 | 
Legfrissebb hozzászólások (103521 - 103570)


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | (lentről negyedik sorban: mert= "manapság pedig") |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Amit az a.p.-s topkban a 113-114esben felvázoltam (az "ördögi körre" gondolok), azt hívom én spirituális fejlődésnek. Valójában a vallások abban különböznek, hogy ennek az "ördögi körnek" más más szeletét helyezik a hívek elé, mint megvalósítani kívánt eszméket. Jézus erkölcsi parancsolatai az akadályok elhárításában játszhatnak nagy szerepet, aminek láthattuk, hogy természtes következménye kell legyen a tudat fokozódó tisztasága, és a szeretet és a béke fokozódó áramlása az alsóbb tudathordozókba. Ahogy ez lejátszódik az emberben, folyamatosan tudatosodnak az egyre finomabb természetü akadályok (amit ő bűnnek nevez), és ha nem adja fel, akkor azokat is kuküszöböli, és tessék: itt a kör, a spirituális fejlődés. Az egy más dolog, hogy én Jézus óta egy-két szenten kívül, nem nagyon tudok olyan emerről az egész keresztény egyházból+a hívekből, aki fokozott spirituális fejlődés jeleit mutatta volna. (Jézus erre vonatkozóan is helyes utalásokat tett, amit bárki megkereshet a szabványos bibliában ha van kedve.) Mindenesetre a lehetőség adott, az már csak a híveken múlott volna, hogy legalább néhány vallási vezető megpróbálja megtartani a tanításokat. Mivel a legalapabb akadályokat sem tudták elhárítani még a pápának nevezett nagyságok sem, ezért semmiféle "ördögi kör" nem indult be, nem volt spirituális fejlődés, így nem csoda, hogy a keresztény egyházban a 100-as évek óta nem cél spirituálisan fejlődni, mert úgytűnik a hagyományok fontosabbak mint Jézus tanításai. Valószínű ezért hajtogatják azt manapság (is) a keresztény hívők: Jézus megváltott minket, ugyan lóf*szt nem csinálunk, de ő annyira szeretett, hogy úgyis bevisz a mennyországba... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Nem mondjatok hogy mire hazaerek mar nem lesz Taban. Hat ez szornyu. Pedig mar igencsak vartam.Mindenkepp uj hely utan kell nezni(dehat a joo oreg Taban :(((((( |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Azt nagyon fontos itt észrevenni, hogy ameddig valaki nem képes kiterjeszteni a hétköznapokba azt a fajta békét, tisztaságot, szeretetet, amit meditáció közben érez, addig a fejlődése gyakorlatilag el sem kezdődött, hiába meditál akár órákat egy nap. Viszont valaki, aki egyáltalán nem meditál, sokkal messzebre juthat az elmélye ellenőrzése terén (ami a meditáció a célja!), ha előbb az akadályok elhárításával foglalkozik, és ebben sikert ér el, mint aki meditál, de képtelen elhárítani az akadályokat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Asszem megőrültem. Töröljétek ezt a két hozzászólást légyszi :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Miért emlékszem úgy, hogy írtam ma valamit ebbe a topicba (csak már nem emlékszem mit), és ki lett moderálva? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Feki, Azthiszem nem árt valamit szem előtt tartanod, és esetleg egy kis önvizsgálat alá vetned magad. Azt mondják, hogy "nem az elvégzett gyakorlatok mennyisége számít, hanem a képesség megléte." Mit jelent ez? Meditáció terén: "te magad légy állandóan, a tiszta tudat, és üdvüsség forrása" Nem csak meditáció közben kell csendnek lennie az elmében. A meditációnak épp az a lényege, hogy amit akkor tapasztalsz szeretetet és békét, azt kiterjeszd a mindennapokba, állandóan aszerint élj. Ha ez sikerül, elhárulnak a gyűlöletből, útálaból(...) származó akadályok a béke és a szeretet útjából, emiatt meditáció közben fokozott mértékben fogod érezni a szeretetet és békét, amit aztán megintcsak ki kell terjeszteni a hétköznapokba, ami megint több akadályt hárít el, ami miatt megint nagyobb tisztaságot tapasztalsz meditáció közben, amit megint ki kel terjeszteni a hétköznapokra, ami miatt elhárulnak a "tisztátalanságból" származó akadályok, amit miatt megint fokozódik az elme tisztasága meditáció közben, amit aztán megint ki kell terjeszteni a hétköznapokra, ami aztán még több akadályt hárít el... Ilyesfajta "ördögi" kört kell kialakítani, mert aki meditál ugyan, de még az akadályok durvább formáit is képtelen kiküszöbölni, az a finomabb természetü akadályokat nem is látja, ezért nem is tudja kiküszöbölni, és mi marad? Eredménytelenség, elkeseredettség, düh, zaklatottság - és ezek csak újabb akadályok... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | cia Magich! igy már világos, és igyx már nagyjából egyet is értek veled! én is sok mindent azért probáltam ki hogy egy "uj világot" megismerjek, de vannak határok!!! javaslom (főleg neked), ha nem olvastátok még Carlos Castenda: Don Juan tanitásait. nagyon jo kis könyv és sok mindent emgismerhettek az ördögmagról peyotrol és a meszkalinrol is. teljessen más szemszögből mutatja bve a dolgokat mint amit itt bárki is átélt ezekkel a növényekkel! persze ha megtettszene a dolog az még nem jelenti azt hogy ki is kéne hogy probáljátok, hiszen ugyse lehet részetek ilyen élményekben! de olvasmánynak egy Joe mellett kitünő :))
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | igen igen! volt egy ilyen fless is a hogy ülök a chill részben ahol még viszonylag biztonságban éreztem magam (ebben a két afrikai congás is segített akik a zenére nyomták, igazi hatalmas barlangcsarnokká alakult az a kis rész ami valahol a múltban volt:) és leragadtam egy kicsit ott hogy figyeltem az áthaladó emberek arcát amik 99% ban úgy néztek ki mint ha megörültek volna(hatalmas kerek szemek szétrágott szájakkal, ideges kényszeresnek tünö mozgás.) mindenki megkajálta már a magáét és bezárkózva a kicsi világába járkáltak ide oda mint valami irányított bábúk és a zene is (ami amúgy a kedvenc idötöltésem a hétköznapokban) mintha egy hatalmas úr lenne ami titokban szintén azt szólgálja mint egy olyan ösvény amifelé egy tábla mutat hogy tessék erre gyere ez megszabadít meg ez egy jó dolog mozogj táncolj stb. közbe csak mégjobban bevisz a sürübe még mélyebbre. persze ezek után a végefelé meg belekezdtem egy örült modernizált sámán táncba minek végén csavartam a vizet a pólómból . (ui: dobtam már, be is jött meg nem is ítélem el az ekit. legalábbis úgyhittem... :) fene hogy ez a világ ilyen relytélyes:D |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Nekem nemrég volt a legjobb, 1 hard dance partyn, aholis haverokkal lementünk zúzni és hatalmas szeretet vett körül, néha a nagyon gyors zene után megpihentünk, leültünk beszélgetni, pörögtünk rendesen, gyorsan is beszéltünk, de mindenki teljesen nyitott volt, csak a jót láttam mindenkiben, nem voltunk fáradtak, utána visszamentünk még denszelni 1 kis hardcore setre, ahol a végén már szinte csak mi maradtunk de ígyis hatlamas feeling volt, mintha a DJ-k nekünk játszanának. örültem nagyon hogy épp akkor épp olyan zene megy, flesseltünk a komoly effektekre, és tombultunk 1ütt, mintha az lenne az utolsó partynk az életben. Hamar vége lett, de még pörögtünk rendesen, ezért felmentünk haverom lakására tekerni 1et, amitől teljesen nyugodtak lettünk mégis pörögtünk tovább, felcsavartuk a hifi hangerőt, közben beszélgettünk tovább, nagyon nyitott és közvetlen társalgásban és ha jó zene jött akkor elhallgattunk és behunytuk a szemünket hogy mégjobban átjárjon minket. stb.setb... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | ez nagyon tetszik. kösz.
Az igazság nem közölhető. Az igazságot mindenkinek egyénileg kell megvalósítania.
Aki semmi másra nem vágyik, csak az igazságra, annak a gondolatai is csak az igazság körül forognak. Akinek pedig a gondolatai csak az igazság körül forognak, azelől már csak az igazság körül forgó gondolatai takarják el az igazságot. Aki pedig még az igazság körül forgó gondolatairól is kész lemondani, az bizonnyal meglátja az igazságot, mert mindent kiküszöbölt, ami eddig az igazság és ő közte állt, vagyis ami eddig takarta előle az igazságot.
akinek a bhakti-jóga szimpatikusabb, az cserélje ki az igazságot szeretetre, akinek djána-jóga szimpatikusabb, az cserélje ki valóságra, akinek a rádzsa jóga, az cserélje ki tökéletességre, akinek a kereszténység, az cserélje ki Istenre, akinek az iszlám, az cserélje ki allahra... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Azt hallottam, hogy a mi kis országunkban, ahol bizonyos pontjain szigorítani akarják a drogtörvényt (ez nem a közelgő választások miatt van? elvégre mo-n ezzel lehet sok szavazatot szerezni, nem pedig a legalizációval...) szóval ugyanakkor azt fontolgatják, hogy 0.5ös véralkoholszinttel vezetés csak a szabálysértés kategóriába tartozzon. A rádióban egy rendőrbácsi ezt kommentálva elmondta, hogy ő ezt semmi esetre sem támogatná, és nyugaton épp ellenkező trend figyelhető meg... Úgy tűnik, ha az árral szemben úszik az ország, az sok szavazatot hozhat... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Sziasztok! Már régóta olvasom a fórumot,de ez az első írásom!Lenne egy kérdésem?Szerintetek melyik szer az ami leginkább előhozza az elfolytott szexuális vágyakat,amikor az ember teljesen "gátlástalan",na nem undorító, csak az egyénben elfolytott vágyak(vagy titkos vágyak, amiket tisztán nem mer kitárni) felszabadulnak , nem törődve a környezettel,előítélettel!Igazából még nem sikerült "előcsalni" (eddig ex és gyors volt "csak" kipróbálva, igaz az többször)rendesen ezt a "gátlástalanságot", de már voltak jelek ,hogy vannak, gondolom ez az mdma mannyiségi függvényének tudható be!És ha tudtok ilyent, most beszerezhető e?Olvastam itt ghb-ről, 2c-..-ről de ezek nem egyszerűen beszerezhető dolgok gondolom és lehet nem is erre hivatottak! Köszi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Legszebb flessem ekitől: szerelmes voltam (vagyok) egy lányba, aztán együtt ekiztünk, és néztem ahogy táncol (ez egy dnb bulin volt). Ja meg olyan is volt, szintén vele, hogy átöleltük egymást (egy órán keresztül), és éreztem ahogy dobog a szíve, de olyan volt, mintha egy szívünk lenne, vagy valami ilyesmi :) Legnagyobb megdöbbenés: találkozni Istennel két eki után (ez egy open-air goa partin volt). Legjobb felni életemben: rózsaszín smiley, 2 db - majdnem két napig jöttem lefele róla |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Először is szeretnék mindenkit üdvözölni.Régóta keresek egy hasonló site-ot, és nagyon király hogy most megvan. Szeretnék saját ill. mások tapasztalatait is megosztani veletek, valamint szivesen fogadom mások véleményit, javaslatait a témában.Egy vidéki discoban vagyok DJ. és ált. funky-t RnB-t és hasonló zenét játsszom.Évekig csakis ilyen zenéket voltom hajlandó hallgatni ill. ilyenekre voltam hajlandó bulizni. Majd jött az Eki és megváltoztatta mindezt.Azóta eltelt jó pár év és rájöttem, hogy amellett hogy sokan elítélik nagyon jó. Szerintem a mellékhatásai amik nagyon ritkán jelentkeznek elhanyagolhatóak amellet amit érdemben ad a bogyó. Itt elsősorban nem csak azt a pár óra eufóliát értem amit egy buliban átélsz, hanem minden ezzek kapcsolatos dolgot. PL:.Nagyon nagy arcokat ismersz meg akikkel amúgy soha nem foglalkoznál.Vagy ott vannak a reggelek.Tegye a szívére mindenki a kezét és gondolkozzon el azon, hogy azelőtt megált_e volna megcsodálni a napfelkeltét stb. Szerintem ez egy nagyon jó dolog ha ésszel csinálja az ember (5db felnitól nagyon jót pörögsz egész este, viszont ha egyszerre veszed be, lehet hogy nem éled meg a reggelt). Örülnék ha beszámolnátok a legjobb bulijaitokról, napfelkeltétekről stb. És ha gondoljátok én is írok ezt azt, hisz DJ-ként láttam már pár dolgot. Csákány.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | OK, de erre jobb hely az "Ecstasy, a szeretetdrog" topic, mert ez itt inkább a konrkét tablettáknak van. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Azok között ekivel is szar, de még tök tisztán is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Először is szeretnék mindenkit üdvözölni.Régóta keresek egy hasonló site-ot, és nagyon király hogy most megvan. Szeretnék saját ill. mások tapasztalatait is megosztani veletek, valamint szivesen fogadom mások véleményit, javaslatait a témában.Egy vidéki discoban vagyok DJ. és ált. funky-t RnB-t és hasonló zenét játsszom.Évekig csakis ilyen zenéket voltom hajlandó hallgatni ill. ilyenekre voltam hajlandó bulizni. Majd jött az Eki és megváltoztatta mindezt.Azóta eltelt jó pár év és rájöttem, hogy amellett hogy sokan elítélik nagyon jó. Szerintem a mellékhatásai amik nagyon ritkán jelentkeznek elhanyagolhatóak amellet amit érdemben ad a bogyó. Itt elsősorban nem csak azt a pár óra eufóliát értem amit egy buliban átélsz, hanem minden ezzek kapcsolatos dolgot. PL:.Nagyon nagy arcokat ismersz meg akikkel amúgy soha nem foglalkoznál.Vagy ott vannak a reggelek.Tegye a szívére mindenki a kezét és gondolkozzon el azon, hogy azelőtt megált_e volna megcsodálni a napfelkeltét stb. Szerintem ez egy nagyon jó dolog ha ésszel csinálja az ember (5db felnitól nagyon jót pörögsz egész este, viszont ha egyszerre veszed be, lehet hogy nem éled meg a reggelt). Örülnék ha beszámolnátok a legjobb bulijaitokról, napfelkeltétekről stb. És ha gondoljátok én is írok ezt azt, hisz DJ-ként láttam már pár dolgot. Csákány.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Először is szeretnék mindenkit üdvözölni.Régóta keresek egy hasonló site-ot, és nagyon király hogy most megvan. Szeretnék saját ill. mások tapasztalatait is megosztani veletek, valamint szivesen fogadom mások véleményit, javaslatait a témában.Egy vidéki discoban vagyok DJ. és ált. funky-t RnB-t és hasonló zenét játsszom.Évekig csakis ilyen zenéket voltom hajlandó hallgatni ill. ilyenekre voltam hajlandó bulizni. Majd jött az Eki és megváltoztatta mindezt.Azóta eltelt jó pár év és rájöttem, hogy amellett hogy sokan elítélik nagyon jó. Szerintem a mellékhatásai amik nagyon ritkán jelentkeznek elhanyagolhatóak amellet amit érdemben ad a bogyó. Itt elsősorban nem csak azt a pár óra eufóliát értem amit egy buliban átélsz, hanem minden ezzek kapcsolatos dolgot. PL:.Nagyon nagy arcokat ismersz meg akikkel amúgy soha nem foglalkoznál.Vagy ott vannak a reggelek.Tegye a szívére mindenki a kezét és gondolkozzon el azon, hogy azelőtt megált_e volna megcsodálni a napfelkeltét stb. Szerintem ez egy nagyon jó dolog ha ésszel csinálja az ember (5db felnitól nagyon jót pörögsz egész este, viszont ha egyszerre veszed be, lehet hogy nem éled meg a reggelt). Örülnék ha beszámolnátok a legjobb bulijaitokról, napfelkeltétekről stb. És ha gondoljátok én is írok ezt azt, hisz DJ-ként láttam már pár dolgot. Csákány.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Dejó, kösziköszi! A tavaly januári-februáriakat ( a Zsaresszence c. audiovizuál kompilációról) már úgyis lyukasra hallgattam.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ami talán mégroszabb örjöngő üvöltöző primitív részegek között papírozni :S ... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | ynul, az okot amiért ezt láttad, nyugodtan keresd a démonkák által megevett ekiben :) Én is így jártam nemrég, meg a velem együtt papírozó haverom is ugyanezt látta, szóval aciddal nem kell felnizők (meg főleg spurisok) közé menni.
Egyébként tényleg valahogy így működik a papír: fogja a sok szemetet, ami benned van, leválasztja rólad és a képedbe tolja. Aztán ha jól figyelsz, elérheted, hogy ne kerüljön vissza beléd mindaz, ami nem fog hiányozni, ha hagyod elveszni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | hm. hát az 5x kivonat ugye 5x erősebb a simánál. azt szokták írni hogy egy erős triphez 0,5 gramm sima szárított levél kell egy embernek tehát akkor az 5x erősebb kivonatból 0,1 g. tehát az az 1 g kb 10 alkalomra jó ha jól számolgatok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | engem úgy próbált vezetni a tisztasághoz hogy elöhozta belölem a sok szemetet amit eddig nem tudtam feloldani mert talán nem is akartam de ezt a papírka nem kérdezte és úgy hitte képes vagyok megbírkózni csak az a baj hogy én megijedtem a tükörtöl. (bár azért egy hatalmas tisztáson dübörgö goára a tüz körul ugráló vagy száz démon arcú izécske azért nem egy disneyland) persze az ok hogy amiért ezt láttam bennem keresendö. meg aztán elkezdtem táncolni ami szintén egy dúrva élmény volt csak a pozitív tartományba kivetítve. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A topikot az első tripje után nyitotta valaki... Így érthető :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Bocs, ha már ezerszer volt, de pont idevág:
Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
-Te hiszel a születés utáni életben? -Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. -Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? -Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk. -Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. -De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. -De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerûen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. -Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és õ majd gondoskodik rólunk. -A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted õ mégis hol van? -Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetõen élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk. -Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. -No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Bár azt meg kell jegyezni, hogy az is elég ritka, hogy egy politikus - ráadásul aki épp a kormány tagja - ki meri mondani, hogy esetleg érdemes megvizsgálni a dolgot, és nem helyből elutasítani. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nem lehet épp ésszel tudomásul venni minden igazságtalanságot, épp ezért nem is érdemes rágni magunkat rajta ha nem akarunk letargiába esni... sajnos ezen csak az idő változtathat. hogy jó vagy rossz irányba azt nem tudni, de esetleg ha kicsit is közelítünk az EU-hoz akkor van némi remény. :( Addig is reménykedjünk hogy ilyen eset nem fog megtörténni másokkal mint Sad-el és okosan a dolgokkal emberek! :-/ |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | visszatartott,hogy mindíg volt még1 cigi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Nem tudom hogy vezet ez a TISZTASÁGHOz,2.5órát pörögtem apadlón és alétező összes mocskot összeszedtem apadlórol. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | | |  |  |  | | | | HoHoHo-Hó!!!Ezt én sokszor gondoltam az éjszaka.Főleg mikor felszálltam a metropotlóra,zsebben sokkal,agyban túúl sokkal és beálltam két rendőr közé. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Én meg közben haza értem,épsééégbenn a 20al.Báááár méég kicsit húz a papir,az arc meg aki előre kifizette:visszament külföldiába dolgozni.1 HÓNAP MÚLLVAAA fog hazajönni,Én meg ittülök a 20szarral????!!!!??!?:)))))))))))))))))))))))))))))):) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | én is kokuszrost párti vagyok. nem penészedik meg minta virágföld. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Sziasztok! Először úgy próbáltam ezt a dolgot, hogy nagyon gyorsan szívtam be a levegőt, és nagyon lassan ki (orron), ezt olvastam Feldmár András egyik előadásában. 10-15 perc után elkezdett zsibbadni mindkét kezem, majd a lábaim. 25-30 perc szuszogás után azt vettem észre, hogy egyszerűen nincs szükségem levegőre. Kb 60-90 másodpercig feküdtem úgy, hogy nem kellett levegőt vennem. Ez nem volt lélegzetvisszafolytás. Eléggé megijedtem, de megnyugtatott, hogy később újra "szükséges" volt a lélegzés. Ezután folytattam tovább, gyorsan be, lassan ki, megint megtapasztaltam, hogy nem kell lélegeznem de ezalatt bealudtam :) Álmodtam, de semmi "extra".
Tegnap éjjel megláttam ezt a topicot, végigolvastam és kipróbáltam az általatok említett huroklégzést; gyorsan be, gyorsan ki, szünetek nélkül. Ennek hatására ugyanúgy előjött egy rövidebb időszak, amikor nem kellett levegőt vennem, de utána valahogy "bentről", egyáltalán nem tudatosan úgy folytattam, hogy percenként kb 4-5 lélegzetvétel elég volt. Ezután se történt semmi, folytattam tovább a szuszogást, összesen háromszor történt meg a fenti folyamat, melynek végeredménye újracsak bealvás volt :)
Tapasztalt már valaki ilyet? Tudnátok tanácsokat adni, hogy mit csináltam rosszul? Lehet, hogy csak fáradt voltam? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | mindenkinek ajánlom az akasztást egyik haverom rendőr és ő mondta hogy tanulták hogy ha az ember felakasztja magát akkor közben elélvez :)
..de félre ne értsetek nem akarok senkit sem rá beszélni |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | egyetértek sad a halál 1 új jobb élet kezdette egy rossz álomból való ébredés és mint nagy többségében az idő múltával elfelejtjük. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Helllooo!
egyre több dolog válik egyre világosabbá csak egy nagy problémám van hogy nem tudomj megfogalmazni még saját maganak sem magyararul nem tudom normálisan szavkba önteni a szerzet tudást tudom a csököt nyelvezetünk:) nem képes mindenre megfelelöt találni de zavar nagyon zavar.csomoszor érzem azt hogy valamire rájöttem de mégse emlékszek amikor nagyon fontos vagy legalábbis fontosnak itélem pl most a napokba tetem egy olyan felfedezést hogy amikor a mankoim használom én is mindig haza vágyodom de amikor itthon vagyok mégse érzem magam otthon az ixtláni utazással kapcsoltba juttotam erre még egyenlöre nem tudom mi a fontos ebbe a felfedezésbe de az is lehet hogy semmi ugye nem tévedek hogy az ixtláni utazás az csak egy vázlat:) vagy legalábbis vázlatként kell értelmezni mivel a gyüjtöpont eltolodás miatt vágyodom haza és ugye ez a legtöbb embernél ugyan igy zajlik le.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hello exit!!
a tanoncok allat azt értem az ön megismerők:)nem lessz tudom ettöl világosabb de ne feled sokk dolog van amiröl nem tudsz és nem is tudhatszzzzzzzzzzz:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Nem para az engol ugyhogy rengeteget segitett.A topic elolvasásához rengeteg türelem kell (s annyi termést még nem ezsek meg egyszerre) s idöm se naon akad rá, de majd igyexem. Amugy nem tom ki hogy csinálja nekem azt javasolták hogy kokusz rostra rakjam a pamacsot (mert rengeteg folyadékot képes tárolni, de nekem a pamacs teljesen kezdi kitolteni a keltetö tálat mert beszötte az egész talajt ami alatta volt. szerintem ez csak joo ugyhogy mindenkinek javaslom a dolgot. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | kis tanoncok??? az ilyen emberekből lesz a massziv drogos! én nem hiszek ebben. igen ki lehet probálni sok mindent de vannak olyan dolgok amikhez jobb hozzá sem nyulni. főleg ördögmag és társai. én nem hiszem hogy egy ennyire kiszámithatatlan növényt bárki is kiprobálna akinek van egy kis esze. persze ezzel lehet vitatkozni, de nem sok értelmét látnám. hiszen ez egy igen csak bonyolult dolog amibe csak azok látnak bele akik már keresztúl mentek rajta. én ajánlom a tudatlanoknak hogy ha elkerűlni nem is lehet nagyonovatossan bánjanak ezekkel a legális csodákkal és társaikkal. higyétek el tapasztalatbol beszélek... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | 5x kivonat(1g) kb mennyire eleg 1 embernek? mer az ara eleg borsos... eleg surgos |
| |  |  |  |

|