 | 
Legfrissebb hozzászólások (8746 - 8795)
 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
Felmerült bennem egy kérdés, hátha itt kapok választ. (Mindig kapok, köszi előre :) ) Egy barátommal 2-3 hete trippeltünk egyet ketten, természetben. Féligmeddig szórakozás jellegű volt, sokat nevettünk, de voltak sírós és komolyabb beszélgetős és csendes részek egyaránt. A tripet megelőzően, mondhatjuk, hogy az elmúlt egy éven mindketten eléggé önpusztító üzemmódban vagyunk, a lelki okaival javarészt tisztában. Eléggé le vagyunk strapálva már fizikalag és lelkileg is és éreztük rég, hogy nem sokáig mehet ez így.
Na, az előzményekről ennyit. A tripet követően 1 héttel nem kívántuk a szintetikus drogokat. Mindkettőnkben volt egyfajta undor, illetve egy bulit követően nekem elég erős fizikai nehézségeim adódtak. (Émelygés, alvászavar, nagyon erős fáradtság napokig) Ennek lassan 2 hete, azóta nem volt semmi szinti, nem is vágyom rá.Még egy bulit is kihagytam :D A barátom volt bulizni, de tőle nem megszokott módon, nem szintizett egyáltalán.
Az lenne a kérdésem, hogy lehet ennek köze a gomba triphez? Szerinte nem , mivel érezte, hogy kezd kikészülni és ezért változtatott, szerintem meg már egy ideje érezzük mindketten, de mégsem tettük, megragadtunk nagyon abban az állapotban.
Szóval? Tud ilyet a gomba? Eddig még ezzel kapcsolatban nem olvastam semmit. Hogyan zajlhat (ezt a szót ragozni... :D ) le ez a folyamat? Minden érdekelne.
köszipuszi :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Helló mindenkinek! Még új vagyok a fórumon (és a pszichedelikus élmények terén is), remélem jó helyre írok és nem sértek semmilyen szabályt ezzel a hozzászólással, amelyben első pszichedelikus élményem írom le nagyon röviden. Két hónapja egy számomra teljesen ismeretlen személlyel találkoztam egy klub előtt. Épp egy telefont próbált kérni valakitől hogy írjon egy sms-t, én pedig úgy is csak egy helyben álltam, hát odaadtam neki a telefonom. Miután végzett, megköszönte majd kérdéseket tett fel nekem hogy elégedett vagyok e magammal, milyennek látom a környezetem és a barátaim meg hasonlók. Először furcsának tartottam de egy idő után azt vettem észre hogy két órája beszélgetünk. Majd eljött az idő amikor azt mondta hogy láthatom szebben is a világot és hogy rájövök mik és kik az igazán fontosak az életemben, a megoldás pedig nála van. Furcsamód nagyon meggyőző volt, elkapott egy örömérzet hogy talán igaza van és tényleg elindíthat egy jó irányba. Néhány percnyi lelkizés és kibeszélés után a kezembe nyomott 2 blottert és felajánlotta hogy tarthatok vele. Nem kellett sok, kaptam az alkalmon nyelv alá bélyeg, majd elindultunk egy másfél órás útra gyalog hazafele hozzá. Ő nem vett be, azt mondta hogy ő most szeretne tiszta maradni és külső szemmel figyelni a változást rajtam. Itt megjegyezném hogy azon kívül hogy pszichedelikus és a média maszlagon kívül mást nem tudtam az lsdről. Nagyon rendes volt a srác, végigvezetett a városon és soha nem látott dolgokat csodáltam meg a folyóparton és az előttem elhaladó vonat sem volt semmi. Mikor hozzá elértünk mondta hogy bármit nyugodtan csinálhatok a házban ami jól esik, fedezzek fel dolgokat. Miközben teljesen elmélyültem egy szekrény belsejében pár blackmill számot rakott be. Mikor kezdtem lejönni róla még beszélgettünk, majd bevetett nekem egy ágyat, ő pedig egy másik szobában elaludt. Még egy ideig azon töprengtem hogy hogyan tudnám megosztani ezt az érzést másokkal, de rájöttem hogy ezt nem tudom szavakba önteni, át kell élni. Mikor felkeltem egy cetlit találtam magam mellett melyen csak annyi állt hogy "Hágába vitt a sors, a hátsó ajtó nyitva van." Én pedig miközben kisétáltam az ajtón egy örömkönny csordult ki a szememből, mintha mindig is erre vágytam volna. Összességében nem éreztem még ilyen hálát senki iránt. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Akinek van kavedaraloja, megtudna mondani,hogy mennyira finomra daral?
Aranygyokeret szeretnek daralni es kapszulazni. Ennek lenne igy hatasa, vagy jobb teat fozni belole? Olvastam, hogy ez is segithet emlekezni az almokra.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Új beszámoló:
Red Plant: Az első utazásom a legjobb barátommal közösen (2014) - MDMA, LSD, kannabisz, kéjgáz Beszámoló | 2014. június 26. | Kiadó: Daath http://daath.hu/showText.php?id=225 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | OK, köszi, felraktam kettöt! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér Logó: Bugatti Forma: ovális
MDMA 200mg+ gén: nem tippelgetek hanem natur mdma kristályhoz viszonyítom őket |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A let's grow mushrooms-os videóban, ami előtt az izolálást csinálja az egy ózongenerátor? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Elözö hozzászóló: Beküldenéd légyszi egyenként is ezeket, 1 tabletta per hozzászólás, külön kiválasztva a Szín, Logó, Forma, Hatás lehetöségeket? Mert akkor rögtön fel tudom rakni a hozzászólásodból az adatbázisba is (nem kerül fel automatikusan, ha nincsenek külön és kitöltve a mezök). Írhatsz inkább szubjektív élményeket is a tabikról, a milligrammos összehasonlítás/tippelgetés mellett vagy helyett. Köszi! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Sárga Majomfej --> simán bennevan a 200mg mdma Fehér Bugatti Ovalis --> ebben is bennevan a 200mg mdma Sárga Nintendo Kerek --> 100-150mg mdma
az összes laszti állaga kemény, színei nagyon élénkek, a szinezőt SEM sajnálták az mdma mellett belőlük! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ja akkor oks. amúgy adtak xanaxot a látásjavító-szemműtétem előtt is, de még így is izgultam :D Nem mindennap égeti ki az ember szemét egy lézer :) 20 vagyok amúgy |
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | Viktore: Nem hinném, hogy bármiféle mütétnél Xanaxot adnának, hiszen az egy szorongásoldó, amit hetekig-hónapokig szoktak szedni... Ha esetleg nem vagy 18 éves, akkor pedig egyáltalán nem adják, mert nem javallt a szedése. A Xanax nem MAO-gátló, de az együttszedése mégsem javallt MAO-gátlókkal. De ezek a gyógyszerinterakciók csak nagyon pontos együttszedésre vonatkoznak (tehát arra a pár órára, amíg két szer pont egyszerre van a véredben/beleidben/agyadban), ilyen több napos idökülönbségnél már nem okozhat amúgy sem problémákat a MAO-gátlás. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | juj, ezt csak azért kérdem mert lehet lesz egy kisebb parás műtétem 2 nap múlva, és lehet adnak egy fél xanaxot :D
de gondolom addigra nem fog kereszteződni a dolog semennyire. Nem vagyok xanax függő, nyugi :D
nem tom hogy a xanaxban nem SSRI gátló-e a hatóanyag (alprazolam), azt hallottam hogy azzal is vigyázni kell a pszichedelikumokat szedőknek nem csak a MAOI-val
______________________________________
Jah és ha nem tévedek akkor ezeket a szabályokat kell betartani: -trip előtt 3-4 órás koplalás -kék hajnalka beáztatás (8-10 óra) után a magokat kinyomkodni a héjukból -vigyázni kell hogy minél kevesebb fény érje őket (csak napfény?) valamiért -jól szétrágni, vagy szétdarálni a magokat -és persze minden trip-szabályt betartani
Első hajnalkázásom lesz egy barátosnémmal 120-120 mag |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga Logó: majom (Paul Frank / Julius) Forma: majomfej
Felet vettem be, de az egész tartalmazhat 200mg-ot, nem kicsi bogyóról van szó :D mindenképpen mdma |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Viktore: De gáz, mert hozzászoktat ahhoz a gondolathoz, hogy az általad választott kémiai állapotokat újabb kémiai állapotokkal kell módosítani. A végén egy vegyi gyár leszel és ötpercenként kitalálod, hogy a jelenlegi állapotod miért nem jó úgy ahogy van, és hogy hogyan lehetne újabb vegyületekkel más irányba terelni... :)
Két nappal késöbb szerintem amúgy sem indokolt a dolog - pláne, hogy le sem írtad, hogy egyáltalán milyen "hajnalka-mellékhatásokat" akarsz Xanaxszal befolyásolni? A helyzet pontosabb ismerete nélkül pedig felelötlen dolog lenne bármilyen szert vagy módszert javasolni, ezt ne is várd el itt senkitöl. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A cikkben említetted egyébként az MDMA szülte Rave korszakot, amit én, hogy úgy mondjam zenei irányzatban végtelenül kedvelek. Ahogy néha elnézem a klippeket, hallgatom a zeneszámokat és mindenféle pszichoaktivizálás nélkül is átjár az a mély varázs, ami árad belőlük. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ez miért a múlt, ma miért nincsenek ilyenek, vajon mivel és mennyivel vagyunk kevesebbek a hiányában. Vajon tényleg jobb az, ami ma van? Eléggé költői.
Sok volt a mosolygó ember... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kár hogy az átlagembert nem a mélység, hanem a bulvár híradások érdeklik...és még rosszabb, hogy az átlag szabja meg az irányt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ha hajnizás után 2 nappal be kéne venni egy kis xanaxot az nem gáz ugye? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | @Thom:
A vágott felületet, amennyiben roncsolt, éles pengével metszed ki és alkohollal fertőtlenítsd le. Ha nem fertőződik el, akkor 1-2 hét alatt megszárad a "seb". Azért lehet fonnyadtabb, mert vizet veszített a sérülésen keresztül. Én megöntözném és kitenném szórt fénybe. Pár hét alatt helyrejöhet. Az is szerencse, hogy aktív szakaszban van a növény és nem télen történt az eset. Hasonló a helyzet, mint a hajtatásos szaporításnál. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: sárga Logó: majom (Paul Frank / Julius) Forma: majomfej
Beszámolók szerint kb. 200 mg MDMA lehet.
 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szilvacska: Kicsit álmosan és gyorsan olvasva az elsö mondatod úgy jött le, mintha a barátnöd most szeretne teherbe esni, és jövö márciusra már túl lenni rajta :D Mert az valóban aktuális segítségkérés lenne így júniusban ;)
A pszichoaktív szerek pont azért azok, mert annyira elsödlegesen a tudatra hatra, és a testre csak nagyon rövid ideig. Ezek a "lerakódik a gerincvelöben" stb. dolgok hatalmas fasságok, nem kell elhinni. Legtovább a zsírszövetbe tárolódó THC-metabolitok mutathatóak ki (kb. 1 hónapig), de gyakorlatilag az is csupán a müszeres mérés pontosságáról szól. (Mint ahogy az is, hogy a városi levegöböl vagy a szennyvízhálózatból is ki tudnak mutatni "néhány molekulányi" kokaint.) Ilyen szempontból tehát teljesen felesleges a milligrammnyi drogok miatti tisztítókúra - mivel ugyanannyi idö alatt az ember nagyságrendekkel több káros dolgot kajál be, iszik meg, ken magára stb. juttat be és tárol el az élelmiszerekkel, kozmetikumokkal, háztartási és higiéniai termékekkel, stb. A neurotranszmitterek szintje max. 2-3 hét alatt visszaáll, még ha nagyon meg is küldi mondjuk alkalmi kokainhasználattal.
A terhesség alatti bármiféle drog használatát én azért nem ajánlanám, mert mialatt a magzata/újszülöttje/csecsemöje/kisgyereke fejlödik, a közvetlen és közvetett társas környezete 8745234 dologgal fogja sokkolni a szerencsétlen anyukát azzal kapcsolatban, hogy "valami gond lehet" az utóddal. Például ha a magzat sokat mozog az anyaméhben, akkor a sok károgó azzal fogja ijesztgetni, hogy ez abnormális dolog, és akkor a bizonytalanság miatt egyböl arra fog gondolni, hogy ez biztosan a drogozás miatt van. De ha a magzat NEM mozog sokat, akkor is az lesz a parája, hogy ez is a drogozástól van... Stb. stb., gondolom érthetö ez az alapgondolat. Soha sem a kismillió egyéb faktorra fog következtetni (szennyezett a levegö, a víz, a talaj, a kaják, sok a stressz, a zaj, a konfliktus, az érzelmi, munkahelyi, párkapcsolati, egzisztenciális stb. parák), hanem TUTI a drogos téma ugrik be mint a problémák oka. Szerintem ezt a stresszt nem érdemes bevállalnia, tehát inkább ne toljon semmit sem, mintsem hogy a szerhasználat lehetséges okozatain kattogjon (és ezáltal stresszelje a magzatot is).
Harmadrészt pedig szerintem saját maga miatt is érdemes átalakítani kicsit a gondolkodását és viszonyulását a drogtémához. De legalábbis nem értemes önsajnálattal kezelnie a témát, hogy most a gyerek miatt "le kellett mondania sok jó dologról/drogról". Tehát ez ne legyen ilyen "sajnos le kellett állnom a drogozással a gyerek miatt, pedig jó volt" gondolkodásmód, mert az a sóvárgó drogos mentalitása. Egyszerüen természetesnek kell venni, hogy egy teljesen másik életszakaszba kerül, teljesen más szerepekkel és felelösségekkel, ahol az elsödleges örömforrás amúgy is a gyerek lesz, és a hedonista célú droghasználat legfeljebb egy kapcsolódó mellékszál lesz (ha lesz). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
Egy barátnőm kérdéseit tolmácsolnám
"Márciusban szeretnék teherbe esni, és lenne közben pár buli. Nem tudom, h mi mennyi idő alatt tisztul ki annyira, hogy ne okozzon gondot a terhesség alatt. 2 hónap szünet elég? Tisztitó kúrakkal lehet gyorsítani a folyamatot? Illetve szivhatok-e terhesseg alatt? Minden ezzel kapcsolatos dolog érdekel. Egyébként nem drgozok gyakran. Havi egyszer kokain, 1-2-3 havonta amfateamin és/vagy eki, illetve hetente szívok kb "
Köszi a nevében, előre is
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hy demonskater, örülök, ha megijesztett :D eszerint sikerült egy kis horrorhangulatot előidéznünk. egyébként a legtöbb hang, amit használunk, több felvett beszédsample, meg pár ingyenes vst [pl. obdx - ezeket a jó öreg vst4free.com-ról lehet leszedni] keveréke + delay/reverb-tömkeleg abletonban :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sziasztok!
A peyotomat a minap elkapta a függöny és leesett az ablakból. Megsérül a tetején 1 picit, és most elkezdett barnulni meg fonnyadni szegény. Hogy tudnám megmenteni, hogy ne kelljen kidobni? Köszi. |
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | Köszi mindenkinek a pozitív visszajelzéseket! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld (rikító) Logó: kézigránát Forma: kézigránát
Múlt hétvégén lett tesztelve. Határozottan állítottam, hogy az mdma nem partyba való, most mégis volt így egy élményem. Kb. a hatás első órája után vigyorogva mondtam a többieknek, hogy méghogy nem partyba való? Bevallom nagyon jó élmény volt. :D Erősen szafránillatú és vélhetőleg magasabb a hatóanyagtartalom is. Éjjel egykor vettem be és reggel 6-ig kitartott. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nagyon jó írás!
Gratula hozzá, Gén! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a dollárosról elég gyorsan megtanultam, hogy sosem szabad bízni benne, még kezdő koromban nagyon elrontotta egy estémet, azután lettem daath olvasó valaki tanácsára :) |
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | A tablettázott dolláros RC-kröl hol láttatok hirdetéseket? (be szabad írni ide is, majd törlöm olvasás után) |
| |  |  |  |





 |  |  | | | |  |  |  | | 6975. (subfish): OK, javítottam!
A beírások amúgy nem azonnal kerülnek fel az adatbázisba, hanem van egy külön eki-adminisztrációs oldal, ahol még lehet javítani/egységesíteni (logókat, színeket), illetve a tabletta-infót nem tartalmazó hozzászólásokat (pl. csak kérdés) törölni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 6974.
Nem jól választottam ki a színt, szürke (barna foltokkal)
Gén! Kérlek javítsd, köszi! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 6381. Én+te+ö=gén
Régen olvastam ennyire jól összeszedett cikket a drogriporteren. |
| |  |  |  |





 |  |  | | | |  |  |  | | Nem tudom meddig lehet vagy szabad korlátlanul hülyeségeket ide írnom..
ezt a videót magamnak küldöm a jövőbe csakhogy emlékezzek, ki is az Úr ezen a bolygón.Nem kell megölnünk egymást, bármikor jöhet egy kődarab a világűrből.. akkor mindenki újra tudni fogja majd.
http://www.youtube.com/watch?v=i61nca8JAak |
| |  |  |  |

|