 | 
Legfrissebb hozzászólások (50596 - 50645)
 |  |  | | | |  |  |  | | egyébként arra is gondoltam mostanában, h az evolúció az emberek közt, most úgy folyik, hogy a lények sok esetben tudat alatt, akaratukon kivül bántják egymást, ezzel megbetegitik, hogy a másik kevesebb eséllyel maradjon fent. olyasmi van, hogy még a magát legjobb indulatúnak beállitó emberek is iszonyat gyarló dolgokat csinálnak, mert nem gondolják végig a következményeket, csak egy adott pontig. pl szinlelnek, meg hazudnak, meg letagadnak, meg elviccelnek dolgokat, ami az adott helyzetben megkönnyebülést hoz, de közben később nagy galibát okoz. a 60as évek mozgalmai is ebbe fulladtak bele. az egész történet iszonyat felszinesen volt pisz meg láv, ugyanúgy, mint a mostani goa mozgalom, vagy akár a buddhizmus is. úgy tűnik nem lehet egymástól elvárni a lelki értelmben vett ahimsát, mert hiszen nem olyan rég óta gondolkodunk ilyesmiben. ez olyasmi, mintha valaki nem eszik húst, mert szegény állatok, de ugyanakkor a nagy piszében két agarat tart egy lakótelepi lakásban, akiket menhelyről hozott el, de csak kétnaponta viszi le őket sétálni. én se vagyok jobb, és azt hiszem senki. szerintem senki nem ért senkit, és esély sincs a szép nyugalomra egyenlőre, mert mindenki csak a maga igazát és maga érvényesülését keresi, még akkoris, ha ezt kibaszottul nagy láv pisz és egyéb zászlók alatt teszi. akkoris biztos, hogy bánt valakit, valahogy, nagyon. stb. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem meg folyamatok vannak. a hippi szó jelentése más, mint 30-40 évvel ezelőtt. mint minden ez a gondolkodásmód is fejlődik valamerre. persze be leht szólni, h áh sznob hippik, meg nemtom, ki akar vonulni a társadalomból, meg áh mit gondol ez má magárú, h ezt meg azt igy és úgy csinálja, meg h de gáz má a kendertarisnya, meg hasonlók. szerintem - a magam felfogása szerint- nem akar kivonulni senki sem a társadalomból, max ideiglenes másképp élni. (barlangban, többnejűségben, stb) aztán mindig kiderül persze, h az extremitások fájdalmat, rossz energiákat szülnek. a poligám emberek egy idő után enervált balfaszok lesznek, a monkok akik barlangokba tolják az arcukat évekre rájönnek, h túltolták a dmt-t és kurvára élni akarnak inkább, stb. mindent lehet ugyanakkor az arany középőt mezsgyéjén szépen lavirozva kivitelezni. lehet úgy kivonulni a társadalomból, hogy nagyon is részt veszel benne. lehet úgy példát mutatni, hogy simán őgy élsz, és azt teszed ahogy azt jónak látod,minél kisebb kárkövetkezményekkel. lehet a hülye helyzeteket, kapcsolatokat kerülni, amik fájdalmat, félelmet, bizonytalanságot, kételyt ébresztenek benned, mert igy sokkal pozitivabban gondolkodsz, s mint azt einsteintől tudjuk "imagination is more important than knowledge.", tehát a gondolat teremtő ereje nagyon fontos. ezért jobb nyugodtan, szépen élni. és igen, ilyen értelemben ez egy hiánypótló vallás. erősen szinkretikus jegyekkel. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szóval: Bár a hippik tényleg életmódszerűen próbálnak meg megtalálni valamit és tényleg használnak pszichedelikus szereket, de szerintem nem ez a lényeges, ha már ilyen ki a true-hippi kérdéseket feszegetünk. Szerintem a hippimozgalom persze bizonyos mértékben valami modern vallás is a saját rituáléival és szentségeivel, de legalább olyan fontos az a felismerés is, hogy ebben a társadalomban nem kívánnak részt venni. Ezért nekem a hippizmus elválaszthatatlan része a társadalomból való kivonulás is. Ebben az értelemben viszont mindig is nagyon kevesen voltak a hippik Ozorán, másrészt meg pont a kamuhippik jelentik a fesztiválról fesztiválra utazó, ott mindenfélével (kaja, kézművestermékek, ruhák, drogok) kereskedő hippik megélhetési forrását. Az önpusztító menekülés meg szerintem nincs olyan távol a hippiktől, mint gondolod, én elég sok teljesen szétesett embertől hallottam nagyon megfontolandó vagy figyelemreméltó dolgokat. Meg persze láttam társadalomból kilépett, ámde teljesen szétesett, ugyanakkor számomra meglepően hippi-gondolatokat valló embereket is. Tehát a hippizmust én is életmódnak látom inkább, mint szubkultúrának, de máshol húznám meg a határokat, és nem táplálnék azért olyan sok illuziót abban az irányban sem, hogy a hatvanas években mindenki annyira tudatosan használt volna bármit, mint a Daath-on. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | meta: Érdekes, amit írsz, a hatvanas évek topikban válaszolok, mert nem sok köze lesz ozorához, amit írni akarok.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Soka ez egyértelműen party másnapja :D:D:D szintetikák használatával |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Részemről egyértelműen sima levél. Sokkal kerekebb egész az élmény. A kivonat engem kitép a hétköznapi valóságból úgy 5 percre és kész. A sima levél sokkal harmonikusabb szerintem. Ráadásul ez nem megy az intenzitás rovására. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Romulus, a barna koronásban elképzelhetö, hogy egy 2cb nevü cucc volt. Egy lengyel haver mesélt róla novemberben és illik rá a leírásod ;) És nem gáz, hogy Lengyelországi az infó, mert sok a közös vonás (magyar, lengyel, cseh piacok általában ugyanonnan szereznek be) pl tavasszal a rózsaszín mercis náluk is ugyanaz volt... Régi szép idök :D És most ök is sz*pnak a sok szar ccp-vel :( |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A gyökerek átültetés közben sérültek, ha eddig is jók voltak a külső körülmények (fényerősség, hőmérséklet, talaj stb ), és most is ugyanolyan jók akkor hamar rendbe jönnek.
A H2O2 szerintem nem volt valami jó ötlet, megfelelően alkalmazva vízkultúrás rendszereknél valóban jót tehet, de főleg földnél többet árthat mint amennyit használna. Túl nagy koncentráció megégetheti a gyökereket, elpusztíthatja a talajban élő hasznos mikroorganizmusokat, meg ki tudja még mi rosszat tehet.
Ha már oxigénnel szeretnéd dúsítani a locsolóvizet, rázd össze egy palackban vagy egy akvárium levegőztetővel dúsítsd fel egy kicsit.
Ha nem sérültek nagyon a gyökerek, 1-2 nap alatt helyrejön. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amugy dühítő, hogy ilyenkor decemberben az ünnepek alkalmával csak ilyen mérgező szarokat lehet találni... Vaagy lehet csak én bénázok:P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dehogynem, pontosan 50%-ot! Persze csak ha nem akarsz hazajönni. :D
(Na részemről az offnak vége.) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Aya turizmus?!
Daathosok nem kapnak kedvezményt a Dél - Amerikai útra??? :P :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dec 21 éjjelén terveztem el, hogy 2 hónapos szünetet tartok. Nem csak kenderben, hanem mindenben. No alkohol, no tripp, minimális hús. És nagyon élvezem! :-) Még csak alig 7 napja tart, mégis már magának az elhatározásnak a tudata is élénkitő, tele vagyok jó energiával, kattogás egyenlő a nullával. Eddig magabiztosan utasítottam vissza, minden tudatmódosításra kapott felszólítást, kérést, ajánlást.
Az elhatározás előtt több hetes egész napos ágyban döglés, agresszió, sértődékenység jellemezett. Ja meg nem törödömség. Ezek teljesen megszűntek, tele vagyok tervekkel... Higgadtság, nyugodtság van bennem. Teljesen meditativ az állapot. Mintha több tonnás súlyok (gondolatok, értelmezések) érkeznének meg egy több kilóméter mély mélytengeri árok iszapos talajára (agyam). Perpillanat abszolút nem bánnám, ha a 2 hónapból mondjuk 4et csinálnék. De ez még a jövő zenéje, maradjunk a 2nél, ha még akkor is jó lesz, majd döntök...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Még jó, hogy a piti ügyeitek nem rontanak az én ayahuasca turizmusban szerzett érdekeltségeimben! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem gond Gén, beveszlek az intravénás marihuána bizniszembe! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
A kivonat kontra natúr levél témában érdekelnének a tapasztalataitok. Nektek miben tér el? Én úgy vettem észre, hogy a kivonat sokkal plasztikusabb élmény, nem annyira átható, és kicsit kellemetlenebb is. Összességében nem olyan jó érzés, mint a sima levél elszívása. Nektek melyik jön be jobban? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Airborn: Ez nem ilyen egyszerü! Sevil, a TASZ ügynöke leleplezte a Spice összetételét, erre Gomoa kénytelen volt átíratni Zacherral a reklámszerzödést HBWR-re, de engem kihagytak a jenkem-bizneszböl, úgyhogy most Álommanóval vagyok kénytelen dextropolamint terjeszteni, ami rontja a te biospice forgalmadat! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nem tortent valtozas.. a levelek le vannak konyulva, a legfrissebbeken kivul mind. nem erzem ugy, hogy halott.. a gyokerek serulese eseten altalaban mi a novenyek reakcioja? arra gondolok, hogy mivel megserult a gyoker, a vizhaztartas is felborult, es a levelekben levo viz egy resze kiaramlott. meglocsoltam, es tettem egy kis h2o2-t a foldbe, hogy a gyokerek kapjanak oxigent. a levelek nem fonnyadtak, de ez sajnos annyira nem biztat, mert ha vizbe teszunk egy novenyt, ugye akkor sem fonnyad el rogton a level. szoval most ki vagyok keszulve. :( ahogy vettem ki a gyapotkockakt a kapobol a gyoker mar tul angy volt, es a foldben is nott lefele.. amit nem is sejtettem... es balfa%!kent kiteptem... maximum az 5%a szakadt le. hajnal kettokor tortent az eset.. mennyi ido utan allapithato meg, es mibol hogy ez mar tuti felejtos? gyonyoruen fejlodott.. :\ |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Persze Airborn, a mátrixot is csak azért csinálták meg az ügynökök, hogy senki se gyanakodjon. :)
Hogy on is legyek: LSA-t ki lehet mutatni valami egyszerű reagenssel, pl. ekiteszt-hez hasonlóan? Hallott ilyet valaki? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A MJ és a Szalvia után nekem a következő a DMT volt, amit sokan "hűdedurvaaztaaa" szernek tartanak. Szerintem nem az számít, hogy mit (persze dehogynem, de... szóva érted. :) ), hanem hogy hogyan, meg mennyit.
Ha valami újat próbálnék ki, akkor azt továbbra is fokozatosan tenném, mint az eddigiekkel.
Így megismerkedsz a saját toleranciáddal, a fizikai mellékhatásokkal, esetleg olyan lelki dolgokkal, amikkel nem szeretnél akkor találkozni, amikor a "mélyére mész" a dolgoknak.
Na meg persze utánaolvasnék.
Szóval csak okosan. :)
Peace! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | saamaan, "pár kérdés: mi a különbség a true- és a kamuhippik között?"
értelmezésem szerint: az egyik életmódszerűen megpróbálja felfedezni az eredti tudást, és evidenciákat, esetleg az entheogén gnoszticizmus híve, ha nem, akkoris a nem-ártást és a boldogkeresést, mint minden lény javára szolgáló fejlődési lehetőséget éli meg, bármilyen vallása is legyen. én például szeretem a luxus bőrápolási termékeket, habár a lelkem mélyén hippi vagyok. :) ozorával kapcsolatban lásd ynul hozzászólásának vonatkozó részét.
a másik a közösségi élményben önpusztító jellegű menekülést keres a nem feltétlenül felemelően, számára megfelelően megélt mindennapjaiból, habár ezt kikapcsolódásnak, rekreációnak hívja, ezzel a közösségi élményt az első típus számára megnehezíti, annak megélését más dimenzióba helyezi.
"ihat-e egy hippi kommersz szilvapáleszt?"
igen, ha iszonyatosan fosik és nincs más, vagy ha a fent vázolt kamuhippivel találkozik és annak az alkoholhoz való viszonyát megpróbálja szofisztikálni. :DDD
"baj-e ha sokan vannak egy fesztiválon?"
nem baj, ha csak sokan vannak, ha túl sokan, abból mindig baj van. lásd boom.
"mehet-e valaki ozorára nem spirituális, hanem mondjuk rekreációs céllal?"
mindenki azért -is- megy, kérdés az élmény minősége, amit befolyásol a hangoltság.
"miért zavar, ha más emberek máshogy látják a dolgokat/máshogy képzelik el ozorát mint a hippik?"
nem zavar, ha nincsenek többségben, és o.z.o.r.a. nem válik egy tomboló, profitcentrikus tömegrendezvénnyé.
"egyátalán kik azok a hippik?"
ezt a kérdést már feltetted, a magam módján megválaszoltam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | kiváncsi lennék erre a tanulmányra. szerintem meglehetősen erőltetett gondolatmenet, amikor minden szokatlan fenoménhoz a skizofrénia jelzésértékű jelenlétét rendeli valaki. a kvantumfizikai értelemben bizonyított holografikus világegyetem simán választ ad a deja vu jelenségére. a kérdés, hogy az alany adott helyzetben és a -kvantumfizika szerint nem létező- téridőben mekkora halmazt képes felmérni. gondolom valami ilyesmiről írt IceCreamMan is. ha a skizofrénia társul egy kitágult észlelési állapottal, akkor a déja vu a skizofrénia jelzője is lehet, de ugyanakkor egy intuitív személyiségtípusé is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: zöld Logó: -nincs logó- Forma: Egyéb
tegnap kaptam egy tégla alakú ekit(komoly) zöld olyan alakú mint a mebucain csak hosszúkásabb valami sz*r van benn 2 óra hányás utána szédelgés és hallucináció a 3kg-s testvéréhez hasonló hatású |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Üdv! Nemrég olvastam egy pszichológia tanulmányban, hogy a déja vu a skizofréniára való hajlam egyik tünete lehet. Nektek mi a véleményetek erről? Én látok benne logikát... Ha esetleg volt már ez az ötlet akkor sorry :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | atultettem a novenyemet.. aminek az lett a kovetkezmenye, hogy az osszes level lekonyult. 2 verziot tudok elkepzelni. 1 hogy megtortem a szarat.. ami ugye tuti kampec. 2 a gyoker vege kicsit megtepodott.. es ez valtotta ki.. lehetseges az utobbi? bar amikorra szerintem valaszoltok eltelik egypar ora, es addigra kideul hogy mi a helyzet.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Aha, tehá Gén és Gomoa összebeszéltek és valójában Gén reklámozza burkoltan Gomoát, aki látszólag magát nem, ezzel szerezve bizalmat és ezáltal előnyt a konkurenciával szemben! Nagyon ügyes marketing stratégia! (Ez belefér a gerilla-marketing fogalmába?) Már csak az a kérdés, Álommanó vajon beavatott vagy ő tényleg csak most jött rá?
(még mielött valaki komolyan venné, mint a téglaekit: nem gondolom, hogy ez így van :D )
...vagy lehet valójában én is benne vagyok és csak az esetleg felmerülő hasonló gondolatok eloszlatása a feladatom? ne ezt már sosem tudjátok meg! |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: barna Logó: korona Forma: felezős
Felezős Barna korona.Átlagnál nagyobb feltünően furcsa forma"hengeres". 3an teszteltük. kb 40perc után hatott. fejenként EGYET vettünk be. kb 3órán át tartott. Nem pörgetős, sokkal inkébb beszlgetős Irdatlan nagy szeretet flashel.Meglepő hogy egy elég volt fejenként. A lejövetel 3ből 2őnek borzalmas 25perc mélydepresszió de ezt betudom a felhozott témának. Még így is röhögve viszi a 10/7 et.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | easy: 2 tasak hajnimag; 1-2 HBWR medium: 1g gomba; fél papír hard: 2g gomba; 1 papír; 5 gomb peyote pro: minden ami ennél több :)
(én mondjuk egész papírral kezdtem, nem bántam meg)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Köszönöm Gén! Igyekszek a körülményekhez képest a lehető leghelyesebben cselekedni. Remélem "helyreraktok" ha nem így lesz! :)
Herbal bizniszről: MO-on nem nagyon lehet csak ebből megélni ahhoz túl kicsi a magyar piac - ami nem is baj! Ezt csak azért mondom, hogy nehogy azt hidd, hogy az ilyen riportok nagyot lendítenek a kapitalista, nyereséghajhász herbál kereskedők profitján. A Spice most "nagy lóvé"... csak az nem herbál! Egy ilyen interjú pedig 0,05% -kal dob a HBWR keresleten - Mármint semmivel ,mivel hazánkban farózsa nem megy túlságosan! Igazából csak a Salvia és még mögötte a kratom - ha szigorúan a számokat nézzük. Én igazából aggasztónak találom az ilyen riportokat ,mert olyanok kapnak kedvet hozzá akiknek nem kéni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | én ott leszek ha minden jól megy! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én még nem meszkáztam, de azt hiszem érdemesebb a gombával kezdeni. A tripp hosszúsága miatt is. Meg talán arról több az infó, itt is. :-) Mi számít nagy dózisnak neked? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
A véleményetekre lennék kíváncsi. Ha a "fajsúlyosabb" pszichedelikumok világába akarok lépni, melyiket próbáljam ki először: a pszilocibint vagy a meszkalint? A beszámolóitok alapján kb. azonos mélységű tripeket okoznak, csak nyilván teljesen más módon. Nem akarok kis dózissal kezdeni, rögtön a dolgok mélyére akarok hatolni.
Továbbá minden ehhez kapcsolódó információ érdekelne. Hogy miben hasonlítanak, miben térnek el egymástól.
Köszönöm! Peace: goloka |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dec 29 Atmos Studio4-ben. behopp 3500 a helyszinen asszem Gyertek gyertek sokan :D
Don Juan |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | KSP: ha azzal gyanúsítana a rendőrség, h bódult állapotban okoztál balesetet, de te nem ismered el, hogy bódult voltál, akkor vért vehetnek tőled, a vérmintából pedig meg lehet állapítani, hogy fogyasztottál-e THC-t a balesetet megelőző órákban. Kábszerrel való visszaélés miatt viszont akkor is eljárás indul ellened, ha csak azt sikerül bizonyítani (vizeletteszttel), hogy az elmúlt két hétben szívtál füvet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Már mindenki eldöntötte magában, hogy miért nem fogja élvezni ozorát:) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Ma este chill est az artkatakombában, ha vkinek van kedve. 400 huf a belépő |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Marihuánát fogyasztottam pár napja. Tegyük fel, hogy ma balesetet okozok autóval. Mivel a Cannabis kimutatható a vérből és a vizeletből a fogyasztást követő pár hétben, akkor felelősségre vonhatnának "járművezetés ittas vagy bódult állapotban" szabálysértés miatt? (ha igen, az nem lenne jogos, hiszen a 2-3 nappal ezelőtt fogyasztottam, és a baleset időpontjában már bőven nem álltam annak hatása alatt, ellenben a szervezetemből kimutatható). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sziasztok! első hozzászólásom lesz:)
nagyon élvezem a beszélgetéseiteket, gondoltam valahol elkezdek bekapcsolódni...
szóval amiket sokaktól olvastam az ,ego megsemmisüléséről' én ezt 4 évnyi elszigeteltségemben átéltem... most az okok lényegtelenek, végülis az okozata vezetett el a pszichedelikus szerekhez,és ehhez a fórumhoz is...
és amiket írtok az olyan deja vu, sőt mostanában már ha zenélgetek ugyanazt az érzést érzem, vagy ez ilyen leírhatatlan... amikor utazgatok kocsiban, vonaton és bambulok ki az ablakon mert jól esik...szóval ez placebo hatás lenne? ez a deja vu? egy hiba az agyamban ?
szóval a hallucinációkon,víziókon kívül az utazásélmény nálam nem különbözik attól amit focizás, zenélés közben átélek... szóval még ha valami negatív dolgot át is éltem, utólag mint élményt tökéletesen értékesnek találtam és pozitívvá vállt más nézőpontból..
és ezeket a perspektívákat mindenféle szer nélkül is váltogattam, de a kipróbálásuk után olyan nyugodt vagyok... és figyelgetem a deja vu-ket :) de akkor csak magam csapom be? (bocsi a hosszúságért)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | annyit fűznék hozzá, h egy bizonyos szórakozóhelyen, ahol pultból lehet venni spice-t és salviát, tegnap majdnem kifogyott a teljes a készlet, olyan emberek vásároltak, akik előtte elkérték az összetételről szóló kis flyert, akik ismerősök ismerőseitől hallották, hogy ott van, mivel az ezen biznisszel foglalkozó soppok zárva vannak... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | macska: Zacher benne volt a TASZ-os dekriminalizációs videóban is. Miért lenne egy orvos prohibicionista? Nekik az a biznesz, ha kezelhetik a "beteg, függö" drogosokat állami pénzböl. A rendöröknek, ügyészeknek, politikusoknak és a börtöniparnak pedig az a biznesz, ha leültethetik a "társadalomra káros, bünözö" drogosokat.
A probléma pont ez, hogy a társadalom csak végletekben tudja kezelni a pszichoaktív szereket. Egyfelöl kriminalizálással (kábítószerek), másfelöl pedig ezzel a lagymatag szabadpiaci liberalizálással (legális marginális szerek), mint ami pld. a Spice esetében is megmutatkozik: szabadon lehet forgalmazni bevizsgálatlan, ismeretlen hatóanyagú cuccot. Harmadfelöl pedig azzal a gyakorlatban nagyrészt betartatlan szabályozással (alkohol, dohány, gyógyszerek), ami elméletileg müködhetne, de a lobbisták pénze és az általánosan gyenge morál által felhígulva nem müxik.
A buta média most azt éri el, hogy felkelti az emberek figyelmét a Spice iránt. Nagyobb kereslet, nagyobb elterjedtség, ami pedig jó eséllyel politikai lépésekhez (magyar viszonylatban: betiltáshoz) vezet. A kereslet ezután is megmarad, csak a jövöben a pult alól fogják árusítani a Spice-ot, és nem tájékoztathatják a vevöket pld. a headshop weboldalán keresztül a szerröl és hatásairól (gyk. ez történt az efedrines herbálekikkel is az efedrin betiltása óta).
Gomoáról meg annyit, hogy én az ö bizneszmodelljét tartom az adott társadalmi körülmények között legelfogadhatóbban etikusnak: sohasem reklámozta itt magát, de személyesen ad tanácsot a kérdezöknek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pár kérdés: mi a különbség a true- és a kamuhippik között? ihat-e egy hippi kommersz szilvapáleszt? baj-e ha sokan vannak egy fesztiválon? mehet-e valaki ozorára nem spirituális, hanem mondjuk rekreációs céllal? miért zavar, ha más emberek máshogy látják a dolgokat/máshogy képzelik el ozorát mint a hippik? egyátalán kik azok a hippik?
ja és ilyen line up mellett mennyi lesz a beugró? (a south park 9x02 óta ugye azt is tudjuk, hogy a hippiknek nincs pénzük :)) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Talán az a baj, hogy az efféle rítusok annó (többnyire) egy közösség lehetősége volt arra, hogy újra és újra visszakapcsolja magát a hagyományának archetípusához, belépjen egy mítikus tér-időbe ahol átélheti az eredetbe, a középpontba visszahelyezkedés élményét. Valószínűleg ez a talán nem is tudatosult transzcendencia-igény pulzál sok emberben is akik ozora típusú összejövetelre igyekeznek. Valahogy modellezni akarom a helyzetet, tehát tegyük fel hogy van egy körünk meg egy vonalunk, a kör szimbolizálja a horizontális tengelyt, a vonal meg a vertikálisat, a kettőt ha bizonyos módon összerakjuk kapunk egy spirált, ami remek. :-) Szóval a horizontális tengelyen vannak a tudatmódosító szerek, a tánc, a táj, a közösség (ehhez mondjuk kéne egy valamilyen szinten közös motiváció) és a zene (aminek a goa szerintem nem a legjobb, számomra inkább egy város már-már embertelen hangulatát, tempóját, zaját tükrözi). Eddig az anyagi feltétel. No de ahhoz, hogy ez spirállá emelkedjen kellene pl egy megfelelő lelki rákészültség (ezzel a probléma, hogy már talán nem is tudjuk, hogy manapság van valami probléma, legtöbbünk (modern ember) a testi-lelki valóságot fogadja csak el és a valóság szellemi minőségének irányában egy szkeptikus, cinikus attitűddel viseltetünk, már ha egyátalán "méltatjuk" ennyire). Tehát legalább sejtsük mire, miért, hogyan. Szükség lenne egy etikai alapra (itt gondolok az élet, a "hely-szellem" és a "szer" iránti tiszteletre, tisztulni vágyásra). Aztán kellenének lélek-vezető emberek akik rendelkeznek megfelelő vezető-képességgel a rajtuk átáramló erőt megfelelően visszaforgatni a közösségbe. E nélkül, csak talán ha egy-két szerencsés ember akad aki képes felutazni a fán és visszatérni valami számára és környezete számára (szellemi szempontból) értékessel. A lelki épülés többnyire nem vitatható még az orkok ellenére sem :-), csak az a baj szerintem, hogy ez nem elég. A könyvtárban található élménybeszámolóm egyébként remekül megjeleníti azt a dilettáns (tehát nem hozzáértő, felkészületlen, kísérletező) magatartást, amit akkor és azóta nem csak magamon sikerült megfigyelnem. (Pl. Szerek keverése, téves attitűd, téves hangoltság). Egy utazásban, révülésben jártas ember számára az hiszem, hogy ilyen esetek és összejövetelek talán groteszkül is hathatnak, sajnos.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: világoszöld Logó: korona / Rolex Forma: kerek
Megláttam, megvettem.... Azt hittem, hogy olyan, mint ami áprilisba volt... Köze nincs hozzá... Hányinger, gyomorémelygés, hatása 0 Ne vegyétek meg! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | white: Nem vagy vak, csak rossz helyen jársz: ez nem a bebaszós-rápiálós spurisok törzshelye, hanem egy pszichedelikus szerekkel foglalkozó ártalomcsökkentö fórum. Olvass utána az amfetamin hatásainak (pld. megvonási tünetek), valamint az alkohol és amfetamin kombó veszélyeinek. Most pedig huss belépési tesztre! Csekkold a méledet, ott a link. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amúgysem hippik hanem goások! Lesz daath sátro? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | shroomy: szoktasd le, ültesd át sztem.
Soka: bokrosodáshoz először is sok fény kell, másodszór levághatod a tetejét és akkor lesz egy Y benne, bár ezt érdemes minél előbb megtenni. Nekem még így is volt olyan ami megnőtt ilyen 1,7m magasra, 1 nagy szára volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jaja, picit meglepődtem ezeken az elpánkult hippiken...
De csak 1-2-szer tűntek fel, az emberek 99%-a atomjófej volt ;) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | de a legobban attól tartok, hogy az orkok annnyian lesznek, hogy még ha naponta cserélik a toitoit akkor is kifolyik a lé, a zuhanyzóban mocsár keletkezik, az erdőbe sem lehet kaksázni, mert nem lesz hely, eső esetén kis csónakkal kell őket kimentegetni, a 0. napon az egyetlen sátorhely a bejárat melletti kis szutykos rész lesz, az erdőből kivágják a fákat tűzrakás céljára és utána belilulva otthagyják a parázsló tüzet, lezabálják az összes ringlót már az 1. napon, a chillben random szexpartnerkeresés alakul ki, mert csak egymáson férnek el az emberek, és mindezek miatt hazamegy inkább simon posford. |
| |  |  |  |

|