 | 
Legfrissebb hozzászólások (24816 - 24915)
 |  |  | | | |  |  |  | | fejlemééény: tegnap óta irma és én újra egyfejűek lettünk, tehát irma már én vagyok :) rájöttem, hogy olyasmi lehetett ez, hogy "nem fért el" virtuális értelemben a fejemben az "agyam", tehát, mivel hirtelen "rágyúrtam" olyan módon, ahogy eddig nem, a módosult tudatállapotban "kibővítette" a tárhelyet "egy extra merevlemezzel" és "annak a virtuális házával", vagyis kb egy virtuális új partíció keletkezett... lol... de persze annak nem volt személyisége, stb. mivel csak egy extra tárhely """ most amúgy az van, hogy egészen furcsa módon, az eddig használt jobb kezem nyomibb, mint a bal... úgyhogy most vissza kell tanítanom magam jobbkezessé is, és akkor kettőkezes leszek teljesen...
azért az mri, ct kell, nem is árt, meg jó kis art alapananyag lesz.
szóval, aki az élményem miatt hagyta abba a "balozást" (kifejtve egy korábbi hozzászólásban - az esetlegesen most bekapcsolódnak), folytassa nyugodtan, nem árt az. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bocs meta, de ha téged nem néznek paródiának a két fejeddel akkor őt miért kéne? :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az enwazze néven, a bugyutulás című topikba borzasztóan vehemensen írogató kiscsávóéba, akiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy paródia-e, vagy egy nagyon ratyi és rettentően káros"mémgyáros"... hátha a sok "luk" amit az agyán ütött kicsikét befedődik, vagy esetleg rájön, hogy bugyutul ... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sztem azért van, mert annyira lebutulnak az alap tudatállapotban használatos rendszerek, hogy bekapcsol a vészkommunikátor... és kénytelen a tudat az akasha mezőn keresztül nézelődni. én a magam részéről jobban szeretem, ha ez nem a butulás miatt következik be. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | huuu ez nagyon izgalmas téma... ajánlom figyelmedbe az enter the void c- filmet ugyanez a témája naggyon látványos és nagyon pszichedelikus film. a tibeti halottaskonyv alapjan mutatja be a halal utani dolgokat meg az ujrainkarnalodast. éss áá a dmt nagyon misztkus :O |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sokat akar a szarka...
Elég lesz elsőre a fél is (az utolsó avataros élményem után különösképp ajánlom), és T+3-4ig ne is szívjatok rá, biztos ami biztos. Nem kell kombózni elsőre, így is nagy élmény lesz, ha meg esetleg rosszra fordulna, akkor nem lesz még 1 plusz szer benned ami miatt aggódnod kéne.
BTW mi is a célod az egész úttal? Ne vedd félvállról az egészet, de nem is kell tartani tőle, csak könnyeden :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Annál is inkább, hogy a mostani nem MDMA tartalmú ekikkel aligha fogsz tudni candyflippelni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jo dolog a candyflipp de első alkalomra szerintem a fecni meg a fű is elég lesz :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Másnapja nagyon fura. 10 óra alvás után úgy keltem ki az ágyból mint egy 90 éves papa. Nehéz végtagok, fura légcső (mintha nehéz lenne a levegővétel). Múltkor is ugyanezt tapasztaltam, de akkor annak tulajdonítottam be, hogy koratavasszal sokáig voltunk kint a tűznál és felfáztam, de nem. Ugyanaz az erzés. Mintha kezdődő beteg lennék. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nagyjából vissza lapozgattam a fórumba, de ha mégis volt már itt ez a videjó akkor előre is bocsi:
http://www.youtube.com/watch?v=rYAbXnejYPo&feature=player_embedded
az eleje meg a vége furcsa, szerintem rendesen csúsztat is, de amit a tudós ember mond az elgondolkodtató. Én eddig is úgy tekintettem a halálra... á mindegy ezt most nem fejtem ki jobban, lényeg az, hogy ha itt tartózkodásomnak tényleg DMT trip a vége olyan rossz nem lehet a dolog:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a jin jangos bélyeget eladtuk. megmaradt az enyém, az a piros elefántos :D haverral felet-felet fugunk megenni holnap meg még fű is lesz hozzá. ojat is mondtak, hogy extasy-t vegyük be a bélyeggel együtt :D
már nagyon várom és kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle majd :)) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | http://www.positiveart.hu
Hangmeditáció lesz a mai napon a XVI. kerületi Chandra központban. Leginkább ambient stílus kedvelőinek ajánlanám, elektronikus zene és elektromos gitár összjáték lesz a meghatározó téma, kétszer fél órás élőzenével. Legközelebb május 27-én lesz ilyen, ha bármelyik érdekel, kérlek jelentkezz a weboldalon megadott elérhetőség egyikén előre.
Välke! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Most próbáltam harmadszor, de minden egyes slukk után teljesen más világ tárulkozik eléd, de van egy erzés, h már jártál itt. Mindig ugyanaz az érzés. Vizuálisan is mindig más. Most így huzta a teret:
http://alexgrey.net/img/interbeing.jpg
és ehez hasonló függőleges tagoltság volt jellemző. Néha fraktál, néha spirál, van úgz hogz mozaik és a végén összeugrik egy pontá a világ. Az alakok fejei nagyon dúrván változnak. Színek mint a legszebb képregényben.
Igazából ezt nem ajánlanám senkinek, mert az emberek nagyobb részénél tuti para. Bennem is megvan mindig. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen. volt. Elmúlt.
Egy kis körömnyi changa. 1 slukk. Más világ, teljesen. Rémísztő, de egyben kiváncsivá tesz. Minden érzékeszerved megváltozik.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | most toltad? ...'toltad' na, érted. Szóval friss? Van mit megosztanod velünk? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Annyira ijesztő és egyben gyönyörűséges, amit ez a szer ad. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez egy más világba röpít. Hihetetlen |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez is ismerősen hangzik, bár már rég volt. Egyesek olyat is tapasztaltak hogy egy időre minden a szokásosnál homályosabb lett, majd az tér telis tele volt fekete pontokkal majd elfolytak. Vigyázni kell, aki újonnan használja, tudja hogy mik lehetnek a következmények, mert ha nem készül fel, esetleg be is pánikolhat, sajnos ilyenről is hallottam már. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | swim alátámasztja? hát énis! bár a koncentrálás az nagyon kell! :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ezékiel: Igen, annó a Nokia 3100-as WAP-korszakban ráéreztem a sávszélességi fogyatékkal élök mindennapi gondjaira :) Ezért pl. a mai összes hozzászólást meg lehet nézni kb. 170 KB-on (oldalmenük, stb. nélkül): http://daath.hu/showLatest.php?top=mai&siph=3 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nyugi én is ülök sokat a gép előtt, bár én önszántamból. :D Kéne wifi, meg egy konnektor kintre és probléma megoldva. xD |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | amúgy ezer hála , hogy nem raktátok tele képpel meg bannerral az oldalt, mert a napokban a upc lekorlátozta a netet 2KB/s-re, de a Daath simán bejön 10-15 másodperc alatt :D |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Így-így Dani :)
Én meg itt posvadok napokat bent a kurva internet előtt (ebből élek) és ez annyira dühítő. Hallom kint a madarakat, gyerekeket ahogy játszanak a játszótéren. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én rászántam magam egy kis futásra az erdőben. Jó volt, nem is kicsit! Az elmúlt 2 hétben érzem, hogy nagyon beindultak a természeti energiák és már minden kizöldült. Legjobb lenne őszig kinn lenni annyit, amennyit csak lehet. Vinni zenét, tüzet rakni, grillezni, piálni, szívni, trippelni, zenélni, sátrazni, dögleni, hát kell ennél több?? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igaz, én sem ajánlom..... viszont ha valaki sokat tol, mert meg kell hagyni, vannak sokan olyanok, akik túlzásba viszik, és hát a 2 már szerintem a felső felső határ. De ez csak az én privát véleményem amit senki se vegyen kp-nek.
Ismerősöm betesztelte az "új" féle metit, szerinte nem erősebb mint az eredeti fehér kristályos. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez érdekes mondjuk, mert mi egyszerre szoktunk tolni szóval betölti mindenki a lufit és együtt indítjuk el. Ezek szerint működik ez nem egyszerre is, nice. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deeptrip:
Telepatikus élményem -vagy legalábbis valami olyasmi, már nekem is volt nitrótol. Még a jó MDMA-s korszakban volt, hogy dizsi után MDMA lecsengéskor egy spangli, meg rá nitrók. 4en voltunk, mindenki egymás után töltött magának, utána adta átt a készüléket a következőnek. Én a haverom előtt voltam, még javában éreztem a hatást, amikor ő elkezdte. Figyeltem, és láttam rajta mi játszódik le az agyában. Miután mindketten kijöttünk belőle, mondtam neki, hogy én szerintem ő mit éllt átt, és szórol-szóra megegyezett az élményével. Nagyon érdekes volt.Nekem az tettszik a nitróba, hogy -engem legalábbis-, nagyon-nagyon messzire elvisz úgy, hogy nem parázok. Ha simán fűvel mennék el olyan messzire, ott szerintem már paráznák. Voltak olyan estéink, hogy tescóba be, vettünk 2 karton nitrót. Az rengeteg. Felyenként jutott olyan 40-50 db patron. Egy este alatt fűvel kombinálva. Így ez a kombó hihetetlen élményeket tudott okozni. Olyanokat láttam, gondoltam, áttéltem, röhögtem, hogy hihetetlen.Még az tettszett benne, hogy ha be vettünk egy felnit elnyomtunk 2-3 nitrót, és kb 15 percen bévül ütött a felni. Amúgy simán meg volt hogy egy óra is kellet hogy beinduljon.Volt olyan is hogy betépve, elnyomtam egymás után 3 patront, és éreztem a talpamat. Csak annyit mondtam, hogy bazdmeg érzem a talpamat, és szakadtunk a röhögéstől. De hogy hogyan éreztem a talpamat azt nemtudom, nagyon fura volt. Na vége a mese délutánnak, írtam mindenféle zagyvaságot. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Először Planet Earth-n láttam, nagyon súlyos... Mindig elgondolkozok ilyenkor, hogy ez mégis a természetnek mennyi idejébe kerül stb meg hogy miért, de fölösleges... csak... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem szidom a forrást, mert igazából régi barát és jó arc, egyszerűen nem ez a specialitása. Mondta előre, hogy nem él vele, nem tudja milyen lesz, de megpróbál szerezni. Amikor swim közölte, hogy vagy nem hatott vagy max. placebót érzett akkor elnézést kért és dobott két g bio mexikóit-t grátiszba, kis csalódottságon kívül ezért kára nem volt swim-nek. Amúgy sarlókalapácsos (lol:D) bélyeg volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Methylone, 4MEC és M3 beszámoló:
Én : Huszonéves, kezdő alkalmi szintis (havi 1 alkalom január óta, és csak RC). Előtte kevés zöld, és egyszer sp, MDMA soha.
Amit érdemes tudni, hogy én másra használom, és emiatt erről az oldalról is szeretném megközelíteni a beszámolót. Sokakkal ellentétben abszolut nem bulizom vele, hanem a barátnőmmel használjuk havi egyszer szexhez. A havi egy alkalmat sikerült eddig tartani, és remélem így is marad. Mindegyiket próbáltuk a 3 közül, de nem írnék külön külön beszámolókat, mert nagyon hasonló, max azt hogy mikben fedeztem fel eltérést.
Adagolás : 4mec, methylone : 1g / fő egész estére, orálisan (vízben elkeverve, a kristály kicsit nehezen olvad fel), 4 egyenlő részre osztva. M3 : másfél tabletta /fő, felenként adagolva. Hatás : 4 mec: Első adagtól 10- perc mulva feldobottság, beszédesség, olyan dumálós feeling, majd az újabb adag bevétele után elkezd elég komolyan tekerni, tipikusan az a "megdugnám a guruló almát is most azonnal" feeling. Nálam is és barátnőnél is. Szeretgetős szexre ne számíts, viszont az előfordul hogy szex közben annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy észre sem veszitek hogy más tulképp nem szexeltek, hanem dumáltok :) Viszont forditva is igaz!! Bármilyen apró dolog át tud kapcsolni szexkiborgból dumapartnerré, és vissza. Hihetetlen, de kellemes :)
Methylone : Adagolás, hatás kb ugyanaz, annyi a különbség, hogy itt jobban előjön a szeretet feeling, plusz itt az iszonyat kangörcs mellé még jön egy valamiféle extrém kéjérzet, nem is tudom mihez hasonlítani, a lényeg hogy bár mindkettőnél extrém bevállalós lesz az ember, a metitől aztán tényleg nincs olyan amibe ne menne bele/ne akarná kipróbálni... A legszendébb szűzlányból is egy szexuális ragadozót csinál.
M3 : Fél tabi után kb 40 percel kezdődik a hatás, és 10 perc alatt felfut. Itt ami tetszett, hogy tökéletesen kontrollálható, hogy mire kattanj rá. Értem ezalatt hogy ha beteszel zenét, akkor táncolsz, ha kikapcsolod, akkor szexelsz. És így tovább. Ha szex közben megszólal a zene, akkor ütemre szexelsz :)
Utóhatások : 4MEC : Másnap zombimód, nagyon fáradt vagy, de a lejöveteltől kb 16 órán át lehetetlen aludni. Utána az első alvás is felszines. kb 24 óra műlva mondhatni hogy jól vagy tőle.
methylone : lejövetel teljesen light, szinte semmi, aludni nem tudsz, de pihenni igen. Test pihen, agy pörög, de valami segit. Viszont itt vettem észre, hogy abbahagyástól számított 36 óra után rámtört a depresszió, és vagy 8-10 órán keresztül tartott, mindenféle rossz gondolatokkal.
M3 : itt a végén szarul vagy. Szívdobogás, azon parázol nehogy leálljon a szived, hőhulámok, lábremegés. ezt a szert többet nem próbálom ki.
Tapasztalt mellékhatások: 4mec és M3 esetén rágás-vicsorgás, methylonnál ilyen nem volt. Nagyon erős vízhajtó mind: lejövetelkor gyakorlatilag bármit iszol 5 perc mulva jön ki. Ezért nagyon oda kell figyelni a magas folyadékbevitelre! második adag után (gondolom az érszűkítő hatásuk miatt) gondok akadnak a merevedéssel. Ezt én fél viagrával orvosolom. minnél jobban kész vagy, annál kevésbé áll fel sajnos, pedig egyre jobban akarod a dolgot. A hatása alatt bár a szexet hihetetlenül évezi az ember, amíg tol a cucc, addig elmenni képtelenség. kb 3-4 órával az utolsó adag után van erre esély. de ez valahogy ott ás akkor nem is nagyon hiányzik.
Röviden ennyi :)
Amadeus
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | PARAAAAA Még jó hogy az embernek jobb az immunrendszere mint a hangyának. :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Be tud valaki dobni egy olcsó, házilag elkészíthető vaporizer készítési módot? A legtöbb régi link halott vagy az én tűzfalam nem engedi át. kösz |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | theslaydo, igen, hofis, ganés, dalai lámás(ez gyengébb), vannak jók, csak a forrásnak is jónak kell lennie! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | na jólvan, már megijedtem, hogy csak én vagyok így ezzel:DDDD |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem is mélyül, de nem pazarlom a gázt. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezékiel neked meg értelmező olvasásra adok 1est. Próbáld újra, de most lassabban, tagoltabban tedd. A végét ajánlom figyelmedbe, a felsorolás minden szavát olvasd el és fogadd be az értelmét. Ha valamelyik szót nem ismernéd, szólj nyugodtan, elmagyarázzuk! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mindenkinek bemélyül a hangja a nitrótól, mivel nehezebb, mint a levegő. Bár általában én olyankor nem vagyok képes beszélni. Olyankor egyszerűen csak létezek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ezt megerősiteném, én ganeshas és biciklis lapokkal talalkoztam és nagyon jok voltak. ééén hallottam vmi olyasmit h a skizofrenia egy tudatallapot ,ez alapjan barki lehetne az... az bettos h lsd nem "okoz"
ja és az menyire igaz hogy az emlékezés tudatállapothoz kötött? tud errol vki mondani vmit?M |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hlm
Gratula! A természet igazi tanító mester:)
Most a békabrekegésre vagyok ráállva. A kert végében minden este megy a buli, csatlakoztak hozzá a tücskök is. Leültem csukott szemekkel, és csak belemerültem. Később jött egy olyan kép amiben a földet láttam nagyon magasról. Aranyló foltok villództak a felszínén. Úgy éreztem a születés, és a halál fényei ezek. Minden másodpercben meghal valaki a földön, ill. megszületik valaki. Szép kis tűzijátéknak tűnt. Aztán amikor állítottam a felbontáson, megláttam a föld bioszférájának ciklikus lüktetését is, pl. az egynyári növények feltűnését és megszűnését, ez már egy másik szín volt, és egy gyönyörű, tiszta dallam is tartozott hozzá. A halál nem tűnt félelmetesnek, igazából csak akkor tűnik annak, ha a fejemben élek. Nyugodtan hátradőltem; minden lélek.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Volt már valakinek hangmélyülése nitrótól? Egyszer egy zöld rakéta után becsavartam egy patront és olyan hangom lett tőle mint egy goaud-nak a csillagkapuból :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Slaydo már hónapok óta elégedettek lehetünk az itthoni LSD felhozatallal (shiva, ganesha, avatar ezekről több jó visszajelzést hallottam már). Ez a vegyület nem tűnhet el, folyamatosan jelen kell lennie, a természete ezt kívánja és azok is akik komoly dolgokat hoznak létre a segítségével. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amúgy nekem nitrón volt a legtöbb telepátia élményem, olyanokkal is akik sose nyúltak hallucinogénekhez. Azért ez elég figyelemre méltó szerintem. Valamint a másik hatása rám az, hogy olyan érzésem van, hogy amit mi jónak vagy rossznak gondolunk vagy bármi, amit felosztunk ketté azokat igazából csak egy hajszál választja el és ez nyugalommal tölt el. Valahogy nitrón ez a hajszál eltűnik, igaz a hatás rövid, de attól még jelentős. Ami külön tetszik benne, hogy ha sokat tolják akkor unalmas lesz és nem ad szinte semmit, valamint ha leáll vele az ember akkor szinte 0 sóvárgás van, még akkor is ha kurva jól érezte magát alatta. Ezt ne úgy értsétek, hogy van 5 dobozzal és az első patron után beoffolódik. Egy nitrós este után másnap nem kívánom és később se, alacsony addikciós potenciál és a higítókhoz képest jóval kevésbé káros. Én egy hónapon át minden hétvégén toltam, sokszor 20-25 patront egy este alatt. Párszor volt, hogy rosszul lettem a végére (hányinger), illetve a fülem is random időközönként elkezdett sípolni napokkal később, de ez is maradéktalanul elmúlt. Mondjuk egyértelmű, hogy nem tesz jót én leginkább a fülcsengés miatt paráznék tőle illetve a testi érzékelést is tompítja egy időre, de ez nem csoda egy altató-fájdalomcsillapító szertől. Amit olvastam károsodásokat, az mind attól volt, hogy naponta eltoltak 30, 40, 50 patront hónapokon át és nem pótolták a B vitamint, ami miatt károsodtak az idegek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem káros? Káros? Mitől buta?
Ha már James, akkor James Watt is tolta. A nitró fless meg elég indusztriál: jön a vonat (zubogó, fémes hangok, rázkódik az egész tér), elüt a vonat (peak disszoc), megy a vonat...Ja és a gyerekeivel járt nitró terápiába, ami mondjuk nemtom milyen lehetett. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | (jah, és az is van, hogy a liberális ismerősök ugyanúgy fikáznak és bántalmaznak - csak másként -, mint a radikálisak... úgyhogy, szerintem, a mai magyarországon végülis egyetértés van és egyhangúság; a többség szörnyen bugyuta, a kisebbség változatosan az...) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tisztességes LSD-vel mennyire találkoztok manapság?(Csak az érdekel, hogy jelenleg van-e, érdemes e próbálkozni swimnek) Swim pár jó élmény után szeretett volna még, de az idei 2 próba az csak pénzkidobás volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ez a bolygó érdekes, a nitrón meg kongott is, amikor még azt hittem, hogy az nem káros, és emiatt játsztam vele. a legdurvább asszem az volt, amikor 17 évesen - 22 éve kb. - nagydózisú tripen megdobtam vele a badtripek badtripjét... azóta általában csak az jött fel - 22 év alatt kb. 5* használtam -, hogy ez a cucc nagyon, nagyon buta. szegény william james is sokat profitálhatott volna, ha léphet... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | nekem simán alapbeállítás, hogy egy rasszista, faskó állat vagyok; pl. ülök a villamoson a kis fehér csipke blúzban meg naciban magassarkúban és olvasgatok, közben két roma csaj méreget, azonnal feljön, hogy "méregessééé kis szotty, biztos nem véletlenül születtééé romának..." stb. aztán rájövök, hogy ezt jobb, ha szkipelem, fennsőbségesen odamosolygok és lesegítem a csomagjaikat... (persze néha ilyenkor is bekapcsol, hogy "nesze vaze", de néha nem, és akkor igazán jól érzem magam...) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Köszönöm. Nekem ezek lényeges információk.
Ezen a témán érdemes még rágódni. Éppen ezért tovább boncolgatnám.
Azonos szer esetében mennyit számíthat a laboratóriumi körülmény? Ha a végtermék minősége teljesen megegyező, az eljárási folyamat azonban nem, akkor is lehet az idegrendszerre ható toxicitási különbség?
Mi történik akkor , (mint írtad is ) ha valakinek károsodnak a szerotonin receptorai vagy éppen egy másik ingerületátvivő sejtje? Az rendben hogy nagy részük regenerálódik illetve elenyésző mennyiségű a többi mittudomén hány millió egészséges sejthez képest. De mégis lehet hogy egy olyan folyamatot indít el az idegrendszeren belül, aminek csak jóval később mutatkozik meg a károsodása, viszont visszafordíthatatlanul?
"Kérdéses az is, hogy tulajdonképpen mit vesznek "neurotoxicitásnak"?"
Na ez a kérdés az, ami engem azóta foglalkoztat mióta belemélyedtem a tudatmódosítás rejtelmeibe?
Vajon kijelenthetjük azt hogyha betartjuk a mindenkori szerre vonatkozó előírásokat, illetve az adagolás és mennyiség határértékeit, akkor az nem lehet csak a lélekre veszélyes? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Lehet nem jött át teljesen, de én nem ajánlok 2-3x200mg-nál többet senkinek egy partin, egyrészről semmi értelme, mert 15 percekre dob meg a következő adag, másrészről a másnap baromira nem éri meg, főleg ha alkohol is csúszik mellé. Csodás anyag a metylone, de csak értelmes mennyiségekben. Ha valaki mocskosul szét akarja csapni magát és biztonságos körülmények veszik körül (tehát: van korlátlan mennyiségű ásványvíz, hideg kád, légkondi, ágy, félig-meddig józan segítő stb.) Vegyen be 1x400-at. Egy forró koncerten/partyhelyen egy újratöltés után én már nem merném folytatni a tapasztalataim miatt.
Az első 1x200 után 5 óráig jól éreztem magam, és másnap is az átlagosnál jobban.
?x200=2500mg Után 5 óráig éreztem magam jól, utána már csak energiaital, enyhe eufória szinten hatott rám, másnap pedig két kézzel kellett fogni a korlátot, mert annyira remegtek a lábaim + maaaassszííííívvv depresszió.
Döntsetek, hogy mi éri meg jobban.
Jah és mégvalami, amikor betoltatok egy adagot, a csúcsosodás előtt úgy érzi az ember, hogy töltenie kell még, mert nehogy elmúljon(Úgy érzed alulméretezted az adagot és épphogy nem fog csúcsosodni). Nem kell, várjatok. Csúcsosodjon, aztán a bevételtől számított 2,5 óra múlva egyet töltsetek rá ha akartok. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | kedves Tom003, vázlatossága miatt az első pár sorra, biológiából egy közepes osztályzatot adnék 9.dik osztályban, a többi alá pedig egy fekete pontot. ha pl. 6 éves vagy, amikor rommá bombázzák az otthonod, sőt a városod, esetleg elrabolják a szüleid, neadjisten téged, és nem éppen "rendszerezhető" dolgokat művelnek veled, akkor azzal elég nehez fogsz "eggyé válni". |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | TheSlaydo@ köszi szépen ezt a beszámolót, én is hasonlóan támasztanám alá a dolgokat. elsőre szerintem sok a 2,5 és max a 2őt ajánlom de azt is erősebb idegzetűeknek. Volt már részem 3 ban is, az már sok, habár nekem ilyen sóvárgás érzeteim nem szoktak lenni.
Mai nap folyamán aki hozza nekem a kristályos metit, mondta hogy van új por, kicsit barnás mattsága van. Szerinte ez ritka és sokkalta erősebb, van belőle 1,5-em amint megvolt a teszt még írok. ui.: ízre keserűbb mint a krisi meti. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | A mai nap éreztem azt először (józanul), hogy ki tudtam lépni a saját egómból. Szép idő volt. Kimentem a természetbe, de most nem volt mitől félnem, mert ott voltam a fűben, fában, folyóban, egyszóval mindenütt. A gondolataim sem csapongtak. Nem éltem, csak léteztem. minden az enyém volt, mégsem volt szükségem semmire. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ha arról beszél, hogy melegben megnő a toxicitás, de nem említi meg, hogy jelentősen vagy nem jelentősen akkor az is semmitmondó! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deeptrip: Hát de pont hogy ez nem ilyen egyszerüen kategorikus dolog, hogy vannak a "mérgezö" és a "nemmérgezö" szerek... Hiszen létezik olyan kis dózis és/vagy gyakoriság, aminél nem lehet elváltozást kimutatni, és létezik olyan nagy dózis és/vagy gyakoriság, aminél meg igen - ugyanannál a szernél. Sejtkísérleteknél persze össze lehet hasonlítani 10 mg amfetamint 10 mg meszkalinnal - de minek. Emberre és gyakorlatilag ez kb. ugyanannyira semmitmondó, mint az állatkísérletekben az LD50. Legfeljebb az egyes szerek pszichoaktív küszöbdózisaihoz lenne érdemes hasonlítani, hogy annak hányszorosánál jelentkeznek észlelhetö elváltozások. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kérdés, hogy mennyivel növeli! Na, de amúgy ezt a nem mérgező mdma-t miért nem dobják piacra? Gondolom még legális is lenne, mert más a szerkezete... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Közben eszembe jutott ez is: 8) Az MDMA esetében állatkísérletben konkrétan ki lett mutatva, hogy a neurotoxicitás jelentösen függ a szerhasználati körülményektöl, pl. a környezet hömérsékletétöl. A magasabb külsö hömérséklet (állatoknál: fütött ketrec; embereknél: zsúfolt, fülledt, forró, levegötlen beltéri szórakozóhely, szellözés és folyadékbevitel nélkül) növeli a károsodás mértékét, ugyanakkora dózisú szer normál szobahömérsékletü fogyasztásához képest. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem van egy ismerősöm, akinek az anyja skizofrén. Elég sokat téptünk együtt és volt amikor betépve egészen bizarr mód grimaszolt meg mondott nem oda illő dolgokat. Józanul viszonylag normális, bár mások világát nem tudja megélni ez lejön róla. Ettől függetlenül nem kattant be fűtől, hallucinogént meg sose akart kipróbálni, de nekem se fordult meg a fejemben, hogy valaha trippeljünk. Viszont azt megnézném, hogy egy adag MDMA után milyen szintre menne fel az empátia készsége. Mivel már nem tartjuk a kapcsolatot ez nem fog kiderülni már.
MDMA-ra hogyan reagálnak vajon a skizofrének? Nincs ilyen kutatás? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ja vágom, amúgy ez engem is érdekel. Ha meg azt nézzük, hogy nem mérgező akkor mindennek lehet hívni csak szarnak nem, főleg a mostani RC-khez viszonyítva! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | (2/2)
Metylone: Nagyon nagy élmény volt swim számára, az elérhető tanulmányok szerint biztonságosabb az MDMA-nál, bár enyhén neurotoxikus. t-15 enyhe tudatmódusulás t+30 hányinger, "mittettemmagammal". t+45-t-+3h eufórikus tánc. MDMA szerű, swim személy szerint jobban szerette, mert nincs benne ez a lebutult/intoxikált "jajdeszeretek mindenkit, hadfogjam meg a hajad" érzés. Inkább: Minden zene mintha a kedvenced lenne, minden tökéletes, iszonyatos eufória és szexuális töltöttség. Viszont mivel akciós volt és ahhoz sokat kellett rendelni, az egyik bulin nagyon sok volt nálam. Én 2,5g-t termeltem be két nap alatt ami az első euforikus páróra után már csak a stimulánsszerű szintentartáshoz volt jó. Utána 2 napig olyan depi, hogy csak úgy sétálgatva sírtam (nem sírtam vagy 10 éve!), hogy milyen szar az életem és gondolkoztam azon hogy lőjem -e fejbe magam most azonnal, hogy ez véget érjen. Szerencsére abszolút nem vagyok ilyen hajlamú és öngyilkossági gondolatok se nagyon fordultak meg még a fejemben, de akkor csak az állított meg, hogy nem baszhatok ki így a szeretteimmel, hogy a fejbelőtt hullámat pár nap múlva találják meg a családi nyaralóban. Aki hajlamos erre, semmiképp ne kajálja túl magát ebből a szarból. Minden esetre kis-normál adagokban (nekem 250 mg de majdnem 100kg vagyok) max. egyszer újratöltve nagyon jó cucc. Halálos adagról annyit, hogy az egyik idióta barátom, aki már rendesen be volt állva a metylontól és még életében nem nyomott semmi szintit(!) odajött, hogy adjak még neki. Mondom ok, nincs kedvem leméregetni nézd konyhakéssel kiveszem kb. az 1/5-ét az kb 200mg jó lesz neked. Erre "smucig" felkiáltással kikapta a kezemből a grammos zacsit és beleborította az ásványvizébe. Mondtam, hogy nem sajnálom, tegye el, iszogassa meg az este folyamán, de ez tényleg 6-7x adag. Mire végigmondtam már magába öntötte. Na mondom fasza, ebből kórház lesz. 5 perc múlva már szarul érezte magát. Befektettem a kádba, teleöntöttem hideg vízzel. Na mondom mentők kiérnek pár perc alatt, de nem akarok kibaszni vele, hogy kimossák a gyomrát, benntartsák pszichiátrián stb., várok, közben mérem a lázát vérnyomását ha 40fok vagy 180hgmm fölé megy kihívom a mentőket(nem volt otthon erre való gyógyszer és én sem voltam abban az állapotban, hogy a kezelését a saját felelősségemre elvállaljam) . Úgy egy óra volt amíg csúcsosodott nála a metylone láz jéghideg vízben 38.4 vérnyomás 165/100 pulzus 114. Szemmel láthatóan kurvára élvezte. Arról magyarázott, hogy ő buddha és jézus krisztus egyben, meg hogy kurvajó, fogjam meg a szőrt a mellkasán és hogy nézzem a repülő halakat, utána már nem tudott beszélni csak a zene ütemére "táncolt" a vízben. Szóval jól kivolt, de túlélte. És igazán kemény másnapja se volt. Legyen ez tanulság mindenki számára, hogy ésszel kell zabbantani hiába van sok:) Utólag poén, de amikor ilyet látsz és felelősnek érzed magad, hogy a te cuccodból jutott hozzá (hiába a saját faszsága) nagyon félelmetes.
4mec+metylone: Erre nem írok hosszú beszámolót, de talán így adja a legjobban swimnek, 1:2 arányban MDMA+1 érzés.
3,4DMMC: Kati szerű, vérnyomás az egekben. Kis adagtól. <200mg szeleteltem 4 órát majd ömlött a vér az orromból (orális fogyasztás!) Méreg.
MDPV: Akkora méreg és olyan függőséget okoz egy használat után (3 hét sóvárgás), hogy lehúztam a wc-n-. Nem nem nem. Semmilyen szín alatt senkinek nem ajánlom. Én sem sohatöbbet.
Metoxetamine: Én nem próbáltam, ketamine is elég hc szerintem, erről pedig semmit nem tudunk. Akin láttam a hatásait, hmm lónyugtató, végülis annak az analógja.
Szóval ennyi a beszámoló a nagy partiidőszak után, kövi próba augusztusban a fesztiválokon. Addig valaki megírhatná, hogy jó benzo fury-val találkozott -e magyarországi vendortól és hogy egyáltalán megéri e a 20k/g szerű árakat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hlm: Hát ezt igazából U_I tudná megmondani, hogy pontosan milyen egyéb szerekre gondolt annó 1993-ban... Akkoriban még viszonylag friss volt az MDMA betiltása és éppen csak hogy bekezdödött a lejárató drogellenes propaganda, úgyhogy sok adat még nem lehetett a neurotoxicitásra vonatkozólag. A közben eltelt 18 év alatt viszont rengeteg kísérletet folytattak - de szinte kizárólag sejt- és állatkísérleteket. Ezekben pedig gyk. egy lób*szó dózissal szét lehet ütni a sejtet/állatot és "bizonyítani" a neurotoxicitást - de a dózist rendkívül nehéz emberre átszámolni, és az átlagos rekreációs ekihuszárra vonatkoztatni. Ráadásul ebbe több tényezö is bezavar: 1) Farmakológiai kísérletekhez gyakran olyan kinemesített patkányfajokat használnak, amiknél direkt nem müködnek a bevitt szereket lebontó májenzimek. Így persze meg lehet figyelni, hogy e természetes védelmi vonal hiányában hol/hogyan hat egy-egy szer, de az esetleges károsodás tehát nem egy "normális", hanem egy "defektes" szervezetre vonatkozik. 2) Emberkísérleteknél nagy kérdöjel a toborzott alanyok politoxi-droghasználata. Rendkívül ritkán lehet olyan alanyokat találni, akik kizárólag MDMA-t fogyasztottak életük során, más drogokat viszont nem. (A közelmúltban volt egy kivétel: fiatal mormonok egy csoportja, akik amúgy betartották a vallásuk elöírásai szerinti drogmentességet - de titokban MDMA-ztak, mert azt nem érezték rossznak.) Az átlagos rekreációs droghasználók széles spektrumát tolják a különféle szereknek, ezért az esetlegesen kimutatott károsodások mögött bármi egyéb szer is lehet. 3) Ecstasy nemegyenlö MDMA. Talán ezt szokták a leggyakrabban felhozni az emberkísérletek kritikájaként. Ki tudja, mi lehetett a tablettában... Bár történt olyan eset is, hogy egy többezres nagyságrendben Ecstasyt fogyasztó alanyon sem tudtak kognitív funkciócsökkenést kimutatni. 4) Kérdéses az is, hogy tulajdonképpen mit vesznek "neurotoxicitásnak"? Az agyban, receptorszinten a struktúra és a funkció összefüggnek, tehát ha a tartós/nagymértékü használattól pl. a receptorok leregulálódnak ("visszahúzódnak"), akkor az több hétre kihathat a müködésre (=több cucc kell aktiválni, vagyis tolerancia alakul ki). Behatások hiányában az alapegyensúly igyekszik visszaállni természetes módon, és ez sikerülni is szokott; az elváltozások tehát gyakran visszafordíthatóak. 5) Még ha tényleg olyan mértékü is maga a behatás, hogy valamit visszafordíthatatlanul (habár ezt nem tudhatjuk elöre) károsít, a hatás gyakorlati mértéke akkor is elenyészö lehet. Bizonyos kognitív tesztekkel esetleg ki lehet mutatni statisztikailag szignifikáns különbségeket júzerek és nemjúzerek között, de ezek ettöl még lehetnek kb. olyanok, hogy 2.1 vagy 2.2 másodperc alatt válaszolt-e, 15 vagy 14 itemre emlékezett-e, stb. Tehát a "rosszabb eredmények" nem azt jelentik, hogy valaki lyukasra ekizte volna az agyát (ezt csak az Oprah-müsorban mutogatták egy manipulált agyképen). 6) Ritkán merül fel a neurotoxicitás (vagy egyéb funkcióromlások) kérdése más szerekhez viszonyítva. Például az alkohol is bizonyítottan neurotoxikus, de ez sosincs explicite megemlítve. Leginkább tehát egy szer társadalmi elfogadottsága/elutasítottsága hozza szóba vagy hallgatja el a neurotoxicitás kérdését. Volt pl. egy szakcikk, amiben már a címben ijesztgettek az MDMA immungyengítö hatásával - aztán az utolsó bekezdésböl kiderült, hogy a szint pár óra alatt visszaáll, és amúgy is egyenlö kb. 3 alkoholos ital elfogyasztásának hatásaival. 7) A többi szer: passz. A gyógyszerfejlesztésbe nem bekerült amfetaminszármazékokról - mint az RC-kröl általában - általában semmiféle toxicitási adat nem áll rendelkezésre. Az MDA-ról talán több lehet, mert azzal voltak mostanában emberkísérletek az USA-ban, a haverom Matt Baggott által. 8) is lenne, de talán ennyi most elég is lesz egy megírásra/olvasatra :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Két részben megy mert hosszú lett:
(1/2)
Sziasztok!
(Slaydo néven ezer éve regisztráltam már, de elfelejtettem a jelszavam, csak azoknak mondom akik esetleg ismernének még a múltból)
Szóval,
Sok fintorgás után mivel, rendes lasztikat senki nem látott évek óta letesztelgettük a jelenleg kapható műtrágyákat. Leírom a növényeim véleményét. Hátha valakinek segít a döntésben, hogy bevállalja ezeket a megbízhatatlan anyagokat vagy sem.
SWIM-ről: Nem HC drogos, szintetikusokat nem szereti, de azért rá lehet dumálni. A jellemző fogyasztási gyakoriság szilveszter, szülinap és egy fesztivál évente. Zöldség fogyogat rekreációs jelleggel. Hetenkénti gyakorisággal(0-3x), de nem bánja mert régebben sokat ivott, bár problémája sohasem volt ebből és volt pénze mindig minőségi borokra, de amikor észrevette, hogy szeret otthon egyedül tv és gép előtt iszogatni azonnal leállt ezzel a szokásával és ebben a zöld segített. Sokkal jobban egyben érzi az életét azóta.
JWH+Zen diamond: Olyan mint egy baszott^2 erős indika, t+30mp ez nem hat ,ez szar, t+1p hoooooogyappppicsááááááába lehet ez legális amikor a fű nem. Hát igazából jó volt, de egy JWH próba után a fűtől nem kapja meg azt az érzést amit elvárna, elszív egy olyan adagot amitől régebben röhögve zabálta a fagyott palacsintát és meg sem látszik rajta. Inkább nem, túl erős számára, reméli majd helyreáll a toleranciája és értékelni tudja megint a zöldet, az egy enyhébb te teljesebb élmény.
4MEC: Kellemes pezsgés, élvezte a dolgot, nagyon kevés infó elérhető róla, ha nem lesznek mefi szerű rémtörténetek róla ígéretesnek bizonyulhat. De szó se róla gyenge erejű.
M3: Vesefájdalom, sóvárgás utána, amúgy nem rossz. Összeségében méreg, soha többet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | PostMan: A TASZ/Drogriporteren van egy részletes dosszié erröl: http://drogriporter.hu/dossziek/kannabisz_szkizofrenia
Tom003: "Mindenkiben ott van potenciálisan a skizofrénia, csak nem mindenkinek van hajlama arra hogy előjöjjön."
Persze, csak ez így meglehetösen homályos; az általános potenciál feltételezése önmagában nem ad magyarázatot semmire (a 99%-nál akin nem jön elö skizofrénia, mi bizonyítja egy általános potenciál meglétét?). A hajlam fogalma viszont egyrészt semmitmondó önmeghatározásba fordulhat (elöjött, tehát "biztosan" hajlamos lehetett rá; vö.: nem jött elö - nem hajlamos), másrészt nem ad sok magyarázatot a kétféle (elöjött, bár nem volt rá hajlamos; vö. hajlamos, de mégsem jött "még" elö rajta). A különbözö hajlamokat manapság genetikai tesztekkel ki lehet mutatni; hagyományosan a vér szerinti rokonok (felmenök, oldalágiak, esetleg leszármazottak) javarészt anekdotikus kórtörténetei alapján tippelték/tippelik. Ami biztos: akinek skizofréniával (vagy valami ahhoz hasonlóval) diagnosztizálták közeli rokonát, az a legjobban teszi, ha nem kockáztat erös szerotonerg/dopaminerg/kannabinoid típusú pszichoaktív szerekkel. A pszichés betegség nem jellemgyengeség kérdése, hanem nagyrészt örökletes neurobiológia - egyszerüen csak egyeseknél kevésbé stabil a rendszer, mint másoknál, és nem tanácsos rázogatni, mert felborul. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Csak kérdésként merült fel, egy kívülállót kéne meggyőznöm azért vagyok kiváncsi valami forrásra. Persze a skizofrénia alapból egy eléggé "ismeretlen betegség", nyilván nehéz megállapítani ezt a dolgot. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Azz, persze :P Kíváncsi vagyok csak, én nem olyan vagyok hogy magamba tömök minden szart, engem pl. érdekelnek az érdekes infók is, anélkül hogy maga az anyag érdekelne. Meg sose tudhatja az ember hogy mikor segíthet egy kis tudásanyag az életben, bármennyire is az adott személy számára haszontalannak is tűnik az :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deep, volt pár nap, amikor néhány hónapja(?) a bölcsességgenerátor "meghibásodott", és hogy-hogy-nem, csak ezt a kettő idézetet dobta ki a gép:
Orbán Viktor: "[...] aki a droggal kacérkodik, az ördöggel is cimborál."
Schmitt Pál: "[...] ha az a feladat, hogy a magyar fiatalokat megmentsük a kábítószertől, akkor akár még az ördöggel is cimborálni kell."
:)) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deeptrip: :) Mázlista vagy, hogy csak most találtad meg az egyik kakukktojást :) A másik is ott bújkál valahol... (párban van ezzel). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Miért fontos ez? Mindenkiben ott van potenciálisan a skizofrénia, csak nem mindenkinek van hajlama arra hogy előjöjjön. De ha elő is jön, gyógyítható, ha nem tartós agykárosodás okozza (az LSD nem okoz ilyet) Skizofrénia általában olyankor jön elő, amikor az ember nem tud valamit behelyezni a világképébe, nem tudja megoldani az ellentmondásokat amit az újonnan szerzett tapasztalatok okoztak neki. Ezek mind mind könnyen gyógyítható dolgok, hiszen csak rendszerezni kell hozzá a dolgokat, újra ritmusban lenni a saját gondolatunkkal, világunkkal. A hajlam maga pedig egy olyan dolog, ami azokra az emberekre jellemzőek akik túlzottan kötődnek dolgokhoz (mind fizikai, mind szellemi, emocionális legyen is az) és nem képesek az új dolgokat befogadni, elfogadni, eggyé válni velük, vagy együtt élni vele. És ez vonatkozhat mind jó és rossz dologra is |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bocsi mindenkitől, ez tényleg nem volt korrekt... Totál nem vagyok az a rasszista fajta, hiszem hogy a problémákat maguk az előítéletek okozzák, közvetve vagy közvetlenül is. Van egy csomó rendes kisebbségi is, bár az emberek a negatív példát látják mindenkiben. Az ok amiért mégis így írtam, ahogy, az az volt hogy pont az a fiatalabb réteg került utunkba többször is, akik engednek a sztereotípiáknak, kiélvezve hogy mások által terjesztett negatív hírnevükkel félelmet és engedékenységet válthatnak ki az átlag magyar állampolgárokból, akiknek meg mellesleg annyi az esze mint egy marék döglött lepkének, mivel minden xart bevesznek és kántálják amit "okos" (vagy olykor csak karmasztikus) vezetők/vezérek/kultfigurák mondanak nekik. Sajnos Magyarországon ők vannak többségben és az értelmiség is ugyanolyan kisebbség mint mondjuk a romák... félnek tőlük ezért minden áron ki akarják irtani. Na de off vége |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | nyugi Yopo. Nem lesz gond. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | LOL Gén lebuktál! :DD
Fent ezt dobta:
"aki a droggal kacérkodik, az ördöggel is cimborál.
Orbán Viktor" |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ezékiel, örülök hogy te is itt vagy, csak nem értem mit akarsz mondani. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
Le kontroleffeztem az oldalt, írtam keresőbe, gugliztam, lehet csak nem voltam elég kitartó, vagy szar kulcsszavakat használok, de mos tmár inkább megkérdezem. A Wiki azt írja, hogy a fű,lsd,stb. kialakíthatja és nem csak felszínre hozza a skizofréniát. Mindenhol máshol azt olvasom, hogy csak felszínre hozza. (pl.: itt is) Van valamilyen referencia ami ezt igazolja? (nyilván van csak nem találom) Tudnátok linkelni? (ha lehet magyarul) Köszi előre is, és bocsi, ha már le van írva valahol az oldalon. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "kerüljétek a nagy autóforgatagokat, a kissebségieket és a túlméretezett táskák cipelését"
Lol! Valaki picit előítéletesnek tűnik. :D Mondjuk én is az vagyok, csak itt errefelé az nem menő. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hááát igen... köszönöm kedves szavaidat! mindenestre sikerült beutaltatnom magamat mri-re és ct-re is. tegnap ugyanis - valszeg a nagy melegtől - egész nap ájulásközeli állapotban voltunk, irma és én :DDD ma pedig ezt elmondtam az orvosnak, aki rögtön agyi érproblémákra gyanakodott... (nem mertem neki elmondani, h baloldal fejlesztése és pszichedelikus rekrációs gyakorlat által indukált bicefáliám alakult ki...)jövő héten megyek, a magam részéről azonban addig egy "homályosító első balatoni napfürdőzést, pancsizást még mindenképpen be kell, hogy próbáljak. remélem nincs komolyabb szervi oka ennek az egésznek, iszonyúan hipochonder vagyok és sok ismerős durrant le mostanában...
(meglepő fordulat: a diszgráfiám hirtelen javulásnak indult, minden általam használt nyelven és egész emberien tudom kifejezni magamat mostanában... apokalipszis!) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tudtommal a fű nem károsítja a májat. Esetleg, ha valami olyannal ütik, ami igen. (pl jwh, hogy erősebb legyen, de fingunk nincs, hogy milyen hatása van hosszú távon) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Azt én is tapasztaltam, hogy nem csak addig erősíti fel az alapdrogot, amíg hat a nitró. Legutóbb, 2 hét tépőzár után patronoztam zöldre, de én konkrétan úgy éreztem, hogy rajtamaradtam vagy egy óráig. A szokásos módon kezdtem lejönni a patronról, de valahogy félúton megrekedt.
Időcsavarok nekem csak salviánál voltak, de akkor folyamatosan. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nagyon brutál ez az egész, a cikk meg főleg... hát nemtudom... az emberi agy egy óriási kapcsolószekrény, ahol a leginkább fontos kapcsolók mindig hátrébb vannak, valamint rendkívül automatizált. egy-egy trip vagy bogyó segítségével már alapből betud nyúlni a delikvens egy-egy lényegesebb kapcsolóig, aztán gondolom (nekem még nem volt szerencsém) a candyflippel mindez még pár szinttel beljebb lévő kapcsolókig, amely kapcsolókat ha túl sokat baszkurál, előbb utóbb nem várt jelenségeket fognak előidézni az áramkörökben, és hát hozzászólásaid alapján nem igazán veted meg -fogalmazzunk szelíden- az egyéb Örömöket sem, persze egy olyan szintú TagTársnál, mint kegyed, már semmiképpen a drogok materiális vonzata lehet az aggály.... a bölcsek azt mondták, szabad fordításomban: drogozz, hogy kinyíljon a szemed, de ha kinyílt, ne homályosítsd el látásod droggal. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Lenne egy olyan kérdésem, hogy a fű mennyire mehet rá a májra már ha rá mehet egyáltalán? Mert spanom jelentkezett egy kísérletre és vissza dobták azzal az indokkal; hogy a májában valami (nm tudom mi) 2x nagyobb a megengedettnél. Ez nem is adna okot parára de a másik haverom is volt orvosnál 1-2 hónapja és Ő is megkapta ugyan ezt a májas dolgot. Ott azt mondták neki, hogy sok pia vagy drogok. De mivel nem iszik csak tép ezért érdekes ez a dolog. Miért menne rá a fű a májra? Valaki valami vélemény? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok,
Ezeket leltem: Peganum harmala, Yopo seeds, Banisteriopsis caapi - Yellow Yage,
Lenne olyan kedves valaki es megadna egy receptet .MIbol mennyit?
KOszonom!
aymamito |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Ezt a folyamatot egészen nyár végéig folytatni fogom, ha érdekel, onnantól ugyanugy mint a régi "dolgaimat" abbahagyom."
persze, az addikció is jönni szokott, és megkérdezni, figyu, akkor mostmár jöhetek? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | vagy soha rá sem jönnek, csak az érzés marad meg, hogy valami hiányzik, valami nem az igazi... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Csak saját tapasztalatra tudok hagyatkozni, és nem is mdma hanem methylone volt. (A két szer eléggé hasonlít) a methylone hatott és a gyulladásom is lement, szóval nem volt érzékelhető reakció. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Audiofly minden ember jó valamiben. Ha megtalálod amit szeretsz és jó is vagy benne akkor kezdheted újra az álomszövögetést. Tévedni nem emberi dolog, tévedni a legtermészetesebb dolog. Képzeld el azokat, akik 30-40 évesen vagy még később jönnek rá arra, amire te most. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hlm biológiai károsodást a megfelelő laboráns eljárásokkal mérik, azt te otthonról nem nagyon fogod tudni megmondani semmilyen szer esetében, csak akkor, ha már annyira kiterjedt a károsodás, hogy egyértelműek a tünetek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok, egy kis segítségre lenne szükségem.
Keresgéltem már a neten egy pár órát, de talán nincs is olyan forrás ami segítene tudna nekem, azonban hátha itt tud valaki.
Ha minden igaz holnaptól kellene elkezdenem egy 5 napos Dalacin (pontosabban: Clindamycin - http://www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/DALACIN_300_mg_kemeny_kapszula/397) kúrát. Azonban szombatra már meg van szervezve egy találkozás egy régi baráttal aki nem valószínű, hogy ismét rá tud majd érni a közeljövőben - egy kis kristályozással fűszerezve. Mennyire van vajon ennek az antibiotikumnak és az mdma-nak köze egymáshoz? Rosszullét felléphet vagy esetleg hatástalan lesz az antibiotikum? Én úgy tudom gyakorlatilag semennyire, de amennyiben valaki tud valami megbízhatóbb információt annak örülnék :)
Válaszaitok előre is köszönöm! További szép estét mindenkinek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gén: szép, szép ez az illusztráció, gondos meló..., de ha már kulccsal jönnek folyton, igazán berakhattál volna egy alap elzett-et (és a koszt az asztal?on leretusálhattad volna legalább... :P) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Yopo, nálam ismerős macskájának a papagája a fűtől tüdő,gége,szájrákot kapott, plusz önértékelis problémái vannak, nehezen illeszkedik be, antiszoc hajlam... rossz drogok !!! fujjjj!!!"
hm. remélem ezen sem röhögi valaki halálra magát mdpvn, v dimethocaineon...
kevés drog, okosan : jódrog... sok drog : butaság.
kínaiak meg élelmesek, megint ráállítottak egy gyárat a pszichókémiára... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Én ma rájöttem a nagy talán igazságra. Talán valóban nem azért vagyok itt ebben a világban amiért szeretnék. Hiába szőttem álmokat kb 14 éves korom óta az életemről. Semmi nem teljesült belőle. Nem nekem való a világunk. Meg akarok tőle szabadulni. Rájöttem az igazságra. Végre sikerült bizonyítékot találni a reinkarnációra. Teljesen kézzel fogható bizonyítékot. Ezt egyenlőre, talán örökké nem akarom közölni. Legalábbis ilyen állapotban nem. Csak feldolgozni nehéz, talán fel sem fogom a dolog súlyát. De valahol nem is az én dolgom felderíteni. Nem vagyok próféta, nem tudom a földet átlyukasztani egy jégkockával, és most végre nem folyik le a kék festék a falról. Ezek az érzések sokkal többek annál. Szavakkal leírhatatlanok. Köszönöm hogy ezt megoszthattam veletek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Lehet hogy valamelyik volt benne de én attól függetlenül most kész vagyok és Claude Debussy-t hallgatok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Lizergsav-amid: Like-old facebúkon is XD |
| |  |  |  |

|