, szintén vártam egy órát és hatástalan volt. Rávettem a másik felet ugyanúgy próbáltam türelmesen várni (bár itt azt hiszem nem vártam sokat). Kissé elbizonytalanodtam, azt hittem hogy kamu a latyó….és ezután követtem el egy nagy hibát. Bevettem még rá egy egészet, igen..úgy hogy még előtte sose használtam. Kb. 30-40 perc után elkezdett csapkodni, de nagyon kellemetlen volt. Kipirosodott az arcom, kezem-lábam remegett, éreztem ahogy gyorsul a pulzusom és melegszik a testem. Azonnal kaptam egy pánikrohamot, gyorsan beszaladtam a zuhanyzóba és jéghideg vízzel lehűtöttem magam. Pár perc múlva megszűnt a pánikroham és jobban lettem. Olyan érzés volt mintha valami erősebb spurit toltam volna. De lehet azért nem ütött be mert itthon próbáltam ki egyedül. Lényegében egy kellemetlen, de mégis kellemes fless volt ez az egész. Nem tudom pontosan hány mg-os lehet, de sztem felezni kell. Majd adok neki még egy esélyt..de akkor már egy rave bulin! Peace! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8009. | 2023. február 3. 12:33 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: gyémánt Forma: gyémánt
Jó a hatása nagyon kitud csattintani a képből egy idő után akár felezve is jellemző a volt a nyitott szemes vizuális halu is szóval lehetett MDA is akár. Szemeket nem bassza szét ha nem veszel be belőle 1,5-öt egyszerre. Nagyjából 180-200mg-snek tippelem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8008. | 2022. december 11. 20:51 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: koponya (Punisher) Forma: háromszög
Kiválóan működött, nem volt túl erős, hozta amit kell. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8007. | 2022. november 13. 23:10 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ahogyan elnézem az Ecstasydatan az új tabikat. Valószínű ezekkel lehet felütve 3-CMC, 4-CMC. Ezek Mefedron analóg designer drogok. Ami ugye hasonlít a kokainnak hatásához is. És ezeknek a lasztiknsk a hatása eléggé árulkodó, mivel ezek is eléggé durva boldogságot adnak be. Úgyhogy nagy ennek az esélye. Én alapból jobban adom ezeket a lasztikat mint a régi MDMA-t. És azzal aligha fogsz találkozni. Hogyha szeretettfleest akarsz akkor nem fogsz közel akkora élményt sem elérni. De jobban kicsattint a világból ez a cucc. Meg ugye levságosabb is leszel. De ezt én sem azért írtam mert biztos vagyok benne. Mert ezt senki nem tudja. Lehet, hogy valami fél éve megjelent új anyag van benne. És azt mi honnan tudjuk, hogy annak mi lesz a mellékhatása? Pl itt van egy olyan bogyó amibe olyan anyag van amiről még sosem halottam és nincs róla nagyon info sem. https://www.drugsdata.org/view.php?id=14663 Ez engem arra sarkal, hogy erőségtől függetlenül mostmár megint minden bogyót felezzek. Inkább próbálj meg beszerezni legalább egy féle tesztet és az több dolgot ki fog deríteni szerintem mint ez a félig halott daath oldal. A fehér minionos tabit én is kipróbáltam. Biztos, hogy van benne speed is. De legalább ki is tart jó hosszú ideig. Maseratiból én kéket ettem az is jó de gyenge. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8006. | 2022. október 25. 03:19 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Egyéb Forma: Egyéb
A kék Guccira még visszatérek annyiban, hogy fogyasztottam mondjuk mellé kristályt is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8005. | 2022. október 25. 03:12 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Egyéb Forma: ellipszis
Szürke Maserati. És ez az utolsó jóság. Konkrétan ugyan olyasmi volt mint a Koponyás csak gyengébb. Szemek szintén hatalmas nagyok. Amit észrevettem ezeknél a tabiknál, hogy max 1,5 óra múlva érdemes redoseolni mert a resodenak is több idő kell, hogy hasson és ha kicsit is gyengül a hatás már nem adja úgy be. Volt amikor még a highon vettem be redoset utana gyengult kicsit 10 perc mulva. A redose meg 15p mulva kezdett volna hatni de mar nem tudta ugyanazt a hatast megadni. Még 60mg körüli redose sem. Nem tudom ha mdmat is raknak ezekbe a tabikba, akkor minek ütik ilyen szarokkal akkor inkább adjanak 80mgs tabikat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8004. | 2022. október 25. 03:05 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Rózsaszin Bitcoin érme alakú tabletta. Na, hogy ne csak mindegyiket leégessem ezt most a Fehér kategóriába rakom. Csak mert ez volt a legjobb és ez volt a legkevésbé cink az összes közül. Lényeg, hogy ez a tabletta viszonylag jól adta a szeretettfleest 6 óráig. És jobb hatást is adott mint a többi. Jobb, erősebb szeretettflees. De nem olyan ez sem mint az MDMA. Illetve nagy önbizalom, magabiztosság érzet, beozélgetősdi, csajokhoz oda menési kedv. Ebbe volt mondjuk valami más világi is mintha Methel vagy Mefivel vagy hasonlóval is ütve lett volna. Mert néha istenkomlexus is elő jött. Egy féltől is már el lehet lenni. Személy szerint én egyet ettem. Ezt is felezve. Második fél már durván oda csapott. Viszont a szemek itt is nagyok voltak úgy mint a többinél pupillák közepesek szintúgy. Tehát ez is levágós volt. Ezzel is ez volt a baj. Hatásra ilyen 10/8-at kap tőlem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8003. | 2022. október 25. 02:53 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Red Bull (bika) Forma: tégla
Neonkék tégla alakú Red bull. Na gyakorlatilag ez volt a legszarabb mind közül. 1 tabletta ebből egyáltalán nem volt elég semmire. 1,5-2 tabitol már érezni. De ez a pörgés mellé beadott bizonyos para fleeseket is. A többi tabinál is volt olyan amikor baromságokon gondolkodtam, hogy megcsináltam e ezt vagy azt és akkor mentem megnézni feleslegesen. Ami lehet az én hibám is, de az MDMA az szerintem nem így viselkedne. De ez még rossz fleest is beadott mellé. A szemeket ez is megduzzasztotta de nem annyira mint a Heineken. Lényegében ez a tabi hatását tekintve is egy 10/3 max, tehát Szar! Szomorú mert régen a Red Bullok voltak a legjobb ekik a Tesla mellett és elvileg mostanában is megy olyan Red Bull is ami MDMA-s csak nem tudom melyik. De ez nem az. XD |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8002. | 2022. október 25. 02:43 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Gucci Forma: Egyéb
Kék Gucci. Itt nem figyeltem, hogy a fogyasztás napján mekkorák voltak a szemeim. De a lényeg az, hogy ez hatásilag kb pontosan ugyanaz volt mint a Heineken. Csak ettől ráadásul másnap egész nap nagyok voltak a szemeim. Bár ebből 6-ot ettem szóval ne toljátok túl ha jót akartok magatoknak maximum ilyen 2-3mat vagy kevesebbet egyetek egy buli alatt ezekből. Azt is leírom és ez nem csak erre a lasztira hanem a többire is vonatkozik, hogyha esetleg a szemek felkelés után pár óra múlva is vissza szűkülnek nagyjából normális méretűre. Agyilag konkrètan másnap agyhalott leszel. És ez kívülről is látszódhat. A szemkontaktust normálisan nehéz tartani valakivel. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8001. | 2022. október 25. 02:35 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Heineken Forma: Egyéb
Konkrétan ez csinálta mindközül a legnagyobb szemeket. Mondjuk ebből 3-mat ettem. Erősségre max ilyen 120-150mg lehet. Tipikus kellemes pörgő, szárnyaló hatás, de szeretettflees 0! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 8000. | 2022. október 25. 02:32 |
| |  |  |  | | Szín: vajszín Logó: koponya Forma: fej
Mostanában nem nagyon szoktam ide tabletta infókat kitenni mert ahogy nézem az oldal sajnos nem túl aktív mostanában. De ezt most kiteszem figyelmeztetésnek. Szóval volt ez a tabletta és ugye lényegében az összes többi amit mostanában próbáltam. És felkell, hogy világosítsak mindenkit! Oké jó szokott lenni a hatásuk ezeknek az ekiknek, viszont ezek nem MDMA-s bogyók, vagy ha van is bennük MDMA. Akkor is, ezek bizony valamivel ütve vannak. Mert szerintem eleve több kell, hogy normálisan kiüssön fél tabi nem tud igazán megcsavarni. Bár azt nem tudom, hogy ezek eleve milyen erősek voltak mert az ecsdatán is pl ebből a szürkés-arany színű tablettából is van 5 darab az ecsdatan. Plusz vannak olyan tabik amik fent sincsennek azon az oldalon egyenlőre. Folytatom a dolgot, ez a tabletta pl azt csinálta, hogy a comeupnál adta a szeretetfleest utána mikor beütött inkább csak pörgetett meg csavart még 3 óráig. De szeretettflees az eléggé hiányos volt. Pedig ment egy egész utána 1,5 óra múlva még egy fél, ami csak kicsit lökött a hatás erején. A nagyobb baj pedig az, hogy ezek a tabik azt csinálják, hogy hatalmas nagy másnap is levágós meg buliban is szerintem gázabb mint a 250mg egszerre elfogyasztott igazi MDMA-tol. Fullba feltekeredett meg remegő szemek. XD Úgy, hogy maga a pupillát csak ilyen felére tágítja. Viszont nem a pupilláról beszélek maga az egész szem méretéről. És ha olysn adagot veszel be amit kevésbé érezni mondjuk felet akkor sem sokkal kisebbek a szemeid plusz legalább nem is kapod meg eléggé. És tabitól függően másmilyen a hatás a pörgés + elszállás mindnél jelen van. Viszont valamelyik egyátalán nem ad szeretetfleest akármennyit tolsz be. Valamelyik kevésbé vagy rövid ideig, utána csak inkább stimuláció, valamelyik már erősebben és hosszabb ideig adja. De nem olyan erősen és tisztán mint az MDMA. De a szemek itt is hatalmasak. Én speciel ezt a Szürkés Koponyát, Zöld Heinekent, Kék Guccit, Fehér Miniont, Kék Redbullt, Rózsaszin Bitcoinosat próbáltam. És mindegyikre ez volt a jellemző. De szerencsére nem tűnik veszélyesnek mert volt amiből 5-öt megettem de semmi bajom nem volt. Viszont aki fogyasztja számítson rá, hogy jól fogja érezni magát de közel nem úgy mint a régi MDMA tabiktól. Na meg főleg azzal, hogy a szemek még másnap akár egész nap is nagyok maradhatnak. Pláne ha túl tolod. Az MDMA-ra a nagy pupilla de nagyjából normális méretű szemek lennének a jellemzőek. Pillreports alapján nem igazán lehet eligazodni mert más országokba nem ugyanazokat a tabikat hozzák be mint ide.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7999. | 2022. október 25. 01:52 |
| |  |  |  | | Szín: fehér Logó: Minion Forma: alak
Tehát ez egy Speed + Designer + (talán valamennyi MDMA keveréke) Még nagyobb szemeket csinál mint a mostani tabik nagyrésze! De azt kifelejtetten, hogy aki ezt fogyasztja nem kell csalódnia abban, hogy rövid lesz a hatóideje. Mert ez az amitől még másnap is teljesen kész az ember, komolyan lejövője sincs. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7998. | 2022. október 25. 01:47 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szia én bizony halottam már mind3-ról. Elvileg a szürke tesla és a kék fox azok nagyon jók, sajnos ezekhez nem lehetett pont lehetőségem. Bár lehet, hogy ezek is felvannak ütve azzal a bizonyos hatóanyaggal amivel a mai tabik. Amik tipikusan akkora szemeket csinálnak mint egy ház. És sajnos ezt nem a pupillákra értem érdekes azt csak ilyen félig tágítja ki , hanem maga a szemekre. Ami még másnap is levágós. És buliban is sokkal levágosabb. De lehet, hogy sajnos a jó öreg mdma-bol maradtam ki. Mert a kék foxot nagyon dicsérték több helyen is. Minionsból én amivel találkoztam az fehér színű volt. 1 egész tabletta nem elég ahhoz, hogy normálisan ki üssön. Nem lenne gyenge laszti de van benne speed is. Mert érezni lehet, hogy vissza fogja. És így nem tud normális szeretettfleest beadni. Illetve a szemnagyobbítós történet még jobban jelen van mint úgy általában, gondolom a speed miatt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7997. | 2022. szeptember 29. 20:51 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (sárgászöld) Logó: Coca-Cola Forma: négyzet
Zöldessárga tabletta egyik oldalán kidomborodó kólás üveggel, a másik oldalán coca-cola felirattal és a harmadó vonalakkal. A színt leszámítva (mivel a miénk zöldes volt) így néz ki: https://www.pillreports.net/images/fullsize/36439.jpg
Hárman fogyasztottunk, fejenként egy-egy tablettát. Én harmadoltam. Nagyon emlékezetes élményeket szereztünk. Betöltött minket a szeretet, amit egymással meg is osztottunk és (mindenféle védekezési mechanizmus nélkül) megnyíltunk egymásnak. Beszélgetni volt a legjobb, de zenét hallgatni, táncolni vagy egyéb tevékenységeket (pl. fagyűjtés a tábortűzhöz vagy rágozás) csinálni is élvezetes volt. Éberségünket fokozta. Nekem hallucinácót nem okozott.
Második harmad bevétele után hozzám került egy kék minion, amit az élmény elnyújtására akartam fogyasztani, de, ahogy futott fel ez a harmad úgy teljesen megelégedtem az állapotommal és beláttam, hogy ezt még egy plusz ekivel (vagy annak egy részével) már nem akarom fokozni (mivel még megvolt a harmadik harmada is), így végül egyik barátom és egy ismerőse fogyasztotta el a kék miniont (aminek minion alakja volt). Barátomnak tetszett az élmény, az is MDMA-s tabi lehetett. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7996. | 2022. szeptember 27. 23:49 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Tesla Forma: alak
Sziasztok! Szürke Teslával vagy minion-al találkozott valaki mostanság? Köszi, ha van infód ès megosztod! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7995. | 2022. szeptember 17. 01:11 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7993. | 2022. május 30. 22:56 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (neonzöld) Logó: Maybach (MM) Forma: Egyéb
Kisebb mint a régi Maybach tabik, és keményebb állagú is. Ízre is keserűbb mint mint azok a szarok amik jelenleg futnak. A hatása meglepett, hogy Mdma-s volt. Adta eléggé jól a szeretetfleest, a beszélgető kedvet, a tánchoz való kedvet. Bár nekem egy egész kicsit gyenge volt, szerintem 120-150 mg lehet benne. De legalább MDMA volt, úgy látom a zöld színű tabikban jobban meglehet bízni. Mert az elmúlt 2 évben a zőld színűeknél találtam a legtöbb MD-s tabit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7992. | 2022. május 19. 03:06 |
| |  |  |  | | Szín: lila (halvány) Logó: Tekashi 6ix9ine / 69 Forma: fej
Nagyon érdekes hatásokat produkált, fogalmam sincs, hogy mi lehet de inkább a veszélyes kategóriába teszem. Mivel sötét volt nem láttam pontosan, hogy nézett ki Lila de a színe a sötétben kissé halvány, rózsaszin árnyalatúnak tünt! Egyik barátom által lehetőséget kaptam egy fél tabira.
0:00 Beveszem a fél tabit, a számmal és nyelvemmel is érzem, hogy kemény a tabletta.
0:45 Elkezd adni egy kis stimuláns hatást de azon kívűl semmi. Eléggé savat csinált szóval fél cerukált beveszek mellé, hogy elnyomja a hányingert.
1:05 Fokozatosan kezdi adni a gyenge hullámzását. De hatni azt nem igazán akar normálisan. És inkább leűltettős mintsem táncolos.
1:30 Itt megint erősödik egy kicsit a hullámzás, viszont még mindig nem jön exes hatás.
1:45 Itt kezdene kissé táncolos lenni, de sajnos már lassan indulnom kell haza.
2:00 Természetesen miután a szórakozóhelyet elhagytam akkor üt szét és ekkor kezdi el adni a szeretetfleest illetve azt az érzést, hogy nincs nekem semmire szükségem és leszarok mindent. Meg van mindenem, Fejremegés. Viszont a bajom azzal volt, hogy közben erőteljesen arra utasít egyrészt, hogy űlljek le. Másrészt viszont jó lenne ha még lenne buli. Tehát így nem tudom magamat rendesen bele élni a flessbe. Mivel közbe minden bajom volt. És a pupilla még mindig csak a szemem nagyjából 30%-át teszi ki. Korábban sem volt nagyobb és utólag sem.
3:50 Nem igazán érzek depressziót, még mindig hatogat. Csak sajnos közben ideges is vagyok még pedig azért mert sűrgösen hokizni akartam, illetve sűrgösen haza érni és lefeküdni.
5:30 Ekkora értem Kb haza. Ennek örömére a hatás újra éled. De már fáradt voltam és lekelett feküdnöm aludni.
Másnap az elején még úgy kelltem, hogy kissé hat a cucc, de már nem úgy mint előző nap. Azonban kicsit később enyhe depresszió, kedvetlenség, fáradtság jellemezte.
Összegezve: Ez a tabletta szerintem tartalmaz MDMA-t. De vagy nagyon kevés van benne, vagy van mellé keverve valami más is. Esetleg PMA-val van felütve. Ezt azért merem meg említeni mert nagyon sokáig tartott az, hogy hasson valamennyit. Gondolom nem a cerukál baszta el, mivel már vettem be eki mellé. Igaz akkor már szinte teljesen megjött a hatás. A gáz csak az, hogy már 8 hónapja nem csináltam. És ennyi idő után MDMA-bol már 30mg is tudott volna hatást kifejteni. Végülis a végén hatott valamennyit. Ennyi vagy kicsivel több mg szerintem volt benne. Viszont eléggé ki volt a tököm mindennel a hatás ideje alatt is. Úgy látom az ekik nem nagyon változtak ezalatt a háromnegyed év alatt, bár ez jobban adott MDMA-ra hasonlító hatást. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7991. | 2022. március 18. 17:33 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: hatszög
7983 - azóta van infó erről? Találkoztam vele én is, de még nem próbáltam. Eléggé porlad, nehezen kivehető a logó némelyiken. Tesztre lilul, de nekem annyira nem bizalomgerjesztő az állaga miatt. Köszi, ha valaki kisegít egy kis infóval.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7990. | 2021. december 13. 19:24 |
| |  |  |  | | Szín: kék (szürkéskék) Logó: buddha Forma: háromszög
Igazából maga a felni az Buddha alakú,csak nincs a menüpontnál,igy háromszöggel jelöltem.Felezővel ellátott laszti,mindenképpen MDMA-s. Féllel kezdtem,majd a csúcsnál bedobtam a másik felet is.
30-40 perc alatt be is adta a dolgokat ahogy kell,zenét élveztem,"Pofa be nem áll,Boldogság,nyugodtság,lejövetel 0 és nagyon jó alvás 10/10. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7989. | 2021. november 2. 12:58 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: koponya Forma: koponya
Igényes nyomású, elől koponya, hátulján MyBrand logó, felezővel ellátott. Egy féllel kezdtem ami kb 30 perc után ütott be, ezzel elvoltam kb 2-3 órát aztán megettem még felet, ami kitartott végig. Hatásra kellemes MDMA hatás, kb 250mg-ot tartalmazhat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7988. | 2021. október 16. 05:43 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: lóhere Forma: lóhere / treff
Áthuztak egy negyed ilyennel mondván, hogy ez egy egész szives tabi. Na nem baj legközelebb jobban megnézem mit adnak. És bevettem a negyedet csak egy nagyon minimális érzést adott. Alig tekert meg. Végülis arra jó volt 1 óráig, hogy kicsit jobban elazuljak és felporogjek pupilla egyáltalán nem tágult ki. De kB 1 óra volt a hatás aztán nem is jöttem le szinte semmiről. Csak a nyugodt, pőrgés át ment. Értelmetlen depis hangulatba. Pedig még mindig hatot. Azonban T+5nél kB megint beütött és ekkor jobban. Tehát ekkor már mondhatni volt valamennyi hatása mert be is álltam. KB 2 óra tánc után haza mentem. De otthon csak 1-2 óra múlva fáradtam el annyira, hogy aludni tudjak. Először arra gondoltam biztos jó. De 1 tabiban kevesebb van mint 200-250mg. Ha negyedtől szinte egyáltalán nem érzem. De haverom 2 db-t evett meg ebből és alitasa szerint ő sem nagyon érzet mdma hatást. Elvileg picit jobban eltorzultak a hangok mint nekem. Meg kicsit jobban csavarta. Spuris hatást érzet. De az jó volt benne tehát azt mondta spurkos bogyónak elmegy. És már csak ezért is húz fel, hogy csak negyedhez volt szerencsém. De második tabletta már keményen porgette 3 napig nem is aludt. És most még az ecstasydata szerint is amfetaminos ez a tabi: https://www.drugsdata.org/view.php?id=11247
Nos elvileg nincs benne mdma vagy ha van akkor is spurival van ütve. Talán azt a gyenge csavart is csak placeboztuk. És lehet, hogy kajak csak amfetaminos. De hiába jó mivel nem mdma ezért piros jelölést kap. Mai bogyokal az a baj, hogy vagy designer drog vagy mdma de amfetaminnal. Ami nem hagyja kiteljesedni a hatását. A lényeg, hogy felidegesít már ez, hogy nincs 1 full Mdma-s tabi manapság. Érted akkor ha ütik legalább ne spurival meg ilyen szar designerekkel. Hanem mondjuk mdma+ 2C-B vagy hasonló cuccokat tennének bele. De még az MDE vagy Metylone is jobb lenne mint ezek a szarok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7987. | 2021. október 2. 20:11 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (neonzöld) Logó: -nincs logó- Forma: lóhere / treff
Logó nincs Felező nincs DrugsDatán ugyan ilyen tabi amfetamin és koffein de azon van egy 4es ezen nem volt 2 tablettát vettem be egyszerre Comeup: 45 perc 16 óra múlva jöttem le teljesen |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7986. | 2021. szeptember 25. 15:27 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7985. | 2021. szeptember 25. 03:27 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Tekashi 6ix9ine / 69 Forma: fej
Végre most kivételesen egy jó tiszta Mdma-s bogyó. Nagyon kedves, szeretetfleesel teli élményt add akár 2/3 is. És már egy kisebb negyedet is belehet érezni főleg egy kezdőnek. Nekem két felé elosztva 6-7 óráig tartott. Tehát nagyon jó cucc.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7984. | 2021. szeptember 18. 22:51 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Egyéb Forma: domború
Rózsaszín Batman tabi hátulján felezővel. Megint egy designer drogos tabi. Ami nem mdma tartalmú. De még csak nem is 2C-B mivel ecstasydata szerint ezekben általában 2C-B kéne, hogy legyen. Bár akitől vettem azt mondta nem mdma van benne. Hanem PDMA vagy mi.. 4500 forintért adta el azt az 1 tabit. Azt tudom, hogy nem PMMA-t mondott, bár lehet, hogy arra gondolt. De szerintem már toltam olyan tabit is. PDMA-nak utána néztem. De semmit nem találtam róla. Kezdtem egy félel fél óra múlva semmi. Utána rá is dobtam még felet. És rá 15 percre kezdtem érezni valamit. Utána fokozatosan kezdet megjönni. De a végén mikor elérte a csúcsot ez volt az első adag bevételéből számítva olyan 80 perc elteltével. Akkor is csak kicsit hullámzott a világ néha 1-1 pillanatra jobb volt mikor jobb zene jött. De a hangokat sem tompította el annyira. Eufóriát meg szeretetfleest sem nagyon adott. Inkább azt mondanám kicsit éreztem jobban magamat. Szeretetfleest is halványan adott néha-néha. De mivel nem tudott eléggé elkábítani ezért nem tudtam magamat sosem igazán bele élni magamat a pozitív hatásaiba sem. Főleg, hogy nem volt ennél az sem mindegy, hogy milyen zene megy. És inkább leűltettős volt. Na meg a tömeg is zavart. Halu az viszont egyáltalán nem volt. Egy pillanatra egy villanyásni sem. Utána amikor elhagytam a klubot haza felé chilles, gondolkodos volt. Néha megkellet állnom leűlni. Azt T+3:00 körűl jött a lejövő. Ami nem csak az a tipik megzuhanás volt, hogy jajj istenem nem vagyok már a hatása alatt. Hanem egyből elkezdtem depizni az alapvető problémákon is. Utána volt néha olyan amikor vissza csavart. És megint chilles lett a hangulat meg kicsit feldobotabb lettem. De T+6:00 körül mikor feküdtem le már egyáltalán nem volt hatása. Másnap hálistennek nem nagyon volt depi. Kár, hogy megint csalódnom kellett mivel 1 év után már szívesen fogyasztanek jó mdma-s tabit. Mivel több mint egy éve, hogy utoljára ilyennel találkoztam. Meg persze 2C-B is jó lenne. De ebben nem az volt, vagy ha mégis akkor nagyon gyenge. De mégis manapság hol talál már az ember 100 mg alatt tabit? Oké az ecstasydata szinte semmit nem árul el de akkor is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7983. | 2021. augusztus 12. 01:34 |
| |  |  |  | | Szín: lila (halvány) Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: hatszög
Valakinek van infója a leírásban szereplő bogyeszról? Most tettem rá a kezem, kipróbálni egy darabig még nem tervezem, de van tesztem, szóval majd azt ráeresztem, de személyes tapasztalat érdekelne, ha van. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7982. | 2021. július 30. 22:27 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: -felismerhetetlen- Forma: tégla
Halványsárga tabi kicsit szürkés beütéssel. Tehát Halványsárga (szürkés). A logó alapján nem lehetett nagyon felismerni azonban sokan azt mondták, hogy Rolls Royce. És amikor megnéztem a szarul nyomott hátuljából mintha az R körvonalát lehetett volna kivenni. Kezdtem egy féllel, mivel azt mondták elvileg annyira nem erős. És általában 200-220 mg alattiakat egészben szoktam bevenni. Főleg, hogy 3 hete és azelőtti héten is csináltam ezt. Azonban erről már halottam korábban rossz dolgokat is. Nagyon hamar már 10-15 percel a bevétel után elkezdett hatni. Éreztem, hogy nem lesz vele gond. Ekkor rögtön rá dobtam egy másik felet mielőtt élete volna a csúcsot. Igazából nem a hatásával volt a baj mivel felpőrgetett kedvet kaptam táncolni, mozogni, beszélgetni. A szeri fleest azonban nem igazán akarta adni. Általában már 80 mg tiszta mdma jobban adja. És még meg is tudtam állni egy helyben is ha úgy volt. Mármint ez nem eset nehezemre attól még, hogy pőrgetett. Nem volt olyan erős tabi. Mivel a lábaim remegtek de pl a szemeimet nem remegtette meg. És nem is izzadtam tőle mint a ló. Ragora is leginkább akkor szorultam mikor mentünk táncolni és hangosabb volt a zene. 3 óra múlva kezdtem érezni, hogy gyengűl. Igaz nem úgy, hogy nagy megzuhanást érezzek tehát nem olyan lejövős volt. Viszont eléggé betompult ezért bevettem a másikat. Azzal ellentétben, hogy az első milyen hamar hatot ennek kB egy óra kellett, hogy eleje a csúcsot. Itt már nem csak zene közelben kellett rágot bevenni. És nehezebben tudtam irányítani magam, hogy ne mozogjak össze-vissza. És ez még mindig nem akarta nagyon adni a szeretetflesst ehelyett. Erőteljes nyitott szemes haluk fogadtak pl ilyen random sétáltak előttem akik igazából ott sem voltak. Vagy ott ülök a patkán és mentálisan, fizikálisan is azt érzem, hogy ott bulizok a szinpadnál. Ennek a csúcs hatása is kB 3-4 órát vett igénybe. Utána szépen fokozatosan gyengült amikor mentem haza campusrol. Mert rossz volt, hogy vége lett ennek. Na meg történt valami 2 nappal előtte amin még mindig jogosan vagyok depis. Akkor néha majdnem kaptam depi fleeseket. De eltudtam nyomni magamban. Otthon még vissza is ütött. De fáradt voltam és le is feküdtem aludni. KB 3-4 óra alvás volt. Na a probléma csak ezután jött olyan depressziósan ébredtem mint még soha egyik bogyotol sem. És néha kaptam olyan depi rohamokat, hogy azt hittem ott helyben esek össze. Ezért egész nap adagolnom kellett magamat benzokkal. Ami miatt délután is bealudtam 1-2 órára és ugyanez fogadott. Megint bekelett vennem. Hajnalba lefekvés előtt is kellett még. És nagyon durva alvás paralizis tört rám. De még az elkovetkezo 2-3 napban is. És konkrétan még szerdán is eléggé depis voltam miatta. Tehát az utó hatásai miatt teszem ezt a rossz kategóriába. Bár maga a hatása sem olyan volt mint az igazinak. Senkinek nem kívánom azt a lejövőt. Tehát hanyagoljátok! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7981. | 2021. június 20. 19:43 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Maserati Forma: ellipszis
Ez viszont egy jó minőségű cucc volt igaz, hogy csak negyedet ettem. De ez is elég volt ahhoz, hogy érezzem egy minimálisan kicsit az exes boldogságot éreztem jobban mint azelőtti nap a tekashinál. De ez sem volt elég. De legalább nem voltam úgy befeszulve. Viszont mivel gyenge ezért a szeri fleest sem nagyon adta. Inkább csak tekeredett a kép meg leszartam mindent a hatása ennek is olyan 5-6 órás. 180-200 mg-nek adták elő azok akik megkínáltak egy negyeddel. Szerintem ez az: https://www.drugsdata.org/view.php?id=9866
Általában még no toleranca vagy kisebb tolerancia mellett sem érzem be ilyen "gyenge" tabiknak a szűk negyedét még ennyire sem. De ez most kicsit megtekert. Lehet a jó társaság vagy mert igazából már rég fogyasztottam. Tavasz végén 1x. Előtte meg még szeptemberben. De normális mdma-val szerintem még tavaly nyáron találkoztam utoljára. És ez talán még tisztább. Szerintem egy harmad tutti elég lesz ha nincs nagy toleranciád. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7980. | 2021. június 20. 19:29 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: Tekashi 6ix9ine / 69 Forma: fej
Van benne valamennyi mdma. De sajnos mellé van keverve valami más is. Amitől néha befeszűltem. Felezve vettem be 1 darabot. Az első fél valamivel nagyobbra lett törve. Talán már inkább 2/3 is volt. . A hatása is feltűnően lassan akart meg jönni. Bevétel után több mint 1,5 óra volt mire kiteljesedett. Adott valamennyi szeretetflesst és empátia érzetet. És nagyon kivoltam, de sajnos nem úgy. A lábaim és a testem remegett, azonban a szemeim nem. Na meg nem is szakadt rólam annyira a víz csak pláne nem a fejemről. És a gond az volt, hogy nem is kábitott el eléggé és a szerelem erzeten kívül. Azt az exes boldogságot, kábultságot nem úgy adta. Amire pl a Eutylone képes csak szeri fless nélkül ez pont az ellenkezője. 3 óra múlva mikor még adta az első adag rá dobtam a másik felet. De semmivel nem lettem előrébb. T+4:00 viszont elszivtunk 2 cigit. Általában kiszokta ütni a hatását. De most pont, hogy segített és a szorongás érzetet ütötte ki. Így már elég jó volt de nekem még mindig nem igazán volt elég. Tehát adhatott volna többet is. KB 1 óra múlva, mikor már úgy éreztük jövünk lefelé. Pedig felhuztunk egy csík kokót. Ettől ugye 1 óráig mindent és ott közülünk mindenkit tökéletesnek éreztem. Mintha mi lennénk az istenek. Amikor elkezdett ki menni a koksz. Akkor megint pozitívan vissza ütött és talán akkor volt a legjobb mert lefeküdtem. És konkrétan mentálisan, fizikálisan is azt éreztem, hogy megkaptam azon lányok valamelyikét akik nagyon tetszenek, fullra elhittem és behaluztam. És még másnap reggel is éreztem. De az exes elszállt eufóriát egyszer sem adta be igazán. És nem is nagyon pőrgetett inkább lefelé akartam feküdni. A normális mdma-bol ha sokat veszek be akkor is tudom kontrollálni, hogy inkább pőrgessen. Mert tudom milyen és megszoktam. Mivel ebben elvileg 353mg-nek kéne lenni. Csak, hogy ennek a negyede sem mdma. Vagy talán nincs is benne csak valamennyire letudja másolni. Vagy össze van kutyulva sp-vel. És ezelőtt 2 hónapja fogyasztottam és akkor sem sokat 180-210mg-sből egy felet. Tehát kB 90-120mg körüli adagot. A Jobbik fajtából. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7979. | 2021. június 18. 14:08 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: koponya (Punisher) Forma: koponya
Azt viszont kifelejtettem, hogy amikor becsuktam a szememet akkor olyan halucináciok fogadtak, hogy konkrétan nem, hogy láttam magamat helyeken hanem éreztem is, hogy ott vagyok pl. Egy autó alagútban, egy parkban, volt mikor azt haluztam, hogy random emberekkel beszélek. Tehát ennyiből jó volt. De volt 1-2 olyan pillanat amikor volt, hogy rossz dolgot láttam mert nem tudtam ugye, hogy mit csináljak. Amikor sok mdma-t vagy MDA-t fogyasztok akkor intenzívebb és másabb szokott lenni csukott szemmel is még a comedownál is. Volt olyan amikor azt hittem mda-n, hogy egy másik univerzumban vagyok, bár sokat vettem be nagyon. És még akkor is eltudtam aludni mikor a hatása alatt voltam igaz szívtam meg benzokoztam. De ezt most éreztem ezek mellett is pedig általában a fű megszunteti a hatást kB teljesen. Viszont a pont ezzel együtt 10/2 ugyanúgy. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7978. | 2021. június 17. 22:37 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: koponya (Punisher) Forma: koponya
Az elején amikor feljött akkor mdma szerű volt a feljövő. Azonban egy 10 percbe tellett és bevoltam állva de nem éreztem jól magam. Igaz csak felett vettem be. Nem tudtam, hogy mit szeretnék ülni, járkálni, feküdni, zenére táncolni. És nagyon rossz volt egy picikét mondjuk mintha beadott volna szeretett fless szerű képeket de az semmi volt. Viszont az eufória is kB olyan volt mint egy normálisabb speed esetében. Ha egyáltalán ezt lehet annak nevezni, mivel nem is voltam normálisan beálva. És még csak nem is porgetett pont, hogy inkább álmosított. Az álkapcsomat viszont megbszta tehát rágtam egy pár szem rágot. Epres lidlös rágó volt. És eközben felköhögtem és koptem is egyet. És piros volt a köpésem nem foglalkoztam vele gondoltam arra, hogy a rágó szineszte be. De másnap is bevettem ugyanannyi rágot kB ugyanúgy rágtam össze. De egyáltalán nem volt színe a kopesemnek. Ekkor ébredtem rá, hogy valszeg akkor az vér volt. Nem rágtam össze a tabit de éreztem a kezemmel, nyelvemmel. Hogy keményebb állagú mint amilyen szokott általában lenni. Pedig lehet érdemes lett volna megkostolni. Ami még irritált, hogy még mielőtt teljesen beutott akkor eltudtam menni pisilni. De utána nem és ez a bogyó nem érzéstelenített el annyira, hogy ne érezzem. Mivel tudom a normálisból is van olyan amitől nem nagyon lehet, de az szépen ki is üt. Hanem 2 óráig azon szenvedtem, hogy mikor tudok végre.. És T+3:00nál még mindig rajta voltam de meguntam és elszivtam rá egy cigit és bevettem utána egy 0,5-ös frontint. Nem tudtam elaludni csak azután, hogy elszivtam még 1 két emberes cigit. Másnap amikor felkeltem még halványan mindig éreztem valamit. Viszont az utána elkövetkezo pár napban depressziósabb, idegbetegebb voltam. Pedig ahhoz nekem nagy adagokat kell bevennem a normálisbol. Na lényeg az az, hogy igaz 3 nappal előtte kaptam meg az első kínai oltásom. De nem hiszem, hogy annak sok köze lenne hozzá. Ha bajt csinált volna valszeg nem ilyeneket. És azt sem hinném, hogy akár egy gyengített kórokozó akár mrns vagy akármilyen alapú vakcina ennyire legyengítené a hatását. Mivel a kettőnek semmi közük egymáshoz. A másik meg az, hogy már háromnegyed éve nem csináltam. Oké akkor zsinórban 3-4 szombat amiből egyik alkalommal be is vettem 3-4 darabot a 200+ mgs-ből. És akkor az utso alkalommal már nem is éreztem egészben a közepes erőségűt. Viszont ennyi idő alatt ennek a toleranciának nem, hogy teljesen lekelett mennie hanem kB akármit érezném kellett volna. De ebben a félben nem volt 50mg sem. Bár alapból nem lehetett benne mdma sem nagyon. Mivel régen pl kis toleranciával is éreztem pl a 230mg negyedét. Még az is kicsit jobban kiütött mint ez és ott legalább porogtem is kicsit. És elvoltam nem úgy mint itt. Nem tudom mi lett volna ha buliban veszem ezt be. A punishertől nem ezt vártam. 10/2 csak amiatt a 10p miatt ami kicsit jó volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7977. | 2021. június 17. 00:55 |
| |  |  |  | | Szín: piros (halvány piros) Logó: Egyéb Forma: ovális
Piros Skittles Egyik oldalán Skittles felirat, másik oldalán felező és kicsi bekarikázott NL felirat. A comeup kb. fél óra volt. Két alkalommal fél redoseolva tartott 5,5 órán át. Hozta a megszokott kellemes MDMA hatást. 230 mg.-ként árulták, nyilván kevesebb lehet a valós szám. Én gond nélkül ajánlom a felező ellenére egészben bevenni (persze csak óvatosan). |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7976. | 2021. május 6. 04:32 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
7974. Ez attól függ, hogy mennyit vettél be. Mivel az mdma is képes ilyenekre 500+ mg adagban. Mármint ezt az adagot nem egyszerre bevenni mert az nem lehet jó élmény, halálos is lehet. Én egyszerre bevettem egyszer olyan 270-280 mg már ez is bőven olyan volt mintha forró zuhanyt engednének rám folyamatba. Elvileg már 240-250-nél is ez kezdődik. Ezt úgy éri meg csinálni, hogy beveszel olyan 120-200mg körül és arra redoseolgatsz kB ugyanolyan vagy kisebb adagokban. Meg éri szívni belőle az első és még utána egy másik mondjuk az utsó adagbol orrba is. A eufória, szeretettflees része és a haluk is erősebbek lesznek kicsivel. Az viszont megint nem biztos, hogy megéri, hogy 100-120 mg alatt dobálod és benyomod ezt az adagot 6-8+ alkalommal is akár. Mert a boldogság része a végére sem biztos, hogy kifog teljesedni. Talán erősödni sem fog egyáltalán amíg nagyobb adagot nem veszel be egyszerre. A haluk ugyanolyanok lesznek. De nem biztos, hogy annyira bele tudod magad élni. + Akkor a lejővő is roszabb lesz. Tehát mondjuk az éri meg ha pl benyomsz mondok példát 1 220, 1,5-2 óra múlva 110, 20-30 perc múlva megint ennyi. 20-30 perc múlva mondjuk megint 220. Mondjuk ezt már csak akkor ha kemény motoros vagy. Ennél többet egyszeri meg+ redoseal sem éri meg már nagyon szerintem. Mert utána már eljutsz arra a szintre is, hogy egyre kevesebb dologra emlékszel. És már ez is elég veszélyes.
Alapból az MDA okoz ilyen halukat. Ez erősebb mint az mdma és kevesebb is elég no meg a tuladagolás is kisebb adagot jelent. Mondjuk mdma 240 ez szerintem már olyan 220 ha egyszerre ennyit fogyasztasz. Mármint tuladagolas alatt a testi tuladagolásról beszélek. Mentális tuladagolást már akár 150mg is okozhat egy alap embernek aki nem annyira tapasztalt még ebben. Az MDA már ilyen 150-200mg körül is elég durva. De ez magában nem add olyan jó szerelmes, kedves flesseket.
Az MDE gyengebb és több kell belőle mindenhez a tuladagoláshoz is. Meg ahhoz is persze, hogy érezd meg jól elvigyen. Itt több a szeri fless, kedvesebb élmény mint az MDA. És ez akár spurisnak is jó lehet mivel ez pörget a legjobban. De ettől függetlenül mégis itt tudsz a leghamarabb leállni a tánccal és itt tudod magad a legjobban kontrollálni. Ez is kicsivel haluzosabb mint az mdma. Tehát ahhoz a halu hatáshoz talán kevesebb kell. Mondjuk ha már ilyen vicces, de szerintem mégis undorító dolgokat is haluztál. Akkor ebbe lehet inkább designer drog volt mert én is próbáltam és ilyen haluim nem voltak semmi halucinogéntől. Az MDA-tol egyszer volt olyan, hogy egy hatalmas madárpókot láttam alapból félek tőlük de akkor megakartam simogatni. A többitől is voltak fura halucinációk. Pl kaptam egyszer olyan tabit amibe mdma és valszeg valamilyen 2c-x vagy valami kisebb adag keményebb halucinogén volt. Nekem az adta a legjobban.
Hogy abban a tabiban mi volt nem tudni. Már régen találkoztam ilyen tabival. A régi sárga vagy zöld route 66-ot próbálták haverjaim. Elvileg jó tabi volt. Azt nem tudom mennyire haluztak tőle. De elvileg elég gyenge, elvileg a jó hatáshoz 1,5 is kellett belőle. Amitől még mindig nem is nagyon remegett be a szem és elvileg olyan 3-5 darabok is elfogytak egy este alatt. Akár kevésbé nagyobb motorosoknál is. De ez már több mint 5 éve volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7975. | 2021. április 22. 02:53 |
| |  |  |  | | Szín: fehér (bézs) Logó: M / Moncler Forma: domború
Mivel nem nagyon halottam még róla túl sok mindent. Ezért bevettem egy felet. Kicsivel kevesebb mint egy óra kellett ahhoz, hogy az első hatásokat elkezdjem érezni. És kb olyan 95-100 perc mire minden kiteljesedett. A hosszú felhozó miatt még most is gyanakodom arra, hogy lehetett benne pma is. És a haluk is engednek erre is következtetni. Jó mdma szerű. Szerelmes, kedves érzést adta. De mikor elérte a csúcsot akkor sem tett még a fél plafonra. De erősebb halucinációk jöttek mint amire számítottam. És a végére volt olyan, hogy nyitott szemmel is tisztán kivehető dolgokat láttam. Már az első felétől. T+2:00 körül dobtam még egy felet. Ez nem tett nagyon jobbá a hatásokat viszont a haluk azok még jobban jöttek. T+2:30-nál pedig bedobtam egy egészet. Na ez is elkezdett hatni egyből de fél óra kellett mire elérte a csúcsot. Elég mély nyitott, csukott szemes kedves, vicces meg minden fajta haluk jöttek. És ez már plafonra tett totálisan. Teljesen rajta voltam a boldogságon. Emellett még felellhető volt verejtékezés elég durván, mostmár a szem remegést is kiváltotta. És inkább mostmár ahhoz volt kedvem, hogy lefeküdjek és úgy kapjam. Mivel otthon voltam ezt meg is tehettem. Néha volt mikor meg inogott a hatás egy pár pillanat vagy pár percre. De ilyenkor vagy lekell szarni. Vagy max mást kell csinálni, pl elszívni egy cigit . És akkor adni fogja ugyanúgy tovább. Ha hosszú hatóidővel rendelkezik a cucc. Olyan 6 óra múlva jött el az mikor már tényleg meg inogott annyira, hogy annyira legyengűljön, hogy már ne tudja azt adni amit korábban. Teljesen olyan 8 óra múlva jöttem le. De a ledzsalója szinte egyáltalán nem volt durva. Az alvás viszont nehezen ment. Másnap az jó volt. De tényleg jobban éreztem magam mint alapból még harmad nap is . Még néha mindig éreztem kicsit a fülem zúgott. De kicsit jobban is szédültem meg jobban kaptam be utóhalukat mint általában. És mondjuk harmadnap mikor aludtam kaptam egy alvásparalízist. De nem olyan durván rosszat mint amit az sp okoz. Lényegében jó kis tabi. Talán tartalmaz egy kis methez hasonló designer drogot. Meg valami halucinogén szerű dolgot is. De egyébként jó kis labda az mdma érzést is jól adja. És nem leszel tőle rosszul. Kezdőknek fél elég lehet. De tapasztaltabbaknak inkább 2/3, háromnegyed ajánlott. Egész viszont már sok lehet. Én ilyen 180-210mg köré tippelném. És 10/7-re értékelném hatásilag. Mert láttam már jobbakat is. Pl egy Redbull, Tesla vagy egy régi Chupa Chupshoz nem ér fel. Mivel nem add olyan tiszta md érzést. Hiába haluztatt valamivel erősebben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7974. | 2021. április 18. 02:01 |
| |  |  |  | | Sziasztok,
a szürke route66-tal kapcsoaltban szeretnék kérdezni,ha valaki találkozott vele.MDMA hatás abszolút,viszont olyan hallucinációk (neonzöld rovarok a konyhabútor alól,kopasz ember hosszú hajjal,wc-ből minden irányban kifolyó víz) amiket nem tudok magyarázni.Ilyesfajta hallucinogén hatásért MDA,vagy MDE lehet benne a felelős? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Tesla Forma: pajzs
Ma érkezett a riasztás holland laboros kollégáktól, hogy a rózsaszín Tesla, amit 2C-B -ként forgalmaznak, valójában DOC hatóanyagot tartalmaz. A DOC egy nagyon hosszú hatásidejű (~24 óra) pszichedelikus amfetamin-származék és ebben a tablettában nagyon sok van belőle, több kórházi kezelést okozott a használata Hollandiában.
 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7972. | 2021. április 11. 10:40 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: elefánt Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
tesztelve lett marquis teszttel, ami MD-nek jelezte. Érzésre az is, csak elég gyenge. Egy fél alig-alig hozott valamit.
Valószínűleg ez az a kinézete alapján https://www.drugsdata.org/view.php?id=9549 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7969. | 2021. április 7. 21:00 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Kissé ezüstes árnyalatú, foltos kék színű tabletta. Alul egy Duplo felirat felette pedig egy aranyos nyuszi. Hátoldalán felező vonal. Ilyen 230mg körül van beszámolók alapján. Ezt pontosan felezve vettem be így egy picit gyengébb volt nekem mint akartam. Bár a második fél T+1-45nél oda vágott most annyira, hogy elérje azt a szintet amit akkor akartam. T+3:20nál már elkezdett gyengülni. De ennek a ledzsalója nem volt olyan rossz mint szokott. És tiszta mdma érzést adott be, bár nem volt olyan jó mint egyes tabik. De az átlagnál jobban adta. Ajánlom mindenkinek. Viszont egészben esetleg tapasztalt motorosok dobják. Bár ha nincs kedved magadat teljesen oda vágni te is inkább felezd. Vagy 2/3 utána 1,5-2 óra múlva 1/3. Ebből többet max akkor redoseolj ha már mondjuk egy buli elején elkezded és egész este csúcson akarod tartani. Max 2-3db szerintem elég belőle egész estére is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7968. | 2021. március 15. 14:13 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Donald Trump Forma: fej
Üdv! Régóta checkolom itt a tabikat,sosem terveztem beszámolót irni de ezzel nagyon befürödtem. Első fél reggel 9 óra,második fél 10 óra,harmadik fél 10:30 és dobtam rá egy egészet 12:00 körül. Az égvilágon semmit nem érzek pedig megbizható helyről jött és ránézésre minőséginek tűnt. hátulján felező,elöl trump arckép ami igen részletgazdag. nem hinném hogy lenne benne bármilyen tudatmódositó szer. azért csak óvatosan lehet velem van baj de inkább kerüljétek,pénz kidobás volt. egyszóval: Csalódás... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7967. | 2021. március 4. 20:00 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Egyéb Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Narancssárgás piros Dreamstate PX tabi. Elvileg 220mg tiszta mdma-nak mondják. De semmi köze nincs hozzá kicsit beálsz, de mégsem úgy mint a normálistól. De semmi szeretett fless. És inkább csak leűltett. És már féltől is ez van. Viszont volt olyan haverom aki 4-et evett. Kórházba is került. Mivel ez a gagyi hatása kB 1 óra. A lecsúszó nagyon rossz. Aludni nem lehet és olyan 3-4 napig szédülsz. Ráadásul még ettől nem is haluzol a kenzo is ilyesmi de abba legalább van lsd is. Utó hatásaként pánikrohamokat is okozhat. Tehát hanyagoljátok. Még negyednek az elfogyasztását sem ajánlom. Mivel, hogy még 1,5 csomag szerecsendióval is többre mész mint ezzel a szarral. |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7965. | 2021. február 23. 01:14 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: transformers Forma: transformers
KIEGÉSZÍTÉS AZ ELŐZŐHÖZ Bocsánat, a színe lemaradt. Vízszintesen nézve az egyik oldala narancssárga, a másik rózsaszín volt. Egy igényesen legyártott laszti. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7964. | 2021. február 23. 01:10 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: transformers Forma: transformers
A hatását nagyjából 30 után kezdtem érezni. A tablettát 500-asként árulták, így felet vettem csak be belőle. Habár felezővonal nélküli és rendkívül kemény volt, így nehéz feladat volt az elfelezése. MDMA testkit-tel leteszteltem és medium/high között kaptam az eredményt. Körülbelül 4 órán át tartott a hatása és kellemes, az eddigiek alapján megszokott élményben volt részem.
Én személy szerint ajánlom a tabit, akár egy egészet is a gyakorlottaknak (hiszen egyértelműen nem 500-as volt). |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7963. | 2021. február 20. 05:12 |
| |  |  |  | | Szín: barna (világosbarna) Logó: TM (Tony Montana) Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Akkor talán Buphedrone lehetett. Vagy valami mapb analóg. Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy valóban MDMA volt talán tényleg nem a legtisztább volt. Bár azok általában hamar kimennek vagy fel volt ütve egy kis gyorsal. De te pont úgy reagáltál rá, hogy melette érezd az md hatást is, vagy nem volt benne olyan sok gyors. Az is fura, hogy olyan sok idő a comedown. De amúgy meg azt is valoszinűnek tartom, hogy jó minőségű MD volt. Csak a fél neked kevés volt ahhoz, hogy jól kiüssön a redosek meg nem vagy picit erősítették a hatását. Mert jajj most 300mg-nek árulják xd. Szinte az összes lasztit 250-400mg-ként árulják. Amik közben lehet 1/3 olyan erősek. Nekem egyszer 200mgnek adtak el egy tabit, de az 40-50mg volt nagyon picike toleranciával éppen, hogy amikor elérte a csúcsot beéreztem egy kicsit, valszeg itt már az a kiadott 1500ft meg a placebo segített vagy nem tudom hogyhogy beéreztem. De biztos, hogy 40 valamennyi mg volt. Mert 50mg volt mikor full 0 toleranciával sem éreztem. De pl egy 200mgnek a negyedét sem mindig érzem be és az pedig az eloszlás miatt általában olyan 5/%-al mindig több lehet. Az én normális küszöb dózisom tolerancia nélkül szerintem 60-70mg lehet. Lényeg, hogy attól a retek gyenge rockstaros tabitol is olyasmim volt mint neked ettől, csak itt a szeretet képek nem nagyon voltak meg. Pedig ez tiszta mdma volt. Szóval szerintem te MDMA-t fogyasztottál. Csak keveset, mondjuk ha redoseoltál ebben az esetben ha épp, hogy csak üt általában a redose ezen még szokott dobni. Tehát ha nem szedultel akkor lehet nem az volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7962. | 2021. február 9. 01:20 |
| |  |  |  | | Szín: barna (világosbarna) Logó: TM (Tony Montana) Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
A comeup nagyjából 60 perc volt (még étgyomorra is), ami az eddig tapasztaltak alapján meglepően sok. A hatása ugyan MDMA volt, viszont furcsán "szolid" és 6+ órán át tartott. Volt szeriflash, de az is csak mérsékelten, kattogás gyakorlatilag semmi, a szédülés adta varázst sem éreztem. A tippem alapján jóval kevésbé tiszta ecstasy tabletta a megszokottnál, talán valami stimuláns is lehet akár.
300-asként árulták, így úgy gondoltam egy fél bőven elég lesz.
Személy szerint óvatossággal ajánlom csak és velem ellentétben Ti mindenképp teszteljétek (boosterként elmegy). |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7961. | 2021. január 24. 12:05 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: dominó Forma: tégla
kellemes MDMA hatás, viszont nem túl erős. 60 kg testsúly mellett az egész elfogyott. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7960. | 2021. január 12. 17:46 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: LOVE/SEX Forma: szív
borzalmas tabletta fél bevétele után kb 30 perc múlva kezdtünk el valamit érezni, de csak nem akart semmi történni. Olyan volt mint 4-5 óra come-up. Rossz hangulat, fájó áll semmi pozitív érzés. Összesen egy egészet megettem, de bár ne tettem volna. Hazaérve borzalmasan éreztük magunkat, álmatlanság, illúziók. Biztosan nem MDMA. Másnap a maradék azonnal ment a WC-be. Később a baráti körben volt aki hasonlókról számolt be más forrásból beszerezve. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7959. | 2021. január 6. 05:15 |
| |  |  |  | | Szín: fehér Logó: Egyéb Forma: ellipszis
Fehér Maserati hátoldalán 300mg felirat elején korona. A felirat nem csak parasztvakitás. Valóban 300+ mg. Tehát inkább harmadolós-negyedelős! Mintsem felezős. Főleg, hogy fél tabi egészben fogyasztva legtöbb embernek sok volt. Tehát némelyik tablettában változó a hatóanyag, az mg erősség és az eloszlás is. Volt aki negyedtöl úgy volt, hogy remegett a szem és le izzadt mint a ló! És még ha felet veszel be az általában kb 150-160 mg lehet. Egyszerre elfogyasztva ez is sok lehet egyeseknek. Volt olyan is a társaságból aki egészben bevette. Majdnem ájulás lett a vége :D. Én harmadóltam. T+0:40 Megjött T+1:05 Elérte a csúcsot, a szemek remegnek nagyon pőrget és emellett nagyon kedvesen veretti neki :D. Beszélgetősdi minden. T+1:30 Úgy döntöttem dobok még 1/3-mat. Elkezd egyre jobban remegni a kép. T+2:10 Be veszem az utolsó 1/3 tabit. És kezdenek megjelenni a bevillano haluk. De nem olyan erősen és inkább viccesen. A szemem ismét beremeg. Az eufória már bőven a második adagnál eléri a csúcsot. T+4:30 Kezd el gyengűlni. T+6:00 Jövök le teljesen. De ez nem az a tipikus nagyon rossz lejövő. Hanem szinte meg sem kottyan. T+9:00 Speedhez hasonló lejövő hatás, de csak minimálisan. Nem olyan durva viszont itt beüt az, hogy semmihez nincs kedvem. De ez nem tartott sokáig. De amfetamin nem hiszem, hogy volt benne. Mivel az elnyomja az MDMA mély, szerelmes hatását! De aludni nem is bírtunk tőle utána még jópár óráig. Másnap viszont jobban is éreztük magunkat legtöbben. Kivéve az az ember aki egészben vette be. Nála jelentkezett pár napig az a rossz depresszió. És a lejövő minden fázisa jó szar volt neki. Hatásilag 10/9-re értékelném. Egy zőld/narancssárga Tesla vagy egy Redbull azért még mindig jobban adja xD! És tovább is tart a legjobb részük. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7958. | 2021. január 5. 14:06 |
| |  |  |  | | Szín: lila (világoslila) Logó: dominó Forma: dominó, hátoldalán felező
Világos lila, téglalap formájú, domino pöttyös (több féle pötty kombináció) hátoldalán felezős tabi. (ELMÉLETILEG 200-250mg -t tartalmaz, de erről nem találtam megerősítő adatot. Szerintem inkább 150-200 körül lehet valahol) [2 hónapot pihentettem a neurotranszmittereim] Féllel kezdtem, nagyjából 20-30 perc után elkezdett jönni a hatása. Igazán kellemes, "tiszta" tabi, nagyon jó flesst adott, nem pörgetett szét mint ahogy erősebb tabik szoktak, inkább otthoni chillezős ellevésre való. Szeretetfless, kis táncolhatnék, jó beszélgetések. Miután elkezdett hatni utána kb 1,5 órával éreztem, hogy kezd kimenni, ezért bevettem a másik felét is. Visszahozta ugyanazt a hatást, de rá 1,5 órával ez is kiment. Eddig legkellemesebb lejövőjű tabi. Igazából fura de nem is éreztem konkrét lejövőt, (bár erre rásegítettem egy jointtal). Utána simán tudtam aludni, nem is volt hidegrázós izzadós éjszakám. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7957. | 2021. január 1. 15:35 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: dominó Forma: dominó, hátoldalán felező
Kék dominó, hátulján felezővel
Több variációja is van, hozzám kettő került. Egy mindkét felén 6-os és egy mindkét felén 5-ös.
Kb. 20 perc elteltével már el is kezdte hozni, amit kell. Egyik percről a másikra elég erőteljesen. Összességében egy kellemes tabi, az aminek lennie kell! Viszont a hatása a szokásosnál jóval hamarabb alábbhagy...
Egyben meglepően erős.. Óvatosabbak féllel indítsanak! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7956. | 2020. december 20. 22:40 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Kék fox (róka) kb 150-160 mg nekem 1 kellet egy estére, persze feleztem, középkategóriába sorolnám. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7955. | 2020. december 18. 22:58 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: dominó Forma: tégla
Szerencsém volt ehhez a lila dominóhoz, igazán jó kis foci már fél is megcsavar, igaz kisebb toleranciával rendelkezem, de körülbelül 200-240 mg-ot tartalmazhat, szóval egynek elégnek kell lennie az egész estére, régi motorosoknak szerintem 1,5-2. A peak szép lassan jött kb 30-40 perc múlva, a high 3-4 óra íntenzív hatást váltott ki. Hatásra inkább eufórikus, beszélgetősnek mondanám pörgetni nem pörgetett ki a világból. A lejövője egész kellemes volt, nem tapasztaltam depressziót vagy hasonló mellékhatásokat inkább after glowként írnám le, bár ez lehet a kevesebb mennyiség miatt is. Sajnos külföldi pillreportokat nem nagyon találtam csak régebbieket. Összeségében egy jó kis laszti, rég találkoztam ilyen tiszta MDMA hatással, ha van hozzá szerencsétek mindenképp adjatok egy esélyt neki. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7954. | 2020. december 5. 22:23 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
A baj csak az, hogy itthon sajna most nem, hogy ilyen jó red bullt. Hanem még normális 69-et (bár ezeket direkt mdpv-vel vagy hasonlóval is ütik) vagy mondjuk philipp pleint, koponyát, rolexet sem találni. Sőt a járvány miatt most mdxx-et sem nagyon. Csak a sok designer megint. Elég fel nézni pillreportsra! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7953. | 2020. december 5. 22:17 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: Red Bull (bika) Forma: Egyéb
Csak mert én pedig azt veszem észre, hogy ez az egyetlen bogyó itt nálunk amire a tiszta MDMA hatásai teljesen jellemzőek kb. Pl 4-5 óra high, kissé erősebb halucinálció mint a többi ekinél. Bár lehet, hogy MDA is van bennük. Mindennél erősebben, mélyebben, pszihedelikusabban, haluzosabban, becsavarósabban érezhető szerelem szeretett hullámok. szeretett fless, empátia, eufória és kifejezetten tiszta érzés MD érzés. Amikre a többi nagyon jó minőségű eki sem képes úgy mint ez. Vagy ha "majdnem" mégis akkor rövidebb a high is. Gondoltam azért kérdezem meg, hogy ez a laszti is van olyan jó, esetleg még jobb. Vagy az oválisabb alakú az nem olyan jó minőségű mint a hosszúkás. Sajnos itthon szerintem kb ebből gyártanak csak több ilyen jó felnit is. Vagyis ezeket hozzák ide be. Pl az MDMA kristály picit más, de az is kifejezetten tiszta érzést add.
Mivel azzal nem számól senki, hogy az itthon kapható ekik nagy része származási helyén még jobb minőségű volt. És sok kézen át menve rontják a bennük lévő MDMA, MDA . Meg ütik fel más cuccokal is. Elvileg ezeknek az újabb MD hatású ekiknek. Azért van rövid/rövidebb peakjuk. Mert szinte már nem kapni olyan MDMA-t ami a babérfa szasszafrássz leveléből származik. Hanem előállítják szintetikusan és pedig ugye a designer drogok is elrontják a hatóidőt, tisztaságot, meg amit még ki lehetne hozni belőle. Meg eleve sokan nem is tudnák 90-100% tisztasággúra kihozni. Még azt sem amit a szasszafrásszból nyernek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7952. | 2020. november 27. 13:31 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
7944: Azok a Red Bullok tudtommal ritkák voltak itt nálunk, meg eleve más országokban is. Nem találtam róluk még infot sem sehol. Pedig szerintem biztos jók lehetnek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7951. | 2020. november 27. 13:19 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
De ember ha már kevesebb mint egy tabinál látjátok, hogy jókat haluztok. És nem olyan rossz a hatóidő sem. Akkor minek elfogyasztani 700-850 mg körüli adatokat? Ha nem vár elég időt az adagollások között az ember igenis lehet belőle túladagolás. És másnap meg nem emlékezhettsz túl sok mindenre Persze a haveroddnak úgy látom volt esze, hogy több időt várt. És így nem villogott talán annyira minden és emlékszik jó pár dologra. De még igysem éri meg ilyen adagokat használni viszonylag gyakran. Mivel az agyat jól károsítja és a boldogsághormonnak is oda vág. Eszetlenebbül pláne nem. Mivel szerintem nem fogtok annyival jobban kilenni, hogy azt higyéttek jobbak a hatások akár kicsivel is. Akármilyen MD vagy designer is legyen. Még lehet, hogy 2C-B + MD kombótól sem. Ezt most szerintem érthetem a jó nagy adagokra. De nem a túladagolásos vagy feleslegesen nagy adagokra. Szerintem inkább az is esetleg csak pszihedelikusabb lesz. De nem éri el szerintem talán közel sem azt varázsgomba adagot ami egy 2. szintű vagy 3. szintű tripphez elég.
A másik meg az, hogy az MDMA kb 200mg egyszerre elfogyasztott feletti adagban. Ha nem nyomsz még rá akkor is, ha igen akkor még jobban. Elkezd nagyon agykárosító lenni és a boldogsághormont is megvágja annyira, hogy 2,5-3 hónapos szünet kelljen ha nem akartok leépülni meg depis, stresszesek lenni. Oké most a haverod rutinból megevett 1,5-öt. Utána elég lett volna redosenak 2 vagy max 3 fél. De ő még többet rá nyomott. És olyan 220-260 mg-t vagy lehet többet nyomhatott be egyszerre ami már túladagolás konkrétan. Illetve biztosan láttátok ecsdatan ezt a tabit. Ha már ilyen merészen nyomtátok. Vagyis nem te, hanem a haverod, haverjaid. Azt esetleg nem látták, hogy lényegében újak ezek a fanták. És ha még 150 mg csak. Akkor is kezdenek egy harmaddal, féllel. Mert azért nem lehet tudni. És ha elkezdik érezni az MD szerű feljövőtt akkor még esetleg dobnak még rá? Meg amúgy is kisebb adagokban 200 mg alatt, még a redose miatt is jobb lesz annyival a hatás. Addig az adagig amig a boldogságérzet el nem éri a maxot.
Egyébként ebben a tablettában szerintem nem MD volt! Ha volt is akkor is kevés és inkább valami RC lehetett benne. Lehet, hogy nem Buphedrone. Mert annak valóban koksz beütése van, de lehetett az is csak lehet nem jól érzékelted. De lehet szét volt ütve, vagy talán a régi designer drogok pl 4-mmc , buphedrine, mdpv, 4-fa, Penta, Pentylon, Metylone. 10x is lemásolt lehet még legális változatai. Amiről még nem sokan hallottak. A halukat meg szerintem nem 2C-B vagy LSD okozta. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7950. | 2020. november 27. 12:13 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Hatásra pedig redose nélkül egy adag kb T+2:30, T+2:45 percig kitart. Ebből kb 1,5-2 óra a high. A redose kb 30-60 percre hozza vissza, attól függ az mikor üt meg. Az elfogyasztott adag fele-negyede is elég redose ahhoz, hogy vissza hozzon. Amikor ez offolodik sem érezni magad olyan rosszul mint a normál mdma tabiknál. Mivel a stimuláns hatást még T+7:00 is érezni. Lehet, hogy az a haverom aki 4 felett evett valami mást adagolt túl. De ennyi redose után az mdma is túl lehetett adagólva kicsit. Bár mivel tartott azért elég nagy szüneteket ezért az a kb 650-700mg nem hiszem, hogy olyan sok lett volna. De kitudja. Az elején ő vett 1,5 darabot. Után T+2:20-nál dobott. kicsivel több mint másfelet utána megint várt több mint egy órát. És már csak egészeket evett egész este olyan 30-60 perc várakozásokkal. Az utolsó előtti adag után kb 50 percet várt és akkor dobta be az utolsót és akkor kezdte el érezni azt, hogy kicsit fáj a szíve. Illetve vannak itt-ott ízületi fájdalmai is. Olyat állítása szerint ha tapasztalt is, hogy égne valahol a bőre 1-2 ilyen volt elvileg max. De azt mondta lehet, hogy picit egy pillanatra placebozta. Mivel 1 mp-ig érezte mintha olyasmi lenne. De ez egyből vagy abba maradt vagy átment ízületi fájdalomba. Mást viszont nem tudok róla. Egyébként szerintem ez volt az a eki: https://www.drugsdata.org/view.php?id=8841
Ennek a hátára NL van írva vagyis Holland elvileg ezek a legjobbak szoktak általában lenne. De ők is elronthattják, ütthetik. És hamisítani is lehet! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7949. | 2020. november 27. 11:46 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
A tesla nem tudom mekkora kereszt toleranciát építhetett ki nálam. Lehet, hogy inkább MDA, MDA-2 volt vagy hasonló persze nincs kizárva az sem, hogy designer vagy designer+MD volt. Esetleg nem volt olyan tiszta cucc. De ott volt haverom aki 4 darabot fogyasztott el úgy, hogy 5 hónapja nem ekizett előtte. Ő rutinból 1,5 darabbal kezdte amiről tudta, hogy 200+ mg lesz. Erősebb halucinálciók jelentkeznek már fél-1 darabnál is mint az mdma-s tabiknál. A kicsit csavar azt úgy értem, hogy 1,5 tabinál keményen adja már a szerettflesst. Persze nem olyan tisztán meg nem olyan módon mint pl egy jó mdma-s tabi, pl a kék Moncler. Ami nekem nagyon adta, vagy pláne nem mint a szürke plata plomo. Nekem az tetszett eddig a legjobban mdma tabik közül.. Azt a fogalmat, hogy nem csavar annyira úgy értem. Ha többet is veszel be egyszerre, sem fog annyira vibrál i,hullámzani, forogni minden, hogy majd össze essél. Viszont ugyanúgy beremeg a kép meg leizzadsz mint a ló. Annyit viszont kifelejtettem, hogy aludni nehezen lehet már 1 tabletta után is. A haverom aki 4-et evett nem aludt három napig. Volt aki majdnem 5 darabot fogyasztott. 4 + 2/3 ,3/4. Ő kicsit érezte, hogy túl is adagolta na ő is 80+ órát ébren volt. Tehát azt nem hiszem, hogy MD+Amfetamin mert szerintem az jobban kinyirná a csavart. Inkább az md + 4-CA vagy hasonlóra gondollnék. A Buphedrone meg szerintem nem olyan, hogy nem alszok tőle. Már a neve alapján is látszik, hogy a mefihez is lehet valami köze. Tehát gondolom jobb mint az MDMA. Én a mefit imádtam azt kár, hogy nem kapni még 4-MEC vagy már 4-FEC sem nagyon..
A lényeg az, hogyha van is benne más. Akkor is inkább mdma hatás felé hajaz. És nem volt vele senkinek sem gondja. Ok talán lehet, hogy rossz minőségűnek kelett volna feltüntettnem. Mert nem tűnt teljesen MD-nek. De oda is írtam, hogy rendben van de nem a legjobb! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7948. | 2020. november 26. 21:24 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: Egyéb Forma: -nincs forma-
Nos te azt állítod kedves elözö, hogy abban a tabiban md van szerinted. "haluzos, jól pörget, meg kicsit csavar. Pl a buphedrone is ilyesmi hatást ad. Csak az talán jobb mert ennek legalább van egy kis mefis, kólás beütése is. De lehet, hogy az van benne!
De most 3 opció van a! 1 Nem mdma vagy esetleg mda volt. Hanem pl buphedrone, esetleg bk-EBDB , butilon vagy valami más velük egykorú, fiatalabb, vagy akár veszélyesebb cucc is lehetett. Pl szerintem 4-FMA sajna kevés eséllyel lehetett mivel ahelyett már van pl a 4-CA, 4-CMA. Lehet nem olyan szenny cuccok attól még, hogy már a nevük is rosszul hangzódik. Csak mert az általad leírt hatások ezekre többé-kevésbé igazak. Sajna nem írtál részletesebb hatást! Pl a zöld heineken, kék fc barca, Jurassic park, stb is rövidre fogva hasonló hatást váltottak ki néha.. És azok fixi nem mds tabik.
2. Lehetett benne mdma, de kevés. De elmondásod szerint kezdőknek ajánlott felezni. Tehát akkor ebből azt vonnom le inkább, hogy mdma+??
3. Esetleg kicsit gyakran nyomod/játok és a tolerancia miatt nem érezted olyan jónak. A haverjaid is ugyanúgy érezték mint te? Hányás, idegrázás, néha farsulos, leűltettős állapot volt? Hatás mennyi ideig tartott? Milyen toleranciátok volt? Mikor csináltátok, utoljára, mennyit nyomtátok. Persze nem arra akarlak rávenni, hogy na írj le nekünk mindent. De esetleg 1-2 infot adhattál volna. Ha meg már pl hánytál is azt eleve írd le ide. Mivel ez egy ártalom csökkentő oldal! Másrészt ha esetleg nem olyan veszélyesrk ezek a designer drogok. Legalább az illető kevesebb esélyel kőlt pl nem mdma-ra ha neki fontos, hogy lehetőleg mdma-t fogyasszon. Aki idetéved.
Illetve elárulom neked, hogy a te kis rózsaszín tesla tabid pma/pmma/pmea tartalmú lehetett. Mostanában felnéztek pillreportsra. Láthatjátok, hogy egyre több alapból jó minőségű tabit is ütik ezekkel vagy más veszélyes cuccokal. PMx x biztosan. Mert ott pillreportson nem csak szimplán találgattak hanem . Valamelyikhez teszt készletett használtak és a teszt. A PM család szinét vette fel. De a teszt sem ér sokat. Ha mondjuk egy tabiba bele nyomnak 50mg md-t meg pl 30mg pma-t. A tesztek ugyanúgy a md szinén fognak reagálni. De a pma fog hatásban mégis csak inkább dominálni. Kb 1,5 óráig nem érzel semmit, ezért újabb adagot veszel be. És nem érzed annyira mint kéne. Ezért is dobsz rá még többet Ilyen tabikból akár 2-3 db is már halálos lehet.. És van olyan tabi amibe már eleve belenyomnak 100 mg pma-t és az pl már egy halálos adag. Valaki bevesz 50 mg. Utána a másik mondjuk 50mg esetleg t+1:45,t+2:30 kor szabadna bedobni. Csak, hogy ne . És 1,5-2,25 óráig a pm cuccokat elvileg nem érezni egyáltalán! Szóval attól a teslától nem csoda, hogy kicsit "berosszultál". Még csoda, hogy több időt vártál a redoseval! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7947. | 2020. november 26. 19:12 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
A logó kimaradt: Aranysárga színű Fanta logós tabiról írtam korábbi hozzászólásomban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7946. | 2020. november 26. 19:06 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Jó kis felni. Haluzos jól pőrget és egy kicsit csavar. De szerintem a jobb md hatást 1,5+ tabinál éri el. Nem erős olyan 120-150 mg lehet, de kezdők azért felezzék. Tapasztaltabbak akár 3-4 darabot is megehetnek egy este folyamán. Nem a legjobb, de jobb mint a rózsaszín tesla. Meg nem teszi úgy szét az embert. Tehát valszeg mdxx. Sajnos a covid miatt az igazán jó tabikból hiány van! 10/6 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7945. | 2020. november 23. 16:56 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: Red Bull (bika) Forma: ovális https://www.drugsdata.org/view.php?id=9251 Valaki próbálta már vagy tudd róla valaki valamit? MDMA tartalmúak? Ecstasydatan annak írják őket mert még van rózsaszín meg piros is ebből a formájú red bullból. Illetve a ecstasydata sem ír mindig igazat. Vagy hamisítják is a tablettákat! Ha mdma tartalmú mennyire add be jó, tiszta érzést illetve. Milyen az időtartam? Mert a hosszúkás red bulloknak jó az időtartama. Viszont szerintem egy normális tesla, tekashi69, Versace bogyóknak jobbak a hatásai mint annak. De gondolom azért is ilyen jók mert mind3-mat ütik valamivel. Mivel pl az mdma kristály is jó. De az mégis mintha kicsit más lenne mint ezek a bogyók.
Ezek a kerekített, hosszúkás red bullok tehát milyenek. Gondolom az az egy elég biztos dolog, hogy olyan 200-320 mg körül mozognak ezek is! Én még csak pirosas színűt, rózsaszínt, világos rózsaszín, meg ezt a narancs rózsaszínesett láttam van még más színű is. Mert a hosszúkásból nekem a piros adta a legjobban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7942. | 2020. november 22. 21:49 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Tesla Forma: pajzs
Ebben a bogyóban nincs mdma. Bevettem 1 egészet több mint 1,5 óráig nem éreztem semmit. T+2ó bevettem egy másikat. Utána T+3:00-nál érzem, hogy van egy jó kemény mdma szerű empátia. Ami olyan volt, hogy szinte már ájjúldoztam és éreztem, hogy a bal oldalam fáj, közben. De mindez csak 10 percig tartott. Utána kis idővel megint vissza kaptam ezt ugyanúgy negyed órára sem, még keményebben. De utána inkább csak stimuláns hatást adott órákig. Meg nagyon kicsi ekis empátiát. És ez utána tartott 2 napig. Ami a végén már inkább paranoiát okozott.
Több mint fél éve nem fogyasztottam, tehát toleranciám nem lehetett. Az mdma max 1 múlva meg jön. Ennek majdnem 2 óra kelett ahhoz, hogy érezzek valamit. Tavaly-tavalyelőtt. Mikor többször nyomtam, pl tavaly nyáron 6 alkalommal is csináltam. Soha nem volt ilyen élményben részem. Most amióta jött ez a vírus rengeteg ismerősöm mondja, hogy nem éri meg venni. Mert több lett megint a nem MD tartalmú tabletta. De ezt a daathot vissza olvasva is látom sajnos! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7941. | 2020. november 12. 16:06 |
| |  |  |  | | Üdv! Találkozott már valaki Sárga színű felezős pajzs alakú Tesla mintás ekivel?? vélemény? egyeltelán az ? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7940. | 2020. október 26. 17:00 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: fáraó Forma: fáraó
Jó kis felni 220-250 mg lehet. De szerintem MDEA van benne talán egy kis 2C-B-vel. De mégis a veszélyes tabik közé sorolom inkább. Mert bármi más is lehet még benne.. Egy egésszel kezdtem, jobban meg is csavart a kelettnél. Azért gondolom, hogy MDE mert manapság gyakran még találhatóak az ekikben. És ez is beadta a szeretettflash, pőrgés, nagy eufória hatást. Mégsem volt az a nagyon durva, tehát adta ez is. De társaságibb tudtam maradni mint az mdma-tól. De csak egy darabig, mert utána elkezdett keményebben megcsapni. És élénk nyitott szemes halucinálciók jelentkeztek kB T+1:30-nál. T+2:00 körül dobtam még felét, és T+3:50-ig elvoltam vele. Ne dobjatok egészet mint én fél vagy háromnegyed elég kezdésnek. Én csupán csak jól elvagyok még 200mg egyszerre fogyasztott adagtól is. És már egy adagtól is kilehet húzni 3-4 órát. Egyétek, de azért csak óvatosan a halucinálciók kiváltoja pl PMA is lehet vagy bármi. Tehát szerintem max 2-2,5 db fogyjon el egy este. Az már amúgy is lehet 440-680 mg MDE is. Ennyitől meg eleve pláne, hogy halucinálni fogsz. Meg csak a negatív hatásoknak a valószínűségét növeld még akkor is ha szimplán ennyi valódi md-t fogyasztasz! 10/9 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7939. | 2020. október 11. 18:38 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: LOVE Forma: szív
kék szív, egyik oldalon love, másikon sex feliratok egész kellemes, tiszta hatás |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7938. | 2020. szeptember 30. 02:13 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Kezdjük ott, hogy ezekben a tablettákban nem volt benne 200 mg legalábbis mdma-ból biztos nem. A feljövetelen is éreztük, hogy nem olyan mint az mdma. Másrészt 2 napig fogyasztottuk ezt a csodát. Gyakorlatilag 1-et a tolerancia nélküli emberek nem éreztek be. Úgyhogy hiába mondják 200 mg-nek közelében sincs. Komolyan, 50 mg normális mdma többet add tolerancia nélkül mint egy ilyen tabi. Min 1,5-2. A peak mint írtam mindenkinek más időtartamú volt. Pl nekem első nap mikor csak 1,5 ment be. 2,5 óra volt a peak. Másnap pedig 0,5 óra, csak ezt tudtam ugye redoseolni! Volt olyan akinek pedig pont második nap tartott tovább! Ezért nem értem. És igen az mdma peakja elvileg tényleg 3-4ó lenne. Csakhogy a legtöbb tabinak hiába az a hatása ott is rengeteg olyat találni ami rövid ideig hat. Pedig Elvileg az mdma.
És tudom rengeteg zőld heineken van. De ha azt mondják rá, hogy 200mg akkor az nagy eséllyel ez a csoda lesz. Ha ezt fogyasztod majd akkor írj ilyeneket. És amúgy is azt mondják, hogyha heineken akkor esetleg piros mert a többi zőld is eléggé szutyok. Pl régebben is ment egy másik zőld heineken amibe meg is haltak páran. Pedig csak 2 tabletátt dobtak, gondolom ésszel elosztva. És szerintem pirosat már nem nagyon kapni!
És képzeld el amúgy el lehet fogyasztani 1100 mg-t egy buliban. Pl redditen már olyan beszámolót is láttam, hogy valaki 1600mg-t fogyasztott. Persze az már elosztva is veszélyes volt de túl élte az alanyunk. Persze lehet, hogy kamu! De 500-800 mg-t simán ellehet pusztítani gondok nélkül. Természetesen az Angol barátaink szórakoznak ekkora adagokkal! Pedig ennek fele, harmada, negyede bőven elég. Főleg abból a minőségi cuccból aminél nem 30-60p a high. Hanem több óra! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7937. | 2020. szeptember 30. 01:21 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Hihetetlen, mik vannak! Ez egy kibaszott eki-bermuda-háromszög! Majd figyelek, hogy óvatosan toljam be azt a 4 tabit. Igazi ártalomcsökkentő mágus vagy! Köszönjük!
Az MDMA elsődleges hatásai, vagyis a peak 3-4 óra lehet. Nyilván tökéletes adagolás, amit a haverod eszközölt, mondjuk jobb esetben 5.5*200mg = 1100mg. Biztos sok hely van még a sürgősségi/intenzív osztályokon a COVID fertőzöttek mellett szétcsúszott junkie-k számára.
Gondolkodtál már azon, hogy abbahagyod a gecibe ezeknek a szaroknak a zabálását, amitől ennyire mélyen hülye leszel és kezdesz valami értelmeset az életeddel? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7936. | 2020. szeptember 29. 23:20 |
| |  |  |  | | Szín: zöld, színes szemcsékkel Logó: Heineken Forma: téglalap, lekerekített szélekkel
Mondjuk nálam összesen 6 ilyen tabletta volt. Amiből csak 4,5 lett elfogyasztva, ami kicsit sok volt. És egyiken volt sok folt, másikon nem annyi, harmadikon nem volt. És mintha kicsit hatóanyagban és erőben is mások lettek volna. Tehát akkor lehet nem is ugyanaz a tabletta volt, hanem oda keveredhetett olyan ami sokkal erősebb vagy veszélyesebb? Vagy mégis mi? Volt olyan is elvileg, hogy az egyik ilyen tabi 30 percig vitt a másik 3 óráig?! Ez is wtf nekem, mert mindenki köztük én is tapaszt ilyet??! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7935. | 2020. szeptember 29. 23:13 |
| |  |  |  | | Szín: zöld, színes szemcsékkel Logó: Heineken Forma: téglalap, lekerekített szélekkel
A zőld heinekenes tabit teszteltem végül. Ez is ugyanolyan hatást ad kb mint a barca. Csak ez még rosszabb mert ettől még pisilni sem nagyon lehet! 1 tabletta itt is inkább leültett. Rókázás itt 3x is volt. És volt haver aki 5,5 db dobott, de ésszel tehát 6 óra leforgása alatt. Konkrétan árkot fogott és mintha égett volna. Szerintem ha dobtok is kezdjetek mondjuk 1-el fél óra múlva menjen még 1 utána redose menjen csak. De szerintem egy este alatt ne nagyon haladjátok meg ebből a 4 tabit. Úgysem fogtok mdma hatást elérni. És ezekből is kiderül, hogy valamivel/mikkel ütik fel felé a tablettákat most is. Gyanítom butylone, mefi vagy valami újabb változatukkal! Csak ugye nem volt nálunk sem teszt. Szóval valóban vigyázni kell! Pl ezen a tabin találhatók voltak színes, sötét foltok. Halottam olyan is, hogy talán opioid vagy hernyó van benne. De azt nem hiszem mert szerintem éreztük volna!
Tehát úgy látszik, hogy mostanában a heineken, Barcelona, domino, Jurassic, Royce Rolls, Superman kerülendő tabik lesznek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7934. | 2020. szeptember 29. 03:04 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
NAGYON NAGY HATÓANYAG TARTALMÚ TABLETTÁK MENNEK! FELEZÉS, DE INKÁBB HARMADOLÁS, NEGYEDELÉS KÖTELEZŐ!
(Ecstasydata adatai alapján)
"EZ Ketamin teszt" használata is ajánlott, hogy legalább azt tudjátok nagyjából, mit vesztek be! Soha, senkinek nem szabadna ismeretlen, kétes eredetű hatóanyagot fogyasztania! Nyilván a kábítószerek fogyasztása alapból sem ajánlott... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7933. | 2020. szeptember 17. 01:33 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szia, azt hogy MDMA túladagolás volt-e, csak egy toxikológiai vizsgálat tudná pontosan megállapítani. Kevésbé pontosan esetleg, ha használnátok tesztert a tablettához bevétel előtt. (EZ Ketamin teszt, pár ezer forintért beszerezhető, ez a PMA/PMMA kimutatására is jó lehet, azért ezt írom).
A kérdésedre válaszolva a tolerancia nem egy egzakt dolog, de még a hatás sem, bár sokan szeretnék azt hinni. Az, hogy te egy szert gyakran bevéve nem érzed már a magic hatást, még nem jelenti, hogy az összes egyéb hatásra is toleráns vagy. Rossz hír, hogy általában ez úgy szokott lenni, hogy toleranciánál először a legkellemesebb hatás múlik el és az egyéb stimuláns mellékhatások meg kb. sosem. Így többszörös adag bevételénél óriási veszélynek teszed ki magad, mert meghatározhatatlan, az általad nem érzett, rejtett hatások mekkora kárt okoznak benned.
Nagyon sok túladagolást és halálesetet okoz a sárkány végeláthatatlan keresése, de a sárkány mindig tovarepül és te csak loholsz utána. Egyre távolabb és távolabb száll. A sárkányt nem többszörös dózisokkal és öntúladagolással lehet közelebb hozni, hanem egészséges, kipihent szervezettel és elvonással. Érdemes lenne a haverodnak is belátnia, hogy semmi értelme, amit művel és a tevékenysége oda vezet, hogy egyszer nem éli túl. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7932. | 2020. szeptember 16. 02:45 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga ÉS fehér (kétszínű) Logó: koponya Forma: koponya
Annyit még hozzá tennék, hogy volt haverom aki a nagy toleranciájának köszönhetően 4,5-öt nem érzett be. És 6,5 darabot megevett. Konkrétan az ereiben felforrosodott a vér. Lázas volt, gondolom 50+ C° ! Remegtek nagyon a lábai. Izzadt mint a ló meg ugye már szinte kifeküdt. És halucinált amiből szinte semmire nem emlékszik. De túlélte és nem kelett mentő sem hívni. Ez ugye az mdma túladagolás volt.
Nem értem mondjuk ezt sem, hogy valaki toleráns rá agyilag. Akkor testileg is nem kéne annak lennie. Legalább ahhoz, hogy azt az adagot amit beérezz apránként bejutattva . + 1-2 redoset kibírjon próbléma nélkül? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7931. | 2020. szeptember 14. 22:36 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga (fehér foltos) Logó: koponya Forma: fej
Jó minőségű kis laszti, fél is beadja tolerancia nélkül. Nekem viszonylag nagy toleranciával egész kelett. Viszont 180-210 mg lehet szerintem. A high 3-4 órán át tart! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7930. | 2020. szeptember 14. 22:32 |
| |  |  |  | | Szín: kék (világoskék) Logó: FC Barcelona Forma: alak
Elvileg pedig 190 mg MDMA-t tartalmaz körülbelül. Mégis nem elég belőle egy egész. Úgy, hogy 2 hónapja már nem fogyasztottam. Még 3 tablettánál is csak gyengén érezni az md-hez kicsit hasonló hatást. De már maga a feljövetelből is megállapítható, hogy nem az van benne. 3-szor is rókáztam tőle. Illetve aludni nem tudtam miatta 2 napig!
Gyakorlatilag inkább stimuláns hatása volt. Talán a régi metylonhoz tudnám hasonlítani, de talán ez még annál is gyagyibb. De szeretettflasht ne várjatok. Sőt 1 tabletta nem lesz elég a pörgés, eufória eléréséhez sem. 1 tabletta inkább pont, hogy csak le űltett. És konkrétan 30 perc alatt lemegy a high! Ha lecsúszól kicsit is, már nem elég 1 tabi redosenak sem. Annál több egyszerre való bevétele pedig túladagolást okozna. Ennek a tabinak még jóindulattal is csak 10/3-mat adok!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7929. | 2020. szeptember 6. 13:31 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Heineken Forma: téglalap, lekerekített szélekkel
Valaki tud valamit nyilatkozni erről a tablettáról? Pontosabban próbálta már valaki? Mindenhol elvileg 200 mg-nek mondják. De haverjaim konkrétan másfél tabi után is kb annyit éreztek mintha egy 125mg-set nyomtak volna. És volt amelyikük többször is behányt tőle. Igaz ivott alkoholt. De előtte kb 3 órával itta meg az utolsó sörét. És abból a kis itasságból teljesen ki józanodott! Utána vette be felezve. És most nálam is van 6 darab ilyen. Most ez veszélyes tabletta lenne? Vagy csak szimplán gyenge? És mennyi kéne egy estéhez ahhoz, hogy kiadja úgy ahogyan szeretné az ember? 150 mg tiszta mdma már szinte a max boldogságot adja.Nagyobb adagokkal szerintem már csak kicsit lehet fokozni. Ezt, hogy érhetem el? És felezzem vagy egészenként merjem dobálni? Lehetőleg ne az ecstasydatáról linkeljetek. Esetleg valami más weboldalról.
De többre mennék olyan beszámolókkal ahhol már kipróbálták. Mert mostanában ez a zőld heineken amiről írok nagyon megy. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7928. | 2020. szeptember 2. 18:35 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
7925:
Én úgy vettem, hogy alap, hogy nem orrba és éhgyomorra fogyasztja valaki, de jogos az észrevételed. Értem a tippelgetéssel kapcsolatban is a problémádat. De ha valaki kiméri az MDMA kristályt rendes mérleggel + teszteli és nyomon követi az adatbázisokban (pillreports) hogy mit fogyaszt, hagy szüneteket, akkor szerintem nyugodtan el lehet hinni, hogy viszonylag jól meg tudja tippelni a mennyiségeket. Ezek alapján van a (kb!) 140-150 számomra optimális mennyiség saccolva, ha nekem szólt a tippelős írásod. A többit pedig (1szeri mennyiség +1/3 vagy 1/2) pedig több irományban szerepel, nem én találtam ki. Nyugodtan körbenézhetsz pl erowid-on, ha nem hiszed el.
7926:
Próbáltunk ilyet másodmagammal és érdekes élmény, szerintem megér egy próbát. Előre leszögeztük, hogy nem csesztetjük közbe egymást, csak akkor beszélünk, ha muszáj (ez nem könnyű). Teljesen más volt így.Ahhoz képest teljesen nyugisan el lehet lenni pörgés és szövegelés nélkül, amire előtte nem számítottam. És a nyugis zene jobban is esett így.
7927:
A tolerancia tényleg lerövidíti sajnos. Meg ugye a szerotonin sok idő, mire újratermelődik, a receptorok lassabban regenerálódnak és így pont a "magic" rész lesz rövidebb és gyengébb, a pörgés ahhoz képest sokkal jobban megmarad. És ebben a "mefi" is ludas lehet.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7927. | 2020. szeptember 2. 16:37 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Nem nagyon szoktam fogyasztani más stimulánst MDMA kivételével. 1 évben kb 5 alkalommal becsuszik a speed. Vagy esetleg talán kola, vagy kristály ami általában Mefi (4-CMC) sajnos nem a jó régi 4-mmc, 3-mmc, 4-mec. De ezek egy évben max 1-2 alkalommal ,koffeint is viszonylag ritkán fogyasztok és abból sem sokat általában. Van mikor csak 1 korty kávét iszok. Akkor mégis mit egyek,mennyit, hány órával a csavar előtt ami lelassítja az anyagcserét? Illetve a toleranciának annyira nagy köze lenne hozzá? Azt hittem csak negyed órát vesz el kb. Ott nem csak szimplán annyi az egész ha mondjuk kisebb vagy közepes tolerancia van pl az ekire akkor +10-20 mg + kell, hogy beérezd vagy igazán beadja. Mondjuk 1 héttel 300-400 mg mdma elfogyasztása után. A kereszt toleranciát is úgy értem, hogy max nem pőrgettne annyira a bogyó ha sok stimut fogyasztanék. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7926. | 2020. szeptember 2. 02:49 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Noss a Lila VIP példánnyal kapcsolatban ragadtam újra billentyűzetet (igen ide mert a többi topik meghalt) Mit gondoltok arról a rekreációs fogyasztásról hogy relatíve nagyobb adag bevétele (2db[3?]) 145 kg vagyok. Ágyba lefekvés, sötétség, és fülesen akár meditációs zene, vagy hasonló. hallgatása (Szepes Mária, Franz Kafka) Ezzel célom valami mélyebb megélése, mint a haverokkal a szeretet fless, dekurvárakivagyokütve és társai ami a szerhez kötődött az évek során. Van valakinek ilyen tapasztalata ? Az ötletet pszichoterápia adta amivel kíérleteznek/tek. Igen tudom ott vezetőkkel stb... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7925. | 2020. szeptember 2. 02:45 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Elég rossz volt olvasni ezeket a számolgatós feltételezéseket. Pár dolgot szögezzünk le sokadszorra!
1. Az MDMA gyomorban hat, ott működik jól, orrban szar és veszélyes, mint ahogy amúgy a cuccok 99%-a, még azok is, amik híresen csakorrba, me úristen biohasznosulás. A leghíresebb szupersztáros, orrbanyomós szerekről is leírják, hogy sokkal jobb gyomorba, csak meg kell találni a jó beszámolókat.
2. A rövid MDMA hatásnak van egy-két nagyon egyszerű és kézenfekvő oka: a hatáshossz nem fix. Ha folyamatosan szanaszét pörgeted magad stimulánsokkal, esetleg már brutál toleráns vagy, akkor rövidebb lesz. Rövidebb lesz akkor is, ha gyors az anyagcseréd. Gyors anyagcserét okoz az is, ha szanaszét pörgeted magad stimulánsokkal.
3. Az orrba szívásos elmebaj után a második legnagyobb narkós baromság az éhgyomorra fogyasztás. Nem egy embert láttam annó össze-vissza remegni, folyadékot hányni, fetrengeni, mert fél nap nem evés után benyomtak valamit, hiába könyörögtem nekik, hogy egyenek előtte. A kaja egyrészt megakadályozza, hogy hirtelen leessen a cukrod, másrészt a szer felszívódása ezerszer kiegyensúlyozottabb, ha valami értelmes táplálék is van a gyomrodban. Ez amúgy sok gyógyszernél is így van, nem csak az ekinél. Nem egy atomfizika. Ha nem eszel előtte, sokkal gyorsabb, rövidebb, intenzívebb és szenvedősebb lesz, én meg merem kockáztatni, hogy jóval veszélyesebb is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7924. | 2020. szeptember 1. 23:10 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ja és az mdma kristályt nem feltétlenül könnyebb bemérni. Pl kimért 0,2-t kicsit megszórod vagy nem figyelsz akár 0,25 is lehet belőle. Tehát az 250mg is lehet ami legtöbb embernek sok egyszerre bejutatott adag. Viszont ha egy 250mg tabletából dobsz be felet akkor ott valszeg 120-150 mg közt van úgyis a felszívodó adag. Ha az a fél kicsit jobban megcsavar mint kéne akkor valszeg érzékeny vagy az MDMA-ra. Ha már annyira szét csap, hogy szakad rólad a víz akkor legnagyobb esély arra van, hogy felvan ütve. Ezért is érdemes tolerancia nélkül a 240+os tabiknál harmaddal-negyeddel kezdeni. Ha oké utána esetleg mehet egy fél! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7923. | 2020. szeptember 1. 22:36 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Én nekem eddig mind1 volt mennyit redoseoltam, vagy hány mg ment be! Általában akkor voltam másnap szarul amikor rossz lelkiállapotba csináltam vagy éppen valami rossz dolog történt. Mondjuk akkor is rosszul voltam mikor egymás után 3 hétvégén nyomtam. És a harmadik alkalom után. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7922. | 2020. szeptember 1. 20:02 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Amúgy ezeket nem én találtam ám ki, csak olvastam hogyan használták anno terápiás céra. És buliban is bejött :). Valszeg ezért gondolják sokan, hogy a kristály az faszább, mert az talán pontosabban adagolható. Ja írtad a halukat, azok nálam is előfordultak. Főleg buli után, mikor ledőltem itthon. Gombához tényleg nem hasonlított, érzelmi része nem igen volt, inkább csak ilyen vicces bevillanások. Egy jó éjt(reggelt :) cigi méginkább elő tudja hozni. Egyébként te nem vagy nagyon durván készen másnapokon ilyen 4-5 redose után? Nem ér annyit az egész, legalábbis nekem biztosan :) Akkor már inkább lötyögök tovább egy sörrel, ha muszáj.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7921. | 2020. szeptember 1. 19:29 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Azt olvastam, hogy az MDMA egyszeri optimális adagja (átlagosan!), olyan 1,5mg/testtömeg kg férfiaknál, csajoknál 1,3. Ez nyilván függ egy csomó dologtól még: egyéni érzékenység/anyagcsere, tolerancia, mennyi szünet volt az előző alkalom után stb... Személy szerint ha elég szünetet tartok két buli között, akkor rám ez kb pont igaz. Olyan 140 körül (egyszerre) érzem azt, hogy minden oké, visz a zene is, de még nem kezdek befordulni, meg a szemeim sem jojóznak folyamatosan :). 180 (megint csak egyszeri, buli elején) felett már kb csak azzal tudok foglalkozni, hogy húúú de jó :D, tánc, beszélgetés nem nagyon megy már. Redose szempontból az sikerült a legjobban, ha olyan 1,5-2 óránál bevétel után történt. Mikor már érzem, hogy mennyire erős kb, de még éppen csak megvolt a feljövő. És akkor ha pont jó minden, mehet olyan 1/3, vagy fele mint elsőre. Így csak hosszabb lesz, ha ennél több, akkor meg nyilván erősebb is. Például mikor azt éreztem egy féltől, hogy jó-jó, de azért még kicsit gyengécske, akkor kb 2 óránál még 3/4 -től kicsit jobb is lett, mint szerettem volna :). És elég sokáig ki is tartott. Viszont ha egyszeri adag max egy redose-zal rendesen megcsavar és mégis nagyon rövid a "high", akkor ott szerintem más baj lesz. Vagy nem MDMA, vagy túl gyakran használod. Mikor gyakrabban ettem, mint havonta, nekem is egyre rövidebbnek tűnt a hatás. Eleve mire helyreáll az agyadban a kémia kb 2 hét. A gyakori fogyasztás miatt kialakult tolerancia meg ennél is tovább tart. És akkor nem beszéltünk a rövidtávú toleranciáról, ami abban a pillanatban alakul ki, mikor megetted a buliban az első felet/egészet és elkezd hatni.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7920. | 2020. szeptember 1. 12:35 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Igazából az MDMA 500+ mg esetén már semmi plusszt nem add csak esetleg kicsivel jobban hallucinálsz, ilyen szép vicces dolgokat! És pszihedelikusabb lesz a trip. Egy bizonyos adag felett ami valakinek lehet 750 mg valakinek több mint duplája. Már csak szimplán egyre kevesebb dologra fogsz emlékezni! És ezt most a tolerancia nélküli vagy viszonylag kisebb toleranciával rendelkezőkre értem. Amikor én 4-5 felé osztottam a dobàsokat. Akkor konkrétan megettem a "trip" alatt 2,25 126mg magnézium tablettát! És beszedtem előtte kb 5 órával kb 1500 mg c-vitamint. Mivel az MDMA a vitaminokat is kivonja a szervezetből. Na meg ezáltal talán több szerotint képes felszabadítani.
A halucinálciókat amúgy meg az MDMA átmetambolizálodása okozza ami MDA-va alakul. Nos talán ilyenkor az utolsó adag legyen a legkisebb. De talán ez is tabletta függő. Ha rövid ideig tart nagyon akkor a nagyobb utolsó adag lehet, hogy pazarlás. Kisebb adaggal meg kitudja meddig tólhatod ki a csavart?! Nos igazából 130-150 felett egyre kevésbé add be jobb érzést. 250-300 mg felett meg már semmit. Max ha elfogyasztasz 500 mg-t annyiból lehet kicivel jobb, hogy jobban bekábúlsz. És kicsit jobban belecsuszól az érzelmekbe. Ezáltal kicsit talán jobban fogod êlvezni. Max néha oda flesseled magadat valahova.
De pl varázsgomba, lsd szintű pszihedelikus hatásra szinte ne is számíts. Egó halálra pláne ne!
Kedves utolsó előtti akkor erre meg az utolsó hozzászólásra válaszólj. Mert te talán értelmesebb vagy, mint a legtöbb itt lévő ember! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7919. | 2020. augusztus 31. 22:15 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Oké na de ha olyan tabit fogok ki aminek mondjuk 25 percig tart a high része. Mondjuk dobok egy adagot utána másfél óra múlva megint egyet. Majd ezután az adag után 25-30p múlva már elkezdek lejönni. Akkor azt már ne redoseoljam. Vagy mégis mikor redoseoljak. Az első redose is akkor történjen meg amikor elkezd gyengülni a hatás? Vagy akár mondjuk a második esetleg harmadik redose is mehet akkor, amikor még kapom. De pl már nem remeg a szemem? Mert a normális hatóidejű tabikat már lehet akkor is dobálni!
És egy MDMA-s tabinak a hatása mégis miért tartana csak 0,5-1 óráig? Éppen ezt nem értem még mindig, hogy mit basznak akkor elbenne, hogy ilyen rövid a hatás. Ha állítólag csak az van a tablettában?
Illetve nekem volt már olyan, hogy 5 felé osztva elfogyasztottam kb 450+ mg mdma-t. Ment órrba is valamennyi. Mégsem volt különösebb bajom. Pl az a tabletta ami már az első kis adag után megvág, nem ad szeretettflasht! És fázol tőle még ha józanodásban lévő részegen tolod. Akkor sem hiszem, hogy sok mdma lehetett benne! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7918. | 2020. augusztus 31. 19:23 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Az előző vitához hozzátenném a saját tapasztalataimat, kíváncsi vagyok a véleményekre, ne kíméljetek :). Az MDMA nem úgy működik, mint az alkohol, hogy megiszok egy sört délután, majd eltelik pár óra és a buliban folytatom, aztán minden plusz elfogyasztott mennyiség dob majd rajta valamennyit és összeadódnak a pozitív és a negatív hatások is. Az a véleményem, hogy MDMA-ból nem jó a sokszor kevés és az egyszerre túl sok sem, egyszer kell pont elég, aztán max 1 redóz (ha nem akarsz napokig fetrengeni utána). Előbbi esetben rövid lesz a peak, aztán jön a felismerés, hogy ennek a tabinak csak 0,5-1 óra a csúcspontja. A tolerancia szinte azonnal kialakul, aztán egész este hajszolod, amit sosem fogsz igazán elérni. A mellékhatások viszont minden egyes redózzal erősebbek lesznek, és elkönyveled, hogy ez a bogyó rágcsás, hányós, izzadós, feszülős... Ha sok, először csak az van, hogy fú de jó, de közben már tökmind1 milyen zene, vagy társaság, csak rotyogsz magadnak és kívülről nem festesz valami fényesen :). Ha túl sok, az már nyilván nem kellemes és alig fogsz emlékezni valamire. Ha jó bulit akarsz szerintem érdemes előtte (pár nappal vagy inkább héttel) kevéssel kipróbálni, aztán a buliban már ehhez viszonyítva egy optimális mennyiséget besaccolni. Amikor ez sikerül én még egy redózt sem nagyon merek megkockáztatni, nehogy elrontsam :). Ha kicsit lájtos, még mindig ehetsz rá ugyanennyit, vagy kicsit többet. De a sokszor kevés, vagy a túl sok sem lesz soha olyan, mint az egyszeri optimális mennyiség. Ráadásul mindkét esetben számíthatsz rá, hogy lesz egy szar lejövőd. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7917. | 2020. augusztus 25. 23:00 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Sziasztok!
Szert tettem egy rózsaszín jigsaw tabira. Úgy néz ki, mint a fűrészben a jigsaw mask. Sehol semmi infó nincs róla. Valaki találkozott már vele? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7916. | 2020. augusztus 25. 22:18 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Te nem fogod fel értelmesen a dolgokat, ember! Nyílván nem úgy értettem, hogy 1,5-öt azt egyszerre nyomták be. Hanem úgy értettem, felezve-háromnegyedelve. 1,5-2 óra múlva dobták be a második adagot! Te meg fel foghattnád végre már azt, hogy az MDMA EGYSZERRE bejutatott halálos adagja legtöbb ember esetében 400+mg. De ez ember függő. Van olyan ember aki 1g+ is eltud fogyasztani egy buliban kisebb toleranciával is ha jól osztja be! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7915. | 2020. augusztus 25. 22:09 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
"Bàr haverjaim között volt aki 2-3 tabit megevett. És 1,5 tabitól már legtöbben hánytak. Szóval valami kis piperazine vagy hasonló anyag lehet még benne."
KIÉGEK a brutális emberi hülyeségtől. Ez elvileg egy 181mg MDMA tartalmú tabletta. Tételezzük fel, hogy ugyanaz volt, mint amit linkeltél. 181*1.5=271.5
271.5mg MDMA-t toltak be a haverjaid, akik már hánytak és ezért piperazine-t feltételezel benne. EMBER fogd már fel, hogy az MDMA egy központi idegrendszerre ható stimuláns, amitől azért érzed jól magad, mert kifacsarja a beleidből meg a belső szerveidből a vért és hullámokban görcsölteti az izomzatot az egész testedben, hogy ezzel nyerjen energiát/vért/oxigént/tápanyagot egy mesterséges izgalmi állapot fenntartásához.
Ha TÚLADAGOLOD az MDMA-t, vagy bármilyen más hasonló stimulánst, akkor a beleidet még jobban ki fogja facsarni és először csak okádni fogsz jobbra-balra, hallucinálni, majd felforrósodva fetrengeni és végül meghalsz.
Mi a faszom az a kifejezés, hogy bedobál? Meg hogy dobálhatják be? Könyörgöm, kommunikálj meg értelmes, felelős emberként, főleg ha itt tanítani akarsz másokat helyes szerhasználatra! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7914. | 2020. augusztus 25. 19:19 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
3,5 tabinal en is hanytam mar, kicsit sok volt de utana visszetert minden a regi kereekvagasba. Miert csak felet dobtal? MÁS Megvettem ezt a triptofant.....ebbol kettot bevettem es konkretan olyan almos lettem tole mindha 3 2milis rivot vettem volna be, jovohetig marad a napi 1 szemes kura aztan meglatjuk mit hoz plusszba. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7913. | 2020. augusztus 25. 14:25 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Maybach (MM) Forma: háromszög (ívelt oldalú)
Az alvás is jól ment tőle, úgy alszol mint a ló közben meg haluzgatsz és állmodsz szépeket. Így másnapra pedig én jól is érzem magam! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7912. | 2020. augusztus 25. 07:06 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: Maybach (MM) Forma: háromszög (ívelt oldalú)
Egy fél tengerkék színű maybachez lehetett szerencsém a tegnap esti buliban. Jó kis bogyó volt a korábban itt is fdltüntetett maybach tabikhoz képest.
0:10 Kb pont egy felet haraptam!
0:45 Konkrétan 20p alatt már éreztem, eddigre már teljesen szét csapott. Szeretettfless, Eufória, pőrgés, meleg érzés. Szerintem csak épp, hogy beadta. Mivel nem volt valami erős. De végülis csak egy fél tabiról van szó és elvileg csak 181mg. De ahhoz képest már ez szép teljesítmény egy féltől.
2:30 Még mindig ugyan olyan ütemben adja.
4:50 körülbelül ekkor kezdtem el róla lejönni. Mivel nem volt olyan kemény ezért a lehozo sem volt olyan durva.
ecstasydata alapján is MDMA és ez tényleg nagyjából valós info. Bàr haverjaim között volt aki 2-3 tabit megevett. És 1,5 tabitól már legtöbben hánytak. Szóval valami kis piperazine vagy hasonló anyag lehet még benne. És pedig elvileg egy igazán jó csavarhoz elkell ennyi tabi: https://www.drugsdata.org/view.php?id=8246&mobile=1
Rutinos használok egészbe is dobálhattják. Viszont kezdők felezzék/háromnegyedeljék, bár inkább mindenkinek ezt ajánlom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7911. | 2020. augusztus 25. 00:30 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Hallgasd amit linkeltem, vagy valami olyan zenét, ami jobban bejön, engedd el a gondolataid, engedd el a küzdelmet, hogy megtartsd a világot, engedd el a szimbólumrendszered és hagyd, hogy vigyen. Úgy lesz az igazi. Ne kapálózz, hagyd, hogy mutassa, hagyd elveszteni az egod! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7910. | 2020. augusztus 25. 00:26 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ha ez az első pszichedelikus élményed, épp elég lesz a gomba önmagában is. Én nem keverném, ha nem muszáj. A gombának pont az a lényege, hogy azt adja, amit. Inkább hallgass hozzá valami jó kis trip zenét! https://www.youtube.com/watch?v=NJrVlvQXXcs |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7909. | 2020. augusztus 25. 00:11 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Utolso farasztasom a veteranokhoz, elore is bocsanat az offtopikkert Most prbobalom ki eloszor ki a gombat,baratom aztmondja jo tesz, jobb a trippp egy fél vagy egessz bovyóval. Ezekrol ki milyen sajat tapasztalata van ? velemenye? Teszem hozzahogy 183 cm/144 kg vagyok. Lehetnek elteresek ?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7908. | 2020. augusztus 23. 23:40 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Kicsit még jobban utánaolvasgattam és Redditen meg néhány narkós fórumon azt pedzegetik, találgatással, hogy az ssri csökkenti az MDMA hatását, DE ez simán lehet csak szubjektív találgatás. Pl. lehet, hogy a felhasználó azt érzi, hogy nem pörög annyira, nem érzi az eufóriát, miközben rohadtul felforrósodik, vagy felmegy a vérnyomása.
Egy tanulmány ezt írja: "Results: MDMA, in combination with the widely-prescribed SSRI antidepressant class, can lead to rapid, synergistic rise of serotonin (5-HT) concentration in the central nervous system, leading to the acute medical emergency known as serotonin syndrome. This review addresses such complication through an exploration of the theoretical mechanisms and clinical manifestations of this life-threatening pharmacological interaction." Forrás: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24006318/
Erowidról egy másik kísérlet: . MDMA moderately increased blood pressure and heart rate, slightly elevated body temperature and produced a broad range of acute and shortterm side-effects. Citalopram reduced all these MDMA-induced physiological changes except for body temperature."
Ez ízt írja, hogy a Citalopram csökkentett az MDMA bizonyos hatásait, DE a hőmérséklet emelkedést nem! És a szeretonin hatások összeadódásánál pont a hőmérséklet a probléma.
Itt egy MDMA + Fluoxetine kombináció: https://erowid.org/experiences/exp.php?ID=102998 Nem valami kellemes élményekről számol be.
Őszintén: én nem kísérletezgetnék ezzel. Nagyon vigyázni kell amúgy ezekkel az internetes találgatásokkal és inkább a biztonságosabb irányba menni!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7907. | 2020. augusztus 23. 22:12 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
"Logika szerint ha visszavétel gátló szer elengedi az addig dopamin,szerotonin,és noradrenalint visszatartott dózist, emelheti a hatást"
Ezt a kérdést nem teljesen értem. Amúgy még jobban utánaolvastam és az eki nem is igazán visszavétel gátló, hanem "Releasing agent", ami még erősebb tud lenni, mert plusz neurotranszmittereket tud bevinni a megfelelő részbe
Szóval válaszolva a kérdésedre, az eki már alapból marha erős hatást gyakorol a szerotonin rendszerre (is). Ha rányomsz még egy szert, ami szelektíven izgatja a szerotonin rendszered, nyilván emelni fogja a hatást.
Nem tudom, félreértetted-e, de a visszavétel gátlás nem gátlás, hanem izgatás. A visszavétel egy takarító funkció. Ha a takarító funkciót gátlod, akkor az erősíteni fogja a neurotranszmitter hatását. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7906. | 2020. augusztus 23. 22:01 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
SSRI + MDMA TILOS!
Ne szedj MDMA-t SSRI-vel kombinálva, mert meghalhatsz! Ugyanez igaz a MAO gátló gyógyszerekre is. Nem poén, nem fun, nem dob rajta, hanem azt fogod észrevenni, hogy iszonyatosan felforrósodsz tőle és fetrengeni kezdesz. Az összeadódás elkerülése érdekében én több napot is ráhagynék az utolsó SSRI beszedésésre az MDMA előtt. De mivel ezzel megszeged az orvosi tanácsokat, mi pedig itt nem vagyunk orvosok, ezért ez egy teljesen viszonylagos tanács. Az orvos nyilván az MDMA fogyasztását sem javasolná :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7905. | 2020. augusztus 23. 20:17 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Mit gondoltok az antidepresszáns SSRI szedése közbeni MDMA fogyasztásáról? Logika szerint ha visszavétel gátló szer elengedi az addig dopamin,szerotonin,és noradrenalint visszatartott dózist, emelheti a hatást ? Nekem van egy olyan sejtésem hogy szerotonin szindrómát okozna az arra hajlamosoknál. Erről van valakinek bővebb infója ? Természetesen nem arra gondolok hogy a laszti mellé bekapsz egy Sertralint, hanem ha a kezdeti dózisbeállításban vagy 1-2-3. hónap. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7904. | 2020. augusztus 22. 21:25 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szia! A kajás dolgot az egészség meg regeneráció tekintetében írtam, meg valószínűleg a trip is jobb úgy, mint egy kimerült, kevés prekurzort tartalmazó, fáradt szervezetnél. Nyilván az élményt nem fogja extra módon enhanceolni, hanem hosszútávon, mélységében segít. A triptofán vagy az 5-HTP az szinte biztos, hogy adna egy instant lökést és van rá esély, hogy veszélyes mértékben is megdobná, ezért a helyedben ezzel csak nagyon-nagyon óvatosan kísérleteznék. Főleg az eki dózist minimalizálnám.
Olvastad, mi az, hogy visszavétel-gátlás? Az MDMA egy SNDRI: szerotonin, noradrenalin, dopamin vissza-vétel gátló. Triple reuptake inhibitornak is szokták mondani. Általában az olyan szerek, amik közelítik a három monoamin visszavétel gátlásánál az 1:1:1 arányt, azok euforikusak. Az MDMA az egyik legjelentősebb képviselője ennek. Szóval az idegrendszer úgy működik, hogy az idegsejtek közötti részeken nincs közvetlen kapcsolat, hanem az idegsejtek között kémiai anyagok továbbítják az akciós potenciált. A kémiai anyagok aránya, száma, stb. határozza meg gyak. az értelmeket amiket érzel. Ha valami izgalom ér, akkor mondjuk kilökődik mindháromból egy kicsi, de utána kitakarítja az idegrendszer ezeket, hogy ok nélkül ne gerjesszenek érzelmeket. Ez a visszavétel. Na ebből lehet érteni, hogy mi az a visszavétel-gátlás: felszaporodnak a kémiai hírvivő anyagok és folyamatosan lődözik a következő neuront és ez ugye a központi idegrendszer egy csomó idegsejtjénél megtörténik. Na most képzeld el, hogy már alapból van egy ilyen gerjesztett, szintetikus állapot az idegrendszerben, amikor is kiiktattad a természetes fékeket és még beviszel egy hírvivő anyag előanyagot, amiből a szervezeted néhány perc alatt még több szerotonint tud előállítani. Valószínűleg bekombinálódik a kettő. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7903. | 2020. augusztus 22. 20:41 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Noss a Triptofánt egy nagyon régi hozzászólásban olvastam, a srác nagyot katapultált azt hitte soha nem tér vissza. Egy héttel fogyasztás előtt én már 90%-os csokikkal és banánnal tömtem magam a kísérlet kedvéért. Nem éreztem hogy nagyobbat dobott volna.pár sör lement délután, de a konkrét evés este történt. Érdekes mert egyetlen egy ex adatbázisban sem találtam róla semmilyen infót...Viszont nagyon szépen jön fel, megvan benne a hullámvasút érzés mikor mintha tiszta lenne, aztán hírtelen megint a közepében tobzódsz, van egy komoly izzadós fázisa. Nálunk mindenkiből mást hozott ki, barátom képtelen volt csendben maradni,szeretet fless stb, a másik elbiliárdozott magának neki nem jött át 1 darab két félre osztva, én meg csak örültem az eseményeknek.elvoltam bár meg is ettem 3,5 lasztit, alvásssal baj nem volt, depi semmi. Most ránéztem gomoán 1200 a teszt azt mindenképpen megcsinálom és megosztom mi lett. Emberem (rendkívül megbízható fazon) azt mondta mindenkinek nagyon tetszett. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7902. | 2020. augusztus 22. 18:57 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Elfelejtettem a másik kérdésedre válaszolni. A triptofánt/5-HTP-t gondolom azért írod, mert a szerotonin prekurzora. Én közvetlen eki előtt nem próbálkoznék vele, mert szinte biztos, hogy még jobban megemelné a szerotonin szintet, mint az MDMA, ami alapból is nagyon erős hatás gyakorol arra a rendszerre. Regenerációnak biztosan jó, de én egy kevésbé varázslatosan hangzó dolgot javasolnék neked: egyél olyan kajákat, amikben sok 5-HTP vagy triptofán található. Egy google kereséssel angolul kiadja a kaja toplistákat erre. Egy normális kaja mindig sokkal szélesebb spektrumot ad, mint egy izolált aminosav, mert lehet, hogy az 5-htp az előanyag, de mondjuk a banánban még van 15 másik valami, ami segíti a felszívódását annak, stbstb, csak még nem fedezték fel. Gondolom értesz. Amúgy több tanulmányt is olvastam antioxidáns anyagokról, táplálékokról, amikkel el tudták érni (az eki előtt/után fogyasztva), hogy minimalizálódjon az MDMA neurotoxikus hatása.
Ha vágod a triptofánt, akkor biztos azt is vágod, hogy az MDMA neurotoxikus, vagyis a szinaptikus résben lévő kémiai anyagok számát tartósan lecsökkenti, nem csak átmenetileg. Ez főleg a szeretonin rendszerre igaz.
Én azt javasolnám, hogy ha már valaki ilyen szert használ, ne izoláltan, specifikusan próbáljon ellenszereket találni, hanem táplálja magát egészségesen és akkor nem lőhet mellé a regenerálódásban, meg valszeg akkor szívinfarktusra, kiszáradásra, túlhevülésre is kisebb az esély. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7901. | 2020. augusztus 22. 18:48 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szia, nincs tapasztalatom, csak okoskodni tudok, de nekem így első ránézésre szépen préseltnek tűnik, viszont nem illik az Ecstasydata-n lévő origi tabik pattern-jébe. Nincs kedves rácsepegtetni egy EZ Ecstasy vagy egy EZ ketamin tesztet (nyilván egy letört kis darabra, nem a tablettára)? Nagyon tanulságos lenne itt mindenkinek. Google: Eztest ketamin. Elvileg ez a fajta teszt a PMMA-ra máshogy színeződik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7900. | 2020. augusztus 22. 17:47 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7899. | 2020. augusztus 22. 17:01 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Elnézést hogy ide írok de a többi fórum teljesen meghalt. Talán nem is a karika a lényeg, egyébként egy lila VIP feliratú felezős, hátul apró bekarikázott R védjegy. Remek laszti, ha van véleményetek vele osszátok kérlek.
Kérdésem az lenne Mit gondoltok pár nap Triptofán szedésével amiket a tápkieg üzletekben árulnak, lehet fokozni az ex hatását? Esetleg kitolni ? vagy lerövidíteni a "pihenő" időszakot? Van ezzel kapcsolatban valakinek (triptofán) véleménye? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7898. | 2020. augusztus 22. 07:13 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7897. | 2020. augusztus 22. 06:51 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
FIGYELEM!
Javítom magam, mert hülyeséget írtam valamiért legutóbb. Szóval, amint a képen is látszik: https://www.ankorsvolunteer.com/uploads/4/6/9/3/46939087/836767831.jpg
a Mecke és a Simons nem elégséges a PMA/PMMA kimutatására, az EZ ktamin igen, valamint ahogy korábban említettem a Mandelin és a Folin is.
A lényeg, hogy teszteljetek a színtáblázatok alapján! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7896. | 2020. augusztus 21. 23:42 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7895. | 2020. augusztus 21. 23:39 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szöveg értelmezésben nem vagy valami erős, és ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is könyörgött, hogy tesztelj.
Nem azt írtam, hogy a PMMA-t nem mutatja ki egyetlen teszt sem, azt írtam, hogy a marquis és az ecstasy EZ teszt nem. PMMA/PMA tesztelésére Mandelin, Mecke, vagy Simons reagens kell. Még könnyebben beszerezhető MO-on az EZ test-nek a ketamin nevezetű tesztje, ami ugyancsak kimutatja, rá is van rajzolva, hogy milyen színnel és hogyan.
Belinkelem neked mégegyszer a színtáblázatot: https://external-preview.redd.it/bUHWvmEYGSw4FjenYo49U2jylYso7-H-OT6-dHvwA2s.jpg
A butylon kapásból benne van, a PMA/PMMA is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7894. | 2020. augusztus 21. 04:01 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Végre valaki aki megerősít ebben. És talán lehet azt hisztek, hogy én irogattam azokat a hozzászólásokat is. Pedig nem éppen azt próbáltam elmagyarázni, hogy a teszt nem mindent mutat ki. Még régebbi anyagokat sem feltétlenül (pl a butylone, buphedrone, EBDB csodákat sem nagyon mutatják ki a tesztek!) Meg akkor ezek szerint a PMA, PMMA-t sem. Pl az újabb változatukkat a PMEA-t fixen nem!
Az újabb szereket meg aztán főleg nem fogja ki mutatni egyik teszt sem. És a mostani lasztik többségén is mit csodálkozunk, hogy hamar ki megy. Ilyen 25 percenként már ajánlott újra adagolni. Főleg a második adag után bevétele után. És ha meg vénetlen ki fogsz egy tiszta mdma-s tabit akkor meg ne csodálkozz ha a hamari újabb redose miatt. Kicsit esetleg jobban leizzadsz, meg jobban ver a szíved stb. Mert nem csak mdma hatóanyag van benne azért. Hacsak nem csináltak már új tökéletes másolatokat.
A fű meg csak akkor nem tartalmaz szinti kannát ha esetleg magadnak termesztted. Vagy esetleg ha Hollandiába megveszed egy cannabis boltból.
Illetve csak úgy leírnám, hogyha valaki 500+ mg MDMA-t tervez elfogyasztani. Nézzen fel Redditre ott vannak beszámolók erről. És ha esetleg halucinálni akartok az mdma-tól bulizás közben akkor is max 500-600 mg-t éri meg elfogyasztani. Mivel 800mg esetén legtöbb ember màr szinte nem emlékezett másnap semmire. Bár ez is ember függő. Persze a redditre is járnak kamusok pl olyanok akik azt állítják, hogy ekkora vagy ennél nagyobb adagokat full egyszerre fogyasztottak el. Nos szerintem azért ez már annyira kamu. Mint ahogyan az index vagy 444 által közzétett 8000-24000 mg körüli halálos adagja az mdma-nak. Hát ha tényleg ennyi mg kéne ahhoz, hogy meghalj akkor nem lenne az, hogy konkrétan 250 mg miatt. Kevés vagy 0 toleranciával. Már olyan érzésed van mintha forró zuhanyt engednénnek rád folyamatban. És szerintem 400 mg már lehet halálos egszerre elfogyasztva!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7893. | 2020. augusztus 20. 16:50 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma- https://i.imgur.com/lJvOZJt.png
Itt látszik, hogy a PMA és a PMMA felütés kimutatására nem alkalmas a marquis és a mecke, helyette a Mandelin és a Folin javasolt differenciálásra. Külön művészet ez, de nem drága dolog és legalább igényes vagy, hogy ha már ismeretlen eredetű valamiket fogyasztasz, legalább vagy annyira profi, hogy megnézed, meghalhatsz-e tőle. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7892. | 2020. augusztus 20. 16:19 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Az a baj, hogy nem érted a tesztelés működését, csak legyintesz rá, hogy szar. Pedig nem szar.
A leggyakrabban használt reagens a marquis, ha jól emlékszem az infókra, az az MDMA-t feketésre, sötét lilásra színezi. Ha más van benne, vagy más is van benne, akkor más szín fog megjelenni. Na most itt felmerülhet az a probléma, hogy mi van, ha véletlen, vagy szándékosan annyira profin ütötték, hogy a benne lévő kis MDMA tartalomra feketével reagál a marquis, a felütő szerre meg semmivel. Előfordul, hogy valamire nem reagál egy reagens. Ezért szokta még Mecke-t és Mandelin-t is rátenni, mert plusz két teszternél sokkal nagyobb esélye van, hogy valamelyik el fog ütni a felütő anyag miatt.
Nyilván természetes + szintetikus keveréknél ez kevésbé járható, mint amilyen a biofű, vagy a rendes fű, mert ott a hatóanyagok egy egész spektruma jelen van. De amúgy megjegyezném, hogy lehet találni THC tesztert is. Google. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7891. | 2020. augusztus 20. 11:23 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
De hogyan akarsz teszteredményt? A reagens tesztek nem fognak tudni neked kimutatni mindenféle új mocskot, egy laborba meg nem tudsz besétálni Magyarországon, hogy hello, hoztam pár bogyót, megnéznétek, mi van benne? Ha lenne erre mód, megfognám a haverjaim zöldjét, bevinném, utána meg a teszteredményt lóbálnám az arcukba, hogy nesztek, hülyék, ezt a mocskot szívjátok napi szinten! Akkor legalább hinnének nekem.
Az a baj ez a kurva tiltó drogpolitika követetten csak el fogja érni nálam, hogy leszokok mindenről, nagyjából ez már meg is történt amúgy, mert ennek hála ott tartunk, hogy semmiből nincs eredeti, mindent ütnek valami új szutyadékkal, én meg abból nem kérek inkább, köszönöm. Ez szerintem tisztán állami cél amúgy itt nálunk a balkánon, hogy az okosabbja majd abbahagyja, a hülyébbek meg majd megdöglenek szépen, aztán a drogprobléma megoldva.
Én folyamatosan azt keresem, hogy mikor tudok lelépni majd egy országba, ahol nem ilyenek a körülmények, és tudok hétvégente szívni kicsit anélkül, hogy azon kéne aggódnom, hogy már a zöld sem az, ami, meg be tudok dobni néhány bogyót, ami tényleg MDMA, és nem a balkáni verzió xy-zklbcyv-butylan-nal ütve. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7890. | 2020. augusztus 19. 22:28 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Oké, mondom, nekem nem fáj, ha rosszak a magyar ekik, csak tegyen már fel valaki egy teszt eredményt, hogy mégis mi van benne, ne csak találgassunk!
A fű az kb. mindenhol rossz. Ecstasydata-n is azokból a városokból, ahonnan tömegesen küldik be az eredeti ekiket, a beküldött fű minták kb. mind szintetikussal vannak ütve.
Biztos lehet abból is jót kapni amúgy utánajárással, nem tudom, sose hatott meg különösen. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7889. | 2020. augusztus 19. 20:21 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Bírom, hogy mindenki olyan biztos benne, hogy a kis porfészkünkben a jó lasztik mennek, amikor már a rendes füvet is szintikannával ütik, de egy-két kifinomultabb érzékelésű embert leszámítva még csak fel sem tűnik senkinek. Olyan állapotok vannak, hogy megkockáztatom, hogy a füvesek 85%-a már ütött füvet szív, csak leszarja, nem is tud róla. Hat? Hat. Bekészülnek? Bekészülnek. Akkor meg? Ez a hozzáállás. Még kvázi bizonyítékom is van, mert az egyik hozzám került, egyébként nem is szarul kinéző fűből akartam sütit sütni, ne tudd meg, mik oldódtak ki a vajban...
De az eki az tuti tiszta, nyilván nincsen ezer, meg egy pörgetős RC, ahogy szintikanna, amiből rohadt olcsón, és a büntetőeljárás veszélye nélkül lehet tabikat hamisítani, és elszórni.
Az elmúlt években, ami tabit láttam, az mind fenn volt a PillReports-on, jó értékeléssel, de valahogy sohasem pontosan úgy nézett ki, mint a nálam volt. Szín stimmelt, logo stimmelt, de láttad, hogy nem pont ugyanaz. Áltathatjátok magatokat, de szerintem nem érdemes, a testről meg annyit, hogy lehet van benne némi MDMA, azt mutatja. De azt nem fogja neked kimutatni, amit kábé múlt héten szintetizáltak a kínai vegyészek az xy molekulán még egyet csavarva. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7888. | 2020. augusztus 16. 01:14 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
A tisztánlátás végett, az Ecstasydata-n többféle dolgot láthatsz: 1. Ki van írva pontosan a hatóanyag mg-ban: ezt általában valamelyik másik bevizsgálós szervezettől átvett információ részükről. A mg adatot általában kémiai analízissel nyeri az a másik szervezet, a kémiai analízis pedig elég pontos. Sokféle van, de legtöbb nem nagyon szokott tévedni.
2. Az arányokat látod csak, de azokat pontosan: ez általában az ő bevizsgálásuk, vagy olyan szervezeté, amely Amerikában üzemel, ugyanúgy GC/MS. Úgy tudom, hogy ott ilyen bevizsgálós szervezeteknek tilos pontos mg adatot közzétenniük. Lehet nem mindenhol, csak bizonyos államokban. Ehhez szoktak mellékelni reagens színeket is, hogy segítsenek a fogyasztónak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7887. | 2020. augusztus 16. 01:06 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
Igen a bk-ebdb tabikhoz épp azért írtam, hogy leginkább amerikában mennek az ecsdata jelentései alapján. De kézről kézre bejuthatnak akár mo-ra is! És azért írtam le ezeket ide, mert veszekedni, vitázni akarok bárkivel is. Hanem pontosan jó szándékból. Mert egyik ilyen tabletta sem játékszer. A full tiszta md-s tabikkal is vigyázni kell! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7886. | 2020. augusztus 16. 01:01 |
| |  |  |  | | Szín: lila (világoslila) Logó: Mitsubishi Forma: háromszög
Lili Mitsubishi, illetve barna szellem, kerek kék színű logó nélküli tabletta. bk-ebdb tartalmaznak esetleg még metamfetamint, methylsulfonylmethanet , koffeint.
A bk-ebdb a butilon bk-mbdb gyengébb verziója ami bejutott az országba! És tipikusan jellemző az mdma szerű eufória, illetve az amfetamin származék, kokain szerű flash, pőrgés. Bár a buphedrone adta inkább a kokainos flesst egy kis szeretettflash érzéssel és halucinálciókkal kombózva. Bár az inkább a mefedron hatását próbálja kicsit másirányból megcélozni. Ezek megint mások ezeknél szeretettflash még kevésbé valószínű pláne az ebdb esetén. Ha be is adja nagyobb adagok kellenek hozzá. És ezért talán túl is adagólhatja magát a használó ha nem elég türelmes. A high elvileg 30-60 perc. Ezt az időt az újra adagolások között érdemes ki lehet várni. Esetleg talán 25 perc elteltével pl második adag után már lehet redoseolni. De inkább érdemes lehet először várni több időt, hogy kitapasztald, hogy mennyi ideig tart, mikor szívódik fel. Igaz ezek nem olyan veszélyes anyagok mint az előbb említettek de jobb vigyázni. Igaz ezek inkább az ecsdata alapján Amerikába futnak. De ide is bekerűlhetnek. A jurrasic worldos tablettában is ilyesmi lehetett esetleg egy újabb verziójú piperazine valszeg nem mcpp,stb. De arra az alkohol is rá tehetett . Azokat a tabikat amik nem tartanak olyan hosszú ideig. Talàn ezekkel üthetik mdma helyett. Mert ezek a tabletták általában kb 70-80% körűl tartalmaznak mdma-t. A maradék 20-30% az bármi más lehet. És mivel az mdma van előnyben. Ezért a tesztek nem biztos, hogy ki mutattják a másik anyagot. Ezt úgy kell érteni, hogy pl egy 200mg-s tabletta. Igazából általában csak 130-180 mg mdma-t tartalmaz. A többi az lehet bàrmilyen elrontott kémia elem, designer cucc, koffein, akármi. Amit a tesztek nem biztos, hogy ki mutattnak. És az ecsdata csak random oda írja egy tabira pl, hogy 200mg mdma. Ebből lehet, hogy olyan 70-80 mg az valami más! pl nem egyszer hallani olyanról, hogy valakit egy fél 200mg tabletta vagy negyed 240-250 mg tabi is úgy megcsavarta a használott mintha egészet dobott volna egészben. Pl rózsaszín redbull esetén is halottam ilyet. És azt azért nem hiszem el, hogy nagyon előfordulhat olyat, hogy 250 mg-ből pl 180-200 mg-t pont abba a negyedbe, félbe nyomtattak volna. Főleg ha figyelnek rá. És általában azok a gyártok akik normális tabit akarnak gyártani oda figyelnek erre. Még ha nem is akkor is nagyon ritkán fordúlhat elő olyan, hogy az egyik pl fél vagy negyed tabletta pl 200 mg-t tartalmaz a maradék 40-50 mg meg éppen pont a másik fél,háromnegyedben van benne. Ennek pl mikroszkopikus lehet az esélye. pl egy 250 mg-s fél tablettában általában 110-140 mg körűl lehet a hatóanyag (mdma) bár ezt nyílván általában erősebbnek. érzed mivel a 250mg csak 250mg. Csak felezve nem olyan toxikus. De mégis általában olyan flesst ad be egy ilyenből fél mintha egész 160-170 mg-s tabletátt dobtam volna. Csak fizikálisan,mentálisan nagy esélyel csak annyira megterhelő általában mint pl egy egészben dobott 120-140 mg-s tabletta. Ez a legtöbb ember számára pont jó egszerre bejutatott adag vagy határ esett még tolerancia nélkül is toleranciával főleg. De pl fehér maserati kereken 250 mg nem mindenkinek de legtöbb embernek sok volt egy fél akár még toleranciával is volt akit fél jobban megcsavart a kelettnél. Tehát azt pl érdemes inkább harmadolni/negyedelni. Lehet, hogy az a 250mg igazából több, mivel ezek az oldalak sem tudnak pontos infot adni az adagokról sem inkább saccper, vagy az is felvolt ütve valamivel, esetleg mikroszkopikus eséllyel úgy gyártották őket, hogy pont az egyik félbe, negyedbe sokkal több mg van benne mint a többi részében. De erre valszeg nagyon kicsi lehet az esély. Pláne, hogy valszeg nem mindeggyik tabletátt ugyanúgy gyártották. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7885. | 2020. augusztus 16. 00:23 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Értem a jó szándékod és továbbra sem állítom, mint ahogy eddig sem állítottam, hogy nincs Magyarországon veszélyes tabletta. A másik dolog, ami nem nagyon jött át neked, hogy Európából származó tablettákról folyik a beszélgetés, szerintem említettem is valamelyik írásomban, hogy Amerika teljesen más tészta. Nem nehéz amúgy belátni, hogy ott sokkal több a kevert, felütött dolog, hiszen a nagy MDMA laborok Hollandiában vannak. USA-ra az adottságai (földrajzi pl.), történelmi, társadalmi és egyéb vonásai miatt más szerek a jellemzőek, mint Európára.
Szerintem teljesen rendben van, ha online és USA tabikat reportolsz, csak írd oda megjegyzésként, hogy ne keveredjenek be az emberek a tényeket illetően. Simán előfordulhat amúgy, hogy valaki Kínából rendel valamit és elkezdi itt teríteni, ugyanúgy, mint ahogy behozzák a nagy MDMA tartalmúakat Hollandiából. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7884. | 2020. augusztus 16. 00:15 |
| |  |  |  | | Szín: kék (világoskék) Logó: -nincs logó- Forma: kerek
világoskék logó nélküli kerek tabletta. Kínáról megrendelhető. Egy ilyen tabletta esetében nyílván legtőbb használó ovatósabb. De értékes ez a beszámoló miszerint az 1000 forintért megkapható hős utcában árult elég veszélyes n-etilheptedront tartalmazza! Ami a hexedrone egy újabb, gyengébb verziója és már az is eléggé zombivá tette a használokat! Ezzel főleg óvatosan ha esetleg valaki kezébe ilyen tabletta kerülne. De tanácsos nem venni/fogyasztani! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7883. | 2020. augusztus 16. 00:07 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: Egyéb Forma: fej
Kék és piros 2 színű bart simson: hatóanyagok caffeine, metamfetamin, methylsulfonylmethane legutolsó anyagról nem sokat tudni. Lehet veszélyes főleg, hogy ezekre a tablettákra nem írt az ecstasydata mennyiséget mennyi van benne lehet egy fél ilyen tabletta is okozhat túladagolást de lehet 1 egész is kevés lehet. De azért érdemes őket harmadolni/negyedelni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7882. | 2020. augusztus 16. 00:02 |
| |  |  |  | | Szín: piros (téglavörös) Logó: Rolls Royce Forma: tégla
Az hülyeség, hogy mostani ekiket nem ütik fel. Pl mostanában még maga a nem olyan megbízható ecstasydatan is ez megy pl pirosrózsaszin rolls royce https://www.drugsdata.org/view.php?id=8836&mobile=1
Hatóanyagok: MDMA, 4-flour-pentedrone, metamfetamin, MDMA
Valszeg itt inkább pont a penta lehet előnyben. Amiről tudni, hogyha nem adagolod elég óvatos akkor veszélyes főleg, hogy ez már nem is a régi sima hanem a flour verzió valszeg még aljább verzió. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7881. | 2020. augusztus 15. 21:36 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Az Ecstasydata információi alapján ez a cipő mintájú, cipő formájú, zöld tabletta 185.5mg MDMA tartalmú, amely egyszerre bevéve túladagolást okoz, ezért felezése, negyedelése(!!) kötelező fogyasztás esetén.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7880. | 2020. augusztus 15. 21:32 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: korona / Rolex Forma: -nincs forma-
Az Ecstasydata információi alapján ez a tabletta 294mg MDMA tartalmú, amely egyszerre bevéve túladagolást okoz, ezért felezése, negyedelése(!!) kötelező fogyasztás esetén.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7879. | 2020. augusztus 15. 20:58 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: madár Forma: négyzet
Az előzőhöz elfelejtettem odaírni, hogy többféle szermaradványt is találtak a tablettában, amiket a szintetizálás során használtak. Ez még veszélyesebbé teheti. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7878. | 2020. augusztus 15. 20:54 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: madár Forma: négyzet
A tabletta egyik oldalán egy twitter madárka, a másik oldalán egy twitter t jel szerepel.
Az Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta 15.2 mg 2C-B tartalmú, ami nem MDMA, hanem egy Shulgin féle pszichedelikus hatóanyag.
Jogilag ez is, mint az MDMA, kábítószernek minősül Magyarországon.
Hatásai: tipikus pszichedelikus, hallucinogén hatások: színek, csavarás, hullámzás, emocionális változások, kiszolgáltatottság érzés, szédülés, ego foszlás...stb.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7877. | 2020. augusztus 15. 20:48 |
| |  |  |  | | Szín: piros ÉS sárga (kétszínű) Logó: Egyéb Forma: felezős
Ez egy kétszínű: vörös-sárga, vagy rózsaszínes sárga, a vörös részben Pirelli feliratot tartalmazó, a hátoldalán egy kis körben NL feliratot tartalmazó, felezős, téglalap alakú tabletta, kissé lekerekített szélekkel. Az Ecstasydata információi alapján 261.5mg MDMA tartalmú, amely egyszerre bevéve túladagolást okoz, ezért felezése, negyedelése kötelező fogyasztás esetén.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7876. | 2020. augusztus 14. 18:46 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Kisegítő iskolát javasolnék MDMA helyett, az nagy prioritású lenne számodra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7875. | 2020. augusztus 14. 16:48 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Milyen túladagolás Angliában van aki egszerre tól be 800-850 mg körüli adagokat. Én így csinálnám. Először be tolok mondjuk olyan 185 mg órrba. Egy óra múlva mehetne rá mondjuk 125 mg. Utána fél-háromnegyed óránként adagolnám újra 120-180mg-s adagokban. Majd mondjuk a végére talán lehet be dobnék egyszerre 200-250 mg körüli bombát! De ez még nem halálos adag meg a szervezett is ki tud alakítani toleranciát. Pl az enyhébb mdma függöknek a 200-240 mg körüli egyszerre bevett adag akár semmi is lehet, hogyha 1 hónapban 1-2 alkalommal is tolják. De nekik is érdemes felezni a tablettákat legalább az első adagnál mert mivan ha tényleg nem mdma vagy az mdma melett még van valami. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7874. | 2020. augusztus 14. 01:18 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
1. Kicsit mixeled te is a dolgokat. Kérlek, hogy gondolkodj racionálisan! Amúgy folyamatosan ezt próbálom itt kérni az egybegyűltektől. Miért ütne valaki szándékosan ecstasy tablettát LSD-vel? Az LSD az egy drágán, bonyolultan előállítható, különös bánásmódot igénylő, nagyban veszélyes hatóanyag, ami még érzékeny is. Mi a logika mögötte, hogy kijönnek egy ilyen tabival? Max valami őrült játéka, vagy hatóanyag összekeverés, hibázás, esetleg ugyanott gyártották, mint az LSD-t és belekerült. Sosem hallottam még ilyenről amúgy.
2. Ha az Ecstasydata-n lévő információnak nem hiszel, ahol bemért jelentések vannak képekkel (amúgy oké, megértem), akkor miért nem tudsz venni pár ezerért egy "Ecstasy EZ teszt"-et és letesztelni? Annyira horribilis összeg ez? Szerinted itt valaki jobban meg tudja neked mondani?
3. Az dizájner témát is kevered kicsit. Nézd meg az Ecstasydata-t, ott vannak rajta a szépen préselt, komolyabbnak tűnő tabletták. Keresd a nyugat-európaiak között, melyikben van RC! Amerikában előfrodul amúgy, de az más tészta, online rendeléseknél is néha, de szerintem itt a legtöbb tabit NY-Európából hozzák be. Azt fogod látni, hogy egyszerűen nem jellemző ez a jelenség mostanában arrafelé, nem úgy, mint nálunk. De nálunk se tablettázzák őket, hanem eladják kristályként.
Ettől függetlenül nyilván jogos az óvatosság egy véletlenszerű forrásból származó illegális szer esetén, mert nincs semmi garancia rá, hogy nem éppen egy elmebeteg "préselt patkánymérgét" veszed be, főleg ha úgy kapkodod be őket, mint itt néhányan. (a leírásod alapján nem)
4. Miért akarod túladagolni magad MDMA-val? Valami szuicid hajlamod van? Miért nem mész el valami szado-mazo-t vállaló örömlányhoz? Mindenképp ki akarod csinálni magad? Milyen látomásokról beszélsz 750mg-nál? Gondolod ez úgy működik, hogy 100 körül szeretetfless 500 fölött meg látomások? Ember, összegyűjtötted már a pénzt a családodnak a temetésedre? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7873. | 2020. augusztus 14. 00:52 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Hát igen, láttam őket ecstasydatan, hogy valóban mdma tartalmúnak írják őket. És változó az erősségük pl. piros superman elvileg 220mg mdma. És az elvileg nagyon jó eki De régen veszélyesek voltak pl a superman tabik. narancssárga donald trumpról is halottam olyat kb 1 éve, hogy az egyik szériáját lsd+meth+mda keverékével ütötték, bár szerintem az nem mo. De ide is bejuthatott az a verzió is. És mint leírtad a ecstasydatan csak viszonyítani lehet. Tehát ezért is tettem fel a kérdést itt hátha valaki kipróbálta valamelyikből az egyik verziót. A másik meg az, hogy én nem szeretem azokat az ekiket amik gyengék. Jól jönne már pl 250-300mg nagyon tiszta md-s tabiból legalább 2-3 db-t fogyasztani! Kíváncsi lennék a láttomásokra amit okozna. Bár szerintem a superman nem nagyon lehet 250mg.
De igen ezen az oldalon mindenki találgat. És közbe már a designer drogok helyett is újak jönnek. Nap mint nap amik lehet még rosszabbak! De ha valaki leírja pl azt, hogy például PMA-hoz hasonló hatás. Legalább az emberek meg gondolják, hogy mik lehetnek az esetleges kockázatok. Ezek helyett is kitalálhatnak újabb kutyválékokat amiket érdemes lehet kitablettázni egy darabig. Pl anno a mefedront vagy benzo furyt is sokáig legálisan lehetett kapni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7872. | 2020. augusztus 13. 23:12 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: Donald Trump Forma: fej
Tipikus nyugati tabletta sorozat, amely sokféle színben jelent meg. Az MDMA tartalom 140 és 260mg között ingadozik, ami miatt mindenképpen érdemes felezni, negyedelni. Egy-két amerikai és online szériánál találtak benne koffeint és amfetamin származékokat is kis mennyiségben.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7871. | 2020. augusztus 13. 23:09 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: S / Superman Forma: gyémánt
Az Ecstasydata információi szerint ez a tabletta 193mg MDMA-t tartalmaz, ami magas dózis, ezért felezés ajánlott.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7870. | 2020. augusztus 13. 18:16 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
A naranssárga Donald Trumpról és a rózsaszín / piros supermanról véleményt tud írni valaki? MDMA van bennük illetve hány mg van bennük általában? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7869. | 2020. augusztus 13. 02:12 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Eléggé egyetértek.
Néhány dolgot tennék hozzá. A PMMA/PMA para jogos félelem amúgy, annak ellenére, hogy mostanában szerencsére nem jellemző. Azt kell tudni róla, hogy az eleje összekeverhető valamennyire az MDMA felfutásával, ami miatt általában türelmetlenül rádózolnak, aztán jön a nagyon durva vérnyomás, pulzus és testhőmérséklet emelő hatás. Azt írták, olyan, mintha az MDMA mellékhatásait vennéd be egy tablettában 5-szörözve, vagy 10-szerezve. Ekkora adagoknál, mint amiről a jelentéseket író srácok szoktak beszámolni, szinte biztos a halál. Nem élnék túl egykis túltólt fless élménnyel. De ezt te is írtad.
A magyar tabi hamisításról pedig ez jut eszembe: https://www.daath.hu/images/tabletta_halvanykek_facebook_f.jpg Szinti kanna volt benne és jó pár embert kiütött napokra. Nem nagyon mondhatni, hogy szeretetflessről meg ölelkezésről számoltak be, inkább a talajt fogyasztották jóízzel, közelről, meg kipróbálták magukat krokodilként. Na szal azt akarom mondani, hogy bár ez is viszonylag szépen préseltnek tűnik, azért egyszerű kis tabi, mégis olyan magyaros. Nem vagyok 100%, hogy tényleg magyar gyártású volt, de ha van/lenne magyar tabi hamisítás, akkor egy ilyesmit tudnék a legjobban elképzelni. Reméljük, hogy nem válik valóra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7868. | 2020. augusztus 12. 19:21 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
7867: Ez a találgatás megy a pillreportson is időnként. Az egyik kedvencem, mikor az illető bevett valamit, fura volt, PMMA-ra gyanakodott. De azért még megevett belőle vagy 3 db-ot, mi baj lehet?! :D Ha jól tippel, nem hiszem, hogy leírja azt a riportot. Amit én láttam/hallottam, azok alapján sem jellemzők a kamu ekik mostanában. Nem is hinném, hogy sok értelme lenne az amúgy is olcsó és szépre nyomott tabikat leutánozni vagy méginkább felütni valami más illegális dologgal. Aki beszed ezekből a 200+-osakból egy este 2-3 dbot, az szerintem ne csodálkozzon, ha haluzik meg depis utána. Pláne, ha minden hétvégén ezt csinálja. 5-6 éve vagy még korábban, mikor még nagyon mentek a katinon származékok, akkor viszont volt bőven kamu laszti és egy ideig látszólag azok is voltak túlsúlyban. Azért ránézésre/ízre/illatra eléggé levágós volt a legtöbb. Az elterjedésüknek megágyazó MDMA hiányról nekem olyasmi rémlik, hogy valamiért nehezen beszerezhető lett az alapanyag (betiltották?), aztán rájöttek, hogy lehet máshogy, ami ráadásul még gazdaságosabb is. A most futó "kristályról" és társairól meg csak hallomásból van infóm, de azok alapján az sem feltétlen olcsóbb /adagra vagy alkalomra vetítve, hacsak nem az illető rendelte Kínából. Ha ez igaz, akkor azért elég durva lehúzás megy. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7867. | 2020. augusztus 11. 23:31 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
7866. Én vagyok, aki beküldte a sok riportot, meg aki szentségel itt a találgatás miatt. Én a MO-i helyzetről annyit tudok, amennyit néha elmesél egy-két haverom, meg a drogfókuszos jelentésekben olvasok, de feltételezem, hogy a legtöbb eki tabletta itt ugyanaz, mint amit nyugaton gyártanak. Főleg Hollandia, Svájc, esetleg Németország. Egyszerűen annyiféle van, olyan magas MDMA tartalmakkal és gondolom az áruk se túl magas, hogy egyszerűen nem éri meg kutyulni. Kiküldik mamát, papát, a rokonságot, a szállítót, akárkit, azt behoznak az ottani elosztóktól fillérekért. Hollandiában minden héten lekapcsolnak egy labort, némelyik elég komolyan néz ki, keressetek rá! Magyarországon egy másik vonal nagyon jellemző, ami a budget vonal: szintetikus kannabinoidok, meg ezek a kristály néven forgalmazott akármik. Lehet van itt gyártott tabletta is, nem mondom, hogy kizárható, de logikailag nem látom sok értelmét.
Ez is feltételezés, de szerintem a piperazzinok és a PMMA, azok nyugati pótlékszerek voltak abban az időben, amikor ott sem tudtak elég MDMA-t csinálni, ki tudja miért. Az is kérdéses, hogy most miért tudnak ennyire erőseket és tisztákat csinálni, mint amiket az Ecstasydata-n látni néha.
Szóval a piperazzinok meg a PMMA, azok nem itteni téma.
Ettől függetlenül mindig tesztelni kell! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7866. | 2020. augusztus 11. 18:50 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (neonzöld) Logó: Donald/Dagobert kacsa Forma: fej
7864: Ezzel pont találkoztam tavaly, teszteltem is. Semmi furát nem vettem észre, azon kívül, hogy egy fél is elég kellemesen megcsavart :). A pillreports -os linken, ez az elvesztette az időérzékét és homályosan látott emberünk, miután bevett egy bogyót... Mik vannak, ezek szerint én eddig csak PMA-t ettem :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7865. | 2020. augusztus 11. 15:56 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Tested - NO. Ott van, nézd meg. Attól, hogy angol nyelvű oldalon jelenik meg valami, még nem feltétlen hibátlan információ. Valaki beküldött egy szubjektív értékelést valamiről, mint ahogy itt is szoktatok.
Nem arról van szó, hogy nem lehet a "piacon" PMMA tartalmú tabletta, hanem arról, hogy véletlenszerűen találgatsz hülyeségeket, ahelyett, hogy 1200-ért vennél egy EZ tesztet (google első találat: "ez ecstasy teszt") és feltennéd a rekació eredményéről készült képet.
Semmit nem ér az, hogy tesó, PMMA-nak meg mcpp-nek éreztem. Ez baromság. Írd azt, hogy nem jött be, szétcsapott, fetrengtél tőle, stb., de ne találgass érzés alapján hatóanyagokat, mert NEM LEHET.
Több száz, de inkább több ezer olyan hatóanyag van, ami hallucinációt, forrósodást, szétcsapott érzést eredményezhet. Neked beragadt az agyadba két állapot: egy 5-6 évvel ezelőtti és egy 8-10 évvel ezelőtti, ez alapján akarsz pontos diagnózisokat adni a hatóanyag tartalomra.
Kérlek, hogy ne csináld! Én konkrétan totál leszarom, hogy ijesztegeted az eki használókat, vagy nem. Az se érdekel, ha ezentúl senki nem vesz be egyet sem, mert retteg, hogy PMMA. Egyszerűen csak idegesítő a találgatásod. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7864. | 2020. augusztus 11. 13:06 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Donald/Dagobert kacsa Forma: Egyéb
Amúgy meg mindenki azt mondja, hogy a PMA / PMMA / PMEA eltüntek a piacról! És az a valóság, hogy nem tünt el mostanában PMEA-t használnak a tabletták felütésére. Ami talán egy fokkal biztonságosabb. De csak egy fokkal. Lényegében ugyanaz csak talán picivel nehrzebb túladagólni meg könnyebben észre veszed, hogy valami olyasmihatóanyag: https://www.pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=38468
És még piperazinokat is tutti használnak erre a célra. Lehet, hogy nem éppen mCPP-t és régi társait hanem gondolom még roszabbkat! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7863. | 2020. augusztus 11. 00:15 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: -felismerhetetlen- Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Elvileg ezen a tablettán egy kutya van koronával és a hátulján negyedelő. A képen a kutya nehezen kivehető. Az Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta extrém mega dózisú (túladagolás), 293.7mg tartalmú MDMA-t tartalmaz, ami mindenképpen negyedelendő fogyasztás esetén.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban, sőt a hatóanyag mennyisége is változhat. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7862. | 2020. augusztus 11. 00:08 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -nincs logó- Forma: négyzet
Ecstasydata adatok alapján Ausztriából jelentettek többféle közepes hatóanyagtartalmú LSD bélyeget, ami mostanában nagyon nem volt jellemző. Ezeken a következő dolgok egyike található: őrült fej, puzzle darab, OM szimbólum,
Az LSD mellett iso-LSD-t is találtak bennük.
Bár a bélyeg mintája nem hamisítható könnyen, nem kívánt hatóanyaggal könnyedén beszennyezhető, ezért még kockázatosabbak ezek fogyasztása. Ezen kívül az LSD nagyon alacsony dózisú hatóanyag, nem lehet tudni, hogy hol gyártják ezeket a bélyegeket és mennyire pontos és következes a dózis kimérés.
Érdemes tudni, hogy az LSD-t korábban nagyon veszélyes pszichedelikus hatóanyagokkal hamisították/helyettesítették, ami bármikor újra megtörténhet.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7861. | 2020. augusztus 10. 23:56 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: koponya (Punisher) Forma: gyémánt
Az Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta 247.1mg MDMA tartalmú, ami extrém magas dózis (túladagolás), ezért felezése, de inkább negyedelése kötelező.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7860. | 2020. augusztus 10. 23:49 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: bika Forma: nyolcszög
Ecstasydata jelentés alapján ez a tabletta 206 mg MDMA tartalmú, ami mega dózisnak számít, ezért a felezése, negyedelése kötelező.
A hátoldalán egy felező található. A színe piros/rózaszín lehet. Az alakja elnyújtott nyolcszög, vagy levágott sarkú négyszög.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7859. | 2020. augusztus 10. 23:41 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (sárgászöld) Logó: Batman Forma: ellipszis
Az Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta 13.2 mg 2C-B tartalmú, ami nem MDMA, hanem egy Shulgin féle pszichedelikus hatóanyag.
Jogilag ez is, mint az MDMA, kábítószernek minősül Magyarországon.
Hatásai: tipikus pszichedelikus, hallucinogén hatások: színek, csavarás, hullámzás, emocionális változások, kiszolgáltatottság érzés, szédülés, ego foszlás...stb.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban. A tájékoztató jelleg olyan szempontból is igaz, hogy nem támogatjuk a kábítószerek fogyasztását, viszont szeretnénk segíteni az ártalomcsökkentésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7858. | 2020. augusztus 10. 23:30 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: szellem Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Az Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta mega dózis, 248mg MDMA-t tartalmaz. Fogyasztás esetén a felezés, negyedelés elengedhetetlen.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7857. | 2020. augusztus 10. 23:26 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: fáraó Forma: fáraó
FIGYELEM!
Ecstasydata jelentése alapján ez a tabletta 252mg MDMA-t tartalmaz, ami mega dózis. Felezni, negyedelni mindenképpen kell!
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7856. | 2020. augusztus 10. 21:40 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: S / Superman Forma: háromszög
A pillreports oldalak beszámolói alapján a NY-Európánól származó Superman-es háromszög/ötszög tabletták nagy része MDMA tartalmú. Zöld Playboy-ról nincs jelentés mostanában. Lehetséges, hogy az valami keleti, vagy akármilyen utánnyomás.
mCPP tartalmút 2018 őszén jelentettek utoljára: zöld, kerek Rolex mintájú, felezős. Azóta nem nagyon mutatkozik ez a hatóanyag.
PMMA utoljára 2016 ősze: vörös, Ferrari logo-s.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a hozzád kerülő tablettákban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7855. | 2020. augusztus 10. 18:39 |
| |  |  |  | | Szín: piros Logó: LV Forma: kerek
Nem Zőld LV! Zőld Playboyt akartam írni előbb. Zőld LV még nem próbáltam csak halottam párszor róla. Elvileg van amelyik jó. Én a piros LV próbáltam 233, mg mdma + valami halucinogén. Az jó volt, viszont már félnél is észre vehető volt, hogy erősebb halucinálciókat okozott mint az mdxx 1-1,5 tabi után pláne lehetett látni de az jó volt és viszonylag sokáig kitartott! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7854. | 2020. augusztus 10. 18:25 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (világoszöld) Logó: S / Superman Forma: Egyéb
Mondjuk PMEA-s de szinte ugyanolyan szarmint a rokonvegyületei! 4 órán keresztűl igaz, hogy halucináltunk tőle. Meg nagy eufóriát adott, akkor is másnap is vissza ütött előbb jól azt rosszul és a lejövője is halál volt! A zőld LV amiről imént írtam is csak 5,5 óráig vitt az a 3,5 tabi, de legalább az jó volt és csak egyszer hànytunk tőle a vége felé! A hozzáadott mCPP miatt :D!
Ui: Ezeket a tabikat még 2019 év eleje felé teszteltem! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7853. | 2020. augusztus 10. 18:14 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (neonzöld) Logó: Playboy Forma: ovális
Én még olyan 1 éve amikor másodszorra ekiztem be életemben, 2 héttel fél kék DK bedobása után. Gyakorlatilag 3,5 db 226mg zőld playboyt dobtam. Amiben fixen volt ennyi mdma egy kis mcpp társaságában mondjuk! És a 3 tabletátt 3,5 óra alatt eltudtam fogyasztani persze úgy , hogy órrba is szívtam belőle. Az első kettőt félben nyomtam be az utsót úgy csináltam, hogy egészben nyomtam. De fél órrba fél orálisan. Utána meg olyan 75 perc múlva még bevettem egy felet ami még egy picit rá erősített. De sok mindenre emlékesztem. És amikor egészet nyomtam, akkor sem vert oda nagyon persze úgy, hogy előtte már 2 tabletta lement. Szóval nem azzal lehetett a baj, hogy ti abból 2,5 db-t dobtatok. Bár nem is kell annyi 400-550 mg körüli adag felett már + halucinálciót sem ad. Hanem azzal pl, hogy az első adagot nem feleztétek hanem egészbe dobtátok. Akkor talán biztonságosabb lett volna a dobás ha mondjuk 1,5 tabit félbe dobáltok. És utána dobtok esetleg egy egészet. Persze felezni sem úgy kell, hogy 10 percenként dobálni. Hanem egy fél utána 1 óra múlva megint egy fél utána esetleg mivel gyorsabban felszívódik. A második adag után már lehet dobni 20-30 percenként is. Mert van olyan eki aminél annyi ideig tart maga a high! És már velemés a barátaimmal is előfordult olyan, hogy 650-850mg körüli adagot fogyasztottunk el egy buliban + redose. De nem kaptunk még olyat, hogy másnap vissza dobott volna. Max a zőld supermantól de az PMA-s szar! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7852. | 2020. augusztus 10. 10:35 |
| |  |  |  | | Szín: barna (sárgásbarna) Logó: -nincs logó- Forma: koponya
Így T+60 óra környékén azt mondom csúnyán túltoltuk, fejenként másfél bőven elég lett volna...ha valaki ilyennel találkozik, csak óvatosan. Rutinos labdázók vagyunk, de úgy éve ez volt az első és hát elkapott a mohóság. Időnként még befeszít, dolgozni, koncentrálni esélytelen, c vitamin, pihenés és hűvös zuhany kúra folyamatban... :D Fizikailag rettenetesen kicsinált, de mentálisan és lelkileg továbbra is kiváló hatása van (bár rám a labda utáni depresszió sosem volt jellemző), átlendültem pár problémámon. Ajánlott, de ésszel.... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7851. | 2020. augusztus 9. 18:16 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -nincs logó- Forma: koponya
Az ecstasy data-n a koponya formájú tabletták nagy része 200+ mg MDMA tartalmúak, szinte kivétel nélkül, bár az általad említett színt nem találtam meg.
Ha már koponyásról beszélünk, a hatszög alakú koponyásból is egy csomó fajta van fent az oldalon (többféle szín), azok általában 150+ mg MDMA tartalmúak.
Ezek a jelentések csak tájékoztató jellegűek, viszonyítási alapnak, sosem 100% pontosak! Igazából bármilyen hatóanyag lehet a tablettákban.
Ha egy tablettában biztosan MDMA van, akkor is lehet veszélyes, különösképpen manapság ezek a nagy hatóanyag-tartalmúak, ezért senki ne kapkodja be őket ész nélkül!
Nyáron, a nagy melegben ez hatványozottan igaz, mert ilyenkor még könnyebben előfordulhat kiszáradás, túlhevülés.
A burgonyachips és a víz mértékkel való fogyasztása segíthet ezekben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7850. | 2020. augusztus 9. 09:31 |
| |  |  |  | | Szín: barna (sárgásbarna) Logó: -nincs logó- Forma: koponya
Kezdésnek egy egészet dobtunk, fél óra után hirtelen nagyon bezizzentünk. Még másfél-másfél fogyott el, este 9 és reggel 5 között, nagyon kellemes, dumálós, egymást és magadat megismerős labda. Egy óra alvás után strand és bágyadt lebegés a vízben, egy cigi+sör kombó vissza is hozta a zizegést. Másnap este 12 óra alvás :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7849. | 2020. augusztus 6. 22:02 |
| |  |  |  | | Szín: fehér Logó: dominó Forma: dominó
Végtelenül kedves felezve, komolyabb pörgéshez egy éjszakára egy egész. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7848. | 2020. augusztus 2. 21:06 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: tigris /Kenzo Forma: cicafej https://www.drugsdata.org/view.php?id=7157
Ez van a legközelebb ahhoz, amit írtál, ez 173mg MDMA. Konkrétan sárgát nem találok, úgyhogy lehet benne más és más dózis is.
Mint ahogy korábban is mondtam, nem jellemző, hogy MDMA-t valamilyen pszichedelikus 2C hatóanyaggal ütnének, hiszen jóval drágább. Ami jellemző, az hogy vannak olyan tabletták, amikben konkrétan egy normál dózis 2c-b van és általában teljesen úgy néznek ki, mint az MDMA tabletták, de ezeket valószínűleg nem fogod összekeverni semmivel, mivel elég pszichedelikus hatásuk van. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7847. | 2020. augusztus 2. 19:57 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (citromsárga) Logó: tigris /Kenzo Forma: cicafej
Citromsárga Kenzo Tigris. Felező nincs rajta bár nem is kell. Helyette Kenzo felirat van a hátolján! Jó kis szeretettflashelős, táncolós kis bogyó ez. Viszont ahhoz, hogy érezzétek is fél tabletta nem elég minimum egy egész kell. De egy jó csavarhoz 2-3 tabi is elkel! Viszont az alvás csak olyan 15 órával az utolsó adag bevétele után ment. Illetve kissé erősebb halucinálciók léptek fel MD-hez képest! Már az első tabi után. És ilyen erős halucinálciókat még 2 db 230mg-s bogyó nem adott. Szóval nem az át metambolizálodott retek kevés MDA okozta. Szóval ez MDMA+gyors+2C vagy hasonló kombó lehet. De egészenként dobáltuk mi is befele. És baja senkinek nem lett utólag sem, szóval nem veszélyes ez a sárga Kenzo. Ahhoz képest, hogy pedig Kenzo tabikkal kapcsolatban már adtak ki korábban riasztást. Mert volt akit temetőbe, kórházba vagy pszihiátriára jutattak. Szóval ettől függetlenül még tanácsolom, hogy először orrba teszteljetek negyedet-felet. És csak utána dobáljátok. Kezdőknek talán háromnegyedeket is elég lehet dobálni. Mert elég kemény trippet tud okozni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7846. | 2020. július 27. 01:16 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
" 3 napot végig toltunk vele. Napok múlva meg egyszer vettünk be egyet ugyan az vissza csapot."
Hibátlan ártalomcsökkentés. Beveszek egy tablettát, a hatás megkezdődése után érzem, hogy ez valami nagyon rossz hatóanyag, nyomom három napig. Jövök daath-ra leírni, hogy senki ne használja.
Ember. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7845. | 2020. július 27. 00:21 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: pont Forma: dominó, hátoldalán felező
Egy partyra mentünk többen. Mindenki vett be belőle. Barátnőm is aki először próbálta ki. El kezdte meg adni a szokásos lökést, jo kedv meleg érzés es a többi. Majd később jöttek a durva halucinaciok. Agresszió mutatkozott meg, paranoia. Valakinel tudatlanság, mintha máshol járna. Bátyám teljesen el vesztette a kontrollt felete. Embereket hallottunk beszélni makd láttunk is. Valaki egy szőrös dolgot látott ami ra akart ugrani majd hirtelen el tűnt. Napok múltan is érezni lehetett hatását. Személy szerint napokig azt éreztem hogy meg figyelnek hangokat hallottam majd ismerős arcokat láttam ami lehetetlen. Erős anyag, pontosan nem tudom mit tartalmazott. Egy hét be telet meg nagyjából ki tisztult az elménk. Azóta se 100%tiszta. Kép ki esések. Nem tudod meg különböztetni az ott történtek dolgokat mi a valóság es mi a halucinacio. Az idő mulasa észre vehettetlen. 3 napot végig toltunk vele. Napok múlva meg egyszer vettünk be egyet ugyan az vissza csapot. Hangokat hallottunk. Az emberek bámultak. Elege félelmetes érzés. Meg fogalmazni nehéz a történést, nem tudod össze rakni a képet. Fogalmad sincs mi történt valójában meg. Szét foszlik az emlék kép mikor ra akarsz gondolni. Néha ugrálnak be dolgok. Lenyűgözött mit is tud ez az apró kis bogyó. Aludni pár órát tudsz csak mi egy nap tobb mint 45 ezer lépest tettünk meg. Nem veszed észre hogy a tested ki merült. Vigyáz vele! Napok múlva is agressziót paranoiát, halucinaciot vált ki. A külvilágot nem észleled. Nem komplikálsz az emberekkel. Legközelebb próbálok frissen es részletesen írni róla mikor milyen állapotott dob. Milyen fázisai vannak.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7844. | 2020. július 26. 23:46 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Milyen teszt, okoska, a 10 féle csöpögtetős és a 30 féle kémiai analízis módszer közül? Gondolom százmilliókért kifejlesztettek neked egy olyan anyagot, ami az összes tesztet átveri. Főleg a Borsodi zuglaborokban fognak neked olyat gyártani. Egyed csak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7843. | 2020. július 26. 17:12 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Kedves 50 iq épp az előbb írtam le. Nem tudni mi van benne és már nem biztos, hogy ezen egy közönséges drogteszt segít! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7842. | 2020. július 26. 17:03 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Kedves 50 iq épp az előbb írtam le. Nem tudni mi van benne és már nem biztos, hogy ezen egy közönséges drogteszt segít! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7841. | 2020. július 26. 11:22 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Oké, akkor azt magyarázd el nekem, iq harcoskám, hogy 1. hol gyártják ezeket a kamu tabikat, amiket kétpofára eszel 2. miért eszel kétpofára ismeretlen hatóanyagú, sorozatosan szar tablettákat? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7840. | 2020. július 26. 02:20 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ez sajnos nem így müködik egyrészt mert ezt nem lehet csakúgy beszerezni, szóval ne gyere mindig ezzel. Másrészt mivan ha olyan cuccot gyártottak amit már a teszt sem muttatt ki. Mert komolyan szerinted egy nomális mdxx tabinak a hatóideje az 1-2 óra?! Szerintem a feljövőnek kéne 30-60 percnek kéne lennie a high 2-3 óra. Az after effecteknek pedig még mindig 1-2 órának kéne lennie. Tehát szerintem egy normális ekinek 4-6 óráig húznia kéne. De a legtöbb mostani jó ha 2 óráig visz mindennel együtt. Után lejössz ha csak nincs nálad egy redosehoz elég adag. És azt sikerűl jó időbe be dobnod, hogy még azért 25 percel meg hozzabídhasd a csavart. Sajna én eddig a lila redbull, piros philipp pleinen kívűl nem találtam olyan bogyót aminek a csúcspontja hosszabb lett volna mint 1,5 óra. De sajna voltak rosszabbak is. És itt az sem befolyásolt még, hogy mennyit ettem előtte. És amúgy rengeteg ember már sajnos csak találgatni tud. Ne gyere mindig xaros teszteddel, kösz! Pl a logó sem dönt el mindent. PP-ből is találkoztam már rövid hatóidejü ekivel.
Az szerintem nem is kérdés, hogy a jurassicos tabiban nem volt nagyon mdma. Még ha ittasan vette be akkor is nincs az a részeggség ami mellett egy olyan tabi ami elvileg fix, hogy 220mg++. Szerintem nem létezik, hogy 1,5 ilyen tabi ne adná be az érzést. Na meg még a fázás és hányás is ott volt. Utóbbi még lehet az alkoholal kombozás hibája is. De pl én ekitől soha nem fáztam ha 50mg nyomtam (200-as tabi negyede, jobban mondva bár kicsit attól is éreztem!) Meg ha 280mg-s tabit egészben akkor sem. És a haverom aki kipróbálta azt a csodát sem tapasztalt még ilyesmit. Vagy talán az alkohol olyan erősen kiütné a hatását, hogy 1 sör már kiüt 100mg kb vagy mi... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7839. | 2020. július 24. 21:47 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Mikor veszel végre egy tesztet találgatás helyett? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7838. | 2020. július 23. 04:05 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ő is negyedenként dobálta. Az elején várt is olyan 110 percet. De utána 25-40 percenként dobálta. Csakmert sok olyan tabletta megy mostanában amiknek 30-60 perc a csúcspontjuk. Elvileg ez is egy olyan tabi volt, hogy 30 perc múlva már gyengűlt is volna pl a második redose után. Az utólsó adagot vette be csak félben. És elvileg ez volt az az adag amitől nem fázott már hanem picit felmelegítette. Viszont ugyanúgy inkább leűltette szeretettflash nélkűl.
Tehát én ennek ellenére is azt gyanítom, hogy ebben a jurassic worldban nincs mdma. Az már mindegy, hogy logós vagy nem. Akkor pl ott vannak a Superman, Mitsubishi, Smiley, Donald Kacsa tabik még most is amik közül nem nagyon találsz olyat ami egyáltalán valami mdma-hoz hasonló valamit tartalmazna! És szerintem a mostani tabikba is kevés mdma van és mellé pentylont vagy hasonló cucvot raknak. A kevés mdma csak azért, hogy a drogtesztet valamennyire át lehessen baszni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7837. | 2020. július 21. 19:37 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Könyörgöm emberek, a mai ecstasy tabletták közül a legtöbb olyan sok hatóanyagot tartalmaz, hogy sokszor meg felezve is sok.
Az általatok említett Jurassic tabik közül volt, amelyik 300mg fölötti MDMA tartalmú volt. Az MDMA normál dózisa gyomorban 60 és 125 mg között van (erowid alapján), ha valaki 500mg-okat kapkod be belőle, bármi történhet, de szerintem ez már 200 fölött is kijelenthető. Teljesen mindegy, hogy MDMA-t tartalmaz-e, 200mg felett simán felmehet 40 fok fölé a testhőd és annak ellenére, hogy az MDMA alapvetően nem hallucinogén, simán össze-vissza hallucinálhatsz, fetrenghetsz, stb. tőle. Ez egyrészt stimuláns pszichózás, másrészt a felforrósodott belső szerveid miatt már nem funkcionálsz rendesen. Főleg az agyad szenvedhet maradandó károsodást.
NE CSINÁLD, KÖNYÖRGÖM! A HAVEROD IS BESZÉLD LE RÓLA! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7836. | 2020. július 21. 19:26 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Mivel az MDMA hatóanyagtartalmú tabletták szinte kizárólag Nyugat-Európából érkeznek és az ottani komolyabb gyártók profi préselőgépeket használnak, amivel forma márkajelzést tesznek a tablettára, ezért nagyon nem javasolt felismerhetetlen kinézetű, széteső, málló, alap, gyógyszer formájú, vagy hasonló semmitmondó kinézetű tablettákat venni.
Maga az MDMA is egy betiltott kábítószer hatóanyag, de szinte biztosan mondható, hogy a kétes eredetű, véletlenszerű hatóanyagot tartalmazó tabletták sokkal veszélyesebbek lehetnek.
Ezért az előző beszámolók gazdájának/gazdáinak is könyörögve mondom, hogy ne arról szóljon ez a topic, hogy minden sz*rt kényszeresen kipróbáltok, aztán egy monológban elemezgetitek, hogy igazából ilyet nem szabad venni, de azért ti mégis megvettétek, igaz tudható, hogy sz*r volt/lesz, hanem látszódjon az ártalomcsökkentés jelleg.
Ha már kábítod magad, a saját életed és testi épséged védelme érdekében, gondold már át, hogy mivel teszed! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7835. | 2020. július 15. 12:08 |
| |  |  |  | | Szín: sárga ÉS zöld (kétszínű) Logó: -felismerhetetlen- Forma: tégla
BFC, brazil foci két színű tabi, 30 percen belül érkezik és szépen ki is tart. Felezni ér. Nagyon kedves élmény :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7833. | 2020. június 22. 18:39 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
Azt kifelejtettem, hogy mdma-hoz hasonló nagyságú eufóriát adott neki. De szeretettflash nem nagyon volt illetve inkább leűltetős és fázod tabletta volt az a jurassicos! De valamenyire pőrgette is a srácot és a gátlások is feloldodtak. Bár azt sem tudom, hogy alkohollal együtt mit vált ki az emberből! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7832. | 2020. június 21. 23:55 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -nincs logó- Forma: Egyéb
A Piros-rózsaszin Jurassic worldos tablettával kapcsolatban valakinek van tapasztalata?
Az tényleg 350mg körűl van és mdma vagy valami genny. Mert haverom már józanodásban lévő részegen kezdett egy negyeddel. Utána hányt, de dobálta tovább még végűl megnem evett belőle full egyedűl 1,5 db-t. Megint hányt és élénken halucinált. Pl egyszer azt látta egy kocsira, hogy az egy nagy ház. Na meg 2 pillanatra élethű buborékok lebegtek körülötte. Elvileg olyan 500mg felett már +halucinálciós élményt sem add. Meg amúgy sem érne meg annyi mdma-t elfogyasztani. Mert ilyen adogok kőrnyékén vagy alatt jön az, hogy egyre kevesebb dologra emlékszik az ember?! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7831. | 2020. június 14. 16:21 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: -felismerhetetlen- Forma: alak
Tegnap este itthon dobtam egy zőld és sárga színű Miniont. Kezdtem egy félell 40 perc alatt megjövős volt. A víz ömlött belőlem, viszont nem csavart szét annyira. És erősen adta a szeretettflasht. A zene nagyon élvezhető volt melette! T+1:25-nél rányomtam a másik felet. Negyedet itt már órrba másik negyedet szintén orrálisan. Ez 10 perc alatt be is ütött teljesen! Viszont 20 percel ezután le is ment. De az alatt a 20p alatt, nagyon megadta azt amit kell. Illetve haluztam is tőle. Az asztalon azt láttam, hogy ott van még negyed laszti. Érte nyultam de mire odakaptam eltűnt! És most másnap nem vagyok egyáltalán depresstiós. Hatás alapján olyan 250mg körüli lehet. Szóval tolerancia nélkűl ahogyan én most voltam harmadoljátok. Főleg, hogy 2 óra alatt lemegy és ez volt vele a baj. Szerintem a tiszta mdma-nak nem szabadna ilyen hamar távoznia! Illetve én általában felezem a 250-280mg tablettákat. De még egyiktől sem szakadt ennyire rólam a víz! Ezért is nem tudom már, hogy melyik kategóriába írjam. Mert volt, hogy már tévedtem ekivel kapcsolatban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7830. | 2020. május 19. 01:55 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Totál fogalmatlan vagy, jobb lenne, ha hozzászólás előtt inkább képeznéd kicsit magad a témában. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7829. | 2020. május 13. 17:22 |
| |  |  |  | | Szín: fehér Logó: Egyéb Forma: kerek
Fehér színű felező nélküli kerek WY tabletta. A szombati nap folyamán 5000 forintért 2 db ilyen tabletátt adott el nekem, az egyik haverom! Mivel még sosem találkoztam ilyen tablettával. Ezért letőrtem belőle kb egy ötödött-hatodott és azt felszívtam órrba. Pedig 115mg-nek említették de főbb a biztonság! Pl a PMMA is simán megől ekkora adagban! 15 perc múlva be is ütött, ekkor felhúztam 3g sp-t a lasztival viszont még vártam egy kicsit. És be dobtam több mint háromnegyedett. Ennek kb 30 perc kelett mikor teljesen beütött. És olyan 40 perc volt a high. Egy kicsit elmosodtak a dolgok, éreztem némi pőrgést és eufóriát. De mdma nincs benne. Miuttán kiment belőlem az az adag megint felment kb 1-1,5g sp utána vártam 1,5 órát. Majd bedobtam már ekkor egészben a másikat. Megint ugyanazok a hatások voltak ugyanolyan időtartalman, mint az előbb. Csak ekkor már kicsit intenzívebb volt illetve szép voltam pörögve! Az élmény vége előtt még maradt 0,2-0,3g sp azt is felszívtam.
A lasztinak a lejövője egy nagyon minimális lehangolságott hozott csak magával. Mivel eléggé bevoltam melette spurrozva, viszont később a lában úgy elkezdett fájni, hogy majd kiszakadt a helyéről!
Csak ovatosan, mivel nem mdma nekem nem nagyon lett bajom tőle. De másból kitudja mit hozz ki. Szerintem 2000-2500-nél többet ne adjatok ki egy ilyen tablettáért semmiképp. De azt tanácsolom meg sem vegyétek, inkább ennyiért vegyetek valami jobb lasztiból felet-háromnegyedett. Sokkal jobban megéri! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7828. | 2020. május 11. 14:14 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Tesla Forma: pajzs
Sziasutok. Tudnatok nekem mondani valamit a zold teslas tabirol? Kinek milyen tapasztalata van? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7827. | 2020. április 16. 21:58 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Shy guy (super marioból) Lila
21:00-kor dobtam egy egészet. 21:20-kor kezdtem el érezni, hogy kezd alakulni. Rá 10 percre, kb 21:30-kor már meg is jött.
Kellemes MDMA érzés. Az aminek lennie kell. Viszont én egy kicsit gyengének érzem. Kb 150 mg köré tippelném. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7826. | 2020. március 21. 21:58 |
| |  |  |  | | Szín: piros Logó: Egyéb Forma: fej
Piros Laugh now szomorú maszkos laszti. Ezt is kipróbáltam már így előre és ezt is a karanténra tettem félre! Kipróbáltam és nagyon csavarós erős labdáról van szó. Akitől vettem azt álította 320 mg-s és van valóság alapja, mert egy ötöddel kezdtem! És már az is megcsavart, amikor pedig az egészet megettem elég agresszívan oda csapott. Viszont mdma volt, mert éreztem a hatásán, kellemes szeretettflest, eufóriát adott. És megvolt az a tipikus kicsit haluztatós beütése is! Viszont miután lejöttem róla 2 dzsó kelett, hogy aludni tudjak. https://pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=38457 Ezeknek a beszámolóknak kb megfelell. De találtam pillreportson roszatt is róla: https://pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=38454 És nekem is említettek olyat, hogy MPHP gyanus! Arról a szerről akkor halottam előszőr! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7825. | 2020. március 21. 21:17 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: GOLD/aranyrúd Forma: tégla https://www.ecstasydata.org/view.php?id=8175&mobile=1
Félre tettem egy pár lasztit a karantén. idejére 2 fajtát. Már mind2 ki lett próbálva, ezt egészben vettem be mivel, hogy 130 mg! Szerintem még egy kezdő is nyugodtan bőven dobálhatja egészben. Egy kicsit hamarabb ütött a keletténél és inkább khat-os szeretettflash hatása volt! Tehát szerintem butilon/buphedron vagy 3-cec/4-cec esetleg 3-cmc/4-cmc. De a legelső szerintem. Nem kell tőle félni ennek ellenére sem túl agresszív, de vigyázzatok azért vele! Pedig ecsdata mdma-t ír és mégsem az van benne! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7824. | 2020. március 6. 05:14 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: koponya Forma: hatszög https://www.ecstasydata.org/view.php?id=8300
Nem próbáltam, a fenti oldalt böngészve láttam meg. Hátha valaki véletlen belefut:
Szürke vagy fekete halálfejes, a hátoldalán PP tabletta.
318mg MDMA-t tartalmaz, ami extrém magas dózis, ezért veszélyes!
Az MDMA Erowid szerinti normál adagolása 60 és 125mg közötti, ami erősen eltérő lehet személyenként. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7823. | 2020. március 6. 05:06 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Istenem, komolyan, olyan hülyeségeket képzeltek be, hogy sírok tőle.
a) A DXM az egy gyógyszerhatóanyag, nem jellemző a fekete vagy szürkepiacon. Ha beszerezhető lenne, akkor is drága lenne. Mi a Jó Istennek tennék bele?
b) A 2C-k jóval drágábbak, mint az MDMA. Minek tennék bele? 2C-B néha előfordul eki szerű tablettában, de azt a jelentések alapján nem eki-ként szokták árulni és drágább is.
c) PMMA egy időben volt (lásd: Berlin Calling), de manapság nem jellemző
d) Olcsóbb dizájner stimulánsok lehetnek bennük, ha itthon gyártották, de a pill report-ok alapján a nyugatról érkezőekben ezek nem jellemzőek.
Könyörgöm, hogy ne találgass szereket a hatás alapján, főleg azokkal az ismeretekkel, amikkel rendelkezel, mert egy iszonyat nagy katyvasz lesz belőle és még félrevezető és veszélyes is. Ez a fórum téma arra lett kihegyezve, hogy leírd: a) hatásos, jól érezted magad tőle b) nem az volt, nem érezted jól magad tőle c) teszteltél és ilyen vagy olyan színű lett, ami arra enged következtetni, hogy a szer, ami benne volt az ez vagy az.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7822. | 2020. március 2. 19:16 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga / rózsaszín Logó: Pikachu Forma: alak
Naracssárgás/rózsaszínes pikachu tabi! exdatan 130,2 mg mdma-nak van írva. Én másfelet ettem belőle, beadta egy kicsit az ekis boldogság érzetett. De ahhoz képest, hogy 1,5 tabi lement ez gyenge volt. Azért már meg kelett volna csavarnia. De ez inkább szétpőrgetett, bár nem volt rossz. De a high is max 1,5 óra volt közbe voltak gyenge halucinációim pl a színekkel kapcsolatban is, utána már csak Amfetamin szerű hatásokat éreztem halucinációk még mindig voltak! Lejövő nem volt olyan durva mint spénél, de hasonló volt! Aludni csak másnap este tudtam! És még akkor is vissza adott 1-2 halut Szerintem 1 tabibaban max 30-40 mg mdma lehet. A többi az sp vagy valami designer (Szerintem Hexedron) . És még talán egy kis 2c-b ,2c-c, dxm szerű valami is van benne! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7821. | 2020. február 26. 13:57 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (halványzöld) Logó: fáraó Forma: alak
Fáraó, nem szépen kidolgozott tabletta, felezővel, és figyelmeztető jelöléssel(nehezen kiolvasható). Viszont hiányzik a milligramm mérték róla. Adott eufórikus érzést, szeretet flesst,egócsökkenést. De nem valami sokáig. Nem volt rossz egy darabig, pörgetett rendesen. Utána eléggé intenzív hallucinaciokat tapasztaltam. (Utazás közben nem létező utzarak, biciklisek) ezek 5-10 másodperces haluk minimum. Valószínűleg mdma- pma keverékről van szó, vagy rosszabb.
Csak óvatosan. Tesztkit legyen zsebben mindig. |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7819. | 2020. február 7. 16:39 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: dominó Forma: tégla
Rózsaszin domnió, 153,5 mg csak. De azt mondják nagyon jó minőségű laszti! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7818. | 2020. február 5. 21:29 |
| |  |  |  | | Szín: piros (világospiros) Logó: Tesla Forma: pajzs
Nagyon jó minőségű kis laszti. 206mg az ecstasydata szerint. Viszont nekem Jó erős 250+ mg-nak mondták pillreporton is az van írva és hiteles is ez az infó! Mondkuk tiszta mdma-nál 145 mg-s lasztiból beveszel negyedet, azt is megérezni! Bár én a nagyon magas toleranciám miatt egészbe bevettem és aztán ment rá még 1 db. Szombaton buliba voltam. De ezt senki ne csinálja max ha full nagyon biztos abban, hogy tényleg nagyon magas a toleranciája. Egy kezdőnek akár negyed is elég lehet az elején! De a lényeg, hogy még sosem éreztem ilyen jó minőségű tiszta mdxx érzést. Azért jól meg is csinált már az első is! Jobban haluztam tőle na meg jobban pőrgetett! De ilyen jó lasztival max 2005 előtt lehetett találkozni! T+4ó-val ment rá egy csík spuri is! gyakorlatilag a high is 4,5 óráig tartott, és 75 perc kelett mire beütött teljesen. Másnap jókedvem volt csak tőle. Egyétek! Elképzeltem azt, hogy ez csak egy fél szintetikus cucc volt. Mert ez a laszti látott szerencsediót is. Mert igaz visszatért az mda, mdma leginkább már mde van helyettük. De azokat már nem a sassafrátból nyerik a nagy részüket!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7817. | 2020. február 5. 20:22 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga (fehér foltos) Logó: Donald Trump Forma: fej
Narancssárga Donald Trump fej. Hétvégén dobtam ebből egy egészet. Fél ment órba, 1 óra múlva másik fél orálisan. 50 perc múlva szétcsapott. És lényegében nem volt egy rossz élmény. Pőrgetett úgy mint egy speed, csak eufórikusabb volt sokkal. De nem úgy mint az mdma. Azonban beadott egy különös boldogság érzetett. És jó volt és összesen 3,5 óra volt kb a jó rész. Abból 2-2,5ó a high, a megzuhanás is hírtelenebb és roszabb volt mint mdma esetében. Viszont az utána jövő 2-3 nap semmi depresszió. Inkább pont, hogy jó kedvem volt tőle! Azért a biztonság kedvéért nem árt kerűlni, mert sejtéseim szerint nem lehet mdma! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7815. | 2020. január 24. 15:01 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Az Ecstasy-témájú Drogriporter/CEU esemény tabletta-témájú videója: https://www.youtube.com/watch?v=XX1EiDr3ES0
(a másik három videólinket lásd az "Ecstasy, a szeretdrog" témakörben) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7813. | 2020. január 22. 23:58 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Jobb nem keverni, de nincs extrém nagy jelentősége néhány száz milligrammig a koffeinnek. Az efedrin az már egy komolyabb dolog, ami nagyon ad a szívnek önmagában is, nem hogy kombinációban. A pill riportban nem szerepelt a pontos mennyisége, mert nem állapították meg, lehet csak valami előállítási maradék volt, de lehet hogy küszöbdózis felett.
Amúgy nem hiszem, hogy nem ez volt, ha így nézett ki, de persze bármi lehet. Nem lehetséges, hogy nem eszel, nem iszol rendesen, esetleg széttolod magad folyamatosan, ami miatt fos állapotba került a szervezeted és extrém elvárásaid vannak az mdma irányába? Mint mondottam, az mdma is csak egy stimuláns, persze némi varázs hatással. Ha egy legyengült, fáradt, vitaminhiányos szervezetbe benyomod, ugyanúgy rosszul leszel tőle, mint bármilyen más stimulánstól, mivel az mdma is csak egy szintetikus őszichoaktív drog, nem egy csodaszer, nem életerő forrás, nem szupertáplálék, stb. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7812. | 2020. január 22. 04:46 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Úgy tudom a koffeint más stimulánsal is nagyon veszélyes keverni, nem csak mdma-val. Kisebb mennyiségben is, nagyobb mennyiségbe gondolom még jobban! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7811. | 2020. január 22. 04:42 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ez az, de ennek kelett volna akkor be kelett volna adnia a szeretett flasht. Még ha koffein meg efedrin is van mellé keverve. Szóval akkor van még olyan tabi ami máshogy nézz ki és mdma mentes. De amúgy mind1 is mert úgy tudom, hogy mdma + koffein veszélyes együtt annyira, hogy szívroham is lehet belőle ha nem tévedek. Főleg ha ilyen sok koffein van benne, haverom mesélt valami ilyesmi koffeinnel felütött tabiról, hogy bevett egy felet és azt hitte leáll a szíve na meg szétpőrgette. Bár lehet nem a koffein, lehetett benne még más veszélyes cucc is, de úgy tudom keffeinnel még veszélyesebb keverni mint alkoholal! Lehet pont ez volt mert nem kérdeztem milyen laszti volt. Mert eléggé megy mostanában ez a laszti északon! + Az efedrint nem tudom mi az és milyen a hatása, de lehet azt is veszélyes keverni mással! De akkor ezek szerint van belőle olyan akkor ami ugyanúgy nézz ki csak még jobban fel van ütve. Azt nem hiszem, hogy az alkohol teljesen elnyomta volna az empátiát, szeretett flasht pláne haveromnál aki csak 2 felest és 1-2 sőrt ihatott előtte! Tolerancia sem igen alakúlhatott ki mert ő 2 hónapja ekizett utóljára, én meg 4 hete! Szóval nekem max kicsi toleranciám lehet, neke pedig kb 0.És mind ketten 65-70 kg körűl vagyunk. Na meg még régebben volt olyan, hogy meg ettem egy 1,5 kék dk-t ami 186 mg-s ha jól tudom, rá 3 hétre pedig ettem egy fél halványsárga mitchubishit. Ami 135mg körűl volt, mégis azért beéreztem azt a felet meg jött egy kis mdma-s empátia, szeretettflash. Bár az is egy szar volt és fel volt ütve, mert szét is pőrgetett melette. Kicsit jobban haluztam a keletténél és utána 2 napig rosszúl voltam, de volt benne mdma is! Gyengébb volt mégis beadta, de ez egyátalán nem adta be az mdxx érzést egyikőnknek sem. Szóval úgy látom ez a rózsaszín barca is egy csoda... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7810. | 2020. január 20. 04:44 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7809. | 2020. január 19. 15:10 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Egyéb Forma: Egyéb
És haverom kapta meg ennek a világosrózsaszin barcának a másik felét! Ugyan ezeket tapasztalta! Ő kevesebbet ivott mint én neki nem volt baja a feljövővel. Viszont a lejövője ugyanaz volt mint nekem és ő már hajnal 3:15 fele kezdett lejönni. Egy cigibe behívták, de nála nem volt több zőld. Ő utána délután 6-kor tudott aludni csak 2 órát. Én is csak 3 órát tudtam aludni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7808. | 2020. január 19. 15:04 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Világosrózsaszín FC Barcelona alakú tablettából dobtam tegnapelőtt egy felett! Alakja olyan mint a barca logónak, de az fcb felírat és a többi dolog nehezen volt felismerhető, de mondták is nekem, hogy barcelona. Ittas voltam, de bevettem egy felet. 21:50: Bevettem a felet amit kaptam. 22:40: Elkezdtem érezni egy hatást, de az rossz volt nagyon. Mert egyszerre szétpőrgetett egyszerre pedig leűltetős volt. Azt hittem meg halok. 22:55: A nagyon rossz része elmúlt, már nem éreztem, hogy lekéne űlnöm. Csak elkezdett egyszerűen egyre jobban pőrgetni! 23:20: Ekkor érte el a csúcsát, de csak szétpőrgetett adott mellé még egy + eufóriát nagyobbat mint az sp és másmilyet. Voltak olyan pillanatok mikor túl éltem a hatást. Mint egy "keményebb" drognál csak azok egyszerre akár több órára beadhatják! De a szeretett flash végig kimaradt! 4:30: Elkezdtem lejönni róla ez valami eszméletlen rossz volt! 8:00-8:30: Csak 2 erősebb kb 2 emberes cigi után tudtam elaludni, enni viszont tudtam előtte de csak pár falat ment! Lényegében nem volt rossz, de szerintem ez a laszti nem látott semennyi mdxx-et az eleje szerintem azért vert oda mert közbe ittas is voltam. Viszont a lejövőkor is vissza kerűltem kb abba az állapotba amibe az elején voltam! És úgy éreztem, hogy a szívem szétdurran. Szóval inkább kerúljétek, mert szerintem még csak nem is sp hanem valami designer! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7807. | 2020. január 9. 13:55 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: alma Forma: kerek
A szürke almából viszont van olyan is ami rossz féle, vagy lehet, hogy én is azt ettem meg. Mert egyik barátom most írta facebookon, hogy rosszúl lett tőle, ráadásul negyedtől! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7806. | 2020. január 9. 09:16 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Hulk / "beast mode on" Forma: négyzet
A forrás szerint 180 mg, ez érzésre szerintem teljesen reális. Én háromnegyeddel indítottam, de én elég jól bírom másokhoz képest, barátnőmnek elsőre fél is elég volt - másoknak is ezt javaslom -, a másik felet rádobva pedig kijött egy kb. 5 órás élmény. Nagyon kellemes volt, nekem rég volt ilyen jó MDMA flessem, bár ez a setting miatt volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7805. | 2020. január 9. 09:11 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Hulk / "beast mode on" Forma: négyzet
A forrás szerint 180 mg, ez érzésre szerintem teljesen reális. Én háromnegyeddel indítottam, de én elég jól bírom másokhoz képest, barátnőmnek elsőre fél is elég volt - másoknak is ezt javaslom -, a másik felet rádobva pedig kijött egy kb. 5 órás élmény. Nagyon kellemes volt, nekem rég volt ilyen jó MDMA flessem, bár ez a setting miatt volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7804. | 2020. január 2. 15:47 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
2019.december. 4 válaszoló, mi a próbléma azzsl a love-s tabival. Gondolom kűldtél hozzászólást,csak még nem erősítették meg. De ha nem akkor milyen veszélyt rejt az a tabi? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7803. | 2020. január 2. 15:43 |
| |  |  |  | | Szín: -többféle színben is- Logó: Egyéb Forma: fej
piros/rózsaszin/kék/világoskék/fehér Farkas Én még nem próbáltam ki őket. De jó minőségűek, ezek még annyira nem erősek. Bár pirosból, világoskékből vannak hamísítványok. De alapból egy jó tabletta legtöbb verziója. De pl igaz régi, de ez is hamísítvány és elvileg hasonlóval még mindig lehet találkozni: https://pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=5969 Viszont ez és a többi farkas is exdatan és pillreportos is jó minőségűnek van feltüntetve. Kívéve az egy piros tabit, az elvileg /pma/pmma-t vagy hasonló anyagot tartalmaz. Talán régebbi, de azzal is lehet még találkozni. De legtöbbjük jó: https://www.ecstasydata.org/view.php?id=7846&mobile=1 Pl elvileg ebből a tablettából egyik ismerősömnek 1 elég volt buliba, attól még, hogy csak 175 mg körűl van. És elvileg nagyon jó volt, és 3 óráig ki repítette a világból! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7802. | 2020. január 1. 17:41 |
| |  |  |  | | Szín: piros Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: hatszög
Ez a tegnapi viszont jó kis laszti volt, 195 mg elvileg. De van belőle több fajta is. Azok 180-200 mg között vannak, kristály tiszta mdxx érzés. Nagyon jó! 10/10 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7801. | 2020. január 1. 17:32 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: S / Superman Forma: pajzs
Tegnap volt szerencsém egy jó féléhez. De szombaton kaptam 1 ilyet ajándékba. Akkor abba a buliba még hoztak zőld supermant, és piros farkast is. Csak úgy előre le írom, az mind2 ugyanilyen volt mint ez. Kezdtem egy féllel! T+ 1ó 45p ekkora ütött be teljesen. Utána 45p múlva rá dobtam a másikat Jó volt, de a szeretett flash az kimaradt, haluk erősebbek voltak még egy MDA-s tabinál is. 3 óráig tartott kb a high. Utána a lejövő ami még tegnap előtt is tartott, hányingerrel, fejfájással, étvágytalansággal, erős depresszióval járt. És a többiek a másik 2 tabiról ugyanezt mondták el. Kerűljétek, ez superman. És fix, hogy PMMA! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7800. | 2019. december 31. 09:13 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: Versace (medúza) Forma: kerek
Narancs sárga tabletta . gyönyörű nyomás ... Egyik fele versace medúza fej,masik felén V betű. Felező ugyan nincs de ajanlatos féllel kezdeni . Maga a tabi 410 mg . szerintem 180-200 korul lehet. Fix mdma hatasú tabletta ! Nagyon kellemes .
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7799. | 2019. december 29. 21:20 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Hülyeségeket találgatsz. Linkeld azt az oldalt, ahol az általad említett tablettáról írnak! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7798. | 2019. december 29. 07:39 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Kb 40-50 perc után dobtam rá a másik felet. És mint írtam gyenge volt, tehát biztos nem túladagolás, és még csak nem is nagyon adta át az mdma hatást. És nem az volt, amit linkeltél. Mert ez kicsit máshogy nézett ki és a színe is más volt. Láttam egy oldalon, hogy elvileg meth van benne egy másik oldalon pedig még nem vizsgálták be teljesen. Tehát azt nem hiszem, hogy meth volt. Egyrészt nem tudom, hogy metes tabit egyátalán hoznak e már hozzánk. Másrészt m~g ha egy kevés meth is volt benne. Akkor sem hiszem, hogy tudtam volna aludni. Plussz a meth sokkal tovább tart és szerintem nem csinál olyan álmot, ami már szinte nem is rémálom, hanem bad trip! És a többi rosszat sem hinném, hogy beadná De szerintem még a sima speed is más lett volna! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7797. | 2019. december 28. 13:07 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ha az volt, amit linkeltem, az extrém magas, 215.2 mg MDMA tartalmú. Ha bevetted mindkét felét viszonylag gyors egymásutánban, akkor szinte biztos, hogy túladagoltad magad. Persze lehetett más is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7796. | 2019. december 25. 02:09 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: Egyéb
Ja, olyasmi csak az inkább sárgás/aranysárgás színű volt! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7795. | 2019. december 24. 23:29 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7794. | 2019. december 24. 19:57 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (aranysárga) Logó: sárkány Forma: alak
Vasárnap egy előre tervezett házibulira vettem egy ilyen tabit. És utólag derűlt ki, hogy 65-70 mg-s a tabi. Ebből már gondoltam is, hogy valami biztos nem oké, tehát még este, buli elejénkezdtem egy féllel, 10 percen belűl már el is kezdődött egy amfetaminos hatás. De ez kicsit eufórikusabb volt mint egy sp. Tehát arra gondoltam 2-FA/2-FMA vagy hasonló, bár már rég próbáltam ki, utána jött egy kis olyan érzés mint az mda esetében. Rá dobtam a másik felet fokozodtak az érzések, azonban még mindig gyengék voltak. De 1 óra múlva az mda hatás el is tünt, szinte észrevétlenűl! Amfetamin szerű hatás fent maradt, jó kedvem volt. De ez esetben a legkisebb dologon fel kaptam a vizet, ideges, paranóiás, agresszív, mindenen szorongó lettem. Sp esetében csak akkor tőrténik ilyesmi ha rossz hangulatomba csinálom. Akkor sem ilyen durván. Itt max 20%-ban volt jó a hangulat. Mikor sétáltam haza a második fél bevétele után olyan 4,5-5 órával kezdtem lejönni róla. Elkezdtem rángatózni, a szivem mintha kiakart volna szakadni a helyéről, halucináltam is. Leűltem, s mintha áram csapott volna belém, olyat rángott a lábam. Érdekes mire haza értem már aludtam is, másnap enyhe depresszió, viszont lefeküdtem és vissza ütöttek ezek a mellékhatások. Még durvábban, még nagyobb rángatás tőrtént. És még rosszabb volt minden, mint előtte. Mikor lefeküdtem aludni. Akkor nagyon rossz dolgokat álmodtam. De sokkal élethűbbek voltak, mikor felébredtem konkrétan volt egy rövid de 1. osztályú bad tripem 2 percig, utána vagy 5 percig már csak vizuális fényeket láttam, persze ez idő alatt mozogni nem tudtam. Utána megtudtam mozdulni felültem még 1 percig mindig szineket láttam. Utána egy 0,25mg frontin társaságába vissza aludtam. Azóta már csak egy pár indokolatlan halum volt, amiből 1-2 rossz volt és ez is alvás közbe. Nem tudom mi vagy mik lehetettek ezek z, de messzire kerűljétek el. Mind az MDxx x, mind az amfetamin hatás elég gyenge szerintem. És úgy látszik, hogy a hosszútávú mellékhatásai elég rosszak ráadásul még az alvásparalizist is előre segíti. Az álmokat/rémálmokat valósághűbbé teszi. De úgy látom inkább a rémálmokat részesíti mindenben előnyben! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7793. | 2019. december 22. 03:17 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
!!FIGYELEM!!
Rengeteg olyan ecstasy tabletta van manapság forgalomban, amelyek a normál MDMA adag többszörösét tartalmazhatják. Ezt teszttel nem lehet kimutatni (a mennyiséget). Én alapvetően mindenkit lebeszélnék az illegális szerek fogyasztásáról (főleg ismeretlen forrásból), de ez úgyse fog menni, ezért aki fogyasztja ezeket a tablettákat, az
FELEZZEN, NEGYEDELJEN és NE EGÉSZ TABLETTÁT VEGYEN BE!
Ezen kívül nagyon fontos a teszt (használati utasítás szerinti) használata is, mert egy tablettában bármi lehet (Marquis, Mandelin, Mecke, Ez-test, stb.). A teszt színe érzékeltetheti az egyes szennyező/helyettesítő anyagokat.
MAGAS DÓZISÚ / TÚLADAGOLT MDMA félreértések:
Bár nem vagyok látó és nem tudhatom, ki milyen tablettákat vesz be szabadidejében, a külföldi jelentések alapján tudom, hogy most piacon lévő legtöbb tabletta MAGAS MDMA tartalmú (ez nem garantált, csak statisztika). Mivel általában ezeket a MAGAS MDMA tartalmú tablettákat is úgy kapkodják be az emberek, mint 10-15 éve az össze-vissza keverteket, ezért sokan számolnak be furcsa, nem eki szerű hatásokról. Nagy valószínűséggel ez a TÚLADAGOLÁS miatt van. A TÚLADAGOLT MDMA okozhat hallucinációkat, pszichedelikus metamfetamin révén, izomgörcsöket, tachycardiát (túl gyors pulzus), csőlátást, paranoid tüneteket.
LEGNAGYOBB VESZÉLYEK: KISZÁRADÁS, KÁLIUM HIÁNY, TÚLMELEGEDÉS
MEGOLDÁS: nem veszel be annyit egyszerre, teszteled, iszol eleget és rágcsálsz chipset mellé (kaja alapú kálium)
BAJ ESETÉN: ájulás, rosszullét, nem válaszol az illető, stb., HÍVOD A MENTŐKET: nem jellemző, hogy feljelentsenek egy tabletta miatt.
FONTOS: Mindig vannak VESZÉLYES TABLETTÁK, amik NEM MDMA-t tartalmaznak. Az ilyenek akár halált is okozhatnak. (többször előfordult). A tesztek segíthetnek elkerülni ezeket, de nem garantálnak 100%-os biztonságot.
Lehetséges helyettesítő/szennyező anyagok:
Alapvetően millió dolog, írok néhányat:
[Szintetikus kannabinoidok]: nem tipikus stimuláns, nem eufórikus hatás, inkább rosszullét, szédülés, szájszárazság, a világtól való eltávolodás, stb.
[*PVP]: nem/ nagyon enyhe eufória, helyette erős amfetaminos stimuláns hatás, paranoid viselkedés, paranoid asszociációk, rosszul lét, stb.
[Más katinon származékok]: általában nem mefedron, nem metilon, nem 4-mec, hanem egyéb kínából származó pótlékok. Jellemzően rövidebb hatás, rövid ideig tartó eufória esetleg, aztán stimuláns hatás.
[4-FA]: ritkán, de előfordul. Veszélyes, mert kevésbé eufórikus, mint az MDMA, viszont 8-10 órás is lehet. Ha a gyenge eufória miatt többet is bevesz az ember, kórházban köthet ki.
[2C-B]: ez egy meszkalin analóg, potens pszichedelikus szer. Szokták tablettába préselni, de nem jellemző, hogy ecstasy-ként adják tovább, mert szerintem drágább hatóanyag. Hatás: tipikus pszichedelikus hallucinációk: nyugtalanság, félelem, remegés, színek, hullámzás, spiritualitás. Különbözik a stimuláns pszichózistól: színesebb.
[Koffein]: mindenki ismeri a hatását, szokták tabletta felütésre használni.
[BZP, mcPP, piperazzinok] Régen jelentős számban forgalmazták teljesen értelmetlenül az ilyen tartalmú tablettákat az akkori legális jogi státuszuk miatt. Gyakorlatilag kizárólag rosszullétet tudnak okozni. Ma nem jellemzőek, max elvétve. Jellemző hatás: remegés, mintha centrifuga lennél, hányás, szédülés.
[PMMA] Nagy mumus. Jó pár évvel ezelőtt volt egy-két széria belőle, amitől jó pár ember instant halált halt. Nagyszerű gondolat volt, hogy eki tablettákba keverjék. Szerencsére leszoktak erről és manapság nem jellemző, de sosem lehet kizárni.
[Szintetikus opioidok] Extrém veszélyes szercsoport, szerencsére eddig nem nagyon volt jellemző a kitablettázásuk. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7792. | 2019. december 20. 18:02 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Megint találgattok 10 éves berögződések alapján. EXTRÉM RITKA az mCPP és a BZP hatóanyag tartalmú tabletta, mert ezek a hatóanyagok ritkák és Nyugat Európában is a legtöbb helyen tiltva vannak. Fogjátok már fel, könyörgöm, hogy ez nem úgy működik, hogy leültök, meditáltok valamit, aztán az van benne, amit kidob a kis agyatok. Az MCPP, BZP meg egyéb fos piperazzinok, az 2000-es évek, egészen 2009-10-ig az katinonok megjelenéséig. Nem mondom, hogy elszórva nem fordul elő egy-kettő valami miatt, de NEM JELLEMZŐ NAGY ÁTLAGBAN, mint ahogy a 4-MEC, a 4-MMC és a metilon sem, sem a benzo furán analógok.
Ami lehet az MDMA, MDA és más manapság gyakori, olcsó kínai pótló szerek, főleg pirovaleron származékok, meg a katinonoknak az elfajzott változatai.
Persze ezen kívül egy valaki által valahol gyártott random tablettában bármi lehet, patkányméreg is. Egyáltalán nem életbiztosítás a használatuk. Ennek ellenére könyörgöm, hogy ne próbáljátok kitalálni a helyettesítő anyagokat minimális előismeretek megléte nélkül és nulla tájékozódással, mert nem fog menni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7791. | 2019. december 19. 02:46 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Utolsó, igen pontosan. Mivel, hogy behoznak ide valamilyen tabletátt. Amit pl exdata, pillreports jó minőségűnek hirdet. Kint még lehet, hogy jó. Viszont behozzák ide és felütik vagy hamisítják. És sajna nem úgy működik, hogy mindenki szalad egy tesztért. na meg "tiszta mdxx érzés mi". Igen mert nem csak régen voltak jó minőségű cuccal el látott tabletták. Most is pl a PP, Redbull, stb tabiknak a többsége kb mint az mdma, mda vagy más mdxx kristály vagy még ott vannak a Teslák azok közűl is egy jó pár nagyon jó cuccot tartalmaz.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7790. | 2019. december 19. 02:36 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Végülis utána néztem a dolgoknak, előfordul pár olyan mdxx-es ex ami rövid ideig tart. max 1 óra kb a high. Szóval a maybach-ok között is lehetnek jó féle lasztik, pl a kék amit én tóltam! Illetve lehet, hogy az előttem szóló által említett pirosas rózsaszin is jó. Viszont a zőldből van sok féle, és azt hiszem a 162mg-sről azt írta valamelyik oldal, hogy MCP hatóanyagú és mdma elhanyagolható számban talán van benne. Tehát gondolom én ezt dobtam nyáron, mert ugye leírtam, hogy miket dobott! De szerintem legtöbb tabi amire mi azt írjuk, hogy mdma. Az inkább mdea lehet talán, a rövid hatóidejük miatt gondolom ezt. Viszont arról a gyenge rózsaszinesről még mindig nem tudom meddig tart a hatása!? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7789. | 2019. december 13. 02:45 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
7789. lazíttasd el magad valamivel! Ez a fórum nem arra jött létre, hogy akár az MDMA fogyasztást, akár bármi másnak a fogyasztását reklámozza, egyszerűen csak tudták az alapítók, hogy az emberek mindenképpen fogyasztanak és szerették volna ehhez megfelelő tájékoztatást adni. Emiatt van itt ez az adatbázis is. Ha úgyis bevennél valamit, akkor jobb, ha rá tudsz keresni, hogy veszélyes-e, mintha nem tudnál rákeresni. Egyébként iszonyatosan túlnyomod a "bezzegazénidőmben" nosztalgia faktort. Kérlek, hogy az állításaid támaszd alá tényekkel, hivatkozott statisztikákkal! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7788. | 2019. december 12. 23:00 |
| |  |  |  | | Kurva ecstasy! Rohadt buzuló szar nemzedék! Bizony Ti! És Te is kedves fórum olvasó “elvtárs” aki éppen készülsz magadra venni ezt a kommentet. Hát vedd csak magadra. Mert mikor jut már el a jó édes szentéletű harmadnapos Városmajorban ébredező mámorittas tudatodig hogy amit művelsz az már nem magánügy többé világos!? Nincs már igazán olyan hogy magánügy. Meg hogy én testem/@gyam azt kezdek vele mit akarok. Téves. Partidrog. Partikultúrdrog. Meg euforológia. Tiszta MDxx érzés mi? Belegondolsz abba mit írsz? Azt hiszed valaha is fogyasztottál valódi MDMa-t kedves tökikém aki ‘98 után születtél? Mi a garanciád erre? Nekem mondhatsz bármit, tesztekkel meg tapasztalt haverokkal ne álltasd magad. Manapság a patikában receptköteles gyógyszereket adnak át patikusok úgy hogy fogalmuk sincs róla mit adtak éppen el. Mert pont nem azt ami a dobozra van írva. Nem említek hatóanyagot meg brandet pedig tehetném. Saját bőrömön tapasztaltam. Míg a kilencvenes években 99 százalék volt hogy eki spíd ketamin lsd vagy épp fű újítás alkalmával valóban azt kapod amit ezek alatt értünk addig manapság 2019/2020-ban hogy mit terjesztenek ilyen nevek alatt azt csak és CSAK a JÓISTEN tudja. Úgyhogy kedves barátaim kérlek benneteket, legyetek kurvára óvatosak és annak aki az első ilyen hogyismondják “dobása” előtt van és hezitál: neked azt üzenem hogy vigyázz pajti! Manapság csak egy dobásod van! Jól gondold meg! Ha kedves az életed. Márpedig az élet az egy kúrva kedves dolog! Ha még nem hát majd rájössz ezután. Ne félj! Pusztán élni és létezni. Az maga az eksztázis. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7787. | 2019. december 11. 17:32 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Oké, teszt az kelleni fog. De pl én a sárgás színű mitchubishitől olyanokat haluztam mindtha minden felé lasztik lennének a főldön. És csak 125mg volt az egész tabi, azért gondoltam azt, hogy pmma esetleg pma. Mert régen mikor az első ekimet kipróbáltam azt hiszem a kék DK-t, egyik haverom dobott be egy sárga vagy zőld supermant, és az is olyan tüneteket produkált. Mint az a mitchu, pontosan. És mint tudjuk a supermanos tabik híresek voltak arról, hogy pma/pmma volt benne. Egyedűl úgy tudom talán a piros volt biztonságosabb.. De pirosba is volt veszélyesebb csak kevesebb. És előttem is írták, hogy vissza hozhatnak ős régi anyagokat. Én pl most karácsony/szilveszter kőrnyékéig nem akarok dobni. De remélem, hogy bele fogok futni abba a mefedronos mcat-ba! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7786. | 2019. december 11. 17:18 |
| |  |  |  | | Szín: fekete Logó: N / Nespresso Forma: szögletes
fekete Nespresso szürke néhol kék foltokkal , felezővel. Szombaton találkoztam vele, pillreport szerint 160 mg. Viszont valahol 235 mg körülinek is írják. Mivel feleztem, de az első felet is már nagyon éreztem. Na de még az is ott van, hogy elég tiszta MDxx érzést adott be. Egy éjszaka alatt 2-öt tudtam el fogyasztani, pillreporton nem úgy néz ki, de ez az: https://pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=38262 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7785. | 2019. december 8. 18:10 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
2016 óta nem nagyon van PMMA tabiról adat. Vegyetek már egy szájbatekert tesztet találgatás helyett! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7784. | 2019. december 5. 20:59 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
No meg az a 113 vagy 114 mg szerintem nem azért annyi, mert gyenge de hülyék számára is biztonságos tabit akarnak csinálni. Hanem mert valami pma/pmma szerű szarral fel van ütve. De lehet, hogy csak tévedek persze! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7783. | 2019. december 5. 20:56 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: Egyéb Forma: -nincs forma-
hmm.. Mi volt az a hosszú hatás 1,5 óráig volt high. Előtte meg az 1 óra feljövő utána máris lejövő. Jó az a lilás szinű maybach amit én ettem az tényleg eltartortt elég ideig, jó is volt. De szerintem az amiről én beszélek az az 1 óra feljövő+ 1,5 óra high. Utána lejövő szerintem még mindig nem normális eki. Hanem mdxx melett szerintem lehet benne valami rövid ideig tartó cucc is. Csak erre még mindig nem kaptam sehol sem választ. Úgy halottam, hogy az új világoszőldes, redbull is ilyesmi?! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7782. | 2019. december 4. 21:41 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Maybach (MM) Forma: Egyéb
Haver ezt kipróbálta elvileg ez is jó és elvan vele sokáig az ember, de nem olyan erős 115 mg kőrűl van, neki 2 kelett belőle! Kíváncsi vagyok, ez igaz e. Mert ezelőtti kommentek nem tetszenek! Mondjuk érdekes 1 kommentelő, 3 M-es tabi :D! De tényleg megy erre is ez a tabi! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7781. | 2019. december 4. 21:03 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Red Bull (bika) Forma: tégla
Elől bika, hátúlján redbull felirat és felezős. Jó tabi, egy negyed is legalább annyira meg csavar mint kb egy 130 mg-s egy egész tabi. Nagyon jó mdma érzés, talán az eddigi legjobb, még! 266,7 mg tiszta mdma, ezért kezdtem negyeddel 1 óra múlva megint egy negyed. Utána 3 órával egy fél. A második fél már nagyon beadta, nagyon jól csavart. És jó minőségének köszönhetően egy egész 7 órás bulit végig buliztam vele. Utána alvás, evés ment. Másnap is kivoltam tőle, de pozitív értelemben. Kezdésnek egy negyed max egy fél! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7780. | 2019. december 4. 20:38 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Na remélem, hogy abba a mefedronos macska fejes tabiba bele futok! Mert mefi az érdekelne, elvileg jobb mint a kóla. Nem értem minek tünt el amikor rohadt jó cucv, jobb mint a pentedron meg a 4-mecnél is! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7779. | 2019. december 4. 03:00 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: LOVE Forma: szív
Iszonyat erős, biztos hogy nem rendes eki volt, valamivel fel lett ütve. Szokásosnál rosszabb ízű, közepes méretű. Egy este alatt 3dbot ettem meg, negyedekre osztva, reggelre már minden bajom volt. Alig kaptam levegőt, nem tudtam lábra állni, szédültem, be pánikoltam, memória zavarom volt, hallucináltam. Nagy nehezen aludtam pár órát, felkeltem de azt az érzést senkinek nem kívánom. Olyan szinten fájtak a fogaim, a szám meg az egész álkapcsom mint még soha máskor és nem csak nekem hanem a spanoknak is. Egy hétig feküdtünk mert még napokkal utána is szédültunk, nehezen kaptunk levegőt, hányingerünk volt állandóan, egy nap 100szor levert a víz, zúgott a fejünk, folyamatosan be sípolt a fülünk. Senkinek nem ajánlom ezt a fajtát! Lehet, hogy kisebb mennyiségben nem okoz ekkora problémákat, de aki mégis ki próbálná szerintem csak egyet egyen. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7778. | 2019. december 4. 01:21 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Továbbra is mixelitek kicsit a dolgokat szerintem. Lényeges lenne, ha megértenétek, hogy az MCAT, vagyis a mefedron manapság egy extrém ritka hatóanyag, egyszerűen azért, mert be van tiltva sok helyen. Korábban a kínai gyártók látták el vele a fél világot, de ott is betiltották és rászálltak az előállítókra. Mondhatjuk, hogy még az MDMA-tól is jóval ritkább és egzotikusabb. Ezt nem látóként vagy sámánként mondom, és jó pár éve nem kenyerem a random szintik magamon való próbálgatása, egyszerűen azt a pillreports oldal-t kell végignézni, amit linkeltél is és lehet látni a tendenciákat. Ha valahol nyugaton felbukkant egy MCAT tabi, az azért történt, mert igény van rá, nem azért mert fel akarják ütni vagy helyettesíteni az MDMA-t. Szinte biztos vagyok benne, hogy az MCAT manapság egy még az MDMA-nál drágább hatóanyag. Egy alternatív magyarázat lehet, hogy valami beakadt az MDMA előállításnál Hollandiában és mondjuk ideiglenesen vagy teljesen erre álltak át, de kisebb esély van erre, mint arra, hogy poéból nyomtak egy ilyen sorozatot is, hogy megmutassák, hogy ők ezt is tudják.
Tehát az MCAT szinte biztosan nem felütő anyag. Ha megnézed a pillreports oldalakon a nyugati tabikat, akkor igazából semmilyen felütő anyag nem jellemző azokra, helyette inkább a rohadt nagy MDMA tartalom a jellemző. A keleten készült replikákról ez valószínűleg már nem mondható el. Logikusan itt a legnagyobb eséllyel az egyes PVP analógokat fogják hígításra, vagy helyettesítésre használni, hiszen azok elterjedtek és filléresek. Ezeknek elég közismertek a nem túl euforikus, szétpörgető hatásuk.
Fel lehetne sorolni 5-6 szert, ami érdemben tudná helyettesíteni az MDMA tartalmat a tabikban, úgy hogy azt már nehéz lenne megkülönböztetni, de ezek nagy része már a legtöbb európai országban illegális, ezért nincs igazán ok a használatukra.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7777. | 2019. november 30. 21:39 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Igen én is tisztába vagyok vele. Akármelyik régi vagy új anyag feltünhet egy tabiban. Kitudja a maybach tabikba mi lehet. De még az új 69 tabikhoz nem volt sajna szerencsém. De halottam, hogy nagyon jók, és olyat is halottam, hogy a szürke 69 a ma kapható legerősebb tabi 352 mg! Remélem lesz egyszer szerencsém hozzájuk, nem csak szinte mindig a sok rossz rp. Mert az egyetlen tabi amitől hátast dobtam az a barna pp volt kb csak, max még a kék skype! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7776. | 2019. november 28. 15:32 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Egyéb Forma: Egyéb
zöld/rózsaszín/szürke/kék/sárga Tekashi 69 fej (Tekashi 6ix9ine), másik oldalán felező (69) számokkal
augusztus-szeptember óta keringenek az országban, több külföldi report található róla az interneten. 7754. számú hozzászólás tökéletesen összefoglalja, mire számítson az ember.
OFF! legutóbbi hozzászólásokat olvasva nem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzájuk kommentárt: - nem érdemes ennyire "chemical purist" módon hozzáállni az illegális drogpiachoz, nem vagyunk se vegyészek, se fiziológusok. Nem attól válik egy vegyület biztonságosabbá, mert valamelyik közkedvelt drognak a "rokonvegülete". Lényegtelen, hogy mi-minek a rokonvegyülete, ez nem úgy működik, mint az emberek közötti rokoni kapcsolatok. Nem tudjátok mi alapján titulálnak a tudósok két molekulát "rokonnak". - a feketepiacon felbukkanó vegyületek kiszámíthatatlanul változatosak lehetnek. Előkerül egy-két prekurzor vegyület 5-10 évvel korábbról valami poros raktárhelyiségben és valaki elkezd megint katit vagy bármilyen rég elfeledett designer cuccot készíteni. Itt egy egészen cuki példája ennek a jelenségnek, amikor valaki úgy készítette el a katis bogyeszt, hogy tudta, hogy mit fog belerakni és bele is nyomta a tabi hátuljába az MCAT feliratot, valamint igen stílusosan cicafej alakúra tervezett formában tálalt: https://www.ecstasydata.org/view.php?id=7977 Most az hogy valaki szubjektív érzetei alapján pontosan meg tudja különböztetni, hogy ebben a felszívott csíkban pl. 5-MAPB vagy 6-MAPB volt é és még bemondja, hogy pl. 155 mg-ot tartalmazott nonszensz. - milligrammokkal való dobálózást is feleslegesnek tartom, inkább emberi mértékegységekben érdemes kifejezni (negyed/fél/egész), mire számíthat a fogyasztó - zárómondat: gondolkozzatok el azon, amikor valamit tisztának neveztek, hogy ez számotokra mit jelent. Vajon azért tiszta, mert nincs benne más, csak az egyetlen hatóanyag? Vagy azért mert ami hatóanyag van benne, az nem tartalmaz szennyeződést, pl. szintézis során fellépő mellékterméket vagy esetleg a hatóanyag szintén hatásos analógjait? Többetek írta, hogy a tablettában többféle különböző hatóanyagot vélt sejteni (akárcsak egy megfázáselleni Coldrexben), ha ezek a különböző anyagok minőségiek, de egy karikába vannak egymás mellett és kellemes élményt nyújt a kombináció, vajon még mindig tiszta lasztiról beszélünk? Szerintem ezt a szót leginkább a megtapasztalt szubjektív élményre használják. Ha jó a hangulat, fasza a buli, eszednél maradsz és kellemesen lebegsz, erre a szokták mondani, hogy tiszta érzést nyújt, tiszta az anyag.
Csak azt tudom szajkózni, amit a nagyöregek is szajkóztak anno nekünk: figyeljetek oda magatokra, a kiváltott hatásokra, a szubjektív és fizikai érzésre, a MINDSETre, a settingre és természetesen, hogy BÍZZATOK MEG A drog FORRÁSÁBAN, ne féljetek kérdéseket feltenni. Kellemes narkózást mindenkinek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7775. | 2019. november 27. 21:34 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
De amúgy, meg az hülyeség, hogy az NEthylpentylone. Nem jutott be az országba, mert épp most olvastam egy cikket. Ami bizonyítja, hogy igenis be jutott, legalábbis tavaly voltak olyan tabik amik tartalmazták. És szerintem a többi designerből is jutott be valamennyi És gondolom mára is maradt egy pár, talán a 159mg zőld maybach is egy ilyen cucc. És rendkívűl veszélyes ez a dolog 3x könnyebb túladagólni, de a hatást gyengébbnek érze az ember. Tehát még roszabb mint a pmma! Szóval nem beszélünk teljesen hülyeséget! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7774. | 2019. november 26. 21:53 |
| |  |  |  | | Szín: piros ÉS sárga (kétszínű) Logó: kaktusz Forma: Egyéb
Nem tudom, sajnos mi van még benne. Nem lehet mindig, igazam másnak lehet rossz lessz. Ezért itt is helyet foglalt magának, a halucinogén hatások miatt. Amik bár nem erőssek, de észlelhetőek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7773. | 2019. november 26. 21:46 |
| |  |  |  | | Szín: piros ÉS sárga (kétszínű) Logó: kaktusz Forma: kerek
Ennek a tabinak a fele, jó volt a kis light-os estémhez, hasonlítt a sátga és zőld színű LV, Playboy tabikhoz. Mert a legeljén mintha amfetamin hatással menne fel utána MDMA érzést add, aztán át vállt meletts halucinogénebbe, de jó. Felet dobtam, és az pont jó erősség volt nekem, akkora. Nem gyenge-közepes, hanem erős. 10/6.5 De nem az a jaj de nagyon erős, elvileg 175 mg-s. Maga a latyó pedig 10/8! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7772. | 2019. november 26. 21:04 |
| |  |  |  | | Szín: lilás, kékes, rózsaszín Logó: Maybach (MM) Forma: Egyéb
Ez az előzőekhez képest a barátaimat látva jó minőségű tabi, és nekem is ide dobtak belőle egy negyedet. Beéreztem, de nem vitt annyra, mivel csak 207 mg-s. De legalább 3-3,5 óráig eltartott kb kékes, rózsaszin de található benne lilás árnyalat is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7771. | 2019. november 22. 00:52 |
| |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Akkor haverom, valóban hülyeségeket beszél?! Mert ő olyanokat állit, hogy még fut mi felénk zőld és sárga LV és sárga superman meg stb, hogy azok mdp2p-t és 2c-c tartalmaznak! Amikor ezek a ható anyagok sincsennek már forgalomban. Bár a 2c-c-be nem vagyok biztos. Azt tudom, hogy anno valamelyik LV azt hiszem a kék vagy a piros, tartalmazta azt az MDP2P-t, szerintem MDA/MDMA melett bár elvileg csak feldobta az élményt még jobban. De LV-t már nem is nagyon kapni. Viszont én is keletten lakok és már másodjára találkozok a Maybach tabival. És mind2 havar beadta, a kék jobb volt de az még hamarabb be adta. És ezek új féle cuccok. És biztos vagyok benne, hogy fel van ütve. Mert írj már egy normális tablettát amit beveszel és 2 óra alatt már kezd is gyengűlni, mert úgy tudom. Régen az ilyen mefis, pmas, mcps és hasonlók adták be ilyen hamar. Gondolom 4-mmc,4-mec nem lehetett benne mert! Mert azok már sajnos eltüntek, viszont remélem lesz itt olyan hozzászóló aki kipróbálja ezeket a maybach csodákat. És leírja róluk a véleményét! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7770. | 2019. november 20. 22:53 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Előző: sajnos hülyeségeket írsz. Az általad említett szerek nagy része már kifutott, betiltották a forgalmazásukat, betiltották a gyártásukat, stb. Mi értelme lenne nehezebben beszerezhető dolgokkal felütni, mint a jól beszerezhetőt beszerezni? Az eki most kb. filléres kategória, mert a hollandok találtak valami egyszerűbb előállítási módszereket, mint korábban, meg más prekurzorokat. Emellett szerintem a hatóságok is úgy vannak sok helyen, hogy inkább ez, mint a kínai kutyulékok, ezért nem lépnek fel ellene akkora erőkkel, mint mondjuk a kétezres években.
Persze biztos itt keleten is gyártanak felütöttet meg ilyen-olyan még olcsóbb hatóanyagból kézműves gyártók betonkeverőben, de az olyan is, látszik is rajta. Ha nem vagy 100%-osan hülye, vagy esetleg képes vagy venni egy tesztet és rácseppenteni egy kis letört darabra, elég gyorsan kiderül.
Ennek ellenére az illegális szerek fogyasztásánál mindig meg lesz ez a probléma, hogy bizonytalan az eredetük, ezért is nem feltétlen ajánlott a fogyasztásuk. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7769. | 2019. november 20. 01:25 |
| |  |  |  | | Szín: kék (halványkék) Logó: Maybach (MM) Forma: Egyéb
Még mindig, nem a legjobb tabi. De még hozzá fűzném ha van is benne valamennyi mdx×. Akkor is ez szerintem inkább pma/pmma vagy mefi lehet. De elvileg nálubk is vannak olyan tabik amik Pentylone, Butylonet vagy N Ethyl Pentylonet tartalmaznak. Nem tudni róluk milyenek a rövid/hosszú távú mellék hatásaik. Szóval vigyázni, szerintem a Pentylon a jó öreg Pentedron, Hexedron nevű cuccnak lehet a rokona. Lehet még veszélyesebb, a Butylone talán oké mert úgy tudom rokon vegyületek a metilonnal. Csak azért írtam még ezt ide, mert olyat halottam, hogy ebbe a tabiba valamelyik benne lehet. Mert most írja le nekem valaki, melyik az a tiszta mdx× tabi ami csak 2 óráig hat kb bevételtől számítva pláne, hogy én 2 részre osztva ettem meg?! Mert általában tudtommal a normális feelniknél t+3Ó körűl kezdesz le jönni a cuccról még ha egybe fogyasztod el akkor is, vagy talán ez téves?! De szerintem ha kicsit van csak felütve akkor sem lesz offos ilyen hamar?! Tehát gondolom ez nem kicsit van felütve! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7768. | 2019. november 19. 19:01 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: koponya (Punisher) Forma: ötszög
Teszt szerint az ami. Feljövő sima, viszont a végén mintha elvágták volna és a redose sem sokat segített. Utána evés/alvás rendben volt, másnap sem vészes. A zene kicsit elszálltan hangzott és mintha hiányzott volna belőle a "varázs", inkább csak pörgetett. Nem lesz a kedvencem, de egynek elment. Valakinek van még tapasztalata vele? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Lécci ha 2 vagy több tablettáról írtok, akkor rakjátok mindegyiket külön-külön hozzászólásba! (Az adatbázisba 1 hozzászólásból csak 1 tabletta tud felkerülni.) Kösz! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7766. | 2019. november 10. 18:23 |
| |  |  |  | | Szín: lilás, kékes, rózsaszín Logó: Egyéb Forma: -nincs forma-
Elnézést a sok hozzászólásért, de ha már ennyien bogyózunk akkor valakinek ide bekell írni azt, hogy melyik tabik a jók és melyiket kerűljétek. Mivel én mostanában elég sokat bogyózok! Ezen a hétvégen megint 2 bogyót tóltam. Előszőr is, pénteken.
Kék Maybach: Egyik haverom tartozott, nekem lasztival ezért most ide adott ingyen 1 tabit+ egy negyedet! M2 kék maybach volt, amire mi azt hittük, hogy előszőr, hogy a 220 mg-s lila maybach az. De mikor jobban szemügyre vettük rá jöttünk, hogy ez kék színű. Röktön utána is néztünk és akkor vettük szemügyre, hogy ez a tabi 144 mg “MDMA-t” tartalmaz. Kezdtem egy negyeddel, olyan 20 perc múlva már éreztem. Utána rá olyan 15 percre jött egy fél. Majd kb 30 perc elteltével elpusztítottam a másik felét is. Ez most jobban átadta az mdma érzést mint a Zőld változata, amiről kiderűlt, hogy mdma melett még tartalmaz anfetamint és igaz kis arányban de mdpv-t is elvileg. És az igazából a 154-155 mg-s változata volt amiből én háromnegyedet dobtam. Gyakorlatilag az első negyed tabitól számítva 2 óra nem telt el. De már éreztem, hogy kezd gyengűlni de még azért adta a boldogság érzetett. T+3:15-nél viszont már elkezdődött a sovárgás és a depresszió érzet! Ami azt jelente ha egybe veszem be az egészet akkor T+2ó-nál valszeg kezdődött volna a lejövő. A zőld legalább T+ 2:30-ig húzta, viszont ettől másnap 39 fokos lázam is volt. Ettől viszont hálistennek nem, de akkor is ha mdma akkor is tutti fel van ütve vagy nem tudom, mert általába a jó lasztit ha egybe veszed be akkor is nagyon max t+2:45-nél érzed, hogy megy ki. De eddig ez max kb a 8-dik dobásom és még nem értek annyira mindenhez. Majd kiderűl, hogy mi az igazság ezen az oldalon is, meg is fogják szerintem az én véleményemet is erősíteni mert egyre elterjedtebb. Viszont azt hiszem elég gyengusz némelyik!
Lila és Rózsaszin Skype: Másnap dobtam egy ilyet, lement egy fél, 2 óra múlva egy másik fél! Ez tényleg olyan jó ahogyan leírták lentebb is. Kb az egész estémet kiadta, de amúgy van belőle 280 mg-s is. Az amit én dobtam elvileg 266-os volt, és talán az eddigi legjobb laszti amit dobtam! Csak miatta nem rakom fel a furcsa, veszélyes tabikhoz ezt a hozzászóllást. Sajna a maybach logó még nincs ezen az oldalon! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7765. | 2019. november 5. 12:24 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: WB (Warner Bros) Forma: pajzs
Jó kis tabi, pőrget rendesen. Igaz nem olyan erős 154-156 mg de jó féle. Viszont haverom azt mondta, hogy ez nem mdma hanem pentedron vagy 4-mec. És akkor úgy vettem észre, hogy talán mda esetleg mdma melett az is helyet foglalna valamelyik a tabin. De lehet csak a placebó. Viszont inkább mda-snak mondanám mint mdma-snak! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7764. | 2019. november 1. 17:54 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: alma Forma: kerek
Ehhez a latyóhoz tegnap volt szerencsém. A mai tablettákhoz képest nem erős, mert másfél kelett ahhoz, hogy tényleg el érjem azt a hatást amit akartam! Viszont az aminek lennie kell! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7763. | 2019. október 27. 16:31 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (világoszöld, szürkés) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Azért tettem egyébre, mert az egyik tabi nem található meg még ezen az oldalon, kezdem ezzel!
Zőld Maybach: Elvileg 176,6 mg "MDMA" de van 185,6 mg-s is! Pőrgetett boldogság érzetett adott. De bevettem utána 15-20 percel éreztem is, 40 perc után be is ütött. Viszont olyan másfél óra múlva már el is kezdett ki jönni. Másnap pedig arra keltem,hogy ömlik belőlem a víz. És gyomor fájás. Másnap ezt megbeszéltük egyik haverommal, azt mondta ha volt is benne mdma akkor kis mértékben, inkább TFMPP, MBZP vagy valamelyiknek gondolja!
Szűrkés,kék Skype: Ez a tabi szerintem valami Metadont foglal magába MDAI társaságában, mert pőrget de mégsem annyira néha leűltetős, Meg akik egy negyednél többet vettek be azok hánytak is egyet, kerülendő! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7762. | 2019. október 24. 21:27 |
| |  |  |  | | Szín: barna (sötétbarna) Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: hatszög
Elvileg 243,5 mg mdma. Nagyon jó cucc, régen találkoztam már philipp pleinnel. De eddig még ez volt a legjobb élmény. Egy féltől már nagyon el voltam. T+2ó-nál bevettem a másik felett ami utána még jobban megcsavart. És adta egész buli alatt amit kell. Szerintem egy újabb példány, de tutti mdma! Kezdők negyeddel kezdjenek, aki tapasztaltabb az is minimum felezze! https://www.ecstasydata.org/view.php?id=6798&mobile=1 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7761. | 2019. október 22. 00:58 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Heineken Forma: -nincs forma-
Tiszta dolog, rutinosak felesével kipróbálhatják, de negyedenként tökéleresen kiad egy estét .. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7760. | 2019. október 19. 21:01 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Hulk fej Forma: -nincs forma-
Kocka alak, egyik oldalon Hulk fej, másik oldalon "beast mode on" felirat. Találkozott vele valaki? Ismerősöm szerintem MDMA hatású, de neten nem találok róla semmit. Erőssége érdekelne. Nagyon köszi, ha valaki tud segíteni:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7759. | 2019. szeptember 20. 12:51 |
| |  |  |  | | Szín: lila (halvány) Logó: RN Forma: átlagnál nagyobb
Be vettem belőle egy egészet. És semmit nem éreztem, haverom is be vett korábban ugyanilyet csak lehet kicsit volt más. ő azt állitja, hogy mefis volt, bár nem biztos, hogy pont RN volt. De ez viszont neki se dobott semmit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7758. | 2019. szeptember 15. 16:46 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (halványsárga) Logó: Marlboro Forma: tégla
Gyenge, könnyen szétolvad! És szinte alig pőrögsz és boldogságflash szinte nincs is. Inkább csak nyugtalan leszel és fájnak a végtagjaid mivel N-Ethylpentedron tartalmaz, kerűljétek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7757. | 2019. szeptember 9. 17:22 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: Donkey Kong / DK Forma: majomfej
MDMA hatóanyagú tabi, valószínűleg egy kis methanfetaminnal v anfetaminnal felütve. Mint sok más tabi. Be vettem egy egészet. És az egész estém meg volt. Érdemes azért vigyázni vele, mert 175 mg körüli az mdma tartalom benne. Azonban elvileg Kék DK-nak van egy 2C-H változata amire én először azt hittem, hogy valamelyik kék lv vagy hasonlóval keverik! De amivel még jobban érdemes vigyázni, hogy elvileg van egy hasonló színű, dk tabi amibe viszont valami veszélyes cucc van. Tehát a DK tabikkal vigyázni. Ez kicsit nagyobb volt mint egy átlagos eki, és kicsit véknyabb. Tehát szerintem ettől nem kel félni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7756. | 2019. szeptember 9. 15:06 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (sárgászöld) Logó: Mitsubishi Forma: háromszög
Átlagnál kisebb, háromszögesgyémánt alakú tabi. Amin alig kivehető az, hogy mitchubishi a logó ami rajta van, egyik oldalán van csak felező nincs. Elvileg 128 mg mdma van rajta, de van ahol 145-öt írnak pl: https://www.ecstasydata.org/view.php?id=7441&mobile=1 De szerintem 128 mg volt. Mert igaz, hogy csak háromnegyedet vettem be, de kicsit gyenge volt nekem. És van benne mdma, de nem csak az. Mert bevettem T0:30-2:00-ig Eltőlt a boldogság, táncolok melyet abba hagyni alig tudtam. Vizet inni is csak sebes léptekkel tudtam el menni. Szeretet flashot azért adott, bár nem volt olyan vészes. Bár ami rossz az, hogy voltak kicsi emlékezet kieséseim már itt is.
T+ 2ó-4ó Szinte semmire nem emlékszem az ebből az időből. Csak arra, hogy jövök lefele a cuccról és kívánom. Kéne még több.
T+ 5ó Még egy erősebb joint elszívása után is, 2 órába telt, hogy eltudjak végre aludni! Másnap még nappal jól éreztem magam. De másnap este mikor el kezdödtek a programok a fesztiválon. Akkor olyan este 8 fele rám tőrt a még sosem érzett depresszió és meg kívántam megint a cuccot. mdma volt benne, de szerintem PMA lehetett a párja! |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7754. | 2019. augusztus 17. 18:54 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7753. | 2019. augusztus 14. 19:50 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7752. | 2019. augusztus 12. 16:10 |
| |  |  |  | | Szín: lila ÉS rózsaszín (kétszínű) Logó: Skype Forma: hullámos
fejenként felet ettünk, 40p kellett amíg beütött de nagyon szétvoltunk. Táncolós, beszélgetős. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: lila ÉS rózsaszín Logó: Skype Forma: hullámos
Ausztriában múlt hétvégén betesztelt Skype, felül lila, alul rózsaszín, labormérés szerint 245 mg MDMA. Korábban a spanyol kollégák labormérései szerint 218 mg MDMA.
 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7750. | 2019. július 23. 21:59 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: Donkey Kong / DK Forma: majomfej
Rózsaszín, felezővel ellátott Donkey Kong tabletta hátoldalán D és K betű. https://www.ravejungle.com/2019/04/19/donkey-kong-ecstasy-tablets/
Idén áprilisban két 17 éves halt meg egy angol zenei fesztiválon. Két hete itthon lett rosszul valaki egy fél tablettától, tudom, mert a másik fele hozzám került... Más források szerint MDMA mellett tartalmaz fentanylt, jobb kerülni!
Brainondma |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér ÉS sárga (kétszínű) Logó: Technogym Forma: szögletes
Fehér ÉS sárga (kétszínű) Technogym, 273.5 mg MDMA, de találtak belőle 291 mg -osat is. Felezve is túl erős lehet kezdésnek. https://de.drugchecking.ch/pdf.php?p=1448 |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7747. | 2019. május 19. 17:44 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: koponya Forma: ötszög
Kék színű, ötszög alakú tabi, Punisher logoval ellátva, hátulján felező. A nyomat nagyon precíz, a tabi nem porlad. Vegyszerszagot áraszt. Vigyázat! 250-300mg MDMA és 4F-MPH tartalom. Hatás kb. 30-45 perc alatt, feljövője erőteljes és intenzív. Mindenképpen először negyeddel érdemes próbálkozni! Hatás: - csúcsponton folyamatos eufória hullámok - durván kiélesedő látás - szeretetflash - enyhe vizuális hallucinációk lehetségesek Negyedenként adagolva nálam 6 órán keresztül tart. Adagolásra különösen figyeljetek, 1 illetve maximum másfélnek elegendőnek kell lenni mindenki számára! Túladagolás esetén szerotonin-szindróma, paranoia léphet fel. Összességében kiváló minőségű (ki merem jelenteni hogy akár a legjobb), csak KÉRLEK TITEKET FIGYELJETEK a felelős, megfontolt és óvatos használatra! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7746. | 2019. április 7. 13:19 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Egyéb Forma: Egyéb https://i.redd.it/b494c3yjl1k11.jpg alul fehér, NL logóval és felezôvel ellátott bogyi, felül citromsárga Technogym felirat (lsd. a linket). már 2018 ősze óta kering ez az országban. sokan kedvelik, mert bikaerős, energikus tabletta, viszont inkább a hozzáadott stimulánsoknak köszönhető, ekis szeretetflasht is inkább oda kell képzelni, maga a tabi majdnem fél grammot nyom. aki mdma hatást szeretne érezni, annak nem ajánlom, de az emberek többsége szereti, mert pörögni el lehet vele. állaga: könnyen porlik |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7745. | 2019. április 7. 13:11 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: Egyéb Forma: fej https://m.imgur.com/r/MDMA/5lLtUP0 ugyanilyen kialakítás narancssárga színben az előző spongyabobhoz hasonlóan kemény, szépen préselt tabletta. tömege ~0.30 gramm körül van. felező nincs, mindkét oldalon ugyanaz a kenzo tigris található. elvileg nem annyira erős, mint előző poszt spongyabobja, viszont az RC fennállásának a lehetősége forrás szerint kizárva |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7744. | 2019. április 7. 13:03 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: SpongyaBob Forma: tégla
téglalap alakú, recézett/hullámos szélű, citromsárga spongyabob logós tabletta, felezővel a hátulján. némelyiken található néhány apró rózsaszín petty elszórtan. 0,35 gramm össztömeg nem a bikaerős eresztések közül való, viszont a felező sem véletlenül van a hatulján. volt, hogy pöccre 30 perc alatt elkezdett hatni egy negyed, viszont második alkalommal egy óra kellett egy félnek. melegség és eufória jellemzi hatását, feszülés nem volt, a stimuláns effektusok csak a lejövetelnél kerültek előtérbe. alvással nem volt gond 5 órával a bevétel után. egynél több egy éjszaka alatt nem fogyott egy személyre. feltételezem, tisztább bogyóról van szó, de most az, hogy mi ez a tiszta hatóanyag... sajnos nem éltem még abban az időben, amikor ez még nem volt kérdés, de nekem összességében visszaadta a hitem az ekiben |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7743. | 2019. március 7. 13:20 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: -nincs logó- Forma: majomfej
Szürke színű majomfej, ami eltakarja a szemeit. Hátulján felező és "NO SEE" felirat. Emberkém azt mondta, 300 mg körüli tabi. Teszter szerint az van benne, aminek lennie kell. Még nem próbáltam ki. Valakinek esetleg volt már szerencséje hozzá? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7742. | 2019. február 17. 08:39 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Kék cowboy. Egy fej, aminek csak a szeme látszik ki a kendő mögül, és western kalap van a fején. Fejjel lefele kínai írásjelre hasonlít első ránézésre. :D Alakra nehéz bármihez is hasonlítani, de felezős, amit erősen ajánlott használni! 30-35 perc alatt üt, elsőre nem is csavar. Na de később... Negyedenként egy egész lett dobva összesen, minden egyes dobásnál megtekert rendesen, mondhatni az átlagnál jobban. Elsőre nagy volt az ijedtség, hiszen ilyen nem szokott lenni, de miután elmúltak a csavarások azt hozta, amit kell. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7741. | 2019. február 3. 18:51 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: bagoly Forma: bagoly
7740: Ilyesmi volt csak lilában? https://www.ecstasydata.org/view.php?id=6733 Mindkét oldalán ugyanaz a minta, kicsit porlik és jó nagy darab bagoly. Két ismerősöm is mesélt róla, tesztre lilult és mindketten felezték. Az egyikük panaszkodott pár percig tartó hányingerre a 2. félnél, a másik kicsit többet várt a redose-al, neki nem volt semmi problémája. Abban egyetértettek, hogy a feljövője elég kemény, de utána rendben voltak. Lejövő, alvás könnyedén ment. Lehet csak túl erős egyben, az is okozhat hányingert. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér Logó: X|ANA|X Forma: hosszú, negyedelős
Fehér, hosszú, negyedelős "X/ANA/X", hátoldalán fekvő "2"-es. Hatóanyagok: Promethazine, Cyproheptadine, Amantadine https://de.drugchecking.ch/pdf.php?p=1290 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7739. | 2019. január 26. 10:43 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: bagoly Forma: Egyéb
Az elmúlt hetekben egyre többször találkozni ezzel a lila bagollyal. Négy ismerősöm(egymástól függetlenül) próbálta ki. Három hányt tőle(ők egészet vettek), egynek pedig hányingere volt(ő csak felet). Én egy felet próbáltam, nagyon gyengének éreztem, rosszul szerencsére én nem lettem. Kerüljétek, nem sok mindent találni róla a hálón sem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7738. | 2019. január 21. 17:04 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Szürke pisztoly alakú tabi. Nagyon szépen van megcsinálva, igazi művész lehet ennek a készítője. Az állaga is kemény, illata is rendben van. Viszont piszok erős ez a tabi, felezni mindenképpen érdemes. Nagyon megcsavar. Ez előtt a rózsaszín LION-nal volt dolgom, ami szintén nagyon jó volt, de ez a pisztoly nekem jobban bejött. Szóval az van benne, aminek lennie kell és csak ajánlani tudom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7737. | 2018. szeptember 29. 08:31 |
| |  |  |  | | Sziasztok. Rózsaszín 3D-s gyémántról mit kell tudni? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7736. | 2018. szeptember 22. 10:24 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7735. | 2018. szeptember 22. 00:20 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Egyéb Forma: koponya
MB logoval a hátulján, felezővel,relatív jó préselésű, illata alapján ténylegesen tartalmazhat elegendő mdma-t. A tapasztalók alapján egy koponya valóban tartalmazhat 250mg -ot is, a tesztalanyok felett kiütéssel győzött. Tapasztalatlan használók figyeljenek arra hogy a "felező" nem a felén található és a mennyiség alapján egy negyed is elég egy egész éjszakára. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7734. | 2018. szeptember 18. 17:23 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: koponya Forma: koponya
Valakinek van infója a következőről?
- szürke, inkább ezüst színű tabi - koponya alakú és logójú -hátul felezős és felül egy körben lévő MB felirat, alul pedig MYBRAND felirat található
Külföldi oldalon azt írják, hogy laborban tesztelve 252 mg mdma, tehát kifejezetten bivaly.
Valaki találkozott már vele itthon? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7733. | 2018. augusztus 31. 23:33 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: oroszlán / LION Y Forma: pajzs
Marquis teszt szerint az van benne, aminek lennie kell. Kipróbálás után abszolút megerősítem, maximum féllel szabad kezdeni, hiszen tapasztalt rollereket is megcsavar. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7732. | 2018. augusztus 30. 21:16 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: fáraó Forma: alak
nagyon szép nyomású szürke fáraó-igen erős tabi! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7731. | 2018. augusztus 25. 01:05 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: N / Nespresso Forma: szögletes
Egyértelműen csatlakozom az előttem szőlőhoz!!! Ne hegyjátok ki :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7730. | 2018. július 19. 18:03 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (citromsárga) Logó: Tesla Forma: pajzs
Sziasztok, találkozott valaki NEM DOMBORÚ mintas Teslaval, törés vonallal a hátulján? Van narancssárgában is.
Köszönöm
|
| |  |  |  |


 |  |  | | 7728. | 2018. június 3. 21:15 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: dominó Forma: dominó
Sziasztok!
Lila dominoval talalkozott mar valaki mostansag?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7727. | 2018. június 2. 19:33 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga (fehér foltos) Logó: -nincs logó- Forma: négyzet
Nespressos karika, ami négyzet alakú és egészen lapos. Kicsinek tünik de külföldi oldal szerint 150 mg van benne - ami szerintem fedi a valóságot mert már egy negyedet is beérezni. Hátán felező és kávéhoz füződő elnevezések találhatóak. https://www.ecstasydata.org/view.php?id=4234 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7726. | 2018. június 2. 18:15 |
| |  |  |  | | Az "Ecstasy, a szeretdrog" topicban reagáltam még a témára, hogy ne itt offoljunk :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7725. | 2018. június 2. 07:43 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
SWIMtől ez nagyon hasznos hozzászólás volt, bár azt hozzá kell tenni, hogy egy adott forma nem garancia arra, hogy ugyanarról a tablettáról van szó, persze esélyes.
Ez is jól mutatja amúgy, hogy annak ellenére, hogy az MDMA az egyik legbiztonságosabb stimuláns cucc, azért ha hülye vagy, simán meg tud ölni. Ezért is van betiltva, hiszen a tiltást a 95% birkára hozzák nem az 5% értelmesre.
Megmondom őszintén, sosem értettem ezt az átlag party szerhasználatot. Egy tavasz végi, nyár eleji, fülledt, tömött fesztiválon, amikor tűz rád a nap, tömegek mindenhol, korlátozott az ellátmányod vízben, vitaminokban, ásványi anyagokban, kajában és még hugyozni is sorban kell állni, nem csoda hogy fogyóeszköznek számít az ember.
Az egyik híresebb szinti RC-nél (aminek a felforrósító hatása sokkal kisebb az MDMA-jénál) 8 évvel ezelőtt így nyári, de otthoni közepes dózisú fogyasztás után mértem egy testhőt és simán 38 C felett volt, most akkor mi lehet egy fesztiválon dupla adag ekinél? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7724. | 2018. május 31. 17:48 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Heineken Forma: alak
SWIM tesztelte a lentebb említett heinekenes tablettát. Mandelin és Marquis tesztekre is megfelelően reagált, illetve hatásra is az ami. Viszont tényleg extra erős, minimum harmadolós. Sajnos valószínűleg ez okozta a tragédiát, ebből kettő nagyon sok... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7723. | 2018. május 28. 03:18 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Heineken Forma: alak https://www.mirror.co.uk/news/uk-news/rogue-green-heineken-ecstasy-tablets-12608598
Találgatások alapján a linkben a felső képen látható zöld, Heineken feliratú tabletta okozhatta két ember halálát a Mutiny Festival-on angliában.
Egyelőre még nem lehet tudni, hogy
a) Valami veszélyes szennyezőanyag került a tabiba b) tiszta volt, de túl nagy mennyiséget vettek be belőle c) kis mennyiséget vettek be, de nagyon erős volt d) keverték valamivel
Kérek mindenkit, hogy nagyon figyeljen oda! Nagyon erős tabletták vannak a piacon, néha több, mint 200mg MDMA-val, ami óriási dózis, 2 ilyet bevéve simán jelentkezhetnek komoly problémák, de még egynél is.
Az MDMA erowid által meghatározott normál dózisa (nem ajánlás, rendkívül eltérő lehet egyénenként) Érzékeny embereknél: 60-90mg Gyakorlottaknál: 75-125mg
A dózis betartása ennek ellenére még nem garancia semmire. A szintetikus stimulánsok óriási terhelést adnak a szívnek, a keringésnek és a testhő növekedése miatt az egyéb belső szerveknek is. Az érzékeny, szív, keringési vagy egyéb problémákkal rendelkező embereknél akár egy kis adag is komoly problémákat idézhet elő.
A szintetikus stimulánsok hatása alatt lévő emberek további nagy ellenségei: -a meleg, párás környezet -tömeg, zsúfoltság -folyadékvesztés -káliumhiány
Intenzív folyadékpótlás mindig izotóniás folyadékkal történjen, vagy a sültkrumpli/chips kíséretében a magas káliumtartalom miatt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7722. | 2018. május 18. 22:13 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: kézigránát Forma: kézigránát
Narancssárga, tipikus kézigránát forma. Találkoztam már több féle színben vele, eddig mindig jó volt ahogy ez is. Külföldi oldal 165 mg-ot ír. Egész nagy darab, fél is elég belőle. https://ibb.co/dmV8T8
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7721. | 2018. május 14. 23:58 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: S / Superman Forma: háromszög
Rég nem volt szerencsém hasonló tablettához nagyon kellemes tipikus erős tiszta Mdma hatást ad szóval kezdőknek de talán még a régi motorosoknak is erősen ajánlott a felező használata. Leginkább az M&M hez vagy Skype hoz tudnám hasonlítani még talán jobb is. Nem összetévesztendő a régebbi piros, barna, kék Pmma-s illetve hasonlo rossz lasztikkal ez az aminek lennie kell. Marquis tesztel volt tezstelve egyértelműen Mdma.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7719. | 2018. május 7. 16:07 |
| |  |  |  | | Szín: piros ÉS fehér (kétszínű) Logó: M&M Forma: szögletes
Erről valaki tud valamit?
Vízszintesen kétszínű, mint az IKEA, hátulján felező, NL. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7718. | 2018. május 4. 17:13 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: transformers Forma: transformers
Kék színü, szép nyomású Transformers tabi. Külföldi oldal szerint 142 mg MDMA. Véleményem szerint ez megfelel a valóságnak, fél is csavar ahogy kell. https://www.ecstasydata.org/view.php?id=6014
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7717. | 2018. május 2. 06:22 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
A 240mg, ami a tablettában van a 90mg kb, tehát lányoknál pl. a fél is simán sok lehet.
Itt azt akartam, hogy a tabi kettő egész hattizedszerese is lehet a kezdők/alacsony tömegűek számára megadott adagnak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7716. | 2018. május 2. 06:14 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ha már itt vagyok, tolok egy kis prevenciós szöveget: (alapvetően kábítószer fogyasztása nem ajánlott, sőt tilos, de ezt úgyis hiába írom, szóval:)
Ne felejtsétek el, hogy az MDMA adagolása: 60-90mg alacsony tömeg/érzékeny emberek esetén 75-125mg normál esetben
A 240mg, ami a tablettában van a 90mg kb, tehát lányoknál pl. a fél is simán sok lehet.
Másik dolog, amit olyan sokszor írtam már, hogy egyetek előtte! Logikusan ne szalonnát, de valami legyen a gyomrotokban. Egy gyors anyagcseréjű embernél több órás éhezés után simán olyan a felszívódása, mintha orrból tolná és akkor jön a remegés, szédülés, szarul lét, túlcsavarodás, vércukor esés. Az éhgyomorra fogyasztás hülyeség, elbaszott beidegződés!
Továbbá ne fogyasszad, ha nem vagy kipihent, rossz az alap pulzusod, alap vérnyomásod. Logikusan, ha fáradt vagy/rossz a szíved, nem a stimulánsok fogják meggyógyítani, hanem még rosszabb lesz tőlük.
Víz + chips a folyadék és a kálium vesztés pótlására!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: lila Logó: fáraó Forma: fáraó
Lila, elől fáraó arc, hátoldalán "WARNING | PHARAOH 240 MG" szöveg, felezős. Beszámoló szerint Marquis reagensre lilult, ahogy kell.

|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga Logó: fáraó Forma: fáraó
Sárga, elől fáraó arc, hátoldalán "WARNING | PHARAOH 240 MG" szöveg, felezős. Beszámolók szerint tényleg ennyi MDMA lehet benne, már fél is megcsavarhat.

|
| |  |  |  |


 |  |  | | 7710. | 2018. április 1. 22:15 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7709. | 2018. március 16. 14:26 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: oroszlán Forma: alak
Rozsaszin oroszlanfejes tabletta ( Nem cimeres oroszlan) hatuljan nincs felezo csak egy LION Y felirat. Teszter MDMA-t mutatott ki, elviekben 220-240 mg kozott van. Utobbi idok egyik legjobbja volt nekem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7708. | 2018. január 27. 17:53 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Na lehet, hogy a második táblázat nem volt túl jó, mert nem tudom, hogy állították be a dózisokat. Ugye, ha abszolút dózisokat néztek, akkor az 1mg-tól hatásos a-PVP logikusan jóval erősebb lesz, mint egy 50-től hatásos anyag.
Ezért érdemes inkább a neurotranszmitterek közötti arányt nézni. Az tökéletesen megmutatja, hogy az adott szerből egy normál adagot bevéve, melyik monoamin alakítja ki a hatást. Ugye egy ember nem fog a-PVP-ből kevesebbet bevenni, mert ott nem elég jól balanszolt az arány, leszarja hogy a hatást igazából a dopamin alakítja ki, ami pszichózist fog okozni, neki a lényeg, hogy érezze, amit szokott. De ez nem feltétlen vezet jóra.
Szóval itt egy táblázat, ami az MDMA-hoz képesti eltérési százalékokat arányítja a monoaminek között. Szóval ezt vízszintesen kell nézni. Tehát az MDMA viszonyítási pont.
Anyag|Dopamin|Szerotonin|Noradrenalin MDMA|33.3%___|33.3%____|33.3%
4-FA__|62.95%__|1.62%____|35.42% 4-MEC|19.38%__ |75.36%___|5.26% a-PVP|89.84%___|0.028%___|10.13%
Ugye nem igaz, hogy az MDMA-nál 1:1:1 az arány, de most annak vettük, mert fogalmam sincs hogy kell máshogy számolni. Tehát az etalon itt a 33%:33%:33%, minél jobban eltér ettől, annál inkább különböző a hatás.
Tehát, ha benyomott valaki 3mg a-PVP-t (grat neki), akkor az ugye standard dózis, ahhoz hogy érezze, amit akar, de sajna az eki arányaihoz képest elég nagy arányban a dopamin alakította ki a hatást, amivel szépen előfizetett a pszichózisra. A 4-FA-val kapcsolatban pedig nem volt igazam, sima stimulánsnak tűnik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7707. | 2018. január 27. 14:41 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Hatás a különféle neurotranszmitter rendszerekre: a kevesebb a több(?)
Dopamin: ~centrális stimuláció, motiváltság, fókusz Noradrenalin: ~perifériás stimuláció, pulzus, vérnyomás Szerotonin: ~érzelmek, eufória, szeretet, empátia
Anyag|Dopamin|Szerotonin|Noradrenalin MDMA|0.410___|0.362_____|0.108 4-FA__|0.091___|3.12______|0.0426 4-MEC|0.96____|0.218_____|0.93 a-PVP|0.0197__|57________|0.046
Százalékos erősségarány az MDMA-hoz képest (nem biztos hogy értelmes így számolni)
Anyag|Dopamin|Szerotonin|Noradrenalin 4-FA__|450.5%_|11.6%____|253.5% 4-MEC|42.71%_|166.1%___|11.61% a-PVP|2081.2%_|0.64%____|234.78%
Remélem jól számoltam, de ha nem, akkor is gyönyörűen látszanak a feltételezett dolgok. A 4-Fa dopamin kibocsátása több, mint négyszerese az MDMA-énak, a szerotonin csak 12% körüli, a noradrenalin pedig 2.5 szerese. Ebből levonható, hogy valóban inkább plain stimuláns, mint eki szerű eufóriáns. A noradrenalin affinitása miatt, pedig az érrendszerre gyakorolt rossz hatása jelentős. A dopamin is hasonlóan okoz ilyen problémákat. Viszont a testet valószínűleg nem forrósítja annyira, mint az MDMA
A 4-MEC-nél látott adatok valószínűleg hasonlítanak a 4-MMC-re, de az az érzésem, hogy a 4-MMC-nél a dopamin több lenne. Tök érdekes, hogy ez alaján a 4-MEC-nek elvileg kevesebb a mellékhatása. És kevésbé stimulál, mint az MDMA.
Az alfa PVP a leggyönyörűbb. Az MDMA-hoz képest 20szoros dopamin hatás nagyon jól magyarázza a brutális pszichózist és a bezombulást, amit az embereknél okoz ez a szercsoport. Az MDPV nevű barátjával együtt. De legalább a noradrenalin okozta mellékhatás is több, mint duplája.
A FELSOROLT SZEREK MINDEGYIKE KÁBÍTÓSZERLISTÁS, ILLEGÁLIS TARTANI, FOGYASZTANI, ÁTADNI, KERESKEDNI...stb. VELÜK!
A táblázat adatai tudományos forrásokból indulnak ki(link), de a számításom helyessége, főleg a százalékos eléggé feltételezéseken alapul. Ezen kívül az elszámolás jogát fenntartom :D. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7706. | 2018. január 27. 13:14 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma- http://jpet.aspetjournals.org/content/360/1/33/tab-figures-data
Ez egy érdekes kis tanulmány. A tabl1 második fő részében lévő adatokat értem talán és fordítottan arányos az adott neurotranszmiterre kifejtett hatással. Szal a kevesebb a több. De nem tuti :D. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7705. | 2018. január 27. 12:47 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Gén, ez nézőpont kérdés, a jó rekreációs stimuk: mdma,4-mmc, bk-mdma már kisebb dózisban is hozzák az eufórikus hatást. Szerintem ennek valami olyasmi az oka, hogy jó a S,N,D affinitás eloszlása. Persze még kisebb dózisban, ahogy mondod, inkább csak a plain stimu hatás jelentkezik. Kérdés, hogy mi a cél velük. A 4-es pozícióban lévő csoportokat azért teszik rá(bár szerintem ezzel nem mondok újat), mert az amfetamin/metamfetamin/metkatinon alapvegyületű szereken az adja a szerotonin affinitást valamiért. Persze ez nem mindig igaz, csak nagyrészt megfigyelhető. (persze más csoportok is, mint a 3,4 mdio) A 4-fa-ban az a pláne, hogy az ember úgy az amfetamin plain stimuláns hatására asszociál róla, pedig egy SNDRA/SNDRI, ahol a szerotonin kötődés elég jelentős. Viszont van valami más tényező is (felszívódás, lebontás?), ami miatt mégsem olyan teljesen, mint az mdma vagy a katinonok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: Érdekes megfigyelés, van benne ráció!
A szerkezet-aktivitás -viszony jó bonyolult téma. A halogénezés (fluor, jód, klór, bróm) elvileg rendesen ráerősít a hatásra, de a fenilgyűrűn 4-es (meta-) pozíciós metilezés is igen gyakori dizájnolás.
Szerintem a stimulánsoknál a rush-érzés már a túladagolás tünete, a tényleges stimuláns hatás (tehát a fokozott koncentráció, fáradság- és éhségérzet megszűnése, megnövekedett energiaszint) már <10 mg adagolásoknál is létrejön. Ezért volt pl. annó a Mo.-n a 70-es évekig legálisan, "excitans, psychotonicum" használatra törzskönyvezett és forgalmazott Aktedron tabletta (amfetamin-foszfát) 5 mg -os kiszerelésű. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7703. | 2018. január 25. 22:04 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Ezt akartam, csak elcsúszott
X-bevétel
4-fa X|-------Rush--------|-------------------------stimuláns hatás--------------------------> ________________X|-------Rush--------|---------------------stimuláns hatás----------------->
_________________|----------------------------Összeadódás-------------------------|
katinonok X|------Rush--------|-stimuláns hatás--> _______________X|------Rush--------|-stimuláns hatás-->
________________|Összeadódás-----| |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7702. | 2018. január 25. 18:50 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Gén, olvastam jó pár exp reportot róla, mert tök érdekes szer, ugye abból kiindulva, hogy a 4-mmc amfetamin változata a 4-mma valamiért nem terjedt el, valószínűleg erősen neurotoxikus, viszont a 4-fluoro változat igen, ami nagyon hasonló megint csak szerkezetben.
Általában ilyen 100 körüli dózissal kezdenek és szinte mindig redózolnak rá, még olyanok is, akik a bevezető részben leírják, hogy tudják, hogy nem kéne. Ez valószínűleg azért van (feltételezés, nem próbáltam), mert MDMA és katinon jellegű rush-t várnak tőle, ami lehet meg is van egy darabig, de aztán elmúlik. Na ezzel nem is lenne baj, ha az egész hatás elmúlna, de nem, mert csak a rush múlik el, viszont a plain stimuláció továbbra is megmarad. Ugye a hosszúság ez az amfetamin alapvegyületű dolgokra elég jellemző. És ebből következik a túladagolás, mert attól még, hogy úgy érzed, hogy elmúlt, igazából hat és elég erősen hat és a redóznál összeadódnak az adagok.
4-fa |-------Rush--------|-------------------------stimuláns hatás--------------------------> |-------Rush--------|---------------------stimuláns hatás----------------->
katinonok |------Rush--------|-------stimuláns hatás----> |------Rush--------|-------stimuláns hatás----> |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7700. | 2018. január 22. 23:08 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: Tesla Forma: pajzs
Energy Control laboros ismik ma küldték körbe a riasztást: 190 mg 4-fluoroamfetamin (4-FA)! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7698. | 2018. január 22. 15:15 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Sárga színű fáraós mintájú és alakú. A hátán vízszintes felezővel, és egy felirattal hogy "WARNING 240 mg".
Tesztelve lett marquis-al, azt mutatta aminek lennie kell.
A hátán a felirat azt hiszem nem csak marketing. Az egyik legerősebb laszti az elmúlt évekből amivel találkoztam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7697. | 2018. január 18. 19:24 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7696. | 2018. január 13. 21:37 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: dominó Forma: dominó, hátoldalán felező
Neon rózsaszín tabletta. Találkoztam a lila kivitelben is. A kettő kb. ugyanaz nekem .
Nem sorolnám a legerősebbek közé. Nem hiszem hogy szükséges felezni. Én egészben vettem be,de toltam rá a következöt..úgy már adott hatàst. Van ennél gyengébb is. Ezt közép erősségűek közé sorolnàm. Jó,csak nekem nem elég 1-2 egy estére. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7695. | 2018. január 3. 20:12 |
| |  |  |  | | Szín: zöld-fehér Logó: tic-tac Felezős, kicsúcsosított téglatest (nem értek a formákhoz) Elméletileg 160 mg mdma. Nem volt rossz, elég pörgetős, feszített de nem kellett vicsorogni. Tudsz tőle ülni kényelmesen, csak vered a lábdobot. Feleket vettem be, de 3x, kb 2 óránként. Aludni kitűnően tudtam, de enni nem. Másnap egyből hánytam és csak du. 4 felé vett be ételt a gyomrom. UI.: azért lecsúszott pár üveg sör is... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7694. | 2017. december 30. 05:35 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: koponya Forma: koponya
Sziasztok!
Az alábbi tabiról valakinek valamilyen infója van? http://kepkezelo.com/images/32hzqkaofjjw8ot2r7uc.jpg
Szép, lila, keményen nyomott, felezős. A piros színű kollégáját már próbáltam, azzal bátor voltam, mert sok helyen írták róla, hogy fasza, de erről a liláról semmi infóm nincs sajna, pedig végigtúrtam a netet. Elvileg ez az egész red army skull széria fasza, legalábbis a piros, meg amit itt Gén rakott, a sárga, de jó lenne erről is valami tapasztalat.
Köszi a válaszokat előre is! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga Logó: WB (Warner Bros) Forma: pajzs
Hátoldalán felező, amit érdemes használni, mert a külföldi labortesztek szerint 190-206 mg MDMA van benne.

|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7692. | 2017. december 11. 10:30 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Bentley Forma: B-betű
7678. kérdésére helyszín: mivel régi tesztet találtam csak, ezért itthon, ketten tesztelők: tapasztaltak menete: beszámolo nélküli; tehát féllel kezdve; hatástól függően folytatva tapasztalat: MDMA, semmi furcsaság, a régi tesztnek megfelelő mennyiség lehet. Közepesen erősnek mondanám, ha kezdő vagy, lehet féllel is jol érzed magad, de ez elég szubjektív. Ami fontos, hogy kb. 50 perc volt, mire megjött az első fél, tehát legyél türelmes. Kellemes volt, kb. 4 órás hatás. Az utóhatás szokásos kis levertség, de semmi kezelhetetlen. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: lila Logó: eper Forma: eper
Beküldött beszámoló szerint: "Tapasztalat: Közepesen erős (kb. 150-180 mg), Molly tartalmú, nincs rajt felező. Nagyon nehéz eltörni kézzel. Nem éreztem bent spurit. Egészben is meg lehet enni, ha tapasztaltabb vagy a dologban. Abszolút kezdőknek egy félnél több egyszerre nem ajánlott!" |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7689. | 2017. december 4. 09:25 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7688. | 2017. december 3. 11:13 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Plata Plomo Forma: tégla
Pomo Plata felirat, az egyik legjobb amit az utóbbi 2 évben láttam. Igazán hozza mit kell, nem az új, gagyi verzióból való. Érdemes elfelezni |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga (sárgászöld) Logó: koponya Forma: koponya
Koponya, homlokán ötágú csillaggal, hátoldalán felezővel. Beszámoló szerint MDMA hatású, fél+fél adagolással nem bitang erős.

|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | :D Érthető az elővigyázatosság, de egy nyalással még egy milligrammnyit sem lehet belőle bejuttatni, viszont az íz már ekkor is sokat elárulhat. Utána persze ki lehet köpni a nyálat, nem kell lenyelni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7684. | 2017. december 1. 15:03 |
| |  |  |  | | Én tuti nem nyalogatnék random, talált tablettákat :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem esélyes, ha nincs rajta logó... a nem-kerek ekiken kb. mind van logó. Ha megnyalod, ízre keserű? Marquis teszt mit mond? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7682. | 2017. november 20. 12:40 |
| |  |  |  | | Sziasztok! Remêlem nem baj a kérdésem. Talàltam az utcàn vasàrnap egy kis dobozban egy vilàgoszöld tablettàt,egy női fülbevaló tàrsasàgàban. Téglalap alakú,közepén felezővonal van és az egyik sarka lekerekitett. Szerintetek eki?? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld (világoszöld) Logó: Tesla Forma: pajzs
Kaptunk képet a korábban említett Tesla II-ről:

Beszámolók szerint felezős és felezve, féllel kezdve is kellemes, de az egész sem tesz teljesen taccsra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7679. | 2017. november 4. 22:02 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7678. | 2017. november 4. 21:56 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Q dance Forma: Egyéb
Narancssárga/fehér szinű,KULCS formájú,felezős,NL PECSÉTES,220mgos tiszta mdma foci. Nagyonszépen hozza,és tisztan az érzést amit kell.
Kép: http://prntscr.com/h6a619 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7677. | 2017. október 30. 20:59 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: Bentley Forma: Egyéb
Szaisztok Valaki hallott valamit a most futo lazac szinu bentley B alaku es logoju tabirol? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7676. | 2017. október 28. 15:57 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: 3D Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Viszonylag nagyobb méret, 3D felirattal. Harmadolva elég volt egész estére. Ritka kellemes hatás, semmi erőszakos tolakodás. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7675. | 2017. október 22. 21:47 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: WB (Warner Bros) Forma: pajzs
Ajánlom a felezést, egyébként azt adja amit vár tőle az ember. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7674. | 2017. október 9. 11:05 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Tesla Forma: pajzs
Kemény, igényes nyomású zöld tabletta felezővel. Az elején Tesla logóval aminek a tetején egy apró római kettes szám (ll) van halványan domborítva. Haverok közepesen erős, kellemes MDMA hatásról számoltak be, egy tabival elvoltak egész este. Egyben azért lehetőleg ne dobáljátok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7673. | 2017. szeptember 30. 00:58 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: M / Motorola Forma: átlagnál nagyobb, domború
Nagy M betű van rajta, de ez nem Motorola, ha nem MONCLER.
Nagyin jó minőségű holland laszti. 220Mmg MDMA van benne. Felező nem a semmiéért van rajta, nyugodtan használjátok.
http://www7.zippyshare.com/v/GOAZM6SP/file.html |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7672. | 2017. szeptember 29. 21:33 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: -felismerhetetlen- Forma: fej
Donald Trump fej. Hírekben is volt. Rutinos pajtásoknak akik esténként 5-10 db-ot megesznek jelzem, hogy negyed elég.
MDMA hatás maximálisan érezhető. Csak óvatosan. https://pillreports.net/images/fullsize/37619.jpg |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7671. | 2017. szeptember 20. 14:19 |
| |  |  |  | | Gén:
Már nyár elején írtunk róla, 220mg labtested :) #7628 |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7669. | 2017. szeptember 14. 18:40 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: Egyéb Forma: Egyéb
7666. Zöld Heineken, azt írja nem Emma, nyilván valami replika. Nagyon sok felhasználó itt az oldalon, valamint az én köreimben is, nem képes megkülönböztetni pl. a 2CB-t az igazitól. Az oldalon talált infót nem lehet készpénznek venni, sem a képpel, sem pedig a tesztel feltöltött írásokat. Egy időben többféle replika is futhat!, de igenis van különbség ránézésre egy NL logós pill és akár egy RC replika közt. Még egy újranyomott is valamennyire felismerhető, ha jobban utána nézel egy "normális" pill presser gép megközelíti az egymillió forintot, amit egy "útszéli" koszos droglabor nyilvan nem renndelkezik. https://www.ebay.com/sch/i.html?_odkw=pill+presser&_osacat=0&_from=R40&_trksid=p2045573.m570.l1313.TR0.TRC0.H0.Xpill+presser.TRS0&_nkw=pill+presser&_sacat=0
Remélem megy a link, amúgy eBay searc: "pill presser"
Továbbá: 1: Nyomás kimunkáltsága, minősége. 2: A tabletta illata, íze, súlya.
Tény ezeket csak gyakorlott felhasználók ismerik, de még így is kötelezőnek tartom a tesztelést minden szempontból, mindenkinek.
"Bátran be mertük dobni" idők szerintem sosem voltak, még amikor egy pill bőven elég volt egy estére vagy mikor még csíkra árulták a gyorst, akkor sem. Már minden megbukott a narkotikumok körül, régen, pláne 12 évvel késöbb.
Mire meghallod a golyót, már halott vagy.
BrainOnmdma
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7668. | 2017. szeptember 14. 10:46 |
| |  |  |  | | Hát gyerekek én teljesen el vagyok szörnyűlködve. Legutoljára talán 2005-ben dobálóztunk bulikon, de akkor nem így mentek a dolgok, "bátran" be mertük dobni, de ahogy itt nézem hát eléggé lutri lett, nézem hogy mások írták pl: a zöld heinekenre hogy MDMA -ami nállam köszönő viszonyban sem volt vele, most nem arról van szó hogy más nem ismeri fel. hanem inkább arról hogy pl mennyiből tart egy presserben kicserélni a fejet, sőtt bármilyen fejet lehet hozzá venni, itt a logóval ellátás már meg is bukott. A másik hogy hogy mondják hogy a holland import az jó. Hát nem tudom, mennyi holland RC-cég van ami másnapra kiszállít a hollandoknak, és mennyiből tart nekik egy 1-2 százezer forintos mechanikus tablettázó gépet venni ? Szóval hát... emlékeztek a filmre a 13-as? :) akkor tudod meg miután "meghúztad a ravaszt". Bocsi de elszörnyűlködtem picit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7667. | 2017. szeptember 14. 07:31 |
| |  |  |  | | A logó alapján Thunderdome (csuklyás varázsló), felirat a hátán ugyanez lesz. |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7665. | 2017. szeptember 13. 19:16 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (világoszöld) Logó: Heineken Forma: tégla
Szerintem nem MDMA. Hiányzik belőle a kirobbanó energia és a fokozott empátia, sőtt T 2:30-ra lehúzott hogy aludtam. Kotyvalék szerény véleményem szerint. Vízfesték szagú. Amúgy tudja a dolgát de szerintem rc. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7664. | 2017. szeptember 11. 14:42 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
A F1-es Max az FULL az aminek lennie kell! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7663. | 2017. szeptember 10. 14:25 |
| |  |  |  | | Szín: kék (világoskék) Logó: korona / Rolex Forma: kerek
Kék Rolexbe futottam a hétvégén. Kemény, matt felszínű, szebb nyomású tabi a hátán jellegzetes 'lapított x' alakú felezővel. Törni nehéz, rágva szokásos keserű ekis íz. Kellemes mosolygós MDMA hatás, nem sokkal lehet 100 mg felett de egyszer sem éreztem kevésnek. Be safe ;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7662. | 2017. szeptember 5. 21:23 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Megnyugtatlak MDMA van benne,szerintem nemis kevés,teszterrel azonnal feketedett,még kicsit "sistergett" is.
Rombusz alakú,zöld színű,P1 felirat az elején(a "P" dombornyomott,az 1 az ilyen furcsa vonalak vannak a belsejében. Hátul "MAX" felirat olvasható. felező nincs(igaz enni nem ettem még de szerintem mindenképp felezős lesz)
Hatásról késöbb. http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=71121389340_1625465017517.jpg |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7661. | 2017. szeptember 3. 14:08 |
| |  |  |  | | Sziasztok! Zöld, rombusz alakú F1-es bogyóról bárkinek valami infója? Sehol nem találtam róla semmit.. Hétvégén sikerült először egy negyedet, majd kb félórával később még egy negyedet ráverni. Nagyon hirtelen jött fel, és annak ellenére, hogy felet ettem összesen, nagyon erős volt és irgalmatlan hőhullámmal járt. Viszonylag rövid ideig hatott (kb 3óra) és nagyon hirtelen lett vége. Küzdelmes másnap követte, de ennek több oka is lehetett. Nem vagyok benne biztos, hogy MDMA volt benne, és nagyon bosszant, hogy semmit nem találni róla. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7660. | 2017. szeptember 1. 10:52 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: kerek
Ez a tabletta nem tiszta mdma. Hamar hozza a hatást nagyon intenzíven aztán kb egy óra múlva már inkább csak rossz volt. Félel kezdtem , kb 15 perc alatt fel jött és 1 óra múlva izom fájdalom , izületi fájdalom ami másnap egész nap tartott. Ízre illetve illatra is a mandulára emlékeztetett. Ez a tabletta ha tartalmaz mdmat akkor keveset és keverve van valami mással. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7659. | 2017. augusztus 26. 21:23 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: WB (Warner Bros) Forma: pajzs
Zöld WB felezővel,mg-ot nemtudok mondani,neten sem találtam róla semmit,de ugy 170-200mg körül lehet KB. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7658. | 2017. augusztus 26. 21:17 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Tesla Forma: pajzs
Rikitó rózsaszin tesla,már ízre sem volt bíztató,mert mindenféle fintor nélkül tudtam mozgatni a számban..hatásra meg aztán tényleg 0..2db bevétele után sem történt semmi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7657. | 2017. augusztus 26. 21:12 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: Egyéb Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Rózsaszin/lazac 3D logoval ellátott foci,nagyon patent,felezős amit használjatok mert 200+ mdma van benne! https://www.ecstasydata.org/view.php?id=5523(itt pirosnak tűnik,de valójában krémszinű)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7656. | 2017. augusztus 26. 21:07 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7655. | 2017. augusztus 18. 16:20 |
| |  |  |  | | Szín: szürke Logó: koponya Forma: Egyéb
Szürke koponya alakú. Marquis reagensel tesztelve, MDMA-t jelzett.
Kép: https://ibb.co/mnM6XQ |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7654. | 2017. augusztus 18. 16:16 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: Hulk fej Forma: Egyéb
Hatszög alakú, világoskék tabletta egyik oldalán alig látható hulk fej nyomással, másik oldalán felezővel.
Marquis és mandelin teszterekkel tesztelve mindkettő alapján MDMA. Hatásra is rendben van, erősebb fajta de nem vészes (sacc 170 mg ).
Kép: https://ibb.co/js6qsQ
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7653. | 2017. augusztus 13. 04:07 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7652. | 2017. augusztus 12. 20:51 |
| |  |  |  | | Szín: fehér (szürkés) Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: kerek
7650:
Igen, hatszög lesz az :)
Tegnap volt alkalmam kiprobalni: törni nem lehet, így próbáltam kettevagni, de eléggé porlik. Így egy kicsivel több, mint féllel indítottam az estet. Gyorsan megjott, bár jopar órája nem nagyon ettem. Életemben először volt olyan, hogy egy minimálisan bepanikoltam, olyan erősen csavart, pedig nem ma kezdtem. Utána minden rendben, azt hozza, amit kell, mosolygás - szeretet. Mindenképp használjátok a felezot, de még gyakorlottaknak is negyedelest ajánlok, mert tényleg az utóbbi idők egyik legkomolyabb lasztija. Nagyjából t+4 óra múlva eltuntettem a szetporlott maradékot és reggel 7ig elvoltam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7651. | 2017. augusztus 8. 21:10 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7650. | 2017. augusztus 8. 21:04 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér (szürkés) Logó: Philipp Plein (qp/db) hatszögben Forma: kerek
7646: Ez a "db vagy két egymásnak háttal álló PP felirat" a "Philipp Plein (qp/db)" néven van itt az adatbázisban - viszont ez hatszögben szokott lenni, pl.: https://www.daath.hu/images/tabletta_kek_philipp_plein_2.jpg
Biztos, hogy a tiéden ötszögben van? Mert akkor csinálok egy olyan opciót is a logó kiválasztásánál. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: piros ÉS fehér (kétszínű) Logó: Kit Kat Forma: ellipszis
Ezt a tegnap említett piros ÉS fehér kétszínű Kit Kat ellipszist tavaly 134 milligramm MDMA-tartalmúnak mérte be a bécsi CheckIt labor: https://www.ecstasydata.org/view.php?id=4845 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7647. | 2017. augusztus 7. 20:19 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: lóhere Forma: lóhere / treff
180mg-s laszti. Felező nincs rajta, de kutya erős.
Hatóanyag: MDMA
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7646. | 2017. augusztus 7. 20:15 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7645. | 2017. augusztus 7. 18:24 |
| |  |  |  | | Szín: fehér (szürkés) Logó: Egyéb Forma: kerek
Szürkés-fehér kerek tabi felezővel a hátulján; a tetején egy ötszögben lévő db vagy két egymásnak háttal álló PP felirat. Elég nagy méretű. Marquis reagenssel tesztelve, egyből feketedett.
Még nem próbáltam. Van valakinek tapasztalata vele? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7644. | 2017. augusztus 7. 18:15 |
| |  |  |  | | Szín: piros Logó: Kit Kat Forma: ellipszis
Két színű, felül piros, alul fehér, kemény nyomású, a tetején domború Kitkat logó. Lassan megjövős, akkor viszont nagyon-nagyon nagyon csavarós laszti. Felezős, kezdők inkább negyeddel kezdjenek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7643. | 2017. augusztus 4. 02:42 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: Dom Pérignon Forma: pajzs
Ugyan arrol a labdáról van szó mint az elöbb,azzal a különbséggel,hogy ezen a DOMPERIGNON FELIRAT LÁTHATÓ: http://wp.libertatea.ro/wp-content/uploads/2015/06/2_8ebbef.jpg
pontosan így.
Az előző HALÁL pontosan ugyan az 2dolgot leszámítva. Hatóanyag,és a felirat.
Szóval ezzel a feliratossal óvatosan mert bőven 200mg körül mozog,a felezőt használjátok mindenképp.
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7642. | 2017. augusztus 2. 23:01 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: + (pluszjel) Forma: kerek
Valaki tud valamit a kerek rózsaszin plusz jel szerűről? Hátulján felező |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: kék Logó: dominó Forma: tégla
Beszámoló szerint jó erős MDMA-hatás.
 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7640. | 2017. július 30. 15:41 |
| |  |  |  | | Szín: narancssárga Logó: -nincs logó- Forma: pajzs
Narancssárga "domperignon" felezővel a hátulján. Nemrossz labda,de nemvolt nagyszám.:D De legalább az van benne aminek lennie kell.
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7639. | 2017. július 17. 18:52 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: + (pluszjel) Forma: alak
Ez a méret/súly kombinálás megtévesztő lehet Általában egyenes arányosságban nő a tabi súlya a hatóanyag tartalommal,de ez nem törvényszerű és akár elég veszélyes is lehet Konkrétabban kifejtve,eszembe jutott két ellenpélda: pár éve külföldön beleszaladtam egy nagyon jó minőségűnek mondott tabiba,de méretei alapján gyengének gondoltam....utólag kiderült tévesen.Mint kiderült azért ütött engem is szanaszét a mindösszesen 0,3g súlyú eki,mert a hatóanyagon kívül szinte semmit nem tartalmazott. Mondanom sem kell,hogy nagyon büdös volt és szinte alig maradt egyben,de a hatása kifogástalan volt!!! Az ellenpélda pedig itthon történt,szándékosan nem irok mintát,de lehet felismerhető lesz egyeseknek: szép színes kemény nyomás,gyönyörű forma,majdnem fél grammos súly és elég kicsi méret (Kőkemény nyomás-nagyon nehezen törhető) viszont mindösszesen 100mg körüli hatóanyag...ami a pályakezdők számára tökéletes,de a haladó műszerészek keze se remeg bele.... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7638. | 2017. július 17. 15:01 |
| |  |  |  | | Szín: zöld (halványzöld) Logó: Heineken Forma: tégla
Nem kicsi maga a tabletta. Véleményem szerint erős, ajánlott felezni. Tapasztalataim: Nem csúsztam totálra, viszont megvolt a kellő hangulatom és mozgásigényem. Délután 9 órakor vettem be egy negyedet majd 11 kor a következőt hajnali 3 kor egy felet és 5 kor még kaptam egy negyedet belőle, Összesen 1 és 1negyed tabletta ment le, szépen szinten tartott, végleg körülbelül olyan délelőtt tízkor ment ki. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7637. | 2017. július 6. 20:17 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (citromsárga) Logó: SpongyaBob Forma: szögletes
SpongyaBob alakja van és hatalmas szó szerint! Mérlegelve Fél gramm! Reagenssel tesztelve azonnal feketedett. Nincs rajta felező pedig akinek ez kerül a kezébe mindenképp felezze. Csak egy kis viszonyítási alap, az általában erősnek mondott tabletták 0,30-0,45 gramm súlyúak ez a spongya pontosan 0,55 gramm. szóval nagyon óvatosan! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7636. | 2017. július 3. 22:33 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Red Bull (bika) Forma: kerek
Kék kerek,RedBull bika az egyik oldalán(kitüremkedő,tehát nem belepréselt logo) Felező nincs rajta,ami szerintem full reális. Tapasztaltabbak nyugodtan dobhatják egyben,all in all nem egy rossz laszti,de láttunk már jobbat.
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7635. | 2017. július 3. 22:28 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Heineken Forma: tégla
Felezővel ellátott kék Heineken,a felezőt ajánlott használni ugyanis ez is 200mg körül mozog.
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7634. | 2017. július 3. 22:25 |
| |  |  |  | | Szín: piros ÉS sárga (kétszínű) Logó: M&M Forma: szögletes
Mindenki által ismert M&M's kétszinű,NL logoval,és felezővel ellátott laszti. Felezős,amit mindenképpen használjatok,mert 200+ tiszta MDMA van benne.
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7633. | 2017. július 1. 02:14 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7632. | 2017. június 26. 14:23 |
| |  |  |  | | Szín: -bizonytalan- Logó: Egyéb Forma: fej
Ilyen zöldesbarnás Hulk fej. Viszonylag új széria lehet, nem találtam róla labor tesztet, csak reagenst. Ezen sincs felező, de erre is kéne. ezt is felezzétek! :D Remektabi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7631. | 2017. június 25. 22:02 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (citromsárga) Logó: SpongyaBob Forma: tégla
Viszonylag könnyen porlik,ugyanakkor nemtörik annyira könnyen. Felező nincsen rajta,amit csodálok mert tegnapi napon egy egész 4-5óra ülvekattogást,állkapocs örületet hozott. Ugyanakkor felezve nagyonpatent kis laszti.MINDENKÉPP FELEZZÉTEK!
twod |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7630. | 2017. június 25. 00:21 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Underground Forma: Egyéb https://68.media.tumblr.com/92096e3dbdf64761c8343fe210c7621d/tumblr_o4ypgwbXxr1ug1d5jo1_1280.jpg
Ugyan olyan mint ez, csak rózsaszín, Kör alak, rajta egy lapos téglalap ami kilóg a két oldalon, rajta "Underground" felirat, hátán felező, amit ajánlott használni, de egy negyed is feldob már. Félbetörve látszik hogy nem spóroltak, 200+mg mint a hasonló szinű változatok, valószínű hollandiából. Tiszta élmény, utána evés alvás. Egyétek :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: kékeszöld Logó: hullámvonalak Forma: kerek
Kiderült végül erről a tabiról, amiről korábban én kérdeztem itt:
mefedron+koffein

Régi széria lehet, csak elfeküdt valahol - manapság már nem dívik a mefedron-kitablettázás. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Mickey Mouse Forma: fej
Reagenstesztek és beszámolók alapján MDMA.

|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7627. | 2017. június 21. 11:20 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7626. | 2017. június 18. 12:44 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: dominó Forma: tégla
Üdv,
Hétvégén volt (bal)szerencsém kipróbálni a kék dominót. Fenntartásokkal kezeltem, ezért csak egy felet dobtam, sajnos nem hozta a kívánt hatásokat. Hatásra valami gyenge, talán amfetaminos (esetleg katinon származék), de hogy nem az aminek lennie kell az biztos, fura kesernyés-gyógyszeres íz. Kerüljétek! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7625. | 2017. június 18. 03:35 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: Plata Plomo Forma: tégla
Szép nyomás. Viszonylag gyenge a most piacon lévő NL jelzésű felnikhez képest. Ismerősök szerint 200 mg körül lehet. Tapasztaltabbak tolhatják egyben, kezdőknek lehet elég felezni. Viszonylag rövid ideig és kevésbé intenzíven hat. Alvás megy tőle, az evés neccesebb volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7624. | 2017. június 16. 19:22 |
| |  |  |  | | Szín: sárga (citromsárga) Logó: Egyéb Forma: pajzs
Kemény, szép nyomás, mindkét oldalán Ferrari logo, felező nincs. Buliban lett tesztelve egyértelműen az aminek lennie kell. 160-180Mg MDMA-t tartalmaz https://www.imageupload.co.uk/image/DZEb
7-8/10 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7623. | 2017. június 11. 17:13 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: Rolls Royce Forma: tégla
Elég kicsi,sárga színű,full mdma íz,hatásra is patent,felezővel ellátott.
egyétek |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7622. | 2017. június 9. 22:36 |
| |  |  |  | | valaki valamit a rózsaszín twitterről? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7621. | 2017. május 31. 11:38 |
| |  |  |  | | Szín: lila (halvány) Logó: Egyéb Forma: pajzs
Szintén Hollandiából származó pajzs alakú halvány lila színű tabletta, melynek egyik oldalán a ' Schutzstaffel' jelképe található , másik oldalán felező van, kissé könnyen törik de egyértelműen MDMA van benne! http://www.pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=37271 |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7620. | 2017. május 28. 16:37 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Rolls Royce Forma: tégla
Új kék kocsi, könnyen porlik, szerintem replika. Hatása vagy semmi vagy rosszullét !
Besafe |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7619. | 2017. május 26. 20:28 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7618. | 2017. május 23. 19:47 |
| |  |  |  | | "7595. "
Nem töltöttem ki a mezőket ezért nem lehet rákeresni. :/ de képek is mellékeltem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7617. | 2017. május 23. 12:51 |
| |  |  |  | | Szín: Egyéb Logó: M&M Forma: szögletes
piros-sárga szögletes M&M's, felezős, hátulján NL logó
erről látom még nem írt senki, pedig egy ideje elérhető
211mg labtest, mindenképp felezős bogyó, tiszta, jó érzés, barátkozás, pörgés, jól irányítható high..szokásos nl pecsétes minőség amit lassan megszokunk már http://bit.ly/2qfnq5H
8/10
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7616. | 2017. május 23. 00:36 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Egyéb Forma: kerek
1,2cm széles 0,3cm vastag Kékszinű, Starbucks logó az elején,hátulján felező. Egyik legtisztább bogyó amit eddig ettem.. 10perces feljövés,laza coming down alvás ment,evés már kevésbe. Viszont elég gyenguszka. Egy egész estéhez legalább 2/2,5 ajánlott. 120mg kb. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7615. | 2017. május 22. 18:39 |
| |  |  |  | | Szín: piros Logó: defqon/dance Forma: -nincs forma-
Szép nyomású kemény tabletta, rajta van az 'NL' logó, eredeti holland cucc! az aminek lennie kell, egyétek :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7614. | 2017. május 16. 11:12 |
| |  |  |  | | Szín: kék ÉS fehér (kétszínű) Logó: Skype Forma: felezős
Eloszor februar korul talalkoztam a tablettaval, akkor irtak rola eros 200-220 mg-s tabletta, a kek-sarga ikeaval jott a piacra.Nagyon kemeny nyomat,elragni is nehez.Felezos.De aki nincs hozzaszokva annak meg egy fel is sok.Ismeros csajszi egy negyedtol elvolt 3-4 oran at.Nagyon kellemes euforias elmenyt ad.Az aminek lenni kell.3 hete talalkoztam ujra a tabival,ugyan az mint az elozo szeria nem kamu verzio.En sem vagyok annyira hozzaszokva,3 hetente havi 1x bulizom, de 1 feltol nagyon kellemes allapotba kerultem.:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7613. | 2017. május 15. 20:35 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7611. | 2017. május 15. 16:28 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7610. | 2017. május 10. 11:15 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Anonymous Forma: fej
Kemény, szép nyomású, de könnyen törhető tabi, felezgettem, és igen kellemes, tiszta érzést adott, jó kedvet, beszédes, barátkozós hangulatot varázsolt, nem túl erős, úgy másfél-2vel elvan egy ember egész éjszaka
7594: Az a 220mg egy jó nagy túlzás, érzetre sincs több 130mg benne, teszt alapján meg főleg(110mg): http://bit.ly/2q2vfiK |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7609. | 2017. május 2. 07:43 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
A plata plomora gondoltam, csak úgy emlékszem inkább lila volt mint rózsaszín
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7608. | 2017. április 29. 00:07 |
| |  |  |  | | sztem egy 500 eurós volt a lila téglalap :D
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7607. | 2017. április 27. 07:54 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: -felismerhetetlen- Forma: tégla
Szegeden futottam össze vele, nekem bejött, jót buliztam vele
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7606. | 2017. április 26. 13:50 |
| |  |  |  | | Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy találkoztatok ezzel a lasztival?
szín: rózsaszín
logó: egyik oldalán plata, másikon plomo felirat
forma: téglalap
Elnézést az offért, és előre is köszi a segítséget. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7605. | 2017. április 16. 01:41 |
| |  |  |  | | Hát 200-250mg 2cb-ből elég érdekes lenne..:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7604. | 2017. április 15. 22:55 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: Tesla Forma: -nincs forma-
Nem,ez nem az a narancssárga,yellow közepes nyomás,felező a hátoldalán,egész egybe semmiképp nem ajánlott !!! Egy fél is rendesen megteker,nekem semmi jó érzés nem adott,leültetős,gondolkodtatós üresség..........
2cb-re tippelek,de mdma biztos,hogy nincs benne ! Kerüljétek nagy ívben ,nem kell bedőlni,ebbe 200-250 van sablon szövegeknek,csak azt felejtik el mondani,hogy miből van annyi............... |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7603. | 2017. április 12. 15:43 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7602. | 2017. április 5. 20:35 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7601. | 2017. április 4. 21:48 |
| |  |  |  | | Szín: lila Logó: Egyéb Forma: pajzs
Elején Thunderdome logó,hátuljan felező rajta Thunderdome felirat. Felezni ajánlott,kb 220mg. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7600. | 2017. április 3. 21:51 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7599. | 2017. április 1. 06:10 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: R / Replay Forma: kerek
sárga, kerek, átlagnál kisebb tabi egyik oldalán "R" logó. Hatástalan. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7598. | 2017. március 27. 14:33 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: korona / Rolex Forma: -nincs forma-
kék,recézett szélű rolex,felezős igen jó! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7597. | 2017. március 23. 22:37 |
| |  |  |  | | A zöld rolex valóban jó,azon belül is a fogazott oldalú,mert a simábol sok a copy. Külföldi report szerint Amphetamine,tesztelve Marquis-al szín: narancssárga nemtudom,hogy a kék színűböl számit-e a fogazott szél,mert kékről ezelött mégcsak nemis hallottam:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7596. | 2017. március 22. 12:08 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: korona / Rolex Forma: kerek
sziasztok! a kék rolex is olyan finom mint a zöld? ugyan az a forma csak a szine más |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7595. | 2017. március 22. 07:54 |
| |  |  |  | | Ami most fut az valószínűleg a jobbik fajta;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7594. | 2017. március 21. 22:24 |
| |  |  |  | | Nos igen,de pillreports-on is van amelyik 200mg tisztán,van amelyik methel van felütve reportok szerint,van ami MDMA ugyan,de 120 az egész bogyó..Van akik aztmondják,hogy szétlett copyzva a régi verzió,áhh ilyenkor jólenne egy testkit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7593. | 2017. március 21. 22:05 |
| |  |  |  | | Valószínűleg nem ugyanaz, de nagyon tiszta ~200mg körül, van rajta felező de nehéz/nem nagyon lehet törni |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7592. | 2017. március 21. 21:51 |
| |  |  |  | | Sziasztok! Mostanában hallottam egy Sárga UPS-ról,felezővel a hátulján. 14-ben volt egy ugyanilyen bogyó,kétlem,hogy ez ugyan az lenne ennyi idő után is..valaki találkozott vele mostanában? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7591. | 2017. március 15. 22:25 |
| |  |  |  | | Kitkat tabeszről vki vmit? találtam egy régebbi beszámolót, de az nem különösebben részletezi a dolog hatóanyagtartalmát, külföldi oldalak 120-200mg-ról írnak ez azért elég tág nekem :/ persze MINDIG féllel kezdek de szeretném behatárolni a dolgokat elötte.
Mz/x |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7590. | 2017. március 11. 11:01 |
| |  |  |  | | Érdekes ez a maci ugyanis nekem volt hozzá szerencsém és teljesen tiszta volt. Mondjuk két különböző színű az egyik mint a képen a másik halványabb. A halványabb még nem lett be tesztelve, de az ami képen van számomra egy egész erős tabletta volt. Tényleg vigyázzatok mert van aki sportot űz abból hogy a piacon erős tablettának ki kiáltott extasyt egyszerűen le koppintja és mérget ad el. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7589. | 2017. március 10. 23:24 |
| |  |  |  | | azért ezek a 'cuki' kinézetű tabik elég hívogatóak a fiatal korosztály számára, nem véletlen. egyébként a cikk hatalmas :DDD |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7588. | 2017. március 10. 20:58 |
| |  |  |  | | Nem hiába nincs rajta felező, 150 reálisnak tűnik. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7587. | 2017. március 10. 09:13 |
| |  |  |  | | Szerintem gyenge volt a mickey, de egyébként nem rossz:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7586. | 2017. március 10. 00:06 |
| |  |  |  | | Sziasztok! Találkozott mostanság valaki pink, Mickey egérre hajazó felnivel? Egyes források szerint tiszta és 150-170mg körüli de szívesen hallanék róla tőletek is! Köszi előre |
| |  |  |  |


 |  |  | | 7584. | 2017. március 6. 12:19 |
| |  |  |  | | Szín: sárga Logó: Egyéb Forma: Egyéb
8 hónappal ezelött találkoztam pár sárga kagylóval, hátoldalán felező, igényes nyomás. Valóban nem egy erős dolog, de legalább az volt benne. Pontosan mennyi lehetett a tartalom azt nemtudom, de egy teljesen kezdőnek fél is beadta. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7583. | 2017. március 5. 19:38 |
| |  |  |  | | Valaki mostanában találkozott sárga shell-el esetleg? Külföldi fórumok 120-180mg írják, akitől vette 120mg-ot mondott neki. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7582. | 2017. március 1. 18:25 |
| |  |  |  | | Szín: rózsaszín, narancssárgás (lazac) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
A hétvégén sikerült betesztelni a "The North Face" brand tabit. Hátoldalán felező, téglalap forma a jobb felső sarka lekerekített. Nem túl kemény nyomás, de nem is porlik szét a zsebedben. Súlya: 0.53gr Hatóanyag tartalom max 140mg, bár más netes források 200mg-ról is beszámolnak, de erősen kétlem, hogy ez igaz lenne. Hatás bevétel után 30 perccel érezhető, és 2 óráig hat max 3. Szépen visz fel és ugyanolyan szépen is tesz le. Egy egész estés bulihoz egyetlen darab édes kevés.
Brainonmdma
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7581. | 2017. február 27. 12:37 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: Rolls Royce Forma: tégla
Volt szerencsém még egy szenny tabihoz. Babakék RR hátán felezővel. Elég gyenge nyomású. Képet sem voltam hajlandó róla csinálni :D Mikor megjön 15 percig csavar, aztán szimpla stimuláns hatás egy óráig kb. Még csak nyomokban sem tartalmaz MDMA-t.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7580. | 2017. február 24. 23:12 |
| |  |  |  | | sziasztok !
találkoztatok már a halvány-rózsaszínű spongyabob mintázatú lasztival mostanában ? nagyon porladós ám szép nyomású, viszont igénytelenül vágott formára. felező nincs.
jövőhéten próbálnánk rá, pillreportson sem találom ezt a változatot.
köszi szépen, Gl00m |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7579. | 2017. február 20. 06:08 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: koponya Forma: fej
Első lasztim volt,így kicsit félve estem neki a dolognak(ugyanarrol a bogyórol van szó,mint amit elöttem is írtak felezős,kemény,kén alkimista szimbolummal a hátoldalán,negyeddel kezdtem,de kicsit türelmetlen voltam 20percre rá,bedotam még egy negyedet,50-55perc volt mire feljött,de akkor nagyon,viszont én hamarlejöttem róla maximum 1óráig hatott Viszontítani sajnos nemtudtom semmihez,így 10/7
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7578. | 2017. február 18. 08:36 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: Rolls Royce Forma: tégla
Sziasztok,
Kicsit vékony, de kemény nyomású kék téglalap, egyik oldalán RR a másikon felező. A külföldi riportok szerinte 130mg MDxx-et tartalmaz, ami szerintem megfelel a valóságnak. Tiszta felni, nem stimulál. Evés, alvás simán megy utána.
7/10
Have a nice trip! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7577. | 2017. február 15. 23:08 |
| |  |  |  | | az ikeát, skypeot akár harmadolni is nyugodtan lehet |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7576. | 2017. február 13. 15:56 |
| |  |  |  | | Szín: kék (világoskék) Logó: LV Forma: tégla
Felezővel ellátott téglalap alakú. Egyik oldalán "LV" másik oldalon pedig a louis vuitton motívumok vannak. Féllel indítottam és körülbelül fél órán belül hozta a kívánt hatást. Utánna 2 óránkét feleket vettem. Mellékhatást nem éreztem. Másnap evés, alvás gond nélkül ment. (Ez test befeketedett DXM) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7575. | 2017. február 7. 21:31 |
| |  |  |  | | Szín: kék ÉS sárga (kétszínű) Logó: IKEA Forma: tégla
Sziasztok,
Ez a kék/sárga kőkemény IKEA nagyon tiszta mdma élményt ad! Mind az MDMA Team mind a DreamMarket mind a Pillreportos jelentések alapján 200+ mg tiszta mdma-t tartalmaz. (akár hiszi akár nem a kedves közönség) És nagyon határizottan érdemes felezni, de egy egész se szedál le egy olyat, aki már evett labdát és tudja mire számítson. Kellemesn, mosolygós, táncolós, ölelkezős lesz! Pont jó ;) Aki pedig nem szokott vagy szokott de csak nagyon ritkán, az mindenképp harapja félbe mert törni igen nehéz ; ) http://www.mdmateam.com/post/151673887711/tripreporter-yellowblue-ikea-approx-200mg http://www.pillreports.net/index.php?page=display_pill&id=36577 10/10
Have a nice trip ;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7574. | 2017. február 2. 09:06 |
| |  |  |  | | 7573: Teljesen igazad van, ez a fogas kerék maximum 120 mg-os lehet nem több. 200 mg-ot ha egyszerre visz be az ember kicsit túl lő a célon. 100 mg a kellemes érzés, na most a duplája az már sok. Én láttam már embert túlzásba esni, egyszerre vett be 3-at egy közepes erősségű tablettából és 6-7 órán keresztül csak tátogott mint egy ponty, nem lett baja viszont egy egész bulit hagyott ki. Szóval azért vigyázni kell.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7573. | 2017. február 1. 22:57 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7572. | 2017. február 1. 22:54 |
| |  |  |  | | hadd jegyezzem meg hogy 200 mg mdma egyszerre nagyon sok, ha kell valakinek, akkor ott jó nagy tolerancia van, ne higgye azt senki hogy 200 mg-tól "pont kellemesen" lesz..valószínűleg kevesebb lesz az |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7571. | 2017. január 29. 19:11 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: korona / Rolex Forma: kerek
Sziasztok,
Péntek este került először kipróbálásra ez a zöld, kerek, fogazott szélű (fontos a fogazott szél, mert a sima kerekből sok a hamisítvány!), elöl rolex korona, hátul felezős felni, amiről már előttem is szóltak. Én is csupa jót tudok mondani. Nagyon kemény, szép nyomás, mdxx íz, törni nagyon nehéz. Hatása tipikus MDxx, kb. 200mg-ot tartalmazhat érzésre. Picit hosszú ideig, észrevétlenül jött fel - kb 90 perc - de utána hozta amit kellett :) Kezdőknek ajánlott felezni, rutinosaknak egy egész pont kellemes. Nem stimulál, evés, alvás teljesen jól megy utána.
Have a nice trip! |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7570. | 2017. január 23. 16:56 |
| |  |  |  | | Szín: lila (halvány) Logó: Heisenberg Forma: fej
Ó igen, ő az, köszi! :) Tényleg nem Emma, amfetamin származék lehet ahogy írják is, erősen stimulàl, alvás nincs. Valószínűleg metamfetamin ahogy pillreports-on is írják.(. . .) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7569. | 2017. január 22. 13:05 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7568. | 2017. január 21. 04:01 |
| |  |  |  | | Sziasztok ! Viszonylag frissen regisztrált tag vagyok, de már régóta olvasom a fórumot. Sok hasznos infót találtam első kiprobálásra (LSA). Köszönet érte! :) A következő kérdéssel fordulnék hozzátok: Talàlkoztatok e már a következő lasztival, ma este próba. Alak: fej Minta:fej (kalap,napszemcsivel, hasonlít a Félelem és reszketés c. filmben szereplő alakra talán azt is akarja ábrázolni. . .) Szín: halvány lila Bármi infó róla?
U.i.:bocsi az offért :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7567. | 2017. január 16. 09:17 |
| |  |  |  | | Szín: kék Logó: szellem Forma: szellem
Sziasztok,
Sokan írtak már erről a felniről, amit most hétvégén magam is megízleltem. Normál rekreációs használat mellett tökéletes,100-120mg MDxx-et tartalmazhat. (tesztelve nem lett, de a hatás magáért beszél) Evés, alvás megy.
5/10
Have a nice trip ;)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7566. | 2017. január 13. 02:10 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: korona / Rolex Forma: Egyéb
Zöld, elöl rolex korona, hátul felező, kerek, szélén fogazott tabi. A hatása egy az egyben MDxx! Olyan 210-220mg körüli. Nagyon szép nyomás, nem porlik könnyen, de elrágva gyorsan megbomlik a kontextus. Ízre igen kesere. Fél óra kellett amíg megjött a hatás, de akkor minden kopogtatás nélkül betört és hozta amit kell. Kb 2 óra elteltével kezdett enyhülni, de 4 órával később már az alvás is ment. Egy hátulütője volt, hogy a gyomrot kicsit megterheli. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7565. | 2017. január 11. 10:00 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: -felismerhetetlen- Forma: -nincs forma-
Szín: Zöld Logó: Rolex Forma: Rolex Egész jó kis tabi, az aminek lennie kell:D
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7564. | 2017. január 9. 15:36 |
| |  |  |  | | | |  |  |  |

 |  |  | | 7563. | 2017. január 9. 12:54 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: Egyéb Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Sziasztok,
Lekerekített négyszög alakú (halvány)zöld labda, a Twitter jellegzetes "t" betűjét viseli logoként. Kemény nyomású, tiszta MDxx hatású és elég hatásos.
7/10
Have a good trip. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7562. | 2017. január 9. 00:15 |
| |  |  |  | | Szín: zöld Logó: korona / Rolex Forma: felezős
Sziasztok! Nem találkozott valaki egy ilyen zöld, egyik oldalt felezős, másik oldalt rolex jeles, fogaskerék alakú felnivel az elmúlt időben? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7561. | 2016. december 30. 21:34 |
| |  |  |  | | Szín: kék (babakék) Logó: Egyéb Forma: Egyéb
Szín: Kétszinű, felül kék, alul fehér Logó: Skype Forma: Skype
Szép skype formájú kétszinű tabi, hátul felezővel amit használni is kellene (Hollandiából jön, 200mg) Az egyik jeleegi legjobb tabi a piacon, a kétszinű ikeánál 20mg-vel erősebb)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | 7560. | 2016. december 30. 04:28 |
| |  |  |  | | Hali. Találkozott valaki mostanába versace bogyóval? Külföldi oldalak szerint jónak tűnik de itt valakinek régebben nem jött be. Változott esetleg valami azóta? |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7559. | 2016. december 27. 17:07 |
| |  |  |  | | Szín: kék (sötétkék) Logó: Rockstar Forma: négyszög (lekerekített sarkú)
Igényes kemény nyomás,kézzel nem lehet eltörni. Elején R* logó, hátulján felező, amit érdemes használni. Kb 150-160mg lehet benne (teszttel nem lett nézve), elég tiszta mdma élményt adott. Lejövetel után azonnal lehetett aludni. 10/8 Kép sajnos nincs. |
| |  |  |  |

 |  |  | | 7558. | 2016. december 26. 16:52 |
| |  |  |  | | |
|
|