 | 
Legfrissebb hozzászólások (114761 - 114810)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | Cellux ez kifejezetten tegyszik, mert valamilyen szinten egybeesik az enyémmel. Jól összekapcsolható. Amúgy én úgy tekintek a jó és a rosszra, hogy kiegészítik egymást mint az ok-okzat vagy az akció-reakció. És ha már ki vannak egyenlítve akkor onnantól fogva meg is szünnek létezni! Az hogy te a Semmit Istennek tekinted ugyancsak érdekes. Egy hülye kérdés. Ugyebár van a végtelen és van a semmi. Ezek létezhetnek egymás nélkül? Melyik volt előbb? Talán a semmi, mert az sose volt így a volt előbb volt mint a semmi? Ha a semmi előbb volt akkor abból lett a végtelen? A semmiből jött és semmibe tart? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Íme, ami nekem lejött abból, amit írtál: van két véglet (jó/rossz, fekete/fehér, stb.), ezek tekinthetők a mérleg két nyelvének. A mérleg mindig egyensúlyra törekszik (arany középút), ha valamelyik oldal kileng, megjelenik az ellentétes erő, amely az ingát a másik irányba kényszeríti.
Az emberi élet arról szól, hogy megtanuljuk a végletek közötti ide-oda lengést lecsillapítani: kitanuljuk az ingázás hogyanját, az élet művészetét. Amikor az inga teljesen elnyugszik, akkor megnyílik a "merőleges" ösvény, amin át elhagyhatjuk a duális valóságot.
Az Istent sokan a mérleg egyik karjának képzelik (a Jó, a Rossz-szal szemben). Aki így fogja fel az Istent, annak emiatt a tudati beállítottság (világfelfogás) miatt folyamatosan, minden szituáció hatására nagyon durván beleng az inga (mivel ez az alapelképzelése minden szituáció felfogási módját és így a szituációkra adott reakcióit is befolyásolja valamilyen formában), és igen sokat kell szenvednie, amíg az inga elnyugszik (meg kell tanulnia, hogy ne ugráljon, mert csak szorosabbra fonja magán a kényszerzubbonyt).
Talán érdemesebb úgy nézni, hogy az inga két karja a teremtett világ (a formák, "valamik" világa), az Isten pedig olyasvalami, ami nem is valami, hanem inkább a nem-valami, ami a dualitás "mögött" "van", annak egyfajta alapja. A Semmi, a Mindennel szemben. A nullpont, amely körül a nullponti energia - a világ formáiban - valamivé válik. Amíg nem válik valamivé, addig tulajdonképpen nem is létezik. Csak a valamilyenné válásban, a teremtődésben különül el önmagától, oszlik szét megfigyelőre és megfigyeltre.
Amikor fentebb arról írtam, hogy az emberi élet célja a lengés lecsillapítása, majd a világból való merőleges kilépés, akkor igazából lódítottam (és mégse). Nem a világból lépünk ki, hanem a mi saját, korlátolt régi világunkból. A régi világunkban azt tartottuk, hogy van egy Isten, akit el kell érnünk, és aki majd kiment bennünket ebből a gonosz világból. Meg akartunk menekülni. Amikor megértjük az Istennek a Semmi (üresség)-természetét, akkor rájövünk, hogy nincs hová menekülni. Csak a világ van. És akkor a régi, duális világunk feloszlik: kimegyünk a Semmibe, az ürességbe, és újjászületünk belőle úgy, hogy többé nem osztjuk fel a világot világra és túlvilágra (egy helyre, amit utálunk, és egy másikra, ami után vágyunk). A két világból egy világ lesz, nem lesznek többé különbségek. És akkor végre a helyükre kerülnek a dolgok, a láthatatlan világ pedig megjelenik a világ formáiban, mint jelentés (addig csak a felszínt láttuk, utána minden jelenségnek lelátunk a mélyére, le egészen a nullpontig, ahol az életfa ágai összefutnak - ez a mahamudra).
Az igazi beteljesedés szerintem az, amikor annak az embernek, aki rájött arra, hogy csak a világ létezik, az energiái elfordulnak a fantáziaképektől, illúzióktól, és 100%-osan belefolynak abba, ami számára a jelen pillanatban adott. Tudatában van annak, hogy (a) az Isten minden pillanat kiterjedés nélküli közepéből nyilvánítja meg saját tükörképét, a valóságot, (b) a valóság valamilyenségének Isten valamilyensége a magyarázata (a törvények és minden korlát Isten adott pillanatbeli korlátainak a megnyilvánulása), (c) Isten korlátai a valóságot megélő emberi lélek korlátai is egyben, és (d) ezek a korlátok az evolúció által meghaladhatók. Teljes mértékben átéli az állandó összeköttetést a központi mag (Isten) és az egyéni teremtett lélek (én) között. Megvalósul a tökéletes Isten-Ego tengely, mert nem áll már útjába ennek a dualitáshoz való ragaszkodás.
És akkor az Egó elkezd az időn kívüli Isten szolgálatában dolgozni azért, hogy az időbe vetett Isten (aki mi magunk vagyunk, az összes zavarodottságunkkal, sötétségünkkel és valóságokat létbe szilárdító téveszméinkkel együtt) elnyerje a megvilágosodást. A szélsőségeket mesteri módon megnyilvánítva köpüljük a valóságot, amíg csak minden érző lény meg nem szabadul.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Az egész Daath tele van drogos viccekkel... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | olyan de olyan nagyon sokat írtok, nincs időm elolvasni!brühühü
ha létezem vannak korlátaim, nem akarok létezni, szét akarok folyni az univerzumban és egy új világot alkotni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Szerintem ha a kalapbőrt pöfékeled akkor ott nem akkora para a túladagolás. Amúgy szerintem teljesen korrekt az ujjperc megnevezés, hisz nagyobb embernek nagyobb a bendője! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Bocs, hogy nem jutnak eszembe egy részletbe a gondolatok, de ezt még celluxtól meg kell kérdeznem! Cellux az, hogy az inga között az egyensúlyi állapot, tehát a nyelv az Isten azt az Nomad vagy az én írásomból hoztad elő? Én végülis azt a semminek tituláltam és Istent mint az aki az ingát nem hagyja egyensúlyban maradni, de most így elgondolva ha valamit a nyelvénél megdöntesz az ugyancsak nem marad egyensúlyban! Vagy ezt most nem kellett volna? :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ja és Nomad amit a 12es láncról írtál azt a szénről mintáztad, vagy ettől teljesen független módon? Amúgy nem csak a szén szól a 12es számról, hanem a dél és az éjfél. Érdekességként a pihentető alvás az amikor éjfél előtt lefekszel minimum 1 órával! Miért pont az éjfélre jött ez így ki? Éjfél így misztikák úgy, de mégis van benne valami...Roppant érdekes! Ha újászületek tuti, hogy 12es leszek! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nomad remélem nem nekem írtad azt, hogy nem vagyok tisztában a megvilágosodás fogalmával, mivel valóban nem vagyok, hisz még nem tapasztaltam meg. Ez talán annak is betudható, hogy egyszeri n2o-n kívül soha semmilyen szintetikus cuccot nem toltam magamba (leszámítva a gyógyszerek rendeltetésszerű használatát, hogy senki se köthessen bele:P). 150 magtól én beértem ennyivel is, hogy jöttek a gondolatok és én továbbvittem azokat, amelyek tetszettek...Ma szedtem 75 magot és szombatra remélem beérik még 415 amit egy hidegvízes kioldással és későbbi szűréssel fogok magamba dönteni, mert a héjjakból már elege van a gyomromnak egy időre...(az ereimről nem is beszélve) Szóval én nagyon tapasztalatlan vagyok e téren, és most nem kötekedésnek mondom, de csodálkoznék azon, ha itt valaki mindennel tisztában lenne! Lehet ez is egy téves képzet a megvilágosodásról részemről, de szerintem az, hogy megízlelsz valamit és az, hogy meg is eszed az két különböző dolog. Nem ismerem egyikőtöket sem, de amit írtok az számomra mind tisztának és igaznak tűnik. Kérdés, hogy ti már minden korlátot le tudtatok rombolni a tudatotok körül? Ha igen akkor irígység helyett inkább követendő példának foglak ezentúl tekinteni titeket! Na tegyetek rá azért! :) Én meg tuti rá fogok... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | sokáig birkóztam magamba' amikor a haverom felugrott hozzám, tört a kőből, aztán nézett rám kérdőn. a szitu azt sugallta h bólintsak, szembe vele a sok tiszta hónap és a kép amit az egészről kialakítottam. az idő besztondult, csak az emlékeztett rá h az itten az mégis telik amikor a szemöldökét felvonta, hogy na most akko' mivan'.. a pánikhelyezben, félretéve a mérlegést, rávágtam: kössz nem.. a srác beállt, az én szám ugyanúgy kiszáradt és szinte éreztem h lezsibbadok, ő lelépett.. eltelt azóta 5 nap, totál elkapott a depi és úgy érzem csak mégegyszer-utoljára és elég volna.. létezik a mégegyszer, utoljára....?? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Van itt valaki, aki szívesen jönne Prágába az Ozric koncertre, de esetleg a párjának nincs hozzá kedve? :-) Hozza magával, így az én párommal sétálhat, shoppingolhat, THC-sört ihat, mi meg megyünk a koncertre... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Hát igen, nem csak a jeltől függ, hanem hogy tényleg ex-e az illető bogyesz. Szal ha valaki dob mittom, egy fehér koronát és azt írja h szar mert nem volt semmi, akkor tudom, hogy átb*szták, vagy vmi nem okés, mert pl. az nekem nagyon bejött. Csak lehet h más ebből azt veszi le h olyat nem érdemes, mert szar... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Cellux: az amcsikról meg a temérdek fegyvereikről jutott eszembe...Amúgy tényleg érdekelne. Szerintem aki embernek születik annak már a karmája elérte azt a szintet, hogy embernek születhessen, tehát előtte nem volt közvetlenül az. Most mondhatnánk, hogy a gyerekek mind egyformák, vidámak, nevetősek, gondtalanok. Még is vannak iszonyatosan kis aljas gyerekek. Most erre azt lehetne mondani, hogy a környezete, szülei hatására lett ilyen, de szerintetek minden dolog mögött ez áll? Vagy csak benne van a gonoszság magja, ami arra vár csak, hogy meglocsolják? Ha meglocsolják akkor ez már egy külső folyamat lehet csak, így minden ember jónak született csak idővel valami hiba támadt a rendszerben? Vagy azért rossz az ember, hogy legyenek jók is? És ha mindenki jó lenne, akkor szerintetek tényleg nem létezne a jó? Hát lehet, hogy nem létezne, mert megszokottá válna, de attól még rossz nem lenne, tehát emberölés, kínzás stb. csak azért nem lenne jó, mert nem tudtuk, hogy van rossz is. Ezért ha minden jó lenne most, akkor azt tudnánk érzékelni, csak kérdés, hogy a gyerekeink is tudnák ezt érzékelni? Tudnák, de csak akkor, ha megmutatjuk nekik mi a rossz... Ez mind szép, jó és logikus, de ha egyszer meglátod valakiben a rosszándékot, a gyűlöletet és az agressziót, akkor elég nehéz elképzelni azt, hogy ő 10-20 éve még gondtalanul játszadozó kisfiú volt egykoron...Ti mit gondoltok róla? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Halihuo...
Lenne egy kérdésem. Ezek a herbálok is sokáig bennemaradnak az ember vizeletében? Tehát kimutathatók 3 hónap múlva is? A válaszotokat köszi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | reuff... a forma a föld, ez egy egyértelmű szimbólum. Minden aminek formája van"földből" van. ( föld mint elem értendő) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Még egy fontos dolog: az első utazást sose egyedül csináld!!! Még ha gyakorolt utazó vagy akkor se, ez a variáció sokkal messzebb visz mint a MAO gátló nélküli. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Saját jól bevált módszer: 1 hét húsmentes étrend. Ha szombatra van tervezve az utazás, akkor már szombaton nem eszel SEMIT! Este megeszed azt amire 1 hétig készültél. Fontos még, hogy másnap sem kajálhatsz rögtön. A visszatérés időpontjához hozzá kell adni 12 órát. Tehát ha éjjel 2 kor jössz vissza, akkor délután 14 órakor már működik újra a szervezet védőmehanizmusa. De ekkor se egyél még húst, legjobb a sok gyümölcs. Nos lehet hogy ez túl szigorú öngyötrés. De az indiánok is hasonló diétát tartottak. S mivel még élek, hát működik. Ebből is látszik hogy ez az egész nem egy party utazás, annál sokkal komolyabb. (szerencsére!)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | George Lucas szépen tálalja a problémát az Episode I-III-ban, tessék nyomonkövetni :-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | még valami: a választás nem a káosz és az egyszerűség között van... az evolúció mindig párhuzamosan stabilizálja az elért állapotot és tör előre a következő lépcsőfok felé (ezt a kettőt egyszerre). az előbbi, a stabilizálás teszi lehetővé, hogy a világ egyben maradjon (tehetetlenség, mindig van egy éppen kurrens "valóság"), a másik a progresszió: a tudat egyre tágasabbra nyitása. mi (az ember) is ezért jöttünk létre, hogy a következő evolúciós szintet lehetővé tegyük.
minden tudattágulásnál nő a káosz. először tágul a tudat, az beengedi a káosz addig láthatatlan dimenzióit, aztán a tudat nekiáll rendet teremteni ebben a káoszban és csinál egy következő valóságot, ami a káosz energiáit egy struktúrában teszi felfoghatóvá (a tudat így teremtővé válhat, mert csak abban lehet teremtő tevékenységet folytatni, aminek a struktúrája, a korlátai jól meghatározottak).
a tudat tulajdonképpen a káoszt valósággá köpülő szerkezet, amely e köpülési folyamat hatására olyképpen gyarapodik (tágul), hogy a káosznak újabb és újabb dimenziót engedi hozzáférhetővé a köpülési folyamat számára. hogy ez a folyamat végtelen-e az jó kérdés, én hajlok rá, hogy nem.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | bazeg Nomad te buddha vagy :-)
elképesztően beletaláltál ezzel a leveses hasonlattal.
az "Isten a mérleg nyelve aki a Semmi" is tetszik...
most már csak össze kéne kötni a kettőt (üresség - forma)
ha az üresség már tisztán látszik, akkor a formavilágból kivesznek a szükségtelen parák. lehetünk Hitlerek anélkül, hogy elszabadulnának a megidézett hatalmak, magunkon keresztül kiengedhetjük végre a legfélelmetesebb alien istenségeket is (akiktől addig az emberiséggel együtt, egy nyájként féltünk, rettegtünk, mint a tűztől), mert nincs már amibe beleakadhatnának. amikor az ilyen alien energiák beleakadnak a nem-tisztázott tudatrögzültségekbe (egó-parák), abból lesz a Hitler-kaliberű Rossz. valakit megbabonáz az energia, megidézi a démont, de a tudata nem képes még rá, hogy "elbánjon" a fenevaddal: a fenevad eszi meg őt és a terror/horror/Sátán stb. eszközévé teszi, rajta keresztül tombolja ki magát a gátját vesztett magenergia (végső soron erre is szükség lehet, az emberiség ezáltal is megkönnyebbül egy kicsit).
a történelem - az inkvizíció - kétségbeesett válasza a Hitlerekre: elfojtjuk az alien istenséget, megbélyegezzük megnyilvánulásait. a vadzsra guru válasza: megtisztítom a tudatot, eltüntetem a torzulások, elhajlások tudati okait és aztán - az üresség végtelen erejében bízva - hagyom, hogy átáramoljon rajtam a negativitás, ami így bemegy, eléri a létközépnullpontot, ott kimegy a nem-létbe (meghal), majd kibújik a másik oldalon és hűséges szolgámként születik újjá. az így születő létmódot újra beinjektálni a mém-térbe, megfertőzni a társadalmat a pszichedelikus vírussal. para halu így.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Re:269
Formavilág a három isteni sík egyike ez sajnos nem a föld. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | "Szerintetek van rossz és jó ember? És ha van akkor a rossz ember születésétől fogva rossz, vagy valami megrontotta?"
Elég lazán vetetted fel ezt a problémát... :-)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nem értem mért kellene visszajelzés arról, hogy VALAKI létezik, pont az ellenkezője kellene, és ez a Dharma. A megszabadulás és megvilágosodás nem pontos megértése hibás gondolkodást eredményez, bár nem tudom mennyire érthetően lehet ezeket fogalmakkal elmondani, nem is az a legnagyobb buktató, hanem, hogy érteni akarjuk, és az intellektuális megértéssel nem megyünk semmire. (én értem, és megvilágosodtam, ez mind baromság)
Lényeg az, hogy a megszabadulás az, mikor "valaki" belátja az önvalónak tartott részéről, hogy pusztán a függve keletkezés tizenkettes láncolatában visszhangzik egy oda beragasztott bármi, nincs is önvaló, és lényiség, csak tudat, de ez nem egy tudat, vagy sok tudat, vagy időbeli, saját, egyszerűen csak tudat. A tudat örök, mert minden időben ott van, sőt a tudat változásait hívjuk időnek és elpusztíthatatlan, hiszen soha nem keletkezett, és soha nem hal meg.
A megvilágosodás pedig, hogy az "ember" folyamatosan tapasztalja a Dharmakáját, az igazságtestet, az alapot. Tehát nincs lényisége, személyiség-képzete, én-képzete, önvalója, stb. egyserűen minden jelenség a tudatban lejátszódó folyamat, külső és belső nincs elválasztva, az ebből adodó öröm a Szamboghakája, a lények által látható test pedig a Nirmákája. A tudat pedig üres, hiszen nincsen olyan dolog, ami MINDÍG benne lenne, mintegy hozzá tartozna, tulajdonsága lenne, minden ami feltételekhet kötött felmerül és eltűnnik, de bármi felmerülhet.
Minden aminek súlya van, az súlytalan.
Az időtt az emberek gyakran egy egyenes menti mozgásnak tekintik, ahol a múltbéli események átalakultak a jelenné, madj következik a jövő, és éppen az valósul meg. Szerintem sokkal szemléletesebb egy forró fazék levesnek tekinteni, ahol a jelen, amit látunk a leves felszíne. Ez nem "megy sehova", ott van a tüzhelyen, és forr. Mivel mi csak a felszínt látjuk, tapasztaljuk, hogy hol itt, hol ott jönnek fel buborékok, és jé ez vajon mitől lehet, hogyan lehetne a szép buborékokat megállítani, a csúnyákat pedig legjobb lenne, ha nem is lennének, de ha már vannak, inkább tapasztalja őket valaki más. Csakhogy mivel folyamatosan akarunk szép buborékokat, megítéljük az összeset, a csúnyákat meg elküldenénk, ezért folyamatosan termeljük a hőt, amitől forr a leves, pedig az egész csak egy tiszta tükör. Ráadásul azt mondjuk, hogy itt vagyok én, ott vannak a többiek, én majd magjavítom a saját világomat, útána akár szívesen segítek a többi lénynek is, de a legfontosabb az én, ezért még irígység, féltékenység, büszkeség is felmerül. Ez mind csak arra jó, hogy felkeverjük az egészet, és méginkább összezevarodjunk.
A megoldás az, ha meglátjuk azokat a folyamatokat, amik az egészet forralják, és kevergetik. Ezek megnyilvánulása ugyanúgy ott van a jelenben, legfeljebb a hibás látásmód miatt nem tudjuk belátni az összeset. Tehát nem csak a leves felszíne a jelen, hanem az egész leves. Ha ezt valaki belátja, az megszabadulhat a lényképzetétől, hiszen látja "saját magát" is mint egy folyamat körforgását. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Re: mindenféle
Az olyan csoportot alkotó rovarok, mint a méhek, darazsak, hangyák, termeszek nem tartják "istennek" a királynőt, vagy akármi, egyszerűen maga a hangya lény nem ezen a síkon tartózkodik, csak a fizikai szervei vannak ebben a világban, a dolgozók, katonák, stb. tehát lényegében egy lény, amelyiknek úgymond a szíve, a királynő, és karjai a dolgozók, stb. stb.
Az állatok abban különböznek az embertől, hogy nincs BENNÜK én, a csoportlélek szintén nem ebben a síkban van. Olvassatok sok Steinert, ott jól érthetőne el van magyarázva, és az okfejtés sokkal logikusabb, és teljesebb, mint akár a biblia, akár a darwinizmus, hiszen az elsőt nem abból a célból írták, hogy az ember bármit is megértsen, a darwinizmus pedig egyszerű vetítés, egy felismert jelenség egyoldalú vizsgálata után következtetéseket vontak le.
Lényegében az állatok az ember elkorcsosult formái, azok, akik lemaradtak a fejlődésben. Mint formák, az eber korábbi fejlődésének maradványai, mint tudatosság, olyan lények, akik beállították magukat egy bizonyos "igazságra" és csak azt képesek látni, inkább feladják a szabadsági fokukat, hogy biztonságban az általuk feljesztett "igazság" állapotában lehessenek.
Azáltal, hogy az emberBEN van én, az ember egyszerre képessé válik a hibára, viszont fejlődőképes is, tehát megtalálhatja és megvalósíthatja önmaga fejlődéstének ösvényét. (egyébként ez is tévút- körbenjárás) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Isten halott. Ti öltétek meg.
Tényleg... Mit szólna Nietzsche az archaic revival-höz?
Isten él. Mi élesztettük fel. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A helyes sorrend: Ex-isten-z |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Narcissos hozzászólását folytatnám. Igen, a teázással meglepő eredményeket lehet elérni. (A TEA alatt én most csak a teacserje leveleit, szárát értem, nem pedig egyéb növényből készült főzeteket.) De egyáltalán nem mindegy a minőség. A filteres teák a legritkább esetben alkalmasak efféle tudatmódosításra. Viszont a "füves" teák sem mindíg jelentenek biztos minőséget. Fontos szempont még, hogy ízlik e a tea. A hatásos mennyiség nálam fél liternél kezdődik, közepesen erős, vagy erősre elkészített teánál. (Ha az ízlelőbimbóid/gyomrod nem bírja a csersavat, érdemes azt teszínnel megkötni, de gonolom ezt mindenki tudja.) Nagyon fontos még a megfelelő elkészítés. Ez teánként is változhat! A megfelelő minőségű teát nevesebb teázókban tudod beszerezni, kimérve. Itt általában pontos leírást is adnak az elkészítésekhez. Saját tapasztalatom: szűkebb baráti társaságban roppant kellemesen lehet múlatni az időt teázgatva és tubákolgatva. A kető együtt... hát igen. Részletesebb beszámoló, illetve további információ a témával kapcsolatban thrakattak@freemail.hu -n. Kellemes elmélkedést meg miegyebet a világ dolgain... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | hvki tuggya mangoa cimét az irja le jérem nagyon fontos Ja, Para Halu-The land of igy súlyfeka |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | hova lett mangoa? segitsen vki |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ozric Tentacles a közelben!
04/11/04 Melkweg - Amsterdam 06/11/04 Palack Akropolick - Prague 07/11/04 Szene Wien - Vienna 09/11/04 Mochvara - Zagreb 10/11/04 Gala Hala - Ljubljana
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A Banco de Gaia-nak jelent meg új albuma You are here címmel. Most találtam DC-n. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Fehér (nem hófehér, kicsit szürkés) koronás: nem rossz bogyesz, csak ámulatbaejtően rövid ideig hat, kb. 1.5 óra. A hatás mondjuk 5/3, vagy 10/7. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | A mélyebb hatás megéléséhez csend és nyugalom kell. A fülem közül keringő szúnyog zúgása elég volt, hogy megtörje az élményt.
Viszont a kombinációkban való alkalmazásban valóban vannak veszélyek. Különösen a dissziciatív drogok hallucinogen hatását erősítheti szerintem, mivel maga is egyfajta érzékszervekről való leválást okoz csak nem olyan erőszakosan. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Arra gondoltam, kéne egy topik, ahol megoszthatjuk egymással mao-gátlással kapcsolatos tapasztalatainkat.
Sok helyen lehet találni listát, olyan élelmiszerekről, amit tilos fogyasztani. Aki olvasott ilyet, felmerülhetett benne néhány fontosnak tűnő kérdés: -Vajon semmit nem felejtettek ki? vagy pl.: - Na jó, de akkor mit ehetek? vagy: - Akkor inkább nem is eszek semmit! De mennyi ideig?
Elsősorban gyakorlati haszna miatt annak örülnék, ha írnátok olyan kajákat amiket fogyasztottatok ilyen "élmény" közben, és semmi rossz hatása nem volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Azért nemsemmi, hogy mennyi minden szart be tudnak egyesek dobni, csak hogy jól érezzék magukat... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Deadman a Butterflyban ez agy egyetlen jó megoldás, ami a végén születik...Ez nem menekülés szerintem! |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | A legnagyobb baj, hogy az aggódáson kívül nem sokat tehetünk.. : (
Mindenesetre talán amiatt nem lesznek a diszkók wc-jében Salviát szippantgató dzsánkik, mivel a hatásai nem előnyösek ehhez. Nem pörget fel, nem okoz eufóriát, nagyon idegennek fogják találni az amfetamin "melegségéhez" és "barátságosságához" szokott fiatalok.
Bááár... amilyen a magyar mentalitás... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Az pont a fos set, ha "vki nem igazán érzi jól mgát előtte" vagy nem? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Szerintem nem annyira a set-setting, hanem, h az emberhez mennyit rak hozzá és ez utána mennyt vesz el tőle. Ha vki nem igazán érzi jól mgát előtte, már alig várja, akkor lesz utána depi szerintem. Ha meg nem fontos neki, akkor jóóó lesz na cupp
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Bocs, a másik oldalra gondoltam : salvia.tvn.hu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | A salvia.uw.hu elég komolyra sikeredett, de nem vagyok benne biztos, hogy nagy nyilvánosságot kellene kapnia. Jó, tudom neten minden megtalálható, de mint az oldal is bizonyítja, találékony a magyar :)
1/Rémképeimben már kezd megjelenni a por alakú kivonatot disco mellékhelyiségében szippantgató fiatalok képe. 2/Mivel ez legális és viszonylag könnyen hozzáférhető, valamint a kivonatolás sem túl bonyolult, félek, hogy túl nagy népszerűségre fog szert tenni rövid időn belül. Nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen 4-es szintű élményeket produkáló kivonatnak ki kellene kerülnie az utcára. (nem beszélve, hogy viszonyulnak a növényhez azt kivonat formájában beszerző, majd orrba szippantó dzsánkííík) 3/Ha elterjed és túl sok lamerhez eljut, akik ki tudja miket fognak vele produkálni, mertogy "-Á, ez nem gáz, legáááliiis!" vszínű fel fogják kelteni a "szerv" érdeklődését is. Nem kéne, h a * magyar kormány ezt is betiltsa. 4/Másik rémkép: speed, ketamin, esetleg porított ex, vagy akármi is lehet hordozóanyag. És találékony a magyar....
Lehet csak én vagyok vészmadár, de azért írtam be, mert kíváncsi vok a véleményetekre.
Különben tényleg minden elismerésem az oldalért és a por formájú koncentrátumért is /szabadalmaztasd, meggazdagszol! :)
Akkor érdemben is hozzászólok:) Mi általában kb 0,1 g - ot szívtunk, általában spicces állapotban. Kb 1-es, gyenge 2-es élményekig jutottunk. Eleinte mindig placebo-hatásra gyanakodtam, mivel éreztem, h máshogy vok, de semmihez sem tudtam hasonlítani. Aztán eljött az igazság pillanata :) Kb 0,7 g. Placebo-hatás leírva :) Szerintem nagyon sokrétűen lehet használni, a társasági röhögőgörcstől a teljes utazásig. Nagyon jól adagolható, nem hosszú élmény, kisebb adagok nem megterhelőek, másnaposság sincs. Saját karaktere van mindenképpen, és nagyon sok drog hatása "benne van". Nagyon teccik :)
Áve |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Na a sok szétoffolás után következzenek gondolatok a vizipipa mellett! Jó dolog. Imádom a füstöt. Gomolygás. Hűvös mentolíz. Viszont ha nagyon sokat szívsz le folyamat akkor nagyon bepunnyadsz tőle...Amúgy meglepett, hogy shisha közé kevert fűből nem is kell olyan sok mint gondoltam. Úgy néztem, hogy a víz leszűr valamennyit a thcből, a hosszú csövön is rakódhat le, ezenfelül a szénnek jóval magasabb az égése így lehet, hogy még bomlik is a hatóanyag. És mi történt? Beleraktunk kettőnknek egy negyedet se és a 3. slukk után rottyon voltam... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ha nem tudsz elvonatkoztatni az egódtól akkor szerintem nem tudod magadat mint csupasz egész embert megtapasztalni. Ugyanakkor az, hogy valaki most el akar vonatkoztatni az egójától ahoz viszont kell az egó is, hogy megbeszéld vele és elhatározd, hogy te most el akarsz vonatkoztatni tőle! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Én már éreztem, hogy kilógok a sorból, de később rájöttem, hogy ez akkor fordul elő ha egy emberrel nem megfelelő témáról akarsz beszélni. Akik nem gondolnak bele amit mondasz, vagy csak simán nem értik, azok bizony csúnyán kattantnak fognak nézni. És ha mindenki kattantnak néz akkor egy idő után te is annak fogod magad tekinteni, jóllehet hogy a valóság azonban merően eltér ettől. Menekülni az élet elől? Még mindig jobb mint semmit se csinálni... Amúgy ha az életet mint erős áramlású folyónak fogjuk fel, tele akadályokkal, akkor nem igazán lehet menekülésről beszélni. Inkább az van, hogy te beragadsz egy sziklába a csónakoddal. Vagy csak megpróbálsz kikötni valahol, de csak egy időre tudod...Nem menekülhetsz örökké! És néha meg igenis kell menekülni, mert vannak dolgok amik elől menekülni kell, de aztán ezek előbb vagy utóbb utolérnek és ezt hívják szembenézésnek. Nekem az a fő bajom, hogy ha betépve végigmegyek egy utcán akkor csömör, kiüresedett, kiszámítható átlagembereket látok. Persze nem mindenkiben, de a nagy átlagban igen... Számomra a negatív dolgok sokalta szembetűnőbbek mint a pozitívak. Ez gondolom sok emberrel van így, csak azt nem tudom miért? Miért látszik a rossz nagyobbnak, mint a jó? A hiba bizonyára az én látásomban van, de nehezemre esik csak a jót tekinteni. Látni még csak-csak megy, persze nem olyan könnyen mint az ellentétjét, viszont csak a jóra koncentrálni, na az ami baromira nehéz szerintem! Néha azért sikerül és az nagyon-nagyon jó érzés. A másik jó érzés a csönd és üresség érzete ami párosul a nyugalommal. Vagy lehet, hogy a negatív része is kell a dologoknak? Lehet, de akkor azért kell, hogy lásd mi a jó része... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | A társadalom elgépiesedik és ezzel elkényelmesedik. Írhattam volna fordítva is... A lényeg, hogy szerintem nekünk nem ez lenne a feladatunk, miért pont a fizikai sík meghódítása? Bár lehet, hogy ezt is kell meg azt is, mindenesetre azt megfigyeltétek, hogy hány fizikus szenved vért míg valamit beigazol valamit az o valosagukbol, mig mennyire keves az aki valoban megvilagosodott? Ugyanakkor egy fizikus nem tud mindent a fizikai síról, míg egy buddha szerintem mindennel tisztában van. Nem azt mondom, hogy ne tanulmányozzuk a fizikai síkot. Csak azt, hogy nem kéne mindig csak a végletekben gondolkodni...Fizikait fizikai műszerrel mérjük. Valóban, csakhogy a fizikai műszer előbb gondolatban fogant meg aztán jött létre a fizikai világban. Miért tartják nagyobbra sokan a fizikait mint mentális vagy astrális dolgokat? Mondjuk talán azért, mert nem is tudják vagy hiszik, hogy van más is a fizikain kívűl... Ezt teszi a technika a kényelem és biztosabb jólét érdekében. Fáj a hátad? Dobj be egy fájdalomcsillapítót, mert utána ez megszűnik! Anagylósz*rt szűnik meg, inkább nem érzékeled. Attól még szar marad a hátad és ahelyett, hogy tornáztatnád inkább hagyod súlyosbodni a helyzetet...Legrosszabbak a reklámok... Azért megnézném Buddhát és társaig, hogy most milyen lenne számára megvilágosodni. És a reklámokban megjelenő eszközök tényleg hasznosak, de amúgy meg haszontalanok, mert előtte nem volt rá szükséged addig a pontig amíg meg nem ismerted. Ezt csak úgy tudják elérni, ha az eddigi eszközöknél jobbat azaz számodra a munkát megkönnyítő szerepet vállalót mutatnak be. A legszarabb meg az, hogy a sok okos tudósra ráparancsoltak, hogy fejlesszék azokat a kib*szott fegyvereket, mert anélkül nagy baj lenne... Aztán ha van ez meg az meg még 2 millió példány belőle akkor mégiscsak kéne valamit csinálni velük, ha már drága pénz és idő ment rá, hogy létrehozzák...Mondjuk menjünk próbáljuk is ki valahol csak egy ürügy kell még hozzá... Szerintetek van rossz és jó ember? És ha van akkor a rossz ember születésétől fogva rossz, vagy valami megrontotta? |
| |  |  |  |

|