 |
Legfrissebb hozzászólások (13706 - 13715)
 | |  | | | | |  | |  | | | Van egy elképzelésem ami talán érdekes lehet ezért gondoltam leírom...
Tehát bizonyos tanítók ugyebár azt állítják hogy pl. a megvilágosodott állapotban végig tudnak tekinteni az előző életükön. Na szerintem ezt másképp is lehetne értelmezni, az én elképzelésem szerint kicsit egyszerűen fogalmazva az életutat amit bejár egy adott személy azt úgy is tekinthetjük hogy pl. egy lap egyik oldalára rajzolunk egy pontot (nevezhetjük ezt születésnek), majd ebből kiindulva eljutunk a lap másik oldalán lévő pontba (ezt nevezzük akkor halálnak). Tehát akkor A- ból elindulunk és bejárhatunk mindenféle (pl. hullámszerű, cikcakkos) utat, mire B-hez érünk (ezt elméletben összeköthetnénk pl. egy ceruzával).
Na és ha ez így lehetséges akkor tételezzük most fel hogy van több milliárd, vagy annál is sokkal több életünk amit megélünk, és ha így néznénk ugyanezt a papírt akkor már csak egy nagy feketeséget látnánk mert már mindegyik lehetséges részt (egyes hozzánk közel álló utakat akár már nagyon sokszor) bejártunk.
Akkor tehát aki azt állítja hogy vissza tudott tekinteni az előzőleg lehetséges életeibe, az lehet hogy nem is szó szerint érti ezt, hanem úgy hogy megértette a "teljességet,, amit elvileg előbb utóbb mindenki bejárhat majd.
Tehát ha ez így lenne akkor ebből adódik hogy kellene lennie egy végső kozmikus "maximum,,-nak amit valamikor elvileg majd mindenki elérhet, az pedig hogy ki milyen típusú ott mutatkozik meg hogy a "kedvenc,, útjait hányszor járta végig. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | hello,
valakinek nincs tapasztalata a king of kings ginseng kapszulájáról?
ma estére akarom bevenni a szellemi és fizikai frissességem érdekében.
ha iszok nem lesz valami kellemetlen kölcsönhatása? vagy amúgy? rossz szájszag, vagy hasmenés, esetleg ilyesmi? gyors választ várok a mai napra való tekintettel. köszi ! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szín: -nincs szín-
Logó: -nincs logó-
Forma: -nincs forma-
6724.
ÁMEN:))))!!! Bár nem vok már mai gyerek de így legyen és tartson amíg tartania kell:)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Sziasztok, filozofikus szösszenet következik...
Tegnap a délutáni makkfőzés közben elbeszélgettem a mókusommal. Megosztotta velem nézeteit a pszichoaktív szerek és növények működésével kapcsolatban. Mindehhez egy rövid Kratom-trip összefoglalót is mellékelt. Az ő szavait adnám vissza (nem tökéletesen).
Jó pár "Kratom por"-os élmény után úgy döntöttem teszek egy próbát magával a levéllel. Na jó, valójában nem egész levelekről volt szó, hanem azok már elővágott formájáról. A váltásra az az elképzelésem és tapasztalatom motivált, hogy a hatóanyag, a kivonat, a por és az eredeti növény között általában igen komoly különbségek mutatkoznak (nem csak hozzáértő szemmel nézve).
A vágott leveleket forró vízbe áztattam egy időre, aztán leszűrtem, a kiszűrt részt megettem, a folyadékot megittam. A mennyiség kb 5-6g-ra tehető. Az elképzeléseim beigazolódtak. Egy egész napos, igen mély, olykor kellemes és felemelő, olykor pedig iszonyúan émelygős-remegős-hányos élmény következett.
Megjegyzendő, hogy elkövettem egy butaságot a trip előtt: ettem néhány szelet csokit. Mindez a trip folyamán a gyomrom számára túl nehéznek bizonyult és több részletben kiürítésre is került...
Mi az, ami miatt egy számomra már jól bevált kratom poros megviós eljárás helyett mégis inkább ezt az eljárást választanám legközelebb is? Miért vállalom be az émelygést, a hányást, a rosszullétet?
Nem sok pszichoaktív növényt próbáltam, de mégis egyre jobban látom, hogy szükség van az émelygésre, a hányásra és a rosszullétre. Hozzátartozik az élmény menetéhez. Hozzátartozik a megtisztuláshoz. Köztudott, hogy mindez a szervezet természetes reakciója a mérgezésre, ezáltal valamilyen szinten önmaga szabályozza a véráramba került mennyiséget...a szintetikus szereknél, a kivonatoknál ez kevésbé igaz.
"Egyél sok csattanó maszlagot akkor metanolba áztatva" (erősen nem javasolt!), mondta, akinek eme elméletem előadtam.
Az igazság relatív és valahol a kettő között keresendő...
Végre sikerült összeszednem néhány gondolatot és vállalható formába öntenem. Azért mondtam el ezeket, mert kíváncsi vagyok a véleményedre, az elképzeléseidre. Ha lehet reagálj! -kérte a mókusom.
Ti is segítsetek a mókusomnak és mondjátok el a véleményetek! :)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Boldog Új Évet! Gyarapodó belső csendet! Nagy hanyatt flesst :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | |
1. Szél
Szerettem a szél zúgását mindig is. Gyerekkoromban gyakran hasaltam a bejárati ajtónk előtt a szelesebb napokon, s csak hallgattam hogyan lopakodik be a huzat a lépcsőházba, fel az emeletre, s végül be az ajtó alatt. Különös, hipnotikus ereje volt számomra, mintha egy hatalmas élőlény, egy sárkány szuszogott volna, vagy mintha egy elfelejtett birodalom akarna üzenni nekem. Libabőrösen hallgattam ezt a hangot, s képzeletben messze szálltam vele, olyan csodák földjére, melyekre csak egy gyermek vágyhat. Megtanultam tisztelni és szeretni a szelet, s nemsokára olyanok lettünk mi együtt, mint két jó barát. Ismertem az arcait, s ha végigsimított rajtam, mindjárt tudtam milyen hangulatban van. Tavasszal reményteli, üde, s langyos volt érintése, mint láthatatlan kéz simított végig a világon, hogy kis virágok, s zöld fű fakadjanak nyomában, s olyan szép felhőket formált nekem a távoli horizontra, hogy úgy képzeltem ott lakik a szél, fent a magasságban, felhőpalotában. Ott él ő, időtlen idők óta, s a világon minden kérdésre tudja a választ. Azt is hittem, hogy a szél és én igazából testvérek vagyunk, de én valamiért lepottyantam az égből, és most itt élek a földön, mint egy elcserélt gyermek. A szél nevetett ezen, s vele nevettem én is.
Később, mikor az idő nyárba fordult, a szél erővel teli lett. Könnyedén pofozgatott hatalmas viharfellegeket, vagy olyan álmos csendet öntött a világra, melynek bágyadtságába csak a templomi harangok zúgása merészkedik a mozdulatlan vasárnapi délben. Aztán megannyi édes, s békés nap után, a szél az elmúlás üzenetét is elhozta hozzám. Lehullott falevelekkel játszott; felkavarta őket a földön, vagy segített nekik elszakadni a fáktól, s ilyenkor kiszámíthatatlan ívben kanyarogtak a föld felé a színes levelek. Ha egy ilyen levél az emberre esett, azt igen jó jelnek tekintettem, jómagam meg igyekeztem elkapni őket, s otthon egész nagy gyűjteményem volt ilyen ereklyékből. De játékába már belevegyültek a hideg fuvallatok, s egy reggel arra ébredtem, hogy a szél hatalmas hópelyheket fúj az ablakomhoz. Kitártam az ablakot, a hópelyhek már összetorlódtak az ablakpárkányon, s jeges hideg süvített az arcomba. Fehér lepel takarta a világot, s a szél azt suttogta minden elmúlik egyszer.
- Karolj belém mondta aztán gyere sétáljunk egyet.
Felkaptam a kabátomat, az ajtóból még visszaszaladtam sapkáért és sálért, majd követtem a szelet le az utcára.
- Sötétedésre itthon kell lennem mondtam a szélnek. Szél mosolygott, majd megindult a kavargó hópelyhek között, végig az álmodó házak során. Futva követtem, s csak akkor lassítottam, mikor végre észrevette, milyen gyorsan repül, s bevárt engem egy utcasarkon.
- Szeretnélek bemutatni pár barátomnak mondta- kövess engem.
Átvágtunk a városon a lassú téli szürkületben, mígnem már az erdőszélen jártunk. Sohasem jártam még itt egyedül. A fák méltóságteljes csendben álltak, mint néma őrei a mindenségnek. Kopasz ágaik, akár az antennák meredtek fel az alkonyati égre, talán hogy üzeneteket foghassanak a csillagoktól, s ők is mesélhessenek életükről. Ehhez hasonló érzések jártak át, mikor Szél megszólalt.
- Ő, barátom az Erdő.
Átsiklott a fák között, leverte a havat az ágakról, s vidáman visszatért.
- Mindig számíthatsz rá, mint barátodra, s mesteredre. Az Erdő ereje oly hatalmas, hogy annak, aki barátja a fáknak megnyithatják a végtelenséget.
Csend volt körülöttünk, s ebben a szent némaságban átéreztem Szél szavait. Minden olyan időntúli békességet árasztott, a hazatérés nyugalmát. Szívembe zártam az Erdőt, s tudtam ez a barátság sokáig élni fog. De Szél már repült is tovább, ide-oda röppent egy szűk kis ösvényen, s bíztatott, hogy induljak én is. Követtem tekintetemmel útját; egyre elmosódottabbá vált a táj, mindent belepett a sötétség. A fák halovány árnyalakok voltak csupán, s hirtelen abban sem voltam biztos már, hogy honnan jöttünk, és merre találunk majd vissza, vissza a városba, a szülői házba, a biztonságba.
|
| | | | |
|
