 | 
Legfrissebb hozzászólások (34866 - 34915)
 |  |  | | | |  |  |  | | Hali! Tegnap este volt szerencsém egy kis 4-AcO-DMT-hez. Kb 10vagy picivel több mg volt, sörben oldva ittam meg, 2adagban, a kettő között úgy 30perc telt el. Az első adagtól egy faszább betépettség érzés volt, azzal a különbséggel, hogy a vihogás helyett inkább flesseltem, rácsodálkoztam pár dologra, szépnek találtam az épületeket, stb, a második adag viszont elég ütős lett. Egy hosszabb túrára indultunk haverommal aki ugyanezt fogyasztotta. Már útközben is elég rottyon voltunk, a rengeteg ember az utcákon, az autók, különböző hangok, zenék eléggé kaotikus egyveleget alkottak, nem nagyon lehetett befogadni vagy egy konkrét pontra koncentrálni, minden pillanatban jött valami ami magára vonta a figyelmemet. Mozgás kissé nehézkessé vált, kezeimet se nagyon éreztem, nem tudtam eldönteni hol kezdődik és hol lehet a vége. Úgy másfél-2óra után mintha egy mesevilágba léptünk volna át. Csodálatos színkavalkád, minden a szivárvány színeiben úszott, gyorsan váltakozva, a hangok is eléggé eltorzultak, beszéd nehézkessé vált, a színek sokaságához hasonlóan rengeteg érzés váltakozott bennem, nem tudtam egy pontra koncentrálni egy pillanatig sem, folyamatosan jöttek az újabbnál újabb élmények.:) Sokszor éreztem beszéd-és mozgáskényszert, mert úgy éreztem, ezek nélkül teljesen elvesznék, elöntenék az agyamat a felfoghatatlan gondolatok. Fogyasztástól számítva kb 4óra múlva kezdtünk képbe lenni, de még azért jócskán befolyás alatt éreztem az agyam. Összességében hatalmas élmény volt, mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát. Egy dolog volt ami kicsit nem tetszett, hogy sokszor túl gyorsan és erőteljesen váltakoztak az érzések-érzelmek, néha úgy éreztem, hogy teljesen jó helyen vagyunk, majd rá kis idővel muszáj volt menni, mert hogy ez nem oké. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Most is tanultam valamit: ha össze eszel minden szart, vigyázz a mennyiségre, mert könnyen hányás lesz a vége. Amugy kellemes volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mindenkinek megvan a maga keresztje. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Mindenkinek van egy sirhelye" |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sikerült már összeragasztanod, Zsaláb? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: rózsaszín Logó: smiley Forma: kerek
tényleg nagyon jó tabi ahogy a többiek is mondták:) október novemberben volt főleg de tegnap ismét volt:) nagyon örülök neki, már hiányoztak a jóféle ekik:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A legjobb a "bubbles" az biztos!!!!!!!!!!! Methylone+Mephedrone kombo kapszula. Eszméletlen! Nem véletlen, hogy az amcsiknak is bejött!!!:D Ők nevezték el "bubbles" -nak. (bk - MDMA) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Üdv! Ajtóablak egy kérdésem lenne hozzád.Mennyire változott meg a drogpolitika az elmúlt 7 évben amióta a Daath tagja vagy? Sok dolgot olvastam és ezért nem hiszem hogy a politikai és pénzügyi célon kívül lenne bármilyen okuk foglalkozni egy adott droggal. Egyszerűbb követni a jól bevált sztorit és először félre kell informálni mindenkit akit csak lehet ezután pedig betiltani a szert.Néhány szavazat mindig jól jön. Szóval hogy az szép és jó hogy valakiket érdekel az ártalomcsökkentés ill. az emberek informálása de a politikát nem igazán. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Nos, a növények fantasztikus dolgokra képesek, ha megadjuk nekik azt, amire szükségük van: tápanyagok (mikro&makro), fény, víz, jó talaj ideális egyvelegét (+szén dioxid, de ezt nem tudjuk jól adagolni) tényleg szép növény! egyébként ezzel a 'lélek' dologgal nem teljesen értek egyet, inkább azt mondom, hogy a tudatnak hatalma van az anyag felett. Olyasmi, mint a vonzás törvénye. Ha én fent említett dolgokon kívül szeretem a növényeket, gondolok rájuk stb. akkor ezzel magát a növényt alkotó részekre (sejtek, molekulák, atomok) fejtek ki pozitív hatást. Nem rég láttam egy videót, nem túl jó, de végső soron bemutatja mire gondolok: http://www.youtube.com/watch?v=YLpy83Cyfi8 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szia Sunyi! Nem a zombi filmes élet a halál után dologról szól ez a topic, bár ezt nem is mondtad. Ajánlom figyelmedbe a Védákat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát igen, ez már egy nagyon kézzel fogható bizonyíték arra, hogy a növények is élnek! És nem csak élnek, de van bennük valami ugyanolyan minőség( nem lelket írtam, hátha az esetleg valakinek már túl vallásos megnevezés:), ami bennünk is meg van. Nem véletlen, hogy sámánok a növényeket tanítómestereknek, szövetségeseknek is nevezték, szóval ezek biztosan nem fotoszintetizáló tárgyak!:)
Gyönyörű ez a látnokzsálya, tényleg sok törődés lehet benne! Tényleg igazán szép, nagyon-nagyon vitális, élő! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Köszi :)
Ezt a növényt tavaly ilyenkor ültettem az anyanövényemről, és sikeresen átteleltettem. A földje: 1 rész általános virágföld, 1 rész "sima" föld a mezőről, nikecell golyók, csipetnyi tyúktrágya. Víznek sima csapvíz ami egy nagy vödörben áll a teraszon, hogy kipárologjon belőle a sok szar. Öntözés: mint az állat :) Metszés: még egy levelet sem vettem le róla szándékosan. Elhelyezés nyáron: keletre néző ablakban, reggeli napfényt kap csak. Elhelyezés télen: nyugatra néző ablakban, gyenge napfényt kap folyamatosan. Heti egyszer a levelek teljes lemosása kézi "spriccolóval". A legjobb módszernek mégis azt tartom, hogy a szemem sokszor elidőzik rajta, és követem a változásait. Olvastam egy kísérletről, amikor is két ugyanolyan növényt raktak két külön szobába. Mind a kettőt ugyanúgy gondozták-öntözték, de az A. növénynél a gondozó mindig ottmaradt pár percre és gyönyörködött a növényben, megsimogatta a leveleit, beszélt stb., a B. növénynél viszont nem maradt ott a gondozó, csak megöntözte és elment. Két hónap alatt az A. növény dupla akkora lett, mint a B. növény :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát nekem van mindkettő!:) De való igaz, a p.t. gyorsabban terem!:)
Ami szerintem egy lényeges dolog, de javítsatok ki, lehet, hogy én dumálom bele, hogy itt nem kizárólagosan a meszkalinról van szó. Szóval teszem azt, a peyotot NEM lehet SanPedroval pótolni! Két különböző növény, és túl a meszkalinon és néhány más megegyező vegyületen, nagyon sok különbség van a kettő között. Ha nagyon spirituális szempontból nézzük, akkor meg egész egyszerűen két élőlény, két tanító. Persze, rokonok. És ez szerintem igaz, a peruvian torch-ra is, amit eleddig még nem próbáltam megközelíteni.
Nemrég találtam egy képet egy szertartási oltárról, ayahuasca képeket keresve, ahol az egyik üveg ayahuasca volt, a másik San Pedro. A rokonság, ugye!:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amúgy nem értem h miért a san pedro-val foglalkoznak többségében, amikor a peruvian torch állítólag sokkal gyorsabban növekszik és 10x annyi mesca van benne! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | saamaan nem kaphatsz pert hisz csak álmodtad és fikció az egész. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Wow, nagyon szép, gratulálok!
Hogy csináltad? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez a témakör elsősorban a gyógyszerkiszerelésű pszichedelikus hatású szerekről, valamint a pszichedelikus szerek és gyógyszertári szerek esetleges interakciójáról szól. Ópiát, opioid, nyugtató és fájdalomcsillapító szereket egyéb fórumokon kéretik tárgyalni.
Még mielőtt gazolás lesz ^^ |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hemplar!
Ez egy jó ötlet lehet mindenkinek, mert így mégse vész el teljesen a megevett kaktusz! Habár van több san pedróhoz hasonló típus, ami úgy nő, főleg kaktuszviszonylatban, mint az állat, de azért mégis..
Én ha rá lennék állva kaktuszokra, mármint evésre gondolok, tuti egy szobát teletennék ezekkel a gyönyörű növényekkel, aztán meg..hihi...hát jah. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Élet a halál után" pfff testvérek most figyeljetek lehet e ÉLET a HALÁL előt?nem utánna kell élni hanem most :) pusz amugy szerintem nincs élet a halál után nincs semmi meghaltál nem vagy soha többé nem is leszel :( szomorú de ez van sajnos az ember kétség kivül csodálatos lény de ha mi élünk a halál után akkor az állatok miért nem ?jó fura de lehet hogy ezen nem részegen kéne gondolkodnom na csááóóó |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ma helyett am ott irtam bocsi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | hali attól hogy tegnap jól betramiztam am már ihatok ?vagy ne mert bajom is lehet vagy károssabb? gyors választ kérek
köszi |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Gyönyörű szép növény, gratulálok! |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Bizony! Pont ezen gondolkodom, lehet hogy a következő aya-találkozó a Margit szigeten lesz!:) Jó hely a Potala, de hát ugye a szabad levegő varázsa...:))) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát ez most eléggé összezavart, én olyanokat hallottam mintha szólnának nekem zene közben, de volt hogy csendesebb környezetben is azt hittem valaki mondott valamit, ami miatt egy beszélgetés érdekesen tudott kinézni. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ha prominens magyar politikusokról írok, akkor kaphatok pert a nyakamba? Valaki jogász segítsen a kérdésben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Árnyéklények nem voltak, ahhoz lehet kellett volna valami mozgalmasabb, mint a gép előtt ülés.
Amúgy az emberi hanghallás nem azonos az emberi hang hallással! :P Mindkettő lehet érdekes, de csak ha olyankor történik, amikor nincs hang. :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Mivel mindenkit érdekel az igazság, létrehoztam egy honlapot, hogy együtt keressük. Akit érdekel olvassa át a kezdőoldalt, és ha úgy érzi, csatlakozzon!! Mindenkit szeretettel várunk! Üdv! Homonovus |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | "Hérakleitosz mondja, hogy az álmosak közül mindenkinek külön-külön világa, az ébereknek egyetlen közös világuk van." /Scientia Sacra |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | http://www.ashesandsnow.org/
amerikai dokumentumfilm, 63 perc, 2005 Rendező: regory Colbert
Gregory Colbert fényképész, 1992 óta több mint 30 olyan messzi helyszínen járt és fotózott mint a távoli India, Egyiptom, Sri Lanka, Burma és Kenya. Fényképeinek témája legtöbbször ember és állatok kapcsolata. Ashes and Snow vers, mese, egy legenda. Egy film az emberről és létezésünkről. Izgalmas 21. századi mozgóképes vállalkozás. A film zenéiért felelősek listája Michael Brook, Patrick Cassidy, David Darling, Lisa Gerrard és Jóhann Jóhannsson, Nusrat Fateh Ali Khan és Djivan Gasparyan. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gyerekek!
Itt a jó idő! Lehet menni kirándulni:)
Szerintem... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dorian!
Akkor Te ugyanott vetted ahol Én! Nekem teljesen jól működött, és a hatás érezhető volt 10 perc után. Az én adagom 1.5 ml. Semmi bajom nincs vele!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen, annak én is örülök, hogy bárki közel kerülhet ehhez, hiszen még én is megtehettem ezt!:) És ezért igyekszem nem siránkozni!:) Persze, nyilván a lehetőségekhez mérten jó lenne, ha ez minél autentikusabb formában jelenne meg. A társadalomban például a gombáról az embereknek nem Maria Sabina meg a gyógyítás jut az eszükbe, hanem a "drogos hippik", ami ugye az "ismertség átka", és ez ellen nyilván nehéz mit tenni. Szóval ha Isten kölcsönadná a varázspálcáját akkor valami olyasmit hoznék össze, hogy ez maradjon rejtve a "nagytömeg" elől és akit komolyan érdekel, az meg rátalálhasson ama harci ösvényre!:))))
Tartomány? Arra gondoltam, amit a sámánvilágban szellemvilágnak neveznek, és mondjuk ide sorolok én magam szerényen minden nem mérhető, bekalibrálható, de működő ilyesfajta komoly gyógyításra is képes folyamatot. Mert ne felejtsük el, leírások alapján boszorkányok is kultiválták az ayahuascát, és számos más egyéb terület volt a gyógyításon kívül ahol jelen volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Orion! Köszi!:) Igyekszünk!
Amúgy meg tényleg olyan sokféle dolog van, "sokféle alapon" szerveződhet meg egy jó kör, nem is feltétlenül rengeteg emberrel, és szerintem már "csak" egy jó beszélgetésért is megéri összehozni ilyeneket, bármi is legyen a cimkéje a dolognak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Az emberi hanghallást én is tapasztaltam meg persze a bambulós behullámzós dolgot. Igaz azt lehet józanul is csak tovább kell bambulni. :D Nekem még olyan volt, hogy az utcán a hangok főleg a magasabbak elég durván kiéleződtek. Kicsit azért hasonlít az LSD afterre nem?? :D Amúgy kevesebbet is gondolkodtam napközben és az volt a jó benne, hogy a fölösleges parákra meg faszkodásokra nem jutott energia így azok kiestek. Ez jó volt, de az energiahiány eléggé lekorlátozza a lehetőségeket sztem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Max egy kis "betompulást" Lehet, h gáz van vele, bár furcsa: Ugyanonnan szereztem be, ahonnan a mefet, az meg teljesen frankó. Úgy gondolná az ember, ha valaki át akar verni, nem a fele cuccal teszi... Még egy adalék: Lehet, h nem vártam eleget? Kb 3/4 óra múlva meguntam a várakozást és szippantottam egy kis zöldet, onnantól az érvényesült... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hehe :)
Tipikus alvásmegvonási dolgok. Periférián szaladgáló árnyéklények megvoltak? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sztem ha a másfél milire SEMMIT nem éreztél, ott már valszeg a ginával vmi gázvan. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jó lehetett ez a San Fransiscoban lezajlott téma. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szeretnék venni egy energia tablettát azon belül is Pszichedelikus tablettát. Nem tudja valaki hogy mennyire hatásos és hogy mennyire veszélyes? (Nem össze pocskondiázott valami) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | sunyi:
gratulálunk. ön nyert |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | most tényleg ilyen veszélyes gyógyszerre inni? ittam én már ugy hogy 6 db 0.5 ös frontin rá 1 üveg pezsi aztán azt vettem csak ésszre hogy egyszer csak reggel van jó mondjuk nekem volt toleranciám vele ,rigóra is ittam de attól se lettem kész kicsit tébolyogtam aztán annyi,miért veszélyes én egy évig minden hétvégén gyogyszerre toltam legalább 2 alakalommal a héten több db vettem be amugy ,a többi nap meg simán ittam vagy gyogyszereztem ,ebből mi bajom lehet pszihésen és testileg ? frontint ettem meg rivotrilt volt hogy nyitott ablaknál ébrettem télen meg miegymás NE CSINÁLJA SENKI SE EGYSZERRE |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok!
Előfordul, hogy egy-egy határidős munkával megcsúszok olykor, és befigyelnek 30-40 órás folyamatos számítógépes munkafázisok. Igazából három tipikus hatást figyeltem meg ezen időszakokban: Enyhe ingerültség, mint a szükséges rossz. Általában zenét hallgatok munka közben, és elő szokott fordulni, hogy a zene bizonyos hangjait néha úgy hallom, mintha valaki szólna hozzám, esetleg kiabálna. Ez szintén nem annyira kellemes, de sosem vált intenzívvé, zavaróvá. A kedvencem, hogy, tipikusan, ha fehér vagy világos alapon olvasok vagy szerkesztek szöveget, a monitoron a betűk mögötti háttér olybá tűnik, mintha "hiányozna" a monitorból. Először elkezd zsizsegni, aztán hullámozni, csavarodni... Ennek a jelenségnek a legintenzívebb általam megélt foka az volt, amikor egy végtelennek tűnő tengert láttam, hullámozni, fodrozódni. Ekkor a tenger felszíne nem a monitor síkjába esett sokkal inkább olyan volt, ahogyan egy épület ablakán kinézve látszana. Ez előtt lebegtek a betűk, esetleg úsztak fel-le, mintha egy szereposztás lenne. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Közbe találtam róla némi infot! Elsősorban a gyökérzetét használják porítva, dohányhoz keverve.
Hasonló a hatása Sceletium tortuosum.
A Sceletium hangulatjavító és szorongáscsökkentő hatással bír. A kietlen vidékeken, nagy távolságokat gyalogló pásztorok az éhségérzet csökkentésére is használták. Megfelelő menyiségben fogyasztva eleinte enyhén stimuláló, majd nyugtató hatású, némi eufóriával kísérve. A használók gyakran a másokkal való közelség érzetéről és meditatív állapotról számolnak be, érzékelési torzulások nélkül. Mások a tapintási érzékelés kifinomodását és fokozott szexuális érzékelést, valamint élénk, valósághű álmokat tapasztalnak. Ezen tulajdonságok miatt a sceletium az empatogén-entaktogén szerek csoportjába tartozik. Nagyobb dózisok részegítő és stimuláló hatást okoznak, majd szedálnak. Túladagolva idegesség, hányinger jelentkezik. A növény nem hallucinogén, és nincs dokumentált káros hatása. Úgy tartják, hogy más pszichoaktív növények, mint a kannabisz hatásának fokozására is alkalmas.
De azért a tartási körülményekre és saját beszámolokra jobban kíváncsi vagyok. :) |
| |  |  |  |

|