 | 
Legfrissebb hozzászólások (10506 - 10605)
 |  |  | | | |  |  |  | | Jó, persze. Ezek a kis nitrogén tartalmú szerves vegyületek igen sokoldalúak. Lehet hogy az, amit ma a legerősebb idegméregnek gondolunk, holnap a leghalálosabb betegség elsőszámú gyógyszere lehet...-Ne, ha nem tiltanák be, nem lehetetlenítenék el és nem törölnék ki az embereknek még az emlékezetéből is ilyen kis villanó fénycsőbizével.
Ez a nagy általánosságban vett filozofia része.
A gyakorlati része azonban, mindenféle tudományos tényt mellőzve, az én kusza és kérdéses gondolatvilágomra hagyatkozva...
Vannak olyan klasszikus szintetikus bázis vegyületek, amelyek már igen régóta a köztudatban vannak, mint rekreációs szerek: fenetilamin, amfetamin, triptamin. Az elmúlt évtizedekben bármi újat, működőt és érdekeset akartak előállítani, mindig ezekhez nyúltak és az én szerény tudásom szerint (elég gyenge), nem sok váratlan probléma adódott ezekkel a széleskörű és sokszínű használat ellenére sem.
Természetesen ne felejtsük el az sem, hogy ahogyan Gén adatokra és tényekre támaszkodva írta, ezekkel párhuzamosan már léteztek más alapvegyületnek mondható formulák is, mint pl az aminorex, vagy a pirovaleron, amit nem idióta patkánymérgekkel kísérletező zúgvegyészek, hanem általában gyógyszergyárak mérnök vegyészei fejlesztettek ki. Tegyük hozzá azt is, hogy a pirovaleron és az amfetamin között komoly hasonlóságok is mutatkoznak mind kinézetben mind felépítésben. Azonban!, ha jól tudom ezeket az utóbbi évek internetes és egyéb szintetikus drogboomjai előtt igen csak ritkán és igen csak kevés "módosított" formában használták alternatív élmények szerzésére ellentétben a fent említett, már-már klasszikusnak mondható vegyületekkel ellentétben. A kétezres évek vége előtt a különféle amfetaminokat, majd a 2009-2010 környékén a 4-MMC-t probléma nélkül alkalmazó felhasználók 2011-2013-ra az új bázisvegyületek megjelenésével egész egyszerűen új, kiszámíthatatlan és veszélyes mellékhatásokkal találták szembe magukat. Ha erre azt mondjuk, hogy probléma abból adódik, hogy míg az amfetamin és a mefedron esetén 100 mg nagyságrendű az adagolás, az új szereknél viszont inkább mg nagyságrendű, oké, de az legalább ugyanakkora baj.
Ez az egész jelenség, ahogy a szabályozások kikerülése okán (mert nem más miatt) előkerültek ezek a köz számára még némileg ismeretlen szerek, engem egy régebbi időszak hasonló balfasz ballépésére emlékeztet. Ez pedig nem más, mint az eki tabletták kora. Akkoriban is kiszámíthatatlan vagy köztudottan veszélyes hatóanyagokkal tömték teli az mdma-s eufóriára áhítozó partynépet. Ha még mond valamit: mCPP, BZP és egyéb szépségek. Persze ezek sem rosszak, csak tudni kell használni őket. Vagy inkább nem? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nem tudom mennyire volt világos az előző kommentem célja: én pl korábban valahogy valami brutális tevékenységet vártam volna egy méregtől. kicsit mint amikor beszabadul valaki egy késsel a tömegbe és pusztít ahogy bír. de ehelyett valami finom kis módosítást csinál pl ez a szuper mérgező toxin is amiről írtam. persze lehet van ami hétköznapi értelemben is brutális, nem értek hozzá. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | méreg dologhoz: az is érdekes, hogy mit csinál egy méreg ténylegesen. mert sok mindent csinálhat. lehet annyit, hogy kinyit egy kaput. ebből is érezni, hogy nem valami eleve Rossz dologról van szó. jellemzően nem eleve valami gyilkos dolog. pl a botulinum toxin(botox a szépség iparban), ami talán a legmérgezőbb létező ismert anyag, is használt orvosilag. és amúgy meg annyit csinál, hogy nem tud az idegsejt neurotransmittert kibocsájtani(ez is tudott, hogy pontosabban miért) és ez meg bénuláshoz vezet az izmokban és a tüdőben. de egy olyan szituációban, amikor ez kedvező, orvosság lesz belőle. pl amikor az izom túl feszítettsége kancsalságot okoz, akkor ennek a beadásával helyreállhat a szem normál helyzete. és még egy halom módon lehet hasznos. viszont ha a tüdőbe került, akkor ugye megfulladsz. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ez van. a bárányok hallgatnak.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ezt csak a faji előítéleteid miatt érzed drogellenesnek. ezért nem az univerzális szeret szép allegóriájának tűnt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | egyiksem amúgy. sok-sok cbd-re van szükségem, senem fájdalomcsillapítani, se nem betépni - azt utálom, kényszerhasználó vagyok, vaj lesz belőle de reméljük nem baj... amúgy rendeltem végül. meglátjuk, hogy ki jön ide...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | @Rex: Soha nem rendelnék facebookon senkitől semmit
Az, hogy kurvára be akarsz e tépni, vagy csak fájdalomcsillapitani vele, az meg tök mindegy
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | subfish: "Aki kábítószert állít elő, akárhány diplomája van, nekem nem számít sokat az illető, mint ember."
Hihi! :)
És aki gyógyszert állít elö (mert vegyész, és ez a munkája)? És aki olyan gyógyszert állít elö, amit késöbb kábítószernek sorolnak be? És aki olyan gyógyszert állít elö, amit késöbb kábítószernek sorolnak be, de egyúttal a gyógyászatban is használják? És aki olyan kábítószert állít elö, mint amilyen az emberi szervezetben is termelödik magától? És akinek a szervezete olyan szert termel, amit kábítószerré sorolnak be?
"bármennyit fogyasztasz, már toxikált vagy valamilyen szinten"
Fogalomzavarod van; a "toxikus" a méregre utal, és már elsö körben elmondtam azt az 500 éves paracelsusi észrevételt, hogy az adagolás teszi a különbséget méreg és nem-méreg között. F5!
"azért vagyok annyira ellene, mert valamilyen szinten engem is combon rúgott a tetves szer"
Egy szer sem tud tetves lenni és rúgni. Pont ezekkel az (antropomorfizáló? bár inkább egy lenézett állatszerü lényhez hasonlítod a vegyületet) szófordulatokkal végzi az egód a saját korábbi döntéseid következményeinek felelösséghárítását.
"maga a tudat, hogy én ilyenekre "szorultam""
Ugyanúgy szorulsz oxigénre, vízre, kalóriára, vitaminokra, nyomelemekre, esszenciális aminosavakra, és opcionálisan (az életminöséged javítása végett) koffeinre, kapszaicinra, etanolra, plusz mindenféle hormonra amiket más emberek tudnak beindítani. Nem a rászorulás a baj, hiszen ilyen az élet. Te sem a nullponti vákuumenergiát szívod a világürben lebegve :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pls help! szerintetek egy, magát a facebookon hirdető, magyarországon lévő, de angolul kommunikáló kushkereskedő lehet-e rendőr, vagy rendőlhetök-e tőle medikális céllal? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | "Tévedés, ezeket a szereket Alexander Shulgin" Nem kell sorolnod, úgy állítod be őket, mintha bármit is érne a nevük. Aki kábítószert állít elő, akárhány diplomája van, nekem nem számít sokat az illető, mint ember.
"A toxikus hatás az adagolástól függ." FÜGG... tehát toxikus, és a mérték az adagolástól FÜGG, tehát bármennyit fogyasztasz, már toxikált vagy valamilyen szinten. Most nem azt mondom, hogy egy csík speedtől életed végéig feniletilaminokra szorulsz, de már kárt tett benned.
A drogellenes háború nem arról szól, hogy csökkentsék az ártalmakat, csupán politika... Az a baj, hogy sok elvakult drogos csak azt gondolja bele, hogy Ő ellene irányul az egész "ténykedés" és védekeznie kell. Szabadsága mindenkinek úgy elbasznia az életét, ahogy akarja, a profitorientált dealerek pediglen leszarják, hogy mennyire leszel neurotoxikált a jövőben... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | De lehet érvelni természetesen a végletekbe csapódott drogkampánnyal, amíg ott van még sok más szar dolog a világban, amiért harcolni lehetne. Szerencsétlen újdonsült pszichoterapeutánk se tud már stimuláns nélkül megszólalni és érvelni, most nem fogok neveket mondani. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | rendben, kicsit elragadtattam magam és butaságokat írtam, de most megpróbálok értelmesen reagálni.
Lényegében a szereket egy szintre veszem a kurvákkal, hogy miért is? A következők miatt.
Most nem a kurván van a hangsúly, mert mindenki kurva, csak valaki őszinte az árban. A lényeg, hogy ezek a szerek egy olyan tudatállapothoz segítenek hozzá, amit ha normálisan, művészien élt életet élsz is eltudod érni. Ezek olyan kényelmi eszközök, amik egy életre letudnak sántítani, mint embert. Feniletilamin... : hit, szerelem... dopamin: sportolsz, endorfin: szex, oxytocin: társas kapcsolat... stb.... Ezekre gondolok és azért vagyok annyira ellene, mert valamilyen szinten engem is combon rúgott a tetves szer, nem a mértéktelen használat és nem is a helytelen használat miatt, hanem maga a tudat, hogy én ilyenekre "szorultam", röviden ennyi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | inigom: Ez pontosan így volt pl. a Shulgin-féle fenetilaminokkal és triptaminokkal a PiHKaL és TiHKaL könyvek idejétöl kb. 2004-ig. A szerek javarészét kifejezetten a vegyész(ek)hez közel álló, marginális méretü pszichedelikus/pszichonauta szubkultúra használta. A stimulánsokra viszont mindig is nagyobb volt a kereslet, az amfetamin betiltása után pl. a dizájner amfetaminszármazékok folyamatosan jelentek meg és kerültek betiltásra. A szintetikus kannabinoidok is évtizedekig voltak laborcuccok, de aztán a "Spice-jelenség" elképesztöen felfuttatta a müfüveket kb. 2006-tól.
Amúgy meg erre az évtizedre már pont az a jellemzö, hogy a digitális "személyes ismeretségi hálók" egyre inkább ellehetetlenítik a titkokat, a zártabb közösségeket, a személyességet, az undergroundot, és alapvetöen az intimitást. Mindenki ezerrel osztja/blogolja/posztolja a vele történteket, és minden második ember gyakorlatilag olyan "újmédiamunkás" lett, akinek valamiféle vélt vagy valós elönye van abból, hogy mások történéseit továbbítja... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Akkor lehet gyorsan elkezdeni írni a fordításokat. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: Dehogy filozofikus - én a jelenlegi, gyakorlati drogháború alapelveit kérdöjelezem meg! Konkrétan azt a csúsztatást, hogy a _kis_arányban_ elöforduló, tájékozatlan, mértéktelen és felelötlen SZERHASZNÁLAT miatt magát a SZERT nyilvánítják "rossznak és tiltják be, ezzel pedig a _nagy_arányban_ elöforduló problémamentes SZERHASZNÁLÓKAT kriminalizálják.
Assamoa: A "belassulás" oka az volt, hogy most Open Access hét van (=ingyenes hozzáférés sok kiadó szakcikkeihez), és ezért tegnap ~1000 tudományos publikációt néztem át - javarészt a pszichedelikumok és tudatkutatás témáiban - amik közül kb. 40-et sikerült full textben letölteni. Találtam néhány gyöngyszemet a 60-as évekbeli eredeti pszichedelikus kísérletekröl és az akkori szubkultúráról is! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Srácok nem akarok beleszólni, csak halkan megjegyzem, hogy az előző köridő 3 nap 7 óra 37 perc volt.
Lesz-e új körrekord? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nekem sosem volt szimpatikus a nő |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | (tegnap hozzámkerült egy "kárpátia" http://www.karpatiamuhely.hu/ c. csudás magazin... mit találtam benne? beszélgetés bagdy emőkével. monnyon le! ) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na hamarosan én is kipróbálom a DXM-et. Kétszer próbáltam az MXE-t és egészen különleges élményben volt részem, úgyhogy elhatároztam, hogy kipróbálok valami más disszociatív szert is. Mivel fosni nem igazán szeretnék elhatároztam, hogy kivonatot készítek. Már majdnem kész vagyok vele, ha elkészült majd beszámolok hogy sikerült :) Hogy kipróbálni mikor lesz időm azt meg nem tudom, remélem minnél hamarabb |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gén, egy filozofikus álláspontot hangoztatsz. Nem csak az adagolás számít, az is számít mi maga a szer és az milyen. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "pvp... oké, há nem tudom, bizonyos variációit használják gondolom étvágycsökkentésre, stb... hosszútávon akkor is hazavágja az agyadat..."
...há nem tudom...használják gondolom...de hosszú távon AKKOR IS...!
Na ezt már szeretem! Le vagyok nyűgözve.
"nekem senki nemondja, hogy ezek a zuglaboros szarok nem teszik tönkre a receptorokat, idegpályákat, stb.."
Ha netán valaki mégis ezt merészelné mondani, akkor nem lesz más dolgod, mint helyretenni a köcsögöt egy hasonlóan "remekre szabott" érvelési technikával; argumentum ad consequentiam módra, ahogy azt kell... /:facepalm:/ |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | subfish: Nehogy már ennyire bekajáld az állami drogellenes propagandát. Nézz utána kicsit a tényeknek!
"hosszútávon akkor is hazavágja az agyadat..."
Bármiféle összefüggést csakis tényekkel bizonyítva állíthatsz - nem elég felsorolni, hogy "vese, máj, agy" stb. A hosszú távú hatásokról alig vannak kutatások - ezeket a dizájnolható szereket százas-ezres nagyságrendben állították/állítják elö, de csak néhányat választottak ki gyógyszerfejlesztésre (=emberi alkalmazásra). Egyszerüen nem éri meg pontosan kutatni, hiszen a legtöbbjét nem is emberi alkalmazásra szánják, hanem sejt- és állatkísérletekre. Nem túl megnyugtató módon a legtöbb gyógyszertári szernek - amiket te is használsz - szintén nem ismertek a hosszú távú hatásaik.
"zuglaboros szarok"
Tévedés, ezeket a szereket Alexander Shulgin, Dave Nichols, John W. Huffman, a Hebrew University, a Pfizer, az Abbott Laboratories stb. fejlesztették ki. A kereskedelmi forgalomban tipikusan a nagy tisztaságú (98+ %), profi vegyi üzemekben legálisan (India, Kína), ottani diplomás vegyészek által "custom synthesis"-ben elöállított anyagok vannak. A "zuglabor" egy bulvár média kifejezés, mert az jobban elrettent. Már csak borostás arcú félszemü kínait kellene mutogatni mellé, koszos laborköpenyben.
"nem teszik tönkre a receptorokat, idegpályákat, stb."
A toxikus hatás az adagolástól függ. Ki lehet mutatni bármilyen drog káros hatásait, pl. amikor vemhes egerekbe injekcióznak nagy adag THC-t, vagy amikor májenzimhiányos patkányok hasába szúrnak halálos dózis MDMA-t (ez konkrétan Mo.-i kísérlet volt).
"kellemes áltatás ennyi átdrogozott nap után"
Ez pedig a mértéktelen és felelötlen szerhasználatra utal, és megint csak nem a szer tulajdonsága. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az jutott eszembe, hogy ha most valaki, aki nagy barátja a tudatmódosításnak, összerakna egy új designer valamit, ami tegyük fel elég biztonságosnak tűnik, akkor ha ő ezt nem terjesztené személyes ismeretségi hálón kívül, akkor nem lehetne, hogy akár itt és most lehetne egy legális szer az adott közösségen belül? szóval ha az adott közösség elég felelősen és komolyabb anyagi haszon igénye nélkül kezelné a szerét, akkor nem lehet, hogy megkaphatná amit akar? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Ez egyrészt ütközne a fórumszabályzattal, másrészt csak hogy lásd milyen csökönyösek vagyunk: egyiket se ajánljuk, ne szívj herbált, olvass vissza egy pár tucat oldalt biztosan találsz minimum 5 jól kifejtett érvelést a szintetikus kannabinoid fogyasztás ellen. (A füvet se szabad ajánlani, de én azt ajánlanám, persze nem teszem mert törvénytisztelő vagyok) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hali tudtok olyan herbál port ajánlani ami legális és el tudom magamnak készíteni? És megbízható forrást ahonnan beszerezhetném privátban is írhatok . Válaszokat előre is köszönöm. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nyugodtan benyomathatod az egészet, lehet nem is fog megjönni. Egy ismerősöm 50 kiló körül van és 20g-tól semmit nem érzett. Az hogy őrölt vagy egész nem sokat számít, de általában az egész kicsit jobban adja (habár ugye előtte azt is érdemes alaposan lereszelni). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az az igazság, hogy két véglet az, amit ti most képviseltek... pvp... oké, há nem tudom, bizonyos variációit használják gondolom étvágycsökkentésre, stb... hosszútávon akkor is hazavágja az agyadat... nekem senki nemondja, hogy ezek a zuglaboros szarok nem teszik tönkre a receptorokat, idegpályákat, stb.. elhiszem hogy kellemes áltatás ennyi átdrogozott nap után, hogy "semmi bajom nincs" ... meg "másra is használták" gondolom, max patkányirtásra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Érdekes cikk a növényi eredetü neurotoxinok (nikotin, koffein, kokain, THC) használatának evolúciós aspektusairól:
Hagen, E. H., Roulette, C. J., & Sullivan, R. J. (2013). Explaining human recreational use of 'pesticides': The neurotoxin regulation model of substance use vs. the hijack model and implications for age and sex differences in drug consumption. Frontiers in Psychiatry, 4.
http://www.frontiersin.org/Journal/Abstract.aspx?ART_DOI=10.3389/fpsyt.2013.00142 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pár év múlva visszagondolva ez lesz az egyik legemlékezetesebb tripped :D |
| |  |  |  |






 |  |  | | | |  |  |  | | Helló all A kérdésem annyi volna,hogy ha pl van egy 20 gramos szericsomag és én mondjuk vagyok 45 kiló akkor be tolhatom e az egészet egyszerre,biztos ami biztos alapon,a másik kérdésem meg az,hogy mindegy,hogy őrölt,vagy okvetlen egész kell? A válaszokat előre is köszönöm. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Martyrdim: Nem ertem miert furcsalod pl a ritalin nazalis modszeret. Mivel gyogyszer es bevizsgalt igy sokkal biztonsagosabb pl mint csomo por amirol azt se lehet tudni mivel utottek fel.:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 3070. sallyd
Ez teljesen igaz. Azt, hogy nem tud mit kezdeni a kötőanyaggal arra értettem, hogy az beleragad az orrba :) Szerintem egy jó mdma-s tabit orrba tolni szentségtörés.
Gyomorban sokkal simább a felfutás, szinte átfolyik az ember a módosult tudatállapotba. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gyógyszert orrba, mivan?! 4-500 mg mdma orrba, mivan?! mdma egyszeri átlagos dózis 100 mg, gyerekek, max még egyszer érdemes a redose, utána már nincs értelme.. nemtudom hogy vagytok vele, de én inkább meghajolok a tolerancia előtt, és kivárok |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ha a nazális fogyasztást preferálod akkor inkább a tiszta MDMA kristályt használd. :) Persze csak ésszel és mérleggel mert .4-.5 már közepes vizuálokat is ad és gombára jellemző hatásai vannak (legalábbis nálam ez volt).
Egy kérdésem van nekem is. Olvastam a patkányon halálos dózist de az is csak 50% halálozási rátát mutat és egy 70kg emberre nézve 20g MDMA. Szóval hogyha az ember figyel a szervezetének jelzéseire tudatosan és nem party fogyasztással mennyi az ami biztonságosan és még élvezhetően fogyasztható? Tiszta MDMA (80%+) hatóanyagra nézve nem feltétlen tablettában. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na sikerült megint belefutni egy badtripbe, de ez borzalmasabb volt mint eddig bármi. Beleakadtam egy mind trapbe, és a srác aki velem volt nem vágta le rólam én meg őt nem vágtam le hogy nem vágja le, elmondani meg nem tudtam. Mint kiderült lehet ott sem volt, mert közben kiment párszor és mikor visszajött kérdezte megvagyok és csak bólogattam elvileg. De ez mindegy is ahhoz képest, hogy megéltem azt hogy utána emberek, barátok haltak meg a másik szobában, jöttek a szülők mentők, és el kell bújnom valahova, mert engem fognak hibáztatni. Aztán azt hittem, hogy elkezdek ugrálni meg üvöltözni, ilyen hármas spirálmeneteket, ami mindig magába kanyarodik vissza, szinte fájdalmas volt, mikor a lemez megakadt folyamatosan a fejemben. Pl. elkezdtem gondolkodni, hogy ennek az egésznek mi a tököm értelme van? Próbáltam feltenni magamnak, hogyan és miértes kérdéseket, meg nem racionalizálni, de egyszerűen nem tudtam magam visszahozni, annyira beszívott az őrület és nem is láttam az átmenetet, mikor kerültem bele, csak utólag megmaradt az érzés. Utána aztán valami elpattant és már nem nagyon éreztem, hogy ott vagyok. Hanem jöttek ilyen ellentétes képeket, mintha muszáj lett volna választani valamelyik mellett, de mindig egy harmadik opciót akarnék, ami nem létezik! szinte húsba vágóan átéltem mindent. Megfagyok - lángolok, vérben ázok - ki vagyok teregetve egy szárítóra, menny-pokol, fekete-fehér, meghaltam-megszületek, szilánkokat szúrok magamba- agyon ütnek kalapáccsal, hetero vagyok- meleg vagyok, férfi vagyok-nő vagyok, kisgyerek vagyok-vén vagyok, stb... és semmiben nem találtam az "egyensúlyt" amiért az egóm üvöltött, ez borzasztó nagy feszültséget szült. mikor lejöttem rádöbbentem hogy egy 5 négyzetméteres helyen vagyok és üvölt killer goa, de nem is én raktam be, meg egyáltalán miért vagyok ott? Csodálkoztam, hogy vhogy vége lett, elvileg csak másfél óra volt az egész. Utána még 10en akárhány órát ment a loop a fejemben, folyamatosan gondolkodtam és szörnyülködtem hogy ez mi a kénköves pokol volt mégis? Aztán elkezdtem daath-on meg erowid-en bad tripekről olvasgatni, ez kicsit segített helyretenni, ennyire durva beakadás először volt. Végül kialudtam, most meg már inkább a tanulságokat látom, egyre halványodik a félelem ami mögötte volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Vagyis nem a jobban hat a teljesen jó kifejezés rá, hanem hogy gyorsabban jön meg a hatása, erősebb, de hamarabb ki is megy. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ám az nem igaz, hogy a kötőanyag miatt nem hatna orrba, mert sok gyógyszer pl: ritalin is felaprítva és orrba szippantva sokkal jobban hat. és azokban is van 1 csomó kötúanyag és hordozóanyag. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Goodbye Silk Road, Hello Sheep Marketplace http://www.bloomberg.com/news/2013-10-04/goodbye-silk-road-hello-sheep-marketplace .html
A kommentek is érdekesek: "Bye, bye Silk Road. Hello Black Market Reloaded, Sheep Marketplace, Atlantis, Deep Bay... Of course, the ultimate problem for law enforcement is that drug prohibition doesn't work. The war on drugs is a failed experiment. The drug issue should be treated as a medical concern rather than a legal concern. Focus should be on harm reduction." |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Igen idén sok lilás volt, de az a tapasztalatom hogy ezek általában gyengébbek (maximum hasisnak jó). Az is érdekes hogy idén a szárazság/időjárás miatt a megszokottnál sokkal több helyen lehetett virágos/gumós növényeket találni.. De hát a világoszöld murvaleve az az igazi. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A vadkender lilul? Voltunk ma gombát szedni és eléggé lokalizáltan találtunk néhány tő pici kendert, amik közt volt lila is és ráadásul többnyire még jó illatuk is volt! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én most folyamatosan rekreációs célzatról beszélek, nem orvosi vagy egyéb felhasználásról. Annál pedig mi más lenne elvárás, mint hogy eufórikus, empatikus, jól pörgetős, vizuálos, "rálazulós" legyen? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát TASZ után sem lettem okosabb :( Ezzel a linkkel segítettek: http://drogriporter.hu/en/node/253 Ami tényleg segítség, ám a munkahelyemet ez valószínű nem fogja visszatartani egy drogtesztes-hamegnem elbocsájtós játéktól. A szomorú az, hogy ezek a körülmények a műfű felé tolják el az embert (tudom-tudom veszélyes stb,stb,stb) mert azt nem mutatja ki semmi. Persze nem muszáj tépni - és így valóban elérték amit akartak - de ha már, akkor már marad ez a szar. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: "a hatáshoz szükséges dózisban viszont komoly fizikai problémákat okoz"
Ez a csúsztatás - hogy egybemosod a küszöbdózisú adagolást a túladagolással - már elméletileg is sántít A "dózisdependencia" fogalma megvan? Másrészt pedig gyakorlati cáfolatnak ott van a tény, hogy az általad "rossz vegyületnek" tartott pirovaleronok és származékaik ténylegesen alkalmazva voltak/vannak az orvoslásban - a megfelelö adagolásban.
Mondjuk nem abból kellene kiindulni, hogy egy-egy szer célja az, hogy "üssön/csapjon/basszon oda/legyek kész", és akkor nem lesz belöle "rossz vegyület" ha nem hozza ezeket az elvárt hatásokat. Az orrba tolás pont ennek a mentalitásnak az indikátora.
A féltégla jó vegyület? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezzel szóról szóra egyetértek, hibátlan. A *-PVP és a *PV viszont számomra továbbra is a teljesen felesleges kategória, ha az elméletét nézzük. És én tartom magam ahhoz a véleményemhez, hogy igenis van rossz hatóanyag. A rossz hatóanyag egyik fő jellemzője, szerintem, hogy bár van hatása, ami sokszor esetleg még érdekes is, a hatáshoz szükséges dózisban viszont komoly fizikai problémákat okoz. Vannak tisztán működő, kevés veszélyt hordozó rekreációs szerek és vannak, amiket bár használnak, nem igazán sorolhatóak a kellemes és biztonságos kategóriába. Ez a kategorizálás akkor is elvégezhető, ha mindig pontosan mér a mg mérleggel a fogyasztó, szerintem. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | úgy értem, hogy az életemben jelen lévő szorongás.... alább hagyott jóval... nem tudom hogy after effect-e, vagy csak sikeres volt a trip, de jól érzem magam a bőrömben, a szerotonin meg beindult újra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | köszönöm a hozzászólásokat! jobban érzem magam, mint a trip előtt, szorongásaim sokkal jobban aláhagytak, volt kis hasifájdalom |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A neon.hu frappáns megfogalmazása a randidrog-jelenségröl: "a valóságban senki nem csepegtet bódító szereket az önfeledten bulizó lányok italába, ezek a csajok egyszerűen csak berúgnak, mint a disznó".
http://drogriporter.hu/mediamonitor/randihiszti |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sorry, mégis kirabolták... :-DDD De szerintem akkor is kamu... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 1649. Én+te+ö=gén
Arról már nem is beszélve, hogy kinek állt érdekében elkábítani ezt a csávót? :) Még ki sem rabolták. Szerintem Ő maga volt a tettes... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Ajánlott MDMA után 5-HTP fogyasztása! Ahogy előttem írták minden olyan tevékenység vagy étel is segít ami növeli természetesen a szerotonin szintet. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezen kép alapján szerintem senki nem fogja tudni neked megmondani, hogy pontosan mi ez. Habitusa (a gomba alkata) alapján nem Psilocybe vagy számodra most érdekes nemzettségbe tartozó faj lehet . A tönk alakja, alap színe (ami a képen inkább lila mint kék) alapján meg pláne nem. Egyébként eléggé gyakorinak mondható az üreges tönk gombáéknál. Viszont ha tényleg olyan helyen vagy ahol előfordulhatnak érdekes fajok akkor megéri nyitott szemmel járni:) (és egy fényképezőgépet beszerezni ) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Egy elég szerencsétlen mi a csuda a fehér porom fílingü kérdésem lenne. lol Északi tengerparti erdőben szedett gombáról van szó.
Szára kékes színű volt alapból, érintésre nem nagyon reagált, vagy csak nem vettem észre, most kiszárítva (3napja szárad szóval nem csontszáraz még) ha megtapogatom akkor beégkékül. Kalapja világos barna klasszikus gomba kalap alakú (tehát nem tölcsér vagy gumó vagy bármi más) 4-7 cm átmérőjű. tönk 3-6 cm hosszú max 1 centi széles, ahogy mondtam érintésre kékül.
Most ahogy szárad, ha összenyomom olyan érzés, mintha üreges lenne, de ez szerintem csak a vízveszteség miatt (nem hallottam még üreges szárú gombáról). Avaros talajon találtam volt egy két fenyő a közelébe de alapból nem meghatározottan fenyőerdő.
Próbálkoztam gombahatározókkal meg guglival is persze, de sajnos nem jutottam sokra. Próbáltam a mérgező gombák között keresni, olyan kulcsszavakkal, hogy "kék", de nem nagyon találtam semmit. Ha van valaki aki esetleg ilyen leírás alapján tudja, hogy milyen fajta gomba... Még képet tudok küldeni de már csak a száraz verzsönröl ha az esetleg segít. http://kepfeltoltes.hu/131017/gomba_www.kepfeltoltes.hu_.jpg http://kepfeltoltes.hu/131017/gombaaa__2__www.kepfeltoltes.hu_.jpg http://kepfeltoltes.hu/131017/gombaaa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg http://kepfeltoltes.hu/131017/goomba_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Vagy ha tudtok valami jó online gombahatározót aminek ilyen szempontból használható keresője van, akkor annak is. Potenciálja van, hogy az amit keresek, mert említették, hogy lehet errefelé találni.
köszi szépen |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | és a ketaminnak az a specialitása a hagyományos antidepresszánssokkal szemben, hogy itt nem áll fenn az a misztikus sacc három hetes időszak aminek el kell telnie míg hatni kezd, hanem két órán belül kifejti az antidepresszáns hatást. ezért lenne fontos. |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: Persze, de ez csak azért van, mert a 20. századvégi stimuláns szubkultúra a sokszorosan, de kiszámíthatóan felütött kokain-speed-meth csíkok/utcák orrbaszippantásáról szólt, a ~100-milligrammos nagyságrend közelében. A dizájnerek sajnos ebbe a fogyasztási hagyományba robbantak be. De a 10, 1, <1 milligrammos dózisoknál már nem müxik a szemmérték, kulcshegy, személyi igazolvány - a wasabit sem lehet evökanállal adagolni. A kísérleti vegyészethez közel álló "shulgini" pszichonauta szubkultúrának persze már régóta volt ezekhez a szerekhez is milligramm-mérlege, gyorsteszt-reagensei, laborbeméretési lehetöségei, szakirodalmi hozzáférése, stb. Csak hát most már ez a globális új drogjelenség naná a "klasszikus", tömegmédiák által vonzóvá tett stimulánsozást majmolja. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Tudom miről beszélsz, sőt értem is. Az én véleményem továbbra is az (ez csak egy hülye elmélet), hogy egy "jó rekreációs szer" valamennyire hülyebiztos. Ez alatt többek közt azt értem, hogy 2mg elnézése nem okoz túladagolást, meg azt, hogy egy esetleges redóz, amit 10-ből 8 ember úgyis megtesz, nem végződik túlmelegedéses halállal, sem elkattanásos pszichózissal.
Pszichedelikum témakörben szemléltetve: 4-ho-met vs 5-meo-amt |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én pont azt mondom, hogy nem a szer rossz, és nem is a használó rossz, hanem az interakciójuk (vagyis a használat) nem megfelelö. Ha a használó tájékozott(abb) lenne, és pontos(abb)an tudná, hogy melyik szert milyen adagolásban milyen körülmények között milyen hatásokkal milyen célra lehet/érdemes használni, akkor lényegesen kevesebb lenne a probléma. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amugy meg rolam mindenki tudja, hogy elmebajos, bunko reakcioim vannak, de toled nem szoktuk meg, Gen. Lehet az arra ment, hogy vegre eszrevegyem magam? Hmm. Amugy ha figyelted az eddigi irasaimat, vagy visszanezed, lathatod hogy az ilyen kimeressel, meg tajekozodassal kapcsolatos dolgokat pont en ideztem a te irasaidbol masoknak. Gondolom ebbol azert egyertelmu, hogy kepes vagyok belekalkulalni a reakcioimba az ilyesmit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem azt en irtam rosszul, arra celzott. Sajnos nem talaltam az elsajatitando elmelethez tartozo kifogastalan kifejezeseket :S. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Assamoa: Mármint mit? Én a használatról írtam, le sem írtam a "használó" szót. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mondom, hogy szétszedi a PVP az idegrendszert :D. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | " használó a rossz, nem a szer. " Emellett azért nem tudok szó nélkül elmenni.
A _nincs rossz szer, csak rossz szerhasználat_ nem a használó személyét minősíti, hanem annak magatartását, attitűdjét. A NaCl is "jó cucc", csak nem az orrba szippantva... meglehet bemar rendesen, de az _nem a szer hibája_.
Gén, -tudom nem az én dolgom- de nem ilyeneket szoktunk meg Tőled. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: "Mindig ezt a klisét ismételgetitek, meg hogy a használó a rossz, nem a szer."
A szer már akkor rossz, amikor százszoros adagban ott ül a pakkban, vagy akkor lesz rossz, amikor nem méri le saját magát és túladagolva az orrodba ugrik?
"Furcsa, hogy minden hülyét empatikusan meg megértően kezeltek a fórumon"
Éppen most láthatod, hogy nem így van :D
"ha valaki, aki kicsit talán értelmesebb, más véleményen van"
Más véleménye bárkinek lehet, viszont a kicsit értelmesebbek nem vitatkoznak tényekkel, hanem utánanéznek a tényeknek és átlátják a mechanizmusok egyenleteiben a változók szerepét.
"Ha xy haverod egy sör mellett [...]"
A sör nem egy ROSSZ szer? Szétbassza a májat és az agyat? Patkányméreg?
"azt mondja neked, hogy szeretne egy viszonylag biztonságos, jó partyzós vagy tanulós stimulánst, melyik alapvegyület fog elsőre eszedbe jutni?"
Elsöre az jut eszembe, hogy: nincs "viszonylag biztonságos stimuláns" - csak viszonylag biztonságosabb stimuláns-használat!
"míg a fenetilamin(amfetamin) esetében már kb. ránézésre lehet tudni, hogy egy-egy dolog ide- vagy odapakolásával hogyan változik a hatás"
Ember, te vagy többet tudsz, mint Szása Sulgin, vagy fingod sincs a Structure-Activity Relationship-röl! :D
"az első toxikológiás eset egy basictől is kevesebb mennyiségű MDPV-nek, a második egy kicsit talán több alfa-PVP-nek volt köszönhető"
A "basictől is kevesebb", illetve a "kicsit talán több" mennyiségeket ugye a milligramm-mérleged kijelzöje írta ki ilyen formában? Érdekes, mert az én mérlegem konkrét számokat jelez, hogy ki tudjam számolni az adagolást!
"Azóta szerencsére rájöttem, hogy számomra nincs értelme az efféle játékoknak, más meg csinálja úgy, ahogy akarja."
Nekünk pedig itt az a célunk, hogy mások ne csinálják úgy, ahogy akarják, sem úgy, ahogy te csináltad, hanem inkább csinálják tájékozottabban! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mindig ezt a klisét ismételgetitek, meg hogy a használó a rossz, nem a szer. Furcsa, hogy minden hülyét empatikusan meg megértően kezeltek a fórumon, de ha valaki, aki kicsit talán értelmesebb, más véleményen van, az már f5-öt nyomogasson.
Ha xy haverod egy sör mellett azt mondja neked, hogy szeretne egy viszonylag biztonságos, jó partyzós vagy tanulós stimulánst, melyik alapvegyület fog elsőre eszedbe jutni? Lefogadom, hogy inkább mondasz 15 dolgot a PIHKAL-ból, mint hogy egyáltalán megemlítsd ezt az utóbbi kettőt. Miért? Egyszerűen azért, mert míg a fenetilamin(amfetamin) esetében már kb. ránézésre lehet tudni, hogy egy-egy dolog ide- vagy odapakolásával hogyan változik a hatás, és gyak. az összes leírt változatot csomó ember próbálta már, addig egy xy-PVP esetében ez nem feltétlen igaz. Annak ellenére, hogy az alapvegyület 1960 óta létezik és egyébként olvasok wikipediát. A másik ok, ami miatt ezt mondom nagyon egyszerű: még fiatal, zsenge koromban sok mindent kipróbáltam, de sokáig semmi problémám nem akadt. Aztán az első toxikológiás eset egy basictől is kevesebb mennyiségű MDPV-nek, a második egy kicsit talán több alfa-PVP-nek volt köszönhető. Na persze ez egy bulváros faszság és biztos nem is az volt, meg amúgy hülyeségeket írok. Azóta szerencsére rájöttem, hogy számomra nincs értelme az efféle játékoknak, más meg csinálja úgy, ahogy akarja. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Valaki megtudná mondani hatásban kb. milyen különbség van egy szerotonin-visszavétel gátló és egy dopamin-visszavétel gátló között ?
Cipralex (escitalopram) -> Elontril (bupropion).
Mert amúgy a ciprától nem lettem nyíltabb, sem érdeklődőbb amire szükségem lenne, helyette pont hogy leszartam mindent. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: Inkább nyomj egy F5-öt a toxikológiai ismereteiden, mert le vagy maradva kb. 500 évvel :) "Alle Ding' sind Gift, und nichts ohn' Gift; allein die Dosis macht, daß ein Ding kein Gift ist." |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Akkor én szerrasszista vagyok. Vannak szerek, amik egyáltalán nem valók rekreációs célokra, csak arra hogy pszichés és fizika károkat okozzanak a fogyasztóban. Ez pl. olyan. A másik mondjuk a metilaminorex. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Csak még egy kérdés akkor már.
Nemrég volt szerencsém egy minimál adag gombához. Valamiért inkább az mdma-hoz hasonlított alapvetően, mint az lsd-hez, csak persze nem pörgetett fizikailag. Ezt tapasztaltam korábban hajnalkánál is.
Ha már Costa felhozta, hogy az mdma jobb barátnővel, mint a papír, érdekelne, hogy akkor gombán érzékibb lehet egy barátnővel, mint lsd-n? Vagy természetközelibb?
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: "Tartom magam a véleményemhez."
Inkább a tényekhez tarthatnád magad :) Wikipédia is tudja, hogy pirovaleron a 60-as évek gyógyszerfejlesztése, orvosilag alkalmazott étvágycsökkentö fogyasztószer stimuláns.
Szerintem ugyanolyan rasszizmus egy vegyületet a kémiai struktúra alapján elítélni, mint egy embert a börszíne alapján. Pontosan mi a bajod a pirovaleronnal - büdös a pirrolidingyürü, beszólt a 4-metilfenil, vagy csúnyán nézett rád a keton-kötés? |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Jó persze, nem is azt vitatom. Viszont maga a szer is csak egy pótlékként használt patkánydrog, amit valószínűleg csak a szabályozások keltettek életre. Tartom magam a véleményemhez. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ppnqdd: Nem, ezek tökéletes példák a tájékozatlan, felelötlen és mértéktelen szerhasználatra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | De, ezek tökéletes példák a ganéra. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Nincs rossz szer, csak rossz szerhasználat!" |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezek a pyrovalerone féleségek a legundorítóbb patkánymérgek. Szerintem. |
| |  |  |  |




 |  |  | | | |  |  |  | | Néha bohóckodik a fogaival a kezemen. De végtére is ő az én kutyám, mindent megbocsátok neki. Boldogok a kutyák, akik éhesek. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szerintetek a sima rossz minőségű füvet mivel ütik fel milyen anyagokkal ? |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | jó a film nekem első pszichedelikus élményem fűtől volt nagy mennyiségű fűtől majd leírom most nincs időm |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Gomoa: Szerintem semmiféle konkrétan megtörtént veszélyességet nem igazán lehet utólag cáfolni :) A kava kava többféle alfajú lehet, amelyeknek különbözö részei különbözö mennyiségeket tartalmazhatnak többféle kavalaktonból - ráadásul a kivonatolási módszer is lényegesen kihat a végeredményre. Ha régebben voltak a (pl. német) piacon rossz kivonatok, akkor most is lehetnek. Fontos tehát, hogy senki ne próbálkozzon saját maga a kivonatolással, inkább bízza a szakemberekre, illetve szerezze be megbízható és hozzáértö forrásból (=nem kínai occsó weboldal).
Egy összefoglaló cikk: Rowe et al. (2011) Toxicokinetics of Kava http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3085297/ |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez egy régebbi papír, azt most nem találom amit kerestem de ez is érdeke:
http://www.researchgate.net/publication/46125336_Re-introduction_of_kava_(Piper_me thysticum)_to_the_EU_is_there_a_way_forward/file/79e4150b66f62c49de.pdf
Kava (Piper methysticum) is an effective anxiolytic that has been withdrawn from various consumer markets in European countries due to concerns over its hepatotoxicity. It is plausible that the reported hepatotoxicity may be due in part to plant substitution, or an incorrect cultivar, or plant parts being used (such as leaves or bark); thus both the plant chemotype and the plant part used may be critical factors. If re-institution of kava in the EU is to occur, more evidence is required to determine its safety and efficacy. Furthermore, according to current evidence, the study of traditional water soluble rhizome extracts using a noble cultivar of kava may be advised. |
| |  |  |  |

|