DAATH

A neurotikusok légvárakat építenek, az elmebetegek beköltöznek, a pszichiáter beszedi a lakbért, a pszichopaták pedig betörik az ablakokat.

Alan Hull

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


[20250114] Média: Megnyílt a Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
[20250111] Fejlesztés: Daath Keresés megjavítva
Könyv: Ayahuasca – A Lélek Indája


Legfrissebb hozzászólások (110361 - 110410)

 
 
>>> A pszichikai függőség <<<
bagoly2005. január 26. 04:37
 
 
Hmm, érdekes amit irtok. Nálam is megvolt ez az állapot, egy hét non-stop szívás után a gyomrom teljesen oda lett, és érdekes módon nálam ez átcsapott némi pánikreakcióba is. Jó, mondjuk ebben közre játszott az is, hogy az első alkalom, amikor ezt éreztem az egy anatómiaóra volt, szóval azt hittem, hogy a formalinszag teszi ezt velem. Igy sokáig inkább hányingerként éltem meg a dolgot, és belém is ültette a parát, hogy valszeg mindjárt összerókázom magam. Ettől aztán egy közönséges boltba menés is kálváriává vált, a hányingertől való félelem állandóan bennem volt, és ami bekövetkezhet az be is következik alapon, iszonyat rosszul tudtam lenni. (De érdekes módon rókázni sosem sikerült - szerencsére) Aztán nemrég egy gyógyszertanász emlitette, hogy a fűről történő leállás után magasabb a vérnyomása az embernek. Azóta az ilyen egésznapos szivásos periódusaim után igyekszem kevés cukros löttyöt inni, mint kóla és társai, és felhagytam a kávézással, mert korábban állandóan a kávéval próbáltam csitítani a fűéhségemet. Könnyű kajákon élek, és ez úgy látszik használ. Bár az alvással még vannak gondok...
Nem tökéletes módszer, de a nehezén átsegít, már csak az idegességgel kéne tennem valamit...
 

 
 
>>> Gratulálok !!! <<<
Siphersh2005. január 26. 02:09
 
 
Gén, engem is érdekelne, amit a Kisgyerek kérdez. Az előző változatban tekintélyesebb helyen álltál.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Siphersh2005. január 26. 02:05
 
 
Snakee, aki naponta eszik gombát, az nincsen folyamatosan olyan állapotban, mint egy trip alatt. Nem tudom, pontosan milyen lehet, de gondolom, a dózistól is sok függ.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Siphersh2005. január 26. 01:59
 
 
Csodálkozom, hogy ilyeneket mondasz, Gén. Te nem ismered a gomba élménybeszámoló-irodalmát? Sokan vannak, akik fél, egy grammokat esezegetnek napi rendszerességgel. Én is szoktam egy grammot enni, hogy jobban hasson a fű, meg mert jó.

Mi nem anyagspecifikus? Miért lenne anyagspecifikus?

Ami meg az okozatot illeti, mindannyian tudjuk, hogy semmilyen drogfüggőségnek nem a drog az oka. Mint ahogy a fulladásnak sem a víz az oka, és a lőtt sebnek sem a pisztoly. De ettől függetlenül ezt a jelenséget a magyarban így fogalmazzuk meg érthetően.

Nem tudom, hogy mik az előfordulás feltételei, az előfordulás valószínűsége meg nem is érdekel, mert nem érint sem engem, sem egy akárki érdeklődőt. Hacsak nem cikket akar írni a pszilocibin-helyzetről.
 

 
 
>>> Eszperente <<<
CandyFlip2005. január 26. 01:10
 
 
Kertemben vetettem, meg neveltem,
s kedvesen etettem de nedvesen.
Levettem kenderem, meg betekertem cselesen,
megmelengettem, s lenyeltem rendesen.
Erre fel lettem szertelen,
de persze ez nem helytelen.
 

 
 
>>> Gratulálok !!! <<<
bombadiltoma2005. január 26. 00:57
 
 
Ha jól számolom, a fórumra a napokban-hetekben érkezhetett a 25000. hozzászólás. Gratulálok!!!
 

 
 
>>> Megint könyvet írok :-) <<<
bombadiltoma2005. január 26. 00:42
 
 
[B]etalál[T]... de annyira, hogy kinyitottam a fordítást, ami már félig elkészült... és elkezdtem megint dolgozni rajta. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá... rájöttem, hogy közel másfél éve gyakorlatilag akadályozom az anyag lefordítódását, mert más nyilván nem fog bele, ha tudja, hogy én már elkezdtem... feltegyem valahová ideiglenesen, ami már megvan?
 

 
 
>>> Eszperente <<<
bombadiltoma2005. január 26. 00:19
 
 
Cseppkegyerek :-), ez engemet sem engedett nem elmerengenem, s egy nem e nyelven nevelkedett ember felelte, nemzete eszperente helyett nevetve szerkeszt szlengeket, melyekben elemeket egyetlen jellel (cs) kezd.
 

 
 
>>> legalize <<<
Nargile2005. január 25. 23:40
 
 
És ezt?

http://index.hu/politika/belfold/db0124/
 

 
 
>>> A pszichikai függőség <<<
bombadiltoma2005. január 25. 23:38
 
 
... ja és tapasztalatom szerint egy kisebb autóbaleset egyenesen csodákat művelhet :-)
 

 
 
>>> A pszichikai függőség <<<
bombadiltoma2005. január 25. 23:34
 
 
"egész kicsi problémákat is képes vagyok elmélyíteni és rágódni rajta"

Magam részéről dettó. De nálam ez még soha nem generált ilyen állapotot, még csak ehhez hasonlót sem. Max. lever a hideg veríték, ha nagyon frusztrált vagyok...
Szóval a tanácsok. Talán az egyik, amit adnék, hogy amennyit csak lehet, ne légy egymagad, és aktuálisan ne foglalkozz azzal, hogy valszeg nem vagy túl szórakoztató társaság ilyenkor, mert ugye nagyrészt csak nyavalyogsz... szerintem túlélési gyakorlatnak kell tekinteni. Másrészt ha elhiszed, hogy el fog múlni, már az is megnyugtathat. És semmiképpen se hagyd magad paráztatni!
Az, hogy aztán mivel tudod viszonylag hatékonyan elterelni a figyelmedet, azt neked kell felfedezni... jobb híján, kísérletezz... azzal is megy az idő, és már maga a kísérletezés is másra koncentrálás.
 

 
 
>>> legalize <<<
CandyFlip2005. január 25. 23:24
 
 
Még nem olvastam:
http://index.hu/politika/belfold/legal0125/
 

 
 
>>> Ibogainnnal pár nap alatt???... <<<
bombadiltoma2005. január 25. 23:06
 
 
lagelli:
Köszi a linket, számomrav nagyon jól hangzik! Egy ideje pont azon gondolkodom, hogy szeretnék egy hét Nemes Csendet (én maunának hívom, gondolom ugyanaz)... Szóval, te voltál már? Ha igen esetleg mesélnél róla (mármint olyat, ami nem olvasható a megadott linknél)? Ha itt túl off, átmehetünk akár a meditációs topikba is...
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
snakee2005. január 25. 23:01
 
 
Na de a gombánál is van kb.1hetes tolerancia nemde?akkor hogyan lehet begombázni mindennap?
 

 
 
>>> Jövőbelátás, jóslás <<<
badcat2005. január 25. 23:00
 
 
akkor mi a teendő, ha az ember pontosan látja a jövőt, de nem hajlandó róla tudomást venni?
vagy az akkor már a jelen?
 

 
 
>>> A pszichikai függőség <<<
snakee2005. január 25. 22:54
 
 
ezek a tünetek nálam is jelentkeztek...Nagyon gyakran nem szívok,2-3 hetente,változó.ált én csajproblémákon szoktam így kiakadni volt oylan hetem nem tudtam aludni színte semmit!na azután full készvoltam sajna egész kicsi problémákat is képes vagyok elmélyíteni és rágódni rajta...ha van v.kinek v.mi jó módszere figyelem elterelésre vagy kis kikapcsolódásra azt szívesen meghallagtám.ezen a héten amikor full kivoltam gondoltam nemérdekel rászívok v.mit csak segít ennél rosszab ugyse lehet feelingbe.és így is volt betéptem,faszán elrelaxálgattam kis regire belemerültem mélyen egyébb más gondolatokba de ezt nem tehetem meg mindig mivel néha egész napos dózis kéne az meg kicsit sok...:)és mindennapos szintre se szertnék eljutni habár nem mondom h rossz lenne d.ahhoz kicsit drága a weed és növény termeszési akcióm se volt siekres hely hiányába.
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Nargile2005. január 25. 22:50
 
 
Van egy új könyve, nemrégen megjelent magyarul:

http://www.drogriporter.hu/index.php?op=contentlist2&catalog_id=1032
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
giggles2005. január 25. 22:49
 
 
ESZMECSERE :))
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
mao2005. január 25. 22:48
 
 
Na igen, köszi szépen.
Szóval az engem teljesen lenyűgözött, ír benne mindenféle kriminológiai irányzatokról, összeveti őket, felveti a problémákat és alternatívákat vet fel. Mindezt részben tudományosan, részben emocionálisan, de végig érthető logikával, és igen érdekes meglátásokkal.
 

 
 
>>> átlagemberek <<<
lagelli2005. január 25. 22:44
 
 
Falanszter :-)

bt
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 22:31
 
 
Te ismersz ilyet? :O
Miért akarna valaki mindennap begombázva lenni? A McKenna -féle "kiélesíti a látást a kökorszaki vadászathoz" magyarázaton kívül nem találkoztam más indoklással.
Ha az állandó begombázás nem tartozik a gomba általános felhasználási szokásai közé, akkor a jelenség nem anyagspecifikus.
Ez az "okozhat" egy kétes kifejezés, mert feltételes. Ilyenkor kötelezö lenne a feltételeket - vagyis az elöfordulás körülményeit - is ismertetni, szintúgy korrekt lenne megemlíteni az elöfordulás valószínüségét, de legalábbis nagyságrendjét.
 

 
 
>>> "A" pszichedelikus zenék <<<
CandyFlip2005. január 25. 22:28
 
 
Ez nem semmi, amit ezek csinálnak: Der Dritte Raum
Épp az Infrarot szól tőlük a Raumgleiter albumról. "Pffff" :-))

CFP
 

 
 
>>> átlagemberek <<<
lagelli2005. január 25. 22:25
 
 
Akkor változtasd meg!

CFP
 

 
 
>>> H E R B A L H I G H S <<<
Greengo2005. január 25. 22:08
 
 
Üdv!

A növénykék: (nem teljes lista)
ginkgo, homoktövis, édeskömény, kapor, sóska, fekete áfonya, pohánka, stb. Ha komolyan érdekel, leírhatom a teljes listát is, de ezt nem ígérem holnapra.
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 22:01
 
 
[Nils Christie: "A fájdalom korlátai", Európa könyvkiadó 1991 + norvég]
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Siphersh2005. január 25. 21:53
 
 
Vannak, akik minden nap gombáznak, és életmódjukká vált a begombázottság. A kis dózisú pszilocibin-gomba függőséget okozhat, ha szabad így fogalmaznom.
 

 
 
>>> Emberi kapcsolatok+drogok=? <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 21:51
 
 
A közös droghasználatkor új kommunikációs csatornák nyílhatnak meg, amiken be lehet fogadni mások tudati mintáit. Nehéz helyzetekben, amikor a saját automatizmusok újra zsákutcába vittek (=körbenjárás?), be lehet tölteni ezeket a másoktól megtanult mintákat, és az alternatív tudat új megoldásokat eredményez.
Bár ez a leírás szárazan és analitikusan hangozhat, az átélése érzelmileg nagy élmény. Amikor rájövök, hogy ismét óvodássá regresszáltam és nem tudok kijönni belöle, "kicserélhetem" magam X vagy Y nyugodt, vidám, derüs, kiegyensúlyozott tudatára.
Az ilyen emberekkel való összekapcsolódás nekem értékes.
Köszönöm, tuDaath :)
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
mao2005. január 25. 21:48
 
 
Hopp! Csak beugrott, hogy kriminlál-politika-pszichológia-filozófia témában olvastam egy zseniális könyvet, egy azt hiszem svéf írótól..nem tudom Nilhs Cristie ha jól tudom a könyv meg: A fájdalom korlátai. Elképesztően érdekes, csak kicsit régi, azt hiszem '81-es.
 

 
 
>>> H E R B A L H I G H S <<<
rsrolls2005. január 25. 21:34
 
 
Hali.

Amit Zoca bevágott linken azt kiprobálta már valaki?Azért kérdem, mert egyszer amikor ricciztünk egy csaj valami ilyesmiről berszélt, hogy természetes alapanyag és ugyanaz a határ mint az eki. És hogy nagyon felpörget, nem fáradsz, csak nincs hozzá flesh, egyszerűen teljesitményfokozó. Ez lenne az? Ha valaki probálta az megosztaná?

 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 21:25
 
 
A "valóság" szó használata szerintem a tényalapú érvelés hiányát szokta belerejteni egy érzelmi meggyözési automatizmussal való manipulálásba.
Oké Nargile, reméljük a legjobbakat és készüljünk fel a legrosszabbakra :)
 

 
 
>>> Ibogainnnal pár nap alatt???... <<<
Ajtóablak2005. január 25. 21:13
 
 
lagelli,
kösz a linket, ilyesmire gondoltam, kíváncsi lennék tripbeszámolókra, én egyelőre nem tervezek ilyesmit, nem tudnám végigcsinálni

Siphersh,
tényleg az első pár hetet kell átvészelni, ebben segít az iboga, így nem átvészelés, hanem sétagalopp. Már kezdenek megerősödni bennem az új szokások, sőt, egyre több érdekességet fedezek fel a nemdohányzásban, pl. bizonyos helyzetekben előjönnek olyan érzés-emlékeim, amiket még nemdohányzó koromban éltem át, időutazás.
Kb. négy hét után jött az érzés, hogy jé, én már nemdohányzó vagyok (nem mint addig: leszokó dohányzó), egyre több ideig tart ez az érzés egy-egy nap, és azóta már apró, meglepő ajándékokat is fedezek fel, pl. egyre jobb az ízlelésem, így egyre jobban érzem a különböző zöldárnyalatokat.
A cseheknél most valószínűleg nem műxik az iboga-kezelés, legalábbis a prágai droginfó-központ tájékozottnak tűnő munkatársai nem tudnak róla.
 

 
 
>>> Kombinációk, jó és rossz <<<
CandyFlip2005. január 25. 21:13
 
 
A 2C-I jól megfér a THC-vel. Szerintem. :-)
 

 
 
>>> Képernyőrecsavarodva <<<
CandyFlip2005. január 25. 21:07
 
 
Engem is. Pedig csak egy süti volt. :-)
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
fenyő2005. január 25. 20:59
 
 
Ja igen, a mennyiség. Szóval több/kevesebb pro/kontra, szerintetek?
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Bard2005. január 25. 20:50
 
 
Még nagyon az elején, volt egy Mindentudás Egyeteme a büntetőjogról, annak filozófiájáról, elméletéről. Miért, mit, hogyan büntetünk. Annak a végén megkérdezte valaki a drogtilalmat, és az előadó tök értelmesen elmondta, hogy miért kéne legalizálni. Amerikai alkoholtilalom, stb. Szépen, szabatosan, egyértelműen elmondta... :-) Ilyen is volt. És én ezt a TV-ben láttam. :-)
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Nargile2005. január 25. 20:27
 
 
A koncepció egyértelmű. A Mindentudás Egyeteme meg akarja nevelni az ifjúságot. Először egy előadás a marihuána "mérhetetlen" veszélyeiről, utána a "keménydrogokról." Szerintem egyébként a keménydrogok közt ott lesz az MDMA és annak "szörnyű" agykárosító hatásai, Ricaurte majomkísérleteivel alátámasztva.
De nem akarok rosszmájú lenni, várjuk ki, mi lesz.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
lagelli2005. január 25. 20:06
 
 
én tegnap kicsit póruljártam.
megdupláztam az eddigi adagomat.nagyon hosszú, szétesős felfutása volt, viszont 6 órán nagyon kellemes állapotban pihentem.reggelre már teljesen lejöttem és ma mintha kicseréltek volna. nekem amúgy ez a kis pszilocib is megfelel tisztításnak -iboga hiányában - dohány és egyéb nem hasznos szerek ellen.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
fenyő2005. január 25. 20:00
 
 
Nem felelőtlenség mindkettőnknek enni, úgy hogy senki sem "vigyázna" ránk?
Igazság szerint nincs olyan közeli barátom aki ilyen téren tapasztalt lenne ezért gondoltam így. Esetleg legyen ott harmadik vagy negyedik tapasztalatlan barát? És mi a vélemény arról, hogy inkább csak zenét hallgatnék?
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 19:59
 
 
Siphersh:
Megmagyaráznád ezt a "beteges fogyasztási minták" dolgot?
Kis adag gombával ugyanúgy lehet pszicholitikus terápiát csinálni, mint kis adag LSD-vel. Lassú felfutás, egy félórás csukottszemes vizionálós csúcs után kellemes lazult testérzés, kontrolláltság, puha lejövetel, ekiafter-szerü after, jól használható stresszoldásra, megnyílásra, beszélgetésre. Nem muszáj minden gombázásnak ultrakozmikus gaia-tripnek lennie.
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Én+te+ö=gén2005. január 25. 19:48
 
 
Vizi E., a tudósok királya elmagyarázza a népnek a drogos "valóság"-ot?
 

 
 
>>> H E R B A L H I G H S <<<
mao2005. január 25. 19:46
 
 
Ez már a reklám határait súrolja...Szabad megkérdezni, hogy milyen növényeket termesztesz?
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Siphersh2005. január 25. 19:45
 
 
A izé, a freund? igen, a freund a nagy marihuánás mindentudásában azt mondta, olyan viccelődős hangnemben, hogy a világhírű kreatív fogyasztóknak "van miből leadni". most így hirtelen az jutott eszembe, mennyit veszített a világ, hogy louis armstrong füvezett, különben mekkora művész lehetett volna belőle...
 

 
 
>>> legalize <<<
Nargile2005. január 25. 19:18
 
 
Sad: ha az elterelést választod, nem lesz priuszod. Javaslom, hogy olvasd el a http://www.drogriporter.hu -n a gyakran feltett kérdéseket a drogjog aloldalon.
 

 
 
>>> Aktuális archívum 1001-2000 <<<
Nargile2005. január 25. 19:16
 
 
Mindentudás Egyeteme, 2005. márc. 7. , Vizi E. Szilveszter (MTA elnöke): Kemény drogok - a kreativitás
mítosza és a rombolás valósága

Jó lenne, ha sok daathos elmenne és kényelmetlen kérdéseket tenne fel a végén :)
 

 
 
>>> A pszichikai függőség <<<
bombadiltoma2005. január 25. 19:05
 
 
Én már néhányszor leszoktam cigiről teljesen... már ha a teljesen alatt azt érted, hogy valami értelmesen hosszú ideig (mondjuk min. 1 hónap) egyáltalán nem dohányzik valaki. Esetemben az egyik tiszta időszak mintegy 9 évig tartott... Nekem valamiért fizikailag elég könnyen megy a leszokás, pedig amúgy gyárkémény vagyok és nem is gyenge, amit szívok. Szóval úgy tűnik ez is nagyon egyénfüggő... Nálam valahogy "elég" szokott lenni az elhatározás, mert nincsenek elvonási tüneteim. Múlt héten már volt egy másfél nap, amikor nem volt cigim, csak aztán volt egy autóbalesetem, és akkor úgy döntöttem, most még veszek egy dobozzal... Na az tegnap reggel elfogyott... most itt tartok és majd ha egy hónap múlva is itt tartok, akkor fogom azt mondani, hogy leszoktam a dohányzásról. De azt is tudom, hogy ez még nem jelent immunitást a jövőre nézve. Én mindig dohányosnak fogom vallani magam, aki legfeljebb egy ideje nem dohányzik... Azt nem mondom, hogy nem gondolok a cigire... volt pl. cigidohányom spangli tekeréshez, az elmúlt 10 percben megint azt keresgéltem... de nincs meg... asszem valaki véletlenül elvihette valamelyik társasági összeröff után... nem is csípném túlzottan azt a cigit, amit ebből tekernék (monomániásan csak egyféle cigit veszek és szívok), de a rituálé, na az az, ami igazán hiányzik, ami cigifüggőségem központi eleme... Egyébként én most úgy gondolom, hogyha nem is sikerül mostanában teljesen leszoknom, minden cigaretta, amit nem szívok el, jót tesz nekem...
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2005. január 25. 18:46
 
 
A zöld lovacskás szerintem eléggé ott van! :-) Más vélemény?
 

 
 
>>> H E R B A L H I G H S <<<
Greengo2005. január 25. 18:41
 
 
Üdv!
AmiTech+minden érdeklődő:
A gyógynövények NANÁ, hogy érnek valamit! Harmadik éve nyomom az egyetemet, meg az ultrabrutál partykat. Mellette a saját gyógynövénykeverékemet teaként, meg porrá darálva turmixban. Mit is ad? Lássuk:
-nincs másnaposság, még akkor sem, ha hányásig iszom magam, és hát ez sajnos hagyomány mifelénk ;-)
-az egészségi állapotom kiváló, talán két éve is megvan, hogy utoljára orvosnál voltam
-frankón megy a sport, pedig egy fél doboz cigi elkopik naponta
És ez mind nem attól van, hogy egészen különleges géneket örököltem, hanem attól, hogy rendszeresen, pontos adagolással szedem a saját termelésű! megbízható gyógynövényeimet.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Siphersh2005. január 25. 18:00
 
 
Hm? Én a helyetekben nem eszegetnék fél grammokat. Meglehetősen beteges fogyasztási minták kialakulásához vezethetnek az ilyen alacsony dózisok. Persze első alkalommal én is nagyon keveset ettem, de így utólag tekintve nem biztos, hogy jó ötlet volt.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
MiKL2005. január 25. 17:53
 
 
Ja igen, a felet szárítottra értettem, frissből mehet 5g.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
MiKL2005. január 25. 17:49
 
 
fenyő:
"Ki szeretném próbálni és leginkább kettesben a barátnőmmel de úgy hogy csak én ennék. Zenét hallgatnék, feküdnék.."

Ha már kettesben, akkor miért csak te ennél? Ezzel kapcsolatban nincsenek jó tapasztalataim, nagyon más hullámhosszra kerültök így. Ha mindenképpen ezt szeretnéd mégis, akkor félnél többet nem javaslok (pláne ha ez lesz neked is az első). De mint a legtöbb dolog a pszichedelikumok terén, ez is erősen személyfüggő.

 

Korábbi 10 20 50 100 hozzászólás (összesen: 133707)


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH óvatosságra int a Facebook-csoportban saját névvel megosztott, mások számára is látható információiddal kapcsolatban!