 | 
Legfrissebb hozzászólások (45781 - 45800)
 |  |  | | | |  |  |  | | persze most egyből azt csináltam, amiról beszéltem :) "úgy sem kiváncsi rájuk senki" = nem bízom a saját képességeimben, a jelenlegi környezetemben annyira, hogy mutogassam a dolgaimat, bár igazából azért írom, mert valakinek meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes, de -ilyenolyan tapsztalatok, elképzelések, ráérzések, kompetíciós játszmák, koherencia-értékek, stb miatt- nem bízom benne, hogy ez érdekli azt akinek -a szándékomat tekintve- írtam, így másnak sem mutatom meg.
mindegy. most ezt pl.nem töröltem ki. pedig sokkal kevésbé érdekes, mint pl egy esszé, amit napokig írtam kézzel, s a végén jól elégettem. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem fontos tudni, hogy amikor valamit teszek, mondok, érzek az nem a másik számlájára irható, hanem a sajátomra. "szomorú vagyok, mert a másik semmibe vesz"=szomorú vagyok, mert mást várok el a másiktól, mint amit az nekem képes adni. "a másik teljesen hülyének néz" = sajnos nem tudom megértetni magamat a másikkal, igy sebezhetővé válok. "a másik elhagyott egy harmadikért, rohadtul szemét dolog ez tőle" = sajnos hiába szeretem a másikat, nem az kell neki amit én képviselek, jobb lesz ha befordulok és magamban keresem a hibát, lehet, hogy nem is vagyok párkapcsolatra tervezve, stb "a másik félreért" = meg kellene próbálnom másképp elmondani amit szeretnék. "a másik a hátam mögött nyomul és én ezt érzem, tudom" = el kellene fogadnom, hogy a másik azt tesz amit akar, szuverén lény, semmi közöm hozzá, ha valamit nem akar megosztani velem.
stb. én legalábbis ilyenekhey hasonló módszerekkel próbálom a szociális viszonyaimat megérteni. persze gyakran mondom én is a magamét, ha nagyon fáj valami. bár mostanában leggyakrabban befordulok és mivel az a tapasztalatom, hogy nincs társam, akivel érdemben meg tudnám beszélni a gondjaimat, gondolataimat, ezért mindenféle esszékbe, néha irodalmi művekbe szublimálom a tudatos kapcsolati-élményeim-, illetve a tartalmi tapasztalataim emésztési folyamatának eredményét. ezeket néha ki is törlöm, mert úgzsem kiváncsi rájuk rajtam kivül senki. kutatóként nem tudom magamat eladni, iróként sem, blogolni nincs kedvem ígz marad a mandala-jellegű alkotás: kiad-kitöröl. mint ahogy az az adott emberekkel is történik. kicsapódnak egy család aktuális nyúlványaként, aztán törlődnek és csak mint beépült emlék maradnak fent. ha fennmaradnak.
azt hiszem a teljes nihilizmustól a parapszichológiai képességeim -amelyek miatt a leggyakrabban van problémám vagy közvetlenül, vagy közvetve - mentenek meg. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hello. ugy döntöttem h nem döntök sehogy. még inni se fogok többet mert beszennyezzi a mindenség áramlását bennem. vagy mi. mi lenne ha mindig azt kapnád amit elvársz?? az jo lenne?? hát nem ártana az biztos!! :) de akkor ....inkább be is fejezem..:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mivel egy másik témakörben magyartalansággal lettem megvádolva (vélhetőleg egy nehezen értelmezhető, kettős kötőjeles, ritka szószerkezet miatt), ezért íme a szöveg piros-fehér-zöld változata. Szégyellheti magát a sok orvos, akik magyartalanságukban meg sem kísérelték lefordítani az agyterületek és ingerületátvivőanyagok neveit! Hiszen ki beszél ma már latinul, még a latin-amerikaiak sem!
"A külső látási, ízlelési, hallási, képzeleti és érintési ingerek a szaglóagyba, a limbikus agykéregbe és a talamusz magjaiba kerülnek átvitelre, és a hipotalamusz középső látóideg-kereszteződés előtti területére (M-POA) egyesülnek, ahol gerincfeletti merevedéseket (lelki eredetű merevedéseket) ingerelnek. A szerotonin (5HT), a kortikotropin-kibocsátó hormon (CRH) és a b-endorfin (bEP) gátló hatást fejtenek ki, míg a gonadotropin-kibocsátó-hormon (GnRH), a dopamin (DA) és az oxitocin (OX) a lelki eredetű merevedések fő serkentői. A gerincoszlop hipotalamikus vetülései (esetleg oxitocin-alapú) irányítják a mellkasi és ágyéki gerinc szimpatetikus (T11-L2) és keresztcsonti paraszimpatetikus (S2-S4) rostjait, melyek gátolják illetve serkentik a merevedést. A nemi szerv közvetlen ingerlése egy helyi idegi hurkot kezd, mely az S2-ből az S4-be irányuló paraszimpatetikus ingerléshez és reflex-alapú merevedéshez vezet. A merevedés üregenbelüli működése kolin-alapú, adrenalin-alapú és nem-adrenalin-alapú nem-kolin-alapú (NANC) idegrostokat von be. A simaizomsejt-összehúzódások fő ingerlői (detumescencia) a noradrenalin (NE) és endotelin-1 (ET1), míg az acetilkolin (ACH) és nitrogén-monoxid (NO) a simaizomsejt-ellazulás és a merevedés fö közvetítői, a sejtenbelüli kálcium (Ca++) tartalmon át. A véroxigén-feszültség (pO2) az öblöcskékben fordítva szabályozza a simaizomsejtben az átalakító-növekedési-tényező-b (TGFB) kinyilvánulását és a kollagén felgyülemlését a sejteket körülvevő térben." |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | OFF: Elkészült a gloveboxom, gyorsan fel is avattam két poharas-alufóliás sütivel, fazekas módszerrel, kíváncsi vagyok hogy sikeresebb lesz-e a glovebox nélküli körnél (így kiderülne hogy a box, vagy a csírátlanítás volt-e a "szűk keresztmetszet")... Következő lépés a kukta beszerzése lesz, ebbe már FBS-es befőtteseket fogok tenni, ill. a párásító csövét bevezetem a terrárium oldalába, időzítővel és egy szintén időzített ventivel lesz megfejelve a rendszer azokra a napokra mikor nem tudunk foglalkozni a gombákokkal.
De amiért offoltam eddig: jól gondolom hogy a terráriumban a ventit a doboz oldalának aljára érdemes helyezni? A terv az hogy vatelinnal szigetelt apró lyukakon jut majd be a friss levegő, a venti meg óránként 10 percre bekapcsol és kifújja a doboz aljára szálló CO2-t. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Ha az a kiindulópont, hogy mindig mindenki projektál, akkor az a legnagyobb projekció, ha a másik projektálásáról beszélünk.
Ha meg nem, akkor is egy szerencsétlen szó szerintem...amikor valaki elkezdi használni gyakran sokkal több a bonyodalom utána, mint előtte volt.
Viszont ennél jobban ON nem is lehetne ez a topic így. :)) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A rédeiről engem is érdekelne info (mennyiség, hatás, rosszullét), mert most jutottam hozzá egy csomaghoz (134 db, tricolor, világoskék), de nem tudom, ennyivel érdemes-e belevágni. demonPulvisculus! Esetleg azóta valamilyen tapasztalat? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | this is a f*cking collective paranoia :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Álommanó: "a fentiek alapján egyértelmű, bár burkolt személyeskedés a halandzsával vegyes(jobb esetben csak rossz, magyartalan terminológiát használó) fejtegetésed"
Hohó, te kezdesz egyre érdekesebb eset lenni! Megtámadod azt is, aki úgy meri vélni, hogy feleslegesen érzed magad támadva. Annyira érzelmileg reagálsz, hogy nem vagy képes racionálisan felfogni a néhány soros fejtegetésemet, hanem az számodra "halandzsa".
Külön tetszett a "magyartalan terminológia" kifejezésed, pláne a második szava, az olyan szép magyarosra sikerült! :) A magyartalansággal vádolás pedig ugyebár - a te logikáddal - "egyértelmű, bár burkolt személyeskedés" arra vonatkozóan, hogy én zsidó, cigány, néger, beduin vagy multi vagyok?! Vigyázzál ám, ha betámadsz az árpádsávval, ráduszítom a turulmadarat!
Burkolt személyeskedésre pedig nincs okom, úgyhogy miért ne kérdezhetném meg nyíltan: Álommanó, te sok füvet szívsz, hogy ennyire paranoiás vagy? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hali én eddig két komolyabb tapasztalattal rendelkezem : 1 mivel rendszeres sportolok gyurok + karate kiváncsi vagyok ezekre a csoda szerekre amiket a testépítö haverom tol : pl HOT BLOOD zacskós cumo betolod 40 perc re majd szétrobbansz ugy pörögsz. Kiprobáltam 4 km es futásom alkalmával mikor használtam 2 percet javítottam szóval hatásos de igen korlátolt ideig hat 2 ,fél literes üvegnek kb az egy negyedéig cukorral másik két negyedéig instant extra erös kv val és tejjel összekevertem, felráztam bele a hütöbe másnap benyomtam suliban és teljsen szanaszét rakott :D ugy pörögtem egész délelött mint aki spurizott nagyon hatásos :) gondolom annyira nemtesz jót de ez van |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kicsit megkésve, de aki megteheti látogasson el. Science Fiction Filmfesztivál a pécsi TV Toronyban
http://www.plan9.hu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kétszer ajánlották fel az egyetemi tanári státuszt, mindkétszer azzal a feltétellel, hogy abbahagyom az LSD-kutatásokat, vagy legalábbis elcsendesítem a kutatások körülötti felhajtást. Én ezt visszautasítottam. Nem akartam harvardi professzor lenni; arra szerettem volna rájönni, hogy mi micsoda ezt pedig általában nem lehet megtenni egy egyetemen. /Timothy Leary/
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Mostanában van egy olyan mém, hogy mindenre azt mondjuk, hogy mém vagy direkt-indukált Rorschach :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kezdési időpont: 2009. 05. 30., szombat 22:00
a legénység:
tom select (girls & mathematics) benson madame (girls & mathematics) total carlos (girls & mathematics) rene mascarpone (random surprise) wachter (random surprise) thief (random surprise - visual) swain (twobmusic) klime (tilos)
A hajó jó, a zene jobb, a zenés hajó a legjobb! Ki ne ismerné e bölcsességet? Különösen igaz ez akkor, amikor a zenés hajó 150 főnyi vidám utasával a Margithídtól egészen Visegrádig, majd vissza ringatózik a válogatott house-bolond legénység zenei és a Duna valós hullámain. És akinek már túl giccses lenne a holdfényben úszó Börzsöny és Pilis látképe, nézheti nyugodtan Thief ellentengernagy vizuális absztrakcióit.
jegyek: május 20-ig:2500 május 20 után:3000 limitál férőhely:150 fő |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nemtom. beszéljünk a nárcisztikus személyiségzavarról inkább szerintem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A felhők fölött mindig kék az ég... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Dehogynem!" :D készségesség mi |
| |  |  |  |

|