 | 
Legfrissebb hozzászólások (115381 - 115430)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | Fel kéne hozni a témát.. Merre vagytok? Épp melyik világban? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | ja, teret adni a neurózisnak, hogy megfigyelhetővé váljék.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | " És hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az elterelődjék?"
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy szeretnék egy helyben ülni, hogyan kell megakadályozni, hogy elkezdjek körbe-körbe mászkálni. Persze a gondolkodásban az akadályok az ember lustasága és felszínessége miatt sokkal rejtetebbek, de hát a megoldás akkor is egyszerű, ki kell MINDEN benned lejátszódó folyamatot elemezni, a feleslegeseket eldobni, a "szükségeseket" pedig kívülről nézni. Nyilván az akadályoz meg az egy dologra figyelésben, hogy közben tudattalan gondolatok is forognak, amik felszínrekerülésével megzavarnak a koncentrációban, tehát ha nincsenek tudattalan folyamatok, már csak elhatározás kell. Szóval eleinte szerintem nem érdemes a meditációt arra használni, hogy egy pontra koncentrálva emélyülök, stb. hanem megpróbálva egy pontra koncentrálni, milyen akadályozó folyamatok indulnak be: ez vagyok én, ezt kell megváltoztatni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | hát, van már valami verses topic...
írás az írás az ír ás, az úr és az őr más? az IRÁsítás megint csak teringettét Ta Khutba megyek
gyerünk gyerünk, soha tévedünk hatost dobunk, tevét nyerünk s forró homokot is sokat nyelünk arab teát nyelünk, hasist veszünk bizony, bizony készek leszünk - vacsorára döglött tevét eszünk
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ah, kicsit lemaradtam, az interjús link úr azóta beadta a kulcsot 404féleképpen;)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Helló
Az ember szerintem egy kis virtuális világmindenségemulátor, melyet nevezhetünk most egyszerűen mondjuk "tudat"-nak... A tudat képes elvonatkoztatni - úgymond absztrahálni -, mégpedig úgy, hogy megfigyelés során tulajdonságokat tapasztal, melyek közül némelyeket előtérbe helyez, kiemel, másokat meg éppen figyelmen kívül hagy - ezáltal valamiféle modellt próbál alkotni magáról vagy a világról... Ezt az abszrakt elvonatkoztatást remekül lehet gyakorolni például a gondolkodás nevű sík, zárt, korlátos rendszeren belül történő vektorokkal, gráfokkal, fákkal való manipulálással... E világban erre jó lehetőség teszemazt a matematika, a programozás, modellezés, tervezés stb... Anno, az egyetemen nekünk csomó mindent kellett tudni ilyesmiket, például sokáig nem értettem, hogy miért kötelező a programozáselmélet nevű tantárgy, ahol egy négy-ötsoros egyszerű programkódot kellett bizonyítani matematikailag, mely akár egy-két órás folytonos koncentrációt igényelt, s közben azt éreztem, hogy majd szétrobban az agyam a megerőltetéstől... De nem robbant szét, ehelyett inkább megszokta, megtanulta és afféle alapmotívumként használja, hogy erőteljesen koncentráljon valamire... Tehát a tudatot lehet képezni erőteljes és kevésbé erőteljes módszerekkel... Ám ezek csak kedves előgyakorlatok voltak ahhoz, mikor kb másfél éve elkezdtem egy sajátos mokuso zen meditációt gyakorolni, s így ráébredni tudatom természetére... Persze nem ide írnám ezeket, ha nem az LSD-élmény indított volna el, hogy egyáltalán felmerüljön bennem a vágy, hogy ezt megtegyem... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nekem a viszonylag egyenes háttal ülés közben a térben egy pont figyelés jön be legjobban... Ezzel kapcsolatban szívesen leírom szempontjaim, melyek épp most eszembe jutnak: -egyenes hát az mindenképp fontos szerintem, mert ha másért nem is, így nem fog fájni, ha sokáig ül az ember... -csak úgy ülök le, hogy nem várok el semmit, úgy ülök le, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, mintha mindig is ültem volna, például mint a béka -egy pontot nézek a térben, mely nem mozog, semmi különös nincs rajta, s nagyjából előttem van, nem túl közel, nem túl messze -kizárok mindent az egész világon a légzésemen és az adott ponton kívül tudatomból, de nem erőltetve, inkább csak úgy, "na, kizárok" -az előbbinél említett nem-erőltetettséget úgy teljességében az egész meditációra -s így az egész létemre- kiterjesztem - amit épp teszek, abba természetesen beleadok mindent, hisz nincs más, mint a jelen, de "csak úgy", mintha semmi különös nem történne közben, hisz tényleg nem is;) amiről azt hisszük, hogy most épp fontos, vagy nem megszokott, az szerintem illúzió - szintén az én fegyvere - mint bármilyen ok, amiért abbahagyjuk a meditációt az igazi elmélyedés elérése előtt... -lassan, ritmikusan, fokozatosan mélyedek el a légzésem segítségével - az ént megkötöm úgy, hogy ne legyen esélye sem - figyelem a pontot, testem nem mozdul, szemem sem rebben, belül üres vagyok, eltelít a pillanat, s közben tudatosan ellazítom mindenem - esetleg amíg ez nem megy, rendszeresen leellenőrzöm könnyedségem mind testemben mind tudatomban - az erőltetéshez én kell, az én így folyton megmarad-na -néha elengedem a fókuszt, hagyom burjánzani gondolataim, érzéseim, majd hirtelen újra "kifeszítem tudatom éberségét", s folyamatosan ezt csinálva kizárok minden egyebet az életemből úgy egyáltalán -ha folyton visszatérnek belülről benyomások, hát jöjjenek, elképzelem tudatom, mint teret, melyben a semmiből száguldó vektorokként megjelennek, majd tovaszállnak szintén a semmibe, mert éberséggel meghaladom őket -van úgy, hogy úgy indul be a gondolatgép, hogy már megy egy ideje, s észre sem veszem, "elszállok" - (spanglival ez volt tipikusan anno), ekkor légzésemre figyelek, az énem a lélegzethez kötöm, teljesen figyelem légzésem, nemcsak a ki és belégzésre figyelek, hanem annak apró rezdüléseire-hatásaira is tudatomban - így egy pusztán lélegző tudattá válok, mely lassan-lassan kezd feloldódni a térben -mikor már a légzésre annyit figyeltem, mikor már minden csak abban a pontban van, amit figyelek - melyet nem konstatálok sehogy, nem alkotok róla fogalmakat, nem vált ki semmit, csak leköti figyelmem, az ént ez teljesen kitölti, hogy ezeket megtegye...s egy idő után el kezd szétoszolni...hisz a tudat kezdi belátni-tapasztalatokat szerez éntelenségről-, hogy itt és most az én nélkül is van lét, sőt! lemondok erről a világról, az összesről, magam képzetéről,emlékeimről, múltamról, jövőmről,stb csak a pillanat éltet -s itt a lényeges, hogy legyenek helyes szellemi alapbenyomások erre vonatkozólag, hogy ne az legyen, hogy "para", "úristen", hanem érezzem úgy, mintha köveket pakolnák ki magamból, s egyre könnyebbnek s egyre jobban érzem magam ettől..
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | -ha rossz dolgok jönnek elő, melyek nem szoktak - ez is jó, hisz merülök le az óceánba, s ha egy elsüllyedt, szétrohadt hajót tapasztalok tudatóceánom mélyén, hát legalább már látom mitől dzsuvás a víz - fel kéne hozni felszínre, nem elfojtani többé, engedjem szabadon, de közben ne adjak alá erőt, "ne bontsam ki vitorláit/ne indítsam be a motorját" csak figyeljem meg, vizsgáljam, mi ez, honnan jött, hova tart, vizsgáljam meg, milyen hatással van rám, aztán vizsgáljam meg a hatást, s röhögjek rajta, hogy múlandó úgyis..- talán jó taktika elképzelni, ahogy ennek megfelelően kezd zsugorodni, majd eltűnni - nemtom ebben nincs tapasztalatom..;) -jó taktika például nekem az is, hogy úgy ülök le, hogy én most itt mindenné válni ülök le, minden lény javáért, s nem a saját boldogságomért -nincs jó vagy rossz meditáció, ha "nem történik semmi" pl. évekig, csak lenyugszunk - hát ennyi - majd következő életben megvilágosodunk...mindenképp erőteljes felajánlások szükségesek, pl lemondani erről, arról, mindenről a megvilágosodásért - így ezek - ha tényleg lemondtunk róluk - már nem kötnek meg...pl lemondok az egész életemről;))) - vagy máshogy fogalmazva az egész életem erre teszem fel... -ha egyszercsak azt érzed, hogy a tér elkezd kitágulni, s mintha beszippantani készülne a pont, melyet nézel, az már nem rossz...a formák üressé és pusztán energiává válnak, s a térré válsz mely semmitől sem elválasztható és gyönyörteljes... -az elején ekkor eksztatikus állapotba vagy, de te ülj csak tovább, ebben az állapotban minden sokkal könnyebb, érdemes arra használni - persze itt már szó sincs "semmiről" -, hogy valóban elmélyedj, vagy, hogy valóban egyszerűen megtanuld, hogy is mélyedj el könnyedén
-rizsablablazabla |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Sziasztok!
Szerintetek az írás az puszta önkifejezés vagy valami magasztos dolog, ami mindezen túlmutat... vagy...? De ezt már fogalmazzátok meg Ti...:) Nem pusztán versre gondolok, lehet az novella, regény, bölcselet bármi...(a vers volt címnek a legrövidebb:) nosza, várom a gondolataitokat!
barka
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ahogy mondod Tala!
Az érzelmeket sugárzod magadból és ez a lényeg, hogy áraszd magadból az érzelmeket. Az érzelmeket nem lehet elfolytani, csak visszafoghatod őket, és akkor a sűrű érzelemtömegre felfigyelnek a démonok és amíg el nem engeded a sok visszafogott érzelmet, addig ők jót lakmároznak belőlük. A folyamatosság, úgyértem a haladás fontos, nem kell rohanni, de nem is kell megállni. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | hát, hétfő éjjel -1 körül -volt, tök üres volt az egész placc, de érezni lehetett a fílinget...eszembe is jutott, hogy "hmm most bánom, hogy nem hoztam a dobom..." - de azonnal ez jött "hmm már nem is" ;)
meg dombokon járkáltunk fel-le, s röhögtünk, hogy vagy 40fokos lejtőn is ugyanúgy megyünk, mintha vízszintes lenne a talaj, szinte csúsztunk a füvön.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Szerintem nem annyira és nem feltétlenül csak partidrog. Nekem legalábbis nem. Engem nem pörget, sőt szinte mindig van egy szakasz, amikor kifejezetten vízszintesre vágyom... persze kinek hogy, de ha már, akkor szerintem érdemes kipróbálni nem parti settingben is... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ja úgy, már értem :-) Szóval az ex ebben az ex bad tripben nem olyan ex, mint az exfeleségben :-) Vagy? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Bizonyára ott követtem el a hibát, amikor erre reagálva:
"Ákimáki...ha ez ien egyszerű volna...ehh"
Azt a bizonyos kritikus gondolatot közöltem.
Ez csak egy kis játék akart lenni az egoval. (vagyis a közeggel amin keresztül működik)
Más:
"-Egyetlen Isten létezik (monoteizmus)
-Isten személyének egységére, megbonthatatlanságára"
Bizonyára te is találkoztál már az intellektus számára megoldhatatlan ellentmondással.
Ha egyetlen Isten létezik, és az megbonthatatlan, akkor mi hogyan beszélgethetünk most itt?
Vagy inkább: hogyan létezhet a szent háromság, amiről írtál, hiszen az már nem egy, hanem három. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | elég merész dolog lenne kijelenteni, hogy Isten lényeg matamatikailag kifejezhető. Amikor az emberek arrról beszélnek, hogy Isten egy, vagy egy az Isten akkor két dologra gondolnak
-Egyetlen Isten létezik (monoteizmus)
-Isten személyének egységére, megbonthatatlanságára
egyébként Isten személyét legjobban "tükröző" szám nem az egyes, hanem a hármas, az ugynevezett szentháromság, vagy hármas egység, Atya fiú és lélek. Szintaktikailag itt lép be egyébként az általad elkövetett ad hoc hiba, miszerint a mondat alanyát(Isten személye) egy tulajdonsággal ( egység ) azonosítod. A személy viszont nem lehet azonos a jellemzőivel. T őle fakadnak, de nem egyeznek meg vele, sőt nem is a részei, mert a személyiségéhez tartoznak, ami szintén nem ő. Van még egy hiba az érvelésedben, az, hogy Isten terveit egyszerűnek jellemzed, mivel úgy gondolod hogy Isten száma az egy, és ebből az egyből csak hozzá hasonlatos dolgok születhetnek. Nos ...az egyszerűségnek része a bonyolultság, és éppen úgy, ahogy az egyes számot is számtalan részre feloszthatod, magát a tervet is végtelen sok kis apró részlet építi fel. Hogy isten terve mennyire bonyolult, az az jellemzi talán a legjobban, hogy bevetett egy tőle szokatlan..bár ez nem jó szó, talán csak különböző tulajdonságot is a játékba, az abszolútumoktől való mentességet, vagyis az abszolútumok felé haladást. Ez azért "furcsa, mert ha a te elképzelésed szerint ISten egyszerű elnne, akár a fakocka, egyszerűen olyan lényeket teremtett volna, akik kezdettől forva tökéletesek. Ő mégsem igy tett, ki tudja miért, talá azért, mert a teremtés már lezajlott, lezajlik, és mindig is le fog zajlani, de mi ebből csupán a múló időt vessük észre, fogjuk fel, és szabadon mozoghatunk, alkothatunk, formálhatjuk magunkat benne, amig véget nem vet a tevékenységünknek. Ez azthiszem egy elég nagy ajándék, mármint a szabadság, hogy képes vagy önmagad megváltoztatására, amennyiben képes vagy feladni a saját tökéletlenségedet, igazából viszont a dicsőség az övé, hiszen a tökéletesség abszolutumát ő uralja, és csak ő képes valójában véghezvinni a tökélyre formálást. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Tala: a szerdai tabánban végződött? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | az ember nem is gondolná, mi minden történik ebben a városban...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | az irfanview-ben van batch mode... megadod, hogy mely képfájlokat akarod konvertálni, megadod a célkönyvtárat, megmondod, hogy JPG-ben szeretnéd, a képek szélessége legyen 1024 (a magasság automatikusan beáll az aspect ratio szerint), ilyen és ilyen minőséggel, megnyomod a START gombot és végigpörgeti az egészet
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Remélhetőleg még kapható lesz akkor is. Az előző számok ügyében írj az info@hanfmagazin.hu címre.
Drogmentes ország pedig nem létezik :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Prohibition is an awful flop. We like it. It cant stop what its meant to stop. We like it. Its left a trail of graft and slime It dont prohibit worth a dime Its filled our land with vice and crime, Nevertheless, were for it.
Franklin P. Adams verse az alkoholtilalomról, 1931 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Azért gondoltam október 15-re, mert interneten több helyen (pl. itt is: http://www.extra.hu/gombak/5.HTM) október végére es november-re teszik a termést. A gombakönyvem meg otthon van, csak hétvégén tudom megnézni.
Nem tud valaki jó leírást a magyarországi légyölőgalócatermés részleteiről? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ákimáki. Hülyét csinál belőlük az egójuk, de segít nekik megtalálni amit keresnek.
"A létező a létben áll és gatyát éppen letol alulról övé a szemhatár fentről övé a hold
A létező a létben áll és a markába pök, innen nézve kapál amonnan nézve rög. "
ez az egyik legviccesebb szórakozás, amikor vadul eleresztjük az egót önamgát összegyüjtögetni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Lehet, lány van (volt) a dologban... : ( amugy hy Kerub : ) Ugye telibetaláltam? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Tom1, végülis nem véletlenül mondják az x-re: "diszkódrog" : ) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hétvégén voltam Pozsonyban, nagyon aranyos kis város. 4800 Ft a vonatjegy oda-vissza, és a szállás is olcsó. Ha valakinek elege van abból hogy Prágában már csak túristák vannak, és lépten nyomon lehúzzák az embert, de szereti a hangulatát akkor ezt megkaphatja Pozsonytól is kicsiben kellemetlenségek nélkül. 200 Ft Staropramen 250 Ft Becherovka 2000 Ft Hasis (Kis utánajárással meg barátkozással, de lehet szerezni.)
Szóval a környező városok közül az egyik legjobb választás szerintem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | csak úgy, a tegnapi utazásról pár szösszenet
Nap közben már volt egy jel, melyet igen komolyan vettem...barátainknál beszívva feküdtem albérletük szőnyegén, miközben ők gitározgattak, s egyszercsak nagyon hirtelen éber álomba csúsztam át s egy zöld mezőn találtam magam, ahol egy aranyszínű fémpénzt találtam, s hirtelen újra a szőnyegen találtam magam...ilyen drasztikusan még soha nem volt teljes váltás...s közben tudtam, hogy 2 világban vagyok egyszerre...fura volt... Tehát, az este: I, Z és magam toltunk fejenként ~egy g szárított gombát, kb 21:43 körül, majd gyalog mentünk a Deákra az Andrássyn. Z idáig egyszer evett fél gombát, I már többször tolt.... Z, mire a 49esre szálltunk - Gellértre fel! - már eléggé elszállt...kiabált, vinnyogott, ugrált, eszeveszett módon kezdett kikelni magából, de egyszercsak odaértünk... A Gellérten egy sziklás részre - "a helyre" - kimásztunk, ott letelepedtünk, spangliztunk egyet s elszabadult a pokol...Z teljes eksztázisba jött, folyamatosan üvöltözött, a karjait az ég fele tartva teljesen más valóságba csúszott, I-t kevésbé rázta meg a kalap koma, csendesen szemlélte a várost, a Dunát, a Holdat... Magam követtem Z-t, végig rajta voltam...folyamatos szatorimező vett körül minket, irtózatosan jól szórakoztam Z-n, hogy elképesztően felgyorsultan konstatálja a tudat természetére vonatkozó tényeket, minden energiamező, test-tudat, tér-gyönyör, zoomolás, a magasabb világok, az óriási madár, stbstb...soxor majdnem leszédült a szikláról, úgy kapálózott kiabálva...egyszercsak jött érte az énhalál, de eszméletlen gyorsan..lefeküdt, kapott kis vizet, fogtam a kezét, de hamar átlibbent, s felkelt...egy szó mint száz, eléggé rádöbbent dolgokra... Végre Láttam a Holdat, láttam, hogy 14 arcát mutatja felénk, s rengeteg benyomás ért, melyeket valahogy idáig is éreztem, de most teljesen a felszínre jöttek...képtelenség pár mondattal körbeírni ezeket... Aztán lemásztunk a szikláról, elkezdtünk a Tabán fele tartani, közben Z képtelen volt testét irányítani, néha egyszerűen képtelen volt továbbmenni, elmondta, hogy látja maga előtt a testét, melyet a tudatával irányít, s lassan haladtunk...tekertünk egy cigit valahol, aztán valami meredek részen másztunk volna le, Z még mindig őrült módjára viselkedett, eksztatikus állapota a levegőben vibrált... Bármikor becsuktam a szemem, szivárványfényszínű szemekből álló mezőt láttam, melyekből arcok formálódtak ki s beszéltek...Kinyitottam a szemem, s tisztán látszott, hogy a város egy adott részére sötétesebb aurát bocsájt a Hold, gyönyörű volt minden, stbstb... Arrébb egy korlát mögött nagy lejtő volt, átmásztunk, s elkezdtem oldalazva szaladni lefele, iszonyat nagy szabadságérzet kapott el, egyre több energiát adtam bele a lefele szaladásba, éreztem, tartom, ám egy pillanatra túl sok lett, átlendültem, s elzuhantam, s legurultam a lejtőn...abban a pillanatban belassult az idő, szétfolyt az egész, s egy filmet láttam, melyben a szereplő lassan de irtózatosan erősen zuhan el, s kezeivel hárítja az esést, majd kigurul a lendülettel...fura volt, de aztán visszakaptam a kontrollt, egyből néztem a kezeim, arcom, fogalmam sem volt, hogy most valamim tönkrement-e, fájdalom nem volt, csak eksztázis....üvöltve röhögök, hogy ez kurvajó, majd felállva mászkálni kezdek...a többiek megnyugodnak, majd megyünk tovább..pár perc múlva jön be az egész, fejemben újra s újra lejátszódik az esés, nézem sebek kezemen, lábamon, nem para, de hmm aha! fájdalom..nevetek, majd elkezdek szédülni, leesik a vérnyomás, hirtelen jön a halálélmény - elkezd minden irtózatosan gyorsan vakító hófehér fénnyé olvadni, közben mindenhol fényesen világító aranyrögök hevernek, ránézek a többiekre, röhögök, hogy Minden Szem, aztán elheveredek, előtte mondom "nem tart sokáig, bocs, csá"...
Hirtelen felülök, ez a jelenlegi verzió méggyorsabban feltalálja magát, pár perc múlva már megyünk is a Tabán fele... Ott tekerés, füstölő, mécses, lejövögetés, beszélgetés, heverészés, majd hazasétálás, kajálás, alvás..
Nem a mennyiség számít, hanem a nyitottság... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Tényleg, hogy a fenébe lennének eltékozoltak? -ha nincsenek érzelmeid, hulla vagy -ha vannak érzelmeid, s azok irányítanak, bukó vagy, kis csónak az óceánon -ha vannak érzelmeid, s csak átéled őket teljesen- csak úgy- afféle "semmi különös, minden múlandó, ez is" hozzáállással, akkor bölcs vagy;)
Az érzelmeket az ember az előző akármiei generálják az adott jelenben - ezáltal a tudat lehetőséget kap, hogy kibogozzon valamit magában - ha nem bogoz, az érzelem nem tágít - a vágy, düh, féltékenység, stb újra s újra visszatér... De ha rendberakja az ember, onnantól kezdve, mintegy a léte filmvásznán csak energiaként néha belobban, úgymond szórakoztatásképp - mint egy kis energiaszínfolt felvillanni tapasztalódik ebben a halandó, kérészéletű kis szürke életben;)) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Szerintem nem volt megfelelo a zene, a tarsasag... Vagy nem ugy jon ki a party, ahogy varta, kevesen vannak, nem neznek ra jo szemmel. Van ilyen:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Kerub: Ex bad trip... hmm... nem áll össze. Komolyan érdekelne, mit értesz ez alatt... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | tigerr: Pontosan ezt éreztem és éltem át én is ! :D:D:D Csak nekem végig vigyor ült az arcomon és végig full tiszta voltam; ordítottam teli torkomból és zúztam ahogy csak tudtam.... az arcok furán néztek rám, hogy miért nem kell azásványvíz :D:D:D Rush meg a többi ilyen egy állat, mondhatnám azt is hogy beteg, de én is beteg vagyok ezexerint mert élőben a zenéjükálltal én egy olyan eufórikus állapotba kerülök hogy - mint most végre erre rájöttem - nem kell semmi cucc. Szerintem akinek van olyan zene amit iszonyatosan szeret és annálsokkal többetjelent neki munt hogy csak hallgatja érdemes party-ban megjátszani az én példámat ! Érdekes és nagyon jó élmény volt ! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Valaki tud valamit a Kínában élő gombákról? Latin név, hatóanyagok stb.? thx |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | lez: ez jó 5let frankón! Csak az a gáz, hogy augusztustól szeptemberig van a szezonja... (augusztusitol jobban kész leszel és kevesebb benne a méreg szal sztem olyankor ha találsz is az már nem az az igazi, mint amit augusztusban szedhettél volna) Ejnye ejnye! :D Remélem azért nem romboltam le lekesedéseteket a kirándulásról! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | kisgyerek: nem uv hanem simán átraktam negatívba! :]
cellux: izé hát mindenki magábol indul ki...nekem adsl van, de majd lehet átméretezem csak tegnap meg voltam csúszva ezektől és kicsit szar meló, én painttel szoktam egyesével, de már olyan kombok vannak...megnyitom összeset aztán ctrl+w , bemasol szamokat, ctrl+s, alt+f4 és ezt így jó gyorsan egymás után! :D Szal ehez most nem volt energiám (eccer csináltam így meg 100 képet)...Amúgy ezek ilyen frankón nagyítos képek 1-2 és azokat jól lehet tanulmányozni így! :P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | 500kb-os kep valoban kicsit tulzas netes terjesztesre, de a "ne legyen nagyobb 100kb-nal" szinten... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Néhány, általam kedvelt psychedelikus növénnyel kapcsolatos tapasztalatom összefoglalása elérhető innen:
http://ymor.tvn.hu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Danika a nyolcadik képnél UV-val világítottál? Tökre bejön! --64 Hol is vannak a képeid? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | 82. Kerub: én még kerék hatása alatt soha sem éreztem magam rosszul... max. nem jöttek be a társaság (ami szinte a legfontosabb, hogy jó legyen)
Dobtam én már italo-diszkóban is (mondjuk csak egy felet) és rohadt jól éreztem magam... Pedig mióta az eszemet tudom elektronikus zenét szeretek! (csak az a pár részeg nézett rám furcsán, akikre rámosolyogtam... nem tudták hova tenni a kedvességemet ;-)))
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | 806. Ákimáki: köszi a segítséget. lehet, hogy igazad van. A barátnőm zeneileg mindenevő (mondjuk nem garantált, hogy ez az ominózus buli után így is marad) és ezért fordult meg a fejemben, hogy talán egy itthoni utazás elsőre megfelelne. Így ahogy elmondtad végülis logikusabb a buli. Főleg, hogy - ismerve az laszti hatását - kijöhet rajta a bulizhatnék és a társasághiány ;-)
Picit félek is a dologtól mert előttem nem volt semmiféle kapcsolata ezekkel az anyagokkal és azt hiszem, hogy elég nagy felelősség (vagy felelőtlenség???)
na mind1, a döntés úgyis az Ő kezében van.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Úgy értem hogy előre felvettek pár dogot amit feltételeztek hogy kérni fognak tőle vagy tényleg ott álldigál? Mert gondolkodás nélkül megsimogatta a kamerát vagy felrúgta a kanapét viszont nem volt hajlandó megmutatni egy könyvet a háta mögül. Na ezek ám a központi problémák, nem isten léte vagy nem léte... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Meddgig lehet kapni? Csak mert epp Maltan vagyok, es csak 3 het mulva erek haza. Vagy valahol mag lehet szerezni utolag? Esetleg a korabbi szamokat is? Ja es tud valaki valamit arrol, hogy mi van Maltan drogugyban? Nekem ugy tunik, hogy ez egy teljesen #tiszta# orszag. Vagy megsem? udv:mao |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | TOM1, szerintem dobj fel egy érmét...
Én a következőt ajánlom figyelmedbe a mérlegeléskor:
Vajon az első lasztis nyugis otthonifless után lesz-e még nem-lasztis nyugis otthoni fless? Ez csak rajtatok múlik.
Én a helyemben bulit választanék, de nem egy lájtosat, hanem valami "egyszeri" alkalmat (Amon Tobin Magyarországon, Astral p. vagy hasonló) Ezzel olyan magasra helyezheted a mércét, hogy egy darabig nem akarja majd a barátnőd megemelni, mert simán átsétálhat alatta...
Remélem a többiektől értelmes segítséget is kapsz... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ehh... mindig elfelejtem, hogy a forum motorja nem szereti a html tageket... egyebkent nem cikk, hanem szabadalom, es a cim: http://patft.uspto.gov/netacgi/nph-Parser?Sect1=PTO1&Sect2=HITOFF&d=PALL&p=1&u=/ne tahtml/srchnum.htm&r=1&f=G&l=50&s1=6,785,865.WKU.&OS=PN/6,785,865&RS=PN/6,785,865
maaf, aki nem feledekeny
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Billgecc levedette a linkek kozott billentyuzettel torteno navigalast...
"Discoverability and navigation of hyperlinks via tabs
Abstract
A user may discover and navigate among hyperlinks through the use of a keyboard. For example, a user may press a tab key to discover and navigate to a first hyperlink that is part of a hypertext document. The first hyperlink is, in response, given focus and a focus shape is drawn around the text or graphics for the hot region of the hyperlink. If the user again presses the tab key, the next hyperlink is given focus and a focus shape (i.e., an outline that surrounds the next hyperlink) is drawn around the next hyperlink. A user may also tab to a placeholder for an image in order to make a decision whether the image should be downloaded or not."
A teljes cikk megtalalhato itt
maaf, aki dobbent csendben figyel
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | 803. Liet: hát az elég baj... ha nem vagyok indiszkrét, kint mit kérnek egy adagért? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Szerintetek barátnőm első lasztis élményhez jó egy otthoni, nyugodt környezet? Vagy inkább válasszunk egy lájtosabb bulit? |
| |  |  |  |

|