 | 
Legfrissebb hozzászólások (51416 - 51465)
 |  |  | | | |  |  |  | | "Az "asztrális utazás" elnevezés megtévesztő lehet. Nem arra utal, hogy a kilépés után rögtön az asztrálvilágban találjuk magunkat, hanem arra, hogy asztráltestünkben hagyjuk el a fizikai testet. Tehát a kilépés után még a fizikai világban vagyunk, azonban megszabadultunk a porhüvelytől. Megtehetjük, hogy felkeresünk ismeretlen helyeket, embereket. Jöhetünk-mehetünk, ahogy kedvünk tartja. De csak a fizikai szinten! Ha viszont feladatunk a magasabb szférákba vezérel minket, meghatározott kapukon kell áthaladnunk. Az elementális világba is külön átjárók vannak, és az asztális világba is. A tűzelementálok kapuja háromszögletű, a földelementáloké négyszög, az asztrálvilág kapuja pedig egy ötágú csillag alakját formázza. Ha megvan a megfelelő engedélyünk akkor ezeken átlépve tudunk tevékenykedni a felsőbb síkokon."
lehet, hogy nincs engedélyem?:):) a másik érdekes idézet:
Hogyha öntudatodra ébredünk alvás közben, és az fölött valami ellenőrzéshez is jutunk, mint az ún. "tiszta álom" közben, akkor mozoghatunk a szintek között. Habár van egyfajta ellenőrzésünk ilyenkor a szintek megválasztásában, de az igazi valós lét szintjére nem tudunk kerülni ezzel az asztrális tudattal. Az álom-sík vagy asztrálsík összevissza, minden-a-feje-tetején világában találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, de semmi sem valószínű illetve elfogadható. Amikor az asztrális énünk "teljesen tudatos" kivetítését végezzük akkor az a valós világba történik, nem pedig valami asztrálvilágba. Ez hosszú ideig félreérésre adott okot. Amit legtöbben asztrálkivetítésnek hisznek, az valójában "tiszta álom", ami teljesen mást takar.
Én ezt nem értem. Azt írja tiszta álomban lehet a szintek között mozogni, aztán azt írja a tiszta álom mégsem projekció. Azt is írja, hogy tudatos kilépésnél csak a valós világba lehet lépni. Akkor tudatosan hogyan tudják egyesek mind a 7 szintet végigjárni? És miért változik meg pl az ágy helye, miközben ugyanolyan tudatos vagy?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gyanítom, hogy a tudatosság megőrzése és annak irányítása a legnehezebb az egészben. Mert annyira magával ragadó érzés kint lenni és annyi mindenre kell figyelni. Nekem pl a látás és az egyensúly a legfőbb probléma, illetve az állapot fent -tartása . Nagyon nehéz olyan tudati szintre jutni. Mert ha hagyod magad sodorni, akkor ki tudja milyen csodaországban kötsz ki, de inkább átzuhansz álomba, ha meg tudatos vagy, akaratlanul is gondolsz arra, hogy most mit csinálsz, mit olvastál erről és eszedbe jut a fizikai tested és ahogy ez eszedbe jut, csökken a koncentráció. Vagy ellenkezőleg: annyira akarod az egészet, hogy amiatt nem megy. Olyan mintha ez az asztrál dolog olyan dolog lenne, ami nem természetes ha történik az emberrel (pl halálközeli élmény) és ezért nem engedi az elme annyira. Meg néha nem tudom eldönteni, hogy projektálok vagy csak álmodom, hogy projektálok. Mert minden tünet egyezik (olvadó kéz, érzem ahogy kiszakadok magamból) viszont tök más szögben van az ágyam. eleve ide kerülök, tehát időm sem volt átmenni csodaországba. Vagy ez ilyen gyorsan működik? Van egy olyan érzésem, hogy ennek a fejlesztése éveket is igénybe vehet.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sokan írták e mailben, hogy nekem könnyű, mivel ha nagyon akarom ki tudom hozni magamból 2 napon belül az alvási paralízist egy módszerrel. Igenám, de az alvási paralízis csak a kilépés feltételeit teremti meg, magát az asztrális utazást nem. Hiába lépek ki minden alkalommal a paralízis segítségével, ha nem vagyok birtokában annak a tudásnak, nem tudom a tudatosságomat annyira irányítani, nem tudok koncentrálni, akkor nem ér mindig sokat a dolog, mert pár másodperc múlva vagy "csodaországban" kötök ki, vagy azonnal visszatérek a fizikai testembe, vagy átzuhanok álomba. Sok helyen írják, hogy a mentálisan nyugodt lélek meg a sok energia nagyon fontos. Nekem paralízisem és HOSSZÚ utazásom pont az ellenkező esetekben volt, amikor stresszes voltam vagy napok óta piáltam, ideges voltam, törés történt az életemben. Ilyenkor tudtam a legtovább kint lenni..fura mi? Tegnap megint volt gyakorlásom, nem célom a projekció most egy darabig a múltkori erős transz után. Inkább ismerkedem picit ezekkel az erőkkel, mert nem akarok hidegzuhanyt:) Amúgy a múltkori transz után amikor elaludtam megint volt egy spontán kilépésem, olyan paralízis szerű de nem az volt (sztem a nyitva hagyott csakrák miatt, az alvás pedig lejebb vitt a transzban egy fokkal és aktiválódott a projekciós reflex)..de nem tartott soká. Egyszer hamar felébredtem aztán a falon való átmenetel közben "beszorultam" vagy nem tudom, de tök sötét lett minden és visszatértem. Ez a transz meg meditáció jó dolog, mert ez a tudás nem vész el, ha egyszer kinyílik a harmadik szemed, folyamatosan fejlesztheted mentális képességeidet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szokták adni 100mg-onként is ~2000es áron. 1g ennek a 10-szerese, tehát azért elkérni 22e Ft-ot pofátlan lehúzás, ne vedd meg! egyébként az új mdma-s tabiknak is ilyen a hatása és régen is volt kamuk, szóval ez nem viszonyítási alap, de ja, olyasmi lehet, ha arra gondolsz, amire én :)
Orion: linkelj fényképet! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ez érdekes mert életem legjobb lapjának a hátoldala üres volt... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hát ez a bulvár... ne ítélj gyorsan... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: vaskereszt Forma: kerek
Átlagnál kicsit nagyobb, felező nélküli, szépen nyomott. Kicsit lassan jött meg, de valószínűleg azért mert nagyon bekajáltam előtte (havernak 40 perc alatt hatni kezdett). Buliban teszteltem, de nem igazán odavaló(azért jó volt). Ez olyan igazi szeretgetős, beszélgetős, mindenki a barátom laszti, kicsi flashekkel! :) Hiányoltam belőle a pörgést (ezt mással pótoltam). Ritkán bogyózok(2-3 havonta), de nem úgy ütött ahogy vártam. Összesen 4 fogyott 23-06-ig. Így értem el vele a kellő hatást. A lejövetel teljesen rendben volt, másnap kajálni is elég jól tudtam. Biztos h. mdxx, de nem túl erős. A sok szar között elmegy, de több kell belőle. 10/7-et adnék rá.
Asszem ez volt az: http://www.pillreports.com/index.php?page=display_pill&id=13389
Remélem tudtam segíteni! :) Béke!!! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Rendelek kratom port.Szerintetek mennyivel kezdjem?Én inkább eufóriát akarok tőle, nem mint kisebb adagnál stimuláns hatást.A port simán összekeverem pl joghurtal vagy vízzel azt glutty?Lehet folyamatosan ezt is tolni amikor csökken a hatás?Van valami utóhatás, meg mellékhatása.THX |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Valakinek van tapasztalata kokain és szex kombóval?Fel áll vele a bré?Mert nekem exnél spurinál pikónál nem igazán.De fűvel elég jó.Aztmondják kólával is jó, sőt még jobb mint fűvel.Ti hogy vagytok vele?Tapasztalat? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én a Robert Bruce "tanfolyamot" csinálom a lazítás eléréséhez is. A tudatos légzés is segít illetve a zuhanó érzés mentális létrehozása és az arra való koncentrálás. De csak a csakrákba való energiaemelés kezd mindig valamit megmozdítani. Van, hogy nem érzek semmit, van , hogy minden csakránál más érzés jelentkezik. Pl a korona csakránál olyan mintha hőhullámok haladnának át a fejemen, amikor mondjuk hirtelen leesik a vérnyomásod vagy megijedsz, ilyesmi, ezt egy zsibbadó érzés kíséri. a többi csakránál is van viszketés/nyomás/csavarodás, de van, hogy semmit nem érzek. Amúgy tegnap az eset után elaludtam és utána megint volt spontán kilépésem, olyan paralízis szerű, de egyszer hamar visszazuhantam, másodszor át akartam menni a falon, de tök sötét volt mögötte és kizükkentem, majd átestem álomba. szerintem a nyitott csakráknak volt köszönhető. Az elalvás pedig mélyített egy szintet a transzon és ez a már nyitott csakrák miatt talán aktiválta a projekciós reflexet. Olyankor egy ideig képes vagyok újra lebénítani magam, de a teljes ébredés után már nem tudom előidézni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | THC érdekes dolgokat írtál le, grat a sikereidhez! Szerintem be kellett volna zárnod a csakrákat és a transzból is érdemes egy nagy lélegzettel kijönni, lassan átmozgatva a tested közben.
Ártalmas? Nem hiszem! Ez gyakorlatilag egy mély relaxáció és ilyenkor bizony feltörhetnek tudattalan tartalmak is: képek, érzések, illatok, emlékek. Nagyon érdekesek tudnak lenni érdemes őket megjegyezni, leírni, de relaxáció alatt nem kell szétvesézni. Én is agyalós vagyok és bár nem nyomom az AP-t a relaxációs részét próbálgatom, meg a csakranyitogatást pusztán lazulásnak, mert nekem az nehezen megy. A zakatolás megszünése a legnagyobb kincs szerintem egy ilyen agyembernek, mint én.
A lazítást pontosan hogy csinálod? Van valami bevált módszered? Csakranyitogatásnál éreztél elsőre valamit? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | megauto:
ált grammra adják, mi 15 ezerért vettük eddig legdrágábban. Hatása olyan a mint a régi mdma-s felniké, hisz ez a régi mdma-s felnik hatóanyaga. Tehát ez szintiszta mdma, érdemes kezdeni vele.
És tényleg nem olyan barna mint a fos, én pl semmi szint nem láttok rajta még mindig :P:) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | "MDMA and metabolites are primarily excreted as conjugates, such as sulfates and glucuronides."
talán ezért a sárgás szín? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | koximaxi: abbol kb 5öt spájzolj be egy estére.. 2vel kezdős.. én ettem belőle, nagyonvilágos kék majdnem fehér de nem az... irtam is róla ha visszább olvasol. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Épp jókor lesz, vizsgaidőszak után, megyünk, a cökxpon jó hely, legyünk minél többen! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "két skunk is HELYET foglal a HELYEN" jó hely lehet mi?... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kristályt azt milyen mennyisébe adják? Grammra? Az tényleg 22ezer, mert nálunk vmi ilyesmit emlegetnek. Hatása az az amit a régi nagyon nagyon eredeti mdmas felnik tudtak? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én is hallottam rola, asszondák jó, de én nem probaltam.
a fehér csöcs/hógolyó/hólabda gyengén nyomott téma meg MDxx csak gyengusz.
ami tényleg ütős mostanában az a piros vaskereszt. NEM rózsaszin hanem piros. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hopax: Meghallgattam, tényleg hasonlót mond: drogozni olyan, mint pénzzel fűteni - elégeted a tartalékokat és komoly bajba kerülsz. Hát ja, mértéket sem árt tartani... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én sárgásbarnásat ettem, de nem ugy kell érteni hogy barna minta fos:D hanem átlátszó az is de kicsit sárgásan/barnásan. a methez anszolute NEM hasonlit. felet vettem kettönkre és böven jo volt... sőőt..:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A növény aminek baja van skunk#1 fajtájú, a cserép kb fél literes.A fölkeverék 1/3 nikecellgolyó és a többi B típusú semleges ph-jú virágföld.A víz amivel locsolok ioncserélt.Kb naponta egyszer öntözöm a földjüket, úgy hogy mindehol vizes legyen, néha nem locsolok, ha még nem száradt ki a föld felső 2-3 centije.A növények kilenc naposak, kb 4centi magasak és a 3. levélpár éppen most alakul ki, valszeg holnap estére már a 4. fog nőni, tehát a fejlődés gyorsaságával nincs gond.Nem használok semmilyen tápot.A csúcsoknál kb 29-31 fok van, ennél nem megy magasabbra.250wattos MH lámpát használok.kb 30centire van anövényektől és a kúltúbban van egy 80m3/h elszívó venti.Ez az egész fél négyzetméteren működik.Egyébként két skunk is helyet foglal a helyen, de csak az egyiknek vannak lehajló levelei.Lehet hogy ez nem is probléma?Mert pont olyan gyorsan fejlődik mint a többi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sevil:
"Ezzel szemben a drogok szinte elégetik áldozatukat. A drogos képtelen töltekezni, éretlen tudata nem nyitott a magasabb energiaszintek felé, így az ember a drog fogyasztásakor tapasztalt ...stb"
bekezdés meg szerintem az RTL-es 21. század Ole Nydahl-os interjúból van, most nem tudom megnézni, érdekes lenne csekkolni, hogy onnan kopizták/fogalmazták át -e valamennyire. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na majd megsasolom. :D Még jó, hogy nem sötétliláról dumálunk, mert azt egyszerűen betudnám a háttérnek. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Vki tud vmit fehér "csajos"-ról? Állítólag nem kék hanem frankón fehér. De addig nem bizti amíg nincs a kezemben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem a legutóbbi is sárgás-barnás, nézd meg újra vagy fényképezd le :P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jan 31-én entheogenic lesz a cökxponban, az ambient fesztiválon. mindenki jöjjön, és hozza a barátait, vagy mérges leszek! (én szerveztem.) addig is gyertek néha, program a myspacen pl http://profile.myspace.com/cokxpon |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Most nem vágom mi van. Vettem egy vizipipát (végül fapados helyett 8k-ért, ahogy az már lenni szokott...), feljöttünk a dohányzóba, és eltoltunk annyi 20X-et, mint 6 nappal ezelőtt. Adott valami kis érzést, de közel sem annyit mint legutóbb, és alig 1 percig hatott, és tökre magamnál voltam. Semmi halu, csak kicsit eltorzult a környezet, másképp halottam a folyosóról beszűrődő zajokat, de ennyi. - Ennyire előfeltétel a sötétség, a nyugis rákészülés, csöndes hely...? - Felbontás után visszazárható tasakban is romlani kezd a kivonat? - 6 naptól is tágabb a toleranciája? Ezalatt semmi szert nem fogyasztottam, sima cigit se szívtam, még egy sört se ittam, szóval volt esélye kiűrülni... - Ez ilyen páralkalmas játék, és utána egyre növelni kéne az adagot míg teljesen kiveszik a hatása? De eleve 0,1g-t toltunk eddig is, ami több mint a javasolt adag, és ahhoz drága hogy 1 este eltoljunk egy zacsit.
Még veszek 1g 40x kivonatot, és adok neki még 1 esélyt, esetleg úgy hogy előtte elmegy egy joint, vagy valami más is közben... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A tavaly nyárihoz nem tudok szólni, de szerintem az évvégi nem volt rózsaszínes. Ami meg most fogyogat abból a nagyobb szemek lazán olyanok, mint a dmt-s fotón, csak más szögek vannak benne. (Persze aki apró porrá zúzta a személyimmel a sajátját, az ezt nem látja :P:)) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | tavaly nyáron meg ami év végén volt, szerintem az is, de lehet, h csak beflesselem. viszont mikor volt átlátszó, mint a dmt? (előbb, mikor kerestem a képet DMThez, anyám megjegyezte, milyen szép kristályok :D) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | És egy tanács az eki tabis topicba:
Kár vesződni már a tablettákkal, inkább legyetek türelmesek és az a pénz amit a szar lasztikra elszórtok azt tegyétek félre, amíg nem jön egy jó lehetőség kristályból. Aztán abból amennyit csak birtok vásároljatok fel. Így egy ideig megvan oldva a dolog... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát sztem inkább a dmt-s.
Melyik volt rózsaszínes? Én egy olyanra sem emlékszem Airborn, pedig azért nagyjából közös a .... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér Logó: Egyéb Forma: kerek
Kinézetre elég fura kis cumó, könnyen porlad, és olyan, mintha egy csöcs lenne dombornyomva a tetejére. Amúgy meg kurva gyenge ez is. Toltam belőle négyet, és úgy éreztem magam, mint máskor kettőtől. Sőt, még úgy se. Szar. Ezek a mostani kerekek nagyon gyengék. Ez a vaskeresztesnél picit talán erősebb, de igazából többet ilyet se veszek, mert pénzkidobás. Hol van már az MDMA mámor... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: fehér Logó: vaskereszt Forma: kerek
Ez egy nagyon gyenge tabi. Egyet dobtam belőle, úgy, hogy MDMA-at szervezetem már hónapok óta nem látott, és mégsem éreztem tőle semmit. Csak azért nem jelölöm hatástalan, kamu tablettának, mert a haverom egy kicsit zizegett egytől, szóval valószínűbb, hogy csak kurva gyenge cucc. Ha láttok, ne vegyetek, vagy ha mégis, akkor szerintem legalább négyet toljatok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Fúúú kristály a a király! :) Én már nem is ekiztem nyár eleje óta épp ezért. :)
Én is ettem ilyet is-olyat is. Nálam nem mutatkozott ilyen markánsan hatásbeli különbség, de átlátszóval én is jóval többször találkoztam. Szerintem is azaz eredeti. És én is ajánlom a 100 mgos dózist, csütörtökön nagy étvágyú voltam még most is érzem a számban a nyomait. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ő, kösz, ismerek én is néhány ilyen kólásflakon luggató trükköt (régi szép idők a keményhengeres NestQuick dobozokból készült pipákkal, olyanból szívtam először füvet még gyerekkoromban), de maradok inkább egy fapados bolti vizipipánál, madártollak és süllőszemek nélkül. Ez a salvia kivont nem erős, de maga a vizes szűrés még jól jöhet néha kenderhez is filter nélküli joint helyett... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egy kis kézügyesség és saját szent pipád van :-) Végy egy másfél literes flakont. Csinálj két lyukat átellenesen egy cigivel az oldalára közel a flakon tetejéhez. Az egyik lyukba tegyél egy csövet azon szívsz, a másikon szelel, a tetejére meg mehet egy kis celofán kilyuggatva. Ízlés szerint díszítheted madártollakkal, pentagrammokkal, vagy Dalai Lámás képekkel.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nem ő volt. :)
de tényleg, ilyen nekem is volt. a csápok az emberek koronacsakráihoz csatlakoztak és azon keresztül áramlott az információ.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bár most nagyon kimerültnek érzem magam, mert közel 1órát töltöttem így, de olyan szinten megtisztított, hogy elmondhatatlan. Sosem hittem magamról, hogy ki tudom üríteni a tudatomat, mert én mindig vmin agyalok, mindig kizökkent vmi gondolat, de ez velem is csodát tett. Sokat tanultam ebből és előbb utóbb menni fog, én érzem. Még most is furán érzem magam még mindig kicsit "dupla tudatom" van mintha félig kint lennék, vagy nem tudom bármely szegletére koncentrálok a szobának látom, mintha ott állnék előtte. Akár a hátam mögé is látok. Lehet, hogy be kellett volna zárni a csakrákat?:) A lényeg: ez tuti, hogy nem ártalmas??
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ahogy a kezemre néztem, olyan furcsa volt, minden megváltozott körülöttem, egy egész mély transzállapotba sikerült kerülnöm. Eljött az a pont amikor nem a kilépés volt a cél, nem arra koncentráltam, hogy ez egy feladat és skerülnie kell, csak élveztem az egész érzést, elfelejtettem, hogy most gyakorlok, nem tudom megfogalmazni az érzést, de biztos, hogy jó úton járok. Felerősödött minden testi és lelki érzet amit elképzeltem, de valami hihetetlenül. Nagyon közel voltam a célhoz (csukott szemmel látás, stb) Aztán nagyon elfáradtam és felkeltem, de még most is fura minden, egy kicsit zsibbad is a fejem. Ez is jó jel, mert a spontán "utazások" után szoktam ezt érezni amit az alvási paralízissel érek el. ELképzeltem helyeket, tájakat, embereket és bár tudom, hogy nem léptem ki, mégis fizikailag érezni tudtam az ottani illatokat,az ottani emberek érintését, de olyan valóságosan, hogy az valami hihetetlen. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egyszerre éreztem magam amint fekszem az ágyon és egyszerre éreztem a tudatom önállósodását, különválását. És ez az amit el kell érni. Mert ilyenkor gyakorlatilag a tudatodat vetíted ki. Koncentráltam egy tárgyra a szobában, nyitott szemmel néztem és közben próbáltam a tudatommal közelebb hozni magamhoz. És itt a lényeg. Nem az adott pont fog hozzád közelebb jönni, hanem te viszed közelebb a tudatodat az adott ponthoz és ez a kilépés alapja. Kezdtem néha azt látni, hogy a tárgy előtt vagyok, de láttam távolról is ahogy néztem az ágyból. Ez a tudati kettéválás amiről írt a szöveg, biztos vagyok benne, hogy többször voltam a kilépés határán. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ma este megint gyakoroltam, most kezdek magamhoz térni. Bár konkrétan nem sikerült kilépnem, de nagyon mély dolgokat éltem át és nagyon közel vagyok a sikerhez. Megcsináltam sorban a relaxációt, a csakrák felnyitását, az energiaemelést és azt hiszem sikerült a transz állapotot elérnem. Tovább nem jutottam, de nem is akartam. Olyan hihetetlen érzés volt, teljesen megváltozott a szoba körülöttem. Előtte zavartak a tv fényei, most ügyet sem vetettem rá, teljesen sikerült a tudatomat kiűríteni, semmilyen zaj nem tudott volna kizökkenteni. Csak léteztem. Ilyet még sosem éreztem. És még rímelt is:) Ilyen mély nyugalmat, mentális megtisztulást még nem tapasztaltam. Minden részemben éreztem az energiát. És ekkor éreztem, hogy kezd kettéválni a tudatom. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Én is tapasztaltam entitást LSD-n, az egy ilyen nagy tengeri zsákállat szerű csápos valami volt a világűrben, és hatalmas volt, ebbe csatlakoztam bele meg sok ezer-százezer vagy kitudja mennyi emberi tudat.
Viszont gombánál meg kifejezetten gomba entitást érzek, meg ugye a mindenben gombát lát az ember dolog se egyszerű. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tényleg jó lenne ha feltennél egy képet (akár az egykalapalattra ), meg ha összefoglalnál mindent egy posztban, (kora, volt-e tápozva, hány fok van a növény tetejénél, föld összetétele, minél többet összeszedsz annál jobb)
Vagy tudod mit válaszolj erre mindre, és akkor biztos hogy kiderül mi a baja. http://www.egykalapalatt.info/index.php?title=Speci%C3%A1lis:AWCforum&action=st/id 21
Még Cervantes is írhat hülyeségeket, ez ilyen.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nos, mégsem fogom kipróbálni porrázúzva felszippantani ezt a 20X kivonatot. Mikor rágóba szórtam belőle, akkor határozottam úgy éreztem, hogy ropog a fogam alatt. Most kiszórtam egy tányérra, elkezdtem nyúzni, és itt már egyáltalán nem ropogott, hanem inkább úgy viselkedett, mintha papír lenne. Miután meguntam a nyomkodását felnyaltam, és most üresen tényleg olyan papírszerű. Ha ráharapok először roppan, de aztán szétfoszlik mint a papír. Szóval szerintem valamiféle papírban itathattak fel sűrű folyadékot, amitől száradás után kicsit megkeményedett, de kézzel nem porítható. Max valami régi kávédarálóval lehetne próbálkozni, de mindegy is, papírport én nem szippantgatok. Érdekes, hogy most kicsit több volt a számban, mint amennyit füstölgettünk, betoltam nyelv alá pár percre, meg még forgatgattam a számban 5 percig, de semmi. (íze is volt rendesen) Lehet többet kéne bekajálni, de akkor az iszonyat pazarlás a füstöléshez képest, ha az intenzív füstadag még a küszöbdózist se éri el 3-4x annyi is elkélhetne, és akkor se biztos hogy megadná azt amit a füst adott. Pár gramm után már kiadja egy fasza pipa árát... Inkább benézek holnap egy boltba, és ha akad valami fapados kis vizipipa párezerért, akkor elhozom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szigya: tápozol ? ha nem az is lehet gond, ha igen az is , dobj fel képeket
Tester: Cervantez is lehet mo ndd hülyeségeket. (Bár a hasiskészítést végülis tőle lestük el......vagy ő tőlem ?! nem tom , mindketten be voltunk tépve)
gram per wattos növénnyel: 400W-os lámpa sima reflektorral, jó (mondjuk fehér) fényvisszaveréssel 1nm-re ajánlott, nem többre. hozam 400g
awing reflektorral, 400W hps 1,5 négyzetméterre kb 500g (mylar fényvisszaverő felületek)
fél négyzetnél nagyobb, egynél kisebb területre is be lehet tenni cooltube-al, a hozam gram per watt alatt természetesen.
Forrás: John Teletabi Escobar (The last hashmaker strikes back! - DVD - directed by KOVI, Teletabi, George Lucas. executive producers: Quenteen Tarantino, Trey Parker)
*** DVD megjelenés HUN : 2009.?.?. Fogy.Ár: 16 euro ; 4000 HuF ; 2.00 gWeed; 4 XTC(Mdxx high) |
| |  |  |  |

|