 | 
Legfrissebb hozzászólások (18686 - 18735)
 |  |  | | | |  |  |  | | Előtte 4 órával ebédeltünk, de lehet h sok volt :) amúgy bizonyos ciklusok után történt, amikor úgy éreztem hogy a testem is csavarodik bele a vizuálokba és a hangba, majd visszatérés. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | =olyan kell amiből ki is jön a táptalajgombóc, vagy törd össze :)
tipp: egyszerűbb, ha veszel néhány 2-3 decis poharat, olcsóba.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A kábítószerrel visszaélés kapcsán Tóth Mihály túlzónak véli az első reakciókat, egyes civilszervezetek felháborodását, amelyek egyébként nyilvánvalóan a könnyű drogok legalizálásánál kevesebbel nem is érnék be. Ez az álláspont azonban sem Európában, sem a drogproblémával foglalkozó szakmabeliek körében, sem pedig a hazai társadalomban nem tekinthető többséginek.
A szakember félrevezetőnek tekinti azokat a megközelítéseket, amelyek szerint az új Btk. tervezete alapján "ismét büntetendő lesz a fogyasztás", hiszen ez 1961 óta így van a magyar bírói gyakorlatban, bár a törvény ezt nem mindig nevesítette. Ugyanilyen túlzás, hogy ezután biztosan "becsukják a kis dílereket", ami szintén nem újdonság, noha a bíróságok a valóságban nem éltek ezzel a lehetőséggel és végrehajtandó szabadságvesztést csekély mennyiséggel kereskedőkre, ha nem visszaesőkről volt szó, soha nem is szabtak ki.
"Nem látszik helyesnek sem a zéró tolerancia szemellenzős érvényesítése, sem a legalizálás" - szögezte le a büntetőjogász, aki szerint az a meghatározó kérdés, hogy a szabályozás megfelelően differenciál-e az elkövetési magatartás, a mennyiség, a helyszín, az életkor, az elkövetési mód, és más szempontok alapján.
Egyes szigorító rendlelkezések e körben nem feltétlenül kifogásolhatóak, ilyen a büntetés kiszabása helyetti elterelés bizonyos időszakon belüli megismétlésének kizárása, vagy üzletszerű elkövetés esetén a csekély mennyiség privilegizáló, büntetést csökkentő hatásának kiiktatása. Problematikusabb a drogfüggők elterelésének kizárása, hiszen ha ilyen ember börtönbe kerül, bele is halhat az elvonási tünetekbe. Egy másik kritikus pont a "közös fogyasztás" megítélése, ami semmiképpen nem lehet egyenértékű a kábítószer súlyosan minősülő "átadásával". Ilyen például a bulizó kamaszok által körbeadott marihuánás cigaretta problémája, ami Tóth Mihály szerint mértéktartó ítélkezési gyakorlattal talán továbbra is kezelhető. http://tinyurl.com/7at4qzu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Este mindenképp hatásosabb, konkrétan nem láttam a szoba falait a vizuáloktól :D 20mg már biztos megteszi a magáét, de ha nem, jól kijön nitróval, sőt! (lehetséges a kereszttolerancia is más fenetilaminokkal vagy triptaminokkal, erre érdemes figyelni!)
Még az is lehet hogy nem az volt, mert nálam a 2C-B , 2C-I az amelyik nemigazán okoz vizuális változást.
A gyomorpanaszoknak és hányásnak valószínűleg a bekajálás volt az oka, vagy alapból helytelenül ettél aznap. Nekem sose volt hányingerem, de nem is ettem előtte 3-4 órával sose (LSD-s beidegződés) Lehet az is hogy csak pszichotikus jelenség volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Más stílus, szimplán bunkó akart lenni, mert idegesíti az hogy demokratikusan mindenkinek megvan a maga véleménye itt :P
Mellesleg a salviás élményhez kapcsolódóan, nekem nagyon tetszett ez az alternatív dimenziók megélésének a gondolata, ha érdekel akkor discoveryn vagy natgeon szoktak lenni ilyen műsorok és az egyikben pont az alternatív világok, dimenziók létét bizonygatták. Szorosan összefügg az egész a fénysebesség-csillagászat-fekete lyukak témakörrel, érdemes ezek között kutatni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szabály: Az üveg szája nem lehet beszűkülő.
Tétel: Az üveg szája csak kicsit szűkül be.
A tétel ellent mond a szabálynak?
Igen.
Bizonyítás: A szabály kimondja, hogy az üveg nem szenvedhet keresztmetszet csökkenést, az üveg keresztmetszet differenciálja az alapjától nézve nem lehet negatív. Így a beszűkülés keresztmetszet csökkenést határoz meg.
Megjegyzés: A nulla (függőleges fal) vagy pozitív (szélesedő fal) differenciál megengedett.
A prefixumtól független (értsd: kis-, kicsit, nem nagyon, épphogy, alig) szűkülés nem elégíti ki a szabályban meghatározott követelményeket, így az nem megfelelő. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem tudom hova tartozik, és hasonló élményt tuti már leírtak ezerszer de le kell írnom.... Ritkán jelentkező ismerős megint megtalált. Fehérkristályos por alufóliában. Az első vészharang akkor kongott mikor fura szagot éreztem. Kiváncsiság vezérlete alatt rászánt összeget megkockáztattam. Ezután hagytam a csomagokat 1 éjszakán át szobahőmérsékleten állni. Reggel a csomagok már áthatóan büdösek voltak. De a meglepetés akkor csúcsosodott ki amikor felnyitva a fehér por BESÁRGULT és szúró ammoniaszag ütött meg.
Gyanítom szalalkáli vagy mi, de egy tapasztalattal gazdagabb és egy ismerőssel szegényebb lettem.
Remélem mások tanulhatnak ebből az esetből, azért is írtam le. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem meg h2o kezd el"metametta"sodni vagy ő maga meta egy újabb alteregója :D de mit számít ez itt a daathon hiszen ismerjük a jól ismert mondatot: "Mindenki egy" hajjjh én amúgy szívesen olvasom h2o írásait (is). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem rendeltem, de elolvasod a használati utasítást meg egyéb maszlagokat a termék ismertetőknél sztem te is rájössz hogy 90% az az üzemeltetője mint a fő herba eladó portálnak. Főleg a postai részt elolvasva. Szerintem nem lehet gond ha rendelsz onnan.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | H2O
Engem kurvára zavart a beírásod. Adva volt egy érdekes diskurzus, és ez a hozzászólás nagyon nem illett bele. Ha nem tartod magad rákos sejtnek, akkor írj egy normális választ, amiben kifejted, hogy miért nem értesz egyet ezzel. Mindenesetre ne ez a hozzászólásod legyen a példa arra, hogy a hallucinogének mennyit segítenek az emberen. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Na, csak összeálltunk végre megint!:-)
Itt belül csak én vagyok, biztos az zavar másokat, hogy gyorsan változom, fejlődöm. Az is lehet, hogy tegnap hajnalban, aki voltam, már nem is én vagyok, hanem csak voltam, akit nagyon zavart, hogy rákhoz hasonlítják Őt, aki öntudatra ébredt. Egy tudatos sejt, nem rombol, hanem épít. A sérült kóddal, hibás céllal rendelkező lesz öntudatlan és tesz tönkre egy nagyobb egészet.
Sok hibás gondolat van sajnos, ami nem az evolúciót szolgálja, próbálom visszafogni magam, de néha nem megy, legalább nem unatkoztok, most mennem kell, egyeztetek földönkívüli barátaimmal, a további kommentjeimről, melyek persze az emberi tudatosság fejlődését segítik... Annyit mondhatok, hogy az emberek, ma még sajnos csak kisebb csoportjának a hallucinogének sokat segítenek!
Figyeljetek továbbra is, písz:-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | :D
Hát én elfogadom, ha hülyeségnek tartják a gondolataim...már csak azért is, mert ezek nem megrendíthetetlen hitvallások, csak pillanatnyi, átfutó gondolatok...épp azért osztom meg, hogy bele lehessen kötni..én is azt teszem. Így lehet fejlődni. De nem zárhatod ki azt, hogy a hiba a te készülékedben is lehet...
Tessék átlátható ellen-gondolat-szörnyűségekkel szolgálni!
A daath azért jó, mert sok alternatív gondolkodású embernek, és gondolataiknak ad helyet, amik néha szélsőségesek is lehetnek. Ne várd el, hogy mindent megértesz, ami itt olvasható...azt se, hogy mindennek van értelme mindenki számára... És épp ezért ne is hidd, hogy mindent értesz...
Valóban jobb, ha nem látsz bele a szörnyűségekkel teli fejembe :D szerintem mindkettőnknek... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | tudom hogy nem ide illő, de talán mégis ide a legaktuálisabb
kedves H2O, elég sokat kommentelsz, szinte naponta a látom a hozzászólásaidat, néha nagyon jók, néha viszont az a régebbi hozzászólásaid lelkületének szöges ellentétei, vagy lehet én értem félre az egészet de úgy általánosságban TE MIRŐL BESZÉLSZ? nekem ez valahogy nagyon zavaros, örülnék ha kifejtenéd bővebben a vilánézeted/világnézeteid mert másokét amint látom imádod kritizálni, és nagyon jó érveid szoktak lenni, máskor viszont olyan hihetelenül értelmetlen(vagy csak én látom annak?) amit mondasz hogy nagyon meglep hány személyiséged van amúgy :D ? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Annyira tudtam, hogy valami ilyesmi replika fog jönni... Egyre jobban tetszenek H2O kirohanásai... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Éppen jöttem vissza, de még nem értem ide egészen, emeltem rezgésszámomat, egyéváltam, szóval így tisztán jövök egy öntudatra ébresztő kirándulásból... és megnézem - gondoltam, semmi rossz nem érhet - a daathot, bárcsak ne tettem volna! Mert itt vagy Te ezzel a rákos, tudatlanság-egység, gondolatoddal, szűzmáriaédesanyám, és kitudja még milyen szörnyűségeket forgatsz a fejedbe... :-) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Összejött a dolog. Ez a body load dolog nagyon szar. 14-15mg volt. Még nehéz beszélni róla, de nagyon megható élmény volt. Vizuálisan tényleg 2 papír kb, de rókázás része kimaradhatott volna. Mikor beütött azt mondtam lehúzom a maradékot WC-n, de mikor feleségemmel összebújtunk órákon át, mégis a testünk felett fonódtunk össze. A zene egyszerűen megölt, szétgyalázott, pedig az az életem. KayD - Coastline c. zene a lelkem legmélyébe markolt és kicsavart teljesen... fájdalmasan de örömtelien. A sokadik róka után ágyba dőltünk, és vártuk a hatás elmúlását, de 2 perc után már nem tudtuk hogy azt várjuk, hanem csak lelkek és gondolatok voltunk. Melegség érzés jött végre a hidegrázás után. Johnny English c. film-ről új kritikát tudnék írni. Hogy Mr. Bean egyszerre volt a Sebhelyes arcú, és az elme védelmezője... epic :D összességében megható élmény volt, ma nagyon közel érzem magam páromhoz, mintha 1 élménydús kiránduláson lettünk volna túl |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Valaki tud arról valamit hogy a million marijuana marcht megszokták még rendezni nálunk is? Én ugy 4 éve voltam rajta akkor a margitszigeten volt de azóta soha nem hallotam róla semmit. valaki dobjon már meg egy kis infoval róla ha tud |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | az általam belinkelt kavedaralok kozul szted melyik lenne jo?
vagy ami daralja a kavet az már jo lisztet daralni is?
Gyogynoveny szarat inkabb darálnám, mert az ollóval orákig tart, és felholyagosodik a kezem mire felapritom. Kidobni meg nem akarom...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Höö?
Bolond lyukból bolond víz folyik! :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Milyen gyógynövényekkel foglalkozol? gyüjtöd vagy mi?
Minnél jobb a minősége annál jobb. Pl, csinaltam olyanból is (biobarna rízsliszt), aztan barnarízst ledarálva, nemtom volt e nagy különbség, nem nálam nőttek a gombák. Minnél több cucc van benne, annal jobb, árpa, rozs, kendermag se arthat neki, jó a diverzítás, de könnyen lehet a sima brízsbe több cucc van. Vitamint azért nem porítenék bele, mégis csak embereknek van. :)
ps: azért csinaltam barnarízs olcsóbol lisztet, mert az olcsó volt. kb ennyi. nyilvan a bio jobb lehet valamivel. tipp: nézd meg mit szeret a gomba, ennek útanna kene wikizni vagy vmi, milyen tápanyagok kellenek neki pontosan. lehet tönköly jobb?
|
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | olvastam, hogy barna rizsliszt a legjobb a PF-hez.
pár gondolat felmerült.
1. a BIOboltban kapható barna rizsliszt jó-e? (akkor nem kell őrölni)
2. Mi van, ha vegyesen kerül bele liszt? (tönköly, árpa, rizs, stb)
3. Mi történne, ha őrölt kendermagot, vagy még levet és szárat is darálna bele az ember?
4. a rizsliszt a tápanyagok miatt kell, ugye... És ha bedarálna valaki multivitamin kapszulát? Vagy egyéb étrendkiegészitoket?
|
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | ez az evolúció, néhányan kihalnak
heló |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én meg pont azon gondolkoztam, hogy miért van az, hogy
az értelmetlen hülyeséget tagolatlanul ontják önmagukból azok akik nem tudják hogy hol van a végük... önmaguknak - tanulhatnátok végre - kicsi hülyék vagyt e eee ittt - szóval egyre több ilyenne l találkozom nem csak itt és ez szomorít de ez ne bátorítson inkább szeretettel töltsön el minden így beszélőt... sz ük ségük lenne r á de n em k a p j á k ezt,
mert nem kérték, szépen :-) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Jaja, szerintem az idegsejtek is pont így tartják össze a sok-sok különböző sejtet egy egységes szervezetté. Mármint azért működik, mert a sejtek"tudják" hogy az egység részei...egy náluk nagyobb szintű személyiség részei...tudják a testről, hogy az az én. És a fedő hámszövet sejtjei hülyék lennének nem megölni magukat, mert akkor nem válhatnának védő szaruréteggé, és az egész szervezet elpusztulna, velük együtt,csak így nem lenne aki tovább örökítse a hámsejtek genetikai állományát is. Tehát náluk az öngyilkosság=túléléssel.
Ez viszont elgondolkodtató, mert ha belegondolunk, akkor azok az emberek, akik azt gondolják, hogy nem részei egy náluk nagyobb rendszernek, hogy ők vannak, és kész, azok pont olyanok, mint az öntudatra ébredt, rákos sejtek, akik buta mód nem hajlandóak meghalni, inkább élni akarnak...így előbb-utóbb a genetikai állományukkal együtt meghalnak.
És az emberiség most pont úgy viselkedik, mintha nem lenne részese egy nálánál nagyobb rendszernek...azaz mi vagyunk a rák! Úgyhogy tessék elveszíteni az öntudatunkat, és egyesülni a mindenséggel! :)
Ja, és hogy ne legyen teljesen off --> Salvia :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hmmm, oké, mekkorára nő meg?
és kell e a tetején hely neki, hogy legyen elég levegő? |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld Logó: krokodil / Lacoste Forma: kerek
6265.
Kicsit meglepett,ez az ellenségeskedés,no mindegy,véleményem szerint ez a topik ezért van,hogy megosszák az emberek a tapasztalaikat,valamint hogy mit tartalmaz..
Ami az ajánlást illeti,ha van orrod az ilyesmihez akkor a szart nem fogod megvenni azt hiszem ebben egyetértünk:) A képet is azért linkeltem hogy segítsek a többieknek hogy lehetőleg ne szart vásároljanak.
Természetesen elfogadom a véleményedet!! És máskor jobban odafigyelek az ajánlgatásokkal:)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld Logó: krokodil / Lacoste Forma: felezős
6264.
Nagyon sok széria fut belőle,hála a magyaroknak,szarabbnál szarabbak,szinte lehetetlen kifogni azt amelyik valóban MDMA-t tartalmaz,nem kellene annyira ajánlani,talán te árulod :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld Logó: krokodil / Lacoste Forma: kerek
Ahogy egy régebbi beszámolóban olvashattuk gyakorlatilag minden megvan benne ami egy jó lasztihoz kell,(felezős)hullámosan jönnek a hatások hol leülös zenehalgatós,hol dancelős 4-5óráig simán kitart,megjegyzem engem egy fél megdobott:) Képet sajnos nem tudok mellékelni de csontra igy néz ki!!
http://www.pillreports.com/index.php?page=display_pill&id=11654 [...]
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld Logó: vaskereszt Forma: kerek
Kerüljétek el,nem rc-és valószínűleg mcpp vagy valami hasonló lehet benne,hányinger,gyomor émelygés!!!
NE VEGYÉTEK MEG!!!!!!!!!!!!!!!!! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | cellux!
Gratulálok ehhez a gondolatodhoz! Teljes mértékben osztom! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Üdv Tom! Én még nem próbáltam sem gombát sem lsd-t, de én 15 mg-nál nem tapasztaltam olyan erős vizuálokat mint pl yoponál ahol nem tudtam eldönteni, hogy nyitva hagyjam a szemem vagy csukjam be, mert mind a két esetben lenyűgöző volt a látvány. A következő tripem 20mg-os lesz, és valószínüleg inkább estére időzítem, talán így jobban domborodik ezen a téren. Esetleg van valami tanácsod? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a lényeg lényege lényegében lényegtelen |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | (Ez a növény unikum a pszichedelikumok között, kár, hogy a betiltását fontolgatják.)
Nekem az okozott sok fejtörést, hogy miként lehetséges a világ további zajlatása az elkülönült egó szintjén, ha egyszer visszafordíthatatlanul, élmény szinten realizálódik a "minden egy" valósága.
A felébredést nehezen tudom elképzelni másképpen, mint az út végét, a beteljesedést, egy olyan helyzetet, ahonnan nincs és nem is lehet tovább (aratás).
Néha úgy tűnik, a felébredést maga a világ akadályozza meg, egyfajta ösztönös ellenállás vagy elhárító mechanizmus formájában, mert "tudja", hogy a világot csak a lények világba vetett hite, más szóval a nem-tudás tartja össze.
Ha ez így van, akkor egész jól érthetővé válik az az erősen irracionális elutasító attitűd, amit a világunk a pszichedelikumok használatával szemben tanúsít.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Üdvözlet! Egy érdekes salviás élményt szeretnék megosztani, hátha akad olyan akinek hasonló élményben volt része. Az eddigi legfurcsább salviás élményemet éltem át akkor. Már lassan egy év is eltelhetett, és azóta nem is használtam ezt a növényt, csak nevelgettem az ablakban. Nekem igazán negatív élményem sosem volt még tőle sőt semmi negatívumot nem tudok felidézni, de mégsem használtam hosszú ideje már, mert úgy éreztem/érzem, hogy komoly tapasztalatok megélésére létezik, ebben segít és nem olyan kaliberű/hangulatú tanító akinél gyakran szeretnél megfordulni, de mindenképpen olyan, akit felkeresel amikor érzed, hogy eljött az ideje... Akkor este úgy éreztem. A trip alatt valami lágy hajlásszögű mértani test, mint vmi gömb vagy tojás vagy alaktalan paca belső felülete fölött repültem vagy suhantam. Messze érzékelni lehetett hogy hajlik a tér, felfelé vagy kissé oldalra. Mindenesetre nem egy sík fölött voltam. És előttem pedig a horizonton túl ugyan úgy, az a felület volt ami fölött repültem tehát valahol nagyon messze felfelé görbült minden mint egy gömb belsejében. A talajhoz, vagy felülethez közelítve, az apró sejtek és pontok amikből állt egyre csak nőttek. Mikor látótávolságba értek, láttam hogy mind én vagyok, rengeteg ugyanolyan kiadásban ameddig csak látok, és ugyan abban a testhelyzetben van mindegyik mint én, akkor ott este a vízipipa csövével a kezemben, törökülésben a földön. Mind némán vagy hangosan (már nem tudom és akkor sem tudtam biztosan) kiáltottak és ahogy egyre gyorsabban közelítettem, az egyik ilyen én felé a tömegben végül "belementem" és akkor jöttem kb vissza. Az jutott eszembe... bár ez nem jó megfogalmazás mert abban az erősen befolyásolt állapotban nem így jött le, hanem inkább tudatosult bennem minden kétséget kizáróan hogy a végtelen sok univerzumot láttam, illetve annak azt a parányi részét ahol a sok párhuzamosan létező én, ülök a padlón abban a pillanatban, a rengeteg sok realitás mindegyikében. Nem gondoltam bele, hogy végül erre a következtetésre jutottam volna csak úgy megjelent a fejemben a gondolat és mikor kinyitottam a szemem ez volt a véleményem. Szinte készen állt a "józan" énem számára. (Már amennyire józan lehet valaki másodpercekkel a visszatérés után)... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | (folytatás)... Ez így leírva nem adja vissza de talán sejtitek, hogy értem. Azután napokig motoszkált bennem egy kellemetlen érzés. A véleményem, utólag átgondolva sem változott, viszont pont ennek köszönhetően hogy az élményre adott (vagy talán sokkal inkább kapott?) választ tényként fogadtam el, azon kezdtem el filozni, hogy ebben a teljesen kezelhetetlen állapotban, amiben részem volt ott este, vajon abba az énembe tértem-e vissza amelyik voltam mikor az öngyújtóval elkezdtem izzítani a levéltörmeléket? És honnan venném észre ha nem? Ha ez egyáltalán lehetséges. Ez egy csomó furcsa bár érdekes gondolatmenetet szült, és végül is arra a következtetésre jutottam hogy értelmetlen ez a fajta hozzáállás, mert kívülállóknak tekinti a többi énképet. Mintha rajtam kívül valahol messze élnék a saját életüket, ami vagy teljesen ugyan ilyen vagy nagyon hasonló. Pedig ez nem így van, a többi "kiadás" is mind én voltam/vagyok. Mintha párhuzamos csövekben futna víz, ami ugyan onnan ered és amik valahol összecsatlakoznak aztán ismét szétválnak. Mivel a kiindulási pont azonos, ugyan az a víz folyik a csövekben, nincs értelme azon gondolkodni, hogy a megfelelő víz került e vissza a megfelelő csőbe mert az utolsó cseppig ugyan annak a dolognak az összességre. Ez volt az egyik legerősebb salviás élményem és szerintem érdekes pluszokat adott a világnézetemhez. Azóta is úgy gondolom, hogy voltaképp minden lehetőség megtörténik minden pillanatban. Végül is nem ettől lenne tökéletesen "kerek" a világ? Az az elmélet már régóta ismert, hogy adott döntés vagy válaszút eljövetelekor mind a két eshetőség bekövetkezik párhuzamos világokban. Csakhogy ahány atom van a világon az mind mozdulhat adott pillanatban akármerre (durva földhözragadt 3 dimenziós világképben gondolkodva.) Tehát sarkosan fogalmazva, minden előfordulhat. És szerintem minden meg is történik minden egyes másodpercben ami csak megtörténhet. Mi pedig csak egy hajszálvékony szeletét fogjuk fel és hogy ez a kis szelet mit fed épp le azt befolyásolják a saját és mások döntései, és a véletlen. Nem tudom, hogy ennek az egésznek mások számra van-e bármi értelme, de számomra értelmet adott néhány dolognak amikről sokat gondolkodtam és ha másért nem már ezért az egy dologért is megérte hogy a salviát kérdeztem erről a témáról. :) A triptől elvonatkoztatott részek is lettek a beszámolómban jócskán ezért elnézést, ha nem ide valók, de úgy éreztem hogy így teljes a mondanivalóm. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | mekkora muanyagdobozban lehetséges a pf tech optiműlisan?
10 cm, 18cm, vagy 20 cm magas elég?
a videon az ember vagy 40-50cm magas muanyagládába teszi... Kell ilyen magas terrárium? |
| |  |  |  |

|